köszöntő

Üdvözlök minden kedves erre járót a RISING SUN oldalon, mely az ázsiai pop és rock (japán, koreai, tajvani), dorama és film kategóriában írt történetek szentélye.

Kellemes időtöltést kívánok!


figyelmeztetés!

Kedves Olvasó!

Az oldal használatával tudomásul veszed, hogy:

A Rising Sun (rising-sun.hu) oldalon találkozhatsz olyan tartalommal, amely a 2021. évi LXXIX. törvény ("a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a gyermekek érdekében egyes törvények módosításáról") hatásköre alá tartozik (a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint homoszexualitást jelenít meg),

és elismered, hogy:
18 év feletti vagy és saját felelősségre folytatod az oldal használatát.

Az oldal slash/yaoi, ill. 18-as korhatárú történeteket tartalmaz. Ezen írásokat mindenki csak saját felelősségre olvassa!

Fanfiction = Rajongók által írt kitalált történetek.

Ezen az oldalon jelen esetben együttesekről, zenészekről.
Ezek a történetek fikciók, az írók játszanak a szereplőkkel.
Tudjunk különbséget tenni a valóság és az általuk kreált fiktív világ között.

Megkérek mindenkit, hogy a Rising Sunon olvasható írásokat ennek megfelelően kezelje.

Az oldal tartalmát, bármely részét engedély nélkül felhasználni, más oldalon közzé tenni tilos!
Minden egyes történet a szerző tulajdonában áll, felhasználásukhoz a szerző beleegyezése szükséges.

rising sun

születésnap
Birthday List

Sok boldogságot kívánunk! ^^


évforduló
Birthday List

Gratulálunk!


pályázat


Lezajlott:

2010

» Tavaszébredés

» Páratlan páros

2011

» Valentin-nap

2013

» Valentin-nap


látogatók
Flag Counter

Friss hírek

Olvasható a 38. fejezet:

Nanami Belle - Amilyenek voltunk

2022.03.09.


Ahogy ígértem, már olvasható is 22(!) rövid, egymástól független theGazettE történet:

sz_rami: Reita/Uruha szösszenetek

2022.03.08.



» Korábbi frissítések...


csevegőfal

Minden olyan névvel és névtelenül beírt bejegyzés törlésre kerül, ami sértő, személyeskedő hangnemű.


Random idézet


Idézet küldése

♫♪
Névtelen Normál lap

Ajánlott zene: Taylor Swift – White Horse: http://www.youtube.com/watch?v=vykrhIJdgSg


Először


Próbálom úgy kinyitni az erkélyajtót, hogy a lehető legkevesebb zajt csapjam, holott tudom, még erre a szinte ott sem lévő neszre is fel fogsz ébredni. Bármennyire nem szeretném, bármennyire hagynám inkább, hogy aludj, most szükségem van arra a jeges, szeles levegőre, ami odakint vár. Alig lépek ki az erkélyre, mikor hallom, hogy mocorogsz. Ha szerencsém van, csak átfordultál egyik oldaladról a másikra, vagy a hasadra, és alszol tovább. Most egyszerűen nincs erőm beszélgetni. Át kell gondolnom azt, ami ma történt, aminek történnie kellett volna, még ha így búcsút is mondhatok a mai alvásnak.

Szeretlek

Én hiába mondtam ezt ki már legalább százszor, tőled hallani egészen más; főleg először.
Idekint esik az eső, és most valahogy egyáltalán nem vonz a lakásban lévő meleg. Az erkély fedett, így az eső csak nagyon ritkán éri el a bőrömet, vagy a ruhámat; nem kell attól félnek, hogy megfázom. Az viszont megijeszt, mikor megérzem a jelenlétedet, valamivel később pedig már szorosan ölelsz. Most nincs benned vágy, csak a színtiszta szeretet és törődés.

Fogalmam sincs, mit mondhatnék, és hálásan simítom rá a tenyeremet a kézfejedre, mikor végül Te szólalsz meg először.
– Nem tudsz aludni? Gyere be, nehogy megfázz!
Istenem. Hogy aggódhatsz még most is értem, azok után, hogy én keltettelek fel?
– Ne haragudj, hogy felébresztettelek, csak gondolkodnom kellett.
– Nem akartalak megbántani, vagy összezavarni, csak azt hittem, Te is szeretnéd már hallani azt a szót, hiszen én olyan sokszor biztosítva lettem a szeretetedről. Nem tudtam, hogy ez ilyen… – látszólag keresed a szavakat.
– … bonyolult – mondom ki azt, ami szerintem leginkább jellemzi a helyzetet.
– … gyönyörű – kontrázol rá, aztán látva, hogy nem egészen értem, mire gondolsz, beszélni kezdesz; folyamatosan, hosszan, még mindig ölelve.

– Gyönyörű; a helyzet is, de legfőképpen Te. Tudod, mindig azt hittem, hogy egy nap lesz majd egy csinos barátnőm, akivel megszabjuk egymásnak a feltételeinket, de aki ezek ellenére is szeretni fog, és majd itthon vár minden este, és átsiklik a tény fölött, hogy megint a fél napomat a bandával töltöttem.
Kezdek megijedni. Vagy most jön az a rész, hogy mekkorát csalódtál az életben, és hogy kénytelen vagy velem beérni, vagy van akkora szerencsém, hogy áradozni kezdesz, mennyivel jobb vagyok egy barátnőnél. Reménykedem az utóbbiban.
– Ezzel szemben kaptam egy hercegnőt, aki ugyan sosem lesz a barátnőm, de messze felülmúlja bármelyik lányt. Nem egyszerűen csinos, ez a szó rá már kevés; elbűvölően gyönyörű, és folyamatosan sugárzik, ahogy senki más nem lenne képes. Nincsenek szabályaink; feltétel nélkül szeret, őszintén. Nem vár rám este; együtt jövünk haza. És végül nem zavarja az együttes sem, hiszen ő is tagja. Szerencsés vagyok. Ki tudja, ha összejöttem volna egy lánnyal, milyen hisztiket kéne kibírnom. Így viszont van egy édes barátom, aki akkor sem cserélnék le, ha a világ ezer legszebb embere közül válogathatnék. Akkor is csak Te kellenél.
Finoman megszorítod a derekamat, mintha attól félnél, elfutok, ha nem tartasz itt.

– Olyan… furcsa, hogy ezt mondod, mert… néha azt érzem, csak úgy, minden előzmény nélkül…, hogy nem vagyok elég jó neked.
Na ne… ezt tényleg, komolyan kimondtam hangosan? Ráadásul olyan hangon, mintha bőgni készülnék. Fantasztikus.
– Ennyit arról, hogy a barátnőd hisztizne, én meg nem.
– Ueda, mégis hogy gondolha…
– Jin, légy szíves! – Ne haragudj, muszáj volt, hogy félbeszakítsalak. – Én végighallgattalak, most hadd beszéljek, rendben?
Egész picit bólintasz csak, én pedig hátradöntöm a fejem a válladra, és lehunyt szemmel kezdek beszélni.
– Addig semmi különös nincs, míg sokadszorra is elmondom, mennyire szeretlek. Viszont mikor először hallottam tőled délután, megijedtem. Tényleg nem hiszem el soha, hogy elég jó vagyok neked, és attól félek, amint mindketten, egymás után kimondjuk azt a szót, az egész szertefoszlik, mint valami álom vagy illúzió, azt pedig nem tudnám elviselni. Sajnálom, Jin.

Kinyitom a szemem, és várom a reakciódat. Arra számítok, hogy dühöngeni kezdesz, kioktatsz, vagy legalábbis elmondod, mennyire ostoba vagyok; ehelyett egyszerűen belecsókolsz a nyakamba.
– Jin, én…
– Ccccs! – elhallgattatsz, és levéve a karjaidat a derekamról magad felé fordítasz. – Kérem a kezedet!
Nagyjából tíz másodperc csend, míg végül rájössz, mennyire kétértelmű, amit mondtál.
– Úgy értettem, hogy fogd meg a kezem, vagy én a tiédet, szóval csak add a kezed!
Felemelem vállmagasságig a két kezemet, és mikor összefonod az ujjainkat, már szinte meg sem lepődöm; már megint értem aggódsz, és engem védesz, ami hihetetlenül jól esik.
– Próbáljuk ki, rendben? Hunyd le a szemed!
Meg sem szólalok, csak teszem, amit mondasz.
– Ha bármikor úgy érzed, félsz, szorítsd meg a kezem, rendben? Itt vagyok, csak bízz bennem.
Hogy a fenébe ne bíznék épp benned?

– Ueda, figyelsz?
Bólintok. Beszélni nem akarok, csak elrontanám a pillanatot.
– Tudtad, hogy álmodban nem érzel fájdalmat?
Még mielőtt megint bólinthatnék, érzem az ajkaidat, és a fogadat, ahogy megharapod a számat, de még azt is olyan gyengédséggel, hogy szinte nem is tudatosul benne a fájdalom, pedig a nyelvemen érzem a vért.
– Sajnálom, de így talán már elhiszed, hogy nem álmodsz. Az illúzió más kérdés; azt csak egy módon tudom bebizonyítani.
– Nem! – kiáltok fel, de a szemem ugyanúgy csukva tartom. – Szó sem lehet róla!
Mintha meg sem hallottad volna a tiltakozásomat, úgy beszélsz megint… még mindig.
– Szeretlek, Ueda Tatsuya! – nyomsz egy puszit a számra, mintha jelezni akarnád, hogy most bizony én jövök. Megszorítom a kezeidet, és nagyot nyelek, mielőtt megszólalnék.
– Szeretlek, Akanishi Jin! – meglepő módon a hangom nyugodt, egyáltalán nem remeg, és nem is csuklik el.
Amint kimondtam, magadhoz rántasz, és megölelsz, mint a nagy romantikus filmekben szokás.
– Még itt vagyok, látod? Szeretlek.
Kinyitom a szemem, és örülök, hogy igazad van; itt vagy, velem, senki mással. A hajaddal kezdek játszani, mintha ezzel tudatosítanám magamban, hogy nem fogsz eltűnni.

Nem messze tőlünk villámlik; először kék, majd sárgás fény hasítja át az eget, de most van fontosabb dolgom is, mint holmi mennydörgéstől félni.
– Jut eszembe… – szólalsz meg, majd miután a következő villámlás hangjai elhaltak, folytatod –, tudod, hogy ma egy éve annak, hogy először megcsókoltalak? – kérdezed mosolyogva, s bár én ezt így nem számolom, édes, hogy Te igen.
Visszamosolygok, és minden, amit most mondani tudok, annyi, hogy…
– Boldog egyet!
Ennél pedig nem is kell több.

VÉGE

» Vélemény







Template by: Candy Shop | Rising Sun (c) 2022