A Care-ben, Jin szóló számában a 2009-es albumon
megváltozott egy sor az eredetihez képest. Így hangzik:
"Nincs szükségem a világ szabályainak
elfogadására". Tényleg nincs? És ha nincs akkor miért
nincs? Hogy mehet Jin mindig a szabályok ellenében?
I stand by your side, just fly away!
Páros: Akanishi Jin x Kamenashi Kazuya
Történet: A Care-ben, Jin szóló számában a 2009-es
albumon megváltozott egy sor az eredetihez képest. Így
hangzik: "Nincs szükségem a világ szabályainak
elfogadására". Tényleg nincs? És ha nincs akkor miért
nincs? Hogy mehet Jin mindig a szabályok ellenében?
Figyelmeztetés: Slash, még ha érzelmek szintjén is, ha
valakit ez undorít, ne olvassa, én szóltam!
Korhatár: 16
Megjegyzés: A cím ennél a fanfictionnél most nagyon
fontos. Azt jelenti, melletted állok, te csak szállj messzire!
A végére remélem, ti is így fogjátok gondolni, hogy ez az
egész történet veleje ^^
Fluffot akartam írni, de hát nem tudok. Ahhoz túl komolyan
veszem már az írást. Van egy alaphangulat, ami nem feltétlen
kellemetlen, néhol egészen könnyed, de mégis, a háttérben
zajló érzelmek miatt az egész hangulata angstos kicsit. A
fluffot úgy döntöttem, meghagyom a hozzáértőbbeknek
^^"
Jin zihálva rontott be a lakásba, gyorsan kibújt a
papucsából, és ledobta a táskáját a földre.
- Kazu~~~! Kazu! - kiabálta miközben benézett a nappaliba, de
ott nem volt senki. Amikor megfordult, egy a szemöldökét
kíváncsian felhúzó Kazuyával találta szemben magát. -
Kazu! - Két lépéssel a másik karjaiba vetette magát, és
szorosan átölelte annak nyakát. - Sikerült! Megengedték!
Kazuya arcán apró mosoly tűnt fel, és kezeivel átfogta Jin
hátát. Fáradt volt, szemei alatt sötét karikák sejlettek.
Jó néhány hete először kapott egy pihenő napot, ezért volt
csak ő otthon aznap.
- Remek - válaszolta, miközben egyik keze önkéntelenül
simított végig a vékony pólóba bújtatott széles háton. -
Feltételek?
- Hát... - kezdte a másik, de még néhány másodperc múlva
sem folytatta.
- Jin? - Elhúzódott a magasabbtól, és kérdőn nézett a
zavart szemekbe.
- Rajta lehet az albumon, de nem adhatom elő a koncerten...
- Miért? - cseppnyi felháborodás sejlett Kame hangjában.
- Mert rólunk szól. Azt mondták, nem lehet, mert a fanok már
így is mindenfélét spekulálnak, és ha eléneklem, akkor
abból csak még jobban azt fogják leszűrni, hogy van köztünk
valami.
Kazuya hangosan fújta ki a levegőt, és most ő nézett félre.
Már megint a fanok. Miért tesznek mindig mindent tönkre? A
Care volt mindkettőjük kedvenc száma. Ha az nincsen, ők sem
lennének most együtt.
- Volt még egy dolog... - hallotta meg a tétova hangot.
Ránézett a férfira, akivel már négy éve osztotta meg az
életét, és valamiféle balsejtelem ült a lelkére. Előre
tudta, hogy ez nem fog tetszeni neki.
- Micsoda?
Jin mély levegőt vett.
- Meg kell csinálnom a Crystal Kayes duettet, és a koncerten is
vele kell énekelnem.
Ha Kazuya nem lett volna olyan jó színész, mint amennyire az
volt, és ha nem lett volna olyan uralma a teste felett, amit a
hosszú Johnny′s-os évek alatt kifejlesztett magában, akkor a
sokktól, most biztosan hátrált volna egy lépést, és
felkiáltott volna a megdöbbenéstől.
Így azonban csak teljesen kiürült szemekkel és majdnem
érdektelen hangon kérdezett vissza:
- És ezt mégis hogy gondoltátok?
- Én nem gondoltam semmit, Kame - tiltakozott rögtön Jin. -
Ők akarják. Tudod jól, hogy mennyi ideje tiltakozom már ez
ellen a duett dolog ellen.
Tudta, persze, hogy tudta. Az a nő a Cartoon KAT-TUN-os szereplése
után rögtön előállt az ötlettel, hogy ő márpedig
énekelni akar egy teljes számot Akanishi Jinnel, mondván, hogy
mennyire illik egymáshoz a hangjuk, de Jin nem egyezett bele.
Aznap este Kazuyával meg is beszélték a dolgot, és mindkettőjükben
sértődötten fogalmazódott meg a gondolat: Együtt nem
énekelhetünk, másokkal viszont kényszeríteni akarnak? Nem!
Tartották is magukat hozzá. Mindketten jól emlékeztek még
rá, mennyire megsínylette a kapcsolatukat a Shuuji to Akirás
hercehurca. Ha akkor nem Pi az, akivel Kaménak debütálnia
kellett, lehetséges, hogy Akame nem csak a nyilvánosság előtt
nem létezne.
Ezért érezte most úgy, mintha elárulták volna. Mintha Jin
megszegte volna a szavát.
- Elmegyek zuhanyozni - mondta, és megfordult.
- Kazuya - szólt utána Jin csalódott hangon.
- Hm?
- Tudod, hogy nem tehetek róla, ugye?
- Persze, hogy tudom - válaszolta, azonban gondolatban még
hozzá tett egy mondatot: De kicsit küzdhettél volna jobban
is.
Jin lehajtott fejjel figyelte, ahogy társa kisétált a
helyiségből, és becsukja maga mögött az ajtót. Megértette
ő, hogy mit érez most a másik, ha Kaménak szabtak volna ilyen
feltételeket, és ő elfogadta volna, Jin ennél sokkal
rosszabbul reagált volna. Mégis úgy érezte, hogy Kazuya nem
egészen igazságos. Egy héten keresztül győzködte őt, hogy
próbálja meg, a Care megérdemli, hogy albumon legyen, hiszen
az az ő daluk; hogy tegyen meg mindent azért, hogy
sikerülhessen. Megtette. Egész délután érvelt, és győzködte
a menedzsmentet, a végén már majdnem könyörgött, sutba
dobva még a büszkeségét is, és amikor felajánlották a
feltételeket, majdnem azt mondta, hogy nem. Akkor inkább nem
kell. De felhangzott a fejében Kazuya hangja, ahogy azt mondja,
hogy tegyen meg mindent, és ő rábólintott. Remélte, hogy
Kame megérti, de nem így történt.
Arcát tenyerébe temetve gondolkodott néhány percig, de nem
tudta, mit is mondhatna majd, amikor a másik kijön a fürdőből,
ezért aztán úgy döntött, nem várja meg azt a pillanatot.
Kibújt a pólójából, lehajította a fehér anyagot az
asztalra, majd ahogy haladt a Kamét rejtő helyiség felé,
megszabadult a rövid nadrágjától, és az ajtó előtt az alsójától
is. Mély levegőt véve belépett.
Szeme azonnal találkozott Kazuyáéval, aki egészen addig az
ajtót bámulta. Az üvegfalon, amivel a zuhanyt kerítették
körbe, nem látszott pára, csak vízcseppek. Megint hideg
víz... Állapította meg magában Jin, és kicsit
megborzongott, mert a helyiségben hűvösebb volt, mint a lakás
többi részében. Kame mindig ezzel a módszerrel próbálta
magát lehűteni, ha elfogta a méreg. "Lehűteni", szó
szerint.
Jin kérdőn nézett rá, egy fajta engedélyre várt, hogy
csatlakozhat-e hozzá, de Kazuya nem válaszolt, csupán
megfordult, és megnyitotta a meleg vizes csapot. Az idősebb
azonnal elindult, és belépett társa mellé. Egy pillanatig a
forró víztől azonnal fellépő gőzön át nézték egymást,
majd Jin előre lendült, és az alacsonyabb nyaka köré fonta a
karjait.
- Sajnálom... - mondta éppen olyan hangerőn, hogy a zubogó
víztől még hallani lehessen.
Kame megmozdult, ráfektette a tenyerét a másik csípőjére,
és úgy fordult, hogy pont bekerüljenek mindketten a meleg víz
alá. A fejükre zubogott a forróság, amitől Jin haja rögtön
átnedvesedett és az arcába került, Kazuyáé pedig
hátrasimult a koponyájára. A fiatalabb hátrahúzta a fejét,
és nem törődve a vízzel, felnézett Akanishire, félretúrta
a haját, majd az ajkai után kapott.
Jin lelkéről azonnal lehullottak a mázsás súlyok. Arra egy
percig sem gondolt, hogy ezért komolyan összevesznének, vagy
esetleg szakítanának, de a régi, őrült harcaik emléke még
mindig benne élt. Fiatalon - küzdve saját magukkal; a
világgal, amiben éltek; és folyamatos összetűzésbe kerülve
azzal, akiről tudták, hogy a legfontosabb nekik a világon -
őrült dolgokra voltak képesek. Manapság azonban már felnőtt
férfiként, mindketten képesek voltak kezelni a helyzeteket.
Jin képes volt bocsánatot kérni, még olyankor is, ha nem volt
teljesen meggyőződve róla, hogy hibázott, Kame pedig nem
csapkodott és őrjöngött feltűnően, hanem elvonult
gondolkodni és lecsillapodni. Ezek után pedig, általában még
táplálkozva valamelyikük dühéből, szeretkeztek.
Szeretkeztek bárhol, ahol elérte őket a szükség. Most a
zuhanyban.
Nem telt bele néhány percbe és Jin nyakán már nagy vörös
folt díszítette a barna bőrt, Kazuya hátán pedig a nedves
csempének csapódástól, halvány rózsaszín foltok jelentek
meg. Az idősebb duzzadt ajkai szólásra nyíltak, de mielőtt
kiejthette volna a szavakat, újra birtokba vette a száját a
másiké, és percekig tépték egymást, miközben kezeik már
egymás férfiasságán siklottak. Amikor a vékonyabb tovább
vándorolt a nyakára és újra beleharapott a húsába,
nyögések és nyüszítések között szólalt meg:
- Csináld most te...
- Hm? - morgott vissza Kame, miközben az Akanishi hajáról
csöpögő vízcseppeket szívogatta le a fülcimpájáról.
- Nem akarod, hogy én csináljam, ugye? - kérdezte Jin.
- Nem... Magamnak akarlak... - felelte Kazuya, és bal kezét
végigcsúsztatta a másik vizes hátán le egészen a fenekének
vonaláig. Ott egyik ujját becsúsztatta az izmos farpofák
közé, és simogatni kezdte az érzékeny területet.
Akanishi felnyögött, egész teste erre vágyott.
- He... helyes... Szokásos módon? - Kicsit elhúzódott, hogy
belenézhessen a másik szemébe, de egy pillanatra sem vette le
róla kezét.
- Szerintem, még mindig nem vagyok olyan erőben... - felnyögött,
mert a másik kezei érzékeny helyeken kalandoztak -, hogy
megtartsalak a karomban...
- Kár... - biggyedt le Jin szája, de nem sokáig tiltakozott,
ahogy Kazuya a kezébe vette az irányítást.
Megfogta a vállánál, és gyors mozdulattal neki préselte a
falnak. Az idősebb borzongott a fájdalomtól és a hűvös
csempe érintésétől, felhevült bőrének jéghidegnek tűnt a
burkolat hőmérséklete. Kame lágynak egyáltalán nem nevezhető
érintésekkel húzta végig a kezét a hátán, majd
megállapodott a medencecsontjánál, és azt dörzsölgetve
simult hozzá teljes testtel. Merev férfiassága Jin fenekének
ütközött, amitől a magasabb az elkövetkező gyönyörök
ígéretétől, még jobban reszketni kezdett.
Kikerültek a zuhanyrózsa hatóköréből, így Jin könnyebben
hallotta meg a füle mellett motyogott szavakat.
- Nem haragszom, de ez most fájni fog...
Néhány perccel később, a csobogó víz hangjai közé, az
élvezet hangos nyögései vegyültek, és a párás üvegen
fel-felsejlettek a minták, amiket a bőrük ecsetként rajzolt a
felületre.
Kame lustán terpeszkedett a napsütötte nappali vastag szőnyegén.
Előtte hevertek a készülő album tervei, a számlisták,
borító elképzelések, szín javaslatok és a cím lehetséges
változatai. Vasárnap volt, másnapra kellett összeállítania
a véleményét a menedzsmentnek, hogy majd az ő terveikkel
egyeztetve eldöntsék, mi legyen a készülő új album
végleges koncepciója. Már nagyjából összeállította a
vázlatot, amit a megbeszélésen készült előadni, de most,
hogy felhangzott a hálóból Jin gitárjának pengése, az agya
leblokkolt, és a hátára fordulva, elterülve a padlón nem
csinált mást, csak hallgatta a hangokat.
Másnap már kezdték is a Care felvételeit, és mivel Jin
akarta az akusztikus gitár témáját is feljátszani,
gyakorolnia kellett. Tudta, hogy Kame dolgozik, de már muszáj
volt elkezdenie. Először csak végigpengette párszor az
alaptémát, nem énekelt hozzá, mert azzal tisztában volt,
hogy az énekléssel nem lehet problémája. Alapjáraton sem
volt szinte soha problémája a rögzítések alatt, nem hogy
ezzel a számmal, ami az övé volt minden ízében.
Kame odakint magában tűnődve énekelgette hozzá a
dalszöveget, és azon járt az esze, hogy jól tették, hogy
megküzdöttek érte. A JE-ben minden apró sikernek csak
örülni lehet, nem sokan érnek el odáig, hogy bármiben is
harcolhassanak a véleményükért. Szerencsére Akanishinek
azzal sosem volt gondja, hogy érvényre juttassa az akaratát.
Azonban voltak alkalmak, mint ez is, amikor kiegyezésre
kényszerült, és el kellett fogadnia a feltételeket. Ilyenkor
általában átbeszélték őket, és mindig ő vette rá a
férfit, hogy nézze ésszerűen a dolgokat, hogy örüljön a
kevesebbnek is.
Végül előző este mégis ő volt az, akinek magyarázni
kellett, hogy boldognak kell lenni már ennyi miatt is. Most,
ahogy hallgatta a gitár gyönyörű dallamát, már hitte is,
hogy jó lesz ez így. Attól, mert meg lesz az a duett, nem
változik semmi.
Abban is biztos volt, hogy Jin tökéletesen fog teljesíteni.
Ebben is. Ha kellett volna, egyedül is megállta volna a
helyét, páros éneklések alkalmával pedig, ha lehet még jobb
formáját hozta. Jól emlékezett még a régi időkre, mikor
ők ketten énekeltek együtt. Arra, hogy az idősebb hangja,
milyen profin volt képes már akkor is díszíteni, többé
tenni az ő dallamait. Most pedig, mikor már az énekhangja is
alapos fejlesztésen esett át, borítékolható volt a siker.
Minden hibája ellenére, Akanishi Jin énekesnek
felülmúlhatatlan volt.
A pengetés elhallgatott, Kame pedig fektében elkiáltotta
magát:
- Jin!
Hallotta a motoszkálást, majd elhúzódott a tolóajtó, és az
idősebb kukucskált ki rajta.
- Hagyjam abba? - kérdezte. - Zavar?
- Nem. Inkább gyere ki, és énekelj nekem!
- Azt hittem, dolgozol - nézett rá értetlen tekintettel.
- Már nem. Majd befejezem este. Jól esik hallgatni a zenéd.
Jin arca felderült, az apró bókok, amiket időnként a
fiatalabbtól kapott, mindig többet értek, mint bárki más
ódái.
- Rendben - felelte bólintva, és eltűnt a szobában, hogy
néhány perccel később a gitárja, a széke és a kották
társaságában térjen vissza.
Kame visszafordult a hasára, lábszárával lustán dobolgatott
a kanapé ülőrészén, kezeit összefonta a feje alatt, és
úgy figyelte a helyezkedő Jint.
- Mehet? - kérdezte Akanishi, miután leült a székre, és
kitette maga elé a dohányzóasztalra a papírokat.
- Ha a művészúr elkészült. A közönség nem szól bele -
dörmögte vissza Kame.
- Helyes, a közönség csak ámuljon, és tapsoljon állva a
végén - felelte vigyorogva.
Erre válasz már csak egy mosoly képében érkezett, így
kétszer végighúzta a kezeit a húrokon, majd hosszú ujjaival
lefogta a kezdő akkordot. A bevezető taktusok után tisztán
csengőn zengett fel ajkairól az első sor:
- Összeesküvések és hazugságok között, egy tapasztalatlan
szerelmet hordozok...
Kame elmélázó tekintettel figyelte. Amikor ez a dal
született, válaszul az ő még barátságról szóló
Kizunájára, valóban mindketten még egy tapasztalatlan
szerelmet hordoztak. Egy szerelmet, ami azóta annyi
viszontagságon ment át, hogy talán el is múlt, és helyében
már csak a nagyon erős szeretet maradt. A szerelem három év
alatt elmúlik, eltűnnek a hormonok, amik kiváltják,
legalábbis így tartják az orvosok. Száraz és tényszerű, de
igaz. Szeretni lehet akár halálig valakit, szerelmesnek lenni
folyamatosan viszont lehetetlen. A szerelemben vannak
hullámvölgyek, és vannak időszakok, mikor képes eltűnni,
majd visszatérni, de egy bizonyos idő után, már a maga
perzselő valójában sosem lesz jelen. Átadja a helyét a
csendes és sokkal erősebb érzésnek, a szeretetnek. Amit, hogy
ne legyen unalmas, színez és élénkít a szexuális vágy,
mondaná Jin elmésen.
- Hol marad a taps? - rántotta ki őt az idősebb az elmélkedésből.
- Milyen volt?
- Elrontottál egy hangot az első versszak utolsó sorában és
kettőt a második refrénben - válaszolta még mindig a kezein
pihenő fejjel.
- Ja, észrevettem, meg a második elején is lecsúszott az
ujjam a G húrról - grimaszolta Jin, és újra lepengette az
ominózus akkordokat.
- A második eleje alap sem volt rendben. - Kame felült és
elgondolkodó fejjel nézett rá. Lábait törökülésbe húzta,
és hátradőlve megtámaszkodott a kezein.
- Mire gondolsz? - kérdezte Jin összehúzott szemöldökkel. -
Mi nem volt a hangon kívül rendben?
- Nem tudom. Most még nem. Játszd újra, elölről! - kérte,
majd lehunyta a szemét, hogy csak a zenére tudjon
koncentrálni.
Jin elkezdte, gitározott és énekelt, miközben le sem vette a
szemét Kazuyáról. A fiatalabb lába az ütemre mozdult, ajkai
némán formálták a dal sorait. Azonban, amikor a második
versszakhoz értek, a szájmozgás már nem az övét tükrözte,
hanem teljesen más szavakat formált. Megállt.
- Átírtad, Kazu? Mire? Mi lenne jobb az "Elmúló napokkal
kezdtem elveszíteni valaminek a képét" rész helyére?
- Játszd újra a refrént, aztán csitt és hallgasd,
ráéneklem. Nem biztos, hogy kijön a ritmusra.
Jin egy hosszú pillanatig vizsgálta a másik arcát, azon
majdnem gonoszkás mosoly játszott, amiből azt szűrte le, hogy
Kame ötlete fricska lesz valaki ellen.
- Rendben - felelte, és újra ráfektette kecsesen vékony
ujjait a gitár nyakára. Előrehajolt, hogy jól lássa a
hangokat, amiket lefog, így sötétbarna tincsei kipirult
arcába hullottak.
- ...Ugyanannyi mosoly fog várni rád, mint könny.
Elhallgatott, felnézett, lepengette az átvezető dallamot, utána
pedig várta, hogy Kame folytassa.
- Nincs szükségem a világ szabályainak elfogadására.
Remélem, hogy kezeink így sosem vállnak szét.
Ahogy véget ért a csonka versszak, Jin abbahagyta a pengetést,
és mosolyogva, cukkolós hangon szólalt meg:
- Nincs szükséged a világ szabályainak elfogadására?
- Ha nem lenne, nem itt tartanék. Viszont te... - Kame
odakuporodott elé, ölébe vette a gitárt, és vigyorogva
felnézett rá. - Játszom, te pedig énekeld. Ezek a szavak a te
szádba illenek.
Jin idegesen fortyant fel:
- Minek? Úgysem fogják megengedni.
- Mi ez a pesszimizmus, Akanishi-kun? - A fiatalabb arcán
gúnyos mosoly ült, és a hangjából is ez sütött. Vészesen
dörömbölt a méreg a fejében, de nem akart szemét lenni. Nem
Jinre volt ő dühös, hanem a világra és a menedzsmentjükre,
akik "Mi értetek vagyunk" címke alatt, azt hitték,
bármit megtehetnek velük.
És vele meg is tehettek. Elvállalta a rosszabbnál rosszabb műsorokat,
fellépéseket, doramákat; elviselte, hogy utálják, amiért
minden pillanatban udvarias mindenkivel, hogy megjátssza a
boldog idolt. De Jinnel nem fogja engedni, hogy ugyanezt
csinálják!
A férfinek önkifejezésre volt szüksége, arra, hogy
bizonyítsa magának és mindenkinek, hogy jó abban, amit
csinál. De ezekkel az örökös határhúzogatásokkal, egyre
inkább ölték meg benne a zenét és a vágyat, hogy önmaga
akarjon lenni. Ezt pedig nem fogja hagyni. Nem engedi meg, hogy
Pi és ő utána, Jin is megtörjön, és többet ne legyen
képes a zenéjét úgy visszaadni, ahogy a szívében él.
Ezért most muszáj volt elérnie, hogy legyen valami, amivel
visszavághatnak legalább egy kicsit a főnökeiknek. Muszáj,
hogy Jin érezze, még mindig van egy kis beleszólása abba,
hogy mit csinál.
- Ne szórakozz velem, Kame! - rázta meg a fejét Jin. - Nem
fogok még egyszer talpat nyalni...
- Nem is kell. - Élesen villant a tekintete. - Jóvá fogják
hagyni, ígérem! Énekelj! Állj fel, és énekeld nekem ezzel a
sorral a dalunkat, Jin!
Az idősebb nem mozdult. Lelkében egyszerre kavargott a sok
érzelem. A vágy, hogy ne hagyja Kamét ismét maga miatt
könyörögni; a szomorúság, mert tudta, hogy a büszkesége
ellenére is hagyni fogja, hogy Kame helyette cselekedjen és
átírassa azt az egy sort; és a szeretet, amit ez iránt a
megalkuvásokra bármikor kész ember iránt érzett.
- Tudod, hogy utállak ilyenkor, ugye? - kérdezte végül
fejcsóválva, és feltápászkodott. Viccesen is hangozhatott
volna, de mindketten tudták, hogy komolyan gondolja.
- Tudom. - Én is utállak, amiért még mindig itt vagy, még
mindig hagyod, hogy elnyomjanak, és ne lehess önmagad. De,
tudod, Jin... magamat még jobban utálom, amiért miattam
teszed.
- Átmegyek Pihez - morogta az idősebb a fal felé fordulva. -
Majd este...
- Nem! - A fiatalabb még mindig ült, és kezeivel a gitárt
markolta. - Énekelj!
- Nem akarom...
- De akarod! Az a sor a kezdetektől nem stimmelt, te is
megmondtad. Így viszont pont olyan lesz, amilyennek lennie kell.
- Kazuya, nem lehet...
- Lehet! - Lehajtotta a fejét, nem akarta, hogy a másik lássa
a szeméből sugárzó gyűlöletet. Ilyenkor gyűlölte, mert ez
nem ő volt. - Bármit lehet, Jin. Csak a kellő módszerekkel
kell érte nyúlni.
- Seggnyalással? - csattant fel most már az idősebb. - Azzal,
hogy megint belemész valami szar munkába?
- Ha kell azzal... - felelte suttogva. Nem hagyom, hogy ne
lehess önmagad! ismételgette magában.
- Akkor is, ha nem akarom?
- Akkor is. - Mert akarod.
Elvágva a vitát, elkezdett pengetni, precíz pontossággal -
ahogy mindenhez is állt - végigjátszotta a kezdő taktust,
majd mikor Jin nem kezdte el az éneket, újra kezdte a főtémát.
Nem nézett fel, csak a húrokra koncentrált, és várt.
Megborzongott, ahogy eltűnt a merev feszesség a testéből,
mikor felhangzott Jin motyogása. Még mindig a falon függő téli
erdő képét figyelte, nem fordult meg.
A dörmögés, ahogy az ének haladt előre, úgy erősödött
egyre jobban, de amikor elértek a csonka versszakhoz és Jin
végre felé nézett, a hang, ami elhagyta a torkát ismét halk
volt. Majdnem suttogva énekelt, amitől úgy hangzott a
szájából a mondat, mintha egy titkot osztana meg a világgal,
és pont ettől a halk hangzástól kapott az a csonka versszak
óriási hangsúlyt.
Az utolsó sor, a "Magadban bízz" határozatlanul
jött ki a száján, most egyáltalán nem érezte át a sor
tartalmát, nem bírt hinni benne, hogy ez bármiben segítene.
Kame lefektette a gitárt a szőnyegre, és komoly arccal állt
fel.
- Az utolsó soron kívül tökéletes volt.
- Egy csomó helyen félre pengettél, én meg szinte végig
motyogtam.
- Nem a gitárra értettem, a lemezen úgysem én fogok
játszani. A motyogás viszont pont ott volt motyogás, ahol
kellett. Ez a szám így egész. Nem érzed?
Nem válaszolt azonnal, csak nézte az előtte álló alacsonyabb
férfit, aki ismét érte készült harcba szállni. Vagyis
inkább értük. Hiába ő lesz az, aki újra kimondja az igazat
a világnak, Kame fog érte megszenvedni. Egyáltalán nem
tetszett neki, de tudta, hogy bele fog menni, mert ez a szám
valóban így egész. Így illet a szájába a legjobban; így
volt a legjobban az övé, hiszen ez volt ő. Az, aki soha nem
akarta elfogadni annak a világnak a szabályait, amiben élnie
kellett.
- Az a versszak még így sem a legjobb. Van kiért elfogadnom a
szabályokat.
Kame válla megereszkedett, fejét lehajtotta és tudta, hogy
nyert. A Care így lesz albumon.
- De nem fogadod el őket. És van egy szabály, amit egyikünk
sem képes betartani, akármit is mond a világ. Ez a sor pedig,
pont azt fejezi ki - válaszolta csendesen, és közelebb lépett
a még mindig mereven, egy helyben álló Jinhez.
- Van.
Az idősebb felemelte a kezeit, és félresimította a másik
arcába hullott tincset, majd lágy csókot adott az ajkaira.
Ezek voltak ők. A víz és a tűz; mindenben ellentétek, akik
úgy egészítették ki egymást, mint a fény és az árnyék.
Mindig is ott voltak egymásnak, és még sokáig ott is akartak
lenni.
Kazuya Jinnek, hogy a háttérből folyamatosan támogassa, hogy
szárnyalni tudjon; és Jin Kazuyának, mert a fiatalabbnak arra
volt szüksége, hogy valaki őhelyette is szállhasson szabadon.
A múzsám DBSK Bolerot hallgatott az utóbbi időben, túl
sokat. Egészen addig nem értettem, miért íratja velem ezt
történetet, míg hazafelé a vonton, amikor a befejezést
írtam fel nem csendült a Bolero a telefonom. Ebben van egy
rész, amikor azt énekli Yunho, hogy I′ll stand by your side,
és utána rögtön Chuni és Jae, hogy fly away, fly away, fly
to the top, és Chuni még a végére, hogy fly forever. Itt
értettem meg a lényeget. Remélem, ti is értitek, igazság
szerint a cím és a vége a fontos a történetben, semmi más
^^"
[A képre kattintva új ablakban megnyílik az eredeti méretű.]
Ezek official képek, nem csak mi szerintünk tűz és víz ez
a két ember. Ja és amúgy Jin is lenyilatkozta, hogy ő és
Kame 180fokos különbséggel állnak mindenhez ^^
» Vélemény
|