Rising Sun ~ j-pop/j-rock * visual kei/oshare kei * k-pop/k-rock * tw-pop/tw-rock and dorama fanfiction
figyelmeztetés!
Az oldal slash/yaoi, ill. 18-as korhatárú történeteket tartalmaz. Ezen írásokat mindenki csak saját felelősségre olvassa!

Fanfiction = Rajongók által írt kitalált történetek.

Ezen az oldalon jelen esetben együttesekről, zenészekről.
Ezek a történetek fikciók, az írók játszanak a szereplőkkel.
Tudjunk különbséget tenni a valóság és az általuk kreált fiktív világ között.

Megkérek mindenkit, hogy a Rising Sunon olvasható írásokat ennek megfelelően kezelje.

Az oldal tartalmát, bármely részét engedély nélkül felhasználni, más oldalon közzé tenni tilos!
Minden egyes történet a szerző tulajdonában áll, felhasználásukhoz a szerző beleegyezése szükséges.

rising sun


ajánló


csevegőfal

1. Minden olyan névvel és névtelenül beírt bejegyzés törlésre kerül, ami sértő, személyeskedő hangnemű.
2. A chatbox nem blog!
Ellenkező esetben a hozzászólást törlöm, az íróját pedig bannolom.




születésnap


Sok boldogságot kívánunk! ^^


az oldal őre

évforduló
 Birthday List

Gratulálunk!


pályázat


Lezajlott:

2010

» Tavaszébredés

» Páratlan páros

2011

» Valentin-nap

2013

» Valentin-nap


eseménynaptár

2016



köszöntő


Üdvözlök minden kedves erre járót a RISING SUN oldalon, mely az ázsiai pop és rock (japán, koreai, tajvani), dorama és film kategóriában írt történetek szentélye.

Kellemes időtöltést kívánok!

Ajánlott böngésző: Mozzila Firefox


Az oldal Facebook csoportja:


Random idézet


♫♪



Mondanám, hogy meglepődöm, mikor nem sokkal dél után Aoi keres telefonon, de ez az elmúlt napokat tekintve egyáltalán nem lenne igaz. És az sem lep meg, hogy ő persze nem parkolt be a mélygarázsba, inkább az utcán áll vészvillogóval, hátha mindenkinek egy kis örömet csal a napjába azzal, hogy lehetetlenné teszi a közlekedést.
- Azt ne mondd, hogy te is benne vagy a buliban - mondom neki, mikor beszállok mellé a kocsiba.
- Milyen buliban? - kérdezi, miközben a vészvillogót átváltja az indexre, és gyakorlatilag körültekintés nélkül egyszerűen csak besorol a haladó sávba.
- A hogyan titkoljunk el valamit Reita elől nevű buliban.
- Azt hittem, ezt a játékot csak velem játszátok, egymás között nem - mondja rezzenéstelen arccal. - Na, de mindegy is, inkább beszéljünk rólad.
- Szóval te sem tudsz semmit - állapítom meg.
- Én csak annyit tudok, hogy el kellett jönnöm érted, mert Kai késni fog...
- Ahogy Uruha is - fejezem be helyette a mondatot.
- Ó, hát akkor pont annyit tudok, amennyit te, szóval akár át is nevezhetnénk a bulit arra, hogy hogyan titkoljunk el valamit Reita és Aoi elől.
- Akár - értek vele egyet.
- Köszi, így máris sokkal otthonosabban érzem magam - mosolyodik el.
És ez a mosoly egészen a próbateremig ki is tart, miközben a lejátszóból pont olyan zene szól, ami legalább valamennyire mindkettőnk ízlésének megfelel, én pedig hirtelen nem is értem, miért voltam valaha is benne a hogyan titkoljunk el valamit Aoi elől nevű buliban.

A próba közel két órás késéssel kezdődik el. Ruki már rég túllépte a tűréshatárát, és ezt persze nem is felejti el levezetni rajtunk, így végül még annyit sem haladunk, amennyit a maradék időben normál tempóban még tudtunk volna. Ötpercenként megállunk három perc szolid kioktatásra, aminek a nagy részét ezúttal Uruha kapja és nem is jogtalanul. A szokásosnál is többet ront, még az elmúlt hetek átlagát tekintve is felülmúlja önmagát, olyannyira, hogy a végén már nem csak Ruki, hanem Aoi is kezdi elveszíteni a fejét, és egyszerűen csak abbahagyja a játékot a szám kellős közepén.
- Nézzétek, srácok, nekem este randim van - mondja, én meg teljesen biztos vagyok benne, hogy Uruha megint rontott, ő pedig csak meg akarja ezzel előzni Ruki következő kirohanását.
- Az, hogy befizetsz egy kurvára, nem randi - morogja Ruki.
- Nem szexelős randi - húzza ki magát Aoi. - Piálós.
- Mióta hívod a haverokkal vedelést randinak? - vonja fel a szemöldökét Kai.
- Azóta, mióta nem szimpla haverokkal járok piálni - dülleszti ki a mellét egyre jobban.
- És ki az a nem szimpla haver? Sugizo? - Nem. Csak Die.

Ruki pedig felhorkan. De olyan hangosan, hogy azt még talán a szomszéd épületben is hallják, és egészen addig visszhangzik a falakról, míg fél órával később Aoi el nem tűnik a próbáról arra hivatkozva, hogy nem viccelt, neki tényleg randija van.
- Csak Die - csattan fel Ruki, mikor Aoi már nincs a teremben.
- Várható volt, hogy egyszer eljutunk ide is - jegyzi meg Kai.
- Persze, Die. Pont Die - morog tovább Ruki.
- Nem tarthatod örökké kalitkában, ezt te is tudod. Egyre jobb, és ezt mindenki látja.
Kainál a pont, ezt talán még Ruki is tudja, de nem csak ebben találta fején a szöget, hanem abban is, hogy nem tarthatjuk örökké kalitkában. Sem Aoit, sem bárki mást, ahogy én sem tarthatom Shimát abban, bármennyire is szeretném. Eljött az a pont, ahol már nem gyerekek vagyunk, hanem a tetteink tudatában lévő felnőttek, és ha ő valamit titkolni akar előlem, mert így látja helyesnek, akkor nekem ezzel egyet kell értenem. Ahogy Rukinak is azzal, hogy Aoi megelégelte a hogyan titkoljunk valamit előle bulit, és belevágott egy egyszemélyes játékba, a hogyan titkoljunk valamit a többiek elől nevűbe.
- Fantasztikus. Az egyik úgy játszik, mint aki még életében nem látott gitárt, a másik meg mindjárt session bandet alapít a Dir en grey gitárosával. Mi lesz a következő? Reita üzletembernek áll? - mondja tovább a magáét Ruki.
- Most, hogy így mondod - nézek Shimára -, gondoltam rá.
- Nagyon vicces vagy - szúr le azonnal az énekesünk.
Shima viszont, aki pontosan tudja, hogy egyáltalán nem viccnek szántam, még annál is jobban lesápad, mint mikor a saját szerzeményét képtelen volt ma rontás nélkül végigjátszani.

De végül ez sem elég ahhoz, hogy megeredjen a nyelve. Inkább csak eltűnik a próbateremből, mintha ott sem járt volna, anélkül, hogy én ezt egyáltalán észrevenném. Felnézek a telefonomból, és már csak Kait látom, aki papírokba mélyedve görnyed a kis forgós-gurulós székén.
- Akkor, én is megyek - intek neki oda.
- Holnap délre ott vagyok nálad - int vissza.
- Reggel elhozom a motort, már nem kell fáradnod.
- Hamar kész lett - jegyzi meg.
- Jó a műhely - mondom, miközben a vállamra dobom a táskámat.
- Mondanám, hogy hazaviszlek, de ez - lobogtatja meg a papírhalmot a levegőben -, ez még eltart vagy másfél órát.
- Semmi gond, nem halok bele a tömegközlekedésbe - intek neki még egyszer, aztán elindulok.
Majd körülbelül tíz perccel később, mikor a jegyautomata előtt állva rájövök, hogy otthon hagytam ma a tárcámat, és a zsebemben lévő százhuszonöt jen nem elég a jegyre, azonnal vissza is fordulok.

Kai még mindig a kis forgós-gurulós széken ül, mikor benyitok a terembe, pont az ajtónak háttal, ezúttal viszont nem a papírokba mélyed, hanem egy telefonbeszélgetésbe.
- Minél előbb elmondod neki, annál jobb, hidd el nekem - mondja.
Én pedig megdermedek. Annyira, hogy még levegőt sem merek venni, nehogy véletlenül észrevegye, hogy rajta kívül más is van a teremben. Mert én hallani akarom ezt a beszélgetést. Egészen a végéig, amíg a sejtésem, miszerint Shima van a túloldalon, be nem igazolódik, és amíg minden apró részlet ki nem derül. A tizennégy éves önmagam vagyok, aki éppen megtorpan a nagyszoba előtt, mert meghallja, ahogy jóanyám a telefonba sápítva nem érti, egyáltalán hogyan lehettünk ilyen meggondolatlanok. Hogyan lehet, hogy az ő nagy fia, az ő értelmes, jó neveltetést kapott nagy fia és annak a legjobb barátja másokat megver az iskolában. Szinte hallom, ahogy a vonal másik végén Shima édesanyja vele kánonban durozsolja ugyanazokat a mondatokat újra és újra, és én nem akarok mást, csak odatérdelni anyám mellé, meghúzni a szoknyája szélét, majd elmesélni neki, hogy nem volt más választásunk. Egyszerűen csak nem hagyhattuk, hogy azokat a pletykákat, miszerint lányok helyett fiúk után leselkedtünk az öltözőben, tovább terjesszék rólunk. Mert ha rólam még igaz is volt - most már bevallhatom, hogy már akkor is az volt -, Shimáról nem.
- Ez így nem mehet tovább. Hallod, Uruha? - emeli fel a hangját Kai. - A fenébe is, szerinted nem sejti, hogy valami történik veled? Én elhiszem, hogy az egód szerint egyedül is megbírkózol ezzel, de mindenki látja, hogy mennyire megvisel téged ez az egész, úgyhogy hívd meg egy sörre ma este, és mondd el neki végre, hogy váltok Nozomival.

Azt hiszem, egészen addig, míg haza nem jutok, fel sem fogom, mit hallottam. Csak óvatosan behajtom az ajtót magam előtt, aztán szinte azonnal ki is vágom, miközben mondom a magamét, hogy hé, Kai, nincs nálam pénz, nem jutok haza. Kai pedig megpördül a kisszékkel, kinyomja a telefont anélkül, hogy elköszönne, aztán azonnal felugrik, majd a táskájához siet. Egy ezrest kapok végül, mert neki meg nincs kisebb, én pedig kizárom útközben a gondolatokat a fejemből, leginkább azt, amelyikben Shima válik, és csak arra koncentrálok, hogyan vegyem rá Yutót arra, hogy a hétvégén gjózát készítsen nekem.

- Shimáék válnak - bukik aztán ki belőlem, mikor belépek a lakásba.
- Ez volt a nagy titok? - lepődik meg Yuto. Jogosan. Az asztalnál ül, előtte két tál gőzölgő rámen, én pedig sietve csatlakozom hozzá, mert tudom, hogy késésben van. Nem szeret egyedül enni, és én sem szeretem, ha nem tudunk együtt vacsorázni, mielőtt elindul a munkába, ma viszont a közjátéknak és a tömegközlekedésnek hála, jóval később értem haza, mint szoktam.
- Csinálsz a hétvégén gjózát? - kérdezem az első falat után.
- Persze. De most komolyan, ezt nem mondta el neked?
- De ne csak húsosat...
- Tudom, nem csak húsosat - mosolyodik el. - Nem akarod megbeszélni? - Nincs mit megbeszélni - vágom rá. - Válik, ennyi.
- Azért ennél csak többet mondott...
- Ő még ennyit sem mondott.
- Akkor honnan tudod? - áll meg a kezében a pálcika.
- Hallottam, mikor Kaijal erről beszéltek telefonon.
Yuto felnevet, valahogy úgy, ahogy amúgy én is tenném, ha nem pont velem történne ez az egész, majd miután kiszórakozta magát, visszafordul a rámenéhez. És közben csóválja a fejét, mint aki hirtelen nem érti az egészet.
- Nem tudom - szólal meg végül. - Mi olyan rohadt nagy titok azon, hogy válnak?
- Semmi, csak az egója túl nagy ahhoz, hogy elmondja.

Ami így elsőre egy reális magyarázatnak tűnik. Mármint mindenre. Yuto sem kérdez többet, nem firtatja tovább a témát, és én sem gondolok rá többet. Elköszönök tőle az ajtóban, elmosogatom a tálakat magunk után, aztán negyed órát ázom a kádban, mielőtt leülnék a tévé elé. Fél órán keresztül csak váltogatom a csatornákat - hirtelen semmi nekem tetszőt nem találok -, végül pedig úgy döntök, inkább a géppel meg egy sorozattal megyek az ágyba. Aztán alighogy belekezdek a részbe, alighogy kényelmesen elhelyezkedem a takaró alatt, és elkezdem élvezni a végre nyugodt estémet, leesik, hogy hol van a hiba a képben.

- Yu, a te vendéged! - kiált át a másik oldalra a srác, mikor leülök a pulthoz.
Tudom, hogy ismerjük egymást, már láttam itt, többször is, és talán még pár szót is váltottunk már valamikor, de ha megölnének, akkor sem tudnám megmondani, hogy hívják. Úgyhogy csak intek neki, így köszönöm meg a figyelmességét, aztán arra várok, hogy egy csípőre tett kezű, szemöldökét összehúzó Yuto elém álljon.
- Hát te? Nincs egy otthonod, ahol az estédet tölthetnéd? - kérdezi.
- A vodka megfelel, köszönöm - mondom neki.
Yuto, a dolgozó Yuto, gondolkodás nélkül szalad át a pult másik végébe, ahol a vodkákat tárolják, kiválasztja a sorból azt, amelyiket az én ízlésemnek megfelelőnek vél, aztán tölt belőle. Kapásból két lövésnyit.
- Azt hittem, most, hogy kiderült a nagy titok, végre nyugi lesz - teszi elém az első kört.
- Én is - bólintok, majd lehúzom a vodkát. - De... - húzom a szám, ahogy végigér az alkohol a testemben - mérges vagyok rá.
- Mert válik?
- Azért is - nyújtom a kezem a következő körért. - Meg mert nem mondta el.
- De csak válik. Mármint nem csak, de érted, titkolhatott volna valami sokkal rosszabbat is.
- Persze, tudom, lehetne akár sorozatgyilkos is - mondom, és ismét nyújtom a kezem a következő vodkáért.
- Nem elég két kör a mérgednek? - kérdezi, mielőtt újratöltene.
- Nem. Nagyon mérges vagyok.
- De...
- Hát nem érted? - csattanok fel. - Nem mondta el. Egyszerűen csak nem mondta el. Kainak meg igen.
- És? - kérdez vissza Yuto, mert még mindig nem jött rá, hol itt a gond.
- Én vagyok a legjobb barátja - hadarom el olyan gyorsan, ahogy csak tudom. - Vagyis ezek szerint csak voltam.
Yuto pedig azonnal tölt még egy vodkát nekem.

» Előző

» Következő

» Vissza a regény főlapjára







Template by: Candy Shop | Rising Sun (c) 2016