Cím: Másnak szánt ajándék
Páros: Yasuno (Kra) - Mai (ex-Kra) és
említés szintjén Kai - Uruha (the GazettE)
Téma: Valentin-nap
Történet: A Kra dobosa kollégája
segítségét kéri, hogy avassa be a csoki-készítés
rejtelmeibe. A főzőcske közben Yasuno számára kiderül, hogy
az ő titkos imádottja Kai párja. De beszélgetés közben sok
dolog átértékelődhet...
Figyelmeztetés: idegen szó használata,
enyhe slash, OCC karakterek
Korhatár: PG-13
Megjegyzés: Csak neveket, helyszíneket és
egy szomorú tényt használtam fel a ficemben, minden más a
képzelet műve.
A történet egyfajta fohász is, Mai
felépüléséért...
Választott szavak: gitár, ékszer,
fénykép, könyv, tükör
A dobos zavartan toporgott a másik banda
próbaterme előtt.
”Mikor végeznek már?” — gondolta kissé türelmetlenül. Ideges
volt, kétszeresen is. Egyrészt nem tudta, mit fog szólni a
kéréséhez kollégája, másrészt nem akarta senkinek az
orrára kötni magánügyét... Azért volt különösen kínos a
szituáció, mert - az általa gondosan titkolt - szíve csücske
is épp ezen ajtó mögött nyúzta a gitárját. A kiszűrődő
lassú zene hallatán kissé elmélázott, így - valamennyire -
idegei is lenyugodtak. Észre sem vette, hogy a dallam
elhallgatott.
Hirtelen kicsapódott az ajtó, és
kirobogott rajta Ő... A bandából még ketten követték
vigyorogva, majd lassabb tempóban - fejét fogva - megjelent az
énekesük is. Annyira váratlanul történt az egész, hogy
Yasuno már csak neki tudott némi köszönésfélét kinyögni.
- Üdv, Yasuno! Bocsánat miattuk... Ugye,
nem vágtak orrba? - célzott Ruki az imént viharos
gyorsasággal távozókra.
- Nem.
- Ano... mi szél hozott hozzánk?
- Kait keresem...
- Menj be hozzá, most épp tudsz vele szót
váltani - bökött a nyitva hagyott ajtó felé. A kis énekes
még egy intéssel elköszönt, ezután követte féktelen
társait a büfé felé.
- Szia! - nevetett rá a másik dobos. -
Hallottam, hogy engem keresel. Miben segíthetek?
- Az a helyzet, hogy te eléggé otthon vagy
a konyhában. Segítenél nekem? Nemsokára Valentin-nap lesz.
Meg szeretnék lepni valakit egy kis csokival, de fogalmam
sincsen, hogy kell elkészíteni.
- Semmi gond. Amúgy is akartam főzni, jól
jön egy segítő kéz. Holnap délután megfelel? Akkor szabad
vagyok.
- Azt hiszem, nekem sincsen programom.
- Remek, akkor holnap délután két órakor
várlak. Ja, itt a telefonszámom, meg a címem... - firkantotta
le egy kis cetlire Kai.
- Mit vigyek?
- Van otthon bőven mindenféle hozzávaló.
Legfeljebb dobozt hozzál, amiben elviszed haza.
”Ő is készít valakinek...” -
morfondírozott a nyúlánk zenész, miközben a próbatermükbe
tartott. Belépett, és az első gondolata ösztönösen Mai
volt. Nélküle olyan üres minden... A falak tele voltak a banda
fényképeivel. Onnan mosolygott rájuk a gitáros, de
már nem játszhatott velük.
”Szegény, most is a kórházban
van...” - sóhajtott Yasuno, majd Keiyuura pillantott, aki a
zongora előtt ülve meredt maga elé.
- Kei?
- Hm? - rezzent fel az énekes.
- Folytatjuk? - célzott a próbára.
- Yuura még nem ért vissza a büféből.
Utána... mehet.
- Hiányzik - állapította meg Yasuno.
Keinek nem kellett magyaráznia, ennyiből is értette, hogy Mai
a téma...
- Az előbb telefonált a menedzser. Nem
érdekli, hogyan szedjük össze magunkat, de hónap végére új
kislemez-anyagot kell összehoznunk. Nem számít, mi történt,
a gépezet akkor is működik... ha ledarál valakit, nekik az
sem baj. Csak meglegyen a hasznuk... - tört ki a kis énekesből.
- Sajnos ez igaz, de tisztában voltunk
vele, amikor belevágtunk... - hangzott az ajtóból.
- Igen, Yuura... de akkor annyira
nonszensznek tűnt, hogy velünk... ilyen történhet -
sóhajtott Keiyuu. - Na, akkor folytassuk a munkát!
- Mai hogy van? - kérdezte másnap Kai,
miközben a csokit kavargatták.
- Még kórházban van. Igazából soha sem
panaszkodik. De a szemein látszik, hogy szenved. Remélem, mielőbb
rendbe jön...
- Közel álltok egymáshoz?
- Mind a négyen közel állunk, épp úgy,
ahogy a ti csapatotok tagjai is.
- Mindenfajta kapcsolat az alkalmazkodás
próbája. Nem mindig zökkenőmentes. Az elején nekünk is
nehéz volt... De sikerült elérnünk az összhangot, és azóta
igyekszünk megtartani.
- Mi is épp így teszünk. Ano... te a
bandátok egyik tagjának fogod adni a csokit? — puhatolózott
óvatosan Yasuno. Úgy tűnt, telibe talált...
- Kérlek, ne áruld el senkinek...
- Óh... tehát igen. Hallgatni fogok róla,
de most azért találgathatok - sandított Kaira. - Aoi... nem,
nem hinném. Inkább Reita vagy Uruha...
Amikor Yasuno kimondta a szólós
becenevét, Kai mélyen elvörösödött.
- Ano... - Zavart vigyor ült ki arcára. -
Kérlek... tudod, egy ideje már együtt vagyunk. A mai délután
miatt el kellett távolítanom itthonról. Nagyon erős indokkal
és csellel...
- De a banda tudja — jegyezte meg a nyurga
szőke, látszólag nyugodtan, miközben úrrá kellett lennie
gyomra ideges remegésén.
- Igen, ők segítettek lefoglalni...
Hiszen, az imént említettem, mindenben próbálunk
alkalmazkodni egymáshoz.
”Nem készíthetem én is Neki. Alig
tudok róla valamit... és ők már elég régóta együtt
lehetnek. Boldogok. Nem zavarhatom meg a kapcsolatukat.” -
döntött Yasuno. Elhatározása megnyugtatta. Hangosan viszont
ennyit válaszolt:
- Jó nektek, igazán boldognak tűntök.
- Soha boldogabb nem voltam még. És,
remélem, Uruha is így érez...
- Van olyan ismerősöm, aki a szabadságra
esküszik. De a szabadság ára a magány... nincs mellette
senki. Nem valami vonzó távlat...
- A magány alattomos szerzet. Mindent fel
tud emészteni... a testet és a lelket is - bólintott Kai
komolyan.
Yasuno szomorúan hajtotta le a fejét. Úgy
érezte, hogy csilingelve roppant ezer szilánkra a lelke, mint
valami finom, törékeny ékszer, vagy vékony falú,
kecses kristálypohár, amit óvatlan lapátkezek roppantottak
el, majd leejtettek a kövezetre...
Hazaérve elmélázva szemezett a tükörrel.
Nem, nem a saját tükörképével... Mai arcát látta benne.
A gitáros édes, titokzatos mosolya igazán
csak most vált érthetővé számára.
Kai bölcs megjegyzése akaratlanul nyitotta
ki Yasuno szívében a bezárt ajtót... a dobos most jött rá,
hogy - bár Uruha igazán jóképű, de ő - valójában a
csodára várva - karnyújtásnyira volt eddig a boldogságtól...
csak nem látta.
”Mai... te mindig mellettem voltál,
és mindig segítettél. Szelíd törődéseddel ajándékoztál
meg, amit csak nekem tartogattál... és mégis magányos voltál
mindig. Egyedül hagytunk. Egyedül hagytalak. Annyira hiányzol!
Mai, most én fogok ajándékot adni. Csak neked!”
A steril kórházfolyosón visszhangot
vertek a léptek. Ebben a szárnyban csak privát betegek
feküdtek, egyszemélyes szobákban, médiától elzárva és
megkímélve. Yasunot természetesen beengedték. A csend szinte
ordított a fülében a kinti zsibvásár után.
”Hogy lehet így gyógyulni a másik
szárnyban, ha ekkora a zaj?!”
Halkan kopogott a kórterem ajtaján, majd
belépett.
Mai felnézett a könyvből, amit
olvasott. Látva Yasunot, rögtön le is rakta a kötetet az
éjjeliszekrényére. Örömmel üdvözölte a dobost, bár most
is látszott rajta a gyengeség és elgyörörtség.
Beszélgetés közben Mai figyelmét
felkeltette a szőke kezében szorongatott lapos kis tárgy.
- Ezt nekem hoztad? - mutatott a szépen
becsomagolt dobozra, amiben a dobos által gyártott csoki
lapult.
- Igen. — Zavartan tette le mellé a
kicsinyke csomagot.
A gitáros lassan odanyúlt érte, majd
kibontotta.
- Te készítetted? - nézett fel.
- Én.
- De - eredetileg - nem nekem akartad —
feltételezte, helyesen.
Yasuno nagyot sóhajtott. Mai ismeri őt
annyira, hogy az igazságot bevallja neki...
- Valóban nem. De... tudod, örülök, hogy
— bár eredetileg másnak szántam - neked hoztam el.
Igazából a készítése közben sem ő járt az eszemben.
Rájöttem, hogy mennyi szállal kötődöm hozzád... és
mennyire szeretném, hogy visszatérj!
A gitáros ragyogó szemekkel nézett rá,
majd tört egy picit az édességből, és enni kezdte. Arcára
volt írva, mennyire finomnak tartja.
- Köszönöm. De csak akkor fog igazán
ízleni, ha együtt esszük meg. Leülnél? Ide, mellém -
húzódott picivel arrébb, amikor a falatot lenyelte.
Yasuno óvatosan tette le magát az ágy
szélére. Mai elmosolyodott. Bár erőtlen mosoly volt, de
őszinte, és kifejezte mindazt, amit a gitáros a szívében
érzett. A dobos keze felé nyúlt, és gyengéden
megszorította. Majd összefűzték ujjaikat. Yasuno lesütötte
a szemét. Csend volt, sokatmondó, de nem kényelmetlen
némaság, amit néha megtört a csokoládé halk roppanása.
- Csokis lettél - kuncogta el magát a szőke,
amikor felpillantott.
Ösztönösen nyúlt oda, hogy Mai ajkáról
letörölje a kis darab csokoládét. Ahogy lassan
végigsimított rajta, úgy került egyre közelebb egymáshoz az
arcuk. Mai lenyalta társa ujjáról az édességet, majd a
száját vette célba...
Reszketve simultak egymás ölelésébe.
Yasuno úgy érezte, többet kapott Valentin-napra, mint azt
remélni merte volna. De ezzel Mai is így volt:
- Boldoggá tettél. Nekem ez többet ér
minden gyógyszernél.
- Meg fogsz gyógyulni, Mai.
- Már van miért — suttogta az ajkára.
— Nekem te vagy az igazi ajándék.
» Vélemény
|