köszöntő

Üdvözlök minden kedves erre járót a RISING SUN oldalon, mely az ázsiai pop és rock (japán, koreai, tajvani), dorama és film kategóriában írt történetek szentélye.

Kellemes időtöltést kívánok!


figyelmeztetés!

Kedves Olvasó!

Az oldal használatával tudomásul veszed, hogy:

A Rising Sun (rising-sun.hu) oldalon találkozhatsz olyan tartalommal, amely a 2021. évi LXXIX. törvény ("a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a gyermekek érdekében egyes törvények módosításáról") hatásköre alá tartozik (a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint homoszexualitást jelenít meg),

és elismered, hogy:
18 év feletti vagy és saját felelősségre folytatod az oldal használatát.

Az oldal slash/yaoi, ill. 18-as korhatárú történeteket tartalmaz. Ezen írásokat mindenki csak saját felelősségre olvassa!

Fanfiction = Rajongók által írt kitalált történetek.

Ezen az oldalon jelen esetben együttesekről, zenészekről.
Ezek a történetek fikciók, az írók játszanak a szereplőkkel.
Tudjunk különbséget tenni a valóság és az általuk kreált fiktív világ között.

Megkérek mindenkit, hogy a Rising Sunon olvasható írásokat ennek megfelelően kezelje.

Az oldal tartalmát, bármely részét engedély nélkül felhasználni, más oldalon közzé tenni tilos!
Minden egyes történet a szerző tulajdonában áll, felhasználásukhoz a szerző beleegyezése szükséges.

rising sun

születésnap
Birthday List

Sok boldogságot kívánunk! ^^


évforduló
Birthday List

Gratulálunk!


pályázat


Lezajlott:

2010

» Tavaszébredés

» Páratlan páros

2011

» Valentin-nap

2013

» Valentin-nap


látogatók
Flag Counter

Friss hírek

Olvasható a 38. fejezet:

Nanami Belle - Amilyenek voltunk

2022.03.09.


Ahogy ígértem, már olvasható is 22(!) rövid, egymástól független theGazettE történet:

sz_rami: Reita/Uruha szösszenetek

2022.03.08.



» Korábbi frissítések...


csevegőfal

Minden olyan névvel és névtelenül beírt bejegyzés törlésre kerül, ami sértő, személyeskedő hangnemű.


Random idézet


Idézet küldése

♫♪

Junno x Maru novella, Akame utalásokkal, Junno PoVval.
Valamikor ezer éve megkértem Szabcit [Lianát], hogy adjon nekem szavakat; öt tárgyat, két helyet, két cselekvést, egy plusz szót, és egy párosítást.
Az alábbiakat kaptam: Tárgyak: tükör, fésű, banán, gyertya, cigaretta / Helyszínek: fagyizó, fürdőszoba / Cselekvések: mosogatás, szobafestés / Plusz: amulett / Párosítás: Junno x Maru
Cserébe (meg amúgy is), ajánlom neki, és köszönöm. Jó szórakozást!

 

Sötétség


- Fiúk! A főnök üzeni, hogy mára végeztetek - közli az egyik junior, mintegy félbeszakítva a táncpróbánkat.
- Köszönjük, Karashi - mosolyog rá Kame, a fiú pedig meghajol, és távozik.
- Szép munka volt, fiúk! - ismét Kame beszél, ám rövid időn belül mindannyiunk szájából elhangzik ez a mondat.
Az öltöző felé indulunk, majd gyors egymásutánjában lezuhanyozunk, és mindenki hazaindul.
- Mehetünk? - fordulok az utolsóként végző Nakamaru felé.
- Persze, egy pillanat. - Belegyűri a törölközőjét a táskájába, majd - szó szerint - beleugrál a farmerébe. - Indulás! - mondja, vállunkra kapjuk a táskánkat, és elhagyjuk az épületet. A parkoló felé haladunk, azon belül is az én autómat vesszük célba.

- Vezethetek? - néz rám Maru, olyan arckifejezéssel, ahogyan az ötévesek, mikor arról kérdezik a szüleiket, lemehetnek-e a játszótérre.
- Szerezhetnél már magadnak egy saját kocsit, amiről lenyúzod a festéket, ahelyett, hogy az enyémet rongálod - dorgálom nevetve, de azért a kezébe csúsztatom a kocsikulcsomat. Mosolyogva szalad az autóhoz, majd bedobja a táskáját a hátsó ülésre, és beül előre. Mire odaérek, már beindítja a motort, én pedig behuppanok mellé, és a lábamhoz rakom a táskámat.
Maru kivételesen mindenfajta ütközés és az autónak okozott sérülés nélkül vezet, és meglepve tapasztalom, hogy az autós rádiót is megtanulta használni.

XxX

- Azt hittem, nem erre laksz - mondom, mikor befordul abba az utcába, amiben én lakom.
- A franc! Nem figyeltem, és valahogy reflexből erre jöttem - húzza el a száját.
- Hát, ha már itt vagy, akár be is jöhetsz. Feltéve, ha bírod a festékszagot; anyáék megunták a falak színét, és most szobafestést tartanak.
- Túlélem - feleli mosolyogva, majd lefékez a lakásunk előtt. - Még mindig irigyellek, amiért egy fagyizó mellett laksz - mondja őszinte csodálattal, mintha minimum az én érdemem lenne, hogy fagyizót építettek ide.
- Persze, de tedd hozzá, hogy ezzel egy időben a szüleimmel élek együtt - motyogom.
- Tessék? - fordul felém, elszakítva pillantását a fagyizótól.
- Semmi, semmi. Jössz? - indulok el a ház felé, ő pedig lezárja az autót, és követ.

Bent a következő, igen mókás kép tárul a szemünk elé; anya egy banánnal a kezében áll a félig már sárgára festett fal előtt, és apuval vitáznak valamin, miközben ez utóbbi személy serényen színezi a falat.
- Jó napot kívánok! - köszön Maru, amint belép a lakásba, és miközben letesszük a táskánkat, nekem az jár a fejemben, miért nem tudok akkor vendéget hozni, mikor a szüleim nincsenek itthon.
- Áh, de jó, hogy jöttetek - szólal meg anya, én pedig tudom, hogy nem fogjuk tudni kivonni magunkat a vitában való bíráskodás alól.
- Junno, légy szíves, mondd meg édesapádnak, hogy ez a fal bizony banánsárga! - hadonászik a kezében tartott banánnal az egyetlen női jelenlévő.
- Persze, pontosan - bólogatok, holott még csak meg sem próbáltam összehasonlítani a két árnyalatot.

- Szerinted? - fordul apa Maru felé, tőle várva támogatást. Szegény srác egy darabig csak döbbenten pislog, aztán megtalálja a tökéletes módot a válaszadás elkerülésére:
- Én inkább segítek - mondja, ledobja a pulóverét az ajtó mellé, majd annak tetejére a kocsikulcsomat, és magához véve egy ecsetet, nekiesik egy még fehér felületnek. - Gyere már, együtt gyorsabban végzünk! - szól rám, én pedig vállat vonva csatlakozom.
Szegény először van itt úgy, hogy a banda többi tagja nincs, és akkor is a nappalit festjük; valószínűleg nem ilyen programra vágyott ma délutánra...

XxX

- Köszönjük szépen a segítséget - szólal meg anya este fél nyolckor; úgy tűnik, hiába dolgoztunk négyen, még így is elég sokáig tartott kifesteni az egész lakást.
- Összeütök valamit, ugye éhesek vagytok? - érdeklődik még, aztán belép a frissen festett konyhába, és anélkül próbál vacsorát készíteni, hogy akár csak véletlenül is hozzáérne a falhoz.
- Tudom, valószínűleg nem ezt tervezted mára, de köszi, hogy segítettél - fordulok most én Maru felé.
- Szerintem jó buli volt - válaszolja levakarhatatlan mosollyal. Ahogy rápillantok az - immáron igen festékes - öltözetünkre, valahogy nem tudok vele egyetérteni.

- Ha gondolod, vacsoráig bemehetünk a szobámba, ahelyett, hogy a nappaliban álldogálnánk - ajánlom fel, ő pedig bólint, majd mindketten a szobámba indulunk. Marunak kisebbfajta káosszal kell szembenéznie, tekintve, hogy az összes bútor a szoba közepére van tolva, hogy ne érjenek a falhoz, de ez őt látszólag nem zavarja, nyugodtan nézelődik, kutat a cuccaim között.
- Dohányzol? - kérdezi vádlón, felemelve az íróasztalomról egy dobozt.
- Dehogy! Nézd meg jobban! - lépek melléje. Felnyitja a papírdobozt, és érdeklődve forgatja a kezében az egyik szálat.
- Ez... rágó? - Hogy megbizonyosodjon a dologról, még meg is szagolja. - Rágó! - jelenti ki győzedelmesen.
- Komolyan azt hitted, cigaretta van benne? - kérdezem, mire csak bólint egyet. - Az egyik barátomtól kaptam, állítólag Európában az ilyesmit felettébb mókásnak tartják.
- Junno! - hallatszik egy női hang a konyha felől.
- Igen?
- Segítenél?
- Egy pillanat! - kiabálok még vissza. - Azonnal jövök, ne tegyél tönkre semmit! - mondom, és magára hagyom Marut a szobámban.

XxX

Anyával nagyjából negyed óra alatt sikerül elkészítenünk a vacsorát, és míg ő a hálóba tart, hogy az étkezőbe hívja apát, én a szobámba indulok Maruért.
- Nakamaru, kész a va... oh! - Ahogy benyitok a szobába, az elém táruló látványtól félbemarad az elkezdett mondatom. Maru az ágyamon alszik, eltekintve a ténytől, hogy rengeteg kacat - köztük ruhák, néhány toll, vagy éppen plüssfigura - hever körülötte. Összeszedem a tollakat, és a ruháimat, majd előbbieket az íróasztalomra, utóbbiakat a szekrénybe teszem. A plüssfigurákat az ágyon hagyom, elvégre azoknak ott a helyük, majd szólongatni kezem Marut, míg fel nem ébred.

- Hm? - néz rám némileg álmos, de kíváncsi tekintettel, miközben ülő helyzetbe tornázza magát.
- Jössz vacsorázni? - kérdezem.
- Köszönöm, nem.
- Biztos?
Válaszképp csak bólint egyet.
- Bocs, hogy miattam fáradtatok. - Tekintve, hogy a tiltakozásomat úgysem fogadná el, erre nem igazán tudok mit válaszolni. A beállt csendet Maru arra használja, hogy közelebbről is megnézze az egyik, fókát mintázó plüssfigurámat.
- Vállalom a mosogatást! - szólal meg hirtelen, én pedig képtelen vagyok nem nevetni.
- Ne viccelj! Aludj tovább nyugodtan!
- Haza kellene mennem, hogy Te is nyugodtan alhass - mondja, de abból, hogy visszadől az ágyra, arra következtetek, hogy szíve szerint itt maradna.
- Van tartalékágy a nappaliban.
- Ruhát kellene hoznom holnapra.
- Nem hiszem, hogy nagyon különbözne a méretünk, majd adok kölcsön.
- És a holnapi próba? - Kezdem úgy érezni, hogy nem velem, inkább önmagával próbálja elhitetni, hogy haza kell mennie.
- Egy helyre megyünk, egy időben, nem? - kérdezem, mire bólint, én pedig az ajtóhoz lépek. - Na, jó éjszakát! - intek neki egyet, és elhagyom a szobát.

XxX

Nagyjából hajnal kettőkor ébredek, bizonyos ismeretlen eredetű csörömpölésre. A hangok a fürdőszobából hallatszanak, így gyorsan megdörzsölöm a szemem, és az említett helyiségbe indulok. Reflexszerűen a villanykapcsoló felé nyúlok, ám az jelenleg fel van kapcsolva. Akkor miért nincs fikarcnyi fény sem?
- Minden oké? - kérdezem, elvégre ha innen jött a csörömpölés, valakinek lennie kell itt.
- Junno? - hallom meg Maru hangját, és bár ő ezt nem látja, bólintok egyet. - Minden rendben, csak kiégett a lámpa, én meg elestem, és lehorzsoltam a térdem. Bocs, hogy felébresztettelek!
- Ugyan már! Kerítek valami fényeset; elemlámpát, vagy ilyesmit. Ne mozdulj, mert még összetöröd magad! - Azzal a falat tapogatva indulok el a szobám felé.

Elemlámpát nem, ellenben gyufát, és néhány gyertyát találok, és azokkal világítva térek vissza Maruhoz.
- Gyertya? Nem elemlámpáról volt szó? - nevet fel Nakamaru.
- Csak ezt találtam. Láthattad, mekkora rendetlenség van a szobámban, ráadásul fény sincs. Igaz is, mi a fenét csináltál Te, mikor kiment az áram?
- Kint voltam a mosdóban, és kezet akartam mosni, erre elkezdett villogni a lámpa, és ki is aludt.
- Te pedig halálra rémültél, hogy elvisznek az ufók, holott csak áramszünet van, és levertél mindent. - Úgy tűnik, hajnalban még az ilyen ostoba poénokon is tudunk nevetni.
- Csak a fésűket vertem le, de már össze is szedtem mindet. - Hogy bizonyítsa, rámutat a polcra, ahol a fésűk sorakoznak szabályos rendben.
- Hát jó, ha nem haltál meg, és rendetlenség sincs, akár mehetünk is vissza aludni - vetem fel, de közben azért még belenézek a tükörbe, hogy mennyire tűnök álmosnak. Saját megítélésem szerint túlságosan is.

- Várj egy kicsit! - szól rám, én pedig elszakítom a tekintetem a tükörképemtől, és feléje pillantok. Épp a rajta lévő farmer zsebében kotorászik, látszólag lázasan keres valamit.
- Mi az? - kérdezem, mikor végül abbahagyja a keresgélést, és ökölbe szorítva kihúzza a kezét a zsebéből.
- Fordulj vissza! - A felszólításra ismét a tükör felé fordulok, ő pedig átnyúl előttem, és a nyakamba akaszt egy ezüstláncot.
- Hát ez? - fogom meg a nyaklánc végén függő, szív alakú medált.
- Szerencse-amulett. Már próba után oda akartam adni, csak kiment a fejemből. Nekem is van - emel ki a pólója alól egy ugyanolyan medált, mint ami az én nyakamba került az imént.

Egy darabig még szorongatom a kis ezüst szívet, és legnagyobb meglepetésemre gravírozást tapintok ki a hátoldalán. A gyertya felé tartva - nagy nehezen - sikerül kivennem a feliratot.
- Naka? Miért éppen ez?
- Mert senki más nem hív így, csak Te, ha cukkolni akarsz.
- A tiéden mi van? - kérdezem, mire felém mutatja a medál hátulját, ’Jun’.
- Eredetileg Jun-Junt akartam, de féltem, hogy berágnál.
- Vagy én, vagy Kame. Tudod, hogy utálja, ha rajta kívül bárki is Jin-Jinnek hívja Jint, nem tudom, mit szólna, ha Te annak mintájára becéznél engem. Különben is olyan óvodás név. Mintha öt éves lennék.
- Már nem azért - lép közelebb egy lépést, hogy a fülembe suttoghasson -, de agyilag még mindig az öt évesek szintjén vagy. - Kihallom a hangjából, hogy vigyorog, de még mielőtt tiltakozni kezdhetnék, elfújja a gyertyákat, és olyan módon használja ki a hirtelen sötétséget, ami ellen már eszemben sincs tiltakozni.

Vége

» Vélemény







Template by: Candy Shop | Rising Sun (c) 2022