köszöntő

Üdvözlök minden kedves erre járót a RISING SUN oldalon, mely az ázsiai pop és rock (japán, koreai, tajvani), dorama és film kategóriában írt történetek szentélye.

Kellemes időtöltést kívánok!


figyelmeztetés!

Kedves Olvasó!

Az oldal használatával tudomásul veszed, hogy:

A Rising Sun (rising-sun.hu) oldalon találkozhatsz olyan tartalommal, amely a 2021. évi LXXIX. törvény ("a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a gyermekek érdekében egyes törvények módosításáról") hatásköre alá tartozik (a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint homoszexualitást jelenít meg),

és elismered, hogy:
18 év feletti vagy és saját felelősségre folytatod az oldal használatát.

Az oldal slash/yaoi, ill. 18-as korhatárú történeteket tartalmaz. Ezen írásokat mindenki csak saját felelősségre olvassa!

Fanfiction = Rajongók által írt kitalált történetek.

Ezen az oldalon jelen esetben együttesekről, zenészekről.
Ezek a történetek fikciók, az írók játszanak a szereplőkkel.
Tudjunk különbséget tenni a valóság és az általuk kreált fiktív világ között.

Megkérek mindenkit, hogy a Rising Sunon olvasható írásokat ennek megfelelően kezelje.

Az oldal tartalmát, bármely részét engedély nélkül felhasználni, más oldalon közzé tenni tilos!
Minden egyes történet a szerző tulajdonában áll, felhasználásukhoz a szerző beleegyezése szükséges.

rising sun

születésnap
Birthday List

Sok boldogságot kívánunk! ^^


évforduló
Birthday List

Gratulálunk!


pályázat


Lezajlott:

2010

» Tavaszébredés

» Páratlan páros

2011

» Valentin-nap

2013

» Valentin-nap


látogatók
Flag Counter

Friss hírek

Olvasható a 38. fejezet:

Nanami Belle - Amilyenek voltunk

2022.03.09.


Ahogy ígértem, már olvasható is 22(!) rövid, egymástól független theGazettE történet:

sz_rami: Reita/Uruha szösszenetek

2022.03.08.



» Korábbi frissítések...


csevegőfal

Minden olyan névvel és névtelenül beírt bejegyzés törlésre kerül, ami sértő, személyeskedő hangnemű.


Random idézet


Idézet küldése

♫♪

Cím: Távolság 
Író: Baka 
Páros: Gackt x Hyde 
Történet: „Mindenkinek van az életében egy pont, mikor már megelégeli, hogy csak sodródik az árral, és tegye, amit mondanak neki. Ez itt az a pillanat.𔄭 
Figyelmeztetés: nincs 
Korhatár: PG-13 
Megjegyzés: Eleinte úgy gondoltam, nem írok bele neveket, hogy mindenki olyan párosítással képzelje el, amilyennek szeretné, de végül mégis őket választottam. 
Hyde szemszöge. 

Ha leomlanak a falak, a szerelem mindent eláraszt, és nincs többé lehetséges és lehetetlen, nem számít, hogy meg tudjuk-e tartani a szeretett lényt: szeretni annyit jelent, mint elveszíteni a fejünket.𔄭

----------------------------




Hazug lemondással felnevettem, mikor az erkély ajtó kinyílt az erős szél miatt. Ilyenkor mindig te jutottál eszembe, és az az éjszaka, amit együtt töltöttünk. Mindketten teljesen lemerevedtünk egy pillanatra, mikor hangos csattanással kivágódott, és megcsapott minket a hideg levegő.

Mosolyogva felálltam a kanapéról, és kisétáltam az erkélyre. Ijesztő volt, milyen sokat gondolok rád, mindegy milyen rég hangzott már el a keserű búcsúszó. Az éjszaka dermesztő hidege körülölelt, de nem lehettem biztos benne, nem-e a hirtelen emlékektől kezdtem remegni. Ismét egy olyan éjjel, ahol ábrándozhatok a régen együtt töltött napokról. Folyton tudtad, mivel vidíthatnál fel, vagy mire van szükségem, szeretnélek felhívni, hogy hiányzol, de jól tudom, nem válaszolna senki. Miért kellett, hogy így legyen vége?  

Idegesen a korlátra csaptam, és elindultam be a nappaliba. Nem lehet, hogy folyton emiatt emésszem magam, hisz az életem folytatódott, még, ha teljesen más módon is. Hanyagul levágódtam a fotelomba, és az órára pillantottam, de megmerevedtem a mozdulat közben, mikor egy fénykép betolakodott a látókörömbe. Ingerülten felkaptam, és földhöz vágtam a nélkül, hogy végiggondoltam volna, mit teszek. Emiatt is fordulhatott elő, hogy a következő  pillanatban máris a földön térdeltem, és előszedtem a fényképet a törött üvegdarabok közül. Végigsimítottam rajt, hogy lesöpörjem róla a szilánkokat, és szomorú mosollyal az arcomon figyeltem lágy, mosolygós arcod. Nem lenne megoldható, hogy még egyszer utoljára láthassam? Sóhajtva egyenesedtem ki, és a farzsebembe süllyesztettem a gyönyörű emlékeket hordozó papírlapot, néha jó  lesz nézegetni, és marcangolni magam vele.  

Elég volt. 

Egy hirtelen ötlettől vezérelve felkaptam a pénztárcám az asztalról, és a karomra vettem a kabátom. Azonnal előrántottam a mobilom a zsebemből és a házam elé rendeltem egy taxit. Próbáltam nem gondolkodni, míg végigviszem ezt az őrült tervet, ami bármelyik pillanatban meghiúsulhat, és fordulhatok vissza. Ám míg van egy minimális esélyem is a győzelemre, nem adom fel. Túl sokat vártam már ahhoz, hogy ismét csak otthon legyek. Mindenkinek van az életében egy pont, mikor már megelégeli, hogy csak sodródik az árral, és tegye, amit mondanak neki. Ez itt az a pillanat. És nem érdekel, hogy Te kértél, hogy ne keresselek, mert mi már úgysem lehetünk együtt többé. Miért, abban a két és háromnegyed évben volt rá valamiféle engedélyünk? Nem fogom hagyni ez az egészet csak azért, mert más nem tudná eltűrni a kapcsolatunk.   

A taxi pár perc alatt megérkezett, és én azonnal bevágódtam a hátsó ülésre.   

- Jó estét! Menjen a reptérre, kérem! - közöltem azonnal az úti célt, és kibámultam az ablakon. Türelmetlenül doboltam az ujjaimmal a keresztberakott lábamon, és folyamatosan az autóban lévő órára pillantgattam. - Nem tudja véletlenül, mikor indul gép Amerikába? 
 
- Pontosan tizenkét perc múlva - felelte ridegen. 
 
- Megoldható lenne, hogy elérjem? - kérdeztem rá azonnal. 
 
- Az attól függ... 
 
- Mitől? - egyáltalán nem volt kedvemre a fiatal srác már-már jókedvű hangja.

 
- Hogy milyen gyorsan tud futni - vigyorgott hátra rám. 
 
- Kap ezer yent, ha elérem a gépet, és az út további részét csendben tölti el - vetettem oda neki, és idegesen kihúztam magam az ülésen.  
 
Teljesen a gondolataimba merültem, így csak arra lettem figyelmes, hogy megállunk a reptéren, és a taxis int, hogy szálljak ki a kocsiból. Találomra elővettem valamennyi pénzt a zsebemből, a kezébe nyomtam, és máris távoztam.  
 
- Ez kicsit több, köszönöm! - kiáltott ki az ablakon a srác, mire csak intettem neki egyet, és sietős léptekkel máris a bejárat felé indultam.  

***  

Az első osztályt lassan már kitűnőnek is nevezhettem, ha nem lett volna a légi kísérő  olyan szinten hiperaktív, hogy minden egyes pillanatban jött az újabbnál  újabb tálcákkal, és ötletekkel, hogy mit is csinálhatnék a hosszú út alatt. Udvariasan közöltem vele, hogy pár mogyorót ugyan hagyhat, de én első sorban csak zenét hallgatnék, és aludnék. Rengeteg bocsánatkérés után végül magamra hagyott, és  én tényleg nem tudtam, mit kezdjek magammal. 
 

Abban a pillanatban, hogy felsétáltam a repülőre, már éreztem, hogy idióta egy dolog volt ez az egész. Végig kellett volna gondolnom, hisz nem tudhatom, nem-e küldesz el, ha odaérek. Hisz dolgozol. Elfoglalt vagy, és vannak kötelezettségeid, amiket nem adhatsz fel csak, mert meglátogatlak. De már nem volt mit tenni, hisz a gép már egy órája szállt. Esetleg mégsem megyek el hozzád, csak körülnézek egyet, és visszajövök.  

Miért futamodok meg folyton?

 
*** 
 
A repülőtérről kisétálva elővettem a telefonom, és tárcsázni kezdtem a már jól ismert számot. Pár másodpercnyi várakozás után James meglepetten beleszólt a telefonjába. 
 
- Szia. - Szinte láttam magam előtt, ahogy eltátja a száját, és a fülébe nyomja a headsetjét. - Már nagyon rég beszéltünk - szedte össze magát. 
 
- Szia, James, bocsánat, hogy zavarlak - kértem azonnal elnézést, de máris szerettem volna tovább beszélni. 
 
- Egyáltalán nem zavarsz, épp unatkozom, és bámulom a hotelben a tévét. Valami baj van? - faggatott türelmetlenül. 
 
- Ő hol van? - kérdeztem röviden, hisz tudtam, tisztában van vele, rád gondolok. 
 
- A hallban. Ilyenkor mindig órákon keresztül ücsörög ott. De miért...? Te itt vagy?! - kiáltott fel, mikor megvilágosodott. - Nem mondod, hogy eljöttél! Jaj, annyira rég láttalak már... Muszáj találkoznunk. Bérlek neked is egy szobát itt, rendben? És...  
 
- Megtennéd, hogy nem szólsz neki? - kérdeztem feszengve, míg próbáltam nem teljesen letörni a jókedvét. - De persze, mindenképp találkozni fogunk. Mondjuk, ebédelhetnénk valahol. 
 
- Kimondhatatlanul tapintatlan voltam, ne haragudj - sajnálkozott halkan. - Persze, tőlem nem tud meg semmit. 
 
- Semmi baj. De most leteszem...  
 
- Rendben, szia. 
 
- Szia, James! Köszönök mindent...  
 
- Hé-hé-hé! - hallottam a hangját, így visszanyomtam a telefonom a fülemhez. 
 
- The Algonquin hotel. - Szinte hallottam a hangján, hogy mosolyog. 
 
- Persze... - motyogtam zavartan. - Köszönöm...  
 
- Szia - hallottam még a hangját, majd letette a telefont. 
 
Most megint foghatok magamnak egy taxit...   

***  

Az épület tetején virított a csillogó  felirat: The Algonquin. Hirtelen teljesen elbizonytalanodtam, abban sem voltam már megint biztos, hogy akarlak-e látni. De ismét kikapcsoltam az agyamnak azt a felét, amelyik gondolkodni, és mérlegelni akart, így már csak azt vettem észre, hogy benn álltam, és a recepciós mosolyogva köszöntött.  

És te ott ültél.  

Csak ültél a fotelban, és magad elé bámulva piszkálgattad a körmöd. Szerettelek volna megszólítani, de egy árva hang sem jött ki a torkomon. Bizonytalanul léptem feléd egyet, mire a recepciós is rád pillantott, majd érdeklődve vissza rám. Nem törődtem vele, hisz végre viszont láthattalak. Nem változtál semmit, sötétbarna hajad épp olyan hosszúra volt vágva, mint két  évvel ezelőtt. És az arcvonásaid is hűen tükrözték az akkori önmagad. Egyedül a szokásos mosoly hiányzott a szád sarkából, amit szerettem volna azonnal odavarázsolni.  
 
- Elnézést, segíthetek valamiben? - szólított meg fennhangon a recepciós, mire unottan rám emelted a tekinteted, amitől megfagyott bennem a vér.   

A reakciód egészen érdekes volt. Lefagytál a fotelban, aztán egy pillanat alatt felugrottál és morogtál valamit, amiből semmit nem értettem. Talán kivehető  volt, egy "itt" szó, de egyáltalán nem lehettem benne biztos. Mikor észrevetted, hogy zavartan figyelem az arcod, az égre emelve a tekinteted, felnyögtél, majd gyors léptekkel előttem termettél, és a hajam közé futtattad hosszú ujjaid. Sóhajtva néztem a szemedbe, mire felém hajoltál, jólesően beszívtad a parfümöm illatát, majd gyengéden csókolni kezdtél.   
 
- Gyere - szólaltál meg rekedten, mikor elváltunk egymástól. - Gyere - ismételted meg, mikor csak lenyűgözötten álltam egyhelyben, és mozdulni sem bírtam. Egy lemondó sóhaj után sokat sejtően összefűzted ujjainkat, és magad után húzva, elindultál fel a lépcsőkön. - Itt - nyitottál be a szobádba, és ismét azonnal az ajkaimra tapadtál. 
 
Mohón csókoltalak, próbálva bepótolni minden egyes elszalasztott percet, de tudtam, hogy ez a két év nem tűnhet csak úgy el. Jólesően megborzongtam karjaid között, mikor végigsimítottál a gerincem vonalán, és elkezdtél tolni hátrafelé. Volt egy kisebb összetűzésünk ugyan a kilinccsel, ami egyikünk türelmetlen kis nyomása után sem akart minket beengedni a hálószobába, de végül mégis az ágyon fekve találtam magam, Te pedig fölém másztál, és a vállgödrömbe fúrtad az arcod. 
 
- Mit keresel itt? - morogtad, majd egy gyengéd csókot nyomtál a vállamra. 
 
- Nem tudom - sóhajtottam teljesen őszintén. - Hiányoztál - tettem hozzá. 
 
- Te is nekem - motyogtad, majd egy újabb csókot kaptam. - Őrülten hiányoztál. 
 
- Most mi lesz? - kérdeztem rá a legfontosabb dologra könyörtelenül. 
 
- Nem tudom... de soha többé nem hagylak el.

» Vélemény







Template by: Candy Shop | Rising Sun (c) 2022