Névtelen Normál lap
Baka,
baka
Vidáman állt meg a teraszon, de ez csak a
látszat volt. Egy újabb sikeres koncert, és Jin még csak rá
sem nézett.
Kamenashi Kazuya szíve vérzett. Bár soha
nem mutatta ki érzelmeit, belül mély fájdalmat érzett.
Junno ugrándozva lötyögtette ki a
kezében lévő koktélt, majd megállt Kame mellett.
– Jin miatt szomorkodsz? — kérdezte.
– Igen. De annyira elegem van már abból,
hogy nem veszi észre, hogy létezem. Pedig nem én utaztam el
Amerikába, és nem szóltam hozzá! — fakadt ki a fiú.
Junno átölelte őt, így némileg
lenyugodott.
Jin ezt a pillanatot választotta, hogy
kicsit kiszellőztesse a fejét. A látványtól megmerevedett,
de nem szólalt meg. Lelke jó és gonosz része vadul
vitatkozott, a jó azt javasolta béküljön ki Kaméval, a rossz
azt, hogy bántsa tovább. A rossz énje győzött.
– Nem tudtam, hogy ennyire meghitt kapcsolat
van köztetek. — gúnyolódott.
Hangjára Junno és Kame megfordultak, de
nem engedték el egymást.
Junno, az örök optimista szólalt meg először:
– Pontosan. — vigyorgott. — Csak nem
féltékeny vagy? — Kame arcára pillantott, majd Jinre
nézett. Akanishi arcán halvány pír jelent meg.
– Olyannak ismersz te engem? — kérdezte,
de Junno mindentudó arcára nézve tudta, hogy rosszul tette fel
a kérdést. — Na jó, hagylak titeket turbékolni! Az esküvőre
azért majd hívjatok meg! Sayonara! — Azzal magára hagyta a
„turbékoló párt”.
– Kösz Junno! — sóhajtott Kame.
– Persze, szívesen! De mit köszönsz meg?
— értetlenkedett.
– Mondjuk, hogy… nem tudom. Hogy itt vagy
és nyugtatgatsz, ahelyett, hogy buliznál.
– Kame! Ezek a bulik mind egyhangúak.
Mindig mindenki ugyanazt csinálja, mint az előző bulikon. Többek
között én is. Ha most nem itt lennék, Maruval, Kokival és
Uedával kártyáznék. De a ti románcotok Jinnel azért
érdekesebb.
– Hé, ez nem románc! És ha igen, akkor is
csak az enyém. — szomorodott el újra.
– Miből gondolod, hogy csak a tiéd? —
lepődött meg Junno.
– Ne játszd a hülyét lécci! —
háborodott fel Kame. — Amúgy meg látszik Akanishin. Vagyis
épp ez az, hogy nem látszik rajta semmi érzelem.
– Baka, még a vak is látja, hogy… nem!
Nem, semmi! Na megyek „bulizni”. — mondta, majd vidáman
ugrándozva magára hagyta a nyűglődő fiút.
Kame rettenetesen ideges volt, az Istenhez
fohászkodott, hogy Jin ne menjen ki újra a teraszra. Nem
hallgatták meg, Akanishi Jin hús–vér ember formájában állt
előtte.
– Itt hagyott a pasid? — kérdezte.
– Hagyj békén, vagy befogom a pofád! —
sóhajtott Kame.
– Ó valóban? És hogy intézed el? —
nézett rá kérdőn.
Kame pedig megelégelve Jin szómenését,
elhallgattatta szerelmét egy csókkal. Akanishi rossz énjét
épp abban a pillanatban győzte le a jó énje.
– Miért csináltál úgy, mintha nem
léteznék? — kérdezte később Kame.
– Nem tudtam, mit akarok. — sóhajtott
Jin. — Jajj, olyan BAKA vagyok!
– És most tudod?
– Nem.
– Hát Jinjin, te TÉNYLEG Baka vagy! —
nevetett Kame.
» Vélemény
|