köszöntő

Üdvözlök minden kedves erre járót a RISING SUN oldalon, mely az ázsiai pop és rock (japán, koreai, tajvani), dorama és film kategóriában írt történetek szentélye.

Kellemes időtöltést kívánok!


figyelmeztetés!

Kedves Olvasó!

Az oldal használatával tudomásul veszed, hogy:

A Rising Sun (rising-sun.hu) oldalon találkozhatsz olyan tartalommal, amely a 2021. évi LXXIX. törvény ("a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a gyermekek érdekében egyes törvények módosításáról") hatásköre alá tartozik (a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint homoszexualitást jelenít meg),

és elismered, hogy:
18 év feletti vagy és saját felelősségre folytatod az oldal használatát.

Az oldal slash/yaoi, ill. 18-as korhatárú történeteket tartalmaz. Ezen írásokat mindenki csak saját felelősségre olvassa!

Fanfiction = Rajongók által írt kitalált történetek.

Ezen az oldalon jelen esetben együttesekről, zenészekről.
Ezek a történetek fikciók, az írók játszanak a szereplőkkel.
Tudjunk különbséget tenni a valóság és az általuk kreált fiktív világ között.

Megkérek mindenkit, hogy a Rising Sunon olvasható írásokat ennek megfelelően kezelje.

Az oldal tartalmát, bármely részét engedély nélkül felhasználni, más oldalon közzé tenni tilos!
Minden egyes történet a szerző tulajdonában áll, felhasználásukhoz a szerző beleegyezése szükséges.

rising sun

születésnap
Birthday List

Sok boldogságot kívánunk! ^^


évforduló
Birthday List

Gratulálunk!


pályázat


Lezajlott:

2010

» Tavaszébredés

» Páratlan páros

2011

» Valentin-nap

2013

» Valentin-nap


látogatók
Flag Counter

Friss hírek

Olvasható a 38. fejezet:

Nanami Belle - Amilyenek voltunk

2022.03.09.


Ahogy ígértem, már olvasható is 22(!) rövid, egymástól független theGazettE történet:

sz_rami: Reita/Uruha szösszenetek

2022.03.08.



» Korábbi frissítések...


csevegőfal

Minden olyan névvel és névtelenül beírt bejegyzés törlésre kerül, ami sértő, személyeskedő hangnemű.


Random idézet


Idézet küldése

♫♪

Az Insomnia kihívásra készült, de végül le nem adott történetem:) Nem életem legjobbja, és nem is vagyok vele túlzottan elégedett, de ha már megírtam, és van akinek tetszik, akkor miért ne raknám fel?:) Hátha lesz még olyan, aki szívesen olvasná:)

Ruki x Aoi - első ficem a fiúkkal:)
Köszönet mindenkinek, aki biztatott:) Elsősorban Chibinek és Yasmine-nak szeretném ajánlani:)

 

Ruki pov

- Menjünk el valahova piálni — emelkedik ki a zsibongásból egy élesebb hang, mire mindannyian elcsendesedve Kai felé kapjuk a fejünket. Én csak beletörődően szusszantok; most már felesleges lenne akármit is mondani, ha ez a mondat elhangzik, nincs megállás.
- Ez... jó ötlet! — vágja rá vidáman Uruha, míg a többiek fellelkesülve bólogatnak, és most már azt próbálják egymást túlkiabálva megbeszélni, hogy mégis hova mehetnénk el.
- Van egy jó kis kocsma, nem messze a PS-től, talán oda beülhetnénk — vetem fel az ötletet, mert ha így folytatjuk, akkor az egész este azzal fog eltelni, hogy itt ülünk, arról beszélve, hogy hol lehetnénk éppen.
- Biztos vagy benne, hogy jó ötlet nyilvános helyre menni? — kérdezi halkan Aoi, mire kissé meglepetten oldalra kapom a fejem, és felé fordulva az arcát kezdem kémlelni. Eddig valahogy fel sem tűnt, hogy itt van, annyira csendes, olyan szokatlanul nyugodt a banda többi tagjához képest. Azt hittem, már régen eltűnt a próba után, holott csak balra kellett volna pillantanom, és egyből észrevettem volna, hogy mellettem ül. Aprót bólintok végül a szemlélődés után, jelezve, hogy igen, biztos vagyok benne hogy, bár, hogy jó ötlet-e...
- Tudod, a legutóbbi összeruccanás után nekem semmi kedvem beengedni Kait a lakásomba — toldom meg még fintorogva, s épp elég, ha csak eszembe jut az az este, máris még kevesebb kedvem van a maihoz.
- Érthető — feleli végül mosolyogva, majd elmélázva dől hátra a fotelben.
- Akkor megyünk? — emelem fel a hangom, amivel végre sikerül magamra vonni a többiek figyelmét is.
- Hova? — néz rám nagy szemekkel a basszeros, mire egyet morranva felkelek, és a kabátomat felkapva az ajtó felé kezdek sétálni. Nem érdekelnek, annyira nincs most kedvem ehhez az egészhez, hogy lényegében akár le is fújhatnánk, vagy legalább én hazamehetnék. De persze nem teszem, mert mégis, hogy jönne ki, ha a the GazettE énekese, aki híres arról, hogy mennyire szeret bulizni, fogja magát és hazamegy aludni?
Ah, alvás... párnák... puhaság. És most az egyszer az ágyról sem az jut eszembe, hogy azt valakivel meg akarom osztani, csupán arra vágyom, hogy csendben elnyúlhassak rajta.

- Hé, Ruki, várj meg! — ér utol egy hang az épület kapujában, aminek hatására rezignáltan lassítani kezdek, és bevárom az érkezőt - Aoit -, hogy aztán együtt lépjünk ki a hűvös éjszakába.
- Kérsz egy szálat? — nyújtom felé a zsebemből előkotort, jobb napokat is látott cigis dobozt, mire bólintva közelebb lép, és elvéve a szájához emeli a felé nyújtott szálat. Felvont szemöldökkel figyelem, mire kissé elmosolyodik, és így a szájából kilógó cigivel elég nevetséges látványt nyújt. Nem állhatom meg vigyorgás nélkül, amit persze nem túl boldogan nyugtáz, s hirtelen mozdulattal a zsebem felé nyúl.
- Ne vigyorogj, hanem add ide a gyújtód! — követeli végül, feladva, hogy a zsebembe nem talál semmit, kivéve a mobilomat. Laza mozdulattal előhúzom a farzsebemből, majd lustán meggyújtom szigorúan a saját cigarettámat.
A füstöt pofátlanul az arcába fújom, és csak ez után hajolok oda, hogy az övét is meggyújtsam.
- Szívesen.
- Ó, köszönöm szépen — vágja rá gúnyosan mosolyogva, majd a fejével felfelé int. — Mindjárt jönnek a többiek is.
- Gondoltam — felelem neki, elvégre tényleg sejtettem, hogy nem a társaságom miatt rohant utánam, hanem hogy valamiféle összekötőt játsszon köztem és a többiek között.

Aoi, a pártatlan.

Töprengő mosoly kúszik az arcomra, valahol mindig is irigyeltem tőle ezt az életstílust, hogy képes ennyire önálló gondolkodású maradni, hogy nem foglal állást felesleges vitákban, hogy úgy éli az életét, ahogy neki tetszik, és nem az elvárások vagy a vélemények irányítják.

Milyen érzés lehet középen állni?

A beálló csendet végül a srácok érkezése töri meg, akik most nevetve szalutálnak előttünk. Kedvem sincs reagálni a baromságaikra, inkább, hogy minél hamarabb túl legyünk ezen, felvállalva a vezető szerepét, szótlanul indulok meg előre.

A hely, amit választottam, tényleg a lehető legjobbnak bizonyul, több szempontból is. Az első, hogy nincs messze, így könnyűszerrel odasétálhatunk, ahelyett, hogy még taxi-rendeléssel is húznánk az időt. A másik, hogy nem valami felkapott szórakozóhely, így nem kell attól félnünk, hogy minden sarokról egy pénzéhes paparazzi, vagy egy elvetemült rajongó les ránk.

Az épület nem túl nagy, de mindenképp kellemes hangulatú, sőt, magához képest tágas, elszeparált bokszokból áll. Belépve egyből szembetaláljuk magunkat a pulttal, ami mögött egy harmincas férfi ráérősen bámulja a tv-t; nem úgy tűnik, mintha túl nagy lenne a forgalom, aminek mi persze csak örülünk.

Rei a srác felé sétál, azzal a feltett szándékkal, hogy rendeljen valamit bemelegítőnek, legalábbis ő így fogalmaz. Mi addig lassú léptekkel hátrasétálunk, hogy birtokba vegyük az egyik asztalt. Amint megtaláljuk a megfelelőt, se balról, se jobbról senki nem ül a közelünkben, egyből bemászok a fal mellé, s elkezdem kihámozni magam a feleslegessé vált kabátomból. Uruha a velem szemben lévő helyet foglalja el, Kai pedig már éppen próbálná letenni mellém azt a formás kis fenekét, amikor ezt meglátva kétségbeesetten kinyögöm az első dolgot, ami eszembe jut:
- Aoi-channal megbeszéltük, hogy egymás mellett fogunk ülni.

Nem tudom, hogy miért pont ez az óvódás mondat hagyta el a számat, de mikor a dobos meghallva, végül Ruru mellé ül le, már nem is különösebben érdekel. Az meg pláne nem, hogy most két furcsán méregető szempár kereszttüzébe kerültem.

Aoi felé fordulok inkább, aki most épp a biliárdasztalokkal kekeckedik, de megérezve a pillantásom végül nagykegyesen rám emeli a tekintetét. Kérlelően nézek rá, remélem hajlandó lesz belemenni a játékba, bár ha nem, akkor sem történik nagy probléma, csupán kénytelen leszek kicsit erőszakosabban rávenni arra, hogy méltóztassék a közvetlen közelemben eltölteni pár órát. Végül észrevétlenül megvonja a vállait, majd a két srác felé bólintva az asztalhoz sétál, és készségesen mellém csusszan.

Rei egy pillanattal később vidáman szökdécsel kicsiny társaságunk felé, nyomában a nem túl lelkes pincérrel. Mikor odaérnek, fennhangon utasítani kezdi a srácot, hogy ki elé melyik italt pakolja, majd dolga végeztével, lekicsinylő mozdulatokkal elhessegeti. A kiszolgáló kissé összerándul, majd az orra alatt morogva visszaindul a pulthoz, amit a mi basszerosunk csípőre tett kézzel követ nyomon, majd végül eleresztve a füle mellett az átkozódást, újra felénk fordul.
- Hozz egy széket magadnak — néz fel vigyorogva az italából szegény kis Kai, aki naivan azt hiszi, hogy minden következmény nélkül utasítgathatja a másikat.
Reita arcára ragadozó mosoly költözik, majd mit sem zavartatva magát a dobos ölébe vágódik. A barna hajú srác egy nyikkanással észrevételezi a történteket, mire egy apró, kárörvendő mosoly kúszik az arcomra. Elnézem még egy percig, ahogy Rei kényelmesen elhelyezkedik a srác ölében, majd vigyorogva hátrafordul, és cuppanós puszit nyom a döbbent fiú szájára. Ruru felettébb élvezi, ahogy így elnézem, hogy páholyból követheti az eseményeket, de kíváncsi leszek, hogy akkor is nevetni fog-e, ha Kai most az ő ölébe szándékozik majd hányni.

Aoi diszkréten követi figyelemmel az eseményeket, és bármit is gondoljon valójában, az arcára nem ül káröröm, sem semmi kéjes vigyor, csupán finoman mosolyra húzva azokat a telt ajkakat kevergeti az előtte álló furcsa, kék-zöld színű koktélt.

Nem tudom megállni kötözködés nélkül, így egy gonosz kis mosollyal felé fordulok, és röviden a nyakába fújok. Mikor sikerül rövididőn belül magamra vonnom a figyelmét, megeresztek felé egy elbűvölő mosolyt, de látom a tekintetén, hogy rosszat sejt. Nem baj, így talán még élvezetesebb lesz figyelni a várható kirohanását. Már ha sikerül kihoznom a sodrából, elvégre még mindig Aoiról van szó.
- Kérsz te is egy csókot Aoi-chan? — nézek rá nagy szemekkel, és igen, már a zavaráért is megérte. Legszívesebben tényleg arcon csókolnám, de a szúrós tekintetéből ítélve, nem kéne próbálkoznom.
- Talán inkább helyet kéne cserélnem Kai-jal — veti oda hidegen, majd ugyanazzal a hangsúllyal kikéri magának a „chan”-ozást.

A mondat második felére oda se figyelek, viszont az eleje már annál inkább felkelti az érdeklődésemet. Sajnos egy ilyen félreértelmezhető dolog mellett képtelen vagyok elmenni szó nélkül, így inkább közelebb hajolok hozzá, s győzedelmesen vigyorgok a képébe.
- Na de drágám, ezek szerint én már nem is vagyok elég jó neked? Már te is csak Rei ajkai után áhítozol? — drámai felsóhajtásom a többiek figyelmét sem kerülhette el, minek okán a basszeros kaján vigyorral az arcán nyújtózkodik el az asztalon, s onnan néz éhes tekintettel Aoira, majd a srác zavarát látva, kéjesen harapdálni kezdi az ajkait.

Pár másodpercig elégedetten figyelem a kibontakozó jelenetet, de amikor szemben találom magam mellettem ülő kérlelő pillantásával, valami megmagyarázhatatlan rándulást érzek a gyomromban.
Hirtelen megelégelve a műsort, védelmezően magamhoz vonom Aoit, majd szorosan a karjaimban tartva durcásan nézek rá.
- Na nem édesem, nem érdekel, hogy mire vágysz, te csak tőlem kaphatsz csókot — mondom neki féltékenységet mímelve, mire négy pár döbbent tekintet kapok válaszul. Abból a három, pár pillanat múltán már kajánul a hátamba meredő nem is érdekel, csupán az arcomtól centikre lévő, kérdő tekintet foglalkoztat.

Ahogy lassan közelebb hajolok hozzá, mire mintha kissé megriadna, és gyengéden szabadulni akarna, de egy másodpercnyi töprengés után ugyanúgy nyomulok felé. A tekintetünk összekapcsolódik, és én a pillantásommal próbálom nyugtatni, nem akarom bántani, őt nem, vagy gúnyt űzni belőle, de mégis illik a dolgok végére pontot — vagy csókot — tenni.
Épp, hogy csak hozzáérintem az ajkamat az övéhez, ahogy apró puszit nyomok rá, de egyszerűen lenyűgöz az a finom, lágy, puha érzés.
- Milyen puha... - súgom rá a szájára, majd még egy gyengéd csókot pecsételve rá arrébb húzódok.

Szinte már várom, hogy az ajakihoz kapja a kezét, bizonyítékot kutatva arra, hogy nem csak képzelte az elmúlt perceket, de végül csak a poharát zárja a markába, majd szusszantva egyet a szájához emeli, és egy húzásra kiissza az egészet.
- Egy perc és jövök — mondja, s már itt sincs, gyors léptekkel halad a pult felé, ahol türelmetlenül magához inti a srácot.

Rei megörülve az üresedésnek, át pártól mellém, aminek következménye, hogy rövidúton én találom magam Aoi helyén, ugyanis muszáj volt neki átmászva rajtam kitúrni, hogy szemtől szembe tudjon incselegni Ruruval.
Kai megszabadulva a ránehezedett basszerostól, fellélegezve kap a pohara után, s úgy issza ki a benne lévő alkoholt, mintha csak vizet inna.

Megunva a semmittevést, fogom magam, és az egyik szabad biliárdasztalhoz sétálok. Nem mondhatnám, hogy tudok játszani, mindössze van némi elképzelésem arról, hogyan lehet a lyukba lökni a golyókat. Az, hogy melyiket, vagy hogy milyen sorrendben, már nem számít, csak az élvezet a fontos.
Gondolataimba mélyedve szedegetem elő a színes kis gömböket, s random módon az asztalra pakolom őket.
- Segítsek? — hallok meg egy halk hangot a hátam mögül, majd érzékelem magát, az asztalhoz dőlő srácot is. Ajkán mosoly játszik, ahogy engem néz, a kezében pedig két, bontott üveg sört tart, az egyiket immáron felém nyújtva.
- Nem kell — válaszolom neki, miközben, hogy félreértés ne essék, elveszem tőle az üveget, majd az udvariasság kedvéért bele is kortyolok. Soha nem szerettem a sört...
- Rendben — mondja, de nem mozdul arrébb, mozdulatlanul támasztja tovább az asztalt, a szemeit szinte le sem véve rólam.
- Ümm — fogom a kezembe a dákót, majd lassan elhaladva mellette, megkerülöm a játékot. — beszállsz?
- Nem — érkezik szinte rögtön a felelet. — Inkább csak nézlek — teszi még hozzá, majd szavait igazolva felém fordul.
Aprót bólintok neki, majd az egyik színes golyóhoz helyezem a dákó hegyét, és lágyan az asztalra dőlve meglököm.

Hosszú percekig játszom egyedül, pusztán kedvtelésből, mindenfajta kötöttség nélkül. Szeretem ezt az érzést, amikor minden külső nyomást nélkülözve egyedül lehetek.
A háttérben felcsendül a többiek nevetése, majd meghaljuk azt is, ahogy Rei szívózik a pincérrel, de valahogy ez sem tud kibillenteni most ebből a fura egyensúlyból.
- Megyek, megnézem, mi történt — töri meg a néma perceket Aoi, majd hosszú léptekkel a banda másik feléhez indul.

Már megint ő játssza az összekötő, a békítő, a nyugtató, és még sorolhatnám, hogy milyen szerepet. Egyszerűen fel sem tudom fogni, hogy hogyan képes ennyi kedvességre, hogy azok után, ahogy a basszeros húzta őt, még képes arra, hogy odamenjen segíteni neki.
Már csak három golyó van az asztalon, de most, hogy elment, muszáj egy kicsit leállnom. Mintha magával vitte volna a békességem, mintha ő maga vált volna hirtelen a békességemmé.

Szusszantva állok neki megint a játéknak, majd az egyik gömböt sikerül is elsőre a lyukba löknöm. Ekkor veszem észre, hogy ezzel az utolsó lökéssel a színeket taszítottam le az asztalról, a zöld porondon ugyanis, már csak a fekete- és a fehér golyó alkot kontrasztot.

- Minden oké, sikerült elrendeznem a dolgokat, viszont a pincér megkért, hogy lehetőleg minél hamarabb távozzunk. - Aoi lép ekkor mellém, majd ugyanúgy kezdi kémlelni az asztalt, ahogy én.
- Rendben — felelem, de képtelen vagyok elfordítani a tekintetem, hogy ránézzek, megigézve bámulok előre, a fejemben pedig különféle furcsábbnál furcsább gondolatok kezdenek vad kergetőzésbe, amitől egyre jobban szédülni kezdek.

Ahogy mellém lépett, s meghallottam a hangját, éreztem, hogy az a nyugalom újra körülvesz. Kedvem lett kipróbálni, hogy érzékelhető lenne-e ez az egész úgy, hogy lépek egyet felé, aztán egyet hátrálok... újra felé lépni, majd újra hátrálni. De nem lépek semerre.

A vállamra teszi a kezét, majd közelebb hajolva a másik tenyerébe zárja a fehér golyót. Megkövülten nézem, ahogy maga elé emeli, majd a szemembe nézve arra ösztönöz, hogy a kezembe fogjam a másikat. Lassan nyúlok a sötét pont felé, ami most lustán árválkodik a hatalmas asztalon, és óvatosan csapdába ejtem.

Egy kézben fogni a bennem lévő sötétséget — katarzis.

Bólint egyet, mint aki azt mondaná, „rendben, jól csináltad”, majd felém hajol és határozottan átfogja a derekamat. Időm sincs egyik döbbenetből a másikba esni, amikor suttogásával a nyakamat kezdi bizsergetni
- Nyújtsd ide a kezed — utasít, mire beleegyezően felé nyújtom, kitárva a tenyerem, mire ő fogja magát, és gyorsan lekapja róla a fekete golyót, majd oda se nézve, a legközelebbi lyukba süllyeszti. Már épp engedném le a kezemet, amikor elengedve a derekamat megállít, és a kezembe helyezi a nála lévő fehér gömböt, de nem húzza vissza a kezét.

Ott állunk, fogalmam sincs, mennyi ideig, ügyetlenül tartva egymást, majd lassan lejjebb hanyatlik a kezünk, a golyó pedig nagyot koppanva ér földet, majd gurul el valahová. Nem foglalkozunk vele, én szinte észre sem veszem, csak az előttem álló Aoira tudok koncentrálni.

Olyan... tisztának érzem most magam, s talán ha most távolabb lépnék tőle, akkor se veszne ki belőlem ez az érzés... viszont eszemben sincs távolabb lépni tőle.
Magamhoz képest kissé félszegen simítom végig az oldalát, majd gyengéden magamhoz húzom, mire óvatosan a nyakam köré fonja a karjait. Olyan érzés, mint hazatérni, s mikor azok a duzzadt, vörös ajkak az enyémhez érnek, úgy érzem, mintha a mennyországba kóstolnék bele... pedig nem, mert ez a valóság. Valóság, melyben egy szárnyaszegett angyal a céljának tűzte ki, hogy megtanítja nekem, hogyan is kell élni.

Epilógus

A napsugarak finom cirógatására ébredek, de valaha volt morcosságom a reggelek miatt már rég eltűnt.
Boldog mosollyal az arcomon nyitom ki a szemeimet, s kezdem kémlelni a mellettem fekvő gyönyörű férfit. Haja szertelenül terül szét a párnán, duzzadt ajkai elnyílva, arca kisimult. Ahogy alszik, szinte megállíthatatlanul ontja magából a békességet, engem pedig teljesen maga alá temet.

Elmélázva cirógatom az oldalát, szinte láthatatlan érintésekkel, nehogy felébredjen. Hosszú hónapok elteltével sem tudom elhinni, hogy találtam valakit, aki mellett sikerült megtalálnom önmagamat, aki a saját szívének melegségével olvasztotta fel az enyémet, aki mint egy hurrikán, egyik percről a másikra, fordította ki az életemet.

Az egyik percben még az állandó függetlenség, mégis korlátok rabja voltam, bár így visszagondolva egyre világosabb, hogy saját magam köré húztam falakat, hogy én voltam az egyedüli ember, aki gátat vetett a saját boldogságának. Amíg azon a bizonyos napon nem szembesültem azzal, hogy lehetséges a feketéből fehéret csinálni, addig én teljesen abban a hiszemben éltem, hogy el vagyok veszve, hogy az egyetlen dolog, amit tehetek, hogy úgy élem az életem, ahogy van.

Testi örömöket hajszolva, meggondolatlanul, mindig az adott pillanatnak élni... azt hittem, az a jó, de meg kellett ismernem hozzá a mellettem csendben szuszogó férfit, hogy rájöjjek, nem így van. A pillanatnak élni is csak akkor jó, ha ott van veled egy másik ember, aki fogja a kezed.

Óvatosan érintem meg az arcát, azt a lélegzetelállító angyalarcot, miközben rekedt sóhaj szakad ki belőlem. Miért nem tudtam hamarabb felismerni a benne rejlő különlegességet?

Teljesen megváltoztál — hallom minden felől, az ismerőseim, és a média is szívesen foglalkozik ezzel a témával mostanság. Soha, egy szóval nem nyilatkoztam arról, hogy miért változott meg az életem, mert nem akarok felhajtást csinálni abból, ami most már csak az enyém, a mienk. Talán pár hónappal ezelőtt önelégülten mosolyogva számoltam volna be az életem alakulásáról, kitálalva minden apró részletet, vagy talán most is úgy tennék, ha nem Aoi lenne az az ember, aki könyörtelenül újraalkotott.

Vad csókokkal szívta ki belőlem a feketeséget, kebelezett be; olykor durva rántásokkal cincált vissza az útra, a közös utunkra, és soha, egyetlen percig sem hagyta, hogy visszaforduljak. Önző volt, de értem tette, s ezt soha nem fogom neki elfelejteni.

Képtelen lennék már nélküle élni, minden egyes távol töltött pillanatban szomjazom a közelségét, átvette az irányítást felettem, s én hagytam... hagytam, mert bár nem hittem, hogy megtörténhet ilyen, találtam valakit, akiért érdemes élni.
Furcsa volt felismerni, mert mindig rettegtem attól, hogy valaki túl sokat jelentsen nekem, nem hittem volna, hogy képes vagyok viszonozni azt az önzetlen szeretet, amit kapok, de sikerült. Sikerült, mert ott volt velem minden egyes pillanatban, s kedvességével, megértésével biztosított, amikor a képtelenség érzése kezdett eluralkodni rajtam.

- Jó reggelt — dörmögi rekedt hangon, miközben laposakat pislog, majd egy határozott mozdulattal felém fordul, egyenesen az ölelésembe simulva.
- Jó reggelt gyönyörűm - adok egy apró puszit a homlokára, miközben átfonva a derekát még közelebb húzom magamhoz. Imádom nézni, ahogy halvány, piros foltok kúsznak az arcára, miközben csillogó szemeit éhesen az arcomon legelteti.
Percekig fekszünk mozdulatlanul egymás karjaiban, s csupán halk szuszogásunk tölti be a szoba csendjét. Ahogy gyengéd érintésekkel a hátamon játszik, testem ívbe feszül, de még így sem szakadok el a pillantásától; elkapott, fogva tart örökre. Óvatosan a hátamra gördülök, magamra rántva őt is, majd egyik kezemmel a hajába túrva közelebb húzom magamhoz, és vágyakozva csapok le az ajkaira.

Hosszú percekig játszunk egymással, hol elmélyítve a csókot, hol csak apró puszikkal borítva be a másikat, s a bennem újra meg újra életre kelő érzés, jólesően melengeti a belsőmet. Annyi kedves, szeretetteljes érintés, hogy egyszerűn képtelen vagyok felfogni őket. A testem minden porcikája bizsereg, ahol egymáshoz érünk, de én csak szorítom, egyre csak közelebb húzva magamhoz próbálok eggyé válni vele, magamba fogadni azt a csodát, ami ő maga.
- Köszönöm — súgom a szájára elhúzódva, majd átfordítva magunkat, fölé hajolva lehunyt szemeire nyomok gyengéd csókokat. Végighaladok az orra vonalán, végig az arcélein, a száján keresztül le az álláig, végig a nyaka ívén. Rá akarom csókolni magam minden egyes porcikájára, azt akarom, hogy a bőrén égjek, ahogy az érintései nyomán ő is rajtam — bennem — él. — Köszönöm...

» Vélemény







Template by: Candy Shop | Rising Sun (c) 2022