köszöntő

Üdvözlök minden kedves erre járót a RISING SUN oldalon, mely az ázsiai pop és rock (japán, koreai, tajvani), dorama és film kategóriában írt történetek szentélye.

Kellemes időtöltést kívánok!


figyelmeztetés!

Kedves Olvasó!

Az oldal használatával tudomásul veszed, hogy:

A Rising Sun (rising-sun.hu) oldalon találkozhatsz olyan tartalommal, amely a 2021. évi LXXIX. törvény ("a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a gyermekek érdekében egyes törvények módosításáról") hatásköre alá tartozik (a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint homoszexualitást jelenít meg),

és elismered, hogy:
18 év feletti vagy és saját felelősségre folytatod az oldal használatát.

Az oldal slash/yaoi, ill. 18-as korhatárú történeteket tartalmaz. Ezen írásokat mindenki csak saját felelősségre olvassa!

Fanfiction = Rajongók által írt kitalált történetek.

Ezen az oldalon jelen esetben együttesekről, zenészekről.
Ezek a történetek fikciók, az írók játszanak a szereplőkkel.
Tudjunk különbséget tenni a valóság és az általuk kreált fiktív világ között.

Megkérek mindenkit, hogy a Rising Sunon olvasható írásokat ennek megfelelően kezelje.

Az oldal tartalmát, bármely részét engedély nélkül felhasználni, más oldalon közzé tenni tilos!
Minden egyes történet a szerző tulajdonában áll, felhasználásukhoz a szerző beleegyezése szükséges.

rising sun

születésnap
Birthday List

Sok boldogságot kívánunk! ^^


évforduló
Birthday List

Gratulálunk!


pályázat


Lezajlott:

2010

» Tavaszébredés

» Páratlan páros

2011

» Valentin-nap

2013

» Valentin-nap


látogatók
Flag Counter

Friss hírek

Olvasható a 38. fejezet:

Nanami Belle - Amilyenek voltunk

2022.03.09.


Ahogy ígértem, már olvasható is 22(!) rövid, egymástól független theGazettE történet:

sz_rami: Reita/Uruha szösszenetek

2022.03.08.



» Korábbi frissítések...


csevegőfal

Minden olyan névvel és névtelenül beírt bejegyzés törlésre kerül, ami sértő, személyeskedő hangnemű.


Random idézet


Idézet küldése

♫♪

Írta: Ai-chan és Zsebike

Megjegyzés: Versailles fanfiction.
Meghalt Jasmine You.
Az ő emlékére íródott one-shot, egy lehetséges vég.
2009. Augusztus 9-én, 9 órakkor érte utól a vég.
Nyugodjék békében.

Megjegyzés 2: Lektorálta: Chibi

Megjegyzés 3: A cím ennyit tesz: Hamis vallomás

Történet: Jasmine [basszeros] és Yuki [dobos] első évfordulójukat megélik. Azonban, minden arra utal, hogy Yuki nem úgy gondolja ezt a kapcsolatot, mint ahogyan Jasmine.
Elmélkedős, érzelmes novella, gyászos véggel.

~

A Sakura fa virága

 

- Elegem van abból, hogy semmibe veszel, Yuki. Még az évfordulónk sem jelent neked semmit, lelkiismeret furdalás nélkül henteregsz mással, amikor jól tudod, hogy én itthon várok rád. De ebből elegem van!
Teljesen ridegen néz rám, majd elégedetten vigyorogni kezd.

- Ugyan, ugyan, kicsi Jasmine-chan... hát így kell beszélni a jegyeseddel? - felnevet mély hangján, majd kíméletlenül folytatja. - Kamijoról meg te is tudod, hogy csak szex... megcsaltalak és? Nem első alkalom és nem is utolsó... te viszont különleges vagy, mert megengedem, hogy velem élhess... hálásnak kéne lenned, nem pedig ilyen kis elégedetlenkedőnek... milyen jogon kérsz számon, édes?
- Különleges? Különlegesen hülye, hogy eddig elnéztem neked. Tényleg nem az első alkalom, de abban biztos lehetsz, hogy az utolsó. Már így is tönkretettél idegileg, hónapok óta nem alszom rendesen. De te ezt észre sem vetted. Mert nem számítok neked. Arra vagyok csak jó, hogy megdughass, ha más nincs kéznél. Egy gumibaba is több megbecsülést kap, mint én tőled.

- Mi bajod, Jasmine? - vonja föl szemöldökét, miközben a mellette elhaladó Hizaki derekára fonja kezeit, és nyakába csókol. - Nem szoktál ilyen lenni, máskor ezeken nem akadsz fenn.
- Még kérdezed? Most telt be a pohár. Belefáradtam ebbe az egészbe. Ez már csak egy kirakat kapcsolat. Nincsenek benne érzelmek. Legalábbis a te részedről. És ez nekem nagyon fáj. Nme bírom tovább.

- Ne gyerekeskedj. Mi nem szeretjük egymást, de te is tudod, hogy a banda is kiegyensúlyozottabb így. Nem mehetsz el, nem hagyhatsz el, mert nem engedlek el, világos? - összeszorítja a szemét és úgy néz rám vádlón. Aha, persze! Megint, mindenért én vagyok a hibás! Hogy lehet ilyen szemét?!
Honnan veszi, hogy nem hagyom el? Már nem vagyok az a tehetetlen fiatal, mint akit megismert. Van saját akaratom, még ha az önálló élettől meg is fosztott. Szóval ő már régen nesz szeret engem... pedig tegnap is azt mondta. Tehát hazudott. Nem más, mint egy lelketlen hazudozó, egy képmutató dög!
- Szóval nem válaszolsz, drága...? - megindul felém, félrelöki Hizakit, s a falnak dönt. Lábaim közé nyomja combját és erőszakosan csókol meg. Összeszorítom szemeim, hogy legalább tekintetét ne kelljen látnom. Hogy lehet ilyen... kegyetlen?
Játékot űzött az érzelmeimmel. Vajon mióta színlel? Vagy az egész hazugság volt, a kezdetektől? Egy ügyek kampányfogás? A szívem megszakadni készül. Lelkem ezer apró darabra hullik, ahogy felidézem magamban a hajdan volt édes pillanatokat. Most jöttem rá, hogy az egész nem volt más, csak talmi csillogás. Most az egyszer ki kell állnom magamért.
Most utoljára. - eltaszítom magamtól, és az ajtó felé igyekszem. Ekkor pofon csattan az arcomon. megütött. Arcára nézek, szemeiben kegyetlen csillogás. Nyoma sincs az eddigi kedvességnek. Ez tehát a valódi arca... sajnos későn jöttem rá...

- Kérdeztem valamit... s előtte ki is fejtettem a véleményem... maradsz! - arcomba sziszeg, mint holmi álnok kígyó. Próbálom magamtól eltaszítani, de lefogja karjaim. Teru mellettem elhaladva együttérzően rám mosolyog, majd továbbmegy. Ezt... ezt nem hiszem el. Neki sem számítok semmit?
Nincs senki sem, aki megmentene? Ez olyan abszurd... gyászos... és fájdalmas.
Minek is élek? Könnyebb lenne meghalni, és elfelejteni az egész eddigi szenvedést. Kegyetlen az élet. Már annyi pofont kaptam, de én mégis bizakodva tekintettem a jövőbe. De ennek vége. Tisztában vagyok korlátaimmal. Fáj a szívem. Jobban, mint az el tudom viselni. Elég! Döntöttem! Kisétálok azon az ajtón, és az életből. Jobb lesz ez így mindenkinek.
De... ha úgy vesszük. Nem ereszt... talán fontos vagyok neki? Nem! Hiszen ő maga mondta... ez... annyira rohadtul hamis...
- Eressz el... - nézek rá.
- Csókolj meg. - villantja ki egy vigyor kíséretében fogsorát.
- Ha megteszem, elengedsz?
- Hmm, nem, de becibállak az ágyamba...
Olyan vagyok, mint valami kalitkába zárt madár, de ezt eddig észre sem vettem. Sőt, talán még élveztem is ezt az arany börtönt, a hamis szavakból épített falon nem láttam át, pedig, most így visszagondolva, nagyon is átlátszó volt. Túl tökéletes volt minden.


De most... erősnek kell lennem... csak most... és utána végre megszabadulok mindattól, ami nyomaszt.
Erősen ütöm gyomorszájon, mire hátratántorodik. Futni kezdek. Mikor kiérek a stúdióból, a menedzserembe ütközöm, ki karomnál megragadva rángatna vissza, de én kiszakítom magam fogásából.
- Azt lesheti.. hogy... mikor... megyek.... vissza... abba... a... földi... pokolba... - zihálva rohanok, magamban végigmondva gondolatom, de nem ehhez vagyok szokva. Kevesebb, mint kétszáz méter elég ahhoz, hogy annyira kifáradjak, hogy már térdeimre támaszkodva lihegjek.
Tanácstalanul nézek körbe. Most mit csináljak. Kezd érlelődni bennem egy gondolat, de még elhessegetem. Sétálva folytatom utamat, majd leülök egy padra gondolkozni. Mit tegyek Istenem! Kérlek, mutass utat nekem. Ismét bekúszik tudatomba az a gonosz kis hang, mely azt suttogja: Pár pillanat, és túl lehetnék az egészen. Többé nem bánthatna senki. Hirtelen pattanok föl ültemből. Tudom, mit kell tennem. Így lesz a legjobb.,.
Zavartalanul futok végig a parkon. A Sakura szirmok az arcomba hullnak, s én, mikor elérek a patakhoz, boldogan elmosolyodom. Először... a mai nap folyamán.
Ez... ez segíteni fog. A rajongók, ha szomorkodnak, tudni fogják, hogy a zenében tovább élek... és éltetem őket. Mások úgy se fognak hiányolni...
Lassan odasétálok a partjára, és a csillogó vizet nézem. Annyira megnyugtató... szinte hívogat. Megyek! Ne várj hát rám tovább. Ég veled szenvedés! Levetem ruháim, és belesétálok. Ahogy haladok egyre bentebb, úgy nyugszik meg sebzett lelkem. A hűs patak lágyan ölel körül, szinte elringat, mint egy édesanya ölelése. Andalító... Elmerülök teljesen, és szemeim becsukva várom a sorsom. Melyet én választottam magamnak.
Ahogyan a víz mélyére úszok, kinyitom a szemeim. A patak nem a legtisztább, így nem látok túl jól... de életem utolsó perceiben ez nem is ragad meg. Hajam körülöttem lebeg, szinte függönyként. Sminkem szemem csípi. Nem számítottam arra, hogy a mai nap vízállóra lesz szükségem. Lényegtelen... nem de?
Testem magától mozdul, és igyekszik menekülni. Tüdőmbe szívom a vizet, majd köhögni kezdek, és megint belélegzem.

Ahogyan lassan lecsukom szemeim, még érzem, hogy egy erős kar felránt, a nevem ordítják többen... nem... csak egy valaki... de nekem mégis olyan... mintha visszhangozna.
Az utolsó, amit észreveszek, egy gyűlölködő tekintet. Yuki...?
Ezután már csak tompa hangok visszhangzanak fejemben. Valaki mentőért kiállt, de én már tudom, hogy késő. Sikerült. Legalább utoljára bátor voltam, legalább utoljára... még ha későn is. Ez voltam én.. egy esendő ember, aki szeretett, és azt hitte viszont szeretik. Egy ember, aki mindenkinek meg akart felelni, de akit senki nem értett meg. Egy magányos lélek voltam. Még érzem, mintha valaki magához szorítana, és a nevemet suttogná. A nevem és egy szót, amit nem hallok tisztán.
Még futja egy keserű mosolyra és egy vallomásra.
- Gyűlöllek... szerelmem.
Lehunyom a szemem, s ezzel a hamis mondattal elmémben zuhanok a sötétségbe. Végre... vége van.

» Vélemény







Template by: Candy Shop | Rising Sun (c) 2022