Cím: A cseresznyevirágok emléke
Író: Shiori-chan
Páros: Aoi (the GazettE) x Gackt
Történet: Létezik szerelem első látásra? Létezik örök
szerelem? Aoi számára biztosan. A tavasz pedig messze a
legtisztább szerelmeket rejtheti...
Figyelmeztetés: shounen-ai
Korhatár: +12
Megjegyzés: Aoi pov.
Aki nem járt még Japánban a
cseresznyevirágzás alatt, nem érheti, miről beszélek. Aki
nem volt még első látásra szerelmes, nem értheti, mit
érzek. A cseresznyevirágzás számomra egy kedves, egyben
szívbemaró emléket idéz fel. Sose hittem volna, hogy egy
egyszerű Sakura- ünnepség, olyan meglepetéseket tartogat
számomra, mint amilyeneket. Sose hittem volna, hogy egyszer az
első igazi szerelmemet egy égő cigaretta szálhoz fogom
hasonlítani. Pedig pont olyan volt. Égett, forró volt, aztán
elhullott, mint a hamu. Legalábbis, ezt hittem sokáig, de a
sors bebizonyította, hogy engem is szerethetnek, én is
megérdemlem. Hogy érthető is legyen a történet és ne csak
elégett cigarettákról beszéljek, elmesélem mi is történt.
két éve, egy kellemes tavaszi napon a bandával úgy
döntöttünk, elmegyünk egy közeli parkba, hogy megnézzük a
cseresznyevirágokat. A fiúk kicsit túlzásba vitték a
dolgokat. Kai hozott pokrócot, Uruha italokat, Reita ételt.
Ruki volt a sofőr, én pedig csak úgy mentem. Délután 6
körül mentünk ki, mert a stúdióból csak akkor sikerült
elszabadulnunk. A nagy tömeg már lecsengett, így nem kellett
félnünk a leleplezéstől. A fiúk jól elnevetgéltek, én
pedig úgy döntöttem sétálok egyet a fák között. Kellemes
idő volt, de a pulóvert elviseltem magamon. A hajamba
olykor-olykor belefújt az esti szél, amitől kellemesen kirázott
a hideg. A cseresznyefák virágzásának látványa
megmosolyogtatott. A gyerekkorom jutott róla eszembe. Az
édesanyámmal töltött időre emlékeztetett. Egyedül
sétáltam, néha egy-egy ember elment mellettem, de nem zavartuk
egymást. Egy hatalmas fa előtt álltam meg. Talán ezen voltak
a legszebb virágok. Meg akartam érinteni az egyiket, de a szél
kifújta a szirmokat a kezem közül. És a szél addig nem
hagyta alább, míg le nem eresztettem a kezem. Pedig én csak a
szirmokat akartam megérinteni.
- A szél úgy védi várágát, ahogy te véded az életed, a
megújulásod... - a hang a hátam mögül halk, mégis
tekintélyt parancsoló volt. Megfordultam, hogy lássam az
idegent. De kisebb meglepettségemre, a Japán zenei élet egyik
nagy alakjával találtam szembe magam. Nem lepődtem meg, mert
Japánban mindenki ismer mindenkit, még ha nem is tud róla. A
váratlan helyzeteket pedig jól kezeltem.
- Oh, Camui-san! — hajoltam meg előtte. A gesztust ő is
viszonozta. Mosolyogva közelebb lépett.
- Csak Gackt, kérlek! Hagyjuk a
formaságokat... Aoi! — pár másodpercig csak néztük
egymást, majd Gackt mellém lépett és elgondolkozva nézett a
virágzó fára.
- Kicsi voltam, le akartam
szakítani egy virágot. Épphogy elértem, de a szél feltámadt
és már nem értem el az ágat. Szomorú voltam. De később rájöttem,
a szél úgy védi a virágait, ahogy tudat alatt én védem az
életem. Igazán sosem érthetjük majd el, Aoi... - mondta, és
ujjaival finoman végigsimított a virágokon. Mérhetetlen nagy
tisztelettel néztem fel Gackt-ra. Fel néztem rá, mert mellette
kicsinek éreztem magam, de nem rossz értelemben. Felnéztem
rá, mert úgy éreztem, többet tud az életről, mint én...
Sokkal többet.
- Gackt, te is a
cseresznyevirágzásra jöttél?
- Igen. Minden évben eljövök, ha időm engedi. És te?
- Én most vagyok itt először.
- Sétálunk egyet?
Csak bólintottam és úgy mentem mellette, mintha egy óra
alatt, mindent megtudhatnék tőle a világról. Csak
lépkedtünk egymás mellett, zenéről, időjárásról, a
városról beszélgetve. Nem figyeltem az időt, csak beszélgettem
úgy, mintha egy ismerőssel beszélgetnék, közben Gacktot
személyesen, csak egy órája ismerhettem. A telefonom a
zsebemben megcsörrent. Ruki hívott.
- Aoi? Merre jársz? Vissza tudnál jönni, segíteni?
- Mi történt?
- Uruháék teljesen részegek, egyedül nem tudom őket
bepakolni az autóba.
- Rendben. Megyek.
Visszamentem segíteni Rukinak.
Uruháék tényleg nagyon leitták magukat. Még Kaiban is volt
egy kicsi. Gackt addig az egyik közeli fa alatt várakozott.
- Hazavigyelek, Aoi? — kérdezte Ruki az autónál. Arra
néztem, amerre Gackt állt.
- Nem kell köszönöm! — mosolyodtam el. — Holnap délután
találkozunk. Jó éjt!
- Neked is! Vigyázz magadra! — azzal Ruki elhajtott a
fiúkkal. Én pedig visszasétáltam Gackthoz. Már
besötétedett, de közvilágítás szerencsére volt.
- Eléggé későre jár, de ha nincs ellenedre, felinvitállak
magamhoz... - mondta Gackt miközben még mindig a fát
támasztotta. Valami félmosoly bujkált az ajkain. Azt nem
állítom, hogy Gackt fejében, nem az fordult meg, hogy csak egy
ártatlan italra hív meg. De annyi bizonyos, hogy nem csak ez
volt a szándéka.
Olyan forrón, olyan tisztán egy
éjszakás szeretők nem szeretkeznek, ahogy mi tettük. Olyan
volt, mintha hónapok óta együtt éltünk volna, és tiszta
szívből szerettük volna egymást. Simogattam úgy, mintha már
az egész testét ismertem volna. Ő pedig úgy csókolt, mintha
tudná, hogyan őrjíthet meg vele. Talán az volt éltem
második legjobb éjszakája. Az első... az első egy másik
történet... majd később.
Reggel, amikor felkeltem, nem
akartam kinyitni a szemem. Két okom is volt rá. Az egyik, hogy
hiába volt elhúzva a sötétítő, a nap kegyetlenül akarta
kiégetni a szemem. Másfelől, talán először életemben
féltem a valóságtól. Féltem, ha kinyitom a szemem Gackt eltűnik,
az éjszaka nem lesz sehol és kiderül, hogy csak álom volt.
Lassan nyitottam ki a szemem, de Gackt ott volt. Nem tűnt el. Ő
már ébren volt, mosolyogva köszöntött. Boldog voltam.
Talán, szerelem volt első látásra, de onnantól kezdve
tudtam, hogy Gackt az életem része lett. Délután nem akartam
otthagyni őt, de Ruki megelőzött. Sajnos a fiúk eléggé
másnaposak voltak, ezért a próbát elnapoltuk. Este csak
egy-két váltásruháért ugrottam haza. Valami új csöppent az
életembe és én minden percét élvezni akartam.
Így teltek el napok, hetek,
hónapok. Én voltam a világ legboldogabb embere. Amint tudtam,
Gackthoz siettem, vagy ő hozzám. Szerelmes voltam, igazán
szerelmes. Majdnem minden tökéletes volt. Úgy ölelt
éjszakánként, ahogy mindig is akartam. Megbeszélhettem vele
mindent, amit akartam. Az életem volt. És fordítva... Egyedül
a banda nem szívelte Gacktot. Vagyis nem Gackttal volt bajuk,
hanem a kapcsolatunkkal. Én akkor még nem éreztem, csak a
fiúk mondták, nekik pedig nem akartam hinni. Azt mondták,
elhanyagolom a bandát, Gackt miatt. Nem olyan voltam, mint
régen. Megváltoztam... Ők ezt mondták, de nem hittem el. Túl
szerelmes voltam. Gackt néha próbált rábeszélni, hogy igenis
foglalkozzak a zenével, hisz az életem... De nekem akkor Gackt
volt az életem. Viszont öt hónap multán, az életem elhagyott...
Koncertünk volt, fáradt voltam,
de egyből Gackthoz siettem. Tudtam, hol tartja a pótkulcsot,
azonnal mentem is be. De rögtön az ajtón belül egy-két bőrönd
fogadott. Végig gondoltam, de nem emlékeztem, hogy Gackt
említette-e volna, hogy elutazik. Átrohantam a házon, a
hálóban újabb bőröndökre találtam és Gacktra.
Megkérdeztem, hova készül, ő pedig csak leültetett a
fotelba.
- Yuu... Figyelj rám! Egy időre el kell utaznom. Amerikába...
Intéznem kell az ottani fellépéseket, és amíg azok le nem
zajlanak, nem jövök vissza.
- Mi?!
- Körülbelül 4 hónap, mire megint visszatérek Japánba.
A vérkeringésem felgyorsult, a
karom megremegett. Az alsó ajkamba haraptam és elfordítottam a
tekintetem.
- És gondolom, ezt nem ma tudtad meg... De nem mondtál semmit...
Hagytad, hogy szépen beléd szeressek, aztán utána közlöd,
hogy holnap elutazol és majd csak hónapok múlva jössz vissza.
Ezt nem kellett volna említened?! Mondd jó volt...?
- Micsoda?
- Éjszakánként... Jó voltam? Jól teljesítettem?! — hangom
hisztérikusan hatott a falak között, mert az is volt.
Mérhetetlenül csalódott voltam. Úgy éreztem, az egész
világ átvert. Hogy nem voltam elég jó Gacktnak, hogy megossza
velem a dolgait, hogy akár beszélgessen velem. Nem sírtam, de
ordítani, törni-zúzni tudtam volna. Egész éjszaka fent
voltam és csak ültem, bámultam ki az ablakon.
Másnap aztán bementem a
stúdióba. Még akkor is bent voltam, amikor nem volt dolgunk.
Akkor jöttem rá, hogy mennyire el vagyok maradva és mennyire
igazuk volt a többieknek. De, hogy hasznossá tegyem magam,
igyekeztem mindent bepótolni. Segítettem a menedzserünknek,
zenét írtam, gyakoroltam és a munkába temetkeztem. Nem
akartam Gacktra gondolni. Nem akartam arra gondolni, hogy amilyen
hamar jött, olyan hamar lett vége. Mert tudtam, azzal, hogy
így elutazott, mindennek vége. Viszont, a kezdeti időszakban,
amikor mindenki Gackt amerikai sikereiről beszélt, rájöttem,
Gackt nem kart szándékosan megbántani. Ő is szeretett, és
belátatta velem, hogy a zene az első. Végül megbocsátottam
Gacktnak és szívből kívántam, hogy sikeres legyen. Nem
tudtam haragudni rá.
Aztán teltek a hónapok, de a
munka miatt észre sem vettem... Csak a magazin címlapjára
figyeltem fel: Gackt újra Japánban! Nem vettem meg az
újságot, nem voltam kíváncsi a részletekre. Az első pár
hétben reménykedtem. De aztán valahogy... Ő nem keresett
engem, én pedig féltem újra megtalálni. A fél évvel ezelőtti
események immár csak álomnak tűntek... Egy szép álomnak.
Két év telt el... A Gackttal
töltött hónapok már iszonyatosan távolinak tűntek. A banda
sikeres volt, ahogy Gackt is. De nem beszéltünk azóta.
Valahogy... elkerültök egymást. Végül a
cseresznyevirágzáskor találkoztunk újra.
Ugyanakkor, ugyanabba a parkba
mentünk. Kis idő után, megint elindultam sétálni. Bevallom,
hajtott a nosztalgia. De nagy meglepetésemre, egy ismerő már
ott nosztalgiázott. Egy pillanatra megtorpantam, majd
elmosolyodtam.
- A szél úgy védi a virágait, ahogy te véded az életed... -
mondtam, majd közelebb léptem hozzá. Meglepetten fordult
hátra, mikor megfordult szemeiben hirtelen megláttam az összes
emlékünket. Ő is elmosolyogta magát.
- Yuu... Jó újra látni! — egy pillanatra lehunytam a
szemeim, olyan rég halottam a hangját.
- Téged is jó újra látni...
- Haragszol rám... amiért...?
- Nem. Megértettem, csak akkor... rossz volt...
- Sajnálom... Én tényleg szerettelek!
- Csak szerettél? — kérdeztem lágyan. Úgy gondoltam, ezen a
kérdésen áll vagy bukik minden. Ahogy újra megláttam őt,
tudtam, hogy képes lennék újra kezdeni, ha ő is akarná.
Képes lettem volna elfelejteni azt a két évet...
Akkor este, ugyanolyan
szenvedéllyel szeretkeztünk, mint először. Amikor Gackt
házába beléptem, megnyugodtam, az otthon nyugalmát adta
nekem. Újra boldog voltam. Gackt akkor éjjel válaszolt a
kérdésemre... Szeret engem! A következő hónapokban ugyanolya
boldog voltam, mint évekkel ezelőtt, de most már figyeltem a
szerelem és a zene közti egyensúlyra. Én is úgy védtem ezt
a két dolgot, ahogy a szél a virágait... Ahogy a szél a
virágait...
» Vélemény
|