köszöntő

Üdvözlök minden kedves erre járót a RISING SUN oldalon, mely az ázsiai pop és rock (japán, koreai, tajvani), dorama és film kategóriában írt történetek szentélye.

Kellemes időtöltést kívánok!


figyelmeztetés!

Kedves Olvasó!

Az oldal használatával tudomásul veszed, hogy:

A Rising Sun (rising-sun.hu) oldalon találkozhatsz olyan tartalommal, amely a 2021. évi LXXIX. törvény ("a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a gyermekek érdekében egyes törvények módosításáról") hatásköre alá tartozik (a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint homoszexualitást jelenít meg),

és elismered, hogy:
18 év feletti vagy és saját felelősségre folytatod az oldal használatát.

Az oldal slash/yaoi, ill. 18-as korhatárú történeteket tartalmaz. Ezen írásokat mindenki csak saját felelősségre olvassa!

Fanfiction = Rajongók által írt kitalált történetek.

Ezen az oldalon jelen esetben együttesekről, zenészekről.
Ezek a történetek fikciók, az írók játszanak a szereplőkkel.
Tudjunk különbséget tenni a valóság és az általuk kreált fiktív világ között.

Megkérek mindenkit, hogy a Rising Sunon olvasható írásokat ennek megfelelően kezelje.

Az oldal tartalmát, bármely részét engedély nélkül felhasználni, más oldalon közzé tenni tilos!
Minden egyes történet a szerző tulajdonában áll, felhasználásukhoz a szerző beleegyezése szükséges.

rising sun

születésnap
Birthday List

Sok boldogságot kívánunk! ^^


évforduló
Birthday List

Gratulálunk!


pályázat


Lezajlott:

2010

» Tavaszébredés

» Páratlan páros

2011

» Valentin-nap

2013

» Valentin-nap


látogatók
Flag Counter

Friss hírek

Olvasható a 38. fejezet:

Nanami Belle - Amilyenek voltunk

2022.03.09.


Ahogy ígértem, már olvasható is 22(!) rövid, egymástól független theGazettE történet:

sz_rami: Reita/Uruha szösszenetek

2022.03.08.



» Korábbi frissítések...


csevegőfal

Minden olyan névvel és névtelenül beírt bejegyzés törlésre kerül, ami sértő, személyeskedő hangnemű.


Random idézet


Idézet küldése

♫♪

A magány felemésztő, soha be nem tölthető űr. Ám egy valaki mégis képes betölteni ezt a lyukat... Aki szeret, megbecsül, tisztel, de mégis egyenrangú partnerének érez. Aki segít, ha baj van, támogat jóban — rosszban. Ám mi van, ha ez az ember úgy dönt, hogy elhagy? Meghalsz, összeroppansz... Vagy esetleg csak te fogtad fel az egészet rosszul? És visszatér, hogy a bocsánatok beteljesedése mindennél édesebb legyen?


Örök társak


Reggel, telefonom visító hangjára ébredek, ami könyörtelenül próbálja leutánozni a beállított számot; sikertelenül. Lassan nyúlok az éjjeliszekrény felé, ahol a készülék pihen; egyetlen mozdulattal kinyomom. Visszahúzom karom, majd hasra fordulva a párnába fúrom fejem.
Nincsen kedvem felkelni, de muszáj; megbeszélésre kell bemennem.

Tíz perc múlva megint csörög a mobil, most már véglegesen kikapcsolom. Feltápászkodom, vagyis feltápászkodnék, ha nem hasítana éktelen fájdalom a fejembe. Nem törődve vele, kiszállok ágyamból, és nekirugaszkodok a napnak.

Miután kész lettem a reggeli teendőkkel, még gyorsan megnézem magam a tükörben, majd felkapom a laptopom narancssárga táskáját. Leugrok a lépcsőnek a tetejéről, majd hármasával szedve a fokokat, a garázsban lévő BMW-be szállok.

A kihalt utcákon gyorsan száguldok végig, egy kismama rosszallóan néz rám a járdáról. De most ez kell a fejemnek; kiszellőztetni csapongó gondolataim, mely az elmúlt hónapok rózsaszín köddel borított napjairól szóltak. Úgy érzem, megtaláltam az igazit... De valószínűleg ez csak egy szép álom volt, amiből egyszer mindenki kénytelen felébredni.

Lassan gurulok be a nekem fenntartott parkolóba a Jhonny′s garázsában. Hátranyúlok a szövegekért, a laptopomért, még gyorsan bekapok egy kókuszos Tictacot, és a kocsiajtót becsapva, a riasztót aktiválva, a kulcsot a középső- és a mutatóujjamon lóbálva indulok felfelé.

Hagyom, hogy az apró cukor szétolvadjon számban. Közben a lift szintkijelzőjét figyelem, ahogy lassan váltogatja a számokat. Vele együtt számolok, és hallgatom a liftzenét, ami jelenleg a Crazy Moon.

Egy halk kattanás jelzi, hogy megérkeztem a kívánt emeletre. Nyugodtan sétálgatok a folyosón, figyelve a néha elsuhanó kis névtáblákat. Ezen a folyosón van még a Kat-Tun, vagy éppen a NeWs menedzsmentjének megbeszélői terme is. Öt perc múlva megtalálom a sajátunk, és lendületesen nyitok be. Ám a döbbenettől földbe gyökerezik a lábam.

Mindenhol konfettik szállnak, emberek éljeneznek, egyszerre kiáltják, hogy boldog szülinapot. Hátul, egy színes felirat függ, Happy 32nd Birthday van rápingálva, saját kézzel. A Happy Birthday-t is eléneklik, egy kicsit Arashisabb stílusban. Egyedül csak Aiba nem ünnepel, sötét arca, és az én kedvemet is lelohasztja. Egész végig kerüli pillantásomat, nyomasztó aura veszi körbe, olyan, amitől az ember úgy érzi, menekülni akar mellőle.

Magamban eldöntöm, hogy még a nap folyamán beszélni fogok vele. Nem tudom, hogy mi a baja, de idáig mindig remekül kijöttünk. Végre a szemembe pillant, és én képtelen vagyok tőle elszakadni. Rabul ejt, a foglyává tesz, megőrjít, felemészt, darabokra tép, majd gondolatomban összeragaszt édes csókjaival...

Eszembe jutottak megint az utóbbi hónap édesnél édesebb napjai. Mikor kézen fogva sétáltunk a puha, színes, nedves avarban, amikor kintről néztük, hogyan táncolnak le a koszos talajra a szűzies, gyönyörűen szikrázó, fehér hópelyhek, mikor a viharokban az ölelésemben találtál menedéket, vagy amikor elemésztette a vágy tüze, melyet én keltettem; mindet átéltünk. Hideget, meleget egyaránt. Nem tagadom, nekünk is voltak hatalmas vitáink, ám utána mindig kiskutyaszemmel mentünk a másikhoz, bocsánatot kérni. A folytatást, ami volt általában, nem részletezném...

És most mégis elfordulsz tőlem, elfeledve ezeket a csodás napokat, heteket, melyekben mindkettőnknek része volt. Nem sejted, hogy mekkora fájdalmat okozol jelenleg nekem, nemtörődöm stílusoddal. Kíváncsi vagyok, miért duzzogsz, ám most nem tudom tőled megkérdezni, mert a többiek — hiába tudják a kapcsolatunkat -, még a végén bunkóságnak vennék.

Aiba biccentett felém, majd kisurrant az ajtóm. Utána akartam menni, viszont Nino és Jun két oldalról fogott közre. Bounty-torta volt, a kedvencem. Gyorsan felvágtam, mindenkinek vágtam egy-egy szeletet, előtte elfújva a gyertyákat, azt kívánva, örökre együtt maradhassak az én Bakámmal.

Én elnézést kérve, elhagyom a kis szobát. Rohanni kezdek a folyosón, egyedül Jinnel találkozok a Kat-Tun-ból, aki egy biccentéssel köszönt csak. Nem törődve vele, folytatom a célom felé lépcsős utamat, ami egyenesen a parkolóba vezetett. Jól sejtettem, ott ült, az egyik oszlopnak vetve hátát. Mp4—e a fülében, teljes hangerőn szólt, a csöndben tisztán hallom, hogy a Blue-t hallgatja. A legszomorúbb Arashi szám...

Közelebb érvén hozzá, láttam, arca könnyektől nedves. Nem figyel rám, szemhéjait lezárva szuszog, és hagyja, könnyei még jobban eláztassák gyönyörű arcát. Térdre esek mellette, és nem tudom megállni, hogy ne karoljam át. Ekkor pattan fel szemhéja, majd ellökve magától, két irtó dühös szemmel találom magam szembe. Megrémiszt, így csak egy kérdést teszek fel neki.

- Neked számított valamit? — kérdezem, közben sós könnyek gyűlnek szemembe.

Nagyot nyelek, megpróbálom őket visszatartani. Fáj, hogy nem válaszol egyből, hogy habozik, mint aki azon gondolkozik, hogy hazudjon, és ne bántsa meg a másikat, vagy mondjon igazat, viszont tudja, hogy akkor vérig lesz sértődve rá, és a remény legapróbb szikráját is elveszíti.

- Nem. Be kell valljam, nem számított semmit. Kellett volna? Sho, drágám, te naiv vagy - nevetett fel keserűen. Régen dohányzott, és most is elővett egy szálat. Hiába kutattam szemében hamis fény után, legalább csak egy kis hazugságot akartam látni, de ott csak az őszinteség büszke fénye, a fájdalom, és... a szerelem fénye csillog?

Ha az ember szívébe egy méreggel átitatott tőrt döfnek, az semmi ehhez képest a fájdalomhozt. Szívem ki akar tépődni a helyéről, ehhez megfelelően veszett tempóban dübög ott bent. Tüdőm fájdalmasan szorul össze, testemen átveszi egy különös érzés hatalmát. Vérkeringésem mintha lelassulna, megalvadna az ereimben. Szemeimet könnyek csípik, amiket végre szabadjára engedek. Mit tagadni, menthetetlenül szerelmes vagyok abba a férfiba, akinek mindössze néhány hónapig csak játék voltam. Most ezek után valószínű, hogy újabb férfit hálóz be; őneki fog reggelit csinálni, neki fogja a kezét fogni, csókot lopni tőle, vagy neki változik éjszaka szenvedélyes szeretővé, én meg csak egy újabb pipa vagyok neki a listán...

Megsemmisülten állok fel, érzem, szemével követi minden mozdulatomat. Bizonytalanul teszem a lépéseket, szemem szélétől befelé, egyre jobban sötétedik, háromban látok, a fülem bedugult. Nem tudom magam tartani, önkívületi állapotba esek, de érzékelem, egyre több ember gyűlik körém. Álmodok. Hogy Aiba elkap, azt suttogva, szeret, szeret, szeretni fog örökké.

Majd, a kép valamennyire kezd tisztulni, éppen tényleg Ő tart a karjaiban, aggódó szemeit folyamatosan arcomon tartva. Körülöttünk egy kisebb embergyűrű, menedzserek, a banda tagjai, idegenek vesznek körbe. Vállaiba kapaszkodok, mire közel hajolva a fülembe susog.

- Féltettelek. Amikor összeestél, megijedtem. Fehér voltál, mint aki kísértetet látott — nyom puszit fülcimpámra, majd eltávolodik. Egyik karom átveti a vállán, másik oldalamra Ohnot hívja. Így támogatnak be az orvosiba, ahol adnak egy koffeintablettát, hogy felmenjen a vérnyomásom. Előtte vérnyomást néznek, a szívemet hallgatják, és kérdezgetnek, amire én készségesen válaszolok. Majd, egy hét szabadságot jelentő papírral a kezemben támolygok ki, a folyosón várakozó öt emberhez.

Végigkérdeznek, mi volt, ám én inkább a háttérben álldogáló Aibát figyelem. Hátát a falnak vetette, kezét lazán zsebre dugta, lábai keresztben. Mégis érdeklődés csillog fekete szembogaraiban. Felhúzom szemöldökeim, mire ő csak kisfiúsan elfordítja a fejét; aranyos így.

Miután elül a kérdésözön, Ohno felfüggeszti a megbeszélést, Aiba pedig felajánlja, hogy hazavisz. Gyengén bólintok. Megvárjuk, míg Nino kilohol a teremből a laptopommal és a munkáimmal, amit most Aiba cipel. A parkolóban kirángatja a zsebemből a kocsikulcsot, kijelentve, hogy most ő vezet, mert még a végén balesetet okoznék, amibe belehalnék.

Engedelmeskedve ülök be az anyósülésre, majd előveszem kedvenc cukromat. Ezt látva Aiba csak mosolyogva megcsóválja a fejét; együttlétünk alatt is állandóan ilyet ettem. Lassan gurul ki a parkolóból, és most is kevesen vannak az utakon szerencsénkre, így gyorsan hazaérünk. Beáll a garázsba, és én öt másodperc alatt kipattanok.

- Mi az, hirtelen ennyire jól érzed magad? — gúnyos hangja szívembe mar. Ám, ahogy utána szólal meg, már sokkal jobban tetszik...
- Kicsi bakám, aggódtam érted. Be kell valljam magamnak... - sóhajtott lemondóan. Majd folytatta, mitől szívem szorul össze.
- Elhiszed, hogy hazudtam az épületben? Igen is, rengeteget számított. De ez most már nem lényeg... Vége — jött közelebb, én viszont csak azt éreztem, megint kezdek olyan állapotba kerülni, mint mielőtt összeestem. Átkarol, lágyan fonja egyik kezét derekam köré, míg másik hátamon nyugszik. Közelít arcom felé, én pedig türelmetlenül szüntetem meg a távolságot közöttünk. Mohón kapok a napok óta nem ízlelt ajkak után, és nyelvemmel feszítem szét azokat. Végigsimítom minden négyzetméterét szájának, cseresznyepiros ajkait kezem el szívogatni, majd mielőtt még továbbmennénk, nevetve húzódik el tőlem.
- Viszlát Bakám, nemsokára találkozunk... - erőltet mosolyt arcára, majd kilép a garázsból, és evvel együtt azt hiszem, magánéletemből is.

Magatehetetlenül rogyok a padlóra, ujjaim szorítják a semmit, kegyetlenül, mintha össze akarnának roppanni. Szememből egyre több könny csurog, mostanában túlságosan sokat sírtam. Nem tudom megállni, hogy ne hullajtsam őket, hiszen rengeteg van...

Magány. Üresség, mely pótolhatatlan, csakis Ő tudja kitölteni. Vagy a vén kaszás... Egy órája ülök a földön. Már ütöttem, sírtam, üvöltöttem, szinte minden olyan dolgot csináltam, ami ki tudná ölni a bennem ülő ürességet. Magatehetetlen vagyok, nincsen erőm semmire. Csak aludni... El is borulok a kemény padlón, nagyot koppan a fejem. Lassan hunyom le szemhéjaim, majd fejemet vesztve menekülök az álmok közé, hol legalább egy kis boldogság ér...

Ébredni az ágyamban ébredek, ahol éppen valaki hátulról ölelget. Óvatosan fordulok meg, Aibával találom szembe magamat. Most is sírok, mint egy három éves gyerek, kitől elvették a kedvenc játékát, ám ezek a könnyek nem fájnak. Örülök, mert itt maradt velem, hogy mégsem lesz vége.

Lassan kezd ébredezni, majd lefonja polipkarjait a testemről, és felül. Én alulról csodálom, hogy álmosan, kócos hajjal is hogyan lehet ilyen csodás valaki. Lemosolyog rám, majd egy csókot lop, melyet én boldogan viszonzok. Nekidönt az ágytámlának, fejem a falnak csapódik, felszisszenek a fájdalomtól.

- Öregem, te jól beverhetted a fejed, mert elég szép nagy púp van rajta... - játssza a hozzáértő orvost, majd szórakozottan barackot nyom fejtetőmre.
- Csodálkozol? Amilyen fájdalmas képet vágtál egész nap, azt hittem, te otthagysz, én meg belehalok! — engedem ki egy kicsit a hangom.
- Baka, te tényleg idióta vagy — adott csókot a nyakamra — Én soha nem lennék képes itt hagyni. Hiába, az más miatt volt, egy fotó miatt, amit az újságosnál láttam...
- Fotó? — ráncoltam szemöldököm.
- Igen, egy fotó, ketten, Ninoval... Aztán, ő elmagyarázta... Ohnonak segítettél ajándékot választani, igaz? — mosolyodott el lágyan. Azt hiszem... Tényleg halálosan szerelmes vagyok. Aprót bólintottam, egyetértés jeléül...
- Szeretlek, imádlak, és akarlak... - ejtette ki vágytól fűtött hangon Aiba ezeket, a számomra mindennél többet jelentő szavakat. Lágy csókban forrtunk össze, majd jöhetett a mindennél édesebb kibékülés...

» Vélemény







Template by: Candy Shop | Rising Sun (c) 2022