köszöntő

Üdvözlök minden kedves erre járót a RISING SUN oldalon, mely az ázsiai pop és rock (japán, koreai, tajvani), dorama és film kategóriában írt történetek szentélye.

Kellemes időtöltést kívánok!


figyelmeztetés!

Kedves Olvasó!

Az oldal használatával tudomásul veszed, hogy:

A Rising Sun (rising-sun.hu) oldalon találkozhatsz olyan tartalommal, amely a 2021. évi LXXIX. törvény ("a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a gyermekek érdekében egyes törvények módosításáról") hatásköre alá tartozik (a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint homoszexualitást jelenít meg),

és elismered, hogy:
18 év feletti vagy és saját felelősségre folytatod az oldal használatát.

Az oldal slash/yaoi, ill. 18-as korhatárú történeteket tartalmaz. Ezen írásokat mindenki csak saját felelősségre olvassa!

Fanfiction = Rajongók által írt kitalált történetek.

Ezen az oldalon jelen esetben együttesekről, zenészekről.
Ezek a történetek fikciók, az írók játszanak a szereplőkkel.
Tudjunk különbséget tenni a valóság és az általuk kreált fiktív világ között.

Megkérek mindenkit, hogy a Rising Sunon olvasható írásokat ennek megfelelően kezelje.

Az oldal tartalmát, bármely részét engedély nélkül felhasználni, más oldalon közzé tenni tilos!
Minden egyes történet a szerző tulajdonában áll, felhasználásukhoz a szerző beleegyezése szükséges.

rising sun

születésnap
Birthday List

Sok boldogságot kívánunk! ^^


évforduló
Birthday List

Gratulálunk!


pályázat


Lezajlott:

2010

» Tavaszébredés

» Páratlan páros

2011

» Valentin-nap

2013

» Valentin-nap


látogatók
Flag Counter

Friss hírek

Olvasható a 38. fejezet:

Nanami Belle - Amilyenek voltunk

2022.03.09.


Ahogy ígértem, már olvasható is 22(!) rövid, egymástól független theGazettE történet:

sz_rami: Reita/Uruha szösszenetek

2022.03.08.



» Korábbi frissítések...


csevegőfal

Minden olyan névvel és névtelenül beírt bejegyzés törlésre kerül, ami sértő, személyeskedő hangnemű.


Random idézet


Idézet küldése

♫♪


Cím: A búcsú gyűrűje
Író: Yoshiko
Páros: RyoDa (Nishikido Ryo és Ueda Tatsuya)
Történet: Valami elmúlt, valami újjászületett.
Korhatár: PG
Megjegyzés: Szeretnék köszönetet mondani, Neked, Mami! Köszönöm, hogy vagy!
Íródott: Tavaszébredés — 2010




Ueda elfáradt. Belefáradt a néma vitákba, a fájó éjszakákba. De leginkább a tudatlan bizonytalanságba, és ez az, ami a legjobban fájt neki.
Hiába szerették egymást, a régi tűz, a lángoló szenvedély már elmúlt, kialudt. Menthetetlenül elvesztették a régi varázst, amely körbeölelte őket.
Tatsuya biztos volt benne, hogy az ő hibája, hagyta, hogy idáig jussanak. Nem foglalkozott azzal, hogy hová jutnak, csak maga mellett akarta tudni Ryót. Azt a Nishikidót, akit szeretett, aki gyengéd volt hozzá, törődött vele.
Két év... két csodálatos év, melyben rengeteg dolgot átéltek — együtt. Tatsuya biztosan tudta, hogy vége. Látta magán, de leginkább Ryón, a mozdulatain, a szokásain.
Többé már nem kapott röpke, pillangó szárnyán élő üzeneteket, apró csókokat, bágyadt pillantásokat, suta érintéseket.
Azonban a régi utálatos Ryo sem létezett többé, mintha Ryo valahol a kettő között lebegett volna.



~oOo~

Mint mindig Ueda most is elkészítette a vacsorát, megterített, majd leült az asztalhoz, hogy megvárja Ryót. Várt és csak várt, míg el nem aludt az asztalra borulva.
A férfi órákkal később érkezett haza, halkan indult a konyhába, hogy egyen valamit, még lefekvés előtt. Meglepődve látta az egyenletesen szuszogó Tatsuyát.
— Butus...
Óvatosan simogatta meg Ueda haját — a csendet csak Ryo sóhaja szakította ketté. Szereti... még mindig... habár igaz, már nem úgy, mint régen.
Fájt az elmúlás — de tudta ennek így kell lennie.
— Tat—chan — ébresztgette Ryo alvó párját. Ueda álmosan emelte föl a fejét.
— Hazaértél? — kérdezte bugyután.
— Igen, gyere, menjünk aludni! — terelgette a háló felé.
— Um — kapott egy álmos bólintás válasz gyanánt. Ueda megnyugodva bújt Ryo mellé. Talán utoljára aludt el a másik karjaiban ilyen békésen.
Tatsuya álmában újra átélte az első csókjukat. Érezte a késő éjszakai szellőt a bőrén, Ryo parfümjének illatát, és a cigaretta kesernyés ízét. Bágyadt, régóta vágyott csók volt — melyet a hűs eső szakított meg. Ueda szerette az esőt, és azóta mindig mikor esett hosszú, szenvedélyes csókokat váltottak egymással. Tatsuya még sosem gondolkodott el igazán az eső jelentéséről, de most így a végén ez az egyetlen dolog, mely örökre emlékeztetni fogja Nishikidóra. Ahogy létezik a zivatar és a vihar úgy létezett ez kettejük kapcsolatában is. Mikor gyengéd szavakat suttogtak egymásnak, lágyan ölelték a másikat, puhán csókolták egymást — Tatsuya érezte az eső lágy cseppjeit testén. Míg a heves viták, a forró éjszakák, a követelőző csókok a vihar kegyetlen vízfüggönyével ölelték körül. De végül mindig azt az édes érzést hagyta maga után — mintha csak a szivárvány maradna hátra.
Reggel nyugodtan ébredt álmából. Majd mikor meglátta Ryo tekintetét tudta. Eljött a búcsú pillanata...
Az ágy szélére ült, Ryónak háttal, nem akart a szemébe nézni, most még nem. Nishikido nem is próbálta meg erre kérni, ismerte már annyira szerelmét, hogy tudja, így a legjobb. Halkan sóhajtott, majd leült a másik mellé. Még egyszer utoljára összefűzte az ujjaikat.
— Hime — az a keserédes név, mely először frusztrálta —, nem mondom, hogy nem sajnálom, vagy nem bánt.
— Egyszerűen csak elmúlt.
— Igen, nem tehetek ellene már semmit, próbáltam. Akartam, de nem ment.
— Ryo...
— Szeretlek, szeretni is foglak.
— De? — kérdezett vissza lemondóan.
— De mi már... nem tudom. Őszintén mondom, nem tudom — sóhajtotta Nishikido. Ueda fejét Ryo vállára hajtotta és csak csendesen üldögéltek.
— Emlékszel még az első csókunkra?
— Ez hülye kérdés volt — nevetett Ryo.
— Esett az eső.
— És te mindig követelőzőn bújtál hozzám egy—egy csókért, mikor esett az eső — simított végig Ueda arcán ujjaival. Mintha csak meg lett volna írva, mintha csak egy filmben lettek volna, és épp egy klisét éltek volna át — kezdett el esni az eső. Automatikusan fordultak egymáshoz és csókolták meg a másikat.
Lágy búcsúcsók volt, tele lemondással, félelemmel, de leginkább az örökkévalóság reményével.
— Tatsuya, ez a tiéd — nyújtott át egy dobozt, majd állt föl és intett búcsút.
— Ryo...
Nem sírt, szükségtelen volt. Mert az, ami a dobozban volt, reményt adott neki. És Ueda számára ennyi éppen elég volt.


~oOo~


Tatsuya ujján ott csillogott a karikagyűrű, mely számára a világot jelentette. A forró éjszakák a mai napig léteznek, az eső áztatta csókok a félhomályba vesznek, mert mindketten így akarták. Mert egyszer egy bölcs ember azt mondta: „Ha leomlanak a falak, a szerelem mindent eláraszt, és nincs többé lehetséges és lehetetlen, nem számít, hogy meg tudjuk—e tartani a szeretett lényt: szeretni annyit jelent, mint elveszíteni a fejünket.”






Template by: Candy Shop | Rising Sun (c) 2022