Rising Sun ~ j-pop/j-rock * visual kei/oshare kei * k-pop/k-rock * tw-pop/tw-rock and dorama fanfiction
figyelmeztetés!
Az oldal slash/yaoi, ill. 18-as korhatárú történeteket tartalmaz. Ezen írásokat mindenki csak saját felelősségre olvassa!

Fanfiction = Rajongók által írt kitalált történetek.

Ezen az oldalon jelen esetben együttesekről, zenészekről.
Ezek a történetek fikciók, az írók játszanak a szereplőkkel.
Tudjunk különbséget tenni a valóság és az általuk kreált fiktív világ között.

Megkérek mindenkit, hogy a Rising Sunon olvasható írásokat ennek megfelelően kezelje.

Az oldal tartalmát, bármely részét engedély nélkül felhasználni, más oldalon közzé tenni tilos!
Minden egyes történet a szerző tulajdonában áll, felhasználásukhoz a szerző beleegyezése szükséges.

rising sun


ajánló


csevegőfal

1. Minden olyan névvel és névtelenül beírt bejegyzés törlésre kerül, ami sértő, személyeskedő hangnemű.
2. A chatbox nem blog!
Ellenkező esetben a hozzászólást törlöm, az íróját pedig bannolom.




születésnap


Sok boldogságot kívánunk! ^^


az oldal őre

évforduló
 Birthday List

Gratulálunk!


pályázat


Lezajlott:

2010

» Tavaszébredés

» Páratlan páros

2011

» Valentin-nap

2013

» Valentin-nap


eseménynaptár

2016



köszöntő


Üdvözlök minden kedves erre járót a RISING SUN oldalon, mely az ázsiai pop és rock (japán, koreai, tajvani), dorama és film kategóriában írt történetek szentélye.

Kellemes időtöltést kívánok!

Ajánlott böngésző: Mozzila Firefox


Az oldal Facebook csoportja:


Random idézet


♫♪



Eltelik három hét anélkül, hogy egymáshoz szólnánk. Sem Shima, sem Kai nem beszél velem - vagy inkább én nem beszélek velük, magam sem tudom már igazán. Aoi pedig megszimatolja a bajt, ahogy mindig, és ügyesen még azt is kikövetkezteti, milyen sorrendben kell minket betámadnia ahhoz, hogy valami használhatót tudjon kihúzni belőlünk. Így aztán eltölt egy estét Kai társaságában, majd Shimáéban, miközben én arra várok, hogy az összegyűjtött információ nekem is legalább annyira hasznos legyen majd, mint neki.

- Figyelj, Reita - lép oda hozzám a próba szünetében -, mit csinálsz ma este?

- Nem tudom még - vonom meg a vállamat ártatlanul.
- Múltkor meséltél arról a jó bárról a környéketeken - jegyzi meg.
- Ahol német söröket adnak, arra gondolsz?
- Igen, igen - hümmög. - Kipróbálnám.
- Ma este?
- Mondjuk. Ha ráérsz.
És én persze ráérek. Életemben először úgy igazán ráérek Aoira, ami szemmel láthatóan másokat is meglep, leginkább Shimát, de lehet, hogy ezt már csak én szeretném beleképzelni. Mindenesetre ügyelek arra, hogy hallja, mikor pontosan egyeztetjük a terveinket, és ha az észjárása még a régi, akkor valószínűleg éppen most döbben rá, hogy akármit is mondott Aoinak részegen, azt én ma este viszont fogom hallani.

Addig viszont túl kell esnünk egy próbán, egy egészen értelmetlenen, mert Ruki ma nemcsak egy bal lábbal, hanem kapásból kettővel kelt fel, Shima pedig valamiért épp ma döbbent rá, hogy akár jobban is idetehetné magát. Vagy akár változtathatna olyan dolgokon, amik már rég eldőltek, és ami pont miatta dőltek inkább a másik irányba, nem az ő keze alá. Így hát újra egyeztetjük a szólókat, illetve próbáljuk egyeztetni Aoi és Shima között, miközben Shima megpróbálja bebizonyítani, hogy az eddigi félrenyúlásainak leginkább csak a koncentráció hiánya volt az oka. Én pedig ülök a sarokban, ahogy Kai is, és értetlenül meredek Shimára.

Egészen estig az foglalkoztat, mi volt ma más. Mi zavart annyira Shimában, mi volt az, aminek nem így kellett volna lennie, vagy legalábbis nem így szokott lenni, és hogy vajon Aoi tud-e erről valamit. Többször is végigjátszom magamban a próbát, Shima minden egyes megmozdulásával együtt, de csak nem találok rá arra az egy momentumra, ami legkevésbé sem mondható az övének.
- Jól vagy? - kérdezi aztán Aoi, mikor leülünk a bárban.
- Persze - mondom habozás nélkül, de valószínűleg látja rajtam, hogy másfelé járnak a gondolataim.
- Biztos? - húzza össze a szemöldökét.
- Biztos - bólintok. - Mégis mi okom lenne nem jól lenni?
- Nem tudom... - vonja meg a vállát. - Mondjuk az, hogy nem beszéltek Uruval?
- Mi... - háborodnék fel, de aztán rájövök, hogy nem, mi tényleg nem beszélünk Shimával. Amióta elmondtam neki, hogy tudom, mit titkol előlem, mi gyakorlatilag nem beszéltünk egymással.
- Ha engem kérdezel...
- Igen?
- Ha engem kérdezel, szerintem nem akarta titkolni. Csak egyszerűen nem tudta, hogyan mondja el - vág bele Aoi egyszerre a közepébe anélkül, hogy kérdezném.
Nekem pedig világossá válik, hogy Aoi valóban eleget tud ahhoz, hogy értelme legyen ennek a közös sörözésnek ma este.

Mégis beletelik vagy egy órába és jó pár kör sörbe, hogy Aoi valóban elkezdjen dalolni. Már kezdem lassan feladni, mert a józan Aoi éppen csak annyit mond, amennyit mások megengedtek neki, de ahogy fogynak a kipróbálandó sörök a listáról, úgy kerülünk egyre közelebb és közelebb ahhoz, amit ő kihámozott a többiek mondandójából. Először megtudom azt, hogy Kai előbb tudott a válásról, minthogy Shima beadta volna a keresetet, aztán azt, hogy Shima átmenetileg Kaihoz költözött, mikor külön lakást keresett magának. Én pedig lassan, de valóban lassan, Aoit hallgatva kezdek eljutni arra a pontra, hogy inkább nem is akarom tudni. Sem azt, hogyan éltek együtt, sem azt, hogy mennyi mindenből maradtam még ki az elmúlt hónapok alatt. Csak nézem velem szemben Aoit, a kitaszítottat, és azt hiszem, kezdem őt megérteni.
- Hogyan csináltad? - kérdezem tőle hirtelen.
- Mit? - hőköl hátra.
- Hogy élted túl?
- Tessék?
- Hogyan éltél túl minket? - szalad ki belőlem végül.

Aoi meglepődik. A sör megáll a kezében, nem pislog és nem vesz levegőt, csak bámul rám, mintha hirtelen két fejem nőtt volna.
- Ne haragudj, csak eszembe jutott, hogy mi is ezt csináltuk veled, mi is mindenből kizártunk, és csak most értettem meg igazán, milyen szar érzés lehetett.
Aoi pedig bólint, hogy érti. De mondani továbbra sem mond semmit, így hát én ismét nekirugaszkodom az idétlen magyarázkodásnak, mert ezt még talán soha egyikünk sem mondta így ki hangosan, még akkor sem, ha mindig is tudtuk, és néha talán direkt így is intéztük. Próbálom menteni hát a menthetőt, vagy legalábbis más témára terelni a beszélgetést, és ahogy az egyik végeláthatatlan mondatból esek át a másikba, lassan visszatér Aoi arcára a szín. Olyannyira, hogy hirtelen a teste is újra működőképes lesz, és nem csak a sörét húzza meg, hanem egy laza mozdulattal csöndre is int.
- Nekem ott volt Kai.
Úgy mondja, mintha ez egyszerű magyarázat lenne mindenre. Nem csak arra, hogyan élte túl, hanem arra is, miért futott Shima inkább Kaihoz helyettem.
- Azt mondod...
- Én nem mondok semmit - ellenkezik egyszerre -, csak annyit, hogy Kaihoz mindig nyugodtan fordulhat az ember, ha egy kicsit egyedül érzi magát. Vagy kirekesztettnek.

Hazafelé úton a tizenhat évesnek érzem magam. Annak az Uechannak, aki próbálja megtalálni a megfelelő egyensúlyt az életben, és próbál nem túlzottan ráakaszkodni a legjobb barátjára, akinek már nem ő az első az életében. Ismeretlen az új helyzet és teljesen szokatlan, mert ezentúl már egyeztetni kell a suli utáni találkozókat, és már nincs úgy, hogy Shima mindig ráér. Shimának ugyanis ott a barátnő, az első igazán komoly, aki elvárja, hogy Shima legalább annyi időt töltsön vele, mint a legjobb barátjával, vagy talán még annál is többet. Valahogy úgy, ahogy talán azt Yuto is elvárta, még úgy is, ha ez soha nem került kettőnk, illetve hármunk között szóba.

- Szerinted én dobtam Shimát, mikor összejöttem veled? - kérdezem Yutótól, mikor hajnalban hazaér.
- Szerintem te az agyadat dobtad, hogy még nem alszol - nevet rám.
- Nem, nem, most komolyan. Komolyan kérdezem.
Yuto először csak az ágy szélére ül le, ott cseréli át a pólóját egy trikóra, aztán még egy pillanatra úgy marad, a sötétbe meredve, szótlanul, mielőtt bebújna mellém.
- Én ezt így nem mondanám - szólal meg végül.
- Akkor hogyan mondanád?
- Úgy, hogy... Nem is tudom... Az nem volt egy ennyire egyszerű helyzet.
- Ezt hogy érted? - kérdezek vissza.
- Nem az a tipikus „tudat alatt dobom a legjobb barátomat, mert komoly párkapcsolatom lett" helyzet. Te már előttem dobtad őt.
- Én nem dobtam - rázom a fejem. - Csak tartottam magam a megbeszéltekhez.
Yuto befúrja magát a kezem alá a takaró alatt. A fejét a mellkasomra hajtja, mintha csak egy macska lenne, aki nem talál más módot arra, hogy megvigasztaljon, aztán helyettem is sóhajt egy nagyot, mielőtt arra kérne, hogy most már inkább aludjunk.

Reggel azonban minden ott folytatódik, ahol éjszaka abbahagytuk. Engem nyomaszt a kérdés, hogy hol és mit rontottam el, Yuto pedig megpróbál meggyőzni arról, hogy sehol és semmit. Vagy ha mégis, akkor annak úgy kellett lennie a történtek után, és ez ellen egyikünk sem tehet már semmit - én hoztam egy döntést annak idején, amiről tudtam, hogy lesznek majd következményei, és azok a következmények ezek szerint csak most érkeztek el igazán. Viszont ezért nem kellene hibásnak éreznem magam. Azért, amit tulajdonképpen magamért tettem.

Én viszont mégsem nyugszom meg. Sem a kád vízben ázva, sem úton a próbaterem felé. Egyszerűen nem tudom kiverni a fejemből, hogy végül is miattam jutottunk oda, ahova jutottunk, és én martam el magam mellől azt az embert, akire eddig egész életemben számíthattam. Próbálom őt is okolni, valamennyire rá is helyezni a felelősség súlyát, de minél többet töröm a fejem rajta, annál inkább egyértelművé válik, miért választotta Shima azt az utat, amit választott. Azt, amelyikben nekem már nincs annyi szerepem, mint amennyi előtte volt, és azt, amiben Kai megadja neki azt, amit én nem adhattam.

Egy dolgot viszont még adhatok neki. Valamit, amit az eddigi barátságunk alatt sosem adtam, mert sosem volt rá szükség, hiszen a dolgok csak úgy egyszerűen elintézték önmagukat. Szavak nélkül, anélkül, hogy komolyan megálltunk volna egymással szemben, csak egy pillantással, vagy talán még annyival sem. Most viszont, ahogy a próba alatt a sarokban ülve azt a Shimát nézem, aki valamilyen érthetetlen okból ott folytatja az osztozkodást Aoival és Rukival, ahol tegnap abbahagyta, tudom, hogy ennyi nem elég. Elé kell állnom, és meg kell szólalnom.

Amit aztán meg is teszek, mikor Ruki végül feladja a küzdelmet a két gitárossal szemben.
- Shima? - szólok felé, miközben a gitárjait igazítja helyre.
- Igen? - fordul felém meglepődve.
- Válthatnánk pár szót? 

A csend, ami hirtelen ráül a teremre, sokkal súlyosabb, mint az elmúlt három hét csendje. Aoi hirtelen elkezd összevissza kapkodni, mintha pontosan érezné, hogy alig öt másodperce van eltűnni a teremből, Ruki pedig hirtelen elkezd olyan megfontoltan pakolni, ahogy arra még Kai sem képes, mikor turnéra készülünk. De ez most nem róla szól. Nem a hármasunkról, hanem csak kettőnkről, és ezt Shima is pontosan így látja, mert a következő pillanatban hirtelen felhagy a gitárpakolással, és megkér arra, hogy akkor kísérjem ki cigizni.

- Nos? Miről szeretnél beszélni? - kérdezi, mikor már kint állunk a friss levegőn.
- Hülyeség lenne azt gondolni, hogy úgy érzed, amióta Yutóval vagyok, neked már nem jut hely?
Meglepődöm, milyen egyszerűen kiszalad belőlem a kérdés. És meglepődik Shima is, mert hirtelen azt sem tudja, éppen most szívott bele a cigarettájába, vagy csak most készült beleszívni. Így hát áll egy ideig, rám meredve, lassan leégő szállal az ujjai között, miközben valószínűleg azon töpreng, hogyan adjon nekem igazat.
- Szóval nem hülyeség - jelentem ki helyette.
- Voltak már kapcsolataid Yuto előtt is... Egyszer sem éreztem úgy, hogy ez közénk állna.
- De ennyire komoly egyszer sem volt - mondom, mire Shima ismét lefagy.
Valószínűleg attól, hogy rátapintottam a lényegre, és ő is érzi, hogy Yuto más. Más, mint a többi, akikkel így vagy úgy összesodort az élet, akikkel átmenetileg együtt éltem, vagy akikkel akár két évet is kihúztam.
- Ez igaz.
- Hülyeség lenne ezt gondolni? - kérdezem hát újra.

Shima pedig ismét hagy egy kis időt magának. Beleszív a cigijébe egyszer, aztán még egyszer, majd olyan lassan fújja ki a füstöt, ahogy talán még soha, miközben a szeme egy pillanatra sem áll meg. Ide-oda cikázik, jár a falakon, az égen, a környező épületeken, mindenhol, csak rajtam nem, míg végül a cipője orrán állapodik meg. És a kérdés, ami csak úgy egyszerűen kiszalad belőle, a betonról visszahangzik felém:
- Hülyeség lenne azt gondolni, hogy úgy érzed, mióta Yutóval vagy, nekem már nem jut hely?

» Előző

» Következő

» Vissza a regény főlapjára







Template by: Candy Shop | Rising Sun (c) 2016