köszöntő

Üdvözlök minden kedves erre járót a RISING SUN oldalon, mely az ázsiai pop és rock (japán, koreai, tajvani), dorama és film kategóriában írt történetek szentélye.

Kellemes időtöltést kívánok!


figyelmeztetés!

Kedves Olvasó!

Az oldal használatával tudomásul veszed, hogy:

A Rising Sun (rising-sun.hu) oldalon találkozhatsz olyan tartalommal, amely a 2021. évi LXXIX. törvény ("a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a gyermekek érdekében egyes törvények módosításáról") hatásköre alá tartozik (a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint homoszexualitást jelenít meg),

és elismered, hogy:
18 év feletti vagy és saját felelősségre folytatod az oldal használatát.

Az oldal slash/yaoi, ill. 18-as korhatárú történeteket tartalmaz. Ezen írásokat mindenki csak saját felelősségre olvassa!

Fanfiction = Rajongók által írt kitalált történetek.

Ezen az oldalon jelen esetben együttesekről, zenészekről.
Ezek a történetek fikciók, az írók játszanak a szereplőkkel.
Tudjunk különbséget tenni a valóság és az általuk kreált fiktív világ között.

Megkérek mindenkit, hogy a Rising Sunon olvasható írásokat ennek megfelelően kezelje.

Az oldal tartalmát, bármely részét engedély nélkül felhasználni, más oldalon közzé tenni tilos!
Minden egyes történet a szerző tulajdonában áll, felhasználásukhoz a szerző beleegyezése szükséges.

rising sun

születésnap
Birthday List

Sok boldogságot kívánunk! ^^


évforduló
Birthday List

Gratulálunk!


pályázat


Lezajlott:

2010

» Tavaszébredés

» Páratlan páros

2011

» Valentin-nap

2013

» Valentin-nap


látogatók
Flag Counter

Friss hírek

Olvasható a 38. fejezet:

Nanami Belle - Amilyenek voltunk

2022.03.09.


Ahogy ígértem, már olvasható is 22(!) rövid, egymástól független theGazettE történet:

sz_rami: Reita/Uruha szösszenetek

2022.03.08.



» Korábbi frissítések...


csevegőfal

Minden olyan névvel és névtelenül beírt bejegyzés törlésre kerül, ami sértő, személyeskedő hangnemű.


Random idézet


Idézet küldése

♫♪

Cím: More
Jellemzők: romantikus
Párosítás: Kai x Reita
Korhatár: PG-13
Disclaimer: Még, ha akarnám, sem lenne semmi hasznom az egészből.
A/N.: Első ilyen történetem, kéretik ezt figyelembe venni. De, ha nagyon rossz kritikákat kapok, ígérem, inkább rajzolgatok. ^^'''


- Kai!

- Bocs — emelem fel megadóan a kezem.

- Szedd össze magad, holnap fellépésünk van — morogja rosszallóan Reita, és egy ideges pillantást küld felém. Kicsit elhúzom a szám, de nem szólok semmit.

- Ne haragudjatok — pillantok körbe, ám csak fáradt arcok néznek vissza rám. — Mehet újra? — emelem fel sóhajtva a dobverőm.

- Csak, ha nem nézel ilyen elkeseredetten, bébi — vigyorog rám Aoi, mire kicsit én is elmosolyodom, és verni kezdem az ütemet.

Reita késve kezd el játszani a gitárján, mire kicsit megrázza a fejét, és a földet kezdi bámulni. Most akár le is állhatnék, és rászólhatnék, hogy, ha már ő mondta, akkor legyen szíves ne merjen hibázni. Mindezt persze csak azért, hogy enyhítsem a saját megbántottságom, de lenyelem a szavaim, és továbbra is teszem a dolgom.

Ruki szolid — és kevésbé szolid — fejrázásokkal énekel, majd a második versszak felénél felénk fordul, és int, hogy fejezzük be.

- Srácok, folyamatosan elcsúsztok — ráncolja a homlokát. — Pihenjünk egy kicsit, jó? — vakarja meg a fejét, és az állványra teszi a mikrofont.

Sóhajtva állok fel a székemről, egy darabig hezitálok, hogy inkább maradok itt, de a lábaim akaratlanul is Aoi felé indulnak. Mikor elé érek, megragadja a vállam, és masszírozni kezd.

- Miért vagy ilyen feszült? — kérdezi halkan. — Hadd halljam! — mélyeszti eszelős arccal a hátamba az ujjait.

- Aucs! — rázom le a kezeit egy kis kiáltás után. — Nem is tudom — dörzsölgetem azt a sajgó pontot a lapockámnál.

- Hát pedig tudhatnád — lép mellénk Uruha megviselt arccal. — Amúgy nem ő az egyetlen — int fejével a háta mögé, ahol Reita az ujjait tördelve bámul maga elé.

Aoi persze roppant feltűnően figyeli, mire egy kicsit a hátára csapok, de ő csak gúnyosan rám pillant, és máris visszafordul.

- Reita, valami baj van? — kiált oda neki végül.

- Nem érdekes — érkezik a felelet, ami igencsak azt sugallja, hogy hagyjuk békén.

- Úgy gondolod? — kérdez vissza Aoi, Uruha pedig velem szemben, megforgatja a szemét. „Tudja jól, hogy nem fogja elmondani... Csak tudnám, miért erőlködik.” Tátogja nekem, mire muszáj egy kicsit elmosolyodnom, de rögtön visszafordítom a fejem Reita felé.

Kis sóhajjal hátradől a széken.

- Úgy — feleli roppant egyszerűen, majd felpattan a helyéről, és kisiet a folyosóra.

- Tudhattad volna, hogy nem fogja elmondani — húzza el a száját Uruha, és úgy néz a fekete hajú gitárosra, mint egy kisgyerekre szokás.

- Tudtam — von vállat Aoi.

Uruha egy ez-nem-normális pillantást küld felém, aztán elindul, hogy szerezzen pár italt az automatából.

- Ti kértek valamit? — kiált vissza a válla felett.

- Én majd iszom a tiédből, szivi — szólal meg Aoi vigyorogva.

- Idióta — nevet fel Uruha. — Kai, a szokásos ásványvíz?

- Igen, köszönöm.

Sóhajtva vetem hátam a falnak, és várakozóan nézek Aoira.

- Mondd — nyögöm halkan, mire érdeklődve húzza fel az egyik szemöldökét. — Tudom, hogy mondani akarsz valamit, ne tartsd vissza — sóhajtok fel, és összefonom karjaim a mellem előtt.

- Túlságosan kiismerhető vagyok — sóhajt fel drámaian, és elhúzza a száját. Kicsit idiótán nézhetek rá, mert védekezően maga elé emeli a kezét. — Bocs. Mit akartam? — húzza össze a szemöldökét. — Ja, igen, te sem akarod elmondani, mi a baj?

A földre szegezem a pillantásom, és a ruhaujjammal kezdek szórakozni.

- Tényleg nem tudom.

- Kai, olyan nincs, biztos, hogy van valami.

- Egyszerűen csak rossz a közérzetem, lehet, hogy beteg leszek, vagy csak izgulok a holnap miatt — tárom szét a karjaim. — Még valami, bíróúr?

- Te is tudod jól, hogy nem ez a baj. Inkább még jobban szoktál ilyenkor pörögni, teljesen máshogy viselkedsz. Hova lett az a hiperaktív, leállíthatatlan, idióta dobos?

- Fogd be — nézek rá komoly arccal, mire csak lemondóan megrázza a fejét, és az érkező Uruha felé fordul.

- Beszélj már a fejével, mert seggbe rúgom — mutat rám Aoi.

Uruha csak elhúzza a száját.

- Tessék, itt a vized — adja át az üveget.

- Köszi, majd próba után odaadom az árát.

- Ráér — feleli, majd elhúzza a száját, mikor az ajkait lebiggyesztő Aoi behajol a látókörébe. — Nesze, te meg igyál ebből — nyújtja át neki az üveget, amiből ő ivott.

- Kösz — vigyorodik el vidáman, és lecsavarja a kupakot.

- Ruki! — kiált fel Uruha, mikor az említett belép az ajtón, és felé dobja a kezében lévő utolsó ásványvizet.

- Kösz, Uruha — biccent felé Ruki. — Amúgy tudtátok, hogy Reitának holnap fellépés után el kell utaznia egy kis időre? Nem tudom mi történhetett, de nagyon komor volt, mikor elmondta... persze ez nem jelent semmit, de... — ráncolja a homlokát elgondolkodva, majd mikor döbbent arcunkra néz, felvidul. — Nem, ezek szerint nem tudtátok.

Aoi összezavarodott arccal bámul rám és Uruhára felváltva.

Nem értem ezt az egészet, hisz azt mondta, sehova nem fog elutazni a közeljövőben, de, ha mégis így lesz, mindenképp szólni fog nekünk az első pillanatban, hisz jogunk van tudni, miért tűnik el. Most is, mikor Aoi megkérdezte, lett volna rá alkalma, de nem mondott semmit. Uruha végül csak grimaszol egyet, és elveszi Aoitól az üveget, mikor az majdnem a földre önti a tartalmát.

- Azt mondtam, ihatsz belőle, nem azt, hogy kiboríthatod.

- Bocs — nevet fel.

Reita belép az ajtón, mire minden fej felé fordul. Zavartan néz végig rajtunk, aztán a gitárjához lép, felveszi, és várakozva pillant ránk.

- Emberek, munkára! — csapja össze Ruki a tenyerét.

Uruha sóhajtva emeli rám a tekintetét, és taszít egyet Aoin, mikor ő csak mozdulatlanul bámulja tovább a szőke basszerost. Aoi egy utolsó szúrós pillantás után elindul a gitárjához, és lazán az erősítőnek támaszkodik. Én is elindulok lassan a helyemre, felveszem a széken hagyott dobverőim, majd leülök.


Ruki intésére sóhajtok egy utolsót, és elkezdek dobolni.

***

Fáradtan rúgom le a cipőm, és egyenesen a fürdőbe sietek. Megengedem a csapokat, és míg megtelik a kád vízzel, a mosdóra támaszkodva bámulom a tükörképem.

Egy nyúzott, komor arckép bámul vissza rám. Fújtatva megrázom a fejem, és újra szemügyre veszem magam, csak, hogy ismét ilyen kiábrándító képet lássak.

Sóhajtva lépek el a tükörtől, és ledobálom a ruháim, aztán egyik lábammal belelépek a kádba. Kicsit felszisszenek ugyan, mikor észlelem, hogy ez a víz majdnem teljesen forróra sikerült, de összeszorítva a fogam és a szemem, lassan beleülök.

***

A hajamat törölgetve lépek ki a fürdőből, majd meglepetten állok meg a nappaliban.

Reita áll előttem zavart arccal.

Leeresztem a kezem, és megragadom a derekamra kötött törülközőt, hogy még véletlenül se tudjon lecsúszni. Már épp nyitnám a szám, hogy megkérdezzem, miért jött, mikor halkan megszólal.

- Öhm, kopogtam, de nem válaszolt senki, aztán benyitottam, és mivel nyitva volt, gondoltam... csak azért jöttem — ráncolja a homlokát. —, mert ezt ottfelejtetted a próbán — nyújtja át a telefonom.

- Oh, köszönöm — veszem el tőle, majd hátralépek egyet.

A tekintete lassan lejjebb vándorol az arcomról a fedetlen felsőtestemre, majd a törülközőre, de mikor észreveszi magát, hirtelen felkapja a fejét.

- Akkor én... megyek is — hátrál egy kicsit, de én is felé lépek egyet.

- Ne! — kiáltok fel, mire meglepődik ugyan, de megáll. Hát most bizony én is meglepődtem, miért is nem akarom, hogy elmenjen? — Maradj még — nyögöm ki végül, és a kanapé felé intek. — Ülj le, egy pillanat, és jövök.

Habozva nézi az arcom, aztán lehatja a fejét, mikor ismét rám néz, kérlelőn oldalra döntöm a fejem, mire csak sóhajt egyet, és a kanapé felé indul.

Egy ideig csak állok egyhelyben, és figyelem, ahogy az ujjait tördelve leül a tévével szemben, aztán halkan felsóhajtok, és elindulok a hálóba. Beérve, gyorsan magamra kapok egy bokszert és egy nadrágot, majd azonnal megiramodok kifelé. Az ajtóban még utoljára megrázom a fejem, aztán hozzá sétálok, és leülök mellé.

Hosszú, kínos hallgatás következik, kitartóan kutatok valami után, amivel megtörhetném, de semmi nem jut eszembe. Kétségbeesetten ráncolom a homlokom, de sajnos ez sem segít.

- Holnap koncert után el kell utaznom egy időre — szólal meg halkan, majd hátradől a kanapén és rám pillant. — Lehet, hogy nem érdekel, de tudom, hogy megígértem, szólni fogok, ha ez előfordul.

- De tulajdonképpen érdekel — fordulok felé ülve, és a karfának támasztom a hátam. — Elmondod hova mész?

- Egy régi barátomnak esküvője lesz, és meghívott. Jó lesz újra látni — sóhajt fel. —, és az a minimum, hogy elmegyek.

- Értem — mosolygok rá. — Le fogod venni a kendőt?

- Ej, le kellene, mi? — húzza el a száját, és látom rajt, hogy ezen még egyáltalán nem gondolkodott el.

- Nem ártana...

- De semmi kedvem — jelenti ki idegesen.

- Nekem hiába mondod, nem tudok rajtad segíteni — vonok vállat.

- Igen, tudom — sóhajt fel, és hátradönti a fejét.

Kifogytunk a szóból, így ismét konok hallgatásba kezdünk. Az órát kezdem figyelni, és meglepődve látom, hogy már tizenegy múlt. Nem igazán érzem magam álmosnak, így nem zavar. Szórakozottan figyelem, ahogy a másodpercmutató lassan halad előre, amit Reita persze félreért, mert mikor követi a tekintetem, felpattan.

- Késő van már, úgyhogy jobb, ha megyek — pillant rám, mire felállok mellé, és követve őt az ajtóhoz kísérem.

Belelép a cipőjébe, és már épp nyúlna a kilincsért, de megáll a mozdulat közben, és maga mellé hull a keze. Látom az arcán, ahogy rendezgeti a gondolatait, azután rám emeli a pillantását, és vonakodva megszólal.

- Sajnálom — Hosszú szünet. —, hogy olyan modortalan voltam a próbán — néz rám bocsánatkérően.

Ezt még soha nem hallottam a szájából, volt már, hogy úgy viselkedett velem, ahogy nem kellett volna, de így konkrétan még soha nem kért bocsánatot. Meglepettségem valószínűleg az arcomon is látszik, mivel elhúzza a száját, és ismét mozdul, hogy távozzon.

Viszont én hirtelen megragadom a kezét, és ismét felém fordítom.

- Semmi baj — motyogom.

Lehajtja a fejét, és a kezünket kezdi figyelni, mire egyből elengedem, és félrenézek.

Minden további szó, vagy jel nélkül aztán felém lendül, és felpasszíroz a falra, a fejem mellett két oldalt lefogva a kezeimet.

- Mit csinálsz? — szólalok meg remegő hangon.

Tudom, hogy, ha nagyon akarnám, ki tudnám szabadítani magam, de azt hiszem, nem is igazán zavar ez a közelség.

- Nem tudom — suttogja csillogó szemekkel, és lassan megrázza a fejét. — Nem tudom — ismétli meg újra.

Elengedve az egyik kezem, végigsimít meztelen felsőtestemen, majd lassan felém hajol, de mikor már csak pár centi van a szánk között, megáll, ellöki magát tőlem, és hátrál pár lépést.

- Ne haragudj — morogja zavart arccal, és látom rajt, hogy nagyon küzd az ösztönei ellen.

És még mielőtt kilábalhatnék a sokkos állapotból, felrántja az ajtót, és gyorsan, szinte futva távozik.

Tátott szájjal bámulok utána, majd mikor a hideg levegő jótékonyan felébreszt, becsukom az ajtót, aztán nekivetem a hátam, és a tenyerembe temetem az arcom. Idegesen fújtatok párat, aztán elindulok a szobába, útközben végig azon gondolkodva, vajon mi lett volna, ha nem áll meg. Vajon én mit tettem volna? Egyben teljesen biztos vagyok: merevedésem van.

***

12:47
Nem hiszem el! Miért nem tudok már végre elaludni? És miért vannak vad szex fantáziáim Reitával?!

1:04

Nyögve fordulok át a másik oldalamra, és a fejemre nyomom a kispárnám. Meg fogom ölni Reitát. Vagy inkább megölelni jó szorosan, és kifulladásig csókolni? Hm, nem is tudom...

1:23
Minden kellemesen zsibbadt, és nyugodt.

***

A telefonom csörgésére ébredek, vakon tapogatom ki a párnám mellett, és majdnem el is hajítom, mikor meglátom Reita nevét a kijelzőm, mivel az előbb álmomban egy fergetegeset szeretkeztem vele.

Félig megnyugodva, félig izgatottan veszem észre, hogy csak egyszerűen megcsörgetett, aztán látom, hogy van egy olvasatlan e-mailem. Vonakodva nyitom meg, de mindössze csak pár sor áll benne.

Nagyon sajnálom, ami tegnap történt.

Gyorsan bepötyögöm a választ.

Én nem.

Félretéve a telefonomat, kikászálódok az ágyból, majd a fürdő felé veszem az irányt, aztán egyből ki is rohanok, mikor megcsörren a mobilom.

Nem értelek.

Hát ez remek.

Én sem magamat.

Nem hiszem, hogy ez a kielégítő válaszok közé tartozik, de egyszerűen nem tudok neki így megmagyarázni semmit. Tulajdonképpen még magamnak sem, de csak remélni tudom, hogy, ha majd magam előtt látom, megvilágosodok.

Ismét a fürdőbe indulok, és elvégzem szokásos reggeli tevékenységeimet. Kilépve a szobába hirtelen feltűnik, mekkora rendetlenség van már megint, de egyszerűen semmi kedvem nekiállni rendet rakni.

Ismét megcsörren a telefonom, és már majdnem elkeseredek, mikor Aoi nevét látom meg a kijelzőn.

- Szia! — veszem fel.

- Reggelt, Kai, jól aludtál?

Tessék, ennyi kellett, és máris felrémlik előttem az este átélt álom. Reita izzadt teste, ahogy ez enyémnek feszül, az apró csókok mindenhol, a szenvedélyes sóhajok, a kis karmolások a hátán...

- Kai, itt vagy?

- Persze — felelem zavartan.

- Uruhával azon gondolkodtunk, hogy elmehetnénk valahova reggelizni, van hozzá kedved?

- Tudod mit? Gyertek hozzám, összedobok valamit.

- Komolyan? — döbben le. — Én benne vagyok. Kai azt mondja, elmehetünk hozzá — hallom, ahogy Uruhának suttogja. — Tudni akarod, Uruha milyen hevesen bólogat? — nevet fel.

- Majd elmesélitek, ha ideértetek — mosolyodok el. — Remélem, van itthon pár dolog a hűtőben — morgom. — Na, leteszem, és nekiállok készülődni.

- Oké, és köszönjük a meghívást. Szia, Kai!

- Szia, Aoi!

Sóhajtva dobom az ágyamra a telefonom, és elindulok a konyhába, odaérve kitárom a hűtőt, és kutakodni kezdek.

- Tojás! — csapok a homokomra. — Imádni szokták a rántottámat — mosolyodok el elégedetten, és kiveszek pár tojást a hűtőből.

Pár perc alatt elkészítem az ételt, és türelmetlenül várom, hogy megszólaljon a csengő. Épp mikor lehuppannék a kanapéra, meghallom, és már sietek is az ajtóhoz, hogy beengedjem őket.

Mosolyogva állnak a küszöb előtt, majd mikor végignéznek rajtam, Uruha felnevet.

- Nem volt kedved felöltözni, Kai?

- Én... el is felejtettem — motyogom, majd beljebb invitálom őket. — Üljetek csak le az asztalhoz.

- Rántotta — csillannak fel Aoi szemei, mikor egy mélyet szippant a levegőbe.

- Aljasul elkészítette, hogy megint agyondicsérjük — húzza el a száját Uruha, és vigyorogva lehuppan a székre.

- Hát igen — mosolygok rájuk szerényen.

- Kezdem rosszul érezni magam, hogy Rukinak és Reitának nem szóltunk — szólal meg Aoi egy szégyenlős mosoly kíséretében.

- Felhívhatom őket — ajánlom halkan.

- Csak, ha neked nem lenne terhedre — jelenti ki Uruha határozottan.

- Egyáltalán nem — felelem, és már megyek is be a telefonomért.

Úgy döntök, először inkább a könnyebbet választom, és Rukit hívom fel. Pár percnyi várakozás után vidáman veszi fel.

- Kai, szia! Minek köszönhetem hívásod?

- Szia, Ruki! Aoival és Uruhával összegyűltünk nálam reggelizni, és gondoltuk, hogy téged is meghívhatnánk.

- Jó ötlet.

- Akkor szeretettel várunk — mosolyodok el.

- Már ott is vagyok. Szia!

- Szia!

Sóhajtva bámulom a mobilom kijelzőjét, és egyszerűen nem visz rá a lélek, hogy megnyomjam a hívás gombot Reita nevénél. De aztán hirtelen megteszem.

Szinte azonnal felveszi.

- Szia, Kai — motyogja.

- Szia, én... azért hívtalak... mert — kezdem akadozva, majd megköszörülöm a torkom, és határozottabban folytatom. — Az egész banda összegyűlik nálam reggelizni, és arra gondoltunk, hogy te is eljöhetnél.

- Nem is tudom — szólal meg kis hallgatás után.

- Szeretném, ha te is itt lennél — felelem bátortalanul.

Sokáig nem felel semmit, és már épp azon vagyok, hogy megmondjam, egyáltalán nem kötelező, de halk hangja elűz minden ilyen gondolatot.

- Rendben, felveszem a kabátom, és indulok — sóhajt fel.

- Köszönöm — suttogom.

- Szia, Kai.

- Szia, Reita.

A zsebembe teszem a telefonom, és elindulok ki a vendégeimhez. Kérdőn néznek rám, mikor látják, hogy kicsit változott a hangulatom. Fáradtan rájuk mosolygok, mire szúrósan néznek rám, és egyszerre mutatnak egy székre az asztalnál. Csüggedten ballagok hozzájuk, lehuppanok a székre, és a tenyerembe temetem az arcom.

- Ki vele! Ne kímélj minket! — szól rám Uruha, mikor hosszú hallgatás után sem szólalok meg.

- Reita itt volt tegnap este — kezdem el, mert tudom, hogy addig nem hagynak békén.

- És? — kérdeznek vissza egyszerre.

- Majdnem megcsókolt.

- Jézusom — szólal meg döbbent hangon, és már épp folytatná, de mikor felpillantok, látom, amint Uruha a vállára teszi a kezét, aztán lassan felém fordítja a fejét, és kérdőn felhúzza a szemöldökét.

Csak rábólintok a néma kérdésre.

- És te vonzódsz hozzá — mondja ki hangosan helyettem.

Aoi erre tátott szájjal bámul rám.

- Legalábbis, azt hiszem... — motyogom. — De már semmiben sem vagyok biztos — rázom meg a fejem.

Annyira elveszettnek, és elesettnek érzem magam, de egyelőre nem tudok tenni ez ellen semmit. Így csak várok, és várok, és várok...

A csengő hangja ébreszt kábulatomból, amire már Aoi is becsukja a száját.

Az ajtóhoz sietek, és reménykedve rántom fel, de egyből el is száll minden ilyen érzés, mikor meglátom a szőke basszerost, inkább ismét ellep a bizonytalanság.

Zavartan pillant egyszer az arcomra, egyszer meztelen felsőtestemre, majd lép egyet felém, és esetlenül átölel. Automatikusan a dereka köré fonom a karjaim, és beljebb húzva, behajtom mögötte az ajtót. Bizonytalan mozdulatokkal simít végig az arcomon, és...

- Kai, ki az? — kiált ki Aoi, majd egy hatalmas puffanást hallok.

Gyorsan ellépek Reita elől, és aggódva sietek a nappaliba, ahol aztán meglátom, amint Uruha morogva néz a földön ülő Aoira.

Kicsit elmosolyodom, mikor rájövök, mi is történhetett.

- Sziasztok — hallom meg közvetlen mögöttem Reita hangját.

- Áh, Reita! — kiált fel Aoi.

- Szia, Reita — mosolyog rá Uruha.

Ismét csengetnek.

- Ülj csak le — intek az asztal felé, és már megyek is, hogy beengedjem Rukit.

- Szia, Kai — köszön vidáman, és már be is tessékeli magát, majd az épp vetkőző Reita mellé lép, és rávág egyet a hátára. — Üdv!

- Szia!

- Üljetek majd le — szólok oda nekik, és eliramodok a konyhába.

Leveszek a szekrényből öt tányért, és öt evőpálcikát, aztán kimegyek, és megterítek az asztalon. Visszafutok a konyhába, kiviszem a rántottát, és leteszem az asztal közepére.

- Először vegyetek egy keveset ebből, én addig megcsinálom a következő adagot.

- Nem állunk neki nélküled enni — jelenti ki Reita.

Egy hálás mosolyt küldök felé, és máris indulok vissza a konyhába. Csupán két percbe telik, mire elkészül az újabb adag, és azt is kiviszem hozzájuk. Mikor kilépek, Aoi hirtelen elhallgat, és feltűnik, hogy mindenki Reitát nézi, ő viszont csak engem figyel.

Leülök az asztalhoz, és próbálok nem törődni az engem vizsgáló tekintettel.

- Jó étvágyat — motyogom magam elé.

***

- Na, mi indulunk is — pattan fel Uruha körülbelül két óra múlva.

- Igen, én is elindulok — áll fel Ruki is.

Reita csak tovább ül, és szórakozottan játszik a poharával.

- Én segítek Kainak eltakarítani ezeket — mutat a tányérokra, majd rám emeli a tekintetét, félve a válaszomtól.

- Köszönöm — mosolygok rá.

- Induljunk, induljunk — sürgeti Aoit és Rukit Uruha, mire kicsit felkuncogok.

- Nyugalom.

Uruha vigyorogva néz egyszer rám, egyszer Reitára, majd mikor ő megfordul, elkapja a fejét, és tehetetlenül felnevet.

A vendégeim egyesével szépen kiszállingóznak az ajtón, és én sóhajtva fordulok Reita felé. Csak továbbra is ül, és játszik a poharával. Leülök vele szemben egy székre, és az asztalra könyökölök.

Sokáig nem szólal meg egyikünk sem, aztán Reita hirtelen fogja magát, megkerüli az asztalt, és mikor elém ér, felránt magához. Csak pár milliméter van az ajkaink között, de elfordítom a fejem. Csalódottan hullnak maga mellé a kezei, és hátrálni kezd.

- Ne menj el — ragadom meg a kezét, és szorosan magamhoz húzom. — Csak tisztázni szeretnék pár dolgot. Tudnom kell, mennyire élhetem bele magam ebbe az egészbe — nézek komolyan a szemébe.

- Hogy érted?

- Ez csak a szexről fog szólni?

- Te mit szeretnél?

- Többet szeretnék... mint szex — jelentem ki akadozva.

- Akkor hát, többet adok — leheli a számba, mielőtt egy óvatos csókban forrnánk össze.

» Vélemény







Template by: Candy Shop | Rising Sun (c) 2022