köszöntő

Üdvözlök minden kedves erre járót a RISING SUN oldalon, mely az ázsiai pop és rock (japán, koreai, tajvani), dorama és film kategóriában írt történetek szentélye.

Kellemes időtöltést kívánok!


figyelmeztetés!

Kedves Olvasó!

Az oldal használatával tudomásul veszed, hogy:

A Rising Sun (rising-sun.hu) oldalon találkozhatsz olyan tartalommal, amely a 2021. évi LXXIX. törvény ("a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a gyermekek érdekében egyes törvények módosításáról") hatásköre alá tartozik (a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint homoszexualitást jelenít meg),

és elismered, hogy:
18 év feletti vagy és saját felelősségre folytatod az oldal használatát.

Az oldal slash/yaoi, ill. 18-as korhatárú történeteket tartalmaz. Ezen írásokat mindenki csak saját felelősségre olvassa!

Fanfiction = Rajongók által írt kitalált történetek.

Ezen az oldalon jelen esetben együttesekről, zenészekről.
Ezek a történetek fikciók, az írók játszanak a szereplőkkel.
Tudjunk különbséget tenni a valóság és az általuk kreált fiktív világ között.

Megkérek mindenkit, hogy a Rising Sunon olvasható írásokat ennek megfelelően kezelje.

Az oldal tartalmát, bármely részét engedély nélkül felhasználni, más oldalon közzé tenni tilos!
Minden egyes történet a szerző tulajdonában áll, felhasználásukhoz a szerző beleegyezése szükséges.

rising sun

születésnap
Birthday List

Sok boldogságot kívánunk! ^^


évforduló
Birthday List

Gratulálunk!


pályázat


Lezajlott:

2010

» Tavaszébredés

» Páratlan páros

2011

» Valentin-nap

2013

» Valentin-nap


látogatók
Flag Counter

Friss hírek

Olvasható a 38. fejezet:

Nanami Belle - Amilyenek voltunk

2022.03.09.


Ahogy ígértem, már olvasható is 22(!) rövid, egymástól független theGazettE történet:

sz_rami: Reita/Uruha szösszenetek

2022.03.08.



» Korábbi frissítések...


csevegőfal

Minden olyan névvel és névtelenül beírt bejegyzés törlésre kerül, ami sértő, személyeskedő hangnemű.


Random idézet


Idézet küldése

♫♪

Stereo

Írta: Avenone
Páros: Nishikido Ryo / Ueda Tatsuya
Figyelmeztetések: Slash
Korhatár: Hmmmm van? Nincs? Nemtudom...
Jogok: Önmaguk, meg Avenone


     Négyen álltak a színpadon: Ueda, Akanishi, Nishikido és Yasuda. A nézőtér sötétbe borult, csak őket világították meg a reflektorokkal. Jin fehér felsője vakító volt így, és Ryo kabátjának flitterei úgy csillogtak, mint ezernyi apró drágakő. Mindegyikük nyakában gitár lógott, és csak arra vártak, hogy a nézőtér zsivaja csituljon egy kicsit.
     Ueda beharapta a száját. A szíve izgatottan dobogott, mint mindig, ha a saját szerzeményét adta elő. De ez most különleges alkalom volt.
     Amikor három héttel korábban behívatták a JE igazgatóságára, a legrosszabbra számított. Folyton a szemére hánytak valamit, leginkább a csendességét és a visszahúzódását, így aztán nagyjából fel volt készülve. De nem büntetés várta... Bár az első pillanatban nagyon is annak gondolta. Egy dalt kértek tőle a különleges tavaszi Summary-ra, amit négyen játszanak majd el: Jin és ő, meg ketten a Kanjani8-ből, Yassu és Nishikido Ryo. Az utóbbi név hallatán Uedát egy percre leverte a veríték.
     Köztudott volt, hogy ő és Ryo nem kedvelik egymást. Igaz, a kapcsolatuk mostanra javult már egy kicsit, de Uedának rengeteg szenvedést okozott a másik fiú durva modora. Az egész egy megtervezett helyzeten alapult, ahol az oszakai és a tokiói juniorok egy műsor alkalmával elmondhatták egymásnak, ha sérelmük volt valamelyikükkel szemben. Az egésznek udvarias és korrekt keretek között kellett volna lezajlania, a nézők szórakoztatására, de ehelyett majdnem verekedés lett a vége. Ryo azt kérdezte tőle, hogy kicsoda ő és mi akar lenni. Tatsuya akkoriban nem nagyon találta a helyét a Kat-tunban. Megterhelő volt számára a hírnév, tehetségtelennek és esetlennek érezte magát. Igyekezett megváltoztatni a külsejét, szőkére festette a haját és néha kék kontaktlencsét viselt, mint kedvenc énekese, Gackt, azt remélve, hogy ettől magabiztosabbnak látszik majd. Ryo-nak, akivel akkortájt jó volt a kapcsolata, azonban nem tetszett, hogy másnak akarja kiadni magát, így az első adandó alkalommal nyilvánosan megkérdőjelezte őt. Uedának éppen akkor semmi szüksége nem volt arra, hogy valaki még a szemére is hányja a saját bizonytalanságát. Ha Kame nem veszi a védelmébe, ha ő nem áll mellette, már rég ott hagyta volna a Johnny’s Entertaiment-et, úgy, hogy vissza sem néz.
     Azóta ha nem is kötöttek békét az oszakaival, legalább beszélő viszonyba kerültek, igaz, nem szóltak egymáshoz, ha nem volt muszáj. És most azt akarták, hogy írjon egy olyan dalt, amiben Ryo is énekelne.
     Természetesen nem utasíthatta vissza az igazgatóságot, úgyhogy igent mondott, igaz, a gyomra görcsben volt még a gondolattól is. Jin ujjongott az ötlet hallatán, és szinte azonnal rákényszeríttette, hogy üljön neki a dalírásnak. Ueda úgy gondolta, a régi dalai közül választ egyet, de már egy sem tetszett neki közülük. Megmutatta őket Akanishinek, de ő is csak a fejét rázta. Valami jobb kell, mondta, ritmusosabb, rockosabb, olyan... Uebós. Ueda nem egészen értette, mit vár tőle, és egy hete arra ment el, hogy megkeresse magában ezt a hangulatot.
     A hét végére megérkezett Ryo és Yassu. Utóbbi, aki szintén tehetséges gitáros volt, alig várta, hogy hallja a dalt, amit majd együtt adnak elő. A lelkesedése bátorítóan hatott Tatsuyára. Nishikido csak egy szúrós pillantást vetett rá, és inkább Jinnel elegyedett szóba. Ueda nem is bánta, de aztán ki kellett állnia és bevallania, hogy a dal még nincs kész. Ez lelombozta Yasudát, és egy elégedetlen fintorra sarkalta Ryo-t, amitől Tatsuya pocsékul érezte magát.
     Kame, Junno és ő hármasban vacsoráztak aznap este. Ritka alkalom volt, mikor együtt ültek asztalhoz, de Ueda kedvelte Junno időnként fárasztó jókedvét. A fiú tele volt energiával, imádott beszélni és a nevetése mindig megnevetette Uedát is. Nekik mondta el, hogy írni kéne egy dalt. Segíteni ők sem tudtak, bár Kame szerzett már egy-két nótát, de elég volt az is, hogy meghallgatták és igyekeztek bátorságot önteni belé a kihívással szemben.
     Aznap éjjel nem bírt aludni a hőségtől. Hiába nyitotta ki a szobája ablakát, hiába kapcsolta be a légkondicionálót, semmi sem segített, úgyhogy felkelt és előszedte azt a pár akkordot, amit korábban lejegyzett. Nem voltak használhatatlanok, de nem is voltak túl jók. Végül az egészet begyűrte a szemetesébe, és csak úgy találomra kezdett el játszani a gitáron. Eleinte csak szenvedett, minden akkordot hamisnak talált, ridegnek és ritmustalannak. Elkeseredetten nyúzta a húrokat, és arra gondolt, Ryo ezért megint leszólja majd. Tartott az oszakaitól, a csípős nyelvétől és hideg tekintetétől, és attól is, hogy a társai majd végképp alkalmatlannak tartják az együttes tagságára.
     Hogy leküzdje az idegességét, némi hűsítővel a kezében kiállt az erkélyre és a város fényeit nézte. Ide már nem hallatszott fel az autók zaja, de nem volt teljesen csend sem. Kikönyökölt a korlátra, és halkan dúdolgatva figyelte a felvillanó lámpákat a felhőkarcolók tetején. A lába alatt a város még mindig nyüzsgött, a fények sziporkáztak az épületek fölé emelkedett szmogban. Azon gondolkodott, hány ember tudja vajon, mennyire szép ilyenkor Tokió. Kevesen lehetnek. Még nem volt annyira későn, hogy az emberek ne az utcákat járták volna. Aki ilyenkor ébren van, vagy szórakozik valami bárban, vagy álmatlanul forgolódik az ágyában. Vagy magányos, és nem találja a helyét a világban, mint ő.
     Uedát ritkán zavarta, hogy nincs senkije. Úgy hitte, csak várnia kell arra, hogy a neki elrendeltetett párja rátaláljon. Nem volt túl magabiztos, nem izzadt erotikát magából, mint Jin és nem volt olyan laza sem, mint Kame, de reméltem, hogy egy nap összeakad azzal a személlyel, akivel boldog lehet.
     Hirtelen felfigyelt arra, hogy újra és újra ugyanazt a dallamot dúdolgatja. És akkor rájött, hogy megvan, amit keresett. Úgy rohant vissza a szobájába a gitárjáért, felriasztva a kutyáit és kis híján elcsúszva a szőnyegen.
     Másnap reggel letette a dalt az asztalra Ryo, Yassu és Jin elé. Yasuda próbaképpen lejátszotta. Jin a combján ütötte a ritmusát, és erről Ueda arra következtetett, hogy tetszik neki, de Ryo csak ült és figyelt. Tatsuya beharapott szájjal figyelte a reakcióikat, és nem lepődött meg, mikor Nishikido a végén maga elé húzta a kottát és jó ideig csak bámulta a papírt.
- Ezt és ezt erre cserélném ki — mondta aztán és lejátszott pár akkordot a gitárján.
     Ueda lejegyzetelte őket a kottára. Ryo tovább játszotta a dallamot, és tett még egy-két javaslatot. A végére a papír tele lett satírozásokkal és átírásokkal, de Tatsuya nem ellenkezett. Igaz, így a dal inkább Ryo-s lett, mint Uedás, de amikor Yassu ismét eljátszotta, még ő is érezte, hogy szükség volt a változtatásokra.
- Írj hozzá szöveget, Uebo! — mondta Ryo.
     Ueda zavartan meghajtotta magát a becenév hallatán. Jin kedvesen megveregette a hátát, egy gesztus, amit már régóta nem kapott tőle, és ettől a fiú feszültsége csökkent.
     Két napba telt, míg a szöveget megírta hozzá, és a sportcsarnokba már úgy érkezett, hogy a kész dalt vitte. Nem sok idejük volt bepróbálni, mert Yasudának a Kanjani8-tel is gyakorolnia kellett, Ryo pedig a Kanjanin kívül a NewS-zal is fellépett. Nekik Jinnel ott volt a Kat-tun. A próbák szünetében állhattak csak össze gitározni.
     Alig hogy elkészült a dal, stúdióba mentek, hogy feljátsszák egy single-re, amit a rádiók két héttel a Summary előtt jó párszor leadtak, hogy a közönség megismerhesse. Ha nem is mindjárt a listák élén debütált, de benne volt az öt legjobban, Tatsuya nem kis döbbenetére.
     A szöveget is átjavították kissé. A téma nem volt megszabva, így Ueda nem szerelmes számot írt. A dal a barátságról szólt, a kitartásról és a reményről. A ritmusa gyors volt, pörgős és vidám. Egyikük sem bírt nyugton maradni gitározás közben, úgyhogy Ryo kitalálta, készítsenek rá egyedi koreográfiát. A négy mikrofont egymással szemben állították fel, így Jin Yasudával, Ryo pedig Uedával állt szemben a mozgó kisszínpadon. Tatsuya az elején még feszengett, mikor Nishikidora kellett néznie pengetés közben, és napszemüvegben próbált.
- Vedd le azt a szemüveget, Hime! — szólt rá egy alkalommal az oszakai.
- Zavar a fény — felelte.
- Ostobaság! — válaszolta Ryo. — Alig mutatod meg az arcod a rajongóknak éneklés közben. Bakanishi állandóan évődik velük, ezért sikítoznak hangosabban, mikor őt látják.
- Jin jóképű... én nem...
- Inkább fogd be! — fojtotta belé a szót Nishikido. — Vedd le a napszemüveget és játssz tovább!
     Ueda nem akart szembeszállni vele. Engedelmeskedett. Megpróbálták úgy begyakorolni a koreográfiát, hogy ne fogyjanak ki a szuszból, és ne essenek ki a ritmusból sem. Az ilyesmit csak nehézkesen lehetett volna playback-kel megoldani, ráadásul egyikük sem volt különösebben híve az ilyen rásegítésnek.
     Próbák után néha együtt vacsoráztak. Egy-két alkalommal vásárolni is négyesben mentek. Egyedül Ueda volt az, aki bekísérte Yasudát egy boltba körömlakkot venni, Ryo és Jin túl férfiak voltak az ilyen mókához. Tatsuya csak nevetett az egészen. Yassu egy szórakoztató bolond volt, akinek a társaságában gyorsan telt az idő. Pont, mint Junno.
- Van kedvetek karaokézni? — kérdezte egy este Yasuda.
     Mindnyájan kipurcantak a nap végére. Ahogy közeledett a koncert napja, egyre nagyobb lett a hajtás. Újra vették a dalokat és a tánclépéseket, de a műsormenet mindenpercben változott, idejük meg nem volt az alkalmazkodásra.
- Ueda? — fordult hozzá Jin.
     Tatsuya a szája szélét rágta.
- Többen megyünk — mondta Yassu. — Hina is jön, meg Okura, meg Tegoshi és Masuda, szóval, ha Ryo miatt...
     Ueda nem akarta, hogy gyávának tartsák, hogy azt higgyék, még mindig fél Ryo-tól.
- Még nem vagyok fáradt — jelentette ki. — Tőlem mehetünk.
     Yamapi és Nakamaru is csatlakozott hozzájuk végül, és alig fértek el a kocsikban. Egy elég felkapott szórakozóhelyre mentek Shibuyába, ahol már készen várta őket a karaoke szoba és terítve az asztal. Nagyon jó volt a hangulat. Mindenféle dalt énekeltek. Yamapi hülyéskedett, és Jint piszkálta. Yassu és Hina Okurát szemelte ki a vicceik szenvedő alanyának, aki Ryo-tól kért segítséget. Ueda úgy nevetett, hogy egy idő múlva fájni kezdett az oldala. Nyugodtnak és boldognak érezte magát a barátai között.
     Miután Ryo elénekelte egy dalt Okurával, lehuppant Ueda mellé.
- Te még nem is énekeltél, Uebo — nézett rá Jin.
     Ueda elvörösödött, hogy leleplezték. Masuda vigyorogva feléje nyújtotta a mikrofont, de Tatsuya úgy nézett rá, mintha kést fogna rá.
- Fel, Uebo! — ragadta meg a kezét Ryo váratlanul.
     Meleg és erős volt a szorítása. Ueda csodálkozott, honnan van benne annyi erő, hogy csak úgy felrántsa. Nishikidot sokan gizdának tartották a Johnny’s-nál, mert olyan sovány volt, hogy többeken azt suttogták, étkezési zavarokkal küzd. Ez nem is lett volna meglepő, hiszen követelmény volt, hogy vigyázzanak az alakjukra, bármilyen áron. A testedzés kötelező napi rutin volt a számukra.
     Ryo elvette Masudától a mikrofont, és nem engedte el a csuklóját.
- Válassz valamit, Pi!
- De hát ez a mi dalunk — nézett döbbenten Yamapira Ueda, mikor a hangfalakból a Harukana Yakusoku szólalt meg.
- Yay, tudom — kacsintott a NewS frontembere. — Bírom a táncot! Énekelj, Uebo!
- Énekelj, Tat-chan! — csapta össze a tenyerét Jin.
     Kis vártatva mindnyájan tapsoltak és azt követelték, hogy énekeljen. A Harukana az egyik kedvenc Kat-tun dala volt, így Ueda nem sokáig kérette magát. Ryo vele énekelt és még a kézmozdulatokat is ismerte, igaz, ahol tudta átköltötte a szöveget valami viccesebbre. Jin úgy nevetett, hogy a könnye fojt, Yamapi és a többiek is a combjukat csapkodták, vagy követték a dal koreográfiájának mozdulatait. Ueda nem bírta megállni, hogy ne ugráljon a ritmusra, és Ryo vele ugrándozott. A dal végére kifogyott belőlük a szusz és mindketten zihálva rogytak le a kanapé elé, Yamapi és Jin lábaihoz. Még mindig nevettek, és Ueda csak most fogta fel, hogy egymásra. Zavartan elfordította az arcát.
     Már hajnali egy is elmúlt, mikor annyira elfáradtak, hogy jobbnak látták, ha hazamennek. Nem akartak kialvatlanul megjelenni a másnapi próbán. És hiába voltak nagykorúak, ujjat sem akartak húzni a Johnny’s vezetőségével. Elég sok társukat kirakták italozás meg nőzés miatt, és igencsak szerencsésnek kellett lenni ahhoz, hogy az ember ne repüljön az első, esetleg a második, botlás után.
- Bent felejtettem a táskám — kiáltotta a homlokára csapva Ueda, mikor éppen beült volna Yamapi kocsijába.
- Szaladj vissza! — mondta Masuda. — Yassuék még bent vannak, hátha megtalálták.
     A fiú kipattant a kocsiból és visszarohant az épületbe. A folyosón, ami a karaoke szobákhoz vezetett, Ryo-val találta szembe magát. A táskáját tartotta a kezében.
     Ueda kinyújtotta a kezét érte és megfogta a vállpántját, de Nishikido nem engedte el.
- Nagyon jó szórakoztam ma — szólalt meg az oszakai.
     Tatsuya rá nézett. Ryo-nak valahogy ragyogott az arca a jókedvtől. Róla mindig a komoly képek sikerültek a legjobban, így inkább azt kérték tőle a fotósok. A vonásai néha nagyon kemények voltak. Ettől mindenki azt hitte, hogy állandóan morc és rosszkedvű, pedig Nishikido Ryo ha tehette, bohóckodott.
- Én is jól szórakoztam — felelte Ueda. — Köszönöm.
     Meghajolt, és amikor kiegyenesedett, Ryo még mindig az arcát nézte, amivel alaposan zavarba hozta. A másik komoly tekintetének különös súlya volt. Ueda furcsának találta.
- Ueda...
- Igen?
- Semmi! Menj, a többiek várnak rád!
     Ryo eleresztette a táskáját, sarkon fordult és ott hagyta. Ueda értetlenül nézett utána. Mit akart mondani neki a másik? Miért hallgatta el? Késztetést érzett, hogy utána menjen és megkérdezze, de attól tartott, Ryo-ból ismét előtörne a régi énje. Nem akarta újra az elfeledett fájdalmakat.
     Aznap éjjel nehezen aludt el. Rengeteg gondolat kergetőzött a fejében, és a legtöbben Ryo is szerepelt. Most megint elbizonytalanodott. Amikor az oszakai gonosz volt hozzá, legalább tudta, hogy hányadán állnak. Most Ryo mosolygott rá, még azt is lehet mondani, hogy kedves vele, és Ueda valami szokatlan melegséget érzett ettől. De nem tudta megfogalmazni, miért.
     Két nappal a koncert előtt aztán Ryo belekötött. Valami semmiség miatt. Mert Ueda aznap nagyon Uedás volt, és neki nem volt hozzá türelme.
- Szállj már le a földre! — kiáltott rá dühödten. — Itt vacakolunk egy órája feleslegesen, mert te álmodozol!
     Yassu rászólt, hogy nyugodjon le. A mikrofonok ki voltak hangosítva, bármit mondtak, hallatszott.
- Bocsánat — mondta Ueda. — Mellényúltam.
- Tudod, mit? — Ryo leakasztotta a gitárját a nyakából. — Én nem égek veled!
     És elrohant. Jin és Yassu tanácstalanul néztek utána. Yamapi, aki a másik színpadon próbált éppen, kíváncsian fordult feléjük. A csarnokban egy pillanatra megállt a mozgás.
- Minden rendben! — mint mindig, most is Kame sietett a helyzetet menteni. — Nem történt semmi. Kérem, mindenki folytassa a munkáját!
     Kamenashi határozott fellépése felrázta a döbbent embereket. A Question szintetizátorosa újra kezdte a Someday for Somebody-t, Ohyamada az Aishitát és a NewS-osok is feleszméltek.
     Ueda forró arccal nézett a többiekre. Jin a száját csücsörítette, Yassu zavarodottan állt az egyik lábáról a másikra. Ryo a NewS színpadján bukkant fel ismét, és ideges gesztusaiból Tatsuya arra következtetett, hogy őt szidja a másik együttes tagjainak.
- Mit csináljak? — kérdezte Jintől.
- Hagyd a fenébe, majd megnyugszik — felelte a társa.
     De Ueda nem tudott átlépni a történteken. Ryo a nap további részében messzire elkerülte, még a lehetőséget sem adta meg neki, hogy bocsánatot kérjen. Tatsuya keserűen és dühösen átkozta magában. Meg akarta ütni, ez volt a legbiztosabb érzés, ami kitöltötte a napja hátralévő részét.
     Próba után, mikor visszatértek a JE épületébe, úgy döntött, megkeresi Ryo-t és rákényszeríti, hogy kérjen tőle bocsánatot. A fiúra az öltözőben talált rá, már túl volt a zuhanyzáson. A telefonját és a tárcáját gyömöszölte a farmerja zsebébe.
- Nishikido.
     Ryo ránézett azzal a szokásos mogorva arckifejezéssel, ami mindig kiült az arcára, ha dühös volt. Vékony száját idegesen összepréselte, szemöldökét szigorúan összevonta. A vonásai kemények és könyörtelenek voltak. Csak nagyon kevesen látták ennyire dühösnek, de Ueda már jól ismerte ezt az arcot.
- Csak bocsánatot akartam kérni — hebegte.
     Belül pedig átkozta magát, amiért nem lépett inkább hozzá és vágta szájon. Csak ökölbe kellett volna szorítania a kezét és meglendíteni. Volt már annyira edzett, hogy a padlóra küldje az oszakait.
     A másik nem válaszolt, ami felbőszítette Uedát, de visszafogta magát. Ha megüti Ryo-t, botrány lesz belőle, és kitehetik a szűrét.
- Tudom, hogy ma nem figyeltem eléggé...
- Takarodj innen, Ueda! — szólt rá hirtelen a másik. — Takarodj innen, meg a fejemből is...
     Tatsuya meglepve nézett rá, nem egészen értette, mit akar a másik.
- Ryo...
     Bármit is akart mondani, nem tudta befejezni, mert az oszakai hirtelen feléje indult. Ueda úgy gondolta, meg fogja ütni, ezért ösztönösen hátralépett és felemelte a két kezét, hogy védje magát. Ám a várt ököl helyett, egészen más csattant az arcán.
     Ryo megragadta a felkarját, és a saját lendületétől hajtva nekinyomta az egyik öltözőszekrénynek, hogy a következő percben a szájára nyomja a száját. Ueda teljesen leblokkolt. Felfogta, hogy amit érez a száján, az egy ügyetlen és meglehetősen durva csók.
     Nishikido Ryo megcsókolta őt. Megcsókolta!
     Nem volt valódi csók, inkább csak dühödten a szájának préselte a száját, annyira szerencsétlenül, hogy a fogaik összekoccantak, és Uedán átszáguldott a fájdalom. Ettől magához tért és eltaszította a másik testét. Nem lökte meg túlságosan Ryo-t, épp csak eltolta magától, hogy ránézhessen. Egy hosszú percig egymásra meredve ziháltak. Ueda meg akart szólalni, de a döbbenettől egyáltalán nem volt hangja. Nishikido pedig haragos arckifejezéssel bámulta, mintha most már tényleg azon gondolkodna, hogy megüsse-e.
     És bár Ueda azt várta, nem tette meg. Helyette ismét előre lépett, még mindig egy hirtelen mozdulattal, amiben benne volt a dühe, és megint Tatsuya szájára szorított a sajátját. A különbség ezúttal az volt, hogy nem volt durva. Nem harapott, nem tuszkolta a nyelvét Ueda szájába, csak egy suta mozdulattal végig simított az ajkain. A fiú érezte a felkarjába markoló ujjait, amikkel úgy kapaszkodott belé, mint az utolsó szilárd dologba a földön.
     Ueda nem vett levegőt a döbbenettől, de az orrába mégis beült Ryo illata. Annyiszor érezte már, de most nem volt ugyanaz.
     Nishikido váratlanul elengedte, és egyetlen szó nélkül kilépett a folyósora. Ueda szinte abban a pillanatban feleszmélt a sokkból és utána iramodott, de az öltözőajtóban megtorpant.
- Ryo!... Ryo, várj! — szólt utána.
     Semmi válasz. Az oszakai ment előre rendületlenül, egyenesen el Kamenashi mellett, aki ránézett, de nem szólította meg. Talán érezte, hogy ez nem az a pillanat.
- Uebo, verekedtetek? — kérdezte, mikor megállt Ueda mellett.
- Nem — rázta meg a fejét Tatsuya.
     Kame egy furcsa pillantást vetett rá, ami azt mondta, nem hisz neki.
- Akkor mitől vérzik a szád?
     Ueda megérintette az alsó ajkát. Véres maradt az ujjhegye. Fülig vörösödve viszonozta Kame kérdő tekintetét. Biztos akkor sértette fel a száját, mikor Ryo először megcsókolta.
- Biztos megharaptam veszekedés közben — hazudta.
- Hmm — bólintott Kazuya, és hangosan beszívta a levegőt.
     Ueda elfordult, hogy kikerülje a másik vizslató szempárját.
- Tessék — Kame egy papírzsebkendőt nyújtott feléje.
- Megyek, megmosom — válaszolta a fiú.
- Ha,... jó — bólintott a Kat-tun vezére. — Megvárlak.
     Ueda megnézte a száját a tükörben. Ryo fogai sérthették fel. A seb nem volt nagy, sem csúnya, de érzékeny volt, amikor hozzáért. Felszisszent. Egy percig szemezett a saját tükörképével. Még mindig Ueda Tatsuya volt, nem változott meg az arca, de mégis, másnak érezte magát. Mert az előbb olyasmi történt, amiről azt hitte, sosem eshet meg vele.
     Nishikido Ryo, mormolta maga elé a nevet, és a testét jóleső meleg járta át, amitől megborzongott.
- Ueda? — kiáltott be a mosdóba Kame.
- Igen, megyek! — kiáltott vissza, és sietve megmosta az arcát.
     Másnap Ryo nem ment a közelébe. És ő is elkerülte. Nem is próbálták a dalt, mindegyikük maradt a saját együttesével. De Ueda zavart volt és tanácstalan. Nem bírta megállni, hogy néha-néha oda ne lessen a Ryo-ra, amikor meghallotta a hangját. Mostanra hitte már, hogy álmodta az egészet. Mi más lehetett volna, mint egy buta képzelgés? Az izgalom okozta fantázia? Semmire sem vágyott jobban, mint hogy feltehesse a kérdéseit az oszakainak, de végképp elhagyta a bátorsága. Különben is, ő nem csinált semmit. Nem neki kell magyarázkodnia. De annyira akarta tudni, hogy Ryo miért tette azt, amit. Csak a lába nem indult, akárhányszor rászánta magát, hogy odamenjen és megkérdezze. Egyszer az tántorította el, hogy Ryo mellett mindig volt valaki, máskor az, hogy félt, feldühíti a fiút és nyílt színen verekszenek össze. Egyikőjük karrierjét sem akarta ezzel kockára tenni.
- Ne! — fogta le a kezét Jin. — Ne azt vedd fel!
     Ueda ránézett a tükörben.
- Ezzel csak felmérgesítenéd Ryo-t — magyarázta Akanishi.
     Tatsuya a láncot nézte. Korábban sokat viselte, a kedvenc ékszere volt. Már régóta nem hordta és most, hogy tanácstalannak érezte magát, úgy érezte, erőt meríthet belőle és mindabból, amit számára jelképez.
- Tessék — Jin levette az egyik láncát a négy közül, ami a nyakában volt. — Inkább viseld ezt.
     Ueda hagyta, hogy a nyakába tegye. A delfinmedál szépen fénylett a bőrén, ami kilátszott az ívelt nyakú felsőből.
- Azt hagyd! — szólt rá az A a Kat-tunból, mikor a lánchoz való fülbevalót is ki akarta venni.
- Gyertek! — intett nekik Kame.
     Ueda vetett még egy utolsó pillantást magára a tükörben. A száján már nem látszott a seb, a sérülés csak felszíni volt. Semmi nem emlékeztetett arra, ami az öltözőbe történt Nishikido és közte.
     A műsort a Kat-tun kezdte, majd a News folytatta és utoljára következett a Kanjani8. A saját dalaikon kívül egymástól is játszottak zenéket. A színpadon legalább harminc junior táncolt, nem beszélve a JE hivatásos tánckaráról, az ABC-ről és a Kiss my Foot2-ról, akik többnyire a Kat-tun háttértáncosai voltak.
     A Summary közepén már mindenki mindenhol énekelt és táncolt, az együttesek összekeveredtek. A Tokyo Dome-ban ötvenötezer ember tombolt, a hangerő a kupolát feszegette. Mindnyájan fürödtek a rajongók szeretetében, élvezték, hogy a tömeg értük és utánuk sikítozik. Ueda ezekben a pillanatokban mindig arra gondolt, itt van a helye. Még a táncban is örömét lelte, igaz, kétszer is rontott, de Jin, és aztán Junno is csak nevetett rajta. Mégis, ez volt az élete, ehhez értett a legjobban. És talán egyszer eljön az az idő, amikor egyedül is képes lesz ennyi embert elvarázsolni a zenéjével.
     A közös daluk a koncert végén, de még a ráadás dalok előtt, következett.
     Négyen álltak a színpadon: Ueda, Akanishi, Nishikido és Yasuda. A nézőtér sötétbe borult, csak őket világították meg a reflektorokkal. Tatsuya Ryo-ra nézett a mikrofonja mögül. Az oszakai visszanézett rá. Ilyen távolságból barátságosnak tűnt a tekintete. A főpróbán már szólt hozzá, egyszer még rá is mosolygott, de Ueda olyan zavarban volt, hogy lesütötte a szemét. Most azonban nem nézhetett semmilyen más irányba, mert a kivetítők kamerái őt figyelték, és azokon kívül még vagy pár ezer ember.
- Gyerünk, Uebo! — vigyorodott el hirtelen Ryo. — Halljuk azt a gitárt!
     A tömeg egyszerre kiáltott fel. Már tudták, hogy mi következik. Ueda lepengette az első akkordot és énekelni kezdett. A nézők sikítása betöltötte a teret, és percre még a hangját is elnyomta. Ueda elnevette magát, és a kivetítőn megjelenő mosolya újabb sikolyáradatot csalt elő a rajongókból. Ryo csatlakozott hozzá, övé volt a második versszak. Yassu és Jin a ritmust adta, majd a refrénnél csatlakoztak.
     A tánc alatt helyet cseréltek, Jin Ryo mikrofonjához, Yassu Uedáéhoz került. Most ők ketten énekelte csak és a másik kettő gitározta a ritmus. A Tokyo Dome őrjöngött. A fénylámpácskák és az uchiwák a zene ütemére lendültek. A szóló Uedáé volt, a keze szélsebesen járt a gitár nyakán, játékát a tömeg kiabálása kísérte. Imádta a hangszerét, és bár úgy gondolta, nem játszik túl jól, a rajongók sikítása a legjobbat hozta ki belőle.
     A két utolsó versszak alatt a kisszínpadot lassan előre gördítették, a főszínpad felé, át a rajongók feje fölött, ahol négy állómikrofon várta őket, hogy ott fejezzék be a dalt. Mind a négyen könnyedén átléptek a mozgó emelvényről a színpadra, a hátuk mögött felsorakozó táncosok elé. Yasuda és Jin állt a két szélén, közrefogva Uedát és a jobbján gitározó Ryo-t. A csarnokban vakító fényjáték kezdődött, ezüst szalagok hulltak a rajongók fejére. Tatsuya kitartott egy hangot, amit az oszakai visszahangzott, majd a négy gitár egyszerre hallgatott el. A Dome egyetlen hatalmas szenvedélyes kiáltássá forrt össze, mikor a színpad elsötétült.
- Ez állat volt! — mondta Yasuda, mikor eltűntek a díszlet mögött.
     Ueda még mindig levegő után kapkodott. Jin leizzadva vigyorgott rá, csapzott haja keretbe foglalta jóképű arcát. Ryo már kiakasztotta a nyakából a gitárját, és egy öltöztető a kabátját segítette fel. Nakamaru, Kame és Junno csatlakozott hozzájuk, elégedetten meglapogatva Tatsuya hátát. A finálé következett, sietniük kellett, nekik is hozták a fellépő ruhájukat.
     Húsz perccel később a fények végképp kialudtak az arénában, és a rajongók ötvenötezres tömege lassan kifelé indult. A JE sztárjai kimerülten, izzadtan és fáradtan ültek az öltözőikben, várva, hogy a szervezők azt mondják, mindenki elégedett volt a munkájukkal és mehetnek a Summary-t követő buliba. A NewS öltözője felöl iszonyatos hangzavar hallatszott, valahol Subaru és Yokoyama kiabált, a Kat-tun-osoknál Koki-nak még mindig pörgött a nyelve, Maru pedig próbálta felidézni a beatbox-ot, amit a szólójakor rögtönzött.
- Jó voltál, Tat-chan — huppant le a mellette lévő székre Jin.
     Ueda rá mosolygott. Örült, hogy Akanishi ezt mondta, mert a barátjának tekintette, és adott a szavára.
- Ez inkább négyünk sikere — mondta aztán.
- Te és Ryo-chan mindent kihoztatok magatokból — bólintott elismerően Jin.
     Tatsuya érezte, hogy átforrósodik az arca.
- Tessék — kapott észbe, és levette a láncot, amit a fiú adott neki kölcsön.
- Ne add vissza — ellenkezett Akanishi. — Tartsd meg! Ajándék.
     Uedát meglepte a gesztus, és mivel nem akarta megsérteni Jint azzal, hogy visszautasítja, újra a nyakába kapcsolta a láncot.
- Jól áll — mondta Jin.
     A másik bólintott.
- Kész vagy? — kérdezte Akanishi. — Jó, akkor menjünk bulizni!
     Hajnali kettő volt. Ueda úgy érezte, elfogyott az ereje. Nem vágyott másra, csak egy forró fürdőre és az ágyára. A fáradtság miatt hangosnak érezte a zenét, és fojtogatónak a bár levegőjét. Úgy döntött, hogy haza megy, ezért elindult, hogy megkeresse a többieket és elbúcsúzzon tőlük. Kiderült, Taguchi már korábban hazament. Koki és Maru álmosan pislogott rá, mikor elköszönt tőlük. Jint a mosdóból jövet kapta el, de Kamét sehol nem találta. Nem akart úgy hazamenni, hogy nem búcsúzott el tőle. Minden helyiségbe bekukkantott, hátha megpillantja valahol.
- Hmm, Kamét keresem — mondta zavartan, mikor az egyik folyóson Yamapi-ba, Ryo-ba, és másokba botlott. — Nem láttátok valahol?
     Yamapi megrázta a fejét.
- Tíz perccel ezelőtt még láttam táncolni, de nem tudom, merre lehet — válaszolta.
- Aham, hát azért köszi — bólintott Ueda.
- Hé, Hime, haza mész? — szólt utána Ryo váratlanul.
- Igen — nézett vissza rá.
     Ryo Pi-re nézett, mintha a tekintetével akarna mondani neki valamit. A NewS frontembere belekortyolt az italába, a pohár pereme felett pillantva rá.
- Beszélhetünk? — kérdezte Nishikido.
     Ueda bizonytalanul egyikről a másikra járatta a tekintetét.
- Elkísérsz a kocsimig?
     Az oszakai megmozdult és követte őt kifelé a parkolóba. Amíg ki nem értek, egyetlen szót sem szólt hozzá, csak tartotta vele a lépést. Ueda megállt az autójánál és kíváncsian Ryo-ra nézett.
- Figyelj, ha a múltkori dologról akarsz beszélni, én már nem is emlékszem rá... - kezdte.
- Nem fogok magyarázkodni — szakította félbe Ryo.
     Ueda elhallgatott. A másik közelebb lépett hozzá, mire megmerevedtek az izmai, de nem a feszültségtől, inkább a várakozástól. Az oszakai arca nyugodt volt, a tekintete barátságos. Ueda a kocsijának simult.
- Mikor lettél Ueda? — kérdezte hirtelen Ryo.
     Tatsuya értetlenül bámult rá. Miféle kérdés ez? Mit akar tudni a másik pontosan?
- Miről beszélsz?
- Mikor váltál ezzé?
     Felemelte a karját és a kézfejével végig simított Ueda arcán, aki első meglepetésében megpróbált elhúzódni.
- Hé, mi ütött beléd? Elment az eszed?
     Ugyan ezek a kérdések jöttek a szájára, de valójában nem ezt akarta mondani. A másik közelsége valahogy jóleső érzéssel töltötte el. Nem volt számára tolakodó vagy zavaró, nem sértette a személyes terét.
- Régen nem láttalak — mondta Ryo. — Nem azt láttam, aki most vagy.
- Ueda Tatsuya vagyok — válaszolta, érezve, hogy az autó kilincse a derekába nyomódik.
- Most vagy Ueda Tatsuya — válaszolta az oszakai. — Így...
     Kissé félre simította a hajat Ueda szeméből. Ujjhegye végig követte a másik fülkagylójának ívét és a cimpában lógó fülbevalót. Tatsuya megborzongott, de nem tudta, hogy az éjszakai hidegtől vagy a másik közelségétől-e.
- Te most szórakozol? — hebegte. — Mit akarsz tőlem?
     Ryo hallgatott pár pillanatig, mielőtt válaszolt volna.
- Megismerni Ueda Tatsuyát.
     Ueda visszafojtott lélegzettel nézett rá. Ez megbolondult, gondolta, de még sem lökte el magától.
- De hát ezer éve ismersz — mondta.
- Ismerek valakit, aki más bőrébe akart bújni, de te már nem vagy az egy ideje, és erre én még csak most figyeltem fel — válaszolta Ryo.
     Tatsuya nyelt egyet. Még mindig nem értette, mire akar kilyukadni a másik. Ezek a mondatok csak még jobban megkeverték.
- Nem tudnád... nem tudnád normálisan elmondani, hogy mit akarsz, Ryo-chan? Egy szavadat sem értem.
     Azt várta, hogy a másik feldühödik, de tévedett. Nishikido arca nyugodt maradt, csak még egy lépéssel közelebb ment hozzá. Ueda már teljesen az autó oldalának lapult. Ryo olyan közel volt hozzá, hogy a mellkasuk összeért. Sötét tekintete az övébe fúródott. Két kezével megfogta a felkarjait és előre hajolt. Tatsuya tudta, mi fog következni. És nem csak a helyzetből, nem csak a mozdulatokból, amik megelőzték a cselekedetet. A gyomrában érezte. A szíve körül. A bordái alatt. A másikban.
     Ryo szája először csak megérintette az övét, finoman, bátortalanul. Egy pillanatig ott tartotta hajszálnyi távolságban Ueda szájától. Aztán erőteljesebben nyomódott neki, és gyengéden beleharapott a fiú ajkaiba. Tatsuya nem tudta, mit tegyen. Lökje el magától? Üsse meg? Szorítsa magához teljes erejéből?
     Ez a csók egyetlen egyhez sem hasonlított, amiket korábban Ueda kapott vagy adott. Ryo-nak puha volt a szája, de nem annyira gyengéd, mint egy lányé. A nyelve sem úgy simult az övéhez, mint a lányoké szokott, mégis, Tatsuyában ugyanaz a bizsergés indult el, mint a tőlük kapott csókok hatására. Önkéntelenül is átkarolta a másik nyakát és egy kicsit hozzá simult. Nem teljesen, nem tudhatta, mit hoz a következő perc, csak éppen és bátortalanul.
     Ryo átkarolta. Az egész tudat, hogy az oszakai karjaiban van, olyan abszurd volt, mint egy nonfiguratív festmény a szülei házában, amit látni sem bírt.
     Elfogyott a levegőjük, és Ryo lassan, meglepően lassan visszahúzódott. Ueda kinyitotta a szemét, hogy rá nézhessen.
- Kedvellek, Ueda Tatsuya — mondta.
- Azért csókoltál meg? — kérdezte meglepve Ueda.
- Nem magyarázkodom — válaszolta Ryo.
     Hirtelen hátralépett, ki Tatsuya ölelő karjai közül. A fiú tanácstalanul figyelte.
- De mit akarsz tőlem? — faggatta a NewS-ost.
- Holnap otthon leszel?
     Ueda zavartan bólintott.
- Akkor majd holnap megmondom — mosolygott rá Ryo.
     A mosolya szívből jövő volt, Ueda ritkán látott ilyesmit az arcán. És most neki szólt. Mielőtt bármit is mondhatott volna, hogy visszatartsa az oszakait, Ryo eltűnt az épület sarka mögött. Csak a kellemes zsibongást hagyta maga után, amitől Ueda boldognak érezte magát.

» Vélemény







Template by: Candy Shop | Rising Sun (c) 2022