Író: kyjr
Fordította: jarithka
Fordítás történt: angolról magyarra
Párosítás: PiDa (Yamashita Tomohisa x Ueda Tatsuya)
Besorolás: PG-13
Típus: one-shot
Rövid történet: Három centiméter. Mindössze három
centiméter képes mindent megváltoztatni.
Fordítói megjegyzés: Azt hiszem, ezzel a
párosítással még nem jelent meg senki a magyar fandomban, de
idejét láttam, hogy sokkoljam vele a kedves közönséget,
ugyanis nekem nem kicsi vonzalmam van a páros iránt XD Ez a
történet fluffos, édes, imádnivaló. Élveztem a
fordítását és legalább csempészett egy kis örömöt a
napjaimba.
Ueda kifogyott a cukorból.
- Jin! — vinnyogta a telefonba. — Jin, kifogytam a cukorból!
- Eh?
- Anyukádnak van otthon valamennyi? — kérdezte, miközben
lepillantott a szánalmasan
kis mennyiségű cukormaradékra a dobozban.
- Fogalmam sincs - közölte Jin.
- Nem néznéd meg? — érdeklődött az idősebb tökéletes
tudatában annak, hogy barátja a családi fészekben tölti az
idejét, amikor Japánban van. Jin felhördült.
- Miért nem kérdezed meg a szomszédjaid?
- Mert az egyikük egy flúgos öregasszony, aki mindig csilivel
próbál etetni, a másik meg az a hatalmas fickó, aki mindig
úgy néz ki, mintha a sírás kerülgetné — magyarázta Ueda.
— Nem akarom, hogy én legyek a felelőse, ha elbőgi magát!
- Oké... Hé, tudom is, kit tudnék felhívni!
- ... kit?
- Idejében megtudod. Odaküldöm — válaszolta Jin vidoran.
Ueda szemei döbbenten elkerekedtek.
- Várj! Jin, ne Jin, ne merészeld...!
- Pá, Ueda~ - dalolta Jin, mielőtt bontotta a vonalat.
- Idióta Akanishi! — fogcsikorgatta a telefonba
Ueda, mielőtt letette.
Ha Yamapi bukkan fel Ueda küszöbén egy csésze cukorral, ki
fogja nyírni Jint. Ő volt az egyetlen személy, aki tudott Ueda...
nos, vonzalmáról.
A férfi tudomására hozatala egyáltalán nem volt a terv
része, tényleg. Jin szerint, Ueda egy éjjel részegre itta
magát és felhívta őt LA-ban, a viszonzatlan szerelméről
nyavalyogva. „Nagyon drámai voltál az egésszel
kapcsolatban” — mondta neki akkor Jin. — „Egész
biztos vagyok benne, hogy egy bizonyos ponton Shakespeartől
kezdtél idézgetni.”
És így most Jin megpróbált mindent megtenni annak
érdekében, hogy összehozza őket. Az őrületbe kergette vele
Uedát. Minden alkalommal, ha Yamapi szerepelt a tévében, Jin
írt neki róla. Minden alkalommal, ha Yamapi Jinnél ejtőzött,
Jin írt neki róla. Minden egyes alkalommal, ha Jin volt Yamapi
kérójában, Jin írt neki róla.
Ueda nem egészen tudta meghatározni, honnan támadtak ezek az
érzések Yamapi iránt. Talán igen, talán nem, de azzal a
csókjelenettel lehetett kapcsolatban a Buzzer Beatből. Ueda
felsóhajtott, majd nekidőlt a konyhapultnak. Igen,
gondolta, annak a jelenetnek sok köze lehet ehhez.
Valójában az egész doramának sok köze volt hozzá. Minden
alkalommal lélegzetvisszafojtva ült a képernyő előtt,
figyelve, ahogy Yamapi Kitagawát ölelte.
Azok az ölelések jól néztek ki.
Ueda hümmögött magának egyet, miközben várt, meg
átrendezte a tálak és az egyéb eszközök sorrendjét. Nem
akarta elkezdeni a cukor nélkül. Éppen azon volt, hogy magára
ügyeskedje a kötényét, amikor megszólalt a csengő.
„Kérlek, csak hadd tévedjek, csak hadd tévedjek, kérlek!”
— gondolta Ueda magában beletörölve a kezeit a kötényébe,
ahogy megközelítette a bejárati ajtót.
- Igen? — cincogta gyakorlatilag az ajtóban.
- Ueda?
Jin halott ember volt.
- Yamap Yamashita?
- Yepp! — mondta a látogató széles mosollyal. — Ki tudnád
nyitni az ajtót, hogy odaadhassam ezt a cukrot?
- Ó, persze... - sietett oda, hogy kinyissa a zárat és
kitárja az ajtót, így Yamapi betudott surranni a résen.
A fiatalabb olyan jól nézett ki, ahogy mindig szokott. A
haját, aminek szép, lágybarna színe volt, egy kócos
lófarokba fogta. Egy egyszerű fekete pólót viselt egy kicsit
szakadt farmerrel, és már ott is gubbasztott Ueda genkanján,
hogy levegye a bakancsait. Ott pihent egy doboz cukor mellette a
földön.
Ueda pedig csak állt ott és bámulta őt, ameddig a másik fel
nem kelt és a kezébe nem vette a dobozt, amit aztán a lakás
tulaja felé nyújtott.
- Tehát — szólalt meg -, mit akarsz vele csinálni?
- Ó... - Ueda elvette a cukrot, amit Yamapi tartott felé, és
elmosolyodott. — Köszönöm szépen.
Yamapi visszamosolygott.
- Nem probléma.
- Csak muffint sütök a nővéremnek; én nem
Yamapi arca valósággal felragyogott.
- Muffint? — kérdezte izgatottan. — Imádom a muffinokat!
Segíthetek?
Ueda rámeredt.
- Ööh... persze? — nyögte ki bizonytalanul.
Yamapi sugárzott a boldogságtól, mire Ueda önkéntelenül
rámosolygott.
- Szuper!
Az idősebb a konyhájába vezette őt — vele volt a gond vagy
a szoba tényleg egyre kisebb és kisebb lett? — és lerakta a
cukrot a kezéből. Még egy kissé meleg is van itt, gondolta
Ueda, miközben Yamapi tágra nyílt szemekkel körbemustrálta a
konyháját.
- Minden oké?
- Tetszik az otthonod — válaszolta egyszerűen. — Szép
nagy.
A másik felnevetett.
- Még új; néhány a szobák közül még mindig visszhangzik,
mert még nem volt időm, hogy minden cuccomat kipakoljam.
- Áh! — bólintott Yamapi. — Szóval, mire lesznek ezek a
muffinok?
Ueda odadobott neki egy kötényt, amit könnyedén elkapott és
szorosan a derekára köré kötött. A lakás tulaja próbálta
figyelmen kívül hagyni, mennyire istenien nézett ki benne.
Senkinek sem kellene ennyire jól kinéznie egy fodros
kötényben.
De végül is Johnny′sos volt. Megszokta már, hogy jól
nézzen ki fodros holmikban.
- A nővéremnek lesznek — mondta, és úgy mozdult, hogy
Yamapinak adhassa a receptet. A férfi nagyon közel volt hozzá.
Komolyan ennyire közel kellett hozzá lennie? Mert nagyon közel
volt. Megint kezdett baromi meleg lenni.
Ueda óvatosan arrébb surrant, lekötve magát a cukor
lemérésével.
- Pár partira kellenek neki, amiknek ő lesz a házigazdája...
Fogalmam sincs, miért nem megy el inkább és vesz magának...
Yamapi felnevetett.
- Talán csak azt akarja, hogy az ő édes kis öcsikéje
készítse őket, tele szeretetettel...
Ueda felhorkant.
- Persze. Nem szeretetből csinálom őket. Azért teszem, mert
nem akarta addig elhagyni a lakásomat, míg nem egyeztem bele
— mormogta. — Na, lássunk neki...
Az egész... nos, vicces volt. A sütés Yamapival. A férfi
gyorsan otthon érezte magát, ami nagyon tetszett Uedának.
Boldogan figyelte, ahogy Yamapi teljesen kényelmesen mozgott a
falak között vagy éppen trónolt az egyik konyhapult tetején
és minden alkalommal, ha Ueda elment mellette, finoman megrúgta
őt.
Rengeteget nevetett, mialatt tanult is. Ezenkívül Yamapi
többször táncolt a semmire. Nem kapcsoltak be semmilyen
zenét, mégis ott volt és ide-oda táncolt, idióta pofákat
vágott, így Ueda mást sem csinált, mint nevetett. Aztán később
magától kezdett énekelni, néhány dalt angolul, amiket Ueda
ugyan nem ismert, és ezek közben is táncolt, például mikor
megpróbálta munkára bírni a mixert, amíg Ueda félre nem
lökte az útból.
- Idióta vagy — mondta az idősebb nevetve. Kapott egy széles
mosolyt Yamapitól, mielőtt a vendég a sütő felé nem
fordult, hogy ellenőrizze, be van-e kapcsolva. Ueda a
legalacsonyabb fokozatra kapcsolta a mixert, majd egyre
erősebbre, amíg már halk morajlásig nem fokozódott a zaj,
ahogy a gép dolgozott. — Köszönöm a cukrot — szólalt meg
váratlanul Ueda, amikor rájött, hogy még meg sem köszönte
rendesen.
- Ó, nincsen mit — érkezett a válasz, miközben a fiatalabb
elindult megmosni a kezét. — Bár nem tudom, Jin miért engem
hívott — folytatta. — Épp egy találkozó közepén voltam...
Ueda megugrott.
- Borzasztóan sajnálom! Nem akartalak
De Yamapi félbeszakította őt egy intéssel.
- Ne aggódj! Majdnem a végén kaptam a telefont. Nem is igazán
volt fontos. Ráadásul neked hála kaptam egy okot, hogy
elmenjek otthonról és valami hasznosat csináljak. Arra
készültem, hogy egész este csak ülök és filmeket nézek...
Uedát még mindig gyötörte a bűntudat, de úgy döntött, nem
mond többet. Tudta, mennyit dolgozott Yamapi. Tudta, mennyire
kevés szabadideje volt csupán, és bár Yamapi állította,
hogy borzasztóan ki akart kerülni a házából, Ueda tisztában
volt vele, hogy néha jól esett csak hátradőlni és megnézni
pár filmet.
Visszafordult a turmixgéphez, majd leemelve a fedelét levakarta
az oldalára és aljára ragadt masszát, mielőtt újra
ráhelyezte volna a tetejét, hogy a gép folytathassa a
munkáját.
- Hé! — mormogta Yamapi és ellökte magát a pulttól, hogy
megközelítse Uedát. — Hé, mi a baj?
- Sajnálom, hogy áthívtalak — mondta az idősebb és az
összekavart muffintésztát bámulta. — Tudom, hogy szeretsz
otthon lenni.
- Nem te hívtál át — felelte a másik lágyan. — Jin
mondta, hogy jöjjek.
- De ettől még...
- Nem — szakította félbe őt Yamapi. — El akartam jönni,
úgyhogy teljesen rendben van. Ne aggódj tovább ezen —
nevette könnyedén. — Szórakoztató itt lenni. És azt
hiszem, a keverés már épp elég — tette hozzá.
- Hupsz...
Ueda megállította a mixert, aztán nekilátott, hogy óvatosan
a muffinformákba kanalazza az elkészült tésztát.
- Ueda — szólította meg a fiatalabb.
- Hmm?
- Köszönöm, hogy segíthettem neked. Remekül szórakoztam.
Ueda lerakta a kezéből a tálat.
- Fogd be, Yamashita, nem vagy még kész!
Sikerült kicsalnia társából egy nevetést.
- Jogos — válaszolta, és odasétált, hogy átvegye a tálat
a férfitől, amíg ő nekiállt elmosogatni és feltörölni.
Mit mondhatott Jin Yamapinak a telefonban? Elmondta neki az
igazságot vagy előjött valami nyakatekert hazugsággal?
Beszélt Jin Yamapinak az érzéseiről? Ueda vetett egy gyors
pillantást oldalra, ahol Yamapi épp sikeresen magára és a
kötényére ejtett a muffin tésztájából. Nem, gondolta Ueda
visszatérve a használt eszközök elmosásához, Yamapi nem
tudott semmiről.
- Ne gondolkodj már ennyit! — mondta váratlanul Yamapi
oldalba könyökölve őt.
- Bocsi! — nevette Ueda. Yamapi visszament a muffinjaihoz, amit
követően fél kézzel a tepsit egyensúlyozva kinyitotta a sütő
ajtaját és óvatosan a helyére rakta azt, amit nem sokkal később
a másik tepsi követett. — Harminc perc! — kiáltotta hátra
a válla felett Ueda, amit követően néhány eredménytelen
próbálkozás ellenére vendégének sikerült beállítania az
időzítőt.
Ueda újfent a mosogatnivalóra koncentrált; magához ragadta a
pultról a tálat és nekilátott kisikálni a belsejét. Ekkor
bökte oldalba őt Yamapi, amitől Ueda oldalra ugrott csak azért,
hogy újabb bökéssel találkozzon.
- Hé!
Az idősebb összegörnyedt, így próbált védeni magát az
aljas támadásoktól, ám Yamapi könyörtelennek bizonyult, az
ujjai folyamatosan Ueda oldalát csikizték, aki ettől
felsikoltott — egy hang, amit a későbbiekben kénytelen lesz
tagadni — és igyekezett oldalra evickélni valahogy, de Yamapi
teste ott termett, hogy meggátolja ebben.
- Fejezd be! — nyüszítette Ueda, miközben még több
csikizést kapott.
A lakás tulaja mégis felegyenesedett — hátha ez segíteni
fog -, azonban Yamapi nem eresztette.
- Uhh, Yamashita? — kérdezte még mindig nevetve és zihálva.
— Most már... elengedhetsz...
Oldalra fordította a fejét, hogy a férfire pillanthasson, aki
sötét szemekkel nézte őt. Ueda visszatartotta a lélegzetét.
Három centiméter. Ennyi távolság maradt az ajkaik között.
Három centiméter.
Mindössze három centiméter megváltoztathatott volna mindent.
Ueda szíve nekicsapódott a mellkasának, ahogy felbámult
Yamashitára, próbálva olvasni az arcában. A karjai
lehullottak Ueda dereka körül, amit Ueda annak a jelének vett,
hogy mozoghat végre, elmenekülhet, elfelejtheti, hogy ez az
egész apró pillanat egyáltalán megtörtént... viszont
ehelyett Yamapi könnyedén maga felé fordította őt.
- Yamashita? — lehelte az idősebb.
Yamapi halványan elmosolyodott, mielőtt odahajolt volna, hogy
megcsókolja Uedát.
Yamapi éppen őt csókolta. Yamapi éppen őt csókolta. Yamapi
éppen őt csókolta!
Arrébb mozdult, mielőtt Ueda bármit is tehetett volna, a
gyomra csomóba rándult és hirtelen a hangja sem akart neki
engedelmeskedni.
- N-nos ez... szép volt — bökte ki, a szeme pedig azonnal
elkerekedett, ahogy rájött, mit mondott.
Yamapi felnevetett és közelebb húzta magához Uedát, a
karjaival egy ölelésbe fogta őt. Ueda érezte a teste melegét
a sajátjának feszülni és felsóhajtott az érzéstől, miközben
felcsúsztatta a karjait és viszonozta az ölelést.
- Megcsókolhatlak még egyszer? — kérdezte Yamapi óvatosan,
mire az idősebb kicsit elhúzódott tőle.
- Jobban teszed, különben megütlek — felelte egyszerűen,
amire ismét nevetés volt a reakció, mielőtt megkapta az
újabb csókot. Ueda félúton találkozott vele, lágyan
csókolva őt, a kezeit Yamapi nyaka köré fonva és lehúzva
magához a férfit.
Elhaló nevetéssel váltak el egymástól, miközben Yamapi
végigsimított a másik arcán a hüvelykujjával. Ueda
elmosolyodott és még egy csókot nyomott a fiatalabb ajkaira.
- Kész vannak a muffinok — mormogta, amikor az időzítő
megszólalt, ám felsóhajtott, ahogy Ueda lassan kibontotta a
haját és végigfuttatta rajta az ujjait.
- Igen, kész vannak...
- Ki kellene... vennünk őket...
- Tomohisa?
- ... igen?
- Fogd be és csókolj meg!
- Örömmel~
» Vélemény
|