köszöntő

Üdvözlök minden kedves erre járót a RISING SUN oldalon, mely az ázsiai pop és rock (japán, koreai, tajvani), dorama és film kategóriában írt történetek szentélye.

Kellemes időtöltést kívánok!


figyelmeztetés!

Kedves Olvasó!

Az oldal használatával tudomásul veszed, hogy:

A Rising Sun (rising-sun.hu) oldalon találkozhatsz olyan tartalommal, amely a 2021. évi LXXIX. törvény ("a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a gyermekek érdekében egyes törvények módosításáról") hatásköre alá tartozik (a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint homoszexualitást jelenít meg),

és elismered, hogy:
18 év feletti vagy és saját felelősségre folytatod az oldal használatát.

Az oldal slash/yaoi, ill. 18-as korhatárú történeteket tartalmaz. Ezen írásokat mindenki csak saját felelősségre olvassa!

Fanfiction = Rajongók által írt kitalált történetek.

Ezen az oldalon jelen esetben együttesekről, zenészekről.
Ezek a történetek fikciók, az írók játszanak a szereplőkkel.
Tudjunk különbséget tenni a valóság és az általuk kreált fiktív világ között.

Megkérek mindenkit, hogy a Rising Sunon olvasható írásokat ennek megfelelően kezelje.

Az oldal tartalmát, bármely részét engedély nélkül felhasználni, más oldalon közzé tenni tilos!
Minden egyes történet a szerző tulajdonában áll, felhasználásukhoz a szerző beleegyezése szükséges.

rising sun

születésnap
Birthday List

Sok boldogságot kívánunk! ^^


évforduló
Birthday List

Gratulálunk!


pályázat


Lezajlott:

2010

» Tavaszébredés

» Páratlan páros

2011

» Valentin-nap

2013

» Valentin-nap


látogatók
Flag Counter

Friss hírek

Olvasható a 38. fejezet:

Nanami Belle - Amilyenek voltunk

2022.03.09.


Ahogy ígértem, már olvasható is 22(!) rövid, egymástól független theGazettE történet:

sz_rami: Reita/Uruha szösszenetek

2022.03.08.



» Korábbi frissítések...


csevegőfal

Minden olyan névvel és névtelenül beírt bejegyzés törlésre kerül, ami sértő, személyeskedő hangnemű.


Random idézet


Idézet küldése

♫♪

Vannak dolgok, amiket ellehet mondani időben, vagy későn. Reita abba a hibába esett, hogy úgy engedte el szerelmét, hogy nem tudott érzéseiről.

Reita - Kai páros
OOC karakterek
A történetnek nincs valóságos alapja, csak megcsapott az ihlet.

(Kai nevét már kétféleképpen hallottam, így igazából nem lehet tudni, hogy melyik az igaz. Én most a Tanabe Yutaka nevet használtam, és ezentúl azt is fogom.)



Egy késői vallomás

Minden egy esős őszi napon kezdődött, október tizennegyedikén...

Otthon ültem, egyedül. A Tv adás unalmas volt, és helyenként morzsás is. Egyik kezemben a távirányítót, másikban a forró kávét tartottam. Keiji apró zajt csapva szálldogált ide-oda a kalitkájában. Néha rápillantottam, akkor megállt, de amint már nem néztem, újra neki állt a szálldogálásnak.

Egy hatalmasat dörrent az ég, mikor egy időben elment az adás és csöngettek. Letettem a kezemben lévő bögrét, a távirányítóval együtt, majd elindultam az ajtó felé. Megigazítottam összegyűrődött felsőmet, miközben az ajtóhoz léptem. Megropogtattam a nyakam, nyúltam a kilincsért, utána nyitottam is. Egy csurom vizes Kai állt előttem.

- Bejöhetnék? — kérdezte orrhangon. Bizonyára megfázott abban a zord időben.

Csak bólintottam egyet, mire már az előszobában is állt. Remegett az egész teste, annyira fázott. Levette a cipőjét, a kabátjánál hezitált, de végül levette azt is. Elvettem tőle, utána elindultam fel az emeletre.

- Gyere te is! Lezuhanyozhatsz, és adok valamit, amit felhúzhatsz, amíg megszáradnak a ruháid — szóltam hátra neki, mire rögtön szedte a lábát utánam.

Beküldtem a fürdőbe, addig én bementem a szobámba. Kerestem egy hosszabb inget, meg egy bokszert mellé, utána elindultam vissza a fürdőszobába. Óvatosan nyomtam le a kilincset, és csendesen léptem be. Kai már a zuhanyfülkében állt, folyatta magára a vizet. Tökéletesen ki tudtam venni testének finom vonalait. Egy ideig megbabonázva néztem őt, mikor hirtelen megszólalt.

- Reita... itt vagy, ugye? — kérdezte, miközben teljesen megállt minden tevékenységben, a vizet is elzárta.
- I-igen Kai, itt vagyok — szólaltam meg pár perc múlva.
- Akkor... tudnál egy törölközőt adni? — dugta ki a kezét a fülkéből.
- Persze — szedtem ki egyet a szekrényből, és oda is adtam neki.

Szegény azt hitte, hogy már nem vagyok ott, és teljesen nyugodtan kiszállt a zuhanyfülkéből. Mikor összetalálkozott pillantásunk, ijedtében a törölközőt is elengedte, mire az lecsúszott, megmutatva nekem legérzékenyebb pontját. Én csak elmosolyodtam, majd elé álltam, felszedtem a törölközőt a földről, köré tekertem, de közben rendesen hozzá simultam. Kezét mellkasomra rakta, miközben meglepetten nézett maga elé. Amint biztonságosan rátekertem derekára, elléptem tőle.

- Ezeket felhúzhatod — adtam a kezébe az inget, meg a bokszert.
- Köszönöm szépen — hajolt meg aprón.

Bólintottam egyet, utána kisétáltam a szobából. Lementem a konyhába, a nappalin át, ahol meggyőződtem arról, hogy visszajött az adás, így unatkozni nem fogunk. A főzőhelyiségben csináltam forró kakaót, mert Kai mindig azt ivott.

Mikor hallottam, hogy lecsattog a lépcsőn, fogtam is a két bögrét, és elindultam velük ki a nappaliba.

- Oh, csináltál kakaót? — mosolyodott el, miközben kicsit feljebb tűrte az ing ujjait.
- Igen, tessék — nyújtottam felé, mire másodperceken belül el is vette tőlem.

Leültünk a kanapéra, ránéztem, utána a távirányítóra.

- Szeretnél te választani?
- Én? — kérdezte meglepetten. — Hát... ühüm...

Odaadtam neki a távirányítót, mire felhúzta maga mellé lábait, utána kapcsolgatta a Tv-t. Megállt egy mesecsatornán. Érdeklődően néztem rá.

- Ja, nem baj? Viharba inkább mesét nézek, megnyugtat — nevette halkan és igen csak zavartan.

Mindig is olyan gyerek volt, de azon a napon különösen...

Míg ő nevetgélve, egy szál ingben és bokszerben, kakaóval a kezében nézte a meséket, én csak ültem mellette, és őt néztem. Az ő bögréje már rég kiürült, az enyém kihűlten állt az asztalon.

- Nem ittad meg... - nézett rám, gyermekded arcával. — Miért nem? — kérdezte olyan hanghordozásban, mintha egy macskát ütöttem volna el.
- Kai-chan, ez csak egy kakaó — sóhajtottam fel, mire máris konyultak lefelé ajkai. — Megmelegítsem még egyszer, megiszod?
- Így is jó — kúszott egy hatalmas mosoly ajkaira, miközben felkapta a bögrét.

Ezen, nekem is muszáj volt elmosolyodnom. Talán ezt szerettem meg benne legelőször, hogy gyerek volt, nagyon gyerek, és nem utolsó sorban boldog, örömmel teli személyiség. Annyit mosolygott, olyan volt a kisugárzása, hogy azzal minket is jobb kedvre derített, teljesen.

Pár óra múlva, a vihar egyre rosszabb lett. Az adás is elment teljesen, örültem, hogy áram egyáltalán még volt. Kai összekuporodva ült a kanapén, plédbe tekerve. Remegett, ide-oda kapdosta a fejét, mikor villámlott, vagy éppen dörgött. Én a konyhaajtóban álltam, és néztem őt. Nem tudtam, hogy mit tegyek. Odamenjek vagy sem? Végig ilyen kérdések cikáztak a fejemben...

Egy hatalmasat dörgött, mire felsikított, és ijedten kapta ajkaihoz kezét.

- Reita... - rebegte. — Gyere ide... kérlek, nagyon szépen kérlek...

Bólintottam, utána elindultam felé. Azt se engedte, hogy leüljek, mert már pattant is, és bújt hozzám. Meglepetten néztem magam elé, de valahogy mégis csak Kai volt az, nem valaki más. Átkaroltam a derekát, és magamhoz öleltem.

- Tudom, hogy szégyen... de félek... - súgta halkan, miközben a teste még mindig remegett.
- Semmi gond Kai-chan.

Felsóhajtott, fejét vállamra hajtva. Csak öleltem magamhoz, egy szót sem szólva...

- Fázok — szólalt meg, pár perc múlva.

Akkor se szóltam semmit, csak a karomba kaptam, és elindultam vele fel. Akkor még nem volt vele semmi olyan tervem, az egész csak megtörtént...

Lefektettem az ágyra, betakartam, én meg mellé dőltem. Mosolyogva helyezkedett el a takaró alatt.

- Tudod, hogy miért ide jöttem? — nézett rám, mire pislogtam párat.
- Öh... nem tudom, miért?

Elpirult, majd odahajolt a fülemhez.

- Le akartam veled feküdni, mert a fiúk azzal cukkoltak, hogy nem merlek, úgy mond megkérni, már, ha érted — súgta bele, mire nekem majdnem minden szónál egyre nagyobbak lettek a szemeim.
- Oh... - csak ennyit bírtam kinyögni, miután felébredtem az első sokkból.

Ekkor ismertem meg az igazán felnőtt Kai-t. Aki megfontoltan dönt, mindent előre végiggondol, hogy mikor mit fog csinálni. Akkor is az volt...

Akaratosan kapott ajkaim után, amit én viszonoztam, ugyanolyan vadul, mint, ahogy ő követelte. Az érintéseink viszont sokkal lágyabbak voltak. Nem akartunk semmit elsietni, viszont a vágyunk túlnőtt rajtunk. Szinte letéptük egymásról a ruhát, hogy minél előbb a forró bőrfelületekhez érhessünk. Kai teljesen levetkőzte gyerekes énjét, és egy érett férfi lett belőle, másodpercek alatt. Nem ellenkezett akkor se, mikor alulra kényszeríttetem, sőt, inkább nagyon is élvezte, hogy ő van elkényeztetve, és megdugva. Mint a későbbiekben kiderült, Kai mindig is a passzív szerepet részesítette előnyben...

Mikor már mindketten pihegve feküdtünk egymás mellett, akkor vallotta be az igazságot.

- Nem azért jöttem, mert a többiek cukkoltak... hanem azért, mert szeretlek... - súgta a fülembe, kipirult arccal, zavarban.

Ekkor még csak elmosolyodtam rajta, de később vált a dolog szó szerint halálosan komollyá...

Úgy két hónapja voltunk együtt, mint egy pár, mikor kiderült, hogy beteg. Valami súlyos betegséget kapott el, amire van már gyógyír, de Kai szervezete annyira nem bírta, hogy kórházba került. Persze én se viseltem jól, mivel látnom kellett, ahogy falfehéren, lesoványodva feküdt a kórházi ágyon. Arca gyerekes karakteressége teljesen eltűnt, mintha soha nem is lett volna. Elvesztettem az én gyermekded, mosolygós Kai-chanom...

Nap, mint nap bejártam hozzá, láttam, mikor rosszabbodott, mikor javult az állapota. Éjjeleket virrasztottam át mellette, hogy figyeljem, ne történjen vele semmi baj. Szó szerint ingadozott élet és halál között. Egyik nap úgy volt, hogy túléli, másnap már nem. Végül a halál győzedelmeskedett a teste felett...

Ugyanolyan borongós október tizennegyedikén hagyott itt, mint, amin összejöttünk. Ő mindig bizonygatta nekem, hogy mennyire szeret, de én egyszer se mondtam neki a két hónap alatt. Megbántam... igaz akkor már mindegy volt, de akkor is megbántam. Úgy ment a mennybe, mert én biztos vagyok benne, hogy a mennybe jutott, hogy nem tudta, én is szeretem őt.

***

Itt állok esőben a sírodnál. Könnyeim vegyülnek az esővel, és úgy csorognak le arcomról. Nézem a feliratot a sírkövödön. A te neved áll rajta Kai. Szép aranyozott betűkkel: Tanabe Yutaka. A mai napig átkozom magam, hogy miért nem mondtam el neked, hogy szeretlek, akkor talán még boldogabban mentél volna oda. De egyben az is folyamatosan a fejemben van, hogy te miért hagytál itt engem?! Tudom, hogy te teljes szívedből szerettél engem, csak engem...

- Reita, gyere! — karolja át a karom Ruki, mire felsóhajtva letörlöm könnyeim.
- Nem akarok... mellette akarok lenni...
- Három órája csak állsz a sírnál, és mesélsz neki. Reita, fogd fel, Kai meghalt! Ő már nincs velünk!

Ránézek, újra könnyben úszó szemekkel.

- Ő igen is itt van, az én szívemben, örökre! Fogd fel te Ruki, hogy Kai él, csak nem testben!
- Feladom — sóhajt fel. — Uruha, Aoi, gyertek! Én már nem bírok vele! — indul el az autó felé, és őt felváltja a két említett személy.

Két oldalamra állnak, megölelnek, mire felsóhajtok.

- Ugye ti megértitek? Kai itt van velünk...
- Vissza kell mennünk a klinikára. Tudod, hogy csak erre a három órára engedtek ki.
- De nem akarok, ott bolondnak tartanak, nem értik meg, hogy Kai igen is él... hogy itt van velünk... - kezdek el kétségbeesni.
- Csss... - simítja meg Uruha az arcom. — Igen, Kai itt van velünk, csak menjünk szépen vissza a klinikára, rendben?
- Jó... - sóhajtok fel, mire elengednek. — Adtok még egy percet? Tényleg csak egy perc...

Bólintanak, utána visszasétálnak a kocsihoz. A sír felé fordulok, majd letérdelek mellé a sárba. Belerakom azt a szál vörös rózsát a vázába, amit hoztam. Megsimítom a kőtáblán neved, utána letörlöm utolsó könnyeim.

- Szeretlek... - súgom, utána felkelek onnan, és elindulok a kocsi felé.

Uruha megfogja a kezem, hogy segítsen beülni, de én csak nem akarok.

- Reita... - simítja meg az arcom, gyengéden, mire sóhajtva adom meg magam és ülök be végül a fekete autóba...

» Vélemény







Template by: Candy Shop | Rising Sun (c) 2022