Névtelen Normál lap
A Cinema Bizarre - The Silent Place dalára íródott:
http://www.youtube.com/watch?v=F7wvhN3P0eQ
A dalt kéretik hallgatni hozzá, nem fogjátok megbánni.
Vonatkoztassak el egy picit, ne vegyétek teljesen szó szerint a
dal sorait, kössétek egy kicsit a KAT-TUNhoz, és nem lesz
olyan bonyolult. Jó szórakozást!
Ha igazán hiszel benne...
This is the silent place ~ Ez a csendes hely
Where everybody looks the same ~ Ahol mindenki ugyanúgy néz ki
This is the silent place ~ Ez a csendes hely
Where people speak, but cannot hear ~ Ahol az emberek beszélnek,
de képtelenek hallani
This is the silent place ~ Ez a csendes hely
Where millions die and no one cares ~ Ahol milliók halnak meg,
és senkit sem érdekel
This is the silent place ~ Ez a csendes hely
This is the world that we have built ~ Ez a világ, amit
építünk
Mikor Ueda Tatsuya bekerült a Johnny’s Entertainmentbe, nem
értette, hogy veheti körül annyi egyforma ember, és főleg;
hogy várhatják el tőle, hogy mindenkinek megjegyezze a nevét,
akiket bemutatnak neki. Még a vele egy napon felvett fiúról is
csak bő két hét elteltével jegyezte meg, hogy tulajdonképpen
Kokinak hívják, márpedig ők az idejük nagy részét együtt
töltötték a próbákon.
Akárhányszor végigment valamelyik folyosón, legalább öten
megszólították, köszöntek neki, a nevét mondták,
kérdeztek valamit, vagy éppen utasításokat adtak, és
legtöbbjük meg sem várta a fiú válaszát, reakcióját. Ezt
abban az esetben nem bánta, ha valaki név szerint köszönt
neki, majd rohant is tovább, mert így Ueda legalább
megúszhatta a kínos szituációt, melyben kiderülhetett volna,
hogy még mindig alig pár ember nevét tudja. Mikor viszont
szeretett volna ő is kérdezni valamit, esetleg keresett
valakit, vagy nem találta valamelyik termet, elfelejtette
másnapi programjának egy-egy mozzanatát, hihetetlenül tudta
bosszantani, ha senki nem figyelt rá, és csak rohantak
fel-alá, beszorítva saját kis napirendjükbe, esélyt sem adva
a fiúnak.
Néha teljesen elveszettnek érezte magát. A hatalmas épület,
amit annak idején Johnny építtetett, kifejezetten az
Entertainment számára, sokszor labirintusnak tűnt, amiben Uedának
nem egyszer sikerült is eltévednie. Éppen az ilyen esetek
elkerülése miatt kérte el egyik táncpróba után Koki
telefonszámát, és megkérte a fiút, legyen mindig
bekapcsolva, hogy ha kérdése lenne, felhívhassa. Koki
beleegyezett, Ueda pedig egyre kevesebbszer késett el a
megbeszélt programokról.
Sajnos azonban Koki sem tudhatott mindent, hiszen ő sem volt ott
régóta, és az olyan alkalmakkor, mikor Koki sűrű bocsánatkérések
közepette közölte Uedával, fogalma sincs, az épületnek
éppen melyik részében lehet, és merre kell továbbmennie, az
idősebb fiú kénytelen volt valaki másnál érdeklődni. A
gond csak az volt, hogy hiába próbált elkeseredetten találni
valakit, aki segíthetne neki, mindenki lerázta valami olcsó
kifogással, legtöbbször Johnnyra és a munkára hivatkozva.
Ueda ekkor kezdte elveszíteni a Johnny’s Entertainmentbe
vetett hitét.
This is the silent place ~ Ez a csendes hely
A place to face the agony ~ A hely, hogy szembenézz a
gyötrelmekkel
This is the silent place ~ Ez a csendes hely
A place for you, but not for me! ~ Egy hely neked, de nem nekem
Néhány hónappal később kezdte egyre inkább úgy gondolni,
hogy nem tartozik abba a világba, ami a cégnél körülvette
őt. Csatlakozásának oka, ismertebb nevén Imai Tsubasa is
egyre kevésbé bizonyult hatásosnak. Mindegy volt, hányszor
sikerült Uedának találkoznia vele, köszönnie neki, a helyzet
nem javult. Ueda sokszor mondta magának, hogy maradnia kell, és
bizonyítania, hogy egyszer ő is olyan elismert és rajongott
lehessen, mint példaképe, a helyzet egyre kilátástalanabbnak
tűnt. Úgy érezte, nem fogja tudni végigcsinálni azt, amit
Tsubasa is.
November nyolcadikán, alig néhány nappal az után, hogy Ueda
részt vett Koki születésnapi buliján, újabb három fiú
csatlakozott a juniorokhoz. Az első néhány napban nemigen
foglalkoztak egymással. Persze, megvolt a köszönés, a
bemutatkozás, de ettől független Koki és Ueda, valamint Jin,
Kame és Maru jószerével két kis külön csoportra osztottak.
Aztán néhány héttel később megtört a jég, és a két
csoportból egy baráti társaság lett. Koki és Maru
felfedezték, hogy ha ketten együtt szívatják a többieket, az
sokkal izgalmasabb, mert van kivel együtt szórakozni, Ueda
pedig új legjobb barátra lelt Kame személyében.
De mint minden barátságban, náluk is voltak veszekedések.
Ueda könnyen kiborult, de ezzel sosem volt baj; ahogy Kame
meglátta az első könnycseppet a fiú szemében, rögtön ment,
hogy bocsánatot kérjen, tíz másodperccel később pedig már
szent volt a béke. Ha viszont Kaménál szakadt el az a
bizonyos, az ő esetében különösen erős cérna, az lavinát
indított el. Ez egyetlen egyszer történt meg, akkor is valami
apróság miatt kaptak össze, de végül az lett az utolsó
csepp a pohárban. A többiek próbálták csitítani őket, kevés
sikerrel.
Kame és Ueda három hétig egy szót sem szóltak egymáshoz.
Akármennyire hiányolták a másikat, a barátságukat, a
büszkeségük nem engedte, hogy bocsánatot kérjenek, és
beismerjék, hibáztak. Mindketten úgy gondolták, majd a másik
elnézést kér, ha tényleg sajnálja.
Ebben az időszakban történt meg, hogy Ueda és Jin
összebarátkoztak. Furcsa, hogy miközben egy társával
összeveszett, Ueda szert tett egy újra is. Jin pedig nem csak
igaz barát, de tökéletes idegenvezető is volt. Elmondta Uedának,
hogyan lehet a legegyszerűbben megjegyezni a különböző
termeket, folyosókat, sőt, még egy térképet is rajzolt a
fiúnak, ami ugyan nem volt mestermű, de évekig Ueda falán
díszelgett, s talán ott van még most is.
All we need is fantasy ~ Minden, amire szükségünk van,
fantázia
All to be we want to be ~ Hogy azok legyünk, akik lenni akarunk
All you need is fantasy ~ Minden, amire szükséged van,
fantázia
All to be you want to be ~ Hogy az légy, aki lenni akarsz
Főleg Jin közbenjárásának volt köszönhető, hogy Kame és
Ueda végül kibékültek. Szinte egyszerre indultak egymás
felé a táncpróba után, és ijesztően egyszerre mondták ki a
’sajnálom’ szót, majd nevetve egymás nyakába ugrottak,
és úgy viselkedtek, mintha az a három hét ott sem lett volna.
Ueda később kettejüktől tanulta meg, hogy bármire képes, ha
igazán hisz benne. Nekik köszönhette, hogy ismét megszerette
a Johnny’s Entertainmentet, és hogy olyan lelkesedéssel és
energiával dolgozott, mint talán még soha.
Mikor a KinKi Kids kijelentette, hogy hat fiút fognak
kiválasztani a juniorok közül, akik a háttértáncosaik
lehetnek, a fiúk sokszor tovább maradtak, vagy korábban
érkeztek a próbára, hogy a nagy napon legjobb formájukat
hozhassák. Legnagyobb meglepetésükre nem csak ők készültek
plusz próbával a válogatásra. Egy nem sokkal korábban
csatlakozott fiú minden alkalommal a próbateremben volt, mikor
ők gyakoroltak, és rövid időn belül oda is ment hozzájuk
bemutatkozni. Az örökké vidám Junno végül a kis csapat
tagja lett, és immár hatan gyakoroltak hajnalban a próba előtt,
és este, mikor vége lett a próbáknak. Junnóval az egész
sokkal mókásabb volt, és még azt sem bánták, ha elrontottak
egy-egy mozdulatot; boldogan nevettek egymás hibáin, sőt, sajátjaikon
is. A sok próba pedig sikeresnek bizonyult; nem sokkal később
már a KinKi Kids koncertjein táncolhattak.
This is the silent place ~ Ez a csendes hely
Where everybody speaks the same ~ Ahol mindenki ugyanúgy beszél
This is the silent place ~ Ez a csendes hely
Where people stare but cannot see ~ Ahol az emberek bámulnak, de
képtelenek látni
KAT-TUN. Ezek lettek ők, ezt a nevet adta nekik a KinKi Kids. Az
emberek nem az együttes háttértáncosaiként emlegették
őket, hanem saját nevükön, KAT-TUNként. Mikor pedig
elkezdtek egyre több figyelmet kapni, Johnny bizalmat szavazott
nekik; saját együttesük lehetett.
Annak ellenére, hogy a cégnél szinte semmi sem változott, és
mindenki ugyanúgy kezelte őket, ők érezték, hogy valami
megváltozott körülöttük. Mikor pedig először álltak
színpadra, mint KAT-TUN, tudták, hogy már nincs visszaút.
Onnan már csak egy irányba mehettek; előre, a hírnév felé.
Ueda a kezdetekben lámpalázas volt, és akárhányszor
színpadra, vagy kamerák elé kellett állniuk, feszengeni
kezdett. A többiek persze mindenben támogatták, de Uedának
kiváltképp egy valakinek a törődése számított sokat;
Jiné. A fiú mindig a maga sajátos, kissé ostoba módján
próbálta bátorítani, vagy ha nem volt jobb ötlete, hát csak
elvonta Ueda figyelmét valamivel. A fiú szerette, hogy ennyi
figyelmet kap társától, de zavarta, hogy senki, még maga Jin
sem jött rá, mire lenne igazán szüksége.
All we need is fantasy ~ Minden, amire szükségünk van,
fantázia
All to be we want to be ~ Hogy azok legyünk, akik lenni akarunk
All you need is fantasy ~ Minden, amire szükséged van,
fantázia
All to be you want to be ~ Hogy az légy, aki lenni akarsz
’Bármire képes vagy, ha igazán hiszel benne’. Ezt egyszer
régen, még a debütálásuk előtt mondta Jin Uedának, és a
fiú fejében ez visszhangzott, mikor július negyedikén, Jin
születésnapi buliján odalépett hozzá.
- Beszélhetünk? - kérdezte, és bocsánatkérően nézett
Yamapire, amiért félbeszakította kettejük társalgását.
- Persze. Rögtön jövök, Pi, ne tűnj el! - nevetett rá
barátjára, aztán elindult Ueda után, aki csendesebb helyet
keresve végül elhagyta a házat, és a lépcsőház előtt
állt meg. Pár pillanatig csak élvezte a kissé párás, de hűvös
levegőt, ami kész felüdülés volt a benti, fülledt hőmérséklethez
képest.
- Baj van? - kérdezte Jin, szembefordulva Uedával. Társa csak
elhúzta a száját, olyan ’úgy is mondhatjuk’ módon, de
nem szólt semmit.
- Mondd el! - kérte Jin, miközben megfogta Ueda kezét, és az
egyik gyűrűjét kezdte babrálni. - Megbeszéltük, hogy
nincsenek titkok, emlékszel?
- Megígéred... - kezdte, aztán egy pillanatra megtorpant, Jin
pedig érdeklődve nézett rá. - Megígéred, hogy akkor is a
barátom maradsz, ha elmondom a titkomat?
- Megígérem - felelte egy bólintás kíséretében, és
elengedte Ueda kezét, amitől a fiúnak furcsa hiányérzete
támadt.
- Szeretlek. El akartam mondani, mert úgy éreztem,
megérdemled, hogy tudd, de nem akartam, hogy ez keresztbe tegyen
a barátságunknak, ezért ígértettem meg veled, hogy semmi sem
fog változni, ha elmondom - hadarta Ueda egy szuszra, kerülve
társa tekintetét, ugyanakkor hevesen gesztikulálva.
- Jaj, Te... Gyere ide! - Ueda legnagyobb meglepetésére Jin nem
akadt ki, nem kiabált, szinte meg sem lepődött, mindössze
megölelte. - Sajnálom.
- Tessék?
- Tudom, megígértem, hogy a barátod maradok, a titok ellenére
is. De nem tudom betartani - rövid szünetet tartott, de épp
csak annyit, hogy Ueda ne kezdhessen tiltakozni, és ne
léphessen ki az öleléséből. Jin zavarában óvatosan a fiú
fülbevalójával babrált. - Miért hordasz mindig csak egyet?
A kérdés meglepte Uedát, de válaszolt, hátha akkor Jin is
elmagyarázza majd, mire célzott az imént.
- Babona. Furcsán nézhet ki, hogy mindig csak egy van rajtam,
de szerencsét hoz.
- A kis hercegnő, aki még babonás is. Ez felettébb aranyos.
Egy darabig csend volt, majd Ueda úgy döntött, ha Jin nem
mondja el magától, mire gondolt, ideje rákérdezni.
- Jin, figyelj... Hogy értetted, hogy nem tudod betartani az
ígéretedet?
A kérdezett elengedte az addig tanulmányozott fülbevalót,
végighúzta a kezét Ueda nyakán, majd a boxkesztyűket mintázó
nyakláncot kezdte piszkálgatni, úgy mondta ki az aznap
köztük elhangzott utolsó szavakat.
- Szeretnék több lenni, mint a barátod.
Vége
» Vélemény
|