Rising Sun ~ j-pop/j-rock * visual kei/oshare kei * k-pop/k-rock * tw-pop/tw-rock and dorama fanfiction
figyelmeztetés!
Az oldal slash/yaoi, ill. 18-as korhatárú történeteket tartalmaz. Ezen írásokat mindenki csak saját felelősségre olvassa!

Fanfiction = Rajongók által írt kitalált történetek.

Ezen az oldalon jelen esetben együttesekről, zenészekről.
Ezek a történetek fikciók, az írók játszanak a szereplőkkel.
Tudjunk különbséget tenni a valóság és az általuk kreált fiktív világ között.

Megkérek mindenkit, hogy a Rising Sunon olvasható írásokat ennek megfelelően kezelje.

Az oldal tartalmát, bármely részét engedély nélkül felhasználni, más oldalon közzé tenni tilos!
Minden egyes történet a szerző tulajdonában áll, felhasználásukhoz a szerző beleegyezése szükséges.

rising sun


ajánló


csevegőfal

1. Minden olyan névvel és névtelenül beírt bejegyzés törlésre kerül, ami sértő, személyeskedő hangnemű.
2. A chatbox nem blog!
Ellenkező esetben a hozzászólást törlöm, az íróját pedig bannolom.




születésnap


Sok boldogságot kívánunk! ^^


az oldal őre

évforduló
 Birthday List

Gratulálunk!


pályázat


Lezajlott:

2010

» Tavaszébredés

» Páratlan páros

2011

» Valentin-nap

2013

» Valentin-nap


eseménynaptár

2016



köszöntő


Üdvözlök minden kedves erre járót a RISING SUN oldalon, mely az ázsiai pop és rock (japán, koreai, tajvani), dorama és film kategóriában írt történetek szentélye.

Kellemes időtöltést kívánok!

Ajánlott böngésző: Mozzila Firefox


Az oldal Facebook csoportja:


Random idézet


♫♪



Engem még egyetlen barátom sem dobott. Igaz, nem sok embernek lett volna esélye erre, mert sosem voltam az a könnyen barátkozó típus, de mégis: ha valakit közel engedtem, az kitartott mellettem, és én is kitartottam mellette. Shimát viszont félreismertem. Már talán a kezdetektől fogva.

Yuto ébren talál, mikor hazaérkezik a bárból. Én még talán részeg vagyok a vodkától, ő meg talán éppen arra lett az, mire hazaért. Nem sokszor iszik bent; az alapszabály az, hogy nem fogadhatnak el vendégektől meghívást, viszont a szabályok csak akkor működnek igazán, ha van alóluk kivétel - úgy tűnik, ilyen volt a mai este is, és egy híres, jól fizető vendég járt náluk.
- Ki akadt horogra? - kérdezem, mikor megcsap az alkohol szaga, ahogy hozzám hajol egy gyors puszira.
- Az egyik kollégád. Lehet, talán el sem kellene árulnom, ki volt az.
- Nincs olyan sok lehetőség, aki elég híres ahhoz, hogy még a te főnököd is ismerje.
- Az igaz - mondja, miközben megpróbálja magát kihámozni az ingéből.
- Yoshiki? - faggatom tovább.
- Gondolod, hogy akkor ilyen jó állapotban értem volna haza? - nevet fel.
Igaza van, Yoshikihez nem elég részeg. Emlékszem, mikor fél évvel ezelőtt hozzá volt szerencséjük, a tulajdonosnak hajnali háromkor engem kellett felhívnia, hogy Yuto ájultra itta magát. Így hát én felkeltem, eltaxiztam a bárig, a hátamon kivittem Yutót a taxiig, majd a taxitól ugyanúgy a hátamon hoztam fel a lakásig. Aztán ő összehányta az egész mosdót, én pedig egész éjjel felváltva hánytattam és takarítottam utána.
- Idősebb korosztály? - kérdezek újra.
- Az - bólint. - És heteró. Az egész bagázs heteró volt - nevet újra.
- Többen voltak? - lepődöm meg.
- Túl sokan is - dől hátra az ágyban, aztán ásít egy nagyot. - De legalább Aoi mindvégig rendes volt. Nem is értem, miért nem csípitek a srácot, tök jó fej...
És Yuto kidől. Mire felfogom, mit mondott, és mire visszakérdeznék, hogy de mégis hogyan került oda Aoi, ráadásul kikkel, ő egyszerűen csak elkezd horkolni. Keresztbe fekve az ágyon, hogy én még csak véletlenül se tudjam eldönteni a sötétben, mégis melyik oldalán akad egy fél centivel több hely nekem.

Mikor reggel felébredek, ő még mindig ugyanúgy fekszik. Aztán alighogy felkelek mellőle, azonnal szétdobja a karjait és a lábait, hogy esélyem se legyen visszabújni mellé, ezért nekem nem marad más, csak az ébresztő zuhany. Meg a gondolat, hogy Shima már többre tartja Kai bizalmát, mint az enyémet, és hogy talán ideje lenne nekem is valaki más után néznem. Mondjuk Aoi után, aki még akkor is meglepően kedves, amikor partizik, aki elég heteró ahhoz, hogy az egész éjszakát egy melegbárban töltse, és aki a szabad estéin a Dir en grey gitárosával jár el piálni.

Mégis csak Shima jár a fejemben, míg a műhely felé tartok a taxival, aztán onnan haza a motorral. Nem értem, hol és mikor történt ez velünk, mikor kerültem ki abból a szűk kis körből, amiben már évek óta csak ketten voltunk benn igazán, és azt sem értem, mit tettem ellene. Mi az, ami miatt már nem vagyok jogosult azt tudni, hogy válik, vagy egyáltalán bármit, ami éppen az életében történik. Yuto pedig, mikor felébred és engem a semmibe meredve talál, ugyanolyan értetlenül áll a dolog előtt, mint én.
- Beszéld meg vele - simogatja meg a hátam.
- Elmondani nem akarta, de majd megbeszélni mindenképpen meg akarja, mi? - húzom a szám.
- Mindig olyan büszke voltál arra, hogy ti mindent meg tudtok beszélni egymással...
- Az akkor volt, mikor még nem titkolóztunk egymás előtt.
- Ha jól tudom, egy időben pont te voltál az, aki titkolt valami fontosat előle - emlékeztet. - Azt is sikerült végül megbeszélnetek, nem?
- Igaz - sóhajtom. Aztán hagyom, hogy Yuto az ujjával kis köröket rajzoljon a hátamra, miközben én megpróbálok sem a múltra, sem arra a jelenre gondolni, ahol Shima vagy én bármit is titokban tartottunk a másik előtt. És nem sokkal később pedig Yutónak hála így elég erőt gyűjtök ahhoz, hogy üzenetben meghívjam a volt legjobb barátomat vacsorára, ami aztán sokkal gyorsabban jön el, minthogy én rendesen felkészülhessek rá.

Egy megszokott helyre megyünk, jól beváltra, ahol kellő hangsúlyt fektetnek a vendégek privátszférájára, és egészen addig szinte semmit sem szólunk egymáshoz, míg elénk nem kerül a rendelt sör és étel. Aztán valahogy ezután sem sokat, csak megállapítjuk újra és újra, hogy ez a hely még mindig jó, a konyha még mindig pont az, amit tőle vár az ember, a sör pedig kifejezetten jól esik.

Ismét tizenötnek érzem magam, annak az Uechannak, aki végre elkezdi komolyan venni önmagát, és ezzel együtt rájön, hogy talán mégsem olyan, mint a többiek, és hogy talán ezt jó lenne megbeszélni valakivel. Valakivel, akire addig is mindig számíthatott, és aki talán nem hazudott, mikor két évvel ezelőtt megígérte neki, hogy akármi is történjen, ő mindig a barátja marad. Az iskola udvarán ülünk, a tanításnak már bőven vége, lassan indulnunk kellene haza, mert anyáink idegesek lesznek, de én előbb túl szeretnék esni rajta. Elmondani Shimának, ami a szívemet nyomja, egyszerűen csak kibökni a szavakat, hogy megértse, miért vagyok néha olyan furcsa, viszont ahogy ő az új kedvenc mangáját ecseteli, én lassan elveszítem a gondosan begyakorolt mondatokat.

Pontosan úgy, mint ma este, a sör és a rámen felett ülve.
- Most te akarsz elmondani nekem valamit, csak nem tudod, hogyan tedd, igazam van? - kérdezi hirtelen.
- Én csak kérdezni szeretnék - felelem. - Csak nem tudom, hogyan.
- Azt, hogy mit nem mondok el neked? - kérdez tovább.
- Azt nem mondod el nekem, hogy váltok Nozomival - mondom, mindvégig egyenesen a szemébe nézve. Shima pedig meglepődik. Talán azon, hogy a nagy titok mégsem akkora titok többé, vagy talán azon, hogy csak így egyszerűen kijelentettem helyette. Aztán már kérdezne is vissza, miközben próbálja rendezni a vonásait, de én gyorsabb vagyok nála: - Kaitól tudom.
- Csak elmondta...
- Ne aggódj - szólok közbe, mielőtt még olyat mondana, amit később maga is megbánna -, Kai megbízható barát, nem szólt egy szót sem. Véletlenül meghallottam, mikor telefonon beszélt veled. Shima bólint és hümmög egyet, hogy érti. Majd ismét összehúzza a szemöldökét, mert azt viszont mégsem érti, mi itt a kérdés. Mi az, ami ezek után még engem foglalkoztathat, ami miatt úgy nézek rá, hogy az szinte lyukat éget belé, és mi az, amit nehezemre esik kibökni.
- Tudnom kellene, mi a kérdés? - szólal meg végül.
És ahogy a szavak elhagyják a száját, hirtelen magam sem tudom már többé, tényleg tudnia kellene-e. Hiszen ha arra a Shimára gondolok, aki eddig olyan ügyesen titkolta előlem azt, hogy válik, és arra az emberre, aki mást választott bizalmasának, nem engem, akkor annak az embernek valóban nem is kellene tudnia, mi itt a kérdés. Viszont ha arra a Shimára gondolok, aki velem együtt nőtt fel, aki nem csak a munkatársam, hanem a jó barátom, az a Shima eleve nem is titkolna előlem semmit, és nekem nem is kellene őt kérdőre vonnom semmiért.
- Nem tudom - rázom meg a fejem. - Én csak nem értem, mikor történt ez.
- Mi mikor történt? - kérdezi érdeklődve.
- Mikor lettünk ennyire... Ennyire nem barátok.

Azonnal megért minden. Látom az arcán, látom a szemében, ahogy cikáznak a gondolatok összevissza, és ahogy egy értelmes válasz után kutat, de valószínűleg pont annyira talál olyat, mint amennyire én találtam az elmúlt napokban.
- Még mindig barátok vagyunk - mondja aztán.
- Az lehet. Csak már nem olyanok, mint régen.
Shima pedig, a számomra teljesen ismeretlen Shima, egyszerűen csak bólint, hogy igazam van.

Végül válaszok nélkül, újabb súlyos kérdésekkel érek haza. Felbontom az egyetlen üveg vodkát, amit a lakásban találok, töltök kétszer egymás után, aztán a sötétben ülve órákon át arra várok, hogy Yuto hazaérjen. A vodka közben félóránként megcsappan, a szemem hozzászokik a sötéthez, a kezem pedig idegesen markolja a mobilomat, hátha véletlenül megrezzen. Hátha véletlenül Shima ír, hogy tévedés volt, ő valójában ki akarta magyarázni magát, és nem igazat adni nekem, csak nem tudta, hogyan tegye. Egy Shima féle összeszedett, de mégis zavaros üzenetre várok, ami ha nem is teljesen, de legalább félig megmenti azt, ami ma este végleg elromlott kettőnk között, de az üzenet helyett egyedül csak Yuto marad nekem az éjszaka további részére.

Nem kérdez, mi történt, elég leleményes ahhoz, hogy kikövetkeztesse a viselkedésemből, így csak elteszi a félig megürült üveget oda, ahonnan én elővettem, aztán talpra állít, áthurcol a hálószobába, és hagyja, hogy rajta vezessem le a felgyülemlett feszültséget. Aztán mikor vége, meghúzódik a sarokban, mintha pontosan tudná, hogy térre van most szükségem, nem pedig egy rám tekeredő testre.

Ez a tér viszont, mikor délután fél kettőkor belépek a próbaterembe, hirtelen alig két négyzetméternyire zsugorodik össze. És nem jut benne hely másnak, csak nekem, a megtépázott lelkemnek és Kainak, aki semmiről sem tehet ugyan, én mégis az ellenséget látom benne.
- Mit csináltam rosszul? - vonom kérdőre.
Meglepődve kapja fel a fejét, lehet, észre sem vette, hogy itt állok mellette már egy ideje, majd értetlenül húzza össze a szemöldökét.
- Nekem Ruki nem mondott semmit - feleli aztán, mert hirtelen nem tud másra gondolni, csak arra, hogy rossz pontot szereztem az énekesünknél, és neki tudnia kellene, hogy miért.
- Nem a bandáról van szó - mondom.
- Hát akkor? - néz rám még mindig értetlenül.
- Shimáról.
Kai pedig végre leteszi a kezéből a papírhalmot meg a ceruzát, és végre csak rám figyel.

- Nem értem, mit szeretnél ezzel mondani.
- Én csak szeretném megtudni, miért neked mesélt először a válásáról, és mikor lettél te a jobb barát helyettem.
- Nem vagyok a jobb barát helyetted - ellenkezik azonnal. - Nem vagyunk már az óvodában, hogy ilyen kérdésekről kellene törnöd a fejed, nem gondolod?
- Akkor csak arra válaszolj, miért neked mesélt először a válásáról?

Eltelik egy néma perc, mire Kai ismét a szemembe mer nézni. Aztán eltelik még egy, miközben csak mered rám valami megfoghatatlan és furcsa csillogással a szemében, amit az elmúlt évek alatt még egyszer sem láttam, így nem is tudom hova tenni. Ezért hát várom türelmesen a válaszát, akármi is lesz az, és közben azt remélem, azzal hirtelen minden megoldódik majd. Így vagy úgy, de pontot teszünk az ügy végére, nekem majd nem kell tovább azon tűnődnöm, hol is rontottam el, és ha szerencsém lesz, talán még azt is megértem, miért jobb így Shimának, mint mellettem volt.

De éppen abban a pillanatban, hogy Kai kinyitná a száját, kivágódik mögöttem a próbaterem ajtaja, Aoi pedig bemasírozik rajta, mint egy király, aki nem másnapos, hanem inkább harmadnapos.
- Soha többet ne engedjetek el, mikor Die hív inni. Nem tesz jót nekem. Nem, nem, nem - rázza a fejét. - Nagyon nem. Öreg vagyok én már ehhez.
- Másnap? - kérdezi Kai nevetve.
- Hogy más-e? - horkan fel Aoi. - Az még csak hagyján! De hogy nem érzem az ujjaimat - mutatja fel mind a tízet nekünk -, az már rohadtul nem vicces! Hogy fogok ma így próbálni? Ruki kinyír... Mit kinyír! - sápítozik, aztán lezuhan a székére. - Először felhúz egy nyársra, aztán jól alám pörköl, majd feldarabol száz darab egyenlő méretű hasábra, betol a sütőbe egy fél órára, utána pedig feltálal egy csapat aligátornak vacsorára.
- Nem hiszem, hogy ezt így mind megtenné veled - mondom neki.
- Jó, akkor csak simán leüvölti a fejem - morogja. - Nem mintha az kellemesebb lenne.

Nem az, ebben igaza van. De ahogy Kaira nézek, hirtelen az sem tűnik kellemesebbnek, hogy a semleges pólus, az az ember, aki tökéletes egyensúlyban tartotta a bandát és ezzel együtt az életünket is, hirtelen térfelet választott magának. Engem pedig kitúrt onnan.

» Előző

» Következő

» Vissza a regény főlapjára







Template by: Candy Shop | Rising Sun (c) 2016