Egy kérdés foglalkoztatja Shinyát, visszatartva az
alvástól. Die/Shinya párosítás. A mű Dir en Grey fordítás,
ha nem szereted a slasht, ne olvasd el.
Alvásproblémák
Szerző: Gixi
Fordító megjegyzése: a mű fordítás, az író engedélyével
készült. Bár Real Person Slash, nem állítjuk, hogy a szereplők
ilyen viszonyban vannak. Egy kis ízelítő:
http://photobucket.com/images/die%2520shinya/
Amerikában a dolgok máshogy működtek. Amerikában a
koncerteken kevesebb hangosan sikoltozó lány volt, amikor egy
szintén férfi csapattaghoz dörgölőztél. Persze, ott is
voltak, de úgy tűnt a legtöbbjük nem volt felkészülve az
ilyen élményekre, vagy csak egyszerűen nem érdekelte őket.
Ez elkeserítette Shinyát.
Nem mintha ő sok időt töltött volna incselkedéssel vagy
nyalakodással — hiszen megvolt a saját dolga a
dobfelszerelés mögött –, ennek ellenére kiábrándító volt.
Nem tudta megmondani pontosan miért. Egyszerűen zavarta
a dolog.
Késő éjszaka volt, lehet, hogy csak fáradt volt és túl
sokat gondolkodott — vagy éppen keveset. Nehéz volt
eldönteni, amikor a teste alvásért könyörgött és az
elméje egyszerűen nem engedélyezte. Először is, le kellett rendeznie
a dolgokat.
– Die? — remélte, hogy a másik nem fogja piszkálni emiatt.
Bárcsak Toshiyával került volna egy szobába aznap éjjel —
tudta, hogy a basszista is hasonlóan érezne, vagy legalábbis
megpróbálná megérteni, ahelyett, hogy elviccelné a dolgot.
Nos, talán mégsem. Shinya csak egyre idegesebb lett, amiért
Die van ott.
– Hrrr? — jött az álmos felelet, ami inkább hasonlított egy
félbemaradt horkantásra. Este sokáig voltak kint, és Shinya
tudta, hogy Die nem igazán örülne neki ha felébresztené —
az órára nézett — hajnali háromkor. De képtelen volt
megszabadulni aggályaitól.
– Zavar téged, hogy itt vagyunk?
– Hrr? — kérdezte Die újra, még mindig egyensúlyozva álom
és valóság között. — Mi?
– Zavar téged, hogy itt vagyunk? — ismételte meg türelmesen
a dobos a kérdést.
– Nem. Kényelmes.
– Úgy értettem, Amerikában — forgatta Shinya a szemeit.
– Nem igazán. Miért?
– Csak… – kezdte bizonytalanul. Tényleg Die–vel kell erről
beszélnie? Talán reggelre elfelejti. Remélhetőleg.
– Mi? — Sajnos, Die már teljesen magánál volt. — Mi az?
– Ma este, amikor Toshiya — tudod — megnyalta Kaoru arcát, a
közönségnek nem tetszett, vagy egyáltalán nem érdekelte
őket. És nem csak a ma estéről van szó.
Die arccal Shinya ágya felé fordult. Bár a tekintete ködös
volt, tisztán látszott, hogy ez jár a fejében „ugye csak
viccelsz, hogy emiatt ébresztettél fel?”. A szőke már
többször látta ezt a fajta arckifejezést.
– És?
– Téged ez nem dühít fel?
– Kellene?
Shinya csöndben maradt, ő maga sem tudta a választ.
– Zavar téged?
– Igen — felelte Shinya csendesen. — Nem igazán értem,
miért.
Die nagyot sóhajtott, Shinya pedig felnézett a plafonra.
Szörnyen unalmas plafon volt, tele apró repedésekkel.
Hallotta, ahogy Die morgott egyet, aztán kelletlenül
megszólalt.
– Gyere ide.
Talán az alváshiány miatt, de Shinya kérdés nélkül
kényszerítette a testét felkelésre, aztán átvágott a
szobán, hogy megszüntesse az ágyaik közötti rést. Die laza
kézmozdulatot tett, jelezve, hogy Shinyának közelebb kellene
hajolnia. A dobos előre dőlt, és teljesen megdöbbent, amikor
Die keze megragadta a nyaka hátsó részét és lehúzta egy
csókra.
Igazán semmiség volt, csak egy ajak érintése egy másikéhoz.
Csupán néhány pillanatig tartott mielőtt Die elengedte és
újra elfordult.
– Nos, elégedett vagy?
Shinya habozott. Úgy érezte, most könnyedén eltudna aludni.
– Igen, azt hiszem.
– Jó. Menj aludni.
Mire Shinya visszament az ágyába és elfészkelődött a
takaró alatt, újra meghallotta Die horkolását. Szemeit
becsukva elmosolyodott.
Most több kérdése volt, mint a beszélgetés előtt, és
tudta, hogy reggel minden sokkal zavarosabb lesz, de egyenlőre
elégedett volt.
– Köszönöm — suttogta, mielőtt az alvás elragadta. Aznap
éjjel örömteljes álmai voltak.
|