Stereo
Írta: Avenone
Páros: Nishikido Ryo / Ueda Tatsuya
Figyelmeztetések: Slash
Korhatár: Hmmmm van? Nincs? Nemtudom...
Jogok: Önmaguk, meg Avenone
Négyen álltak a színpadon: Ueda, Akanishi,
Nishikido és Yasuda. A nézőtér sötétbe borult, csak őket
világították meg a reflektorokkal. Jin fehér felsője vakító
volt így, és Ryo kabátjának flitterei úgy csillogtak, mint
ezernyi apró drágakő. Mindegyikük nyakában gitár lógott,
és csak arra vártak, hogy a nézőtér zsivaja csituljon egy
kicsit.
Ueda beharapta a száját. A szíve izgatottan
dobogott, mint mindig, ha a saját szerzeményét adta elő. De
ez most különleges alkalom volt.
Amikor három héttel korábban behívatták a JE
igazgatóságára, a legrosszabbra számított. Folyton a
szemére hánytak valamit, leginkább a csendességét és a
visszahúzódását, így aztán nagyjából fel volt készülve.
De nem büntetés várta... Bár az első pillanatban nagyon is
annak gondolta. Egy dalt kértek tőle a különleges tavaszi
Summary-ra, amit négyen játszanak majd el: Jin és ő, meg
ketten a Kanjani8-ből, Yassu és Nishikido Ryo. Az utóbbi név
hallatán Uedát egy percre leverte a veríték.
Köztudott volt, hogy ő és Ryo nem kedvelik egymást.
Igaz, a kapcsolatuk mostanra javult már egy kicsit, de Uedának
rengeteg szenvedést okozott a másik fiú durva modora. Az
egész egy megtervezett helyzeten alapult, ahol az oszakai és a
tokiói juniorok egy műsor alkalmával elmondhatták egymásnak,
ha sérelmük volt valamelyikükkel szemben. Az egésznek
udvarias és korrekt keretek között kellett volna lezajlania, a
nézők szórakoztatására, de ehelyett majdnem verekedés lett
a vége. Ryo azt kérdezte tőle, hogy kicsoda ő és mi akar
lenni. Tatsuya akkoriban nem nagyon találta a helyét a
Kat-tunban. Megterhelő volt számára a hírnév,
tehetségtelennek és esetlennek érezte magát. Igyekezett
megváltoztatni a külsejét, szőkére festette a haját és
néha kék kontaktlencsét viselt, mint kedvenc énekese, Gackt,
azt remélve, hogy ettől magabiztosabbnak látszik majd.
Ryo-nak, akivel akkortájt jó volt a kapcsolata, azonban nem
tetszett, hogy másnak akarja kiadni magát, így az első adandó
alkalommal nyilvánosan megkérdőjelezte őt. Uedának éppen
akkor semmi szüksége nem volt arra, hogy valaki még a szemére
is hányja a saját bizonytalanságát. Ha Kame nem veszi a
védelmébe, ha ő nem áll mellette, már rég ott hagyta volna
a Johnny’s Entertaiment-et, úgy, hogy vissza sem néz.
Azóta ha nem is kötöttek békét az oszakaival,
legalább beszélő viszonyba kerültek, igaz, nem szóltak
egymáshoz, ha nem volt muszáj. És most azt akarták, hogy
írjon egy olyan dalt, amiben Ryo is énekelne.
Természetesen nem utasíthatta vissza az
igazgatóságot, úgyhogy igent mondott, igaz, a gyomra görcsben
volt még a gondolattól is. Jin ujjongott az ötlet hallatán,
és szinte azonnal rákényszeríttette, hogy üljön neki a
dalírásnak. Ueda úgy gondolta, a régi dalai közül választ
egyet, de már egy sem tetszett neki közülük. Megmutatta őket
Akanishinek, de ő is csak a fejét rázta. Valami jobb kell,
mondta, ritmusosabb, rockosabb, olyan... Uebós. Ueda nem
egészen értette, mit vár tőle, és egy hete arra ment el,
hogy megkeresse magában ezt a hangulatot.
A hét végére megérkezett Ryo és Yassu. Utóbbi,
aki szintén tehetséges gitáros volt, alig várta, hogy hallja
a dalt, amit majd együtt adnak elő. A lelkesedése
bátorítóan hatott Tatsuyára. Nishikido csak egy szúrós
pillantást vetett rá, és inkább Jinnel elegyedett szóba.
Ueda nem is bánta, de aztán ki kellett állnia és bevallania,
hogy a dal még nincs kész. Ez lelombozta Yasudát, és egy
elégedetlen fintorra sarkalta Ryo-t, amitől Tatsuya pocsékul
érezte magát.
Kame, Junno és ő hármasban vacsoráztak aznap este.
Ritka alkalom volt, mikor együtt ültek asztalhoz, de Ueda
kedvelte Junno időnként fárasztó jókedvét. A fiú tele volt
energiával, imádott beszélni és a nevetése mindig
megnevetette Uedát is. Nekik mondta el, hogy írni kéne egy
dalt. Segíteni ők sem tudtak, bár Kame szerzett már egy-két
nótát, de elég volt az is, hogy meghallgatták és igyekeztek
bátorságot önteni belé a kihívással szemben.
Aznap éjjel nem bírt aludni a hőségtől. Hiába
nyitotta ki a szobája ablakát, hiába kapcsolta be a
légkondicionálót, semmi sem segített, úgyhogy felkelt és előszedte
azt a pár akkordot, amit korábban lejegyzett. Nem voltak
használhatatlanok, de nem is voltak túl jók. Végül az
egészet begyűrte a szemetesébe, és csak úgy találomra
kezdett el játszani a gitáron. Eleinte csak szenvedett, minden
akkordot hamisnak talált, ridegnek és ritmustalannak.
Elkeseredetten nyúzta a húrokat, és arra gondolt, Ryo ezért
megint leszólja majd. Tartott az oszakaitól, a csípős nyelvétől
és hideg tekintetétől, és attól is, hogy a társai majd
végképp alkalmatlannak tartják az együttes tagságára.
Hogy leküzdje az idegességét, némi hűsítővel a
kezében kiállt az erkélyre és a város fényeit nézte. Ide
már nem hallatszott fel az autók zaja, de nem volt teljesen
csend sem. Kikönyökölt a korlátra, és halkan dúdolgatva
figyelte a felvillanó lámpákat a felhőkarcolók tetején. A
lába alatt a város még mindig nyüzsgött, a fények
sziporkáztak az épületek fölé emelkedett szmogban. Azon
gondolkodott, hány ember tudja vajon, mennyire szép ilyenkor
Tokió. Kevesen lehetnek. Még nem volt annyira későn, hogy az
emberek ne az utcákat járták volna. Aki ilyenkor ébren van,
vagy szórakozik valami bárban, vagy álmatlanul forgolódik az
ágyában. Vagy magányos, és nem találja a helyét a
világban, mint ő.
Uedát ritkán zavarta, hogy nincs senkije. Úgy hitte,
csak várnia kell arra, hogy a neki elrendeltetett párja
rátaláljon. Nem volt túl magabiztos, nem izzadt erotikát
magából, mint Jin és nem volt olyan laza sem, mint Kame, de
reméltem, hogy egy nap összeakad azzal a személlyel, akivel
boldog lehet.
Hirtelen felfigyelt arra, hogy újra és újra ugyanazt
a dallamot dúdolgatja. És akkor rájött, hogy megvan, amit
keresett. Úgy rohant vissza a szobájába a gitárjáért,
felriasztva a kutyáit és kis híján elcsúszva a szőnyegen.
Másnap reggel letette a dalt az asztalra Ryo, Yassu
és Jin elé. Yasuda próbaképpen lejátszotta. Jin a combján
ütötte a ritmusát, és erről Ueda arra következtetett, hogy
tetszik neki, de Ryo csak ült és figyelt. Tatsuya beharapott
szájjal figyelte a reakcióikat, és nem lepődött meg, mikor
Nishikido a végén maga elé húzta a kottát és jó ideig csak
bámulta a papírt.
- Ezt és ezt erre cserélném ki — mondta aztán és
lejátszott pár akkordot a gitárján.
Ueda lejegyzetelte őket a kottára. Ryo tovább
játszotta a dallamot, és tett még egy-két javaslatot. A
végére a papír tele lett satírozásokkal és átírásokkal,
de Tatsuya nem ellenkezett. Igaz, így a dal inkább Ryo-s lett,
mint Uedás, de amikor Yassu ismét eljátszotta, még ő is
érezte, hogy szükség volt a változtatásokra.
- Írj hozzá szöveget, Uebo! — mondta Ryo.
Ueda zavartan meghajtotta magát a becenév hallatán.
Jin kedvesen megveregette a hátát, egy gesztus, amit már
régóta nem kapott tőle, és ettől a fiú feszültsége
csökkent.
Két napba telt, míg a szöveget megírta hozzá, és
a sportcsarnokba már úgy érkezett, hogy a kész dalt vitte.
Nem sok idejük volt bepróbálni, mert Yasudának a Kanjani8-tel
is gyakorolnia kellett, Ryo pedig a Kanjanin kívül a NewS-zal
is fellépett. Nekik Jinnel ott volt a Kat-tun. A próbák
szünetében állhattak csak össze gitározni.
Alig hogy elkészült a dal, stúdióba mentek, hogy
feljátsszák egy single-re, amit a rádiók két héttel a
Summary előtt jó párszor leadtak, hogy a közönség
megismerhesse. Ha nem is mindjárt a listák élén debütált,
de benne volt az öt legjobban, Tatsuya nem kis döbbenetére.
A szöveget is átjavították kissé. A téma nem volt
megszabva, így Ueda nem szerelmes számot írt. A dal a
barátságról szólt, a kitartásról és a reményről. A
ritmusa gyors volt, pörgős és vidám. Egyikük sem bírt
nyugton maradni gitározás közben, úgyhogy Ryo kitalálta,
készítsenek rá egyedi koreográfiát. A négy mikrofont
egymással szemben állították fel, így Jin Yasudával, Ryo
pedig Uedával állt szemben a mozgó kisszínpadon. Tatsuya az
elején még feszengett, mikor Nishikidora kellett néznie
pengetés közben, és napszemüvegben próbált.
- Vedd le azt a szemüveget, Hime! — szólt rá egy alkalommal
az oszakai.
- Zavar a fény — felelte.
- Ostobaság! — válaszolta Ryo. — Alig mutatod meg az arcod a
rajongóknak éneklés közben. Bakanishi állandóan évődik
velük, ezért sikítoznak hangosabban, mikor őt látják.
- Jin jóképű... én nem...
- Inkább fogd be! — fojtotta belé a szót Nishikido. — Vedd
le a napszemüveget és játssz tovább!
Ueda nem akart szembeszállni vele. Engedelmeskedett.
Megpróbálták úgy begyakorolni a koreográfiát, hogy ne
fogyjanak ki a szuszból, és ne essenek ki a ritmusból sem. Az
ilyesmit csak nehézkesen lehetett volna playback-kel megoldani,
ráadásul egyikük sem volt különösebben híve az ilyen
rásegítésnek.
Próbák után néha együtt vacsoráztak. Egy-két
alkalommal vásárolni is négyesben mentek. Egyedül Ueda volt
az, aki bekísérte Yasudát egy boltba körömlakkot venni, Ryo
és Jin túl férfiak voltak az ilyen mókához. Tatsuya csak
nevetett az egészen. Yassu egy szórakoztató bolond volt,
akinek a társaságában gyorsan telt az idő. Pont, mint Junno.
- Van kedvetek karaokézni? — kérdezte egy este Yasuda.
Mindnyájan kipurcantak a nap végére. Ahogy
közeledett a koncert napja, egyre nagyobb lett a hajtás. Újra
vették a dalokat és a tánclépéseket, de a műsormenet
mindenpercben változott, idejük meg nem volt az
alkalmazkodásra.
- Ueda? — fordult hozzá Jin.
Tatsuya a szája szélét rágta.
- Többen megyünk — mondta Yassu. — Hina is jön, meg Okura,
meg Tegoshi és Masuda, szóval, ha Ryo miatt...
Ueda nem akarta, hogy gyávának tartsák, hogy azt
higgyék, még mindig fél Ryo-tól.
- Még nem vagyok fáradt — jelentette ki. — Tőlem mehetünk.
Yamapi és Nakamaru is csatlakozott hozzájuk végül,
és alig fértek el a kocsikban. Egy elég felkapott
szórakozóhelyre mentek Shibuyába, ahol már készen várta
őket a karaoke szoba és terítve az asztal. Nagyon jó volt a
hangulat. Mindenféle dalt énekeltek. Yamapi hülyéskedett, és
Jint piszkálta. Yassu és Hina Okurát szemelte ki a vicceik
szenvedő alanyának, aki Ryo-tól kért segítséget. Ueda úgy
nevetett, hogy egy idő múlva fájni kezdett az oldala.
Nyugodtnak és boldognak érezte magát a barátai között.
Miután Ryo elénekelte egy dalt Okurával, lehuppant
Ueda mellé.
- Te még nem is énekeltél, Uebo — nézett rá Jin.
Ueda elvörösödött, hogy leleplezték. Masuda
vigyorogva feléje nyújtotta a mikrofont, de Tatsuya úgy
nézett rá, mintha kést fogna rá.
- Fel, Uebo! — ragadta meg a kezét Ryo váratlanul.
Meleg és erős volt a szorítása. Ueda csodálkozott,
honnan van benne annyi erő, hogy csak úgy felrántsa.
Nishikidot sokan gizdának tartották a Johnny’s-nál, mert
olyan sovány volt, hogy többeken azt suttogták, étkezési
zavarokkal küzd. Ez nem is lett volna meglepő, hiszen követelmény
volt, hogy vigyázzanak az alakjukra, bármilyen áron. A
testedzés kötelező napi rutin volt a számukra.
Ryo elvette Masudától a mikrofont, és nem engedte el
a csuklóját.
- Válassz valamit, Pi!
- De hát ez a mi dalunk — nézett döbbenten Yamapira Ueda,
mikor a hangfalakból a Harukana Yakusoku szólalt meg.
- Yay, tudom — kacsintott a NewS frontembere. — Bírom a
táncot! Énekelj, Uebo!
- Énekelj, Tat-chan! — csapta össze a tenyerét Jin.
Kis vártatva mindnyájan tapsoltak és azt
követelték, hogy énekeljen. A Harukana az egyik kedvenc
Kat-tun dala volt, így Ueda nem sokáig kérette magát. Ryo
vele énekelt és még a kézmozdulatokat is ismerte, igaz, ahol
tudta átköltötte a szöveget valami viccesebbre. Jin úgy
nevetett, hogy a könnye fojt, Yamapi és a többiek is a
combjukat csapkodták, vagy követték a dal koreográfiájának
mozdulatait. Ueda nem bírta megállni, hogy ne ugráljon a
ritmusra, és Ryo vele ugrándozott. A dal végére kifogyott belőlük
a szusz és mindketten zihálva rogytak le a kanapé elé, Yamapi
és Jin lábaihoz. Még mindig nevettek, és Ueda csak most fogta
fel, hogy egymásra. Zavartan elfordította az arcát.
Már hajnali egy is elmúlt, mikor annyira elfáradtak,
hogy jobbnak látták, ha hazamennek. Nem akartak kialvatlanul
megjelenni a másnapi próbán. És hiába voltak nagykorúak,
ujjat sem akartak húzni a Johnny’s vezetőségével. Elég sok
társukat kirakták italozás meg nőzés miatt, és igencsak
szerencsésnek kellett lenni ahhoz, hogy az ember ne repüljön
az első, esetleg a második, botlás után.
- Bent felejtettem a táskám — kiáltotta a homlokára csapva
Ueda, mikor éppen beült volna Yamapi kocsijába.
- Szaladj vissza! — mondta Masuda. — Yassuék még bent
vannak, hátha megtalálták.
A fiú kipattant a kocsiból és visszarohant az
épületbe. A folyosón, ami a karaoke szobákhoz vezetett,
Ryo-val találta szembe magát. A táskáját tartotta a
kezében.
Ueda kinyújtotta a kezét érte és megfogta a
vállpántját, de Nishikido nem engedte el.
- Nagyon jó szórakoztam ma — szólalt meg az oszakai.
Tatsuya rá nézett. Ryo-nak valahogy ragyogott az arca
a jókedvtől. Róla mindig a komoly képek sikerültek a
legjobban, így inkább azt kérték tőle a fotósok. A vonásai
néha nagyon kemények voltak. Ettől mindenki azt hitte, hogy
állandóan morc és rosszkedvű, pedig Nishikido Ryo ha tehette,
bohóckodott.
- Én is jól szórakoztam — felelte Ueda. — Köszönöm.
Meghajolt, és amikor kiegyenesedett, Ryo még mindig
az arcát nézte, amivel alaposan zavarba hozta. A másik komoly
tekintetének különös súlya volt. Ueda furcsának találta.
- Ueda...
- Igen?
- Semmi! Menj, a többiek várnak rád!
Ryo eleresztette a táskáját, sarkon fordult és ott
hagyta. Ueda értetlenül nézett utána. Mit akart mondani neki
a másik? Miért hallgatta el? Késztetést érzett, hogy utána
menjen és megkérdezze, de attól tartott, Ryo-ból ismét előtörne
a régi énje. Nem akarta újra az elfeledett fájdalmakat.
Aznap éjjel nehezen aludt el. Rengeteg gondolat kergetőzött
a fejében, és a legtöbben Ryo is szerepelt. Most megint
elbizonytalanodott. Amikor az oszakai gonosz volt hozzá,
legalább tudta, hogy hányadán állnak. Most Ryo mosolygott
rá, még azt is lehet mondani, hogy kedves vele, és Ueda valami
szokatlan melegséget érzett ettől. De nem tudta megfogalmazni,
miért.
Két nappal a koncert előtt aztán Ryo belekötött.
Valami semmiség miatt. Mert Ueda aznap nagyon Uedás volt, és
neki nem volt hozzá türelme.
- Szállj már le a földre! — kiáltott rá dühödten. — Itt
vacakolunk egy órája feleslegesen, mert te álmodozol!
Yassu rászólt, hogy nyugodjon le. A mikrofonok ki
voltak hangosítva, bármit mondtak, hallatszott.
- Bocsánat — mondta Ueda. — Mellényúltam.
- Tudod, mit? — Ryo leakasztotta a gitárját a nyakából. —
Én nem égek veled!
És elrohant. Jin és Yassu tanácstalanul néztek
utána. Yamapi, aki a másik színpadon próbált éppen,
kíváncsian fordult feléjük. A csarnokban egy pillanatra
megállt a mozgás.
- Minden rendben! — mint mindig, most is Kame sietett a
helyzetet menteni. — Nem történt semmi. Kérem, mindenki
folytassa a munkáját!
Kamenashi határozott fellépése felrázta a döbbent
embereket. A Question szintetizátorosa újra kezdte a Someday
for Somebody-t, Ohyamada az Aishitát és a NewS-osok is
feleszméltek.
Ueda forró arccal nézett a többiekre. Jin a száját
csücsörítette, Yassu zavarodottan állt az egyik lábáról a
másikra. Ryo a NewS színpadján bukkant fel ismét, és ideges
gesztusaiból Tatsuya arra következtetett, hogy őt szidja a másik
együttes tagjainak.
- Mit csináljak? — kérdezte Jintől.
- Hagyd a fenébe, majd megnyugszik — felelte a társa.
De Ueda nem tudott átlépni a történteken. Ryo a nap
további részében messzire elkerülte, még a lehetőséget sem
adta meg neki, hogy bocsánatot kérjen. Tatsuya keserűen és
dühösen átkozta magában. Meg akarta ütni, ez volt a
legbiztosabb érzés, ami kitöltötte a napja hátralévő részét.
Próba után, mikor visszatértek a JE épületébe,
úgy döntött, megkeresi Ryo-t és rákényszeríti, hogy
kérjen tőle bocsánatot. A fiúra az öltözőben talált rá,
már túl volt a zuhanyzáson. A telefonját és a tárcáját
gyömöszölte a farmerja zsebébe.
- Nishikido.
Ryo ránézett azzal a szokásos mogorva
arckifejezéssel, ami mindig kiült az arcára, ha dühös volt.
Vékony száját idegesen összepréselte, szemöldökét
szigorúan összevonta. A vonásai kemények és könyörtelenek
voltak. Csak nagyon kevesen látták ennyire dühösnek, de Ueda
már jól ismerte ezt az arcot.
- Csak bocsánatot akartam kérni — hebegte.
Belül pedig átkozta magát, amiért nem lépett
inkább hozzá és vágta szájon. Csak ökölbe kellett volna
szorítania a kezét és meglendíteni. Volt már annyira edzett,
hogy a padlóra küldje az oszakait.
A másik nem válaszolt, ami felbőszítette Uedát, de
visszafogta magát. Ha megüti Ryo-t, botrány lesz belőle, és
kitehetik a szűrét.
- Tudom, hogy ma nem figyeltem eléggé...
- Takarodj innen, Ueda! — szólt rá hirtelen a másik. —
Takarodj innen, meg a fejemből is...
Tatsuya meglepve nézett rá, nem egészen értette,
mit akar a másik.
- Ryo...
Bármit is akart mondani, nem tudta befejezni, mert az
oszakai hirtelen feléje indult. Ueda úgy gondolta, meg fogja
ütni, ezért ösztönösen hátralépett és felemelte a két
kezét, hogy védje magát. Ám a várt ököl helyett, egészen
más csattant az arcán.
Ryo megragadta a felkarját, és a saját lendületétől
hajtva nekinyomta az egyik öltözőszekrénynek, hogy a
következő percben a szájára nyomja a száját. Ueda teljesen
leblokkolt. Felfogta, hogy amit érez a száján, az egy
ügyetlen és meglehetősen durva csók.
Nishikido Ryo megcsókolta őt. Megcsókolta!
Nem volt valódi csók, inkább csak dühödten a
szájának préselte a száját, annyira szerencsétlenül, hogy
a fogaik összekoccantak, és Uedán átszáguldott a fájdalom.
Ettől magához tért és eltaszította a másik testét. Nem
lökte meg túlságosan Ryo-t, épp csak eltolta magától, hogy
ránézhessen. Egy hosszú percig egymásra meredve ziháltak.
Ueda meg akart szólalni, de a döbbenettől egyáltalán nem
volt hangja. Nishikido pedig haragos arckifejezéssel bámulta,
mintha most már tényleg azon gondolkodna, hogy megüsse-e.
És bár Ueda azt várta, nem tette meg. Helyette
ismét előre lépett, még mindig egy hirtelen mozdulattal,
amiben benne volt a dühe, és megint Tatsuya szájára
szorított a sajátját. A különbség ezúttal az volt, hogy
nem volt durva. Nem harapott, nem tuszkolta a nyelvét Ueda
szájába, csak egy suta mozdulattal végig simított az ajkain.
A fiú érezte a felkarjába markoló ujjait, amikkel úgy
kapaszkodott belé, mint az utolsó szilárd dologba a földön.
Ueda nem vett levegőt a döbbenettől, de az orrába
mégis beült Ryo illata. Annyiszor érezte már, de most nem
volt ugyanaz.
Nishikido váratlanul elengedte, és egyetlen szó
nélkül kilépett a folyósora. Ueda szinte abban a pillanatban
feleszmélt a sokkból és utána iramodott, de az öltözőajtóban
megtorpant.
- Ryo!... Ryo, várj! — szólt utána.
Semmi válasz. Az oszakai ment előre rendületlenül,
egyenesen el Kamenashi mellett, aki ránézett, de nem
szólította meg. Talán érezte, hogy ez nem az a pillanat.
- Uebo, verekedtetek? — kérdezte, mikor megállt Ueda mellett.
- Nem — rázta meg a fejét Tatsuya.
Kame egy furcsa pillantást vetett rá, ami azt mondta,
nem hisz neki.
- Akkor mitől vérzik a szád?
Ueda megérintette az alsó ajkát. Véres maradt az
ujjhegye. Fülig vörösödve viszonozta Kame kérdő tekintetét.
Biztos akkor sértette fel a száját, mikor Ryo először
megcsókolta.
- Biztos megharaptam veszekedés közben — hazudta.
- Hmm — bólintott Kazuya, és hangosan beszívta a levegőt.
Ueda elfordult, hogy kikerülje a másik vizslató
szempárját.
- Tessék — Kame egy papírzsebkendőt nyújtott feléje.
- Megyek, megmosom — válaszolta a fiú.
- Ha,... jó — bólintott a Kat-tun vezére. — Megvárlak.
Ueda megnézte a száját a tükörben. Ryo fogai
sérthették fel. A seb nem volt nagy, sem csúnya, de érzékeny
volt, amikor hozzáért. Felszisszent. Egy percig szemezett a
saját tükörképével. Még mindig Ueda Tatsuya volt, nem
változott meg az arca, de mégis, másnak érezte magát. Mert
az előbb olyasmi történt, amiről azt hitte, sosem eshet meg
vele.
Nishikido Ryo, mormolta maga elé a nevet, és a
testét jóleső meleg járta át, amitől megborzongott.
- Ueda? — kiáltott be a mosdóba Kame.
- Igen, megyek! — kiáltott vissza, és sietve megmosta az
arcát.
Másnap Ryo nem ment a közelébe. És ő is elkerülte.
Nem is próbálták a dalt, mindegyikük maradt a saját
együttesével. De Ueda zavart volt és tanácstalan. Nem bírta
megállni, hogy néha-néha oda ne lessen a Ryo-ra, amikor
meghallotta a hangját. Mostanra hitte már, hogy álmodta az
egészet. Mi más lehetett volna, mint egy buta képzelgés? Az
izgalom okozta fantázia? Semmire sem vágyott jobban, mint hogy
feltehesse a kérdéseit az oszakainak, de végképp elhagyta a
bátorsága. Különben is, ő nem csinált semmit. Nem neki kell
magyarázkodnia. De annyira akarta tudni, hogy Ryo miért tette
azt, amit. Csak a lába nem indult, akárhányszor rászánta
magát, hogy odamenjen és megkérdezze. Egyszer az
tántorította el, hogy Ryo mellett mindig volt valaki, máskor
az, hogy félt, feldühíti a fiút és nyílt színen
verekszenek össze. Egyikőjük karrierjét sem akarta ezzel
kockára tenni.
- Ne! — fogta le a kezét Jin. — Ne azt vedd fel!
Ueda ránézett a tükörben.
- Ezzel csak felmérgesítenéd Ryo-t — magyarázta Akanishi.
Tatsuya a láncot nézte. Korábban sokat viselte, a
kedvenc ékszere volt. Már régóta nem hordta és most, hogy
tanácstalannak érezte magát, úgy érezte, erőt meríthet belőle
és mindabból, amit számára jelképez.
- Tessék — Jin levette az egyik láncát a négy közül, ami a
nyakában volt. — Inkább viseld ezt.
Ueda hagyta, hogy a nyakába tegye. A delfinmedál
szépen fénylett a bőrén, ami kilátszott az ívelt nyakú
felsőből.
- Azt hagyd! — szólt rá az A a Kat-tunból, mikor a lánchoz
való fülbevalót is ki akarta venni.
- Gyertek! — intett nekik Kame.
Ueda vetett még egy utolsó pillantást magára a
tükörben. A száján már nem látszott a seb, a sérülés
csak felszíni volt. Semmi nem emlékeztetett arra, ami az
öltözőbe történt Nishikido és közte.
A műsort a Kat-tun kezdte, majd a News folytatta és
utoljára következett a Kanjani8. A saját dalaikon kívül
egymástól is játszottak zenéket. A színpadon legalább
harminc junior táncolt, nem beszélve a JE hivatásos
tánckaráról, az ABC-ről és a Kiss my Foot2-ról, akik
többnyire a Kat-tun háttértáncosai voltak.
A Summary közepén már mindenki mindenhol énekelt
és táncolt, az együttesek összekeveredtek. A Tokyo Dome-ban
ötvenötezer ember tombolt, a hangerő a kupolát feszegette.
Mindnyájan fürödtek a rajongók szeretetében, élvezték,
hogy a tömeg értük és utánuk sikítozik. Ueda ezekben a
pillanatokban mindig arra gondolt, itt van a helye. Még a
táncban is örömét lelte, igaz, kétszer is rontott, de Jin,
és aztán Junno is csak nevetett rajta. Mégis, ez volt az
élete, ehhez értett a legjobban. És talán egyszer eljön az
az idő, amikor egyedül is képes lesz ennyi embert
elvarázsolni a zenéjével.
A közös daluk a koncert végén, de még a ráadás
dalok előtt, következett.
Négyen álltak a színpadon: Ueda, Akanishi, Nishikido
és Yasuda. A nézőtér sötétbe borult, csak őket világították
meg a reflektorokkal. Tatsuya Ryo-ra nézett a mikrofonja
mögül. Az oszakai visszanézett rá. Ilyen távolságból
barátságosnak tűnt a tekintete. A főpróbán már szólt
hozzá, egyszer még rá is mosolygott, de Ueda olyan zavarban
volt, hogy lesütötte a szemét. Most azonban nem nézhetett
semmilyen más irányba, mert a kivetítők kamerái őt figyelték,
és azokon kívül még vagy pár ezer ember.
- Gyerünk, Uebo! — vigyorodott el hirtelen Ryo. — Halljuk azt
a gitárt!
A tömeg egyszerre kiáltott fel. Már tudták, hogy mi
következik. Ueda lepengette az első akkordot és énekelni
kezdett. A nézők sikítása betöltötte a teret, és percre
még a hangját is elnyomta. Ueda elnevette magát, és a
kivetítőn megjelenő mosolya újabb sikolyáradatot csalt elő
a rajongókból. Ryo csatlakozott hozzá, övé volt a második
versszak. Yassu és Jin a ritmust adta, majd a refrénnél
csatlakoztak.
A tánc alatt helyet cseréltek, Jin Ryo
mikrofonjához, Yassu Uedáéhoz került. Most ők ketten
énekelte csak és a másik kettő gitározta a ritmus. A Tokyo
Dome őrjöngött. A fénylámpácskák és az uchiwák a zene
ütemére lendültek. A szóló Uedáé volt, a keze szélsebesen
járt a gitár nyakán, játékát a tömeg kiabálása
kísérte. Imádta a hangszerét, és bár úgy gondolta, nem
játszik túl jól, a rajongók sikítása a legjobbat hozta ki
belőle.
A két utolsó versszak alatt a kisszínpadot lassan előre
gördítették, a főszínpad felé, át a rajongók feje
fölött, ahol négy állómikrofon várta őket, hogy ott fejezzék
be a dalt. Mind a négyen könnyedén átléptek a mozgó
emelvényről a színpadra, a hátuk mögött felsorakozó
táncosok elé. Yasuda és Jin állt a két szélén, közrefogva
Uedát és a jobbján gitározó Ryo-t. A csarnokban vakító
fényjáték kezdődött, ezüst szalagok hulltak a rajongók
fejére. Tatsuya kitartott egy hangot, amit az oszakai
visszahangzott, majd a négy gitár egyszerre hallgatott el. A
Dome egyetlen hatalmas szenvedélyes kiáltássá forrt össze,
mikor a színpad elsötétült.
- Ez állat volt! — mondta Yasuda, mikor eltűntek a díszlet
mögött.
Ueda még mindig levegő után kapkodott. Jin leizzadva
vigyorgott rá, csapzott haja keretbe foglalta jóképű arcát.
Ryo már kiakasztotta a nyakából a gitárját, és egy
öltöztető a kabátját segítette fel. Nakamaru, Kame és
Junno csatlakozott hozzájuk, elégedetten meglapogatva Tatsuya
hátát. A finálé következett, sietniük kellett, nekik is
hozták a fellépő ruhájukat.
Húsz perccel később a fények végképp kialudtak az
arénában, és a rajongók ötvenötezres tömege lassan kifelé
indult. A JE sztárjai kimerülten, izzadtan és fáradtan ültek
az öltözőikben, várva, hogy a szervezők azt mondják,
mindenki elégedett volt a munkájukkal és mehetnek a Summary-t
követő buliba. A NewS öltözője felöl iszonyatos hangzavar
hallatszott, valahol Subaru és Yokoyama kiabált, a
Kat-tun-osoknál Koki-nak még mindig pörgött a nyelve, Maru
pedig próbálta felidézni a beatbox-ot, amit a szólójakor
rögtönzött.
- Jó voltál, Tat-chan — huppant le a mellette lévő székre
Jin.
Ueda rá mosolygott. Örült, hogy Akanishi ezt mondta,
mert a barátjának tekintette, és adott a szavára.
- Ez inkább négyünk sikere — mondta aztán.
- Te és Ryo-chan mindent kihoztatok magatokból — bólintott
elismerően Jin.
Tatsuya érezte, hogy átforrósodik az arca.
- Tessék — kapott észbe, és levette a láncot, amit a fiú
adott neki kölcsön.
- Ne add vissza — ellenkezett Akanishi. — Tartsd meg!
Ajándék.
Uedát meglepte a gesztus, és mivel nem akarta
megsérteni Jint azzal, hogy visszautasítja, újra a nyakába
kapcsolta a láncot.
- Jól áll — mondta Jin.
A másik bólintott.
- Kész vagy? — kérdezte Akanishi. — Jó, akkor menjünk
bulizni!
Hajnali kettő volt. Ueda úgy érezte, elfogyott az
ereje. Nem vágyott másra, csak egy forró fürdőre és az
ágyára. A fáradtság miatt hangosnak érezte a zenét, és
fojtogatónak a bár levegőjét. Úgy döntött, hogy haza megy,
ezért elindult, hogy megkeresse a többieket és elbúcsúzzon tőlük.
Kiderült, Taguchi már korábban hazament. Koki és Maru
álmosan pislogott rá, mikor elköszönt tőlük. Jint a
mosdóból jövet kapta el, de Kamét sehol nem találta. Nem
akart úgy hazamenni, hogy nem búcsúzott el tőle. Minden
helyiségbe bekukkantott, hátha megpillantja valahol.
- Hmm, Kamét keresem — mondta zavartan, mikor az egyik
folyóson Yamapi-ba, Ryo-ba, és másokba botlott. — Nem
láttátok valahol?
Yamapi megrázta a fejét.
- Tíz perccel ezelőtt még láttam táncolni, de nem tudom,
merre lehet — válaszolta.
- Aham, hát azért köszi — bólintott Ueda.
- Hé, Hime, haza mész? — szólt utána Ryo váratlanul.
- Igen — nézett vissza rá.
Ryo Pi-re nézett, mintha a tekintetével akarna
mondani neki valamit. A NewS frontembere belekortyolt az
italába, a pohár pereme felett pillantva rá.
- Beszélhetünk? — kérdezte Nishikido.
Ueda bizonytalanul egyikről a másikra járatta a
tekintetét.
- Elkísérsz a kocsimig?
Az oszakai megmozdult és követte őt kifelé a
parkolóba. Amíg ki nem értek, egyetlen szót sem szólt
hozzá, csak tartotta vele a lépést. Ueda megállt az
autójánál és kíváncsian Ryo-ra nézett.
- Figyelj, ha a múltkori dologról akarsz beszélni, én már nem
is emlékszem rá... - kezdte.
- Nem fogok magyarázkodni — szakította félbe Ryo.
Ueda elhallgatott. A másik közelebb lépett hozzá,
mire megmerevedtek az izmai, de nem a feszültségtől, inkább a
várakozástól. Az oszakai arca nyugodt volt, a tekintete
barátságos. Ueda a kocsijának simult.
- Mikor lettél Ueda? — kérdezte hirtelen Ryo.
Tatsuya értetlenül bámult rá. Miféle kérdés ez?
Mit akar tudni a másik pontosan?
- Miről beszélsz?
- Mikor váltál ezzé?
Felemelte a karját és a kézfejével végig simított
Ueda arcán, aki első meglepetésében megpróbált elhúzódni.
- Hé, mi ütött beléd? Elment az eszed?
Ugyan ezek a kérdések jöttek a szájára, de
valójában nem ezt akarta mondani. A másik közelsége valahogy
jóleső érzéssel töltötte el. Nem volt számára tolakodó
vagy zavaró, nem sértette a személyes terét.
- Régen nem láttalak — mondta Ryo. — Nem azt láttam, aki
most vagy.
- Ueda Tatsuya vagyok — válaszolta, érezve, hogy az autó
kilincse a derekába nyomódik.
- Most vagy Ueda Tatsuya — válaszolta az oszakai. — Így...
Kissé félre simította a hajat Ueda szeméből.
Ujjhegye végig követte a másik fülkagylójának ívét és a
cimpában lógó fülbevalót. Tatsuya megborzongott, de nem
tudta, hogy az éjszakai hidegtől vagy a másik közelségétől-e.
- Te most szórakozol? — hebegte. — Mit akarsz tőlem?
Ryo hallgatott pár pillanatig, mielőtt válaszolt
volna.
- Megismerni Ueda Tatsuyát.
Ueda visszafojtott lélegzettel nézett rá. Ez
megbolondult, gondolta, de még sem lökte el magától.
- De hát ezer éve ismersz — mondta.
- Ismerek valakit, aki más bőrébe akart bújni, de te már nem
vagy az egy ideje, és erre én még csak most figyeltem fel —
válaszolta Ryo.
Tatsuya nyelt egyet. Még mindig nem értette, mire
akar kilyukadni a másik. Ezek a mondatok csak még jobban
megkeverték.
- Nem tudnád... nem tudnád normálisan elmondani, hogy mit
akarsz, Ryo-chan? Egy szavadat sem értem.
Azt várta, hogy a másik feldühödik, de tévedett.
Nishikido arca nyugodt maradt, csak még egy lépéssel közelebb
ment hozzá. Ueda már teljesen az autó oldalának lapult. Ryo
olyan közel volt hozzá, hogy a mellkasuk összeért. Sötét
tekintete az övébe fúródott. Két kezével megfogta a
felkarjait és előre hajolt. Tatsuya tudta, mi fog következni.
És nem csak a helyzetből, nem csak a mozdulatokból, amik megelőzték
a cselekedetet. A gyomrában érezte. A szíve körül. A bordái
alatt. A másikban.
Ryo szája először csak megérintette az övét,
finoman, bátortalanul. Egy pillanatig ott tartotta hajszálnyi
távolságban Ueda szájától. Aztán erőteljesebben nyomódott
neki, és gyengéden beleharapott a fiú ajkaiba. Tatsuya nem
tudta, mit tegyen. Lökje el magától? Üsse meg? Szorítsa
magához teljes erejéből?
Ez a csók egyetlen egyhez sem hasonlított, amiket
korábban Ueda kapott vagy adott. Ryo-nak puha volt a szája, de
nem annyira gyengéd, mint egy lányé. A nyelve sem úgy simult
az övéhez, mint a lányoké szokott, mégis, Tatsuyában
ugyanaz a bizsergés indult el, mint a tőlük kapott csókok
hatására. Önkéntelenül is átkarolta a másik nyakát és
egy kicsit hozzá simult. Nem teljesen, nem tudhatta, mit hoz a
következő perc, csak éppen és bátortalanul.
Ryo átkarolta. Az egész tudat, hogy az oszakai
karjaiban van, olyan abszurd volt, mint egy nonfiguratív
festmény a szülei házában, amit látni sem bírt.
Elfogyott a levegőjük, és Ryo lassan, meglepően
lassan visszahúzódott. Ueda kinyitotta a szemét, hogy rá
nézhessen.
- Kedvellek, Ueda Tatsuya — mondta.
- Azért csókoltál meg? — kérdezte meglepve Ueda.
- Nem magyarázkodom — válaszolta Ryo.
Hirtelen hátralépett, ki Tatsuya ölelő karjai közül.
A fiú tanácstalanul figyelte.
- De mit akarsz tőlem? — faggatta a NewS-ost.
- Holnap otthon leszel?
Ueda zavartan bólintott.
- Akkor majd holnap megmondom — mosolygott rá Ryo.
A mosolya szívből jövő volt, Ueda ritkán látott
ilyesmit az arcán. És most neki szólt. Mielőtt bármit is
mondhatott volna, hogy visszatartsa az oszakait, Ryo eltűnt az
épület sarka mögött. Csak a kellemes zsibongást hagyta maga
után, amitől Ueda boldognak érezte magát.
» Vélemény
|