Üdvözlök minden kedves erre járót a RISING SUN oldalon, mely az ázsiai pop és rock (japán, koreai, tajvani), dorama és film kategóriában írt történetek szentélye.
Kellemes időtöltést kívánok!
figyelmeztetés!
Kedves Olvasó!
Az oldal használatával tudomásul veszed, hogy:
A Rising Sun (rising-sun.hu) oldalon találkozhatsz olyan tartalommal, amely a 2021. évi LXXIX. törvény ("a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a gyermekek érdekében egyes törvények módosításáról") hatásköre alá tartozik (a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint homoszexualitást jelenít meg),
és elismered, hogy:
18 év feletti vagy és saját felelősségre folytatod az oldal használatát.
Az oldal slash/yaoi, ill. 18-as korhatárú történeteket tartalmaz. Ezen írásokat mindenki csak saját felelősségre olvassa!
Fanfiction = Rajongók által írt kitalált történetek.
Ezen az oldalon jelen esetben együttesekről, zenészekről.
Ezek a történetek fikciók, az írók játszanak a szereplőkkel.
Tudjunk különbséget tenni a valóság és az általuk kreált fiktív világ között.
Megkérek mindenkit, hogy a Rising Sunon olvasható írásokat ennek megfelelően kezelje.
Az oldal tartalmát, bármely részét engedély nélkül felhasználni, más oldalon közzé tenni tilos!
Minden egyes történet a szerző tulajdonában áll, felhasználásukhoz a szerző beleegyezése szükséges.
Hamarosan egy újabb író történeteivel gazdagodik az oldal, méghozzá
sz_rami
írásaival. Személy szerint nagyon szeretem az ő történeteit, főleg a Reita/Uruha párosát, így külön megtiszteltetés, hogy engedélyt adott arra, hogy feltehessem őket a Rising Sunra . <3
2022.03.07.
Egy két nap csúszással... vagy aznap :) Felkerült a 37. fejezet:
A/N: Igazából ezen nincs mit magyarázni. Emlékszem arra a
napra, amikor hajnali ötig virrasztottunk, csak hogy a
megjelenés napján, azonnali hatállyal megnézhessük a mindent
elsöprő comeback-videót. Az egy perces teasertől az arcunkat
téptük, akárcsak a daltól, aztán mit sem sejtve
rákattintottunk a play gombra, ugyanabban a pillanatban. Első nézésre
persze habzott a szánk és épp annak a nevét hörögtük
emberinek aligha nevezhető hangon, akit a képernyőn láttunk
— meg talán a másodikra is -, a harmadik alkalommal azonban
szemet szúrt, hogy itt valami nagyon, nagyon, nagyon nincs
rendben. Aztán valahogy... Így próbáltunk magyarázatot
kapcsolni a tényhez, miszerint a Super Junior tagjai csirkékké
változtak. (Fuxy)
A/N2: Csatlakozom az előttem szólóhoz, a 4. album miatt talán
négy éjszakát virrasztottam át (klip teaser, maga a szám,
album, videoklip) és minden szempontból megérte az intenzív
testnedv-vesztést és fél doboz elláncdohányzott cigit. De
tény ami való, a koreográfia minden eddiginél... sujusabb
lett. A Nagy Kápop Tízparancsolat 5. parancsolata szerint pedig
amúgyis mindenről a kínaiak tehetnek. Hát íme, szívünk
minden szeretetével, melegével és rajongásával.
(Kis segítség, ha valaki esetleg kételkedne: Leeteuk — Park
Jungsu; Kangin — Kim Youngwoon; Yesung — Kim Jongwoon;
Shindong — Shin Donghee, Nari pedig a nemrégiben
nyilvánosságra hozott barátnője. A Kyochon pedig egy sültcsirke-márka
amit a fiúk reklámoztak.) (Tana)
Ajánljuk: életünk leendő kékhajú szerelmének, kicsiny
karkötőtestvérünknek, a MechaniKyu feltalálójának,
továbbá mindenkinek, aki átérzi a Bonamana-feelinget
p.s.: Mi szeretjük a Super Juniort, tényleg. Donghae-t
különösen.
Ha valaki még nem látta
volna, íme A Klip:
*
Hankyung, miközben rutinos
mozdulattal kipattintotta a jéghideg sörösdobozt, vetett egy
pillantást a faliórára. Háromnegyed tíz — odaát mindjárt
tizenegy. Itt az idő. Lábait a
dohányzóasztalra pakolta, aztán az ölébe húzta a
laptopját, és mielőtt megnyitotta volna a böngészőt, még
mosolyogva végigcirógatott a monitoron Heechul arcán, magára
meg nyelvet öltött. Ahogy azt sejtette, a YouTube abban a
pillanatban szűnt meg működni, ahogy az SM Entertainment
csatornája betöltött, mire hangosan felsóhajtott, és
hátraejtette a fejét a kanapé háttámlájára. A két apró, fehér
pincsi, Rongrong és Mao Mao abban a pillanatban száguldottak
végig a nappalin, egy össze-vissza harapdált, rücskös sárga
gumilabdát, meg nem utolsó sorban egymást hajszolva, Hankyung
pedig képtelen volt megállni nevetés nélkül, amikor pontosan
ebben a sorrendben kenődtek fel a falra. A hangra aztán a
megtermett, csodakék szemű husky, Rider is megjelent a
konyhaajtóban, és előbb a gazdájára, aztán a két
apróságra nézett olyasmi tekintettel, amivel a humanoidok a
gyakorló elmebetegekre szoktak, mielőtt egy lemondó
szusszanással visszatért volna a reggelijéhez. Hankyung már épp
felkászálódott volna, hogy rendbe tegye az ütközés hevében
szanaszét szóródott dvd-ket és a kutyáit, de a keze hirtelen
beledermedt a mozdulatba, amivel fölemelte a touchpadről. Az ötven másodperces
videó ikonja fölött megjelent egy új, majdhogynem öt kerek
perces videóé is. Nagy és mély, nagyon
nagy és mélységesen mély levegőt vett. Pontosan jól tudta,
hogy világszerte több százezer rajongó érez most ugyanígy,
de akkor és ott egyáltalán nem érdekelte egyik sem. Hatalmasat kortyolt
a sörből, és háromig számolt, aztán elindította a videót.
A szemei rögtön
tágra nyíltak az első másodpercben, ahogy meglátta Siwont;
az öltönyös, roppant dandy módon oldalra fésült hajú,
tiszteletet parancsoló pózban „gyere bébi forr a vérem”-arckifejezést
felöltött, tenyerét kitárt Choi Siwont, akit kabalajézusból
már megint szexistenné formáltak a stylistok. Heechulon, ha szabad
volt hasonlóra egyáltalán gondolnia is, már meg sem lepődött.
A fiú minden áldott nap órákig illegette magát webkamerán
keresztül, és különféle fotókkal bombázta - nem, nem csak
bombázta, egyszerűen kínozta -, de azért képtelen volt
tagadni, hogy a szíve igenis a torkába ugrott, a fogai meg
irtózatos erővel a nyelvébe mélyedtek, hogy hangos
szisszenés nélkül kibírja az idegőrlően hosszúnak tűnő,
három másodpercet. És büszkeséggel csordultig telt szíve
ott is maradt, fent a torkában, ahogy bandatársai egytől egyig
megjelentek a sötét semmiségben, kihívóan csillogva a
kemény, villanásszerű fényben a finoman szitáló esőgépek
előtt, mint holmi istenek, egytől egyig, mind a tízen,
tökéletesebben és vonzóbban, mint a második albumkoncepció
óta szinte bármikor. Aztán a napok óta
végtelenített üzemmódban hallgatott, energikus és
vérpezsdítő dal hangjai felcsendültek, Hankyung szemei még
nagyobbra kerekedtek, gyomrát izgatott görcs rántotta össze,
már szinte látta maga előtt a fiúkat, a helyszíneket, az
egész varázslatot, de végül... De végül Hankyung
megadta magát, és a tüdejében egészen idáig szorongatott,
embertelen mennyiségű levegő egy tizedmásodperc alatt robbant
ki belőle valami egészen felfoghatatlan, irdatlan hangerejű, már-már
öntudatlan röhögés keretein belül.
Csak nézte és nézte, és egyszerűen képtelen volt felfogni.
Az agya valamelyik rejtett zugában hirtelen fölsejlett egy
hetekkel ezelőtti üzenet, amit nagyjából olyan értetlenkedő
tekintettel olvasott el újra meg újra, mint amivel egy óvodás
próbálja megérteni, mi a jó a kvantumfizikában. Akkor még fogalma sem
volt, Heechul mire is gondolt egészen pontosan, pláne hogy a
fiú még csak magyarázattal szolgálni sem volt hajlandó —
de most már kapizsgálta a dolgot. Tulajdonképpen nem is
tudta volna megmondani, mi fájt a legeslegjobban. Ugyan a
szemeit elhomályosító, vidám könnyektől már szinte csak
össze-vissza pattogó pacákat látott a monitoron, azért a
csípőficamos maknae egészen érthetetlen magasságokig
röpítette bömbölő jókedvét, amire aztán rátett egy jó
nagy lapáttal az autentikus traktorbeindítás, a félelmetesen
élethű búzakaszálás, a vonuló galambcsorda látványa, és
nem mellesleg a szellemi fogyatékos focisták örömtánca is. Nyüszítve
szorította egyik kezét a hasára, ami utoljára három évvel
ezelőtt fájt ennyire a röhögéstől, amikor ráerőltették
azt a kurva nevetőgázt az Exploring the Human Body
forgatásán. Ha tehette volna, még toporzékol is, de azért
féltette a laptopját a csúfondáros haláltól, úgyhogy jobb
ötlete híján a másik kezével addig csapkodta a kanapét,
amíg bele nem sajdult a csuklója, és a videó véget nem ért.
Akkor aztán újra
elindította a klipet, de ezalkalommal már rögtön az első
pillanatban támadt a megállíthatatlan, de nem teljesen
indokolatlan jókedv. - Minden rendben,
kisfiam...? — jelent meg hirtelen a konyhaajtóban a rá
meglehetőst aggodalmasan pislogó édesanyja, mire Hankyung csak
még jobban rákezdett, és hadonászva próbált mindent
megmagyarázni. Édesanyja erre összevonta a szemöldökeit, és
közelebb lépett hozzá, nyomában a sanyarú tudatlanságban
szenvedő kutyákkal, majd amint megértette, mit is szeretne tőle
drága kicsiny fia, készségesen elvette az öléből a
laptopot, hogy Hankyung zökkenőmentesen vihogva nyújtózkodhasson
ki a kanapé másik felében pihenő telefonjáért.
Már csak hetek kérdése
volt. Két hét, röpke kétszer öt nap a hétvégéket
leszámítva, de mivel a koreai idolok nem ismerik comeback előtt
a hétvége fogalmát, így technikailag kétszer hét nap,
egyeseknek (például, teszem azt, szülés előtt álló
várandós kismamáknak) egy kisebb örökkévalóság, de a
Super Juniornak fájdalmasan rövid kis pillanat. Elérkezett a
koreográfia ideje.
Komoly, szinte
létfontosságú nap volt ez a nap. Már kora reggel mindenkiben
tudatosult a jelentősége — egészen pontosan abban a
történelminek aligha nevezhető pillanatban, amikor Donghae
diszkréten üvöltve végigrohant a dormon, minden ajtót
hatalmas lendülettel feltépve, és tovább suhantában még
bekiabált az édes álomból felriadó bandatársainak: „Táncpróba!!!!!!!!”
Így, rengeteg felkiáltójellel. Ezután a bejárati ajtó
jóval tompább csapódása hallatszott, és ha bárkinek is lett
volna energiája gondolkodni, biztos lett volna benne, hogy a
fiú két emelettel lejjebb viharzik, hogy ugyanezt a
procedúrát az ottani lakásban is végrehajtsa.
Jungsu halk
nyöszörgéssel rántotta a fejére a takarót, de ahogy
eljutott a fülégi a többi ajtó csapódásának zaja,
felülkerekedtek a reggel sokszor sztrájkoló szülői
ösztönök, és összeragadó szemekkel, hatalmas sóhajjal
kivakarta magát az ágyból.
Donghee megpróbált átfordulni a másik oldalára, abban a
reményben, hogy közben kiderül, hogy csak álmodik, de a lába
belegabalyodott a takaróba, ami viszont a lepedőbe, ami viszont
ragaszkodott az ágyhoz, ami viszont szűkös volt a
töménytelen mennyiségű, egy bizonyos személytől kapott és
így a többiek sírig tartó titoktartásra esketése után az
ágyban tárolt plüssnek köszönhetően, ami azt eredményezte,
hogy a fiú hangos puffanással a padlón landolt. Már akkor
tudnia kellett volna, hogy ezek után nem éri meg kitámolyogni
a fürdőszobába, de kora reggel Dongheenek soha nem volt
erénye a pengelogika.
Heechul fél szemét kinyitva felmérte a helyzetet, és miután
meggyőződött róla, hogy nem ég a lakás, egy mozdulattal
letaszította a párnájáról az álmosan pislogó macskákat,
felszólítva őket, hogy vadásszák le az ámokfutót, valamint
csukják be maguk után az ajtót, majd rögtön újra álomba
szenderült.
Siwon csontropogtatót nyújtózkodva ült fel, és miután némi
hason csúszkálás és porállat-nyelés közepette előásta az
ágy alól a mamuszait (amit egészen biztosan megint a macskák
hagytak ott, de lehetetlen volt őket lenevelni a mókusfejjel
dekorált, de roppantul kényelmes lábbeli játéknak való
alkalmazásáról) mosolyogva kinézett az ébredező városra az
ablakon. Ezután a pizsamáját lekapva és gondosan az ágy
lábánál álló szennyesbe helyezve felöltözött, és
dudorászva elindult, hogy kávét főzzön. De tőle senki nem
is várt mást.
Valamivel
távolabb Jongwoon hangosan káromkodott, és erősen magához
szorította a vérszegényen tiltakozó Ryeowookot, aki már
indult volna, hogy reggelit csináljon a hamarosan rohamozó
seregnek, majd, mivel a fiú továbbra is ellenkezett, nemes
egyszerűséggel átvetette a csípőjén az egyik lábát, és
rekedten közölte vele, hogy ne mocorogjon. Wook tovább
tiltakozott volna, de ahogy megérezte Jongwoon csupasz bőrét a
sajátján, benne rekedt a szó, és elfutotta a libabőr.
Mikor Kyuhyun később végigtántorgott a folyosón, fintorogva
visszacsukta rájuk az ajtót, hálát adva, hogy már rég
nincsenek szűzies gondolatai, amiket megronthatna a látvány,
és beletörődött, hogy ma is zabpelyhet reggeliznek.
Hyukjae és Sungmin ezen a reggelen is éberebbnek bizonyultak az
átlagnál — halálos pontossággal és megdöbbentő
összhangban vágták teljesen egyszerre az ajtó felé az első
kezükbe akadó dolgot — ami Hyukjaenél a kispárnája,
Sungminnál pedig az alvósnyuszija volt. Nem mintha az alapvetően
is puha objektumoknak bármi esélye lett volna komolyabb kárt
okozni Donghaeben — ami azt illeti, ilyen állapotban semmi
másnak nem lett volna. Egy szó mint száz, bár a
nyakukon volt a sorsdöntő pillanat, ez a nap is kísértetiesen
úgy indult, mint a többi.
Pár órával később, immár
személyes preferációtól függően koffeintől, kakaótól,
szextől, illetve harci láztól felélénkült állapotban, mind
a tízen a tükrös falú próbateremben gyülekeztek, abban a
hitben, hogy készen állnak az elkerülhetetlenre.
De ami ez után
következett, arra nem lehetett felkészülni.
Donghee, Hyukjae
és Donghae, akik a koreográfusokkal egy hete előre készülve
megalkották az előre felosztott saját részeiket, a terem egy
távolabbi sarkában csendesen tanakodva beszélték meg az
utolsó simításokat. Mikor visszajöttek a többiekhez, azok
azonnal leolvashatták az arcukról, hogy valami nagyon nincs
rendben. A legtöbben Donghee tenyerébe temetett arcáról
jutottak erre a következtetésre, de akiknek ez nem lett volna
elég, azoknak feltűnt Donghae szokásosnál jóval szélesebb
vigyora és izgalomtól szinte remegő tagjai. Ez pedig, tekintve
hogy gondosan felügyelték a fiú szervezetébe bevitt
cukormennyiséget, egyetlen egyet jelenthetett. Sungmin volt az
első, aki sután felnyögött, és félve megszólalt.
- Ugye... ugye nem...
- De igen —
bólintott gyászosan Hyukjae. — A koreográfus azt mondta,
hagyta, hogy mind kibontakozhassunk...
- És... hogy
osztottátok fel? — lépett hozzá közelebb Jungsu, és a
hangjában még ott pislákolt a pár másodperccel később végleg
eltűnő remény.
- Egyformán...
mindhármunknak — hallatszott valahonnan Donghee ujjai közül
az elhaló felelet. Heechul, akit eddig lekötött a Siwon
iPhone-járól történő vad twitterezés, gyanakodva
felnézett, hogy szokásához híven hangosan kimondja, amit a
többiek nem mertek.
- Ugye nem
akarjátok azt mondani, hogy hagytátok, hogy Donghae teljesen
egyedül csináljon részeket a koreográfiából? — vonta
össze a szemöldökét. Az említett tovább szélesedő
vigyorral bólogatni kezdett.
- Végre hyung,
már annyi ötletem volt, és végre senki nem szavazta le őket,
Hankyung hyung régen mindig megtiltotta, hogy nélküle
találjam ki a lépéseket, és ráadásul az új szám annyira
inspiráló volt, az egészet meg tudtam volna csinálni teljesen
egyedül, csak...
Donghae
mondandójának további része olyasfajta káoszba fulladt, amit
csak kilenc, az életét hirtelen feladni kész, elkeseredett
Super Junior tag tud okozni. A hatás döbbenetes volt.
Ryeowook
fennakadó szemekkel, halk sikollyal kapaszkodott Jongwoon
karjába, aki döbbenten maga elé meredve próbálta
újraértelmezni a mondatot, hátha megint félreértett
valamit, de még mielőtt Wooknak feltűnhettek volna a laza póló
alatt feszülő karizmok, a döbbenten tátogó Siwon nyakába
vetődő kétségbeesett Sungmin véletlenül fellökte, és csak
Siwon villámgyors reflexeinek köszönhették, hogy nem borultak
fel mind a négyen. Kyuhyun cenzúrázatlanul káromkodni kezdett
az orra alatt, elég halkan ahhoz, hogy a hirtelen
problémamegoldói reflexre állt Jungsu ne hallja, ahhoz viszont
elég hangosan, hogy mind Hyukjae, mind Donghee felháborodva
lendüljenek felé némi jó modorra nevelési célzattal.
Heechul nem zavartatta magát, teljes lelki nyugalommal közölte
a jelenlevőkkel, hogy ez esetben tekintsenek el az ő részvételétől,
majd továbbra is Siwon telefonját használva — elvégre neki
több pénze volt az ilyesmire — azonnali hatállyal
nekilátott smst írni Kínába, amelyben biztosította a
szerinte az esetért kétségkívül felelős személyt sírig
tartó utálatáról, valamint arról, hogy csak a kínaiak
lehetnek képesek még a távollétükkel is katasztrófát
okozni. Jungsu és Donghae vajmi keveset fogtak fel az
eseményekből — míg előbbi égbe törő lelkesedéssel
vetette magát a birkózó Hyukjae-Donghee párosra, abbéli
meggyőződésében, hogy játszanak (és ennek hevében egyikük
sem veszi észre a helyszínről rég elmenekült és a ruháit
vigyorogva igazgató maknaet). Előbbi fejében pedig azonnal
bekapcsolt a robotpilóta, és bőszen pörgette végig az
azonnali teendőket, úgyismint: 1) felhívni Youngwoont; 2)
felhívni a koreográfusokat; 3) felhívni a menedzsert 4)
felhívni Youngwoont; 5) felhívni a mentőket 6) biztosítani a
megfelelő vigaszajándékot Donghaenek 7) kitalálni, hogy
hogyan szerezhetnék vissza a táncosok közé Hankyungot; 8) a
jövőben részt venni minden egyes koreográfia készítésén
és végül, de nem utolsó sorban 9) felhívni Youngwoont.
*
- De legalább... Csak próbáljátok
meg! Persze, hogy hülyén néz ki, ha egyedül csinálom!!
- Szerintem minden
szempontból előnyösebb, ha magadra vállalod, hogy tíz ember
nevében csinálsz magadból hülyét — horkantott Heechul, és
csípőre tett kézzel végigmérte előbb a hetükkel szemben
lesütött szemekkel malmozó Dongheet és Hyukjaet, majd a
láthatóan kiakadásküszöbön álló Donghaet. Amaz már épp
készült, hogy büszkeségét és fantasztikus ötletét
megvédve életében talán harmadszorra visszaszájaljon egy
hyungnak, amikoris Jungsu finoman megköszörülte a torkát,
jelezvén, hogy átvenné a szót.
- Nézd, Donghae-yah, mi
tényleg nagyra értékeljük az erőfeszítéseidet, és
mindnyájunk nevében mondhatom, hogy kitűnő tehetségnek
tartunk, de értsd meg, hogy...
- Hogy ez az egész úgy
néz ki, mint egy házibuli a nagyanyám csirkeóljában,
tessék. Ne nézz így, cseszd meg, ha szofisztikáltan
próbálod rávezetni, nem fogja megérteni — vágott a
szavába Heechul újfent, mire Jungsu szemei hatalmasra
kerekedtek, az orrlyukaival egyetemben, Siwon pedig bátorkodott
megszorítani a csuklóját. — Te meg ne fogdoss, baszki,
tudod, hogy igazam van.
- Attól még lehetnél
egy kicsit kedvesebb — morgott a Siwon másik oldalán toporgó
Sungmin, de még mielőtt Heechul visszavághatott volna, Hyukjae
összeszedte a bátorságát annyira, hogy csatlakozzon a
kilátástalan beszélgetéshez, vagy legalábbis megpróbáljon,
abban a reményben, hogy Heechul...
- Na jó, figyeljetek.
Kompromisszum. Megtartjuk Donghae ötletét, de...
... nem szakítja félbe
azonnal. Hát, ez mellé.
- Ez már rosszul kezdődik.
Nem tartjuk meg, sajnálom. Vagy felőlem ti nyugodtan
megtarthatjátok, de hogy én nem fogok csirkét játszani az
egész ország előtt, az kurvaisten. Bocs, Siwon — fordult aztán
a heves fejrázást követően Heechul az említett felé, aki
csak frusztráltan mosolyogva fölemelte a kezét, jelezve, hogy
el van nézve, hogy épp páros lábbal ugrál a
Tízparancsolaton. — Könyörgöm, ez az egész röhejes.
Nem is értem, hogy képes megbolondulni egyszerre nyolc
többé-kevésbé épeszű ember, csak azért, mert hogy az „elnyomott
kreativitás kibontakozása” meg a többi hasonló baromság.
- Senki sem bolondult
meg, csak szorult belénk némi tapintat, tudod?! — sziszegte
válaszként Jungsu, akiről első ránézésre nem lehetett
eldönteni, hogy a zokogáshoz vagy az őrjöngéshez áll-e
közelebb. Azonban amint a szemlátomást viszont a zokogáshoz
ténylegesen közel álló Donghae felé fordult, a feszült
csöndet halk fütyörészés törte meg és kilenc szempár
egyszerre nézett a hang irányába.
Elsőként Heechul
prüszkölt fel a visszatartott nevetéstől, amint fölismerte a
Kyochon-étteremlánc legutóbbi reklámjának dalocskáját. A
hang forrása, Kyuhyun, úgy tett, mintha a plafon lenne a világ
legérdekesebb dolga, egészen addig, amíg a mellette álló
Jongwoon úgy istenesen tarkón nem vágta. A maknae persze
azonnal leszegte a fejét, bűnbánóbban mint egy húsvétkor
vétkező hithű keresztény ember, de azért nem mulasztott el
egy cinkos pillantást küldeni Heechul felé, aki csak egy
kacsintással válaszolt. Jungsu hatalmasat, még annál is
hatalmasabbat sóhajtott.
- Tehát. Ne essünk
kétségbe. Mindent meg lehet oldani. Ennél már rizikósabb
helyzeteket is átéltünk, úgyhogy legyetek olyan kedvesek
megemberelni magatokat — nézett Leader-sshi jelentőségteljesen
Heechulra, aki csak megforgatta a szemét, majd se szó, se
beszéd, kikapta Siwon kezéből az iPhone-t, és minden
kétséget kizáróan bejelentkezett twitterre. — Először is,
Donghee, Hyukjae, és Donghae is rengeteget dolgoztak a
koreográfiával. Jól mondom? — Jungsu megvárta, amíg
táncosaik beleegyezően bólintanak, aztán nagy levegőt vett a
folytatáshoz. — Mondhatnám, hogy egy szavunk se lehet innentől
kezdve. A probléma tíz, azaz tíz másodperccel van. Kérdem
én, öt percen belül mit számít az a tíz másodperc?
- Igazából nem sokat,
ha azt vesszük, attól függetlenül még... - szólalt meg
Ryeowook csendesen, de amint az összes szempár várakozóan
rászegeződött, zavartan elmosolyodott, és megrázta a fejét.
— Mindegy, hyung, mondd csak.
- Tíz másodperc igazán
semmi idő az elmúlt öt évhez képest. Ennyit igazán
megérdemel a világ egyik legjobb táncosa, nem igaz? —
mosolyodott el Jungsu, mire Donghae nagyot szívott az orrán,
és bólintott. - Tegye föl a kezét, aki nem ért velem egyet.
Heechul, te nem számítasz.
Heechul felvont
szemöldökökkel a másikra nézett, mire az lassan,
határozottan bólintott, majd körbenézett a társaságon.
Kyuhyun várakozóan pislogott a többiekre, miközben lassan
emelni kezdte a kezét, a mozdulat azonban zavart hajborzolássá
változott, amint realizálta, hogy Heechul kizárásával
végleg egyedül maradt.
- Látjátok, ennyi az
egész — lágyult el Jungsu hangja végleg, és a Donghae-t
hátulról átölelő Hyukjaere mosolygott. — Donghae igazán
megérdemli, hogy tíz másodperccel tisztelegjünk kiváló és
semmihez sem fogható tehetsége előtt.
- Tényleg nem olyan
sok az... - húzta el a száját Jongwoon beleegyezően, mire
Ryeowook és Sungmin határozottan bólogatni kezdtek.
- Plusz remélem
emlékeztek még a Dancing Outra, mert ha valami, na akkor az
röhejes volt — tette hozzá Siwon, majd elmosolyodott, és
Donghae-re kacsintott, miközben a biztonság kedvéért odébb
lépett, mielőtt Heechul rácsapott volna a fenekére,
nemtetszését kifejezendő.
- És az is tény, hogy
ha a tükörteremben viccesen is néz ki, a helyszínek sokat
tudnak dobni a dolgon — csatlakozott Donghee, ahogy az ölelkező
és egyre mosolygósabb Hyukjae-Donghae-páros mellé lépett,
és végignézett a többieken. — Ne felejtsük el azt sem,
hogy a menedzsment elfogadta a koreográfiát, és újra már
úgysem lenne időnk.
- Na látjátok, erről
beszélek — mosolyodott el még szélesebben Jungsu, majd pár
pillanatnyi meghatott csend után folytatta. — Ez a Super
Junior, fiúk, és meg kell mutatnunk, hogy nem adtuk fel. Hogy
bármi történjék, mi sosem adjuk fel. Ettől vagyunk azok,
akik. Az ELF is ezért büszke ránk.
- Meg Siwon hasfaláért
— morogta az orra alatt Heechul, mielőtt leeresztette volna a
kezeit, és fölnézett a többiekre. — Nem mondhatjátok
komolyan, hogy...
- Kezdjétek el, két
perc, és csatlakozunk mi is — tapsolt kettőt Jungsu, és maga
elé terelte a többieket, hogy aztán szelíden félrehúzza egy
pillanatra Heechult. Amint Siwon elindította a zenét, és
Donghae, a többiek előtt állva, határozottan, szigorúan, de
leplezetlen, elégedett boldogsággal belekezdett a
csirketáncba, az idősebbik megcsóválta a fejét, és olyan
rosszallóan nézett Heechulra, mintha legalábbis egy
cukorkalopáson ért hatévessel lenne dolga.
- Most nézd meg, milyen
boldog — mondta fojtott hangon, a tánc hevében lassan
teljesen feloldódó Donghae felé pillantva. — Nem hiszem el,
hogy képtelen vagy egy kicsivel toleránsabbnak lenni vele...
Neki is pontosan olyan nehéz, mint neked, vagy nekem, vagy
bárki másnak.
- Aha — motyogta
Heechul minden különösebb meggyőződés nélkül, miközben
azon igyekezett, hogy elnyomja a fejében kavargó, „fogd fel
hogy igaza van”-kezdetű gondolatokat. Jungsu megragadta a vállát.
- Kérlek, Heechul. Neki
ez nagyon fontos — torpant meg a beszédben, hogy egy hosszú
pillanatig csak nézze csetlő-botló kis csirkéit, no meg a
harcias, elszánt kiskakast, ott elől a tükörnél. —
Bizonyítani akar... Hankyungnak leginkább. Eressz már le, és
próbáld már meg beleképzelni magát egy kicsit az ő helyébe,
jó?
- Jó — bólintott
végül beleegyezően Heechul, holott biztos volt benne, hogy
élete legnagyobb hibáját követi el. Jungsu kérdően ránézett,
mire megforgatta a szemeit. — Azt mondtam, jó. Benne vagyok.
Többször nem fogom elmondani, úgyhogy jól jegyezd meg. Csak
értetek csinálom, oké?
- Ez az én Heechulom —
mosolyodott el szélesen Jungsu, majd szorosan magához ölelte a
másikat, mielőtt meglapogatta volna a vállát. — Na gyere,
végülis, próba van. Az, hogy a
hétszentség szakadna rá, gondolta Heechul, de azért
mosolyt erőltetett az arcára, és kicsit azért tényleg
bocsánatkérően nézett Donghae-re, amikor beállt a sorba,
Siwon mellé. Ettől függetlenül még igyekezett
föleleveníteni változatosabbnál változatosabb kínzási
módszereket, amiket a következő hazalátogatásakor tesztelhet
majd Hankyungon.
*
Feladó: Beijing Fried Rice <3
Szeretek mindenkit és változatlanul
büszke vagyok rátok, de... Hát, fiúk, nem tudom, mit
mondhatnék. Bámulatos csirkék lettetek XDDDDDDDDD Daaamn who′s
that sexy chick~
Heechul hitetlenkedve meredt a telefonja
kijelzőjére. Pislogott még párat, hogy megbizonyosodjon
róla, tényleg jól lát, de sajnos kétségkívül jól
látott. Ez a disznó még csak fatális nyelvtani hibát se
követett el, ami legalább megfelelő indokot jelentene, hogy
irdatlan erővel lecsapja a kurva magas labdát. Mert tény, hogy
elég magas volt. Majdnem akkora, mint a Seoul Tower.
A fiú lecsapta a
kezében tartott evőpálcikákat, és fújtatva
fölegyenesedett, előrenyújtott kezében szorongatva a
mobilját. Az asztalnál ülő Sungmin, Kyuhyun és Hyukjae
egyszerre néztek föl rá.
- Nem olvastad még?
— kérdezte Kyuhyun, majd látva a félreérthetetlen
reakciót, inkább visszatért a sudokujához. Hyukjae elhúzta a
száját.
- Előre láttam, hogy
ez lesz. Az a legnagyobb baj, hogy sajnos igaza van.
- Kinek van igaza? —
csatlakozott a társalgáshoz a konyhába belépő Siwon, és a hűtő
felé menet még végigsimított Sungmin vállán. Aztán
meglátta a szobormerev, dühödten kimeresztett szemű Heechult,
és mindent megértett. — Jaj, hyung, ne csináld már. Én
akkor olvastam, amikor néztük a klipet odabent, és különben
is, Hankyungnak tényleg
igaza van.
- Mi az, hogy ne
csináljam?! — szakadt ki végre Heechulból a
felháborodottság. — Igenis csinálom! Hogy merészeli... Hogy
van képe egyáltalán beszólni bármire is?! Peeersze, így
kurva egyszerű, hogy kivonta magát mindenből, Pekingből bármikor
be tud pofázni, na de ha itt lenne...! Kész, végeztem, nem
érdekel. Elegem van belőle. Ez volt az utolsó. Szakítok ezzel
a seggfejjel, mást úgysem érdemel meg, hát esküszöm,
leszakad a pofám...
- Én nem akarok semmit
elrontani, de csörög a telefonod, Heechul — szakította
félbe Sungmin, hitetlenkedő pillantással nézve az egyre
hangosabban és hangosabban ordibáló Heechulra. Amaz már épp
nagy levegőt vett volna, hogy a fiút is hasonló stílusban
torkolja le, de aztán az arca megnyúlt egy hosszú
másodpercre, amint megérezte a mobil rezgését.
- Szia édesem —
kapta fel azonnal, pontosan úgy csicseregve, mintha az imént
nem történt volna semmi, aztán kilibegett a konyhából, hogy
kényelembe helyezze magát a minimum fél óráig eltartó,
Hankyung számláját istenesen túlterhelő telefonbeszélgetéshez.
Sungmin, Kyuhyun, Hyukjae
és Siwon egyszerre vonták fel a fél szemöldöküket, aztán
ki-ki visszatért az újságjához, a sudokujához, az
ebédjéhez illetve a hűtőszekrényhez.
Az élet visszatért a
megszokott kerékvágásba.