Akame. Két évvel ezelőtt írt ficem~ Kame nagyon szeretné
valami olyannal megajándékozni kedvesét, ami maradandó
élmény lenne számára.
Idegesen bámulom asztali naptáram, számolgatva a hátra maradt
napokat. Június 30-a van, már egy hét sem, és itt van a
szülinapja. Még mindig fogalmam sincs, mire vágyna, pedig
nekem kéne a legjobban ismernem mindenki közül. Már majdnem
két éve, hogy összeköltöztünk, de még mindig nem ismertem
ki eléggé egy ajándékvásárláshoz.
Ahogy benyit az öltözőbe, zavartan rántom ki a fiókot, és
vágom bele a naptárat, mire a heves mozdulatra szokás szerint
megütöm magam. Felszisszenve kapok kezemhez, míg ő
akaratlanul is elneveti magát. Kedvesen rám mosolyog, majd egy
gyógyító puszit nyomva kezemre, ül le az egyik kanapéra.
Nagyon gyorsan ki kell találnom valamit.
Már csak 4 nap... épp végső kétségbeesettségemben tartok a
NewS-osok felé. Ha én nem tudom, minek örülne, majd megmondja
más! Ahogy benyitok a szobába, csak Pit és Tegot találom
bent, amint a kisebbik épp próbálja megpöckölni Yamapi
orrát. Van egy ötletem, ki kezdte...
- Sziasztok! — mondom feszült hangon, és leülök velük
szemben. — Bocsi, ha zavarok, de azonnal segítségre van
szükségem... fogalmam sincsen, mit vegyek Jinnek... - folytatom
kétségbeesetten.
- Áh, ez könnyű! — válaszol lelkesen Tego, hatalmas
szemekkel nézve rám. — Adj neki egy plüsst, amin te vagy...
a plüss cuki, puha, és ha nem vagy ott, van kivel elaludnia!
Mire válaszolnék neki, Yamapi már erőltetetten és szinte
lenézően nevet fel, mire értetlenül nézek rá.
- Ilyen ajándéknak csak egy olyan kishercegnő örülne, mint
amilyen te vagy! Inkább vegyél neki egy rekesz sört, és jól
szo...
Tomohisa arcán egy pofon csattant: szembe találtam magam a
durcás Tegoshival és az egyre dühösebb Yamashitával. Pi
hirtelen maga alá teperte szerencsétlen Tegot, és innentől
kezdve újra kezdődött birkózásuk. Még párszor
megpróbáltam hozzájuk szólni, de végül hagyva a dolgot,
megrázva a fejem, hagytam el a szobát. Nem hinném, hogy
bármelyik ötlet annyira jó lenne, hogy meg is valósítsam
őket.
Idegesen nézek rá órámra, s látom, hogy máris egy óra van.
Bemegyek saját öltözőnkbe, felkapom a cuccom, majd elsietek a
próbára. Ahogy benyitok a próbaterembe, még csak Koki és
Ueda van bent; a földön ülve beszélgetnek. Valószínűleg
aggodalmam már az arcomra is kiült, mivel ahogy letelepszem
melléjük, Tanaka letámad.
- Mi a baj?
- Nemsokára negyedike... - dörmögöm az orrom alá, miközben
átveszem pólóm. Pár másodpercig értetlenül néznek rám,
majd Ueda egy feleszmélő „jaaaa”-val jelzi, hogy tudja, miért
fontos az a nap.
- Ne tőlem kérdezd... vagy! Vegyél neki egy „a világ
legfalánkabb embere” feliratú felsőt... - mondja, s próbálja
nem elnevetni magát.
- Jaj már... te is tudod, hogy csak szereti a hasát...
- Öltözz fel egy szobalányruhába... szolgáld ki egész nap...
persze a ruha alja legyen megfelelően röviiii~d... - szólal
meg Koki nyáladzva, álmodozva nézve a plafon felé.
Elvörösödve dörzsölöm meg a homlokom, és megbeszélem
magammal, hogy itt már csak egy űrsikló segíthet. Még holnap
közlöm Jinnel, hogy el kell utaznom az űrbe egy bizonyos
ideig, ezt bizony meg kell értenie.
Már látom is lelki szemeim előtt a beszélgetést:
„- Szia! Képzeld, holnap felmegyek egy kicsit az űrbe!
- Minek?
- Kell valami, ami megihlet az új számomhoz, tudod... a
menedzser ötlete volt, ne engem kérdezz! De azt a pár napot
úgyis kibírod nélkülem. Tessék, addig aludhatsz majd vele
— átnyújtom neki a plüsst, ami én vagyok, csak kicsiben.
- Hát igen, megértem én. Ha látsz majd egy-két űrlényt,
jelezz!”
... azt hiszem, kezd az agyamra menni a stressz...
Napom további részében nemhogy a KAT-TUN többi tagját, hanem
a NewS-t, a Kanjani8-et, Tackey&Tsubasa-t, a SMAP-t és az
Arashi-t is végigkérdeztem. Mikor már a századik őrült
ötletet hallottam, úgy döntöttem, inkább hagyatkozok a
megérzéseimre. Istenem, segíts...
***
Jinre mosolyogva várom a pincért. Július 4-e van, és egész
nap tökéletesen játszottam, hogy nem vagyok vele tisztában,
milyen nap is van ma. Épp Tokió egyik legdrágább és
legdiszkrétebb éttermében ülünk. A tanácsokban csak két
dolog szerepelt: kaja és szex. Úgyhogy végül is itt
kötöttünk ki, persze ez csak az ajándékom egyik része.
Csendesen beszélgetünk, de látom, hogy szemeivel a vállaim
és a mellkasom fedetlen részét figyeli, néha akaratlanul
megnyalva száját. Amint megkapjuk az előételt, tovább húzva
őt, veszek egy kisebb falatot számba, majd amint lenyeltem,
félig lehunyva szemeimet, kezdem el alaposan és látványosan
lenyalni evőeszközömről az édeskés szószt. Szempilláim
mögül látom, ahogy elnyílt ajkakkal markol rá az asztal
szélére.
Egész vacsora alatt ilyen vagyok. Gyümölcssalátámat olyan
erotikusan fogyasztom el, hogy azt még a legjobban fizetett
útszéli is megirigyelné. Jin csak egymás után dönti be a
drágábbnál drágább ételeket és a remek évjáratú édes
vörösbort. Ő is tudja, hogy az alkohol inkább ront
helyzetén, de már elég nehezen tud magával bármi mást
kezdeni.
Miután végzünk a főétellel, megrendeljük a desszertet, s
mivel tudom, hogy a megrendelt, frissen sütött torta nem egy
perc alatt fog elkészülni, ártatlanul belenézve Akanishi
szemeibe, kérek tőle elnézést, és elsétálok a mosdó
felé. Csípőmozgásom a lehető legkecsesebb, mégsem riszálom
agyon magam. Ahogy lassan becsukom magam után a mellékhelyiség
ajtaját, elégedetten mosolyodok el. Eléggé ismerem hozzá,
hogy tudjam, 1-2 perc, és ő is beront ezen az ajtón.
Teljesen kigombolom az ingem, majd a tükör elé állva
igazítom meg hajam. A gondolat, hogy egy nyilvános WC-ben
fogjuk csinálni, azonnal lángra lobbantja arcom. De mit tesz
Isten, ha ő mindig is odavolt az extrém helyekért, mint
például a JE liftje, poros raktár, hajnali, teljesen üres
metró...
Ahogy elmerülök gondolataimban, alig tűnik fel, ahogy kapkodva
a levegőt esik be az ajtón, s azt bevágva maga után, ölel
hátulról szorosan magához. Halkan felnyikkanok, ahogy máris
megtámadja nyakam, s próbálok nem belenézni a tükörbe,
látva a zavarba ejtő jelenetet.
- Jin... - motyogom neki, miközben megpróbálok megfordulni
karjai közt.
- Te is tudtad, hogy mi lesz a vége... most már ne tettesd az
ártatlant! — mormogja bőrömre, mire aprón elmosolyodok.
Szerencsére nem kell indokolnom, ahogy sikerül szembefordulnom
vele. Ujjai azonnal lesimítják vállamról a könnyű anyagot,
s ahogy hirtelen abbahagyja nyakam ízlelgetését, tudom, mi
következik.
- Kazuuu~ - húzza el nevemet, miközben egy elégedett vigyor
ül ki arcára. Ujjával lassan és érzékien simít végig
hennafestéses felsőtestemen. Mellkasom bal felén egy szívből
egy vörös szalag indul ki, s körbeöleli az egyik felkaromat,
hasamat majd csípőmet, s a nadrágomban tűnik el. A szalag körül
pedig csóknyomok, harapásnyomok, és kis ajándékdobozok
felrajzolt mása díszeleg bőrömön, egy szülinapi
csomagolópapír hatását keltve.
Elvörösödve sütöm le szememet, majd lassan átölelve a
nyakát hagyom, hogy máris a nadrágommal foglalatoskodjon.
- Boldog szülinapot, Jin... - suttogom a fülébe kedvesen, de
mielőtt megcsókolnám, ráeszmélek, hogy még mindig az
ajtóval szemben, a tükörnél állunk. Szorosan ölelve
csókolom meg, s kihasználva, hogy jelenleg teljesen lekötik
ajkaim, indulok el vele lassan a helyiség egy beugró
részéhez, ahol egy nagyobb asztalszerű bútor van —
valószínűleg pakolásra szánva.
Csípőm nekinyomódik a fának, s halkan felnyösszenve veszem
észre alsó öltözékem hiányát. Széles, szinte már
önelégült mosolya újra arcán játszik, ahogy látja a
festett szalag útját, egészen vádlimig. Már nagyon nem
bírom tovább, ahogyan bámul, így inkább hasznosítva magam,
kezdem el hihetetlen sebességgel leszedni róla a felsőjét,
majd nadrágját is kibontom, de már nem veszek le róla semmit.
Csak arra az eshetőségre, ha véletlen bejönne valaki...
Ahogy eleget nézegette testem, könnyedén emel fel, s ültet
fel az asztalra. Éhesen, nem törődve a nyomok láthatóságával,
harapdálja, szívogatja végig nyakam, majd követve a vörös
fonál útját, szinte egész testem. Én már csak ködös
szemekkel nyöszörgök alatta, de ahogy lejjebb ránt a
bútoron, hogy hátsómhoz is hozzáférjen, csak reflexemnek
köszönhető, hogy hátra nem estem.
Első ujja lassan belém csusszan, mire kezeim megremegnek, de ő
nem könnyítve meg dolgomat, ajkaival is egyre közeledik
ágyékomhoz. Fejemből már rég eltűnt a gondolat, hogy mi
van, ha benyitnak vagy meglátnak. Fogalmam sincs, mennyi idő
telik el, ahogy a nyakát ölelve csókolom újra, miközben ő
lassan fenekem alá nyúl, s a falnak nyomva dörzsöli
férfiasságát hátsómnak.
Miután már vagy hatszor megismételte ezt a mozdulatsort,
nehézkesen nyitom fel szemeimet, s pihegve bámulok rá. Már
épp megkérdezném, mire vár, de ahogy vágyakozón csillogó
szemeibe nézek, tudom jól, mit akar. Mindig is imádta ezt a
játékot, de nem hiszem, hogy pont ez a megfelelő pillanat rá,
mikor egy illemhelyiségben csináljuk. Végül megadom magam, s
füléhez bújva simítok végig hátán.
- Kérlekh Jinh... - suttogom neki vágytól túlfűtötten. —
Akarhlak...
Elégedetten hördül fel, s egy váratlan mozdulattal hatol
belém, mire túl hangosan nyögök fel. Körmeim
végigkaristolják hátát, de ahogy azonnal mozogni kezd, nem
hinném, hogy feltűnik neki. Én tompítva hangomat, szuszogok
nyakába, s lábaimmal erősen ölelem Akanishi derekát.
Egyre gyorsabb lökéseinek köszönhetően bőrömön lúdbőrözve
süvít végig az orgazmus, s erősen rá kell harapnom ajkamra,
hogy nyögésem ne szivárogjon ki az ajtón túlra. Hangosan
zihálva borulok a nyakába, de ahelyett, hogy meghallanám
szapora lélegzetvételét, ajkai újra nyakam dédelgetik.
Értetlen és ködös tekintettel bámulok rá, mire egyik keze
ágyékomra siklik, azonnal belém fojtva a szavakat.
- Még egyszer... - motyogja kérlelően, majd meg sem várva
válaszom, kezd újra mozogni.
***
Fél órával később mindketten csapzottan lépünk ki a
mellékhelyiségből, s megnyugodva látom, hogy az étterem ezen
részében nincs igazán sok vendég. Gyorsan magamhoz intem az
egyik pincért, elcsomagoltatom a desszertünket, majd egy nagy
köteg pénzt nyomok a kezébe, nem törődve vacsoránk igazi
árával.
Mikor beszállunk a kocsiba, arcom még mindig vörös, jelezve,
hogy nem csak ettünk.
- Ez volt életem legjobb szülinapja!!! — vigyorodik el a
mellettem ülő. — De tudod, egy szülinap éjféltől
éjfélig tart... - mondja sejtelmesen, majd miután ad egy
csókot az arcomra, még mindig vadul mosolyogva indítja be a
kocsit.
Már előre rosszat sejtek...
» Vélemény
|