Névtelen Normál lap
Húsvéti meglepetés
Csendesen osont be a sötétbe burkolt szobába. Kezében
szorosan fogta a szódásüveget, arcán komoly kifejezés ült.
Haja kócosan meredt mindenfelé, pizsamája súrolta a földet.
Az ágy mellett állva nézte társa békés arcát és pár
pillanatig elbizonytalanodott. Lelki szemei előtt már szinte
látni vélte saját magát ördög képében megjelenni. Ám
ekkor a másik oldalon az angyal énje is megjelent. Hosszú
percekig vitatkozott magával, jobbik énje próbálta meggyőzni,
hogy nem jó ötlet és inkább csak nézze Kame békésen alvó
arcát. Ám gonoszabbik énje legyőzte, és mielőtt maga Jin is
észrevette volna Kaméra fogta a szódásszifon végét és
elindította a hideg vizes ébresztőt. A víz beterített
mindent, de legfőképp a fiatalabb fiú arcát és testét. Kame
egy hangos sikoly kíséretében pattant ki az ágyból fogalma
se volt róla mi történt. Egyik percben még békésen
sétálgat egy virágokkal teli réten Pucuka kezét fogva,
amikor rászakad egy nagy adag víz. Ahogy magához tért
haragosan bámult Jinre, aki a hasát fogta a nevetéstől.
– Akanishi Jin remélem tudod, hogy most nagyon nagy bajban vagy
— mondta vacogva a fiatalabb és mindenféle előzmény
nélkül magára hagyta Jint.
– Mouu Kazu–chan… – udvarolt Jin a fürdőajtónak, ami pár
perccel ezelőtt csapódott be az orra előtt. De ez sem használt.
Kame, mint egy feldúlt fúria viharzott ki a fürdőből, immár
száraz ruhában. Átnézett Jinen és úgy indult el a
konyhába, hogy reggelit készítsen magának.
Hogy a fenébe jutott Jinnek ilyen az eszébe? Ő nem egy lány,
hogy lelocsolják húsvét hajnalon. Különben is Jin honnan
ismeri ezt a szokást? Japánban még csak nem is ünneplik!
Kame egyre jobban belelovalta magát a dühébe és nem vette
észre, hogy társa kijött a szobájából. Összerezzent és
elejtette a szelet hagymát, ahogy Jin hátulról átölelte.
– Úgy sem tudsz rám haragudni… – énekelte a másik fülébe
az idősebb fiú. Ám talán most az egyszer nem lesz igaza. Kame
kibújt Jin öleléséből és a nappaliba telepedve úgy tett,
mintha Jin nem lett volna nála.
A fiatalabb fiú furcsállta kicsit, mikor a másik előző este
beállított hosszá, hogy ő bizony nála alszik. Nem csinált
belőle nagy ügyet, Jin mindig is váratlanul jelent meg nála,
de ha őszinte akart lenni nem bánta. Szerette a másik mindig
mosolygós arcát, összevissza álló tincseit, szerette a
tudatot, hogy nincs egyedül. Ő is tudta, hogy nem fog sokáig
haragudni Jinre, de azért a másik jó, ha kicsit bűnhődik.
Jin nyáladzva nézte, ahogy Kame ette a szendvicsét. Egyik fele
már megbánta, hogy leöntötte a másikat, ám a másik még
mindig elégedett volt magával. Ennek ellenére nem szerette, ha
a fiatalabb fiú haragudott rá. Boci szemekkel nézte Kamét és
még a hasa is korgott párat. Hiába. A másik haragudott rá
és Jinnek már volt szerencséje (vagy szerencsétlensége)
találkozni vele ilyenkor.
Idegesen követte Kamét egészen a próbatermükig, de hiába
próbált meg beszélni vele, vagy csak megölelni, a másik
mindig kitért előle. Két dolog lett volna, amit még
elmondhatna a másiknak. Egyszer, hogy bocsásson meg neki, de
túl makacs volt ahhoz, hogy valaha is bocsánatot kérjen. A
másik, hogy elmondja, mit érez, de maga is tudta, hogy ezt nem
szabad elmondani a másiknak.
A nap eseménytelenül zajlott, ahányszor csak próbált
beszélni a fiatalabbal, az mindig kikerülte, vagy úgy tett
mintha meg se hallaná. Jin a nap végére kétségbeesetten ment
oda Uedához és ült le mellé a hosszú, fehér kanapéra. Nem
szólt hozzá csak nagy szemekkel nézett rá.
– Mit akarsz baka? – nézett rá végül megenyhülve a másik.
– Kame haragszik rám…. – mondta lebiggyesztett ajkakkal.
– Talán nem volt jó ötlet leönteni nem gondolod? Te is tudod,
mit kell mondanod, hogy megbocsásson — Ueda mosolyogva állt
fel és ment ki a teremből.
Pár percig csendesen nézett utána, majd ő is felállt és
Kame lakása felé vette az irányt. Hiába volt makacs, hiába
utálta, ha veszített a ki nem mondott játékban Kame ellen,
nem volt képes elviselni, hogy a másik átnéz rajta. Könnyed
barátságukból Jin egyszer csak arra ébredt, hogy máshogy
néz Kaméra, hogy szüksége van rá maga mellett. Fogalma sem
volt mikor változatok meg az érzései, de már nem tehetett
semmit ellenük. Kopogott Kame ajtaján és várt, remélte, hogy
a másik beengedi őt. Pár perc múlva — és jó néhány
kopogás után – Kame hajlandó volt ajtót nyitni. Meleg, szőrös
köntösben volt és mérgesen nézte Jint. Az idősebb meg sem várta,
hogy beinvitálják, beljebb tolta Kamét és belépett a
lakásba. Percekig csak néztek egymásra, Jin próbálta
valahogy szavakba önteni mindazt, amit el akart mondani a
másiknak. Nemcsak azt, hogy sajnálja, hanem azt is, ami már
régóta a szívében volt. Valami megfoghatatlan erő vibrált a
levegőben és Jin ennél a pontnál adta fel. El akarta mondani
a másiknak, hogy szereti, és hogy fontos neki. Joga volt tudni,
még akkor is, ha ezek után minden más lesz. Felnézett rá, de
arra, ami fogadta nem számított. Kame mosolyogva nézett rá,
talán kicsit olyan volt, mintha kinevetné a másik zavarát.
– Én…– kezdte volna Jin, de nem tudta folytatni. Kame
közelebb lépett hozzá és gyengéden ajkait az övének
nyomta. Nem volt igazi csók, ajkai csak éppen érintették a
másikét, mégis úgy érezte, mintha forró lenne az ajka ahol
a másik hozzáért. Elképedve bámult a fiatalabb pirult
arcára.
– Tudom Jin…. ezt is… és mást is… – közelebb hajolt
hozzá és lábujjhegyre állva a másik fülébe suttogott. –
Én is szeretlek baka….
» Vélemény
|