köszöntő

Üdvözlök minden kedves erre járót a RISING SUN oldalon, mely az ázsiai pop és rock (japán, koreai, tajvani), dorama és film kategóriában írt történetek szentélye.

Kellemes időtöltést kívánok!


figyelmeztetés!

Kedves Olvasó!

Az oldal használatával tudomásul veszed, hogy:

A Rising Sun (rising-sun.hu) oldalon találkozhatsz olyan tartalommal, amely a 2021. évi LXXIX. törvény ("a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a gyermekek érdekében egyes törvények módosításáról") hatásköre alá tartozik (a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint homoszexualitást jelenít meg),

és elismered, hogy:
18 év feletti vagy és saját felelősségre folytatod az oldal használatát.

Az oldal slash/yaoi, ill. 18-as korhatárú történeteket tartalmaz. Ezen írásokat mindenki csak saját felelősségre olvassa!

Fanfiction = Rajongók által írt kitalált történetek.

Ezen az oldalon jelen esetben együttesekről, zenészekről.
Ezek a történetek fikciók, az írók játszanak a szereplőkkel.
Tudjunk különbséget tenni a valóság és az általuk kreált fiktív világ között.

Megkérek mindenkit, hogy a Rising Sunon olvasható írásokat ennek megfelelően kezelje.

Az oldal tartalmát, bármely részét engedély nélkül felhasználni, más oldalon közzé tenni tilos!
Minden egyes történet a szerző tulajdonában áll, felhasználásukhoz a szerző beleegyezése szükséges.

rising sun

születésnap
Birthday List

Sok boldogságot kívánunk! ^^


évforduló
Birthday List

Gratulálunk!


pályázat


Lezajlott:

2010

» Tavaszébredés

» Páratlan páros

2011

» Valentin-nap

2013

» Valentin-nap


látogatók
Flag Counter

Friss hírek

Olvasható a 38. fejezet:

Nanami Belle - Amilyenek voltunk

2022.03.09.


Ahogy ígértem, már olvasható is 22(!) rövid, egymástól független theGazettE történet:

sz_rami: Reita/Uruha szösszenetek

2022.03.08.



» Korábbi frissítések...


csevegőfal

Minden olyan névvel és névtelenül beírt bejegyzés törlésre kerül, ami sértő, személyeskedő hangnemű.


Random idézet


Idézet küldése

♫♪

Cím: Édes étcsokoládé
Páros: Kenji x Jun valamint Yutaka x Shou [Golden Bomber]
Téma: Valentin nap
Történet: A Valentin nap minden szerelmes számára különleges nap. Így van ezzel Jun is, csakhogy nem tudja, mi is lenne a tökéletes ajándék, ezért hát segítséget kér...
Figyelmeztetés: közveszélyes barom mind a négy srác  X”D
Korhatár: 12
Megjegyzés:  http://www.youtube.com/watch?v=aEvalwhg8Dc&feature=related     << ez magáért beszél. (Btw: Yutaka egyujjas kesztyűben gitározik X”D)



Édes étcsokoládé


Őrjítő kopogás verte fel a lakás minden egyes lakóját, sőt még a szomszédban élő öreg néni és az egy emelettel lejjebb lakó, kétgyermekes családanya is tisztán hallotta az intenzíven gyilkolt ajtó utolsó kétségbeesett sikolyát...

Rejtély, hogy végül miért nem lincselte meg senki sem az ajtónállót, mikor a bejárat kétségbeesetten engedelmeskedett a kulcs akaratának, és végre valahára utat engedett bántalmazójának, akit egyből egy nyűgös fejű férfi akadályozott meg a továbbhaladásban.

— J-jun? — pislogott rá a kéretlen betolakodóra Yutaka, ahogy igyekezett a még párnalenyomatos arcába finoman dörzsölve némi életet redukálni. —  Mégis mi a halált keresel te itt hajnali... — mordult fel, és már épp azon volt, hogy hátra pillantva meglesse a falon pihenő órát, csakhogy drága barátja megelőzte őt.

— Már tíz óra is elmúlt — válaszolta nemes egyszerűséggel a Szörnyella de Frász frizurás basszuscsoda, majd könnyed léptekkel beslisszolt a házigazda mellet, mielőtt az úgy dönthetne, egyeseknek jobb kint, mint bent.

Yutaka végül megadóan forgatta meg a szemét, és követte kéretlen vendégét a nappaliba, aki időközben helyet foglalt a kanapén.

Jun pedig idegesen pislogott a szoba egyik pontjáról a másikra, néha-néha megállapodva a még mindig egy száll boxerben előtte álldogáló bandatársán. Nem tudta, hogy pontosan hogyan is tálalja a kérését. Még sose került ilyen helyzetbe, vagyis de... Egyszer, még régen, de akkor nem érzett így, mint ahogy most, szóval akkoriban nem is gondolkodott ezen az egészen... Most viszont... Most kétségbe volt esve.

— Nah, böhd ki, miht akarsz? — motyogta Yutaka cigarettával a szájában, majd elővette az öngyújtóját, és meggyújtotta. Az első slukk után szinte fokokban mérhető volt, ahogy kezd eltűnni a szeméből az álomvilág utolsó ködfelhője is.

— Hol van Shou? — hárított végül a basszeros; úgy érezte, nem biztos, hogy Yutaka az első, akivel meg akarja osztani a problémáját, ezért egyértelműen arra az egy személyre gondolt, aki biztos, hogy megértené őt. Az énekesükre, aki többet is tudna segíteni... Reményei szerint legalábbis...

— Alszik.

— Alszik? — kapta fel meglepetten a fejét Jun, és ösztönösen a hálószoba ajtaját kezdte el fixírozni. — Azt hittem, amilyen hangos voltam, ő is felébredt.

— Fel is ébredt — bólintott rá a gitáros, ahogy kifújt egy adag füstöt. — Aztán abban a pillanatban vissza is aludt.

Jun egy egészen rövid pillanatig elgondolkodott azon, hogy most mégis mit kezdjen a drága énekese nélkül, de aztán belátta, hogy segítségre van szüksége, márpedig ilyenkor az ember ne válogasson!

— Tudod, milyen nap van ma? — szökött ki végül a kérdés az ajkai között. Azért még nem akart egyből a tárgyra térni...

— Ki ne tudná?! Hetek óta mást se szajkóznak az emberek. Orrba-szájba erről folyik a téma... Az ember még egy liter tejet se vehet úgy, hogy a bevásárlás végére ne legyen rózsaszín illata és ne lásson mindenhol vibráló kis szívecskéket...

— Igen, szóval tudod...

— Elég idegesítő dolog ez a Valentin nap... Vagyis nem maga a nap, hanem az a cirkusz, amit köré kerítenek...

— Igen, de...

— Komolyan mondom, egyesek már azért is depisek lesznek, ha ezen a napon nincs senkijük. Nem értem, miért hiszik, hogy olyan nagy cucc, ha együtt lehetsz valakivel ezen a napon.

— Öhm...

— Én simán feladnám ezt a napot, ha cserébe életem végéig azzal lehetnék, akit szeretek. Tudod, a szerelmeseknek minden nap Valentin nap, és...

— Basszus Yu, figyelnél rám! — mordult fel végül ingerülten Jun, majd egy nagyot fújtatva értékelte, hogy a gitáros felriad a saját kis világából.

— Mondtál valamit? — pislogott vissza rá megszeppenten Yutaka, és bár Jun igyekezett kézzel-lábbal ellenállni a megbocsátás gondolatának, a másik férfi értetlen és ártatlan ábrázata túl aranyos volt ahhoz, hogy továbbra is haragudjon rá.

— Csak szerettem volna...

— Akkor mondjad!

— Szóval, hogy ugye ma... ma...

— Valentin nap van.

— Igen, pontosan, szóval...

— Ó, vágom már! — csillant fel lelkesen Yutaka szeme, ahogy végre megértette, mire is megy ki ez az egész erőltetett, nyögvenyelős, félmondatos nyöszörgése a másiknak. — Ez az első nektek, mi? — mosolyodott el, szinte már akár perverznek is bekategorizálható módon a gitáros...

— Ühhüm... — kapta el a tekintetét Jun a fellengősen mosolygó gitárosról, és úgy döntött, az ő látványánál még a saját térde is izgalmasabb látnivaló. Persze arról szó se lehetett, hogy Őnagysága Jun herceg egy egészen parányit meg van illetődve... — Szóval segítesz?

— Naná! Még szép! Ekkora bulit ki nem hagynék semmi pénzért! — nevetett fel a gitáros, ahogy elindult a hálószoba irányába. — Egy perc, magamra kapok valamit, aztán indulhatunk...

— Mégis hova?! — kapta fel a fejét, de hiába szegezte tekintetét a távázó csapattársára, az nemes egyszerűséggel becsukta előtte az ajtót, és csak Jun számára kínzóan hosszú és gyanúsan félreértelmezhető hangokkal teli percek után tért vissza a nappaliba, immáron teljes hadifelszerelésében.

— Na, kész vagyok! — villantott a basszerosra Yutaka egy lehengerlő mosolyt, majd egy végső ellenőrzésként végigmérte magát a tükörben, hogy megállapítsa, tökéletesen néz ki ma is.

— Mégis mi a halál tartott eddig? — sóhajtott fel Jun, mert hiába nézte halálos komolysággal, azt még ő se tudta elképzelni, hogy egy sima fekete felső és szakadt farmer felvételében mi tarthatott ilyen sokáig...

— Tényleg tudni akarod? — kuncogott fel Yu, majd kisétált az előszobába, hogy felvegye a cipőjét.

— Ha jobban belegondolok... Talán annyira nem is érdekel...

— Különben meg nem tudom mit pampogsz... Csak két percig voltam távol.

— Komolyan? — szökött ki a kérdés Jun ajkai közül, mire csak egy megerősítő bólogatást kapott válaszul, mert barátja már száguldott is ki az ajtón. — Többnek tűnt...

— Biztos, mert izgulsz!

***

Utahiroba Jun nem először jutott arra az elhatározásra az élete során, hogy bár imádja Yutakát, soha, de soha az életben nem megy el vele még egyszer vásárolni. Ezzel csak az az egy baj volt, hogy rendszeresen át kellett hágnia...

— Hé, Juuuun, ehhez mit szólsz? — nyomott végül Yutaka basszerosunk kezébe egy eléggé félreértelmezhetően kétes használati eszközt.

— Mondd csak, Yu... Miért is jöttünk mi egy szex shopba? — sóhajtott fel a felemáshajú szépfiú, ahogy visszatette a polcra a kezébe gyömöszölt valamit, amiről nem is akarta megtudni, hogy mi volt az... — Nem arról volt szó, hogy a csokoládéhoz vesszük meg a cuccokat?

— Na jó, de szerinted mégis mi kell egy jó csokihoz?

— Azt hiszem, nem árt egy kis tej, kakaó meg... Mit tudom én, de ilyen izék biztos nem kellenek bele!

— Ki mondta, hogy ez a csokiba kell? És legfőképpen... Ki mondta, hogy ez neked lesz? — mosolygott vissza rá Yutaka, és végül csak azért is berakta az a valamit a kosarukba, amitől Jun nagyon szívesen megszabadult volna már... — Bár lehet nektek se ártana egy ilyen — fordult vissza a polchoz ismételten a gitáros, hogy levegyen még egyet az alkalmi játékszerből. — Ezt szerintem Kenji is jobban élvezné, mint egy csokit...

— Gyere, menjünk fizetni! — rántotta el csapattársát Jun a polctól, mielőtt az még megvalósíthatta volna a tervét... — Már így is túl sokat játszadoztál itt...

***

— Megjöttünk! — csapta ki az ajtót ezer wattos mosollyal az arcán Yutaka, majd egyetlen tökéletes mozdulatsorral lerúgta a lábáról a cipőjét, behajította a saját kis játékszerét a szekrénybe a kabátjával együtt, és már száguldott is a konyha irányába. Míg Jun... Jun nyögvenyelősen igyekezte becipelni az összes többi holmit, amit vettek, és aminek minimum a hatvan százalékához semmi köze nem volt... Éppen csak, hogy nem esett pofára társa levetett cipőjében, és kis híja volt annak is, hogy mikor bejutott a lakásba, nem borult ki minden a kezéből... Mire beért a konyhába, legszívesebben megfojtotta volna kedvenc gitárosát...

De a látvány, ami fogadta, minden gyűlöletet elpárologtatott belőle... Az ebédlőasztalnál üldögélő Shou minden bizonnyal az érkezésük előtt foghatott neki a csodásan tápláló, színkavalkádból álló gabonapelyhének. Ott ült az asztalnál, és mosolyogott. Mosolygott, mialatt Yutaka ölelő karjai szorosan átfonták a mellkasát. De abban a pillanatban, ahogy Jun belépett hozzájuk, a szerelmes galambpár egyszerűen csak szétrebbent, és míg Shou továbbra is mosolyogva figyelte a belépő basszerost, addig a gitáros neki állt, hogy teát főzzön.

— Jun! — vigyorgott továbbra is az énekes, és kitolva a székét, felugrott az asztaltól, hogy odarohanjon a barátjához. — Rég láttalak, hogy vagy?

— Shou... Egy hete sincs, hogy találkoztunk — csóválta meg Jun a fejét egy halvány félmosollyal az ajkain.

— Ja, mert én egy hete itthon raboskodom! — mordult fel némi sértettséggel a hangjában, de azért az az örök mosoly most is ott pihent csintalanul az ajkai szegletében.

— Talán azért, mert beteg voltál? - sóhajtott fel a háttérből Yutaka, de sajnos nem nagyon tudta meghatni a sértett énekest ezzel a kész ténnyel sem...

— Részletkérdés. Szóval Jun... Yu mondta, hogy segítünk neked az ajándékodban.

— Jah... Bár lehet, jobban jártam volna, ha veszek egy könyvet és egy tábla csokit, mint azzal az elvetemült ötlettel, hogy ti majd segítetek... — suttogta reményei szerint elég halkan, és bár a távolban lévő gitáros szemöldöke megrándult, az előtte álldogáló énekes fel se fogta miről is beszélt éppen a másik.

— Tök jó lesz! Mint egy igazi csoportmunka! Tudod, amilyeneket a kisiskolások szoktak csinálni... Tudod?

— Tudom...

— Jó! Akkor előbb együnk! — csillant meg Shou szeme lelkesen, és már rohant is vissza a lassan már ehetetlenné ázott müzlijéhez...

— Te is kérsz valamit enni, Jun? — kérdezte Yutaka, ahogy szorgosan kiöntött három adag teát, és elindult azzal az ebédlőasztal felé.

— Nem, kösz. Inkább azt beszéljük meg, hogy mi legyen a csokival...

— Ha megettem, majd segítek neked megcsinálni! — vigyorgott teli szájjal az énekes, ahogy újra csak eltűntetett a szájában egy nagy kanállal a reggelijéből. — Yu meg jól tudja felverni a tojást — somolygott kegyetlenül áldozatára, aki a hirtelen kijelentés következtében majdhogynem megfulladt az amúgy rendkívül finomra sikeredett teájának köszönhetően.

Utahiroba Jun egyre inkább kezdte azt érezni, hogy nem jó helyre jött segítségért...

***

Kenji mosolyogva lépett oda otthonának ajtajához. Boldog volt, hiszen tudta, hogy ma egy hét után végre teljes nyugalomban eltölthet egy éjszakát azzal, akit a legjobban szeret. Mosolyogva nyúlt a kilincshez, mosolyogva fordította el a zárban a kulcsot, mosolyogva nyitotta ki az ajtót, mosolyogva lépett be az előszobába és mosolyogva indult be a lakás belsejébe, de mosolya csak addig tartott ki, míg meg nem látta a kanapén szomorkásan, felhúzott lábakkal gubbasztó szerelmét...

— J-jun?! Mi a baj? — tört ki egyszerre belőle a kérdés, mire a gondolataiban merengő basszeros majdhogynem szívrohamot kapott.

— Úristen, Kenji, halálra rémítettél! — sikkantott fel Jun, majd egy pillanattal később kétségbeesésbe csapott át a kezdetleges rémülete. — Várjunk csak... Te meg mégis mit keresel itthon? Nem úgy volt, hogy csak egy óra múlva jö... — Tekintette egyből a polcon pihenő órára esett, ami megmásíthatatlanul és minden kétséget kizárólag jól járt. — Ó, basszus, hogy már ennyi az idő! Kenji én... — Pattant fel a kanapéról Jun, hogy odarohanhasson a doboshoz, aki megrökönyödve próbálta feldolgozni az eseményeket. — Kenji, én tényleg mindent megpróbáltam! Még arra is képes voltam, hogy elmenjek segítséget kérni Shouékhoz! Persze Shou aludt, ezért Yutakával kellett mennem, de végül is ez nem is lett volna baj... Aztán elkezdtük csinálni a csokit. Tudom, tudom, azt mondtad, hogy nem fontos, hogy én készítsem, de akkor is...! Én persze megbíztam Shouban, mert amilyen torkos borz, gondoltam, hogy csak konyít valamit a csoki főzéshez. Kiderült, hogy nagyon nem! Azért még bizakodtunk, hogy egészen ehetőre sikeredett, de miután Yutakával megkóstoltattuk, és ő egyből ment hányi a mosdóba, mi is egyből dobtuk ki a csokit... Persze Yutaka felajánlotta, hogy elhozhatom azt az ajándékot, amit ő vett, de Kenji az... Én azt nem akartam, és aztán... Elindultam, hogy nézzek neked valami ajándékot, de... De valahogy semmi se volt elég jó, és aztán...

— Jun...

— Aztán nem is tudom, azt hiszem, feladtam, szóval... Jaj, Kenji, én tényleg saj... — Jun akarva-akaratlanul is meg lett gátolva a további beszédben, mikor egy gyengéd száj az övére tapadt. Édesek voltak azok az ajkak, édesek és szeretettel telik. Abban a pillanatban Jun végre elfelejtette az egész napos problémáit és hisztijét, abban a percben nem volt másra szüksége, csak ezekre a finom ajkakra és azokra az ölelő karokra, melyek a derekánál fogva gyengéden húzták őt egyre közelebb. Valahogy úgy érezte, abban a pillanatban képes lenne teljesen elolvadni. — Sajnálom — pihegte ki végül az elharapott utolsó szót, ahogy ajkaik bár nem szívesen, de kénytelenek voltak elválni egymástól.

— Jun — suttogta Kenji, ahogy a basszeros szemébe logó, szőke tincseket óvatosan a füle mögé túrta, majd egy laza mozdulattal a másik kezébe csúsztatott egy apró dobozt.

— Ez...? — pislogott rá a kezében pihenő ajándékra Jun, majd megerősítésre várva pillantott fel barátjára.

— Bontsd csak ki. A tiéd... — mosolygott rá a másikra a dobos, mire a másik férfi enyhén remegő kézzel meghúzta a díszes csomagoláson pihenő arany szalagot.

— Kenji... Ez... De hiszen...

— Boldog Valentin napot! — somolygott le Junra, ahogy az még mindig meglepetten szemlélte az apró, saját készítésű csokoládét. Nem lehetett több egy falatnál az egész, mégis...

— De hiszen... Azt hittem, hogy ma én csinálok neked. Hiszen...

— Jun — kuncogott fel jólesően a colos dobos, ahogy az aprócska basszeros arcán gyengéden végigsimított. — Nem tök mindegy, hogy ki mikor csinálja? Így legalább még van egy hónapod...

— Kenji... Te hülye barom! — mordult fel Jun, majd berohant a hálószobába megára hagyva az értetlen dobost. — Mit csinálsz még ott?! Gyere már be! — kiáltott ki neki a háló rejtekéből a basszusgitáros.

— De én azt hittem... — sétált be a sötét szobába a férfi, de amikor meglátta az ágyon üldögélőt, valahogy képtelen volt befejezni a mondatot.

— Ne higgy semmit! Annyira meghatottál — túrt bele a haja fekete részébe Jun, miközben hála a kellemesen elrejtő sötétségnek, más nem tudhatta rajta kívül, hogy mennyire is hasonlít az arca színe egy paradicsoméra —, hogy kemény lettem. Szóval most azonnal ess nekem, különben...

— Különben? — kuncogott fel Kenji, ahogy odasimult párjához, és gyengéden végigdöntötte őt az ágyon. Majd egy apró csókot lehelt a másik nyakára.

— A francba, Kenji, szeretlek — nyöszörgött Jun, ahogy igyekezte minél jobban a másik vállába fúrni a fejét.

— Én is szereltek... — suttogta bele a dobos szerelme vörösödő fülébe...

***

— Na, jobban vagy már? — simított végig Shou az ágyban fekvő Yutaka meztelen hátán, ahogy szép csendben bebújt mellé az ágyba.

— Ha soha többé nem kell csokit ennem, akkor azt hiszem, igen... — motyogta a párnába a másik, mire az énekes keze pajkosan kezdte el végigkaristolni a gerincoszlopát, mialatt jókedvű nevetése betöltötte az egész szobát.

— Akkor jó — suttogta, miközben apró csókokat kezdett el rálehelni a gitáros lapockájára.

— Ne már, Shou. Most még ne — mordult fel Yutaka, mire az énekes meglepetten hagyta abba megkezdett hadműveletét.

— Tessék?

— Még várjunk egy órát, és addigra összeszedem magamat úgy, hogy kipróbálhassuk azt a király cuccot amit ma vettem...

— Vettél ma valamit?

— Aha, nagyon király! Neked is tetszeni fog.

— Mégis mit?

— Azt még nem tudom, de ránézésre használhatónak tűnt. Majd elolvasod a használati utasítást.

— Én?

— Persze!

— De miért pont én? — pislogott rá a gitárosra megilletődötten Shou, aki csak mosolyogva a hátára gördült, és egy szenvedélyes csókra lerántotta magához a másikat.

— Nem egyértelmű? Mert ma Valentin nap van, szóval ma ezt kapom csoki helyett.

— Kyan Yutaka, ön egy kicsit nem követelőző ma?

— Úgy gondolja, Kiryuuin Shou?

— Hm... Fél órát kapsz! — mosolygott le a gitárosra Shou, és egyszerűen bebújt a másik mellé a takaró alá. — Számolom!

Valamiért mindketten tudták, hogy negyed órán belül aludni fognak... De végül is nem bánták, nekik úgyis minden nap Valentin nap...

» Vélemény







Template by: Candy Shop | Rising Sun (c) 2022