Üdvözlök minden kedves erre járót a RISING SUN oldalon, mely az ázsiai pop és rock (japán, koreai, tajvani), dorama és film kategóriában írt történetek szentélye.

Kellemes időtöltést kívánok!

Sok boldogságot kívánunk! ^^

Gratulálunk!

Lezajlott:

2010

» Tavaszébredés

» Páratlan páros

2011

» Valentin-nap

2013

» Valentin-nap

Olvasható a 38. fejezet:

Nanami Belle - Amilyenek voltunk

2022.03.09.

Ahogy ígértem, már olvasható is 22(!) rövid, egymástól független theGazettE történet:

sz_rami: Reita/Uruha szösszenetek

2022.03.08.

Minden olyan névvel és névtelenül beírt bejegyzés törlésre kerül, ami sértő, személyeskedő hangnemű.

Fordította: csaca
Köszönet: Avenonénak a bétáért.



Huszonnyolcadik fejezet

2012. április

A KAT-TUN-nak a szokásos teremben volt találkozója a menedzserükkel. Minden szem, kivéve Jinét, Kazuyára tapadt. Minden arcon meglepődöttség és csalódottság türköződött.

A menedzserük sem hitte, hogy ez a nap ilyen hamar eljöhet. Természetesen készült rá, de nem számított rá, hogy még a turné előtt hallania kell ezeket a szavakat.

- Nem azt mondom, hogy mindent feladok, és itt hagylak titeket mindennek a közepén. De azt akartam, hogy tudjátok, milyen döntésre jutottam. Megpróbálok addig maradni, míg találtok egy helyettest, de ha túl sokáig tart, akkor lehetséges, hogy előbb elmegyek — mondta nekik Kame.

- És biztos vagy benne, hogy ez az az út, amin járni akarsz? — kérdezte a menedzser.

Bólintás volt a válasz.

- Csak lehúznám az együttest. Tudjátok... én... ez a szórakoztató ipar... fullasztó nekem. Lehet, hogy ez volt a karrier, amire a férfi, aki voltam, vágyott, de én nem ilyen vagyok. Valamikor, ha újra az leszek, aki voltam, talán meg fogom bánni, de az a saját terhem lesz.

Az idős férfi mély és elkeseredett sóhajt hallatott.

- Nagyon jó. Nincs semmi, amit mondhatnék neked, ha nem érzed a szenvedélyt az iránt, amit csinálsz. Azonban, az, hogy keresünk-e helyettest vagy nem, még nem eldöntött, ezért legalább annyit tegyél meg, hogy a KAT-TUN nyári turnéjának végéig nem jelented be a kilépésedet a médiának.

Kame beleegyezett. Figyelte, ahogy a többiek felállnak, mind elveszve a saját gondolataikban. Ránézett Jinre, akin semmi jele sem volt annak, hogy bárhogyan is hatással lett volna rá a bejelentés. Nem tudta, mit várt az idősebbtől... csak remélte, hogy mutatni fog valami érzelmet.

Átmentek a stúdióba, és folytatták a szokásos felvételeket. Az új album hetedik számán dolgoztak; volt még egy kevés munka hátra, mielőtt elkezdődött volna a turné. Azonban ezután a megbeszélés után, egyikük sem érezte úgy, hogy énekelni lenne kedve. Jin volt egyedül képes koncentrálni... vagy legalábbis az ő szemszögükből úgy tűnt.

- Miért... csak tudni szeretném... úgy értem, miért csatlakoztál újra azért, hogy kilépj? — kérdezte Koki durván.

Kame rosszul érezte magát. Tényleg ezt csinálta, de ez az élet nem volt neki való... nem a mostani énjének. Lehajtotta a fejét, mert nem állhatta Koki átható tekintetét, és válaszolni sem tudott.

- Elég, Koki, tiszteljük a döntését — mondta neki Maru.

A rapper felsóhajtott, miközben visszatette a fejhallgatót az akasztójára.

- Tudom, csak... sok mindenen mentünk át együtt, és nagyon rossz most végigasszisztálni, hogy egyikünk elmegy. Az’szem mára ennyi voltam, srácok, holnap találkozunk. — Azonnal elhagyta a helyiséget.

- Koki! — kiáltotta Junno, és intve a többieknek, az ideges férfi után rohant.

Kazuya rámarkolt az ingjére a szíve felett, és meghajolt a többiek felé.

- Sajnálom... nagyon sajnálom... azt kívánom, bár jobbá tehetném a dolgokat... az egész az én hibám...

- Elég! — csattant fel Jin, és mélyet sóhajtott. — Emeld fel a fejed, Kazuya! — Lágyabban folytatta. — Mondtam neked, hogy egyikünk sem akar egy olyan élethez kötni, amit te nem akarsz. Nem láthatjuk a jövőt... ki tudja, mikor gyógyulsz fel teljesen, ha sikerül egyáltalán... de ez nem kellene, hogy visszatartson, attól, amit csinálni szeretnél... ezért ne okold magad semmiért... semmi sem a te hibád. — A szavak nem jöttek könnyen, és olyan volt, mintha minden szótagot jól meggondolna, mielőtt kimondja. Nem nézett a legfiatalabbra, a pillantását inkább az asztalon heverő dalszövegeken tartotta.

- Jinnek igaza van — szólt közbe Ueda. — Elszomorít minket, hogy elhagyod a csapatot, de ha csak azért maradnál, mert azt hiszed, tartozol nekünk, akkor mi lennénk az elsők, akik kirúgnánk. Szóval csináld azt, ami boldoggá tesz, és miattunk ne bánj semmit... végülis, az elmúlt egy évben már lettek emlékeid velünk; és mi sem felejtenénk el könnyen. — Rámosolygott Kaméra.

- Koki mindig érzékeny, ha a jó barátairól van szó, és te egy vagy közülük; eltelik majd egy kis idő, míg megszokja a gondolatot. Még ha nem is leszel velünk többet, attól bármikor alkalmatlankodhatunk nálad, nem? — nevetett Maru.

Kazuya könnyebbnek érezte a szívét a bátorító szavaktól. Megpróbálta visszatartani a könnyeit, de nem járt sikerrel.

- Köszönöm.

- Aj... ne kezd el itatni az egereket, mert Ueda igazi sírósbaba, és ha ő is rákezd, akkor megfulladunk a könnyben — viccelődött Maru, mire kapott egy taslit Uedától. Kame felnevetett; röviden, de nevetett.

- Hát, akkor, azt hiszem, mára végeztünk, hiszen ketten is elhúztak — jelentette be Tatsuya.

- Lenne kedvetek elmenni valahova? — kérdezte Maru.

- Én nem bánnám — válaszolta Ueda. — Te, Jin?

Akanishi megrázta a fejét. Odahúzott egy széket az asztalhoz, és felkapta a mellette lévő gitárt.

- Szerintem, még maradok, és szórakozok kicsit a számokkal.

- Nem volt egy rendes estéd vagy randid már mióta... lassan olyan leszel, mint egy vénember — mutatott rá Maru, de a másik csak vigyorgott.

- Hát, én vágyom egy jó nagy adag ramenre, szóval húzzunk Tokihoz — sürgette őket Tatsuya, de még visszanézett Jinre. — Ha úgy döntesz, jönnél, tudod, hol találsz.

Az énekes bólintott, de nem nézett fel a munkából, míg a többiek távoztak.

Elveszni a munkában; ez volt az egyetlen mód, hogy tisztán tartsa az elméjét. Így nem volt lehetősége Kazuyáról gondolkodni, és valahogy a napjai is könnyebben teltek. Folyamatosan dolgozott az új zenéken, próbált mindent elkészíteni a turnéra. Ezt a munkát korábban mindig három ember csinálta, de most nem engedte nekik, hogy mindent ők tegyenek, hiszen magukra hagyta őket a csapat legnehezebb időszakában. Persze a többiek tiltakoztak, de makacs volt, és végülis minden feladat ráhárult. Most hogy Kazuya elmegy, talán több helye lesz lélegezni is.

** 

Kame már a határán volt annak, hogy bemosson egyet a férfinek. Meddig akart még ez a rohadék játszogatni vele? Már két hete találkozgatott Sato Hiroshival, és eddig minden találkozójuk valami őrületbe csapott át, sokkal inkább randira hasonlítva, mint gyors találkákra.

És ez az este se volt más.

Beleegyezett, hogy valami klubban találkozzon a férfivel, valahol kint a külvárosban. Nem volt benne biztos, hogy jól teszi-e, hogy megfordul ezekben a negyedekben, de már eldöntötte, hogy mindent érteni akar, és kideríteni a múltjának részleteit... még ha ezért el is kell viselnie Hiroshi társaságát.

Az első  dolog, amire rá kellett jönnie, mikor belépett a klubba, az volt, hogy csak férfi vendégek vannak. A legtöbb pillantás azonnal felé fordult, mikor belépett, és olyan szemekkel vizslatták, amiktől el akart süllyedni; jó mélyre. Nyelt egyet, és körbe nézett, hogy megtalálja Satot, aki a legtávolabbi sarokban ült. Odament, de közben érezte, hogy minden tekintet rá irányul. Felfordult a gyomra.

- Miért kérted, hogy ide jöjjek?! Ez egy...

- Meleg bár? — nevetett fel Hiroshi. — Igen, tudom. Nem jöttél rá?

- Hogy meleg vagy? Volt egy ilyen sejtésem, de elég lett volna egy szimpla bejelentés is, nem kellett volna idehozni engem, hogy saját magam legyek a tanú — felelte Kame gúnyosan.

Sato újra csak nevetett.

- Egészen pimasz vagy, nem? Ülj le!

- Elmegyek.

- Ülj le, vagy nem fogom elmondani, amit tudni akarsz — fenyegette meg.

- Meddig akarod még játszani a mocskos kis játékodat velem?! Ha csak az a célod, hogy megalázz, akkor már eddig is jó munkát végeztél. Már kezdem azt hinni, hogy nem tudsz semmit. — Kirohant a fullasztó klubból.

Hiroshi káromkodva követte. Elkapta a fiatalt, még mielőtt beszállt volna az autóba.

- Rendben, mindent elmondok, de nem itt.

Kame tétovázott, és szembenézett a férfivel.

- Nem követlek semmilyen másik undorító helyre.

Sato felnevetett.

- Undorító? Ha ilyenek neked a melegek, akkor halál biztos, hogy nem fogod tudni kezelni az igazságot — motyogta a bajsza alatt.

- Mit mondtál? — húzta fel a szemöldökét az énekes.

- Semmit. Amúgy is menni akartam, ha tudni akarsz mindent, akkor kövess, ha nem, akkor jó éjt! — Elindult a saját kocsija felé. 

Tizenöt perccel később Kame Tokió egyik legdrágább hoteljében találta magát. Hogy miért választott éppen egy ilyen helyet a férfi, az nem fért a fejébe, de túlságosan kétségbeesetten akart tudni ahhoz, hogy sokat törődjön vele. Tényleg csak azt remélte, hogy ezúttal tartani fogja a szavát.

Kaménak még mindig ötlete sem volt, milyen olyan foglalkozása lehet a férfinek, amivel megengedhette magának ezt a kényelmet. A szoba jobban felszerelt volt, mint bármelyik hely, amit valaha látott. Két hatalmas ágy volt benne, egy szauna és pezsgőfürdő is tartozott hozzá három zuhannyal; a nappaliban bár volt, és egy akkora konyha, mint Kazuya egész nappalija.

- Megvolt a kellő hatás? Habár egy ilyen sikeres idolnak, biztos nem nagy dolog az ilyesmi, hiszen akár többhöz is lehetsz szokva — mondta Hiroshi, miközben töltött nekik bort.

- Nem emlékszem rá — válaszolta szárazon.

Az idősebb felkuncogott.

- Igaz. Még ha két arany díjat kaptál is volna, arra sem emlékeznél. Hát akkor, koccintsunk valamire? — Letelepedett a Kazuyával szembeni kanapéra.

Kame elfogadta a poharat, amit nyújtottak neki, de nem ivott, csak letette a kávézó  asztalra.

- Mi a foglalkozásod, Sato-san?

Hiroshi felhúzta a szemöldökét, a száján pedig egy félmosoly játszott.

- Tényleg tudni akarod?

Kazuya torka kiszáradt. A légkör hirtelen kényelmetlenné vált.

- Mindegy, csak mondd el, amiért jöttem.

Az FV színész felemelte a poharát.

- Előbb a tószt.

Kame grimaszolva forgatta meg a szemeit.

- Mi ez a tószt mánia? Nincs semmi, amire koccinthatnánk. — Mégis felemelte a poharat, hogy gyorsabban térhessenek rá a fontosabb dolgokra.

- Miért nem koccintunk csak magunkra? — mondta, majd gyorsan összeérintette a két poharat, és lehajtotta az italt.

Az énekes sem maradt nagyon le, de majdnem beleköpött a poharába, mikor megérezte az ízét.

- Mi a pokol ez?

- 116 éves skót brandy.

- Hallottál már egyszerű alkoholról? — megköszörülte a torkát.

Hiroshi felnevetett.

- Miért innánk olcsót, ha vannak a legjobbak is?

- Mindegy... hagyjuk abba ezt a ködösítést. Csak azért jöttem, mert kérted, de most már mondd el... - Kame hirtelen úgy érezte szédülni kezd.

- Ó, ó... máris elkezdted érezni a hatást. — Hiroshi gonoszan vigyorgott, ahogy felállt, és bezárta a távolságot kettőjük között. Megtámaszkodott a kanapén mindkét kezével, így beszorította a fiatalabbat a karjai közé.

- Bazdmeg... mit... csinálsz... - Alig tudta formálni a szavakat.

Már kettőt látott, és minden nagyon gyorsan mozgott körülötte.

- Ó, csak kaptál tőlem valamit, amitől lazítani tudsz. — Sato elkezdte kigombolni a fiú ingjét.

Vedd le rólam a kibaszott kezed! Takarodj le rólam! kiabálta Kame elméje, de beszélni már nem tudott.

Az idősebb előre hajolt, és úgy suttogta a fülébe:

- Pornó színész vagyok, ha még mindig érdekel.

Kame már nem érezte a testét. A könnyeket sem érezte, amik legördültek az arcán, de az érzelmek a lelkében viharként tomboltak. Felfordult a gyomra, és ha képes lett volna rá, biztos, hogy elhányja magát.

- Most pedig szórakozunk kicsit. — Perverzen csengett a férfi nevetése a szobában. 

** 

Az este ugyanúgy telt, mint minden másik, egészen addig, míg be nem futott az a hívás. Azonnal lerohant az autójához, és meg sem állt a hotelig.

1...2...18...27... Jin le nem vette volna a szemeit a számlálóról. A szíve úgy tombolt, mint a tenger vihar idején. Miért ilyen lassú ez a nyamvadt lift?! Magában káromkodott, ahogy egyre inkább veszítette el a türelmét a felvonó sebessége miatt. A markát annyira összeszorította, hogy érezte a körmeit belevájódni a bőrébe.

Eltelt jó  néhány perc, míg felért a legfelső emeletre, és megtalálta a szobát. Elkapta a rá váró személyt a vállánál, és nekipréselte a falnak. A kezei szorosan kulcsolódtak a nyakára. A megtámadott próbált nevetni, de a hang inkább fuldoklásnak hatott. Jin látta, hogy az arcán ennek ellenére csak a szórakozás jelei vannak.

- Kurvára meg foglak ölni, esküszöm!

A másiknak sikerült a térdével megrúgni az énekest, amitől az összegörnyedt, és a megtámadott kiszabadult egy pillanatra, de szinte azonnal kapott egy ütést az arcába, mikor Jin felemelkedett.

- Csinálhatjuk akár ezt egész este, vagy visszafoghatod magad, és figyelhetsz rám kicsit — mondta neki Hiroshi a földről, ahova az ütés után került.

- Garantálom, hogy előttem halnál meg — köpte oda neki.

Sato felült.

- Nagyon magabiztos.

- Nem, csak őrült. Hol van?

Az idősebb kiegyenesedett, és ledobta magát a kanapéra.

- Álomvilágban.

Jin újra rávetette magát, és lekevert neki még egyet.

- Szórakozz csak tovább, de biztos lehetsz benne, hogy kibaszlak az ablakon.

Az idősebb megint csak nevetett.

- Ezt most képzeld el. Egészen érdekes főcímek lennének holnap: A Johnny’s híres énekese gyilkossá vált! De talán nincs már semmid, amit elveszíthetnél.

- NE BASZAKODJ VELEM SEGGFEJ! Mindenem megvan, amit veszíthetek, de inkább elveszítem, ha egy ujjal is hozzá értél! — Jin szemeiben őrült gyűlölet égett.

Hiroshi tisztán látta bennük a bizonyítékot. Felsóhajtott, és lerázta magáról Jin kezeit. Kivett egy cigarettát a zsebéből, feltartotta a fiatalabbnak is a dobozt, de az egyáltalán nem tűnt úgy, mintha cigizni lenne kedve. Letette az asztalra, majd rágyújtott.

- Nyugi! Nem csináltam semmit. Amit a legjobban utálok, az, ha valaki ráerőszakolja magát a másikra.

Jin felhúzta a szemöldökét.

- És mégis mi a faszért?

- Egy korábbi áldozat — felelte egészen sötét tekintettel.

Akanishi idegesen futatta át a kezét a haján, majd leült a férfivel szemközti kanapéra.

- Nagyon komplikált ember vagy, Sato.

- Komplikált életet éltem — erősítette meg.

- Szóval mit akarsz? Viszonzást a kis játékért, amit Manabu-san és te csináltatok értünk?

Hiroshi felhorkant.

- Ha azt akartam volna, már a kezdetektől zsarollak titeket.

- Akkor mi ez az egész?

A férfi felemelte a kezét a homlokához, miközben remegtek a vállai.

- Azt fogod gondolni, hogy megőrültem.

- Higgy nekem, azon már túl vagyok — felelte Jin.

Lemondó  nevetés volt a válasz.

- Azt hiszem, több vagyok, mint őrült. De nem akartam semmi bajt okozni neki. Igazság szerint, nem is akartam ezt folytatni, de ő csak hívogatott, és valahogy rutinná vált a dolog. Talán csak akartam végre valakit, aki nem tudja, ki vagyok és erre ő volt a tökéletes személy.

Jin felhúzta a lábát, és ráfektette a fejét a térdére. Nem nézett fel, továbbra is a padlót fixírozta.

- Elmondtál neki valamit, Sato? — kérdezte megtört hangon.

- Akartam, és először nem is értettem, miért nem te tetted meg.

- Megvan az okom.

- Á, tudom. Rájöttem, mikor másodszor találkoztunk.

- Akkor kérlek, ne mondd el neki.

Hiroshi átható  tekintettel nézett a fiatalabb férfira.

- Nem hiszed, hogy újra elfogadna téged.

- Nem, tudom, hogy elfogadna... de teljesen rossz okok miatt. Talán nem ugyanaz a személy már, de a képessége, hogy törődjön másokkal még mindig olyan, mint volt. Nem akarom ráerőltetni magam, amíg ennyire sebezhető állapotban van. Még csak most kezdett rájönni, mit is akar... nem akarom még jobban komplikálni a dolgokat neki.

Az FV színész csak mosolygott.

- Te aztán tényleg vagy valami, Akanishi. A legtöbb ember inkább kihasználná a helyzetet, hogy magához kösse újra az elgyengült szerelmét.

- A legtöbb ember nem szereti úgy Kazuyát, ahogy én — vágott vissza.

- Annyira szereted, hogy feláldozod a saját boldogságodat érte — szánakozva kuncogott. — Ez az, amit meg kellett volna tanulnom Arától, de túlságosan elfoglalt voltam a saját nyomorúságom dagonyázásával, hogy észrevegyem a segítő kezet. És most nem vagyok más csak egy cinikus, aki nem tudja, mit kezdjen magával.

- Sosem túl késő, Sato — próbálta őt győzködni Jin.

- Talán, de nem most van itt az ideje... most meg kell találni a bátorságot egy új út követéséhez. — Hiroshi felállt, és kinyújtózott. — Szoba a folyosó végén.

A fiatalabb felnézett rá.

- Tényleg nem csináltál vele semmit?

Sóhajtással kísérve érkezett a válasz:

- Mondtam, hogy nem. — Szégyenlősen elvigyorodott. — Habár, egy kicsit lehet furcsa lesz. Akkor pá! — gyorsan elhagyta a szobát.

Jin felpattant.

- Hogy érted... OI! Sato!

Az idősebb már felszívódott.

Odasétált a polírozott tölgy ajtóhoz, majd benyitott.

- Szép szoba — motyogta.

Kazuyát az extra méretű ágyban találta fehér lepedők között, amik teljesen rátekeredtek. Amikor realizálta, hogy Kame meztelen, halkan káromkodni kezdett, és megesküdött, hogy legközelebb kirugdossa Hiroshi összes fogát.

- Kazuya? — Leült az ágy szélére. — Kazu... - Azonnal visszakapta a kezét, mikor megérezte, milyen hő árad a fiatalabból. — Idióta! Ezért mondtam, hogy maradj távol attól a faszitól!

Megszólalt a telefonja.

- Kemény éjszakája lesz, Akanishi — szólalt meg Hiroshi a másik oldalon.

- Mi a francot adtál neki? — csattant fel.

- Egy kis rohypnolt keverve bremelanotidével... valamit, ami kicsit felhevíti a srácot.

- Aphrodiziákumokat adtál neki! — üvöltötte Jin.

Sato felhorkant.

- Ó, nyugi! Csak az egyik az, a másik altató. Talán már ébredezik, de kétlem, hogy tisztában lenne a környezetével.

- Azt mondtad, nem csináltál semmit vele! — Elfelejtve a fogainak kirúgását, most már halálig akarta verni... pontosan úgy, ahogy tennie kellett volna már sokkal korábban. — Miért... mentél volna keresztül mindezen, csak hogy felhívj?

- Mondtam, nem? A legtöbb ember kihasználná a másik ember gyengeségének lehetőségét, hogy magához kösse. Azt akartam, hogy valaki elfelejtesse velem a saját nyomoromat. Azt gondoltam, adok neki annyi drogot, hogy ne emlékezzen rá, mi történik közöttünk, és felhasználom ezt, hogy megvesztegessem, hogy mellettem maradjon... de végül... csak magamat láttam benne. És ráadásul, mikor elkábult nem mondogatott mást, csak a te nevedet. Legalább tucatszor ismételgette téged hívva.

Jin mélyet sóhajtott.

- Azon tűnődtem, miért volt Manabu-san annyira odáig érted, de azt hiszem... azt hiszem, nem számít, mennyire nemtörődöm módon éled az életed, nem tudod kitörölni magadból a jót.

Hiroshi csendben maradt.

- Nagyon rossz, hogy nem mentél vele — mondta Jin, de aztán úgy hallotta, mintha a másik megpróbálná elnyomni a zokogását. — Sato?

A férfi megköszörülte a torkát.

- Mondd el... beszélt neked Ken rólunk?

- Igen. És nem hinném, hogy ő valaha is igazán megszűnne szeretni téged — válaszolta. — El fogsz menni hozzá?

- Ki tudja? Amikor rájövök, hol van, talán, de most úgy érzem, utaznom kell kicsit — mondta.

- Sato, szerintem, ő sosem fog elfelejteni téged.

- Nem vagyok biztos benne, hogy számít-e ez még, de köszönöm. És... a bremelanotide, amit Kamenashinak adtam most már hatni fog, szóval segítened kell neki megkönnyebbülni. Ha nem, akkor egy nagyon hosszú és gyötrelmes éjszakának néz elébe. Gondoskodj róla! Viszlát! — Bontotta a vonalat, még mielőtt Jin tudott volna mást mondani.

Felnyögött mérgében, ahogy lenézett az alvó Kazuyára.

- Hülye Sato... most mégis mi a fenét kéne csinálnom?

Kame elkezdte lerugdosni magáról a takarót, és lassan kinyitotta a szemeit, amik valahogy úgy tűntek, mintha tűzben égnének. A teste égett a vágytól, hogy megérintsék.

- Ó, a picsába... — Jin felpattant az ágyról, és hátrálni kezdett. — Ezt nem csinálom...

A szemeit mégsem tudta levenni az ágyban lévő meztelen alakról. Kame a legábrándozóbb szemeivel nézett rá, amit túlságosan csábítónak talált. Nem tudta eldönteni, hogy kimenjen-e a szobából, és hagyja Kazuyát egyedül elviselni a megpróbáltatásokat, vagy segítsen neki megtalálni a megkönnyebbülést.

A második opció pontosabban az volt, hogy mint az ördög, aki elcsábította Évát az almával, ő is úgy tegyen Kazuyával... de az ő csábítása nem egy alma volt, hanem egy őrülten szexi, sebezhető és nyilvánvalóan felkínálkozó Kazuya, aki csendesen könyörgött azért, hogy valaki megkapja őt.

- Bedrogozták... bedrogozták... — ismételgette magának, mintha az bármit is megkönnyítene, de nem történt más, csak azt érezte, hogy egyre jobban beindul.

Kame felemelte a kezét, hogy megpróbálja elérni őt.

Még távolabb lépett az ágytól. Mennie kell, ha nem, akkor nem fog tudni gátat szabni a vágyainak. Elindult, de Kazuya kibotorkált az ágyból, és utána akart volna menni, viszont nem tudott megállni a lábán, így összeesett.

- Kazuya — azonnal odarohant hozzá, hogy visszasegítse az ágyba.

Amint lefektette őt, a fiatalabb átölelte a nyakát, és magához húzta egy csókra. Rögtön elhúzódott.

- Forró vagyok... olyan forró — mondta a fiú gyenge, alig hallható hangon.

- Kazuya, nem... nem vagy önmagad... gyerünk, az egyetlen dolog, amit tenni tudok, hogy beduglak a zuhany alá.

Kame hevesen rázta a fejét, és nem akarta őt elengedni.

- Kérlek, akarlak... nagyon akarom — suttogta.

Jin önuralma nagyon gyorsan párolgott el. Komolyan úgy érezte, hogy nem bírja már sokáig, ha Kazuya így néz rá.

- Kérlek! — Kame elkapta az egyik kezét, és odavezette a fenekéhez. — Itt, akarlak itt.

BAZDMEG! Jin felpattant az ágyról, és egy jó távolságra hátrált, majd elfordult. Azt mondogatta magának, hogy nem volt annyira köcsög, hogy kihasználja a fiút egy ilyen helyzetben. De tisztában volt vele, mit fog akkor Kazuya megtapasztalni a továbbiakban. Egy férfi sem akart volna ezen keresztülmenni... igazi tortúra volt, ha nem tudott elélvezni, pedig folyamatosan a csúcs közelében volt.

Meghallott egy hangos csattanást, és azonnal visszafordult az ágy felé.  Kazuya leverte a lámpát az éjjeliszekrényről, mert újra megpróbált felállni. Odament hozzá, hogy visszaterelje az ágyba, mert különben megvágta volna magát.

- Nyugodj meg! — susogta neki.

- A testem... ez... égek belül... segíts! — érkezett a gyerekes könyörgés.

Nem bírta tovább ezt nézni.

- Rendben — mondta sóhajtva. — Segítek a kezemmel. — És remélte, hogy csak ennyit fog tenni.

Elkezdte simogatni Kame merev péniszét, amitől a másik azonnal felnyögött. A fiatalabb széttárta a lábait, mintha azt mondaná Jinnek, hogy még többet akar. Elnehezedett kezekkel nyúlt fel, hogy magához húzza őt egy csókra.

Akanishi ezúttal nem tudta elszakítani magát. Megcsókolta Kazuyát, miközben tovább dolgozott a merevedésén. Tudta, hogy ez nem lesz elég, ezért lehajolt a fiatalabb ágyéka felé.

Kame továbbra is nyögött, és könyörgött Jinnek, hogy tegyen valami mást is, amivel még jobban segíthetné őt.

- Ne... ne...

Jin visszaemelkedett, hogy megnyugtassa egy hosszú csókkal.

- Nincs baj. Így segítek elmenni.

- Ne, bennem... kérlek... tölts ki... — kérte halkan.

- Kicsi, nem akarom...

- Kérlek! — A szemei megteltek könnyel, és nem sok választotta el őket attól, hogy kicsorduljanak.

Nem tudom megmondani, hogy az Isten most nagyon utál, vagy nagyon szeret... Egyszerre tűnt neki ez az egész büntetésnek és ajándéknak. Megtehet ezen az estén a fiatalabbal bármit, és senki sem fogja megzavarni őket, ráadásul a másik nem is emlékezne semmire. Természetesen érezné a bűn súlyát, de azt neki kellene cipelnie.

- Kazuya — suttogta. — Szeretlek... Nagyon szeretlek.

Összeforrasztotta a szájukat egy hosszú csókban, majd levette a pólóját és a nadrágját, de a másik alig akarta őt elengedni. Amint lerugdosta magáról az alsóját is, rögtön újra birtokba vette Kame ajkát.

Kazuya nem tudta, milyen dimenzióba zuhant, de a teste és az elméje valahogy szinkronban mozgott együtt, és ez riasztó volt. Azonban ameddig a tudata szerette a gondolatot, hogy a felette fekvő férfi csókolja őt, és a teste felismerni vélte a kezek érintést, más nem számított. Ugyanolyan szenvedéllyel csókolt vissza.

Jin elindult lefelé a férfi állán és nyakán át a mellkasa felé, ahol nyalogatni kezdte az egyik bimbóját. Hallotta, ahogy a másik lélegzete elakad, és rámarkol a hajára. Jin lejjebb vándorolt, majd a szájába fogadta végre a fiatalabb férfiasságát. Érezte, ahogy megrándul, és felfelé löki a csípőjét.

Tudatosult benne, hogy nincsen semmilyen síkosítójuk. Egyáltalán nem akart most felállni, de a száraz behatolás gondolata nem igazán tűnt csábítónak. Lett volna ugyan nedvesség az elő váladéka miatt, de az nem lett volna elég. Átfordította Kazuyát, de hallotta, ahogy tiltakozna. Gyorsan kiment a fürdőbe, mert tudta, hogy minden hotelben tartanak testápolót. Egy pillanattal később már vissza is tért, kezében a kis üveggel. Feltérdelt az ágy szélére, de majdnem hátra esett, mert a még mindig kába Kazuya túl nagy lendülettel dőlt előre, hogy megcsókolja.

- Tudom, tudom, szeretkezzek veled — mondta gyengéden a fiatalabb fülébe, és mosolygott annak türelmetlenségén.

Kazuya visszadőlt az ágyra, és visszamosolygott rá. Ha Jin szíve képes lett volna elolvadni, abban a pillanatban megtette volna. Szeretője gyönyörű volt alatta, éppen úgy, mint az, akire emlékezett. Rájött, hogy még ha nem is volt helyes, amit tesz, egy kicsit sem fogja megbánni.

Lefeküdt az ágyra, és két ujját belemártotta a krémbe, mielőtt magára húzta volna a fiatalabbat. Úgy csókolóztak, miközben hátra nyúlt, és elkezdte izgatni a másikat. Érezte, ahogy Kazuya erősebben kapaszkodik belé, mikor becsúszott az egyik ujja, majd a másik is.

- Ne — a vékonyabb hangja halk volt.

- Azt akarod, hogy megálljak? — Csókot nyomott a homlokára.

Kame megrázta a fejét.

- Ne ujjal.

Jin elmosolyodott.

- Türelem, kicsi. Mindjárt ott vagyunk. — Újra birtokba vette az ajkait.

Hiába a még több ujj, Kazuya csak többet akart. Az idősebb lefektette őt a hátára, majd még jó ideig izgatta a péniszét, mielőtt megfelelőnek találta volna a pillanatot. Gyorsan felemelkedett, és heves csókra invitálta a fiút.

Amint elhelyezkedett a bejáratánál, lenyúlt, hogy felhúzza a másik lábait. Végre sikerült behatolnia a szűk nyílásba, amitől Kazuya azonnal levegőért kezdett kapkodni. Kame kezei felemelkedtek, és rámarkoltak a feje fölött futó ágy ezüst keretére. Jin elkezdett mozogni benne, először lassan, majd egyre gyorsabban, ahogy a másik ellazult.

Nyögés nyögés után tört fel a fiatal férfi szájából. Ahogy Jin egyre keményebben mozgott benne, ő úgy akarta egyre mélyebben érezni őt. Számtalanszor kiáltotta, hogy dugja őt keményebben az idősebb. Jin kicsúszott belőle, és átfordította, hogy térdeljen fel. Kame szembenézett a fallal, és rámarkolt a keretre. A másik újra belé hatolt egy kemény mozdulattal, amitől azonnal előre bukott, és egyszerre kiáltott a fájdalomtól és a gyönyörtől.

Érezte, ahogy Jin forrón és mereven hatol egyre mélyebbre ebben a pozícióban, és hogy egy kéz elkezdte simogatni a péniszét. A feje lüktetett, a szíve őrült módon vert, a teste pedig azért üvöltött, hogy még keményebben és mélyebben dugják; majdnem megőrült.

Jin folyamatosan mozgott a fiatalabban, egészen addig, míg Kazuya végre elélvezett, majd néhány mozdulattal később ő is követte.

Kame úgy érezte, Jin élvezetének bizonyítéka kitölti őt. Amint ledőlt mellé az idősebb, rögtön hozzábújt.

Még kétszer szeretkeztek reggelig, amíg Kazuya végre el nem ájult a kimerültségtől  és a drog utóhatásától.