— Figyelj, Jin, én már nem szeretlek. Régen így volt...
de azóta már változtak a dolgok, és nem hiszem, hogy tudnám
folytatni ezt a kapcsolatot.
— És mégis mi változott?
— Talán csak jobban megismertelek, és emiatt ábrándultam ki
belőled.
— Hazudsz.
— Nem, Jin, teljesen komolyan beszélek.
Emlékszem, milyen hidegen és hirtelen vázolta a kialakult
helyzetet, ám most mégis itt áll az ajtómban, és zavartan
pillant fel rám.
Szeretnék rákérdezni, hogy ugyan, mit keres itt, de valószínűleg
hamarosan megtudom, így csak oldalra lépek, és kezemmel intek,
hogy kerüljön beljebb. A padlót vizslatva lassan besomfordál,
majd tétován megáll a nappaliban. Becsukom az ajtót, és
kérdő arccal elé állok. Párszor nyitja a száját, hogy
mondjon valamit, de a következő pillanatban csak azt veszem
észre, hogy felém lendül, és érzem forró ajkait a
sajátomon.
Meglepetésemben ellököm magamtól, és ingerülten a hajamba
túrok. Úgy gondolta, játszadozhat velem?!
Egyáltalán nem ad lehetőséget, hogy átgondoljam a dolgokat,
ismét akaratosan hozzám tapad, és én idegesen veszem észre,
hogy semmi ellenállást nem tudok mutatni. Csak állok, mint
valami rongybaba, amit bármikor, bárhogyan rángathatnak, és
hagyom, hogy azt tegyen velem, amit csak akar.
Felbátorodva indul el keze a testemen, hogy aztán lassan
lesimogassa rólam a melegítőfelsőm.
— Ismételd, meg, amit anno a fejemhez vágtál — suttogom
neki elhalóan, de nem mond semmit.
— Na, gyerünk! — lihegem az arcába, miközben ő még
mindig azzal van elfoglalva, hogyan is tudná a leggyorsabban
leszedni rólam a felesleges ruhadarabokat. Nem felel, csak
felpillant rám, ám a következő másodpercben ismét
elveszíti a fejét.
— Mondd újra, hogy nem szeretsz! — sziszegem, mikor remegő
kezével kigombolja a farmerom, és lehúzza a sliccem. Egy
pillanatra megáll, de csak annyi ideig, hogy a szemembe nézve
rájöjjön, egyáltalán nincs ellenemre a közelsége, aztán
lerántja rólam a nadrágot, és egymáshoz dörzsöli kemény
férfiasságunk. Minden erőmet össze kell szednem, hogy hang
nélkül elviseljem. Hátralépek egyet, és figyelmen kívül
hagyva csalódott pillantását, és a hangokat a fejemben,
miszerint öleljem át, és soha ne eresszem el, összefonom a
karjaimat a mellem előtt.
Megvonaglik az arca, majd vontatott hangon megszólal.
— Nem szeretlek.
Ismét előre lépek egyet, és kigombolom a nadrágját,
becsúsztatom a kezem a farmer alá, és a férfiasságára
simítom a tenyerem.
— Hazudsz — sziszegem az arcába.
— Igen — sóhajt fel, és átölelve a derekam, a vállamra
dönti a fejét. Belecsókol a nyakamba, és itt pattan a cérna.
» Vélemény
|