Rising Sun ~ j-pop/j-rock * visual kei/oshare kei * k-pop/k-rock * tw-pop/tw-rock and dorama fanfiction
figyelmeztetés!
Az oldal slash/yaoi, ill. 18-as korhatárú történeteket tartalmaz. Ezen írásokat mindenki csak saját felelősségre olvassa!

Fanfiction = Rajongók által írt kitalált történetek.

Ezen az oldalon jelen esetben együttesekről, zenészekről.
Ezek a történetek fikciók, az írók játszanak a szereplőkkel.
Tudjunk különbséget tenni a valóság és az általuk kreált fiktív világ között.

Megkérek mindenkit, hogy a Rising Sunon olvasható írásokat ennek megfelelően kezelje.

Az oldal tartalmát, bármely részét engedély nélkül felhasználni, más oldalon közzé tenni tilos!
Minden egyes történet a szerző tulajdonában áll, felhasználásukhoz a szerző beleegyezése szükséges.

rising sun


ajánló


csevegőfal

1. Minden olyan névvel és névtelenül beírt bejegyzés törlésre kerül, ami sértő, személyeskedő hangnemű.
2. A chatbox nem blog!
Ellenkező esetben a hozzászólást törlöm, az íróját pedig bannolom.




születésnap


Sok boldogságot kívánunk! ^^


az oldal őre

évforduló
 Birthday List

Gratulálunk!


pályázat


Lezajlott:

2010

» Tavaszébredés

» Páratlan páros

2011

» Valentin-nap

2013

» Valentin-nap


eseménynaptár

2016



köszöntő


Üdvözlök minden kedves erre járót a RISING SUN oldalon, mely az ázsiai pop és rock (japán, koreai, tajvani), dorama és film kategóriában írt történetek szentélye.

Kellemes időtöltést kívánok!

Ajánlott böngésző: Mozzila Firefox


Az oldal Facebook csoportja:


Random idézet


♫♪



Shima és Ruki farkasszemet néznek egymással. Mi pedig farkasszemet nézünk azzal, hogy Shima felébredt az évek óta tartó téli álmából, és újra ott akar lenni, ahol előtte volt. Ülök Kai mellett a sarokban, miközben csak az jár a fejemben, hogy valószínűleg megint iszik, rendesen, mértéktelenül, és hogy innen csak egy út vezet előre, de az lefelé visz majd minket, nem pedig felfelé, ahogy azt mi szeretnénk.

– Nem próbálhatnánk meg? – kérdezi szelíden Shima.
– De, de – bólogat Ruki. – Megpróbálhatjuk. Csak semmi értelme.
Shima meghökken egy pillanatra, mint aki azt hitte, nyert ügye van már, aztán rájön, hogy Rukival szemben sosem lehet nyert ügye, legalábbis ilyen kérdésekben nem. Mégis keresi a helyes visszavágást, szinte hallom, ahogy forognak a fogaskerekek, de ahogy elnézem, pont ennyire volt csak felkészült. Ruki az első körben kiütötte.

– Szerintem van – szólal meg aztán váratlanul Aoi a terem másik végében.
Ruki pedig azonnal megpördül a tengelye körül. Most rajta a hitetlenkedés sora, ő nem érti, mi történik és miért, majd hirtelen összeszűkül a szeme, és úgy mered Aoira, ahogy már évek óta nem.
– Tessék? – kérdezi tőle sután.
– Ha engem kérdezel, van értelme annak, amit Uru mond.
– De én nem kérdeztelek téged? – vált át azonnal támadásba Ruki.
– Érinti az egész bandát. Úgyhogy szerintem kérdeztél engem is – vonja meg a vállát Aoi.
– Fantasztikus – horkan fel Ruki. – Ha nem tudnám, hogy Reita az egyetlen meleg a bandában, még azt hinném, hogy ti ketten keféltek.
– Honnan tudod, hogy Reita az egyetlen meleg? – kapcsolódik be Kai is a beszélgetésbe, én pedig úgy érzem, ez az a pont, ahol katapultálnom kellene.
Egyszerűen csak felállni, kimenni a friss levegőre, esetleg egy cigire, vagy egyszerűen csak hazamenni a banda egyetlen meleg lakásába, a meleg barátomhoz, akinek hála még meg tudom tartani az ép eszemet ebben az eszetlenségben, amiben jelenleg élünk.

De mégis maradok. Végignézem, ahogy ezek hárman leharcolják egymás között a leharcolnivalót, aztán azt, ahogy Ruki végül meghunyászkodik Shima előtt, majd Aoi előtt is, és engedi, hogy ők ketten, a tűz és víz, a macska és egér, végül valami olyat tervezzenek művelni, mint amilyenre csak pár zenekar képes ebben az országban. Aztán rájövök, ha tényleg az lesz, amit Shima tervez, akkor a nehezen visszaszerzett és még igencsak törékeny barátságunk oda fog visszajutni, ahol hetekkel ezelőtt volt.

Nem mondom, hogy most már minden jó. Nem, erről szó sincs, mi már nem vagyunk az a két barát, akik régen voltunk, de mégis, ahogy leültünk megbeszélni, hogy én mennyire nem figyeltem rá, és hogy ő mennyire gyáva volt, amiért nem szólt emiatt, valahogy sikerült újra visszatalálnunk annak az útnak a közelébe, ahol régen jártunk. Voltunk együtt vacsorázni, voltunk együtt inni, eltöltöttünk majdnem egy egész hétvégét csak egymás társaságában anélkül, hogy bármelyikünk fejében is megfordult volna bármiféle bizalmatlanság is a másikkal szemben, és ez így jó. Egyelőre ennyi elég, ennél többre egyikünk sem vágyik, de mégis, a kevésbé felnőtt énem, a kis Uechan, még ennél többet is remélt. Most viszont, hogy Shima önként és dalolva a próbaterembe láncolta magát Aoival együtt, nekem tényleg nem marad más, csak a remény.

– Egy kávét? – ránt ki a gondolataim közül Kai, ahogy hirtelen hozzám hajol, miközben ezek hárman még mindig osztozkodnak.
– Jól esne – bólintok neki.
És nem sokkal később, miután mindketten feltűnés nélkül, a falhoz simulva kiosonunk a teremből, már az automata előtt állunk, ahol Kai kiválasztja először az én kedvencemet, aztán a sajátját.
– Remélem, még mindig ezt iszod – nyújtja felém a dobozt.
– Én nem változtam – nevetek fel, Kai pedig egyszerre megérti a célzást.
– Szerintem jó, hogy változik – bólint aztán, majd iszik egy kortyot a kávéból.
– Szerintem is, félre ne értsd, én régen is szerettem, mikor ilyen volt, csak…
– Tudom – helyesel Kai. – Nekem is furcsa. Ezer éve nem láttam már ennyire céltudatosnak. És hogy őszinte legyek, először én sem hittem, hogy tényleg képes lenne arra, amit mond.
– De mégis… – fűzöm hozzá két korty között – olyan hihetőnek tűnik, hogy képes rá.
– Ugye? – lelkesedik fel Kai. – És ezzel valahogy… Valahogy engem is motivál.
– Engem tudod, mi motivál?
– Mi? – kérdez vissza egyszerre.
– Az, hogy Aoi annyira hisz benne. Nevetséges, de az, hogy Aoi tényleg elhiszi neki azt, amit mond, hirtelen megcáfolja az egész eddigi életemet, és tudod, mit? Végre újra izgulok. Izgulok színpadra állni.
– Ebben egyetértek veled – mondja, mielőtt inna még egy kortyot. – Abban viszont nem, hogy nem változtál. És bár nem tudom, hogy Yuto érdeme, vagy azé, ami Shimával köztetek történt, de egy őszinte ember lettél, Rei. Régen nem voltál ilyen. Régen hallgattál.

És valóban, igaza van Kainak. Régen hallgattam. Egészen addig, amíg csak tudtam, halasztottam a dolgokat, és hallgattam. A tizenhat éves Uechan hallgatott arról, hogy ő is szeretne magának valakit Shimán kívül, aztán a tizenhét éves Uechan hallgatott arról, hogy talán megtalálta azt a valakit. Valakit, akinek ugyan nem volt hosszú haja, nem volt virágos szoknyája vagy babaháza otthon, csak pár agyonjátszott videójátéka, cigije és ádámcsutkája, de legalább annyira boldoggá tett engem, mint Shimát tehette az, ahogy a pár lány között ott volt az az egy, akihez mindig visszatért. Én mégsem nyitottam ki a számat, és mégsem meséltem neki róla. Csak hagytam és reméltem, hogy a hallgatásom egyszer majd nyitott fülekre talál.

Most viszont ismét fordult velünk egyet az élet. Mi lettünk a nyitott fül Shimának, és Rukival kiegészülve már hárman ülünk a sarokban, miközben ő és Aoi felváltva zúdítják ránk az ötleteiket. Két nap telik el így, ülve és hallgatva, aztán még két nap, miközben Shima valóban csak akkor jár haza, ha aludni készül, vagy talán még akkor sem. Persze ennyi idő alatt nem hozza be, és nem is lehet behozni mindazt, amit az elmúlt évek alatt elhalasztott, de mégis, ahogy napról napra töretlenül megy előre, Ruki lassan elkezd neki bizalmat szavazni.
– Te erre készültél – szólal meg egyszer aztán Aoi, pont akkor, mikor Ruki éppen nincs bent.
– Lehet – vonja meg a vállát Shima.
– Nem, nem, nem – rázza Aoi a fejét, aztán megáll egy pillanatra, és felcsillan a szeme. – Baszki, te erre tényleg készültél! – csapja össze a két tenyerét.
– Nem tudom, miből gondolod – mosolyodik el Shima.
– Hogy én mekkora egy idióta vagyok! – csap a homlokára Aoi, én pedig Kaira nézek.
És Kai… Kai mintha értené, mire jött rá Aoi, sőt, mintha Shimát is értené, én viszont egyedül maradok azzal, hogy egyiküket sem értem. Így hát magyarázatra várok, mindegy, kitől, miközben szeget üt a fejemben a gondolat, hogy ezt a Shimát, ezt az újat, aki szembe megy Rukival és önmagával, én egyáltalán nem ismerem.
– Mióta? – kérdezi aztán Aoi.
– Mit mióta? – kéreti magát Shima.
– Mióta gyakorolsz már? Hm? Mióta gyakorolsz már… így. Mióta készülsz arra, hogy előállj a terveiddel?
– Nem tudom – vonja meg ismét a vállát Shima. – Egy év? Másfél?
– Mennyi idő? – faggatja tovább Aoi. – Napi hány óra?
– Eleinte csak másfél. Aztán felszabadult egy kis időm, úgyhogy lett belőle három. De nem tudtam mindig betartani.
– Uru, Uru, te vén csibész! – kurjantja el magát Aoi, aztán felnevet. – Esküszöm, ott kell hagynom a szociális életemet, ha tartani akarom veled a lépést… Pedig mennyit dolgoztam érte!
– Ott még nem tartunk – mosolyodik el Shima. – De adj még egy évet, és meglesz.

Én viszont csak egy percet adok. Magamnak, míg magamhoz térek, és megpróbálom összerakni mindazt, ami az elmúlt egy hétben történt. Volt egy Shima, akit már régről ismertem, és aki megváltozott, miután józan lett. Aztán ez a Shima, a második, akit ismertem, elkezdett a háttérbe húzódni, én pedig talán még löktem is rajta, hogy aztán végül oda jussunk, ahol pár hónapja voltunk. Egy ismeretlen ember állt előttem, valaki, aki életében először nem bennem bízott, hanem másban, és akinek én nem voltam a jó barátja, csak egy haverja, vagy talán még annyi sem. De ez is elmúlt, mint eddig minden Shima, akit létezni láttam, hogy aztán a helyére kerüljön ez az új, aki most Aoival kacag össze, miközben azt tervezgetik, hova tovább. Ismét egy idegen áll velem szemben, olyasvalaki, aki némileg ugyan hasonlít a beteg Shimára, de van a szemében valami megfoghatatlan csillogás, amit az összes eddigi Shima közül egyik szemében sem láttam.
És én nem értem. Ülök Kai mellett a sarokban, miközben azt hallgatom, hogy Shima valóban más lett, sokkal, de sokkal jobb, mint eddig bármikor, majdhogynem olyan, mint a saját példaképei, és egyszerűen csak nem értem, mi történt vele.

Aztán végül úgy döntök, ha megértenem nem is, de megismerem mindenképpen meg kell. Úgyhogy elhívom sörözni, úgy, mint régen, ő pedig a sok gyakorlás és ötlet közepette őszintén megörül az ötletnek. Kocsmát választ, időpontot, és mikor már egymással szemben ülünk, még sört is. Olyat, amilyet a régi Shima nem választana.
– Aoi ajánlotta – magyarázza a furcsa döntést.
Én pedig felnevetek. Úgy nevetek, ahogy már régóta nem, és mikor Shima elkerekedett szemekkel rám néz, úgy érzem, sosem bírok már leállni vele.
– Valami vicceset mondtam? – kérdezi.
– Nem, nem… – mondom, miközben megpróbálom rendezni a vonásaimat. – Csak azt hiszem, ilyet még sosem hallottam a szádból.
– Hogy?
– Hogy tényleg kipróbálsz valamit, amit Aoi ajánlott.
– Hát… Mindennek eljön egyszer az ideje – mondja aztán szelíden Shima.
– Félre ne értsd – mosolygok rá. – Nem rosszindulattal mondtam. Ez… Ez is tetszik.
És így is van, valójában tetszik, ahogy az új Shima is, az ambiciózus, aki a saját törtetésével engem is motivál, engem is lök a teljesítmény felé, és aki miatt ismét megszerettem a próbákra járást, a stúdiózást, és egyáltalán magát az életet a bandában.
– Is? – húzza fel aztán a szemöldökét Shima.
– Sok minden tetszik mostanában – felelem neki.
– Például?
– Például az, ahogyan próbálunk. Vagy az, hogy komoly ötletek hangzanak el, és nemcsak egy irányból, hanem többől. Meg az is, hogy ráébresztettél, hogy még bőven van hova fejlődni. Tetszik, ahogy Rukival bánsz. És ahogy Aoival. Meg Kaijal. Hirtelen azt sem tudom, melyikre legyek féltékeny.
– Féltékeny? – lepődik meg ismét Shima.
És én is. Mert most, hogy hangosan kimondom, ami eddig még meg sem fogalmazódott bennem úgy igazán, rájövök, hogy nemcsak őt nem értem, hanem magamat sem. Kell hát egy fél pillanat, amíg a sörbe menekülve átgondolom, hogy valóban így van-e, féltékeny vagyok-e arra, hogy Kai az utóbbi időben szinte mindent előbb tudott, mint én, vagy arra, hogy ő és Ruki még mindig azok a félbarátok, akik régen hárman voltunk, vagy esetleg arra, hogy megfogadja Aoi ajánlatait is az enyémek mellett. A barátságunk három különböző részletét figyelem három különböző emberen át, és csak azt látom magam előtt, hogy ami régen egy személyben voltam, az most hirtelen feloszlott másik három ember között.
– Hülyeség?
– Nem tudom – néz rám komolyan Shima. – Én csak megpróbálok mindenkivel jóban lenni.

És valóban. Ahogy eltölt velem egy estét, úgy tölt el egy délutánt Kaijal, vagy úgy próbál Aoival, aztán úgy ötletel Rukival. Nem egy emberre koncentrál, nemcsak én vagyok, hanem mások is, én pedig lassan rádöbbenek, hogy féltékenynek lenni hülyeség. Nagy hülyeség, mert érzem és értem, hogy van, amit csak én adok neki, ők nem, és hogy rám is legalább annyira szüksége van, mint rájuk. Ő most mindannyiunk barátja lett, és bár szeretném azt hinni, hogy az én falatom még mindig nagyobb a tortából, ahogy telnek a napok, igazából ez is egyre kevésbé érdekel. Az viszont, hogy ki az új Shima, és miért született meg, minden egyes próbával eltöltött nap után egyre jobban.
– Fogalmam sincs, ki ez az ember.
Yuto felkapja a fejét a magazinból, és magyarázatot vár.
– Az új Shima – mondom neki.
– Van egy új Shima? – kérdezi.
– Igen, van.
– És milyen? – faggat tovább.
– Barát, mint a régi volt – mondom, mire Yuto megforgatja a szemét. – Oké, jó barát. A legjobb barátom, még mindig. De igazából jobb is, mint a legjobb barátom. Képzeld, ma legitározta Aoit a színről.
– Váó – szalad ki Yutóból.
– És jóban van mindenkivel.
– És még?
– Nagyon sok új ötlete van. Megvalósítható, remek ötlete. Ruki csak kapkodja a fejét ide-oda.
– És te?
– Engem motivál.
– Valóban új Shima – bólint Yuto.
– Az. Teljesen ismeretlen. A régi Shima, de mégis más… Mintha feszegetné a határait.
– Mintha keresné önmagát? – kérdezi Yuto, és ezzel fején is találja a szöget.
Megtalálja azt az egy mondatot, amit én már napok óta keresek, és ami itt volt a nyelvem hegyén, csak nem tudtam kimondani. Aztán ezzel együtt, ahogy kimondja, és amilyen hangsúllyal kimondja, nekem leesik, hogy Yuto nem csak véletlenül tapintott rá a lényegre.
– Honnan tudod?
– Párszor megfordult a bárban. De nem úgy, ahogy Aoi szokott.

» Előző

» Következő

» Vissza a regény főlapjára







Template by: Candy Shop | Rising Sun (c) 2016