| köszöntő |
|
Üdvözlök minden kedves erre járót a RISING SUN oldalon, mely az ázsiai pop és rock (japán, koreai, tajvani), dorama és film kategóriában írt történetek szentélye. |
| figyelmeztetés! |
|
Kedves Olvasó! Fanfiction = Rajongók által írt kitalált történetek. Ezen az oldalon jelen esetben együttesekről, zenészekről. Ezek a történetek fikciók, az írók játszanak a szereplőkkel. Tudjunk különbséget tenni a valóság és az általuk kreált fiktív világ között. Megkérek mindenkit, hogy a Rising Sunon olvasható írásokat ennek megfelelően kezelje. Az oldal tartalmát, bármely részét engedély nélkül felhasználni, más oldalon közzé tenni tilos! Minden egyes történet a szerző tulajdonában áll, felhasználásukhoz a szerző beleegyezése szükséges. |
| rising sun | ||||||||
| ||||||||
| születésnap |
|
Sok boldogságot kívánunk! ^^ |
| évforduló |
|
Gratulálunk! |
| pályázat |
|
|
| látogatók |
|
|
| Friss hírek |
|
Olvasható a 38. fejezet: Nanami Belle - Amilyenek voltunk2022.03.09. Ahogy ígértem, már olvasható is 22(!) rövid, egymástól független theGazettE történet: sz_rami: Reita/Uruha szösszenetek2022.03.08. » Korábbi frissítések... |
| csevegőfal |
|
Minden olyan névvel és névtelenül beírt
bejegyzés törlésre kerül, ami sértő, személyeskedő
hangnemű. |
| Random idézet |
|
Idézet küldése |
| ♫♪ |
|
In memorian of Jasmine You. „Nem tudhatjuk, meddig élünk-e földön. Élünk-e egyáltalán? Nem mindig bizonyos. Létünk csupán egy századtöredéke a világegyetemnek. Egy élet, egy basszista élete, lelke és tudása, álmai és vágyai, céljai, nem nagy veszteség. Az univerzumnak semmiképp. Az embereknek? Nekik sem mindig. Aki ilyen világból távozik, jobb, hogy így tesz. Menni minél messzebbre, az ígéret földje felé... Arra visz a jó út.” Mi töltötte be a kórtermet? A fertőtlenítő orrfacsaró szaga. A hajnali napsugarak, ahogy kibújtak az épületek sarkain. Nem, az eső sem esett. Ha valaki meghal, esik az eső. A temetésén... zokog az ég. Megnyílnak a mennyei csatornák, és ontják magukból a vizet, s megnyílnak egy lélek útja előtt. Nem emlékszem rá, hogy mit éreztem pontosan, mikor hajnalban, öt óra felé telefoncsörgésre ébredtem. Az biztos, hogy semmi jót. Teru beleszólt, s úgy kezdte: „Jasmine You-t ma reggel...” Egy futó pillanatra azt hittem, a befejezés eképp hangzik majd: „...kiengedték a kórházból.” Még halványan el is mosolyodtam, de ez csak egy láthatatlan, röpke, szinte meg nem történt pillanat erejéig volt felfedezhető. Aztán Teru folytatta, én pedig kőszoborrá dermedtem. Elengedték Jasmine You-t. Örökre. Hogy mi töltötte be a temetőt? A köd, s mint fentebb említettem, a végtelenül zuhogó eső. Olyan volt, mint egy amerikai film. Körbeálltuk a sírt, mindenkinél fekete esernyők, a nőkön fekete ruha, férjeiken, fiaikon öltöny. Háromnegyedük arca ismeretlennek tűnt, de mégis, összekötött minket a közös fájdalom. Csendben mormolta a pap a mondanivalóját. Elmondta, hogy mi az élet rendje, mi az, mit Isten vár tőlünk, mindent elmondott, ami elő volt írva neki. Jasmine You keresztény vallása miatt kénytelen volt. Sosem voltam vallásos, most mégis, egy pillanatra elhittem, hogy Isten vette el tőlem a barátomat. Aztán Hizaki a vállamra tette a kezét, én pedig felfogtam, hogy mindenről csak a betegség tehet és a biológia. Ha lenne Isten, nem itt tartanánk. Utolsó pillantásomat is, mikor rávetettem, békés volt az arca. A Versailles-os kosztümjében temették, a pengetőjével a kezében. Olyan volt, mintha csak aludt volna, akár egy gót királylány, vagy mint egy 19. századbeli nemes, aki várja a fellépést, csak épp hogy elszundított. Szívesen odaléptem volna hozzá, megragadtam volna a vállát, hogy jól megrázzam: „Ébredj Jas, ÉBREDJ!” Épp ezek az indulatok tartottak vissza attól, hogy megtegyem. Nem tehettem meg, nem alázhattam meg a barátságunkat, nem lehettem újra önző, mint oly sokszor vele szemben. Nem. El kell fogadnom, hogy nem tölthetek már neki egy kis italt, ha arra vágyik, nem bokszolhatom karon, nem táncolhatunk a hotel folyosón Hizaki után leskelődve, nem tehetünk semmit. Vagy felejthetünk az örök gyász feketeségébe burkolózva, az utánunk kajtató, mocskos rémálmok elől menekülve, melyek előhívják a múltat újra és újra, vagy mi is meghalunk. "S mit tehetünk, ha eljön a mi időnk? Békésen nézünk elébe, nem félve a továbbiaktól. Életünk során számtalan kifürkészhetetlen útra keveredünk, de fiatalon még nem foglalkozunk a halállal. A halál is csupán egy kifürkészhetetlen út, s mint az életben, itt sem tudjuk, mi vár ránk. Nincs mitől félnünk. Vagy... mégis?" |
Template by: Candy Shop | Rising Sun (c) 2022
