|
Szerk.: Az első fejezet egy rövidebb ízelítő a banda
helyzetéről, s még inkább Akame jelenlegi kapcsolatáról. A
történet időben körülbelül a jelenben játszódik, azonban
van rá példa, hogy előre hozok, vagy csúsztatok egyes
eseményt. Ezért a kisebb kellemetlenségért elnézést kérek.
A Holiday után első nagyobb lélegzetvételű művem, s tudom,
sokan kértétek az említett történet folytatását. Akinek
tudtam e-mail-ben megválaszoltam, hogy némi anyagvesztés
történt a gépemen, ezért előre nem tudom megmondani, mikor
tudom majd pótolni azt a hiányosságomat. Addig is, remélem
tetszeni fog a fájdalomdíj, melynek ötletéért millió
köszönet a mindig kreatív Florennek.
Ajánlom Drága Holly-m tiszteletére! Boldog Születésnapot!
Borító:
- Tadaima - köszönt széles mosollyal az arcán Kame, miután
belépett Jin - és voltaképp immár két éve a saját -
lakásába. Izgatottan lerúgta a cipőit, majd felakasztotta a
kabátját a fogasra.
- Okaeri - szólt ki a nappaliból Jin, aki az új KAT-TUN
számok kottáit lapozgatta éppen a kanapén ülve. Kíváncsian
felvonta a szemöldökét, majd a dohányzó asztalra dobta a
papírokat, hogy köszönthesse Kamét, de a fiatalabb még kint
szöszmötölt.
- Kazu - szólt neki végül. - Nem találsz be a nappaliba?
- Csukd be a szemed - kuncogott a másik.
- Valami perverz dologra készülsz? - kérdezte izgatottan Jin,
majd végignyalt az ajkain. - Pedig nincs is születésnapom.
- Baka. Meglepetésem van.
- Felőlem hívhatjuk annak is.
- Akanishi...
- Minél jobban megváratsz, annál izgalmasabb.
- Csak csináld amire kértelek. - Hallatszott kintről Kame
komoly hangja, amiből Jin megértette, hogy nem érdemes tovább
feszegetni a húrt, mert akkor nem kap semmit. Szórakozottan
megrántotta a vállát, a két markát kinyújtotta, majd
összeszorította a szemhéját.
- Kész vagy már? - tudakolta türelmetlenül Kame.
- Kééész - felelt elnyújtott hangon Jin, mire a másik
belépett a nappaliba. Amikor megpillantotta az idősebbet a
kanapén ülve, mindkét tenyerét felfelé tartva, erősen
kellett türtőztetnie magát, hogy ne nevessen. "Ez a
meglepetés most nem olyan" - mosolygott magában. Ritka
pillanat volt Akanishi Jint ilyen kiszolgáltatott helyzetben
találni, ezért is szerette reggelente hosszasan figyelni
ameddig angyali békében aludt. Halkan Jin elé lépett,
megkurtította a gyönyörködést, mivel tudta, hogy a másik
nem a türelméről híres. Szemben Akanishivel az ölébe ült,
mire ő halkan felnyögött.
- Még ne nyisd ki - figyelmeztette gyorsan, mivel Jinnek a
feltartott kezei, már felfedező útra indultak a hátán.
- Hm. Pedig eddig nagyon tetszik a meglepetés.
- Azt nem mondtam, hogy hozzá is érhetsz - korholta Kame, mire
ő kajánul elvigyorodott, és maga mellé ejtette a karjait.
- Elnézést, erről eddig nem volt szó.
Kame nem reagált, hanem kezébe vette az irányítást. Új
ötlete támadt, ha már Jin mindenképpen kézzel fogható
dolgot szeretne a magáénak tudni. Mindkét oldalon megragadta
Jin csuklóját, a saját arcához vezette őket, egészen addig
míg az ujjai bele nem kúsztak selymes hajfürtjei közé.
- Ahh, Kazu, ez kínzás - nyöszörgött Jin, és nyomatékot
adva a szavainak kétségbeesetten legörbítette a száját.
- Jól van, te dorama queen - nevetett fel Kame. - Kinyithatod.
Jin szemei azonnal felpattantak, és várhatóan Kame arcával
találta szemben magát. Mivel lefoglalta a gonosz gondolat, hogy
azonnal birtokba veszi a fiatalabb ajkait, csak kisebb
fáziskéséssel esett le neki az egyébként szembeszökő változás.
Kame haja majdnem egy egész évig sötétbarnára volt festve,
most azonban világos vörös volt. Az új árnyalat kiemelte
csokoládébarna szemeit és a bőrének halvány tónusát.
Jin pár pillanatig csendes maradt, csupán átható
pillantással kémlelte kedvese változását. Kame már kezdett
arra gyanakodni, hogy nem tetszik neki, s mikor erre rá akart
kérdezni, Jin megelőzte.
- Gyönyörű vagy. - Suttogta mély hangon, egy édes mosoly
kíséretével az ajkán. Kame megkönnyebbülten sóhajtott majd
gyors csókot adott neki.
- Helyes válasz.
- Tudod mire emlékeztet? - kérdezte átszellemült
arckifejezéssel Jin, majd hosszú ujjaival gyengéden
kényeztetni kezdte a másik fejbőrét. Kame nem felelt, csak
mosolygott, remélte azt a választ fogja kapni, ami neki is az
első gondolata volt.
- Gokusen - mondta ki egyszerűen, mégis érzelmekkel vegyítve
Jin.
- Reméltem, hogy ezt mondod... Bevallom ez volt a hátsó
szándékom, amikor a fodrász mondta, hogy válasszak színt.
- Mindig tudod, hogy kell megszelídíteni Akanishi Jint - szólt
elismerően a másik majd gyengéden közelebb húzta magához
Kame arcát és hosszan megcsókolta. Akkor sem hagyták abba a
másik ajkának kényeztetését, amikor monoton telefoncsörgés
szűrődött be az előszobából. Hagyták, hogy elhallgasson,
majd Jin belemosolygott a csókba mikor felismerte az
üzenetrögzítő szövegét:
- Yo. Itt Akanishi.
- És Kamenashi.
- Ja, igaz is, ő is itt lakik.
- Jin!
- Vagyis nem itt lakik, hanem VELEM lakik, világos? Ami azt
jelenti: számodra teljesen tabu téma, barátom.
- Jin!
- Most mi van? Csak felvilágosítok minden Kame rajongót, hogy
sajnálatos módon foglalt vagy, és képzeletük semely
röppályáján meg se...
- Inkább arról beszélj az üzenet rögzítőn, ami érdekelni
fogja az embereket. Áhh, majd én: nem tudunk a telefonhoz
jönni, mert éppen...
- El vagyunk foglalva egymással.
- Jiiin!
- Na, tetszenek hallani? Már nagyon türelmetlen. Szóval a
sípszó után hagyjanak üzenetet.
* Bíííp *
- Igazán srácok, már fél éve mondjuk, hogy cseréljétek le
ezt a szöveget... - Ez már Ueda volt, akinek hangjára Jin és
Kame végre hajlandó volt a telefon irányába fordulni. - Kame,
legalább neked lehetne eszed. És ha a mamád hív? Na, mindegy.
Csak azért telefonálok, mert a táncpróba már 20 perce elkezdődött,
és gondolom...
- 23 perce - kiabált a háttérből Nakamaru.
- Akkor 23... szóval remek lenne, ha jönnétek, mert
nélkületek nem tudjuk gyakorolni a közös számokat és...
- Út közben álljatok már meg a Takebayashi-ban, és hozzatok
valami kaját. - Hallatszott Koki izgatott hangja.
- Nekem is, nekem is - replikázott Junno, mire Ueda elvesztette
a türelmét, eltartotta a szájától a kagylót, és hátra
kiabált nekik:
- Kuss legyen már.
A kanapén ülő Kame és Jin hangosan nevetett a közjátékon,
alig hallották meg az ingerült Tatsuya elköszönését:
- Na, szóval mozogjatok. Nem akarunk itt telelni. - Azzal
bontotta a vonalat.
Kame kikászálódott Jin öléből, majd karon ragadta őt is,
és magával húzta.
- Tat-chan mostanában nagyon ünneprontó - állapította meg
Jin egy grimasz kíséretében. - Összebalhézott valakivel?
- Ahogy én tudom Nishikido-n kívül nincs senki a fekete
listáján.
- Ryo gyanús nekem. Ő nem így viselkedik azzal, akit utál.
Szerintem ő és Ueda...
- Jól van, Mr Szakértő, induljunk, mert a többiek letépik a
fejünket.
- Dehogy tépik. Megállunk közkívánatra a Takebayashi-ban én
lekenyerezzük őket, illatos gőzölgő ramennel.
- Azt hiszed, ezzel minden el van intézve? - háborodott fel
Ueda, mikor Jin felé nyújtotta az ő adagját, széles
vigyorral az arcán.
- Nem, de kezdetnek nem is rossz.
Tat-chan végül unottan elvette tőle a dobozt, és elvonult
vele az asztalához.
- Klassz lett a hajad, Kame - kacsintott a vörösnek Koki, majd
felfelé tartotta a hüvelykujját elismerése jeleként.
- Köszi.
- Én megbocsátok nektek a késésért - közölte Junno,
miután egy hatalmas adag tésztát gyömöszölt be a szájába.
- Ugyan már - forgatta a szemét Jin. - Te észre sem vetted,
hogy nem vagyunk itt. - Taguchi hangosan felnevetett. Ő mindig jóízűen
tudott szórakozni, még akkor is, ha az esetek döntő többségében
ő volt a vicc tárgya.
A táncpróba végére már Uedának is jobb kedve lett, persze
ehhez szükség volt Kame motiváló szavaira, Maru epés
megjegyzéseire, és Junno botladozásaira. A banda
csúcsformában volt. Bár az elmúlt hónapokban rengeteg munka
szakadt a nyakukra az új lemezek és promóciók miatt, de még
sosem örvendtek ennél nagyobb sikernek a szakmájukban.
- Már mész is? - kérdezte Kame Jintől, aki a törölközőjét
pakolta be a sporttáskájába.
- Muszáj - felelt fáradtan az idősebb majd magyarázatként
hozzátette: - Bandage.
- Értem.
- És te?
- Megígértem, hogy benézek a juniorok táncpróbájára.
- Nem vállalsz kicsit sokat magadra? - fordult hozzá komoly
arccal Jin.
- Szeretem csinálni - rántotta meg a vállát Kame. - De
szerintem így is hamarabb érek haza, mint te.
- Akkor ma te főzöl.
- Jin - mosolyodott el Kame, majd egészen közel lépett hozzá.
- Mindig én főzök.
- Még szerencse. Mihez kezdenénk az én tudományommal? -
megvárta a kellő hatást, amikor Kame elnevette magát a
megjegyzésén, majd lehajolt hozzá, és megcsókolta. - Akkor
később.
***********
- Tadaima - nyitott be hulla fáradtan az ajtón Kame. A reggeli
köszönéséhez képest, a mostani igencsak vérszegény volt,
de mivel tudta, hogy Jin még úgysincs itthon, nem is erőltette
meg magát. Lusta mozdulatokkal lefejtette magáról a cipőt meg
a kabátját, majd egyenesen a konyhába indult.
Az utóbbi napokban mindketten túl elfoglaltak voltak a
vásárláshoz. A hűtő nagy részét zöldségek és
gyümölcsök töltötték meg. Jin hónapok óta különleges
diétára volt ítélve az ügynökség utasítására, így Kame
nem is gondolkodhatott nagy tésztavacsorában, ami egyébként
közös kedvencük volt. Szép rendben egymás mellé
sorakoztatta a kígyóuborkát, sárgarépát, cukkínit,
paprikát, és a retket, majd a fűszereket. Az összes
zöldséget egyenletes csíkokra szeletelte, majd ecettel és
szójaszósszal ízesítette. Elfintorodott a látványtól. Jin
egy ültében meg tudta volna enni a szegényes salátát,
igazából még előételnek is nehezen volt nevezhető számára.
Kame sokkal jobban szerette azokat az estéket, amikor IGAZI
ételekkel kényeztethette őt. Jólestek neki a dicsérő
szavak, emellett szívmelengető érzés volt a jó ízzel
falatozó Akanishit figyelni. Idejét sem tudta már mikor volt
lehetőségük az efféle szentimentális együttlétekre, a
túlzsúfolt beosztásuk mellett. Hiányoztak neki a közös
pillanatok a bor mámorító hatása alatt, amelyet a jelenlegi
sikerért cserébe áldoztak fel.
Hosszas merengéséből a telefonja tompa búgása zökkentette
ki. A váratlan zaj hatására hirtelen összerezzent, a szeletelő
kés csendesen kihullott az ellazult ujjai közül.
E-mail - állapította meg a kijelzőre nézve - Jintől.
" 3-mas csatornán adják le az interjút. Már elindultam
haza. Hamarosan találkozunk. Jin "
Az üzenet személytelen volt és rövid, eltért azoktól
amikhez Kame szokott tőle. " A fáradtság az oka " -
magyarázta magának, hiszen majdnem az egész napot bent
töltötte.
Ügyetlen mozdulatokkal eltakarította a pulton maradt felesleges
maradékokat, a salátát pedig betette a hűtőbe. Kényelmesen
elhelyezkedett a kávészínű kanapén, majd bekapcsolta Jin
méretes plazma tévéjét. Mint utólag kiderült a film rendezője,
és a többi szereplő is helyet kapott a műsoridőben, de nyilvánvaló
volt, hogy Akanishi a legnagyobb reklámfogás. A közönség
szinte itta a szavait, minden apróbb humoros megnyilvánulását
hangos kacajjal jutalmazták. Jin jó színész volt, de csak a
filmvásznon. Amikor a való életben kellett jókedvet vagy
éppen megértést alakítania, az sosem sikerült neki, minden
érzelem kiült az arcára. Most sem volt másképp. A szemei
alatt sötét karikák húzódtak, a mosolya pedig cseppet sem
volt őszinte. Ez azonban látszólag senkinek nem tűnt fel,
vagy azért mert végtelenül ostobák voltak, vagy csak
szimplán nem ismerték annyira a férfit, mint Kame. A stílusa
kimért volt és tartózkodó, messziről sütött róla, hogy a
háta közepére se kívánja a szemébe villogó reflektorokat.
Kame összevont szemöldökkel koncentrált minden válasza előtt,
csak remélni tudta, hogy nem hozzák ki Jint a béketűréséből.
- Végre az utómunkálatok is sikeresen befejeződtek -
vigyorgott elégedetten a műsorvezető. - Mi a véleménye a
végeredményről?
Jin azonnal rávágta a választ, amiből Kame arra következtetett,
hogy néhány sablon szöveget a kezébe nyomtak a kulisszák
mögött, arra az esetre, ha nem lenne kedve válaszolni. Még
arra se vették a fáradtságot, hogy az ő stílusában
fogalmazzák meg őket.
- Hamarosan a nagyközönség is megtekintheti a filmet. Mit
érez ezzel kapcsolatban?
Jin ezúttal hezitált, a tekintetében némi lázas fény
csillant.
- Zavarba ejtő arra gondolnom, hogy megnézik az első szélesvásznú
filmemet. De kíváncsian várom a kritikákat. - Kame
elmosolyodott, úgy érezte Jin végre feloldódott, s csak
remélni merte, hogy a többi kérdés is ilyen sikerrel fog
zárulni. Az idősebb valóban izgatott volt a nevezetes dátum
közeledése miatt, holott ő biztos volt párja kifogástalan
alakításában.
- Mi volt a legnehezebb a karaktere eljátszásában?
- Nem voltak nehézségek, közösen dolgoztunk a rendezővel,
hogy minden tökéletes legyen. - Kame még szélesebben
mosolygott, felütötte a fejét az Akanishi féle egészséges
egoizmus is.
- Volt róla szó esetleg, hogy valamely KAT-TUN tag is szerepel
a filmben? - erre Kame is kíváncsi volt, sosem merült fel
benne ez a kérdés.
- Dehogy is - robbant ki a cinikus válasz Jinből, mire a közönség
egy emberként nevetett fel. Kame arcáról azonban lehervadt a
mosoly. Erre még ő sem számított, tanácstalan volt a túl
őszinte vallomás hallatán. - Abból komédia lett volna.
A folytatásban Jin kijelentette, hogy elvárja a tagoktól, hogy
másokhoz hasonlóan megvásárolják a jegyet a premierre,
továbbá, hogy semmilyen "KAT-TUN jellegűt" nem lehet
felfedezni a filmben hallható dalokban. Nem is igazán azzal
volt a baj amit mondott, hanem amilyen stílusban azt tálalta.
Nagyon fáradt és ingerlékeny volt az egyértelmű, csakhogy
Kame legnagyobb sajnálatára teljesen őszinte is.
- Na, vége van? - kapta a sokadik meglepetést egyetlen este
leforgása alatt, mikor a hús vér Jin lépett be az ajtón.
- Az előbb lett vége - hangzott a kurta felelet.
- És? - érdeklődött kíváncsian az idősebb, miközben egy
jól irányzott mozdulattal a kanapé végébe dobta a
kabátját.
- És, mi?
- Milyen voltam?
- Édes vagy mikor épkézláb mondatokon töröd a fejed -
gonoszkodott Kame, de ezt a véleményt még mindig
publikusabbnak ítélte, mint azt ami legelőször
megfogalmazódott benne.
- Ha-ha-ha - fintorgott Jin, majd lerogyott mellé a kanapéra. -
Hát a stílusomon van még mit csiszolni - kritizálta végül
magát egy hosszú ásítás és szemdörzsölés között.
- Az biztos - bukott ki Kaméból, mire Jin egész testtel hozzá
fordult, és elmosolyodott. A fiatalabb örömmel nyugtázta,
hogy az a mosoly amivel őt ajándékozta meg, cseppet sem volt
megjátszott, vagy mesterkélt, dacára a kimerültségének.
- Még nem szoktam hozzá az új hajadhoz.
- Azt mondtad tetszik.
- Ez így is van - szólt komolyan Jin, majd egyik kezével a
mellénye belső zsebében kezdett kutakodni. - És, hogy lásd
mennyire örülök, én is készültem neked valamivel. - Hosszú
ujjai végül egy fényes kártyát húztak elő a ruhadarabból,
amin Kame azonnal felismerte a Bandage emblémáját. - Exkluzív
V.I.P jegy az én Kazumnak, a legjobb helyre.
Kame hosszú öleléssel köszönte meg a váratlan gesztust,
majd mohón a kezébe vette az értékes belépőt, és úgy
gyönyörködött benne tovább. Cseppet sem remélt ilyesmit a
másiktól, főleg nem az interjúban adott válaszai után.
Talán olyan jól alakította a lezser nemtörődömöt, hogy
ezúttal sikerült őt is megtévesztenie?
- Ha már én nem kaptam tőled a Gokusenre... - vonta vissza magára
a figyelmet Jin, amivel el is érte a célját.
- Ha jól emlékszem, te voltál az, aki kijelentette, hogy nem
akar jönni, mert nem kértek fel Hayato szerepére.
- Igaz - gondolkodott el egy pillanatra, majd újabb adag
önbizalommal folytatta: - De nekem, mint odaadó párodnak, az
első sorból kellett volna csodálnom az alakításod a hatalmas
kivetítőn... és persze egyesével kinyomni a többi
látványodra érdemtelen ember szemét.
Kame jóízű nevetésben tört ki. Az interjú által kiváltott
rossz érzései teljesen feledésbe merültek.
- Adtál a srácoknak is? - kérdezte vidáman.
- Persze - bólintott Jin. - Yamapi nagyon örült, Ryo meg...
idézem: "Meglátom mit tehetek". De, tudod milyen, ő
fog a legjobban ünnepelni.
Kame hosszú pillanatokig fürkészte az arcát, a jegyet
szórakozottan forgatni kezdte az ujjai között.
- Nem rájuk gondoltam.
- Ó, hát... - Hirtelen zavarában megvakarta a feje búbját,
majd kerülte a fiatalabb égető pillantását. Kame türelmesen
kivárta a fészkelődésnek álcázott magyarázat után való
kutatását. Jin tökéletesre fejlesztette ezt az évek során.
Legalábbis ő azt hitte az volt. - Őszintén, Kame... Taguchi
fél óráig nem tud nyugodtan megülni a seggén... Ueda és
Nakamaru csak kritizálnák az egészet, Koki meg... - hosszabb
lélegzet vételnyi szünetet tartott, de most azért mert
kényes témánál lyukadtak ki. - Ő meg kitalálná, hogy
melléd akar ülni. Mostanában Kamenashi mániában szenved.
- Csak nem szégyelled őket? - foglalta kérdésbe a végső következtetését
Kame.
- Mondtam én ilyet?
- Ők is a barátaid, és kíváncsiak a munkádra. Nem fogsz
belehalni, ha ennyit megteszel értük.
Jin alig láthatóan megrántotta a vállát, majd elfordult tőle.
Részéről lezárt volt kettejük vitája, és nem is igazán
értette, Kame miért nem képes annak örülni, hogy őt meghívta.
A Banda egy kötelező elfoglaltság volt a részéről, ha úgy
tetszik munkakapcsolat. Soha nem is említette egy lapon az igazi
barátaival, akikkel kikapcsolódhatott, és pár órára
elfelejthette a mindennapok bajait. Sokszor úgy érezte
megfullad, ha még több időt kell egy légtérben eltöltenie a
KAT-TUN fennmaradó 4 tagjával, és ebben nem is igazán ők
voltak a hibásak, hanem az egész csapatmunkával való
ellenérzése, melynek magva gyermekkora óta a lelkében
gyökerezett. Úgy hitte akaratlanul kötik béklyóba őt, s nem
engedik felszínre törni a benne rejlő számtalan lehetőséget.
Kaménak erről sosem beszélt, tudta, hogy a fiatalabb bármit
megadna a csapatért, s valamilyen szinten bántotta őt, hogy
nem tud osztozni vele ebben az odaadásában.
Nem akart vitát, sem több magyarázatot, jobbnak látta úgy
hagyni a dolgokat ahogy jelenleg voltak, mielőtt olyanokat
mondanának egymásnak, amit holnap megbánnának. Felkelt Kame
mellől, futólag végigsimított a hátán, majd hangtalanul a
háló felé vette az irányt. A fiatalabb magára maradt a
gondolataival, a kétségeivel, egy tűhegyes szilánkkal a
szívében.
Japán szavak, idegen kifejezések a történetben:
Tadaima: Megjöttem! Érkezéskor mondják.
Okaeri: Így köszöntik a hazaérkezőt.
Baka: Hülye
Takebayashi: Japán étterem neve Magyarországon, innen az
ötlet.
Dorama: Dráma
Gokusen: Kame és Jin közös sorozata, amiből később film is
készült.
Bandage: Jin 2010-es filmje.
Yo: Köszönés, jelentése: Szia!
» Vélemény
» Következő
» Vissza a regény főlapjára
|
