köszöntő

Üdvözlök minden kedves erre járót a RISING SUN oldalon, mely az ázsiai pop és rock (japán, koreai, tajvani), dorama és film kategóriában írt történetek szentélye.

Kellemes időtöltést kívánok!


figyelmeztetés!

Kedves Olvasó!

Az oldal használatával tudomásul veszed, hogy:

A Rising Sun (rising-sun.hu) oldalon találkozhatsz olyan tartalommal, amely a 2021. évi LXXIX. törvény ("a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a gyermekek érdekében egyes törvények módosításáról") hatásköre alá tartozik (a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint homoszexualitást jelenít meg),

és elismered, hogy:
18 év feletti vagy és saját felelősségre folytatod az oldal használatát.

Az oldal slash/yaoi, ill. 18-as korhatárú történeteket tartalmaz. Ezen írásokat mindenki csak saját felelősségre olvassa!

Fanfiction = Rajongók által írt kitalált történetek.

Ezen az oldalon jelen esetben együttesekről, zenészekről.
Ezek a történetek fikciók, az írók játszanak a szereplőkkel.
Tudjunk különbséget tenni a valóság és az általuk kreált fiktív világ között.

Megkérek mindenkit, hogy a Rising Sunon olvasható írásokat ennek megfelelően kezelje.

Az oldal tartalmát, bármely részét engedély nélkül felhasználni, más oldalon közzé tenni tilos!
Minden egyes történet a szerző tulajdonában áll, felhasználásukhoz a szerző beleegyezése szükséges.

rising sun

születésnap
Birthday List

Sok boldogságot kívánunk! ^^


évforduló
Birthday List

Gratulálunk!


pályázat


Lezajlott:

2010

» Tavaszébredés

» Páratlan páros

2011

» Valentin-nap

2013

» Valentin-nap


látogatók
Flag Counter

Friss hírek

Olvasható a 38. fejezet:

Nanami Belle - Amilyenek voltunk

2022.03.09.


Ahogy ígértem, már olvasható is 22(!) rövid, egymástól független theGazettE történet:

sz_rami: Reita/Uruha szösszenetek

2022.03.08.



» Korábbi frissítések...


csevegőfal

Minden olyan névvel és névtelenül beírt bejegyzés törlésre kerül, ami sértő, személyeskedő hangnemű.


Random idézet


Idézet küldése

♫♪


Az Omae...wagamama dayo című novella folytatása. Pár év kiesik, és a helyszín Miyavi esküvője.

Liar Liar




Egy egyszerű fekete öltönyben lépkedett lazán a vőlegénynek kijelölt szoba felé. A monokrómságát csupán szőke üstöke és bíborvörös, szatén nyakkendője törte meg kissé. Zsebre tett kézzel haladt el a menyasszonyi rezidencia mellett, ahonnan fényképezőgépek szűnni nem akaró kattogása pergett ki a résnyire nyitott ablakon.
Próbálta torokköszörüléssel feloldani az idegességét, és figyelmen kívül hagyni, hogy izzad a tenyere. Tíz egész fok ellenére.
Egészen tizenpár perccel ezelőttig még úgy érezte, képes lesz nyugodtan, higgadtan végigvinni ezt az egészet, de most valahogy kezdett eltöprengeni, vajon mennyire jó ötlet egyáltalán bekopogni azon a fehér ajtón, ami elé érkezett.
Mély levegőt vett, és remegve kifújta.
Pompás. Nem retteg, ugyan már...
Kihúzta jobb kezét a zsebéből, és hármat kopogott a szépen lakkozott falapon, ahogy azt az e-mail-ben megbeszélték.
- Bújj be!
Maya még utoljára lehunyta a szemeit, hátha, ha következőleg kinyitja őket, a futonján ébred, arra, hogy a macskája kaparófalnak használja a lábát, mert unalomban él, és egérhiányban szenved. Lenyomta a kilincset, belökte az ajtót, átlépte a küszöböt, és felnyitotta szemeit.
Funfun chan — a cica — nem volt sehol, a szoba viszont meglepetéssel szolgált számára. Habár igazából nem tudta, mire is számított. Talán hatalmas giccsre, színek kavalkádjára, csillogásra, olyasmikre, amiktől egy normális ízlésfaktorral rendelkező ember legszívesebben mellékhelységet látogatna, és egy kizárólagosan fehér vécécsésze társaságában várná be a reggelit.
Azonban semmi ilyesmi nem tárult elé, mint látkép. Az uralkodó szín, bármily hihetetlen is, a fehér volt. Fehér borította a falakat, a szerény bútorzatot, a csempét, és rajta a puha szőnyeget, Miyavi ruháját, sőt. Még a hajában is volt pár fehér melírcsík. És éppen a porcelánkeretes tükörbe nézve, fél tégelynyi vaxszal próbált életet lehelni — még — egészségesen lelapult kóchalmazába a fején.
- Nyugodtan beljebb jöhetsz, nem harapok — villantott rá egy pillantást a tükörből Miyavi. Meg egy vigyort, ami csilliószorosan rácáfolt iménti kijelentésére.
Maya — jól nevelt fiúhoz híven — rátaposott cipője sarkára, kilépett fekete bőr lábbelijéből, és a változatosság kedvéért fekete zokniba bújtatott lábai belesüppedtek a habszerű szőnyegbe. Tett három egész lépést, megfontoltan és lassan, majd lecövekelt az üvegasztal előtt.
Rá akart gyújtani, mérhetetlenül ideges volt. Nem gondolta volna, hogy ennyire feszélyezni fogja majd a helyzet, pedig számolnia kellett volna vele. Mindössze azért nem húzta elő a farzsebéből a Mild Seven-jét, mert Miyavi abban a minutumban rájött volna az okára.
- Hogy-hogy csak így egyedül? — folytatta Miyavi, lassan formát öltő tincseire fókuszálva. — Azt hittem, el sem fogsz jönni.
- Gondolkodtam rajta — szúrt oda színtelen hangon Maya. Az igazság azonban bármennyire volt is udvariatlan, ez volt.
- Ez jól esett, igazán. — Miyavi szavaiból sütött az irónia, de az arcáról továbbra is csak a frizurája felé tanúsított koncentrációt lehetett leolvasni. — És minek köszönhetem mégis, hogy láthatlak? — A (fehér színű) vaxos tégely megadó ürességgel koppant a tükör előtti fehér asztalkán, hogy Miyavi ezek után a hajlakkot kaparintsa hófehérre pingált körmű ujjai közé.
- Rájöttem, hogy nem kell tartanom tőled — felelte Maya egyszerűen. A tekintetét azonban még a világ minden kincséért sem szakította volna el az üveglapon pihenő fehér, rózsát formázó hamutartóról. Lábával rajzolt egy félkörívet a szőnyegbe, majd visszafelé is, és a rojtok közé húzott csík eltűnt.
- Igazán? — húzta fel egyik szemöldökét Miyavi. — Kifejtenéd?
Maya arcára őszintétlen mosoly kúszott, ahogy szinte pislogás nélkül egy porcelán sziromra meredt.
- Megházasodsz — jelentette ki, csak hogy erősítse a szó jelentősségét és súlyosságát. Meg Miyaviban a felelősségtudatot. Nem nézett fel, hogy láthassa, Miyavi elfintorodva ölt nyelvet a tükörképére, mintha chilis vaszabit nyalt volna. — Azért veszed el Melody sant, mert szereted őt, így nekem nincs miért tartanom tőled.
Az utolsó néhány szó elhangzása közben a Miyavit tükröző üveglapra pillantott. A fehér öltönybe bújt énekes haja immár tökéletes volt, ha VK viszonylatban gondolkodunk, öltözéke azonban láncokért, biztosítótűkért, halálfejekért, és legfőképpen színekért kiáltott.
Miyavi először felvette a „Biztos ilyen hülye vagy, vagy csak játszod?” tekintetét, majd szélesen, gúnyosan, teljes szívből elvigyorodott. Felegyenesedett, lassan megfordult a tengelye körül, hogy immár közvetlenül Maya képébe röhöghessen. Ahogy fogkrémreklámot megszégyenítően fehér fogai elővillantak, Mayának feltűnt, hogy VK-Hófehérke ajkából hiányzik a piercing. Értetlen arccal várta, hogy a másik újra információmegosztóképes állapotot vegyen fel, és legalább annyira tartotta agyalágyultnak Miyavit, mint az utóbbi őt.
- Maya, nem lehetsz ennyire naiv — nevetett rá a vőlegény, és úgy meredt a szőkére, mintha várná, hogy az április bolondját kiált. A kiáltás elmaradt, ehelyett Miyavi szemtanúja lehetett hogyan próbálnak kiugrani a helyükről Maya mogyoróbarna szemei.
- Nem szereted Melody sant? — Maya úgy érezte fojtogatja a dühödt kétségbeesés. Kezei ökölbe szorultak, majd ujjai elernyedtek, majd megint csak belevájta körmeit a tenyerébe. Alig bírta felfogni, mekkora hülyét csinált belőle Miyavi. Már megint.
- Szeretni? — visszhangozta Miyavi újabb gúnykacajjal kísérve. — Mit szedsz mostanában? Vagy magadtól jönnek az ilyen abszurd ötleteid? — Legyintett. — Ennyi fantáziával írónak kellett volna menned.
Maya próbált valamit mondani, valami cáfolatot, ami igenis azt bizonyítja, hogy Miyavi végre kinőtte a biszexualitását, a gyerekes birtoklási szenvedélyét, az örökké nyerni akarását. Többször vett levegőt, hogy belekezdjen a mondatba, és ugyanannyiszor fújta ki dühödten.
- De hát a gyerek...! — kapaszkodott bele kétségbeesetten az utolsó nagyon is logikus, magyarázatra szoruló szálba.
A fejében csak az zakatolt, hogy Miyavi átcseszte őt, és ő csak úgy besétált hozzá. Mert remélt. Hogy megint barátok lehetnek, mint régen, hogy végre szorongás nélkül lehet vele megint kettesben.
Hát nem.
A félelem egyre kúszott feljebb és feljebb, körbezárta a szívét, összeszorította a torkát. Úgy törtek ripityára az álmai, mint az a váza, amit a menyasszony egyik túlbuzgó fotósa lökött a földre nagy sietségében.
- Mi? Csak nem gondolod, hogy az enyém? — Maya tekintete elárulta, hogy igenis úgy gondolta. Miyavi bosszúsan felsóhajtott. — Eszemben sincs belekontárkodni Melody kapcsolatába Tanaka Koukival. Ez csak egy show a médiának. — Miyavi megcsillogtatta tehetségét az ördögi vigyorok terén.
- Akkor miért veled házasodik össze? — fakadt ki végleg reményvesztetten Maya.
- Mert Johnny san páros lábbal rúgná ki Tanakát, ha kiderülne, hogy kapcsolata van. Ha összeházasodnának, Tanaka mellé még Melody is munkanélküli lenne a gyerek miatt, ami nem túl jó háttér egy babának. Egyébként már két éve összeköltöztek. Melody meg a barátom, és megteszem neki ezt a szívességet. Ne maradjon már szégyenben, nem igaz? — Miyavi jó szokásához híven rávigyorgott Mayára.
Akinek az arca útközben felvette Miyavi öltönyének a színét.
Forgott vele a világ, nem lehet igaz, ez olyan baromi nagy képtelenség, egy hihetetlen összevisszaság. Miyavi nem szereti Melodyt, még csak véletlenül sem.
És ő meg?
Ő meg besétált ide, lazán, egyszerűen, anélkül, hogy bármi sokkra számított volna. Kellett volna. Hiszen Miyaviról volt szó, hogy a fenébe’ ne kellett volna számolnia valami stiklivel. Ijedten nézett a másik magabiztos, kékesszürke kontaktlencsékkel ellátott szemeibe.
Megköszörülte a torkát, és, hogy megelőzze, hogy az énekes akár egy lépést is tegyen felé, megszólalt.
- Tudod... khm... nem ezt vártam — mondta őszintén, habár talán a félelem jobban kicsilingelt a hangjából, mint ahogy azt eredetileg engedni akarta.
- Ha nem mondod, észre se veszem — fújt egyet Miyavi. — Az arcodra van írva, nagy jelekkel, hogy PÁNIK. — Maya nyelt egyet, és próbálta feloldani azt a jeges, merev mozdulatlanságot, amit belevezetett a nemrégiben lefolyt társalgás.
- És... - kezdte, csak, hogy valamivel mégiscsak elüsse az időt. Nem akart ezek után megfutamodni, talán valóban nem kell félnie Miyavitól, lehet, hogy tényleg van valakije, aki nem Melody san. — és mi lesz majd, ha valóban meg akarsz majd házasodni?
Miyavi ajkaira visszafutott az ördögi vigyor.
- Tudsz róla, hogy Japánban engedélyeznék az egyneműek házasságát? — kérdezte, szenvtelenül belevájva pillantását a Mayáéba. A válasz egy zavart, rémült fejrázás volt. — Nos, amíg az említett rendelet meg nem születik, addig nem válok el Melodytól — nevetett fel újra.

Maya bólintott, jelezve, érti. A helyzet az volt, hogy túlságosan is jól értette. Miyavinak eszében sincsen heteroszexuális életvitelt folytatni, és ez a tény kétségkívül zavarba ejtő volt, ha nem inkább kínosan feszélyező. Nem igazán tudva, mit is kezdjen magával, egyik lábáról a másikra állt, ajkait összeszorította, majd elengedte, tekintete pedig tüzetesen végigpásztázta a padló minden aprócska zegzugát.
Gondolatai között az is felötlött, hogy Miyavinak esetleg van valakije, és ha ez így van, akkor nem kéne ennyire szerencsétlenül viselkednie, de valahogy nem érezte úgy, hogy eredeti kérdését, miszerint „Ugye nem kell már félnem tőled?”, hogyan dobozolja be valami kellemesebb, kevésbé egyértelmű csomagolásba.
Végül sóhajtva a szókimondás mellett döntött.
- Most van valakid? — nézett újra Miyavira, aki épp egy ezüstszínben fénylő Sex.Pot.Revenge-nyakkendőt bűvölt a nyaka köré, inggallérja némiképpeni összetartása végett.
- Meg fogsz lepődni: nincs — közölte semleges arccal. — Mintha megingott volna az iménti magabiztosságod — tette hozzá, továbbra is tükörbeli önmagát vizsgálva.
- Tényleg? — Maya megengedett magának egy rövid, keserű-gúnyos kacajt. — Tudod, veled kapcsolatban nem csak felhőtlen emlékeim vannak. — A hangja sötétebb tónusba fordult, akárcsak a pillantása. A jogos düh valahogy megtöltötte bátorsággal, és képes volt már percek óta Miyavit fürkészni.
- Végre nem beszélünk mellé — nézett rá Miyavi, ahogy megpördült, immár teljes harci díszben, vőlegényi pompában, az "elegáns" jelzőt túlszárnyalva, a "gyönyörű" szót fakó jelhalmazzá szégyenítve. — Tudni akarod, vannak-e alkalmi szeretőim? Hogy van-e valaki, akit szeretek? Hogy az a személy te vagy-e? — Miyaviból váratlanul kezdett ömleni az őszinteség. Maya megkeményedett arccal, összeszorított állkapoccsal meredt rá, és a harag, ami régebbről visszaköszönt benne, nem hagyta, hogy féljen. A vészcsengőt, hogy inkább forduljon sarkon, és pattanjon fel nyílegyenesen a legközelebbi vonatra, ami hazaviszi, elnémította az eltökéltség. — Nem hinném, hogy meglepődsz ezúttal — szólalt meg újra Miyavi, de a játékos gúny kiveszett a hangjából. — Igen, voltak szeretőim, nem egy, pár hónapig tartó futó kapcsolatok, próbáltam pótolni a hiányt. Sikertelenül. Igen, szeretek valakit, és igen, te vagy az. Meghívtalak, nem azért mert akartam, hogy lásd, hogyan veszem el Melodyt, hanem, mert találkozni akartam veled. Azért nem akartam, hogy elgyere, mert képes lennék megragadni a kezed, és téged az oltár elé rángatni, ha csak egyszer is a szertartás alatt rád néznék. Tisztában vagyok a gondolataimmal, az érzéseimmel, a döntéseimmel. Egyedül azt nem tudom, te miért jöttél el. Nem hinném, hogy nem számoltál ezzel a lehetőséggel is.
Miyavi továbbra is szinte szemrebbenés nélkül figyelte Maya cseppet sem változó arcát. Esetleg csak annyiban különbözött a pár perccel ezelőtti önmagától, hogy az elszántság még jobban belemerevedett a tagjaiba.
- Ahogy már te is említetted — kezdte Maya. —, naiv voltam. Én tényleg hittem benne, hogy megint barátok lehetünk, és megint csalódtam.
- Most elmész? — Miyavi hangsúlya szinte kijelentő volt.
- Még nem tudom. — Maya ekkor felengedett, és fájdalmasan grimaszolt, miközben a tenyerét végighúzta az arcán tehetetlenségében. — A hazugságoddal elrontottál mindent, de...
- Nézd — vágott közbe Miyavi. —, Melodynak szüksége van erre a hazugságra, hogy...
- ...nem fejeztem be — fojtotta belé a szót Maya. — De meglepett, hogy ezt is felvállalod, hogy segíts rajta, és ez kellemes csalódás benned. — Miyavi ajkai, bármennyire is érte szólt a mondat, keserű félmosolyra húzódtak.
- De te nem mondanál nekem igent. — Maya vonásai újra megfeszültek.
- Nem.
- Azt hiszem, ez most eldöntötte, hogy maradsz, vagy sem — sóhajtotta Miyavi. — Vagy sem. — Szemeiben azért csillogott még némi remény, ahogy tett egy lépést Maya irányába.
- Vagy sem — ismételte Maya. — Add át üdvözletem Melody sannak — mondta még, majd megfordult, belelépett a cipőibe, és célirányosan lépett kettőt az ajtó felé.
- Várj! — Miyavi elkapta a karját, Maya pedig felé fordult.
Szinte csatát vívtak a tekintetükkel, Miyavi pedig nem lazított a szorításon. Több perc telt el néma csendben, ami szinte lüktetett a fülükben, a két zenész azonban csak nézte egymást. Maya elutasítón, Miyavi vágyakozón.
Hosszú idő elteltével, Miyavi lassan, de határozottan közelíteni kezdett Maya arcához. Szemeivel nem engedte el a másik pillantását, szinte centiről centire haladva, lassan hajolt oda a szőke ajkaihoz.
Alig három centi hiányzott.
- Állj.
Maya hangja fülsértően kemény volt.
- Ha most úgy tennék, mintha nem hallottam volna, mit tennél?
- Valószínűleg behúznék neked egyet — jött a határozott válasz.
- Hány százalék?
- Nyolcvan.
- És a maradék húsz?
- Ellöknélek, kivágnám az ajtót, és az állomásig rohannék.
- Esélyem sincs, hogy esetleg viszonozd? — Miyavi arcán vigyor jelent meg. Maya nem tudta mire vélni.
- Nincs.
Miyavi elengedte, Maya hátralépett, arcaik eltávolodtak egymástól.
- Tartozol nekem egy csókkal — vigyorogta a képébe Miyavi. Maya megütközve nézett rá.
- Egy okot mellékelnél?
- Jó indok nélkül lépsz le egy régi bandatársad, és barátod esküvőjéről.
Maya megforgatta a szemeit. Egyetlen szó nélkül fordult meg, nyomta le a kilincset, lépett át a küszöbön, és vágta Miyavi önelégült képébe az ajtót.
Lassú, bizonytalan léptekkel haladt az állomás felé.
Megint Miyavi győzött.

» Vélemény







Template by: Candy Shop | Rising Sun (c) 2022