A repülőtéren minden a már előre megbeszélt és
rengetegszer elismételgetett forgatókönyv szerint zajlik.
Mindannyian mosolyogva nézzük, ahogy egyre közelebb kerülsz
hozzánk, majd mindenkivel váltasz egy baráti ölelést.
Látszik az arcodon, hogy örülsz annak, hogy végre itthon
lehetsz, ahogy mindenkivel váltasz pár szót, majd mész a
következő emberhez. Ahogy meg lett beszélve, én maradok
utolsónak, és engem egy kicsit hosszabban ölelsz meg, míg a
hajamba fúrod a fejed. Szeretném elmondani, hogy mennyire
hiányoztál, de nem tehetem, és talán nincs is rá szükség,
hiszen biztos vagyok benne, hogy magadtól is tudod. Borzasztó
érzés tud lenni, ha a legjobb barátodat hat hónapig nem
látod, és telefonon is alig tudsz vele beszélni. Ahogy egymás
karjaiban állunk, úgy érzem, végre kicsit megnyugszom, és
mosolyogva tollak el magamtól.
- Isten hozott itthon, Bakanishi! - üdvözöllek vigyorogva, te
pedig halkan felnevetsz.
- Örülök, hogy újra itt lehetek - feleled, és valahogy van
egy olyan érzésem, hogy szeretnél még valamit hozzátenni
ehhez a mondathoz.
Intenek, hogy menjünk az autókhoz, én pedig azonnal elfordulok
tőled, és elindulok a többiek után. Hallom magam mögött a
lépteidet, és érzem, hogy engem nézel, mikor pedig kicsit
hátrapillantok, látom, hogy igazam volt: mosolyogva viszonzod a
tekintetem, majd kicsit begyorsítasz és mellém kerülsz.
Örülök, hogy végre megint itt vagy velünk, és bár kicsit
félek attól, hogy mennyire változtál meg ez alatt az idő
alatt, biztos vagyok benne, hogy minden olyan lesz, mint régen.
Az autóban természetesen mellettem ülsz, mint mindig, és most
már nyugodtan hajtod rá a vállamra a fejed. Lehunyt szemekkel
pihensz, gondolom kimerített a repülőút, én pedig csak
bámulok ki az ablakon.
Nem sokkal később megérkezünk egy nagy épülethez, ahol egy
fogadást tartanak annak örömére, hogy hazajöttél, te
azonban már rég elaludtál a vállamon. A többiek nevetve
néznek minket, és pedig kicsit megrángatom a vállam, hátha
felébredsz, de úgy tűnik, ez nem fog hatni. Végigsimítok az
arcodon, és óvatosan megpróbállak eltolni magamtól, mire
kicsit kinyitod az egyik szemed, és morcosan nézel rám.
- Naa, Kazu... - morgod még félálomban. - Álmos vagyok... -
Felnevetek, majd kicsit belecsípek a válladba, mire
felpattannak a szemeid, és dühösen felülsz. - Ez fájt.
- Ne haragudj - vigyorgok rád egy cseppnyi megbánás nélkül,
és kinyitom az autó ajtaját. - Gyere, megérkeztünk. - Már
szállok is ki, te pedig valami olyasmit morogsz, hogy "mi a
francnak kell ekkora felhajtást csinálni?", de követsz.
Ahelyett, hogy megint mellettem kezdenél sétálni, duzzogva
leelőzöl, én azonban már nem tudom az ilyeneket komolyan
venni, és tudom, hogy úgysem fog sokáig tartani. Mégis, nem
akarom, hogy most még csak szóba se állj velem, így halkan
mögéd lépek, és két oldalról megbököm az oldaladat.
Megrándulsz, és morcosan szembefordulsz velem, majd összefonod
a karjaidat, míg én hatalmas kiskutya szemekkel nézlek. - Nem
mondod komolyan, hogy most haragszol? - kérdem, és közben
szipogást imitálok, mire megforgatod a szemed, majd
belebokszolsz a hasamba, én pedig játszani kezdem a halottat.
Nevetve nézel rám, és rácsapsz a fejemre. - Baka! -
Elfordulsz tőlem, és belépsz az épületbe. - Gyere,
igyekeznünk kell.
Mosolyogva megyek utánad, és mivel mi voltunk az utolsók
becsukom magam mögött az ajtót. Mindannyian megkapjuk azt a
ruhát, amit viselnünk kell, és elküldenek minket
átöltözni, mivel a vendégek úgy félórán belül itt
lesznek. Lassan caplatok fel a hosszú lépcsőn az öltözőnek
kinevezett szobába, majd gyorsan átöltözöm, és próbálom
rendbe szedni a hajam több-kevesebb sikerrel. Úgy húsz perccel
később szólnak nekünk, hogy mindannyian menjünk le a hallba
fogadni a vendégeket. Utálom az ilyet csinálni, de hát
muszáj, így ráerőltetek az arcomra egy mosolyt, majd végül
tényleg elnevetem magam, mikor kicsit oldalra nézek, és a te
szenvedő pillantásoddal találom szembe magam, ahogy mosolyogni
próbálsz, de az inkább egy vicsor lesz. Megrángatom az
öltönyöd ujját, és vigyorogva nézek rád.
- Ideges vagy, baka? - kérdem suttogva, te pedig megrázod a
fejed.
- Nem, csak utálom az ilyet. - A szemembe nézel, és úgy
teszel, mintha sírnál, majd megölelsz. - Haza akarok menni,
anyuci - nyávogod a nyakamba, én pedig nevetve tollak el
magamtól. Már épp mondanék valamit, de ekkor megérkeznek az
első vendégek, így már nincs lehetőségünk beszélni.
***
Mosolyogva ülök az egyik asztalnál, és figyelem, ahogy
mindenkivel udvariasan váltasz pár szót. Tudom, hogy csak
szerepet játszol, de olyan hitelesen nevetsz, meg minden, hogy
lassan már én is elhiszem. Mikor már egy jó ideje
kérdezgetnek a tanulmányaidról Amerikában, kezdem látni
rajtad, hogy egyre inkább fogy el a türelmed. Ezért vagyok én
itt, hogy ezt szépen megelőzzem. Néha kérlelően felém
pillantasz, mikor beszélgetőpartnereid egymással
beszélgetnek, de aztán már megint ott a színlelt mosoly az
arcodon. Úgy gondolom, még korán van ahhoz, hogy lelépjünk,
de, mikor látom, hogy az egyik kérdésnél megremeg a kezed,
amelyikben a poharat fogod, felpattanok a helyemről, és mögéd
lépek. Széles mosolyt erőltetek az arcomra, és vidáman
nézek beszélgetőpartnereidre, míg megfogom a vállad.
- Elnézésüket kérem - kezdem udvariasan. -, de az
ünnepeltnek most van pár olyan dolga, ami nem várhat. - Kérdőn
rám pillantasz, és félek, hogy most mindent elrontasz, de
végül nem szólalsz meg. - Így hát, ha most
megbocsájtanának nekünk... - Húzni kezdelek az ajtó felé,
míg mindenkitől elköszönünk, majd, mikor már kiérünk az
épületből, azonnal az egyik kocsi felé irányítalak.
Behuppansz az anyósülésre, és lehunyt szemmel hajtod hátra a
fejed. - Kösz... - mondod halkan, én pedig csak elmosolyodom.
Kinyitod a szemed, és kérdőn nézel rám. - Egyébként honnan
tudtad?
Elnevetem magam, miközben beindítom az autót, és kihajtok a
parkolóból. - El sem tudod képzelni, milyen kétségbeesettnek
tűntél.
- Nem voltam az. - Hitetlenül pillantok feléd, mire megforgatod
a szemed. - Csak már idegesített az a rengeteg kérdés.
Bólintok egyet, hiszen ezt teljesen meg tudom érteni. - És
nekem szeretnél mesélni? - kérdem halkan, és tényleg
kíváncsi vagyok rá, hogy milyen volt Amerikában, te pedig
csak egy perszével válaszolsz. - Akkor hozzád, vagy hozzám?
- Hozzád - feleld úgy, mintha ez természetes lenne, és
gyengén rám mosolyogsz. - Fáradt vagyok - suttogod, és kicsit
lejjebb csúszol az ülésen, így már majdnem fekvő pozícióban
vagy.
- Szerintem nem érdemes elaludnod, mindjárt megérkezünk. -
Ahogy rád nézek, látom, hogy ezt már felesleges volt
mondanom, mivel le vannak hunyva a szemeid, és szépen,
egyenletesen szuszogsz, ami jelzi, hogy alszol. Elmosolyodom,
majd elfordulok tőled, és csendben vezetek tovább.
***
A szobámban mindketten kényelmesen elhelyezkedünk a
franciaágyon, és percekig csak csöndben nézzük egymást,
majd végül én szólalok meg. - Nos...
Felhúzod az egyik szemöldököd, és elismétled. - Nos...
Felnevetek, és belebokszolok a válladba. - Milyen volt Amerika,
Baka? - kérdem, te pedig csak megvonod a vállad, és hátradőlsz
az ágyon.
- Jó volt... de hiányoztak az itthoni dolgok. - Bólintok
egyet, te pedig elnézel a fejem mellett, és úgy folytatod. -
És rájöttem, hogy nagyon hülye voltam, amiért pár dolgot
nem tettem meg eddig - mondod halkan, kicsit elgondolkodva.
- Mire gondolsz? - nézek rád értetlenül, te pedig egy percig
csak csöndben figyelsz, majd egy hirtelen mozdulattal felülsz,
és közelebb hajolsz hozzám. Pár pillanatig fürkészed a
szemeimet, majd végigsimítasz az arcomon, én pedig már el
szeretnék húzódni, de te nem hagysz.
- Például erre - suttogod, és már épp megkérdezném, hogy
mire, ekkor azonban puha ajkaidat érzem az enyémeken. Lágyan
csókolsz, nekem pedig valamiért hevesebben dobog a szívem, és
önkéntelenül is átölelem a nyakad. Nyelveddel
végigsimítasz az ajkaimon párszor, én pedig felsóhajtok,
így utat engedek neked. Kapva kapsz az alkalmon, és elkezded
felfedezni a számat, majd belemosolyogsz a csókba, mikor én is
viszonozni kezdem, amit csinálsz.
Eltolsz magadtól, mire csalódottan felmordulok, de aztán
észbe kapok, és kicsit félve nézek rád. Te csak
elmosolyodsz, és eltűrsz egy tincset a fülem mögé, majd
megint birtokba veszed az ajkaimat. Most már bátrabb vagy, és
én is jobban átadom magam a dolognak. Beletúrok a hajadba, te
pedig lassan simogatni kezded a hátamat, majd utat keresel a
pólóm alá, és a hasamat cirógatod. Sosem hittem volna, hogy
egyszer ilyen helyzetbe kerülök veled, de most, hogy itt
vagyunk, egyáltalán nem zavar, sőt... egyre csak az jár a
fejemben, hogy többet akarok belőled. Szorosan ölellek, te
pedig egy mozdulattal az öledbe húzol, és úgy karolsz át a
derekamnál. Még mindig lassan, gyengéden csókoljuk egymást,
de már nem tudom, meddig marad ez még így.
Ahogy ujjaid az oldalamon játszanak, megremegek, és eltollak
magamtól, te azonban egyből a nyakamhoz hajolsz, és azt kezded
csókolgatni. Hátrahajtom a fejem, és felsóhajtok, mikor
végignyalsz az érzékeny bőrön, miközben próbállak még
közelebb húzni magamhoz. Érzem, hogy elvigyorodsz, majd
beleharapsz a nyakamba, és kicsit szívni kezded. Meg
szeretnélek állítani, hiszen ez nem valami jó ötlet, de
egyszerűen nem vagyok képes rá. Túlságosan felizgat a
gondolat, hogy holnap mindenki látni fogja azt a nyomot, és
csak mi ketten fogjuk tudni, hogy ki volt az.
Végül felemeled a fejed, és csillogó szemekkel nézel az
enyémekbe, miközben kezeid a pólóm alatt járnak kikutatva a
mellbimbómat. Felnyögök, mikor játszadozni kezdesz velük,
és a nyakadba hajtom a fejem. Hihetetlenül jó érzés, ahogy
ujjaid játszadoznak rajtam, és ebben a pillanatban csak az jár
a fejemben, hogy ezt semmiért nem cserélném most el. Párszor
végigsimítasz a mellkasomon, majd eltolsz magadtól, de csak
annyi időre, hogy megszabadíts a pólómtól. Kicsit elpirulok,
mikor tudatosul bennem, hogy félmeztelenül ülök a legjobb
barátom ölében, de már nem tudok erre gondolni, mikor
nyelveddel kezded becézgetni az egyik mellbimbómat. Hangosan
felnyögök, és a hajadba túrva igyekezlek közelebb húzni
magamhoz, hogy minél többet érezhessek belőled. Mikor már
mindkét mellbimbóm kemény, felemeled a fejed, és büszkén
elvigyorodsz, én pedig nagyon zavarban vagyok. Ezt te is
észreveszed, és gyengéden megcsókolsz, majd magadról is
lehúzod a pólót, én pedig megcsodálhatom tökéletes felsőtested.
Kicsit félénken végigsimítok a mellkasodon, mire
elmosolyodsz, és kicsit hevesebben csókolsz meg.
Közben hátradőlsz az ágyon, így rajtad fekszem, és szorosan
magadhoz ölelsz, hogy minden porcikánk összeér. Mikor kicsit
megmozgatom a csípőmet, merevedésünk a másikéhoz ér, és
mindketten felnyögünk. Lassú, körző mozdulatokat írsz le,
mire sóhajtva a nyakadba ejtem a fejem, és belecsókolok.
Beletúrsz a hajamba, míg folytatod a mozgást, én pedig már
kezdem úgy érezni, hogy bármelyik pillanatban elmehetek,
azonban így nem akarok. Mintha csak olvasnál a gondolataimban,
átfordítasz minket, és azonnal az övemmel kezdesz babrálni.
Nem sokkal később már csak egy szál bokszer van rajtam, és
te azon vagy, hogy attól is megszabadíts, én azonban
megállítalak. Kérdőn rám nézel, de én nem mondok semmit,
csak elkezdelek téged is levetkőztetni. Mikor már rajtad is
csak az alsó van, magamhoz húzlak, és a tiédhez nyomom a
csípőmet, mire mindketten felnyögünk. Úgy érzem, még soha
senkit nem akartam ennyire, mint most téged, és ezt az érzést
csak megerősíti az, hogy, mikor a szemeidbe nézek, nem látok
mást, csak vágyat és szeretetet.
Megszabadulunk a bokszerektől is, és meztelenül simulunk
egymáshoz, majd ajkaiddal elkezded felfedezni a mellkasomat.
Beletúrok a hajadba, és egyben próbálom egyre lejjebb tolni a
fejed, azonban te nem nagyon engedsz nekem. Szépen lassan
haladsz egyre lejjebb, majd, mikor erekciómhoz érsz, ingerlően
végignyalsz rajta. Felsikítok, és a lepedőbe markolok, te
pedig elégedetten elvigyorodsz. Még egyszer megnyalsz, majd a
szádba veszel, és nyelveddel makkomat kezded izgatni. Hangosan
nyögdécselek alattad, és már arra sem vagyok képes, hogy
nyitva tartsam a szemem, csak élvezem az édes kényeztetést.
Közben egyik ujjadat bejáratomhoz helyezed, és lazítani
kezded az izmokat. Igyekszem minél jobban elengedni magam, hogy
könnyebb dolgod legyen, és nem okozzon túl nagy fájdalmat ez
az egész, de ez nem megy olyan könnyen, mivel még sosem voltam
ilyen helyzetben. Lassan benyomod az ujjadat, én pedig
összeszorítom a szemem a fájdalomtól. Felemeld a fejed, és
aggódva nézel rám, de én intek, hogy jól vagyok, csak
folytasd, így visszatérsz a kényeztetésemhez.
Ujjadhoz csatlakoztatsz még egyet, és óvatosan mozgatni kezded
őket ki-be, majd behajlítva őket megtalálod a prosztatám,
amitől nagyot sikítok. Csinálsz pár ollózó mozdulatot, majd
feldugod a harmadik ujjadat is, én pedig jólesően felnyögök.
Már rég nem fájdalmat érzek, hanem végtelen kéjt és
elégedettséget. Mikor úgy gondolod, kellőképpen
felkészítettél, kihúzod őket, mire csalódottan felmordulok,
főleg, miután már ajkaidat és nyelvedet sem érzem hímvesszőmön.
Azonban ekkor valami nedveset érzek ott, ahol az előbb még az
ujjaid voltak, és, ahogy kinyitom a szemem, látom, hogy most a
bejáratomat nyalogatod. Nyögök egyet, egyrészt az érzéstől,
másrészt pedig azért, mert ez hihetetlenül zavarba ejtő. Körbenyalod
a lukam, majd kicsit bedugod a nyelved, amitől nekem ívbe
feszül a hátam, és néma sikolyra nyílnak az ajkaim. Hirtelen
úgy érzem, ha ezt sokáig csinálnád, csak ennyitől is el
tudnék menni. Soha nem éreztem még ilyen kéjt, de
reménykedem benne, hogy nem ez lesz az utolsó alkalom.
Pár percig még kényeztetsz így, majd felülsz, és a lábaim
közé helyezkedsz, ez után pedig minden előzetes figyelmeztetés
nélkül belém hatolsz. Felnyögök, és összeszorítom a
szemem a fájdalomtól, de lassan megszokom az érzést.
Élvezem, ahogy teljesen kitöltesz, és kicsit megemelem a csípőmet,
hogy mozgásra ösztönözzelek. Egyből veszed az adást, és
lassan ringatózni kezdesz, én pedig átölelem a nyakad, és
lehúzlak magamhoz egy gyengéd csókra. A gyengédségből
lassan szenvedély lesz, ahogy egyre hevesebb tempót diktálsz,
és én belenyögök a csókba. Elhúzódsz tőlem, majd a
nyakamba temeted az arcod, míg én belemarkolok a hajadba.
Már szinte elviselhetetlen tempóban mozogsz, és néha-néha
belecsókolsz a nyakamba. Én a vállaidba mélyesztem a
körmeimet, és mikor eltalálod a prosztatámat egy hangos
sikítás kíséretében végighúzom őket a hátadon vörös
csíkokat hagyva magam után. Érzem, hogy már nem bírom
sokáig, és, mikor megragadod a hímvesszőmet, hátravetem a
fejem. Ívbe feszül a hátam, ahogy az orgazmus édes hullámai
végigsöpörnek rajtam, és egy nyögéssel a kezedre élvezek.
Érzem, hogy pár utolsó lökéssel te is belém üríted magad,
és utána kimerülten szuszogsz a nyakamba, míg én szorosan
ölellek. Megpróbálsz kicsúszni belőlem, de én a derekad
köré fonom a lábam, így nem engedem. Még egy kicsit érezni
akarlak...
Felemeld a fejed, és végtelenül gyengéden - már-már majdnem
szerelemmel - megcsókolsz. Elmosolyodom, és most úgy gondolom,
ez életem legeslegszebb éjszakája. Végül is nagy nehezen
lefejted magadról a lábaimat, és eltűnsz belőlem, amit én
egy csalódott nyögéssel jutalmazok. Egyszerűen túl jó volt,
ahogy magamban éreztelek. Mellém fekszel, és adsz egy csókot
a homlokomra, majd szorosan magadhoz húzol. Én hozzád bújok,
és lehunyom a szemem, nem sokkal később pedig már alszom,
újraálmodva azokat az édes dolgokat, amik ma történtek.
***
Reggel én ébredek előbb, és percekig csak nézem kisimult
arcod, azonban tudom, hogy nem szeretnél ilyen helyzetben
ébredni velem. Mégiscsak a legjobb barátod vagyok, és a
tegnap éjszaka csak egy kis kaland volt, nem igaz? Még egy
utolsó csókot nyomok az ajkaidra, majd szomorúan kimászom az
ágyból, és elkezdek felöltözni. Mikor végzek, elhagyom a
szobát, és kimegyek a konyhába reggelit csinálni, mivel
biztos vagyok benne, hogy nagyon éhes leszel. Nem sokkal később
egy hangos ásítást hallok a szobám felől, de nem törődöm
vele. Hagyom, hogy átgondold a dolgokat, és, hogy kicsit
lecsillapodj.
Ahogy végzek a reggelivel, felmegyek a szobába, és óvatosan
benyitok. Megkönnyebbülten engedem ki a levegőt, mikor látom,
hogy már fel vagy öltözve, és elgondolkodva ülsz az ágyon.
Megköszörülöm a torkom, mire felém kapod a fejed, és kérdőn
nézel rám.
- Jó lenne, ha összeszednéd magad, mert mennünk kell
dolgozni. - A dolgozni szóra elhúzod a szád, de aztán
bólintasz egyet. - Csináltam reggelit, ha esetleg éhes vagy.
Elvigyorodsz, és felugrasz az ágyról. - Reggeli? Jövöök! -
Azzal elrohansz mellettem, én pedig felnevetek, és már csak
azon izgulok, hogy nehogy valahogy összetörd magad.
Vidáman beszélgetve reggelizünk meg, úgy, mintha a tegnap
éjszaka nem is lett volna, de ez engem nem igazán zavar.
Örülök annak, hogy nem tett tönkre semmit. Evés után el
kell mennünk hozzád, mivel nincs semmi ruhád, amit
felvehetnél, majd indulunk a Jimushóba. Ahogy rám nézel,
látom a szemedben, hogy kicsit tartasz a mai naptól, és én is
tudom, hogy most furcsa lesz, de minden rendbe jön. Ezt elmondom
neked is, mire te csak elmosolyodsz, és elmotyogsz egy halk
köszönömöt.
Az egész nap úgy telik, ahogy gondoltam: minket kínoznak az
új koreográfiákkal, neked pedig pótolnod kell azokat, amikkel
le vagy maradva. Mondjuk így meg a mostaniakkal maradsz le,
szóval ennek szerintem semmi értelme, de mindegy.
A nap végén kimerülten rogyunk le az öltözőben, és a
többiek kérdezgetni kezdenek téged, hogy milyen volt Amerika.
Szóba jön az is, hogy hova tűntél el tegnap a partiról, és
én kis fájdalmat érzek a szívemben, mikor azt feleled, hogy
rosszul voltál egy kicsit, és hazavittelek. Bár nem tudom, mit
vártam, hiszen az igazat mégsem mondhattad el. De azért
legalább azt mondhattad volna, hogy beszélgetni mentünk
hozzám.
Sóhajtva felállok, és elkezdek átöltözni, majd egy
elmotyogott köszönés kíséretében hazamegyek.
***
Fáradtan huppanok le a kanapéra, mikor végre hazaérek.
Lehunyom a szemem, és már majdnem elalszom, mikor megcsörren a
telefon. Mikor rápillantok a kijelzőre, és látom, hogy te
hívsz, úgy döntök, semmi kedvem felvenni, így hagyom, hogy
az üzenetrögzítő lépjen szolgálatba, és úgy hallgatom
meg, hogy mit akarsz.
- Szia Kazu, én vagyok. Vagyis... Jin, ha esetleg nem ismernéd
meg a hangom. - Idegesen felnevetsz, majd folytatod. - Én csak
azt szerettem volna mondani, hogy sajnálom, ami tegnap este
történt. - Összerándulok, és könnybe lábad a szemem, ahogy
ezt kimondod. - Illetve nem is azt, amit történt - mondod
tovább -, hanem azt, hogy nem lehet több. - Felkapom a fejem,
és hitetlenül nézek a telefonra. Ez most komoly? - Tudod,
amíg távol voltam tőled, rájöttem, hogy igazából mennyit
is jelentesz nekem. Talán mindig is így éreztem, csak észre
sem vettem, vagy nem akartam észrevenni. Nem tudom már. Azt
viszont tudom, hogy nem szeretném ezt ennyiben hagyni, és, ha
bármennyi esély van rá, hogy viszonozni tudnád az
érzéseimet, akkor én szeretném ezt kihasználni. -
Megköszörülöd a torkod, és bizonytalanul folytatod. -
Beszélni szeretnék veled, Kazu. Tudnál találkozni velem a
szokásos helyünkön? Én itt vagyok, és várlak. - Kicsit
csöndben vagy, majd hozzáteszed: - Kérlek... Hát akkor...
szia. Remélem, hogy eljössz. - Szerintem már épp letennéd,
és már én is pattannék fel a kanapéról, de ekkor még
mondasz valamit olyan halkan, hogy alig hallom: - Szeretlek, Kazu...
Tágra nyílt szemekkel figyelem a telefont pár percig, és
elgondolkodom azon, hogy ez most tényleg igaz-e. Végül
felállok a kanapéról, és sietve az ajtóhoz lépek, majd
elhagyom a lakást.
***
Hevesen dobogó szívvel lépek be a kis kávézóba, és azonnal
a megszokott helyünk felé veszem az irányt a sarokban. Itt van
egy kis fal, ami leválasztja a többi asztalt ettől, így más
vendégek nem láthatnak minket. Tényleg ott ülsz kicsit ideges
arckifejezéssel, és felcsillannak a szemeid, mikor meglátsz.
Mikor odaérek az asztalhoz, szó nélkül az öledbe ülök, és
gyengéden megcsókollak. Rögtön átöleled a derekam, és
simogatni kezded hátam, én pedig belemosolygok a csókba, majd
elhúzódom.
- Miért nem mondtad? - kérdem halkan.
- Azt hittem, nem akarod - feleled egyszerűen.
- Hülye vagy - mondom, és megint megcsókollak, te pedig csak
mosolyogsz. Mikor megszakítjuk a csókot, a válladra hajtom a
fejem, és lehunyt szemekkel élvezem, hogy veled vagyok. - Jin?
- suttogom.
- Hm? - kérdezel vissza, én pedig felemelem a fejem, és
szeretetteljesen mosolyogva nézek rád.
- Én is téged.
» Vélemény
|