köszöntő

Üdvözlök minden kedves erre járót a RISING SUN oldalon, mely az ázsiai pop és rock (japán, koreai, tajvani), dorama és film kategóriában írt történetek szentélye.

Kellemes időtöltést kívánok!


figyelmeztetés!

Kedves Olvasó!

Az oldal használatával tudomásul veszed, hogy:

A Rising Sun (rising-sun.hu) oldalon találkozhatsz olyan tartalommal, amely a 2021. évi LXXIX. törvény ("a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a gyermekek érdekében egyes törvények módosításáról") hatásköre alá tartozik (a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint homoszexualitást jelenít meg),

és elismered, hogy:
18 év feletti vagy és saját felelősségre folytatod az oldal használatát.

Az oldal slash/yaoi, ill. 18-as korhatárú történeteket tartalmaz. Ezen írásokat mindenki csak saját felelősségre olvassa!

Fanfiction = Rajongók által írt kitalált történetek.

Ezen az oldalon jelen esetben együttesekről, zenészekről.
Ezek a történetek fikciók, az írók játszanak a szereplőkkel.
Tudjunk különbséget tenni a valóság és az általuk kreált fiktív világ között.

Megkérek mindenkit, hogy a Rising Sunon olvasható írásokat ennek megfelelően kezelje.

Az oldal tartalmát, bármely részét engedély nélkül felhasználni, más oldalon közzé tenni tilos!
Minden egyes történet a szerző tulajdonában áll, felhasználásukhoz a szerző beleegyezése szükséges.

rising sun

születésnap
Birthday List

Sok boldogságot kívánunk! ^^


évforduló
Birthday List

Gratulálunk!


pályázat


Lezajlott:

2010

» Tavaszébredés

» Páratlan páros

2011

» Valentin-nap

2013

» Valentin-nap


látogatók
Flag Counter

Friss hírek

Olvasható a 38. fejezet:

Nanami Belle - Amilyenek voltunk

2022.03.09.


Ahogy ígértem, már olvasható is 22(!) rövid, egymástól független theGazettE történet:

sz_rami: Reita/Uruha szösszenetek

2022.03.08.



» Korábbi frissítések...


csevegőfal

Minden olyan névvel és névtelenül beírt bejegyzés törlésre kerül, ami sértő, személyeskedő hangnemű.


Random idézet


Idézet küldése

♫♪

A Care-ben, Jin szóló számában a 2009-es albumon megváltozott egy sor az eredetihez képest. Így hangzik: "Nincs szükségem a világ szabályainak elfogadására". Tényleg nincs? És ha nincs akkor miért nincs? Hogy mehet Jin mindig a szabályok ellenében?

 

 

I stand by your side, just fly away!


Páros: Akanishi Jin x Kamenashi Kazuya
Történet: A Care-ben, Jin szóló számában a 2009-es albumon megváltozott egy sor az eredetihez képest. Így hangzik: "Nincs szükségem a világ szabályainak elfogadására". Tényleg nincs? És ha nincs akkor miért nincs? Hogy mehet Jin mindig a szabályok ellenében?
Figyelmeztetés: Slash, még ha érzelmek szintjén is, ha valakit ez undorít, ne olvassa, én szóltam!
Korhatár: 16
Megjegyzés: A cím ennél a fanfictionnél most nagyon fontos. Azt jelenti, melletted állok, te csak szállj messzire! A végére remélem, ti is így fogjátok gondolni, hogy ez az egész történet veleje ^^
Fluffot akartam írni, de hát nem tudok. Ahhoz túl komolyan veszem már az írást. Van egy alaphangulat, ami nem feltétlen kellemetlen, néhol egészen könnyed, de mégis, a háttérben zajló érzelmek miatt az egész hangulata angstos kicsit. A fluffot úgy döntöttem, meghagyom a hozzáértőbbeknek ^^"




Jin zihálva rontott be a lakásba, gyorsan kibújt a papucsából, és ledobta a táskáját a földre.
- Kazu~~~! Kazu! - kiabálta miközben benézett a nappaliba, de ott nem volt senki. Amikor megfordult, egy a szemöldökét kíváncsian felhúzó Kazuyával találta szemben magát. - Kazu! - Két lépéssel a másik karjaiba vetette magát, és szorosan átölelte annak nyakát. - Sikerült! Megengedték!
Kazuya arcán apró mosoly tűnt fel, és kezeivel átfogta Jin hátát. Fáradt volt, szemei alatt sötét karikák sejlettek. Jó néhány hete először kapott egy pihenő napot, ezért volt csak ő otthon aznap.
- Remek - válaszolta, miközben egyik keze önkéntelenül simított végig a vékony pólóba bújtatott széles háton. - Feltételek?
- Hát... - kezdte a másik, de még néhány másodperc múlva sem folytatta.
- Jin? - Elhúzódott a magasabbtól, és kérdőn nézett a zavart szemekbe.
- Rajta lehet az albumon, de nem adhatom elő a koncerten...
- Miért? - cseppnyi felháborodás sejlett Kame hangjában.
- Mert rólunk szól. Azt mondták, nem lehet, mert a fanok már így is mindenfélét spekulálnak, és ha eléneklem, akkor abból csak még jobban azt fogják leszűrni, hogy van köztünk valami.
Kazuya hangosan fújta ki a levegőt, és most ő nézett félre. Már megint a fanok. Miért tesznek mindig mindent tönkre? A Care volt mindkettőjük kedvenc száma. Ha az nincsen, ők sem lennének most együtt.
- Volt még egy dolog... - hallotta meg a tétova hangot. Ránézett a férfira, akivel már négy éve osztotta meg az életét, és valamiféle balsejtelem ült a lelkére. Előre tudta, hogy ez nem fog tetszeni neki.
- Micsoda?
Jin mély levegőt vett.
- Meg kell csinálnom a Crystal Kayes duettet, és a koncerten is vele kell énekelnem.
Ha Kazuya nem lett volna olyan jó színész, mint amennyire az volt, és ha nem lett volna olyan uralma a teste felett, amit a hosszú Johnny′s-os évek alatt kifejlesztett magában, akkor a sokktól, most biztosan hátrált volna egy lépést, és felkiáltott volna a megdöbbenéstől.
Így azonban csak teljesen kiürült szemekkel és majdnem érdektelen hangon kérdezett vissza:
- És ezt mégis hogy gondoltátok?
- Én nem gondoltam semmit, Kame - tiltakozott rögtön Jin. - Ők akarják. Tudod jól, hogy mennyi ideje tiltakozom már ez ellen a duett dolog ellen.
Tudta, persze, hogy tudta. Az a nő a Cartoon KAT-TUN-os szereplése után rögtön előállt az ötlettel, hogy ő márpedig énekelni akar egy teljes számot Akanishi Jinnel, mondván, hogy mennyire illik egymáshoz a hangjuk, de Jin nem egyezett bele. Aznap este Kazuyával meg is beszélték a dolgot, és mindkettőjükben sértődötten fogalmazódott meg a gondolat: Együtt nem énekelhetünk, másokkal viszont kényszeríteni akarnak? Nem! Tartották is magukat hozzá. Mindketten jól emlékeztek még rá, mennyire megsínylette a kapcsolatukat a Shuuji to Akirás hercehurca. Ha akkor nem Pi az, akivel Kaménak debütálnia kellett, lehetséges, hogy Akame nem csak a nyilvánosság előtt nem létezne.
Ezért érezte most úgy, mintha elárulták volna. Mintha Jin megszegte volna a szavát.
- Elmegyek zuhanyozni - mondta, és megfordult.
- Kazuya - szólt utána Jin csalódott hangon.
- Hm?
- Tudod, hogy nem tehetek róla, ugye?
- Persze, hogy tudom - válaszolta, azonban gondolatban még hozzá tett egy mondatot: De kicsit küzdhettél volna jobban is.
Jin lehajtott fejjel figyelte, ahogy társa kisétált a helyiségből, és becsukja maga mögött az ajtót. Megértette ő, hogy mit érez most a másik, ha Kaménak szabtak volna ilyen feltételeket, és ő elfogadta volna, Jin ennél sokkal rosszabbul reagált volna. Mégis úgy érezte, hogy Kazuya nem egészen igazságos. Egy héten keresztül győzködte őt, hogy próbálja meg, a Care megérdemli, hogy albumon legyen, hiszen az az ő daluk; hogy tegyen meg mindent azért, hogy sikerülhessen. Megtette. Egész délután érvelt, és győzködte a menedzsmentet, a végén már majdnem könyörgött, sutba dobva még a büszkeségét is, és amikor felajánlották a feltételeket, majdnem azt mondta, hogy nem. Akkor inkább nem kell. De felhangzott a fejében Kazuya hangja, ahogy azt mondja, hogy tegyen meg mindent, és ő rábólintott. Remélte, hogy Kame megérti, de nem így történt.
Arcát tenyerébe temetve gondolkodott néhány percig, de nem tudta, mit is mondhatna majd, amikor a másik kijön a fürdőből, ezért aztán úgy döntött, nem várja meg azt a pillanatot. Kibújt a pólójából, lehajította a fehér anyagot az asztalra, majd ahogy haladt a Kamét rejtő helyiség felé, megszabadult a rövid nadrágjától, és az ajtó előtt az alsójától is. Mély levegőt véve belépett.
Szeme azonnal találkozott Kazuyáéval, aki egészen addig az ajtót bámulta. Az üvegfalon, amivel a zuhanyt kerítették körbe, nem látszott pára, csak vízcseppek. Megint hideg víz... Állapította meg magában Jin, és kicsit megborzongott, mert a helyiségben hűvösebb volt, mint a lakás többi részében. Kame mindig ezzel a módszerrel próbálta magát lehűteni, ha elfogta a méreg. "Lehűteni", szó szerint.
Jin kérdőn nézett rá, egy fajta engedélyre várt, hogy csatlakozhat-e hozzá, de Kazuya nem válaszolt, csupán megfordult, és megnyitotta a meleg vizes csapot. Az idősebb azonnal elindult, és belépett társa mellé. Egy pillanatig a forró víztől azonnal fellépő gőzön át nézték egymást, majd Jin előre lendült, és az alacsonyabb nyaka köré fonta a karjait.
- Sajnálom... - mondta éppen olyan hangerőn, hogy a zubogó víztől még hallani lehessen.
Kame megmozdult, ráfektette a tenyerét a másik csípőjére, és úgy fordult, hogy pont bekerüljenek mindketten a meleg víz alá. A fejükre zubogott a forróság, amitől Jin haja rögtön átnedvesedett és az arcába került, Kazuyáé pedig hátrasimult a koponyájára. A fiatalabb hátrahúzta a fejét, és nem törődve a vízzel, felnézett Akanishire, félretúrta a haját, majd az ajkai után kapott.
Jin lelkéről azonnal lehullottak a mázsás súlyok. Arra egy percig sem gondolt, hogy ezért komolyan összevesznének, vagy esetleg szakítanának, de a régi, őrült harcaik emléke még mindig benne élt. Fiatalon - küzdve saját magukkal; a világgal, amiben éltek; és folyamatos összetűzésbe kerülve azzal, akiről tudták, hogy a legfontosabb nekik a világon - őrült dolgokra voltak képesek. Manapság azonban már felnőtt férfiként, mindketten képesek voltak kezelni a helyzeteket. Jin képes volt bocsánatot kérni, még olyankor is, ha nem volt teljesen meggyőződve róla, hogy hibázott, Kame pedig nem csapkodott és őrjöngött feltűnően, hanem elvonult gondolkodni és lecsillapodni. Ezek után pedig, általában még táplálkozva valamelyikük dühéből, szeretkeztek. Szeretkeztek bárhol, ahol elérte őket a szükség. Most a zuhanyban.
Nem telt bele néhány percbe és Jin nyakán már nagy vörös folt díszítette a barna bőrt, Kazuya hátán pedig a nedves csempének csapódástól, halvány rózsaszín foltok jelentek meg. Az idősebb duzzadt ajkai szólásra nyíltak, de mielőtt kiejthette volna a szavakat, újra birtokba vette a száját a másiké, és percekig tépték egymást, miközben kezeik már egymás férfiasságán siklottak. Amikor a vékonyabb tovább vándorolt a nyakára és újra beleharapott a húsába, nyögések és nyüszítések között szólalt meg:
- Csináld most te...
- Hm? - morgott vissza Kame, miközben az Akanishi hajáról csöpögő vízcseppeket szívogatta le a fülcimpájáról.
- Nem akarod, hogy én csináljam, ugye? - kérdezte Jin.
- Nem... Magamnak akarlak... - felelte Kazuya, és bal kezét végigcsúsztatta a másik vizes hátán le egészen a fenekének vonaláig. Ott egyik ujját becsúsztatta az izmos farpofák közé, és simogatni kezdte az érzékeny területet.
Akanishi felnyögött, egész teste erre vágyott.
- He... helyes... Szokásos módon? - Kicsit elhúzódott, hogy belenézhessen a másik szemébe, de egy pillanatra sem vette le róla kezét.
- Szerintem, még mindig nem vagyok olyan erőben... - felnyögött, mert a másik kezei érzékeny helyeken kalandoztak -, hogy megtartsalak a karomban...
- Kár... - biggyedt le Jin szája, de nem sokáig tiltakozott, ahogy Kazuya a kezébe vette az irányítást.
Megfogta a vállánál, és gyors mozdulattal neki préselte a falnak. Az idősebb borzongott a fájdalomtól és a hűvös csempe érintésétől, felhevült bőrének jéghidegnek tűnt a burkolat hőmérséklete. Kame lágynak egyáltalán nem nevezhető érintésekkel húzta végig a kezét a hátán, majd megállapodott a medencecsontjánál, és azt dörzsölgetve simult hozzá teljes testtel. Merev férfiassága Jin fenekének ütközött, amitől a magasabb az elkövetkező gyönyörök ígéretétől, még jobban reszketni kezdett.
Kikerültek a zuhanyrózsa hatóköréből, így Jin könnyebben hallotta meg a füle mellett motyogott szavakat.
- Nem haragszom, de ez most fájni fog...
Néhány perccel később, a csobogó víz hangjai közé, az élvezet hangos nyögései vegyültek, és a párás üvegen fel-felsejlettek a minták, amiket a bőrük ecsetként rajzolt a felületre.


Kame lustán terpeszkedett a napsütötte nappali vastag szőnyegén. Előtte hevertek a készülő album tervei, a számlisták, borító elképzelések, szín javaslatok és a cím lehetséges változatai. Vasárnap volt, másnapra kellett összeállítania a véleményét a menedzsmentnek, hogy majd az ő terveikkel egyeztetve eldöntsék, mi legyen a készülő új album végleges koncepciója. Már nagyjából összeállította a vázlatot, amit a megbeszélésen készült előadni, de most, hogy felhangzott a hálóból Jin gitárjának pengése, az agya leblokkolt, és a hátára fordulva, elterülve a padlón nem csinált mást, csak hallgatta a hangokat.
Másnap már kezdték is a Care felvételeit, és mivel Jin akarta az akusztikus gitár témáját is feljátszani, gyakorolnia kellett. Tudta, hogy Kame dolgozik, de már muszáj volt elkezdenie. Először csak végigpengette párszor az alaptémát, nem énekelt hozzá, mert azzal tisztában volt, hogy az énekléssel nem lehet problémája. Alapjáraton sem volt szinte soha problémája a rögzítések alatt, nem hogy ezzel a számmal, ami az övé volt minden ízében.
Kame odakint magában tűnődve énekelgette hozzá a dalszöveget, és azon járt az esze, hogy jól tették, hogy megküzdöttek érte. A JE-ben minden apró sikernek csak örülni lehet, nem sokan érnek el odáig, hogy bármiben is harcolhassanak a véleményükért. Szerencsére Akanishinek azzal sosem volt gondja, hogy érvényre juttassa az akaratát. Azonban voltak alkalmak, mint ez is, amikor kiegyezésre kényszerült, és el kellett fogadnia a feltételeket. Ilyenkor általában átbeszélték őket, és mindig ő vette rá a férfit, hogy nézze ésszerűen a dolgokat, hogy örüljön a kevesebbnek is.
Végül előző este mégis ő volt az, akinek magyarázni kellett, hogy boldognak kell lenni már ennyi miatt is. Most, ahogy hallgatta a gitár gyönyörű dallamát, már hitte is, hogy jó lesz ez így. Attól, mert meg lesz az a duett, nem változik semmi.
Abban is biztos volt, hogy Jin tökéletesen fog teljesíteni. Ebben is. Ha kellett volna, egyedül is megállta volna a helyét, páros éneklések alkalmával pedig, ha lehet még jobb formáját hozta. Jól emlékezett még a régi időkre, mikor ők ketten énekeltek együtt. Arra, hogy az idősebb hangja, milyen profin volt képes már akkor is díszíteni, többé tenni az ő dallamait. Most pedig, mikor már az énekhangja is alapos fejlesztésen esett át, borítékolható volt a siker. Minden hibája ellenére, Akanishi Jin énekesnek felülmúlhatatlan volt.
A pengetés elhallgatott, Kame pedig fektében elkiáltotta magát:
- Jin!
Hallotta a motoszkálást, majd elhúzódott a tolóajtó, és az idősebb kukucskált ki rajta.
- Hagyjam abba? - kérdezte. - Zavar?
- Nem. Inkább gyere ki, és énekelj nekem!
- Azt hittem, dolgozol - nézett rá értetlen tekintettel.
- Már nem. Majd befejezem este. Jól esik hallgatni a zenéd.
Jin arca felderült, az apró bókok, amiket időnként a fiatalabbtól kapott, mindig többet értek, mint bárki más ódái.
- Rendben - felelte bólintva, és eltűnt a szobában, hogy néhány perccel később a gitárja, a széke és a kották társaságában térjen vissza.
Kame visszafordult a hasára, lábszárával lustán dobolgatott a kanapé ülőrészén, kezeit összefonta a feje alatt, és úgy figyelte a helyezkedő Jint.
- Mehet? - kérdezte Akanishi, miután leült a székre, és kitette maga elé a dohányzóasztalra a papírokat.
- Ha a művészúr elkészült. A közönség nem szól bele - dörmögte vissza Kame.
- Helyes, a közönség csak ámuljon, és tapsoljon állva a végén - felelte vigyorogva.
Erre válasz már csak egy mosoly képében érkezett, így kétszer végighúzta a kezeit a húrokon, majd hosszú ujjaival lefogta a kezdő akkordot. A bevezető taktusok után tisztán csengőn zengett fel ajkairól az első sor:
- Összeesküvések és hazugságok között, egy tapasztalatlan szerelmet hordozok...
Kame elmélázó tekintettel figyelte. Amikor ez a dal született, válaszul az ő még barátságról szóló Kizunájára, valóban mindketten még egy tapasztalatlan szerelmet hordoztak. Egy szerelmet, ami azóta annyi viszontagságon ment át, hogy talán el is múlt, és helyében már csak a nagyon erős szeretet maradt. A szerelem három év alatt elmúlik, eltűnnek a hormonok, amik kiváltják, legalábbis így tartják az orvosok. Száraz és tényszerű, de igaz. Szeretni lehet akár halálig valakit, szerelmesnek lenni folyamatosan viszont lehetetlen. A szerelemben vannak hullámvölgyek, és vannak időszakok, mikor képes eltűnni, majd visszatérni, de egy bizonyos idő után, már a maga perzselő valójában sosem lesz jelen. Átadja a helyét a csendes és sokkal erősebb érzésnek, a szeretetnek. Amit, hogy ne legyen unalmas, színez és élénkít a szexuális vágy, mondaná Jin elmésen.
- Hol marad a taps? - rántotta ki őt az idősebb az elmélkedésből. - Milyen volt?
- Elrontottál egy hangot az első versszak utolsó sorában és kettőt a második refrénben - válaszolta még mindig a kezein pihenő fejjel.
- Ja, észrevettem, meg a második elején is lecsúszott az ujjam a G húrról - grimaszolta Jin, és újra lepengette az ominózus akkordokat.
- A második eleje alap sem volt rendben. - Kame felült és elgondolkodó fejjel nézett rá. Lábait törökülésbe húzta, és hátradőlve megtámaszkodott a kezein.
- Mire gondolsz? - kérdezte Jin összehúzott szemöldökkel. - Mi nem volt a hangon kívül rendben?
- Nem tudom. Most még nem. Játszd újra, elölről! - kérte, majd lehunyta a szemét, hogy csak a zenére tudjon koncentrálni.
Jin elkezdte, gitározott és énekelt, miközben le sem vette a szemét Kazuyáról. A fiatalabb lába az ütemre mozdult, ajkai némán formálták a dal sorait. Azonban, amikor a második versszakhoz értek, a szájmozgás már nem az övét tükrözte, hanem teljesen más szavakat formált. Megállt.
- Átírtad, Kazu? Mire? Mi lenne jobb az "Elmúló napokkal kezdtem elveszíteni valaminek a képét" rész helyére?
- Játszd újra a refrént, aztán csitt és hallgasd, ráéneklem. Nem biztos, hogy kijön a ritmusra.
Jin egy hosszú pillanatig vizsgálta a másik arcát, azon majdnem gonoszkás mosoly játszott, amiből azt szűrte le, hogy Kame ötlete fricska lesz valaki ellen.
- Rendben - felelte, és újra ráfektette kecsesen vékony ujjait a gitár nyakára. Előrehajolt, hogy jól lássa a hangokat, amiket lefog, így sötétbarna tincsei kipirult arcába hullottak.
- ...Ugyanannyi mosoly fog várni rád, mint könny.
Elhallgatott, felnézett, lepengette az átvezető dallamot, utána pedig várta, hogy Kame folytassa.
- Nincs szükségem a világ szabályainak elfogadására. Remélem, hogy kezeink így sosem vállnak szét.
Ahogy véget ért a csonka versszak, Jin abbahagyta a pengetést, és mosolyogva, cukkolós hangon szólalt meg:
- Nincs szükséged a világ szabályainak elfogadására?
- Ha nem lenne, nem itt tartanék. Viszont te... - Kame odakuporodott elé, ölébe vette a gitárt, és vigyorogva felnézett rá. - Játszom, te pedig énekeld. Ezek a szavak a te szádba illenek.
Jin idegesen fortyant fel:
- Minek? Úgysem fogják megengedni.
- Mi ez a pesszimizmus, Akanishi-kun? - A fiatalabb arcán gúnyos mosoly ült, és a hangjából is ez sütött. Vészesen dörömbölt a méreg a fejében, de nem akart szemét lenni. Nem Jinre volt ő dühös, hanem a világra és a menedzsmentjükre, akik "Mi értetek vagyunk" címke alatt, azt hitték, bármit megtehetnek velük.
És vele meg is tehettek. Elvállalta a rosszabbnál rosszabb műsorokat, fellépéseket, doramákat; elviselte, hogy utálják, amiért minden pillanatban udvarias mindenkivel, hogy megjátssza a boldog idolt. De Jinnel nem fogja engedni, hogy ugyanezt csinálják!
A férfinek önkifejezésre volt szüksége, arra, hogy bizonyítsa magának és mindenkinek, hogy jó abban, amit csinál. De ezekkel az örökös határhúzogatásokkal, egyre inkább ölték meg benne a zenét és a vágyat, hogy önmaga akarjon lenni. Ezt pedig nem fogja hagyni. Nem engedi meg, hogy Pi és ő utána, Jin is megtörjön, és többet ne legyen képes a zenéjét úgy visszaadni, ahogy a szívében él.
Ezért most muszáj volt elérnie, hogy legyen valami, amivel visszavághatnak legalább egy kicsit a főnökeiknek. Muszáj, hogy Jin érezze, még mindig van egy kis beleszólása abba, hogy mit csinál.
- Ne szórakozz velem, Kame! - rázta meg a fejét Jin. - Nem fogok még egyszer talpat nyalni...
- Nem is kell. - Élesen villant a tekintete. - Jóvá fogják hagyni, ígérem! Énekelj! Állj fel, és énekeld nekem ezzel a sorral a dalunkat, Jin!
Az idősebb nem mozdult. Lelkében egyszerre kavargott a sok érzelem. A vágy, hogy ne hagyja Kamét ismét maga miatt könyörögni; a szomorúság, mert tudta, hogy a büszkesége ellenére is hagyni fogja, hogy Kame helyette cselekedjen és átírassa azt az egy sort; és a szeretet, amit ez iránt a megalkuvásokra bármikor kész ember iránt érzett.
- Tudod, hogy utállak ilyenkor, ugye? - kérdezte végül fejcsóválva, és feltápászkodott. Viccesen is hangozhatott volna, de mindketten tudták, hogy komolyan gondolja.
- Tudom. - Én is utállak, amiért még mindig itt vagy, még mindig hagyod, hogy elnyomjanak, és ne lehess önmagad. De, tudod, Jin... magamat még jobban utálom, amiért miattam teszed.
- Átmegyek Pihez - morogta az idősebb a fal felé fordulva. - Majd este...
- Nem! - A fiatalabb még mindig ült, és kezeivel a gitárt markolta. - Énekelj!
- Nem akarom...
- De akarod! Az a sor a kezdetektől nem stimmelt, te is megmondtad. Így viszont pont olyan lesz, amilyennek lennie kell.
- Kazuya, nem lehet...
- Lehet! - Lehajtotta a fejét, nem akarta, hogy a másik lássa a szeméből sugárzó gyűlöletet. Ilyenkor gyűlölte, mert ez nem ő volt. - Bármit lehet, Jin. Csak a kellő módszerekkel kell érte nyúlni.
- Seggnyalással? - csattant fel most már az idősebb. - Azzal, hogy megint belemész valami szar munkába?
- Ha kell azzal... - felelte suttogva. Nem hagyom, hogy ne lehess önmagad! ismételgette magában.
- Akkor is, ha nem akarom?
- Akkor is. - Mert akarod.
Elvágva a vitát, elkezdett pengetni, precíz pontossággal - ahogy mindenhez is állt - végigjátszotta a kezdő taktust, majd mikor Jin nem kezdte el az éneket, újra kezdte a főtémát. Nem nézett fel, csak a húrokra koncentrált, és várt. Megborzongott, ahogy eltűnt a merev feszesség a testéből, mikor felhangzott Jin motyogása. Még mindig a falon függő téli erdő képét figyelte, nem fordult meg.
A dörmögés, ahogy az ének haladt előre, úgy erősödött egyre jobban, de amikor elértek a csonka versszakhoz és Jin végre felé nézett, a hang, ami elhagyta a torkát ismét halk volt. Majdnem suttogva énekelt, amitől úgy hangzott a szájából a mondat, mintha egy titkot osztana meg a világgal, és pont ettől a halk hangzástól kapott az a csonka versszak óriási hangsúlyt.
Az utolsó sor, a "Magadban bízz" határozatlanul jött ki a száján, most egyáltalán nem érezte át a sor tartalmát, nem bírt hinni benne, hogy ez bármiben segítene.
Kame lefektette a gitárt a szőnyegre, és komoly arccal állt fel.
- Az utolsó soron kívül tökéletes volt.
- Egy csomó helyen félre pengettél, én meg szinte végig motyogtam.
- Nem a gitárra értettem, a lemezen úgysem én fogok játszani. A motyogás viszont pont ott volt motyogás, ahol kellett. Ez a szám így egész. Nem érzed?
Nem válaszolt azonnal, csak nézte az előtte álló alacsonyabb férfit, aki ismét érte készült harcba szállni. Vagyis inkább értük. Hiába ő lesz az, aki újra kimondja az igazat a világnak, Kame fog érte megszenvedni. Egyáltalán nem tetszett neki, de tudta, hogy bele fog menni, mert ez a szám valóban így egész. Így illet a szájába a legjobban; így volt a legjobban az övé, hiszen ez volt ő. Az, aki soha nem akarta elfogadni annak a világnak a szabályait, amiben élnie kellett.
- Az a versszak még így sem a legjobb. Van kiért elfogadnom a szabályokat.
Kame válla megereszkedett, fejét lehajtotta és tudta, hogy nyert. A Care így lesz albumon.
- De nem fogadod el őket. És van egy szabály, amit egyikünk sem képes betartani, akármit is mond a világ. Ez a sor pedig, pont azt fejezi ki - válaszolta csendesen, és közelebb lépett a még mindig mereven, egy helyben álló Jinhez.
- Van.
Az idősebb felemelte a kezeit, és félresimította a másik arcába hullott tincset, majd lágy csókot adott az ajkaira.
Ezek voltak ők. A víz és a tűz; mindenben ellentétek, akik úgy egészítették ki egymást, mint a fény és az árnyék. Mindig is ott voltak egymásnak, és még sokáig ott is akartak lenni.
Kazuya Jinnek, hogy a háttérből folyamatosan támogassa, hogy szárnyalni tudjon; és Jin Kazuyának, mert a fiatalabbnak arra volt szüksége, hogy valaki őhelyette is szállhasson szabadon.



A múzsám DBSK Bolerot hallgatott az utóbbi időben, túl sokat. Egészen addig nem értettem, miért íratja velem ezt történetet, míg hazafelé a vonton, amikor a befejezést írtam fel nem csendült a Bolero a telefonom. Ebben van egy rész, amikor azt énekli Yunho, hogy I′ll stand by your side, és utána rögtön Chuni és Jae, hogy fly away, fly away, fly to the top, és Chuni még a végére, hogy fly forever. Itt értettem meg a lényeget. Remélem, ti is értitek, igazság szerint a cím és a vége a fontos a történetben, semmi más ^^"



[A képre kattintva új ablakban megnyílik az eredeti méretű.]

Ezek official képek, nem csak mi szerintünk tűz és víz ez a két ember. Ja és amúgy Jin is lenyilatkozta, hogy ő és Kame 180fokos különbséggel állnak mindenhez ^^

» Vélemény







Template by: Candy Shop | Rising Sun (c) 2022