köszöntő

Üdvözlök minden kedves erre járót a RISING SUN oldalon, mely az ázsiai pop és rock (japán, koreai, tajvani), dorama és film kategóriában írt történetek szentélye.

Kellemes időtöltést kívánok!


figyelmeztetés!

Kedves Olvasó!

Az oldal használatával tudomásul veszed, hogy:

A Rising Sun (rising-sun.hu) oldalon találkozhatsz olyan tartalommal, amely a 2021. évi LXXIX. törvény ("a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a gyermekek érdekében egyes törvények módosításáról") hatásköre alá tartozik (a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint homoszexualitást jelenít meg),

és elismered, hogy:
18 év feletti vagy és saját felelősségre folytatod az oldal használatát.

Az oldal slash/yaoi, ill. 18-as korhatárú történeteket tartalmaz. Ezen írásokat mindenki csak saját felelősségre olvassa!

Fanfiction = Rajongók által írt kitalált történetek.

Ezen az oldalon jelen esetben együttesekről, zenészekről.
Ezek a történetek fikciók, az írók játszanak a szereplőkkel.
Tudjunk különbséget tenni a valóság és az általuk kreált fiktív világ között.

Megkérek mindenkit, hogy a Rising Sunon olvasható írásokat ennek megfelelően kezelje.

Az oldal tartalmát, bármely részét engedély nélkül felhasználni, más oldalon közzé tenni tilos!
Minden egyes történet a szerző tulajdonában áll, felhasználásukhoz a szerző beleegyezése szükséges.

rising sun

születésnap
Birthday List

Sok boldogságot kívánunk! ^^


évforduló
Birthday List

Gratulálunk!


pályázat


Lezajlott:

2010

» Tavaszébredés

» Páratlan páros

2011

» Valentin-nap

2013

» Valentin-nap


látogatók
Flag Counter

Friss hírek

Olvasható a 38. fejezet:

Nanami Belle - Amilyenek voltunk

2022.03.09.


Ahogy ígértem, már olvasható is 22(!) rövid, egymástól független theGazettE történet:

sz_rami: Reita/Uruha szösszenetek

2022.03.08.



» Korábbi frissítések...


csevegőfal

Minden olyan névvel és névtelenül beírt bejegyzés törlésre kerül, ami sértő, személyeskedő hangnemű.


Random idézet


Idézet küldése

♫♪
Jynx: Rossz szokások nehezen múlnak…


Nishikido Ryo egy kegyetlen nagy marha, akinek nehezen múlnak a rossz szokásai. De ezt igazán csak egyetlen ember sínyli meg...


Az egész Dome úgy néz ki, mint egy felbojdúlt méhkas. Mindenhol díszletesek és műszakisok rohangáltak és mindenki úgy csinált, mintha rengeteg dolga lenne, kezdve Kamenashival, Aki mindenkinek tanácsokat osztogatott, egészen a kicsikig. Úgy érezték, hogy nekik mindenhol ott kell lenniük. Még Johnny is személyesen jelent meg és nem csak a titkárait küldte. Persze megértem a nyüzsgést, ez az utolsó banzáj az évben. Na nem , mintha ez azt jelentené, hogy mostantól pihi van és két nap múlva nem kezdjük az egészet előröl.

Soha nem vettem részt teljes értékűen az ilyen készülődésekben, inkább csak elvoltam a többiekkel, az sokkal egyszerűbb volt. Utána csak ki kell menni a színpadra és pontosan azt csinálni, amit mondanak. Ez azért nem olyan nehéz. De ma ahhoz sincs kedvem, hogy Yamapival húzogassuk ki egymás alól a széket. Ehhez az egészhez semmi kedvem sincs. Hiába ugrál mindenki, hogy hurrá itt az év vége és szilveszteri party és jaj de jó, de én legszívesebben csak otthon ülnék, és az asztalba verném a fejemet. Lehetőleg egymás után sokszor, hátha az észhez térít.

Már megint ugyanazt csinálom. Ugyanazt, amit egy hete, egy hónapja és évekkel korában. Ugyanazt a hibát követem el újra és újra. Ugyanazt a hibát, miért minden egyes alkalommal elátkozom magam.

Megint nem bírtam ki, hogy ne szóljak be neki, megint nem álltam meg, hogy fájdalmat okozzak neki. Tudom, hogy fájt neki, hisz láttam a szemein. Bármenniyre is figyelmen kívül próbált hagyni, nem ment neki. Soha nem ment. Így megy ez, amióta csak ismerjük egymást. Én megbántom, neki fáj, és senki nem foglal állást rajtam kívül. Szokássá vált már ez. Egy nagyon rossz szokássá.

Minden nap azt kívánom, hogy bárcsak jönne valaki, aki megüt, és azt mondja, hogy egy idióta vagyok, amiért ezt csinálom, talán más szájából könnyebben felfognám. De végül is miről is beszélek? Már odajöttek, nem is egyszer, és én csak nem vagyok hajlandó felfogni. Illetve… nem is ez a baj. Felfogom. Változtatni vagyok képtelen.

Akárhányszor próbálok vele normális lenni, mindig rosszul sül el. Már akármit csinálok azt hiszi, hogy gúnyolódom vele, bántani akarom, vagy csak unatkozom és rajta úgyis jól szórakozom. Egy utolsó seggfejnek tart, de nem hibáztatom érte. Én voltam az egyetlen, aki okot adott neki erre.

Igazából én magam sem tudom, hogy miért csináltam. Vagyis, talán mégis tudom… Zavart, hogy olyan érzékeny, hogy álomvilágban él, hogy pont az ellentétem. Nem voltam képes elfogadni, hogy míg én nőket képzeltem magam köré, addig ő tündéreket. Nem akartam egy ilyen embert sem elfogadni magam körül. Hiába… már akkor is fasz voltam, de az egyetlen, aki ezt látta az ő volt.

Talán, ha akkor feltűnik, hogy mit csinálok, még lett volna esély helyre hozni a dolgot, de nekem nem volt ennyi elég. Kicsivel később tovább mentem. Már nem csak akkor bántottam, ha ketten voltunk, hanem bármikor, amikor lehetőségem volt rá. Akár élő tv adásban ország– világ előtt is. Mindig láttam, hogy mennyire megalázottnak érzi magát, de nem érdekelt. Minél több szenvedést láttam az arcán, annál többet tettem azért, hogy növeljem ezeket a kínokat.

Emlékszem mikor odajött Jin, hogy megkérjen, hogy hagyjam abba, én meg azt gondoltam: „Meg kell védeni? Egyedül nem képes rá?”. Hát ez csak még egy lapáttal rátett arra a bizonyos kupacra. Innentől kezdve még inkább megragadtam minden lehetőséget arra, hogy megbántsam.

De egy nap azt hiszem túl messzire mentem. Kijelentettem, hogy gyűlölöm őt és egy kicsit sem voltam kíméletes. Egy egész ország nézte és hallgatta végig, ahogy kifejtettem a véleményem. És egyenesen élveztem, amikor kimondtam. Mosollyal az arcomon, elégedettséget érezve aláztam meg. És ez volt a vége.

A műsor után megláttam, ahogy egyedül ült a folyosón, arca könnyáztatta volt és hihetetlenül mély fájdalmat tükrözött. Ez volt az általam felvett szokás legsötétebb pontja. És ez volt az a pillanat, amikor már én is látni kezdtem, hogy mit is tettem. Ilyen elkeseredettséget, ilyen fájdalmat és szomorúságot… nem is tudom, mit láttam, de lehervasztotta az arcomról a győzelemittas vigyort. Ez után már tükörbe nézni sem tudtam anélkül, hogy ne akartam volna arcon köpni magam.

Aznap éjszaka csak álmatlanul hánykolódtam az ágyamban és minden alkalommal, amikor lecsuktam a szemem, őt láttam. Egy összetört, zokogó kisfiút. Tényleg az volt, egy ártatlan, félénk, gyönyörű gyerek. Szép lassan megértettem, miért nem csinált soha semmit, hogy miért mindig másoknak kellett kiállniuk érte. Egy védelemre szoruló kisgyerek volt, akit meg kellett óvni a világ bűneitől, és tőlem.

Gyűlöltem magam azért, amit tettem. Éveken keresztül következetesen tiportam bele a lelkébe, amikor csak lehetőségem volt rá, bele sem gondolva abba, hogy mit okozhatok neki ezzel. De miután láttam őt akkor… annyi érzés kavargott bennem, hogy azt hitem szétrobbanok. Bűntudatom volt, dühös voltam és ki nem állhattam magam. Soha korábban nem éreztem még ennyi mindent egyetlen ember miatt.

Lelkiismeret furdalásom enyhítése érdekében megpróbáltam változtatni a viselkedésemen. Igyekeztem nem bántani többé, és figyelni rá, hogy milyen ember, hisz addig fogalmam sem volt róla, hogy ki is ő. De minél többet tudtam meg róla, a bűntudatom és az ellenszenvem saját magam iránt annál inkább erősödött. Egy olyan tiszta és gyermekien ártatlan lény volt, hogy legszívesebben kést döftem volna magamba, amiért képes voltam arra, hogy megpróbáljam tönkre tenni.

Nem érdemelte meg. Ha valaki nem, akkor az ő volt. Nem volt benne semmi rossz szándék, hitt az emberekben és a világban rejlő jóságban. Ez volt a hibája, amiért én meg akartam büntetni. Őszintén csak gratulálni tudtam magamnak.

Megpróbáltam jobb lenni hozzá, de minden próbálkozásom csúfos kudarcba fulladt. Mintha nem is én irányítottam volna az agyam. Hiába akartam azt mondani, hogy: „Jó reggelt, szép napunk van!”, helyette csak az jött, hogy „Te már megint itt vagy? Ezért kár volt bejönni.” Gondolatban minden alkalommal fejbe vágtam magam, de akárhogy igyekeztem, semmi nem változott. Hiába, az ember nehezen ad túl a rossz szokásain.

Nem akarom bántani őt, ő lenne az utolsó, akit bántani akarnék. Már rég nem gyűlölöm őt. Talán már akkor sem gyűlöltem, amikor lezajlott a tv show. Én nem tudom, hogy mit érzek iránta, de azt tudom, hogy ez nem gyűlölet. Én csodálom őt, jobban, mint bárki mást, és azt hiszem ez talán már egy kicsit több is, mint csodálat. Ez… ez…

De teljesen mindegy. Ez a helyzet így marad örökre, és csak én tehetek róla. Minden alap nélkül felvettem ezt a szokást, és évek óta keményen dolgozom azon, hogy feledésbe ne hagyjam merülni. Most nagyon büszke lehetnék magamra. Se Isten, se ember nem tudott megállítani. Még én is kevés voltam, hozzá, hogy megállítsam magam a saját faszságomban. Büszke lehetnék, de nem vagyok. Egyáltalán nem. Undorodom magamtól, és azt hiszem ő is undorodik tőlem. Hát… megértem.

– Hé, te Sexy Osaka Man, szedd össze magad, kezdődik a műsor! — bandatársam, Shige hangja zökkentett ki a merengésből. Erre most nincs idő, hisz első a munka. Felálltam, igazítottam egyet a ruhámon, majd odamentem a többiekhez, akik mind arra vártak, hogy kinyíljon az ajtó és megkezdjük a nagy műsort. Megláttam őt. Épp mosolyogva beszélgetett Junnoval, hátára a stylistok stílusosan egy pár tündér szárnyat erősítettek. Gyönyörű volt. Mint egy igazi tündér. Szerettem volna megmondani ezt neki, de helyette csak…

– Hé, Ueda aztán el ne repülj, még a végén utánad kell küldeni Kamét, hogy legalább egy józan gondolkodású ember legyen a közeledben.

Hát igen… Rossz szokások nehezen múlnak…

» Vélemény







Template by: Candy Shop | Rising Sun (c) 2022