köszöntő

Üdvözlök minden kedves erre járót a RISING SUN oldalon, mely az ázsiai pop és rock (japán, koreai, tajvani), dorama és film kategóriában írt történetek szentélye.

Kellemes időtöltést kívánok!


figyelmeztetés!

Kedves Olvasó!

Az oldal használatával tudomásul veszed, hogy:

A Rising Sun (rising-sun.hu) oldalon találkozhatsz olyan tartalommal, amely a 2021. évi LXXIX. törvény ("a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a gyermekek érdekében egyes törvények módosításáról") hatásköre alá tartozik (a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint homoszexualitást jelenít meg),

és elismered, hogy:
18 év feletti vagy és saját felelősségre folytatod az oldal használatát.

Az oldal slash/yaoi, ill. 18-as korhatárú történeteket tartalmaz. Ezen írásokat mindenki csak saját felelősségre olvassa!

Fanfiction = Rajongók által írt kitalált történetek.

Ezen az oldalon jelen esetben együttesekről, zenészekről.
Ezek a történetek fikciók, az írók játszanak a szereplőkkel.
Tudjunk különbséget tenni a valóság és az általuk kreált fiktív világ között.

Megkérek mindenkit, hogy a Rising Sunon olvasható írásokat ennek megfelelően kezelje.

Az oldal tartalmát, bármely részét engedély nélkül felhasználni, más oldalon közzé tenni tilos!
Minden egyes történet a szerző tulajdonában áll, felhasználásukhoz a szerző beleegyezése szükséges.

rising sun

születésnap
Birthday List

Sok boldogságot kívánunk! ^^


évforduló
Birthday List

Gratulálunk!


pályázat


Lezajlott:

2010

» Tavaszébredés

» Páratlan páros

2011

» Valentin-nap

2013

» Valentin-nap


látogatók
Flag Counter

Friss hírek

Olvasható a 38. fejezet:

Nanami Belle - Amilyenek voltunk

2022.03.09.


Ahogy ígértem, már olvasható is 22(!) rövid, egymástól független theGazettE történet:

sz_rami: Reita/Uruha szösszenetek

2022.03.08.



» Korábbi frissítések...


csevegőfal

Minden olyan névvel és névtelenül beírt bejegyzés törlésre kerül, ami sértő, személyeskedő hangnemű.


Random idézet


Idézet küldése

♫♪
Névtelen Normál lap
Sayonara

Fanfiction, RyoDa. Ajánlva: Édes családomnak, akik elviselik a hülyeségeimet <3 As BIPK.

Nem egy remekmű, de ez nálam megszokott… ^^;

Van, hogy egy dal szebben él az emlékezetedben, mint ténylegesen volt. S mikor újra hallod sírsz, mert új érzéseket ébreszt benned.
Hallottam, megint és megint. Ahogyan azok a gyönyörű ujjak a kemény, mégis lágy hangot adó fekete–fehér billentyűzetet szántották. Ha egy akkordot is hallottam belőle, már siettem a próbaterem ajtajához. Csak hallani akartam, de soha nem mentem be.
Emlékszem, mikor először eljátszottad nekem ezt a dalt. Bár, akkor még kicsit más volt a szövege… Tehát tényleg vége. Csalódott vagyok, hogy ennyi év után mégis továbbléptél. De vajon miért öli meg ez a szívem? Hiszen az én hibám volt!
Már lényegtelen. Hallottam, hogy új kapcsolatod van. Többen is kérdezték, hogy zavar–e? Nem. Miért zavarna…? Amíg nem látom, élhetek egy rózsaszín álomvilágban, ami elfeledteti velem a jelent és a jövőt. Ami hagy elveszni a múlt gyönyörűségében, nyugalmában, szerelmében.

Minden nap elpróbálta ezt a dalt, talán félt, hogy egyszer elrontja. Mikor megálltam az ajtó előtt és hallgattam, olyan furcsa érzésem volt. Mintha valami szorítaná a szívemet és nem engedné el soha már. Ez az ő szerelme volt. Illetve a szerelem, amit érzek iránta.
A játék abba maradt, pedig a dalnak még nincs vége. Tudom, hogy nincs; a fejemben van az egész dallam, a régi és az új szöveg. Annyiszor hallottam már…
Résnyire nyitom az ajtót és benézek. Ott reszket a zongora fölött, ott sír, sőt inkább zokog. Mindig is rettentően érzékeny volt. És én pont ezen a gyengepontján sebeztem meg. Én barom!

Oda akarok hozzá menni. Megölelni, megcsókolni… De nem tehetem. Utál engem, majd valaki más megteszi helyettem. Mindig valaki más… Mert mindig más a hülye, más a hibás, más fog bocsánatot kérni! Pedig én csesztem el, én voltam barom és én nem kértem bocsánatot.

 – Kérlek… ne menj el. – Mikor már hajtottam vissza az ajtót, ez a mély, mégis rekedt és esetlen hang ütötte meg a fülemet. Egy másodpercig latolgattam az elfutás esélyét, de mégis kinyitottam az ajtót és beléptem a terembe.
Hatalmas hely, kintről árad be a napsütés és az ő könnyes szeme néz rám. De csak egy pillanatig, mert én leszegem a fejem, s úgy sétálok oda a zongorához. Leülök mellé, és a padlót fixírozom.
Mekkora poén! Én, a Nagy Nishiko Ryo, a padlót bámulom, s el akarok futni. Persze, mert félek. De, hogy mitől, nem tudom. Talán, Tőle.
 – Miért állsz itt minden nap? – Ő is egy irányba néz velem. Nem látom, csak érzem. A gyomrom mintha égne, a torkomat is perzseli valami. Mintha el akarna égetni egy érzés, ami már régen felemésztett, mérhetetlen tüzével.
 – Nem tudom. – Perfekt válasz. Gratulálok! Gondolatban most ismét a terem előtt állok, becsukom az ajtót, és gyáván elfutok. Akkor nem kéne választ adom olyan kérdésekre, melyekre magam sem tudok válaszolni.
Nem mond többet. A zongora fölé hajol, végre ránézek. Újra játssza a dallamot, s énekelni kezd. Behunyja a szemeit és csakis a zenére koncentrál, mint régen…
 – Mint mindig, hallgattam könnyes szemekkel az esőt – Kezdi a jól megszokott szöveget és továbbra is érzékin nyomja ujjait a zongora fehér– és fekete billentyűihez. – Mint mindig, egyedül néztem a fotóalbumot a sarokban – A hangja késként fúródik egyre mélyebbre a szívemben. – Félve a jövőtől, amit még mindig nem látok – Azt hiszem sírnom kell, a torkom összeszorul, az arcizmaim megfeszülnek, a fogaim is összeszorítom, nehogy előbújjanak a fájdalmam jelei. Nem törhetek meg, Előtte. – Kérlek ölelj szorosan – szeretném, ha megint szeretnél* – Mi? Hiszen ez… Emlékszem rá. Az eredeti szöveg. Nem bírom megállítani a könnyeimet, ahogyan magamat sem tudom visszafogni. Éneklem vele az ismert dalt, a fájó könnycseppek is felszabadulva szántanak utat maguknak arcomon. – Mindkét kezemmel megölelem a szerelem részeit – A könnyeim, amik már évek óta gyűlnek bennem, úgy csordulnak ki a szememből, ahogyan soha eddig. – Így nem csúsznak ki, így nem törnek össze… Még ha az évszakok így is múlnak el, nem felejtem el azt a gyengédséget – Ha egyszer újra melletted lehetnék, úgy, mint akkor. – Kicsit szédülök abban a fényben, ami bevilágít, a virágszirmok gyengéden táncolnak, mintha teljesen be akarnának borítani – Mintha teljesen meg akarna ölni, itt bent. – Mégha a város díszleteinek a színei meg is változtak, egy gyenge, ártalmatlan szellő cirógatja az arcomat – Azon a napon, amikor utoljára beszéltünk, olyat mondtam… – Felnéztem az égre és ahogyan a felhőkből, úgy a szememből is folyt a fájdalom. Most, hogy fürdök a fény hideg sugaraiban, érzem, hogy tudnék egy kicsit mosolyogni – Itt kihagyott egy sort. A legszebb sor volt pedig, mert az nekem, Nekünk szólt. – A mosolyok, amiket megosztottunk, a melegség, amit mindig éreztünk – Az az idő soha nem tér vissza. –És befejezte. Nem fejezte be, ráadásul kihagyta a legszebb sort, ezzel szerette volna megmutatni nekem, mit érez? Értem.
Ismét lehajtottam a fejem. Felálltam és kimentem. Egyszerűen nem bírtam ott maradni mellette, Vele. Fáj, még mindig úgy fáj… Így bűnhődik az ember, a legnagyobb bűnéért.

Azon a cseresznyefa virágokkal barázdált úton, amelyen egyszer sétáltunk
A kezeink szorították egymást egy megváltoztathatatlan szeretetben.

Mert bántottam, akit a legjobban szerettem a világon, akinél nem volt fontosabb soha nekem, akit úgy öltem, ahogyan most Ő engem. Hát akkor… Most – nem először –, de mégis utoljára: Sayonara!


*Innentől kicsit átdolgoztam a szöveget, bár tény, hogy én nem vagyok olyan jó szövegíró, mint Ueda. ^^; A fordítást Amy követte el én pedig kölcsön vettem és remélem, hogy nem haragszik érte! <3
Az eredeti dal: Ueda Tatsuya – Ai no Hana.

» Vélemény







Template by: Candy Shop | Rising Sun (c) 2022