köszöntő

Üdvözlök minden kedves erre járót a RISING SUN oldalon, mely az ázsiai pop és rock (japán, koreai, tajvani), dorama és film kategóriában írt történetek szentélye.

Kellemes időtöltést kívánok!


figyelmeztetés!

Kedves Olvasó!

Az oldal használatával tudomásul veszed, hogy:

A Rising Sun (rising-sun.hu) oldalon találkozhatsz olyan tartalommal, amely a 2021. évi LXXIX. törvény ("a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a gyermekek érdekében egyes törvények módosításáról") hatásköre alá tartozik (a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint homoszexualitást jelenít meg),

és elismered, hogy:
18 év feletti vagy és saját felelősségre folytatod az oldal használatát.

Az oldal slash/yaoi, ill. 18-as korhatárú történeteket tartalmaz. Ezen írásokat mindenki csak saját felelősségre olvassa!

Fanfiction = Rajongók által írt kitalált történetek.

Ezen az oldalon jelen esetben együttesekről, zenészekről.
Ezek a történetek fikciók, az írók játszanak a szereplőkkel.
Tudjunk különbséget tenni a valóság és az általuk kreált fiktív világ között.

Megkérek mindenkit, hogy a Rising Sunon olvasható írásokat ennek megfelelően kezelje.

Az oldal tartalmát, bármely részét engedély nélkül felhasználni, más oldalon közzé tenni tilos!
Minden egyes történet a szerző tulajdonában áll, felhasználásukhoz a szerző beleegyezése szükséges.

rising sun

születésnap
Birthday List

Sok boldogságot kívánunk! ^^


évforduló
Birthday List

Gratulálunk!


pályázat


Lezajlott:

2010

» Tavaszébredés

» Páratlan páros

2011

» Valentin-nap

2013

» Valentin-nap


látogatók
Flag Counter

Friss hírek

Olvasható a 38. fejezet:

Nanami Belle - Amilyenek voltunk

2022.03.09.


Ahogy ígértem, már olvasható is 22(!) rövid, egymástól független theGazettE történet:

sz_rami: Reita/Uruha szösszenetek

2022.03.08.



» Korábbi frissítések...


csevegőfal

Minden olyan névvel és névtelenül beírt bejegyzés törlésre kerül, ami sértő, személyeskedő hangnemű.


Random idézet


Idézet küldése

♫♪

A történet egy fordítás, ami a szerző engedélye nélkül készült. Ennek azaz egyszerű oka van, hogy a lányt nem tudtam elérni e–mailben, pedig többször is próbálkoztam; és a livejournal oldalán is májusban volt jelen utoljára… de ettől függetlenül szerettem volna megosztani veletek a legjobb Ryoda történetet, amit valaha is olvastam. Tehát jogokkal sem a történet, sem (sajnos) a fiúk felett nem rendelkezem :)
Az eredetit (Miximel – Secret Point) itt tudjátok elolvasni: http://miximel.livejournal.com/43121.html#cutid1

Ajánlva Ayának, mert ő mutatta meg nekem ezt a gyöngyszemet; Jynxnek, mert lebétázta, és Clairnek, mert nagyon hiányzik nekünk (L) Továbbá a BMX random diszkós japáncáinak, és mindenkinek, aki anno olvasta az Ero na Honnout.



Titok



Ryo felnézett az égre, még mindig nehezen lélegezve, ahogy az arcán lüktető fájdalom végül lassan csillapodni kezdett. A magányos percek kavargó gondolatokat hoztak magukkal, amint a házból kiszűrődő zenét hallgatta, aminek a ritmusa felismerhetetlenné tompult, ahogy vívódott önmagával.
A száraz fű már kínzóan szúrta a nyakát, de ő mégse mozdult. Úgy érezte, hogy arra sincs energiája, hogy pislogjon egyet. A hideg szenvtelenül mart a bőrébe, még fagyosabbá téve a nyirkos pázsitot. De jelen pillanatban… ez volt, ami a legkevésbé érdekelte őt.

Ryo csak feküdt ott, és Uedára gondolt.

A kapcsolatuk egy alkoholmámoros estén kezdődött, de csak az azt követő napon teljesedett ki. Egy játéknak indult. Egy játéknak, amit ő talált ki, és ami aztán túl nőtt mindkettejükön, szépen lassan elpusztítva őt, és ami azt illeti… végül magát a viszonyukat is.

A zene odabent egy melankolikus dallamra váltott.

Ryo képtelen volt tovább hallgatni.

~*~

Az egész egy keddi nappal kezdődött.
Nishikido Ryo a monumentális JE épület előcsarnokába igyekezett a lifttel, hogy egy jól megérdemelt ebédszünetet tartson két táncpróba között; Ueda Tatsuya pedig a harmadik emeletre tartott a KAT–TUN egyik TV showjának ütemtervéért.
Valójában, először csak Ryo és Kawai tartózkodtak a liftben, mikor Ueda csatlakozott hozzájuk a 26. emeleten. Egy hatalmas sálat viselt, és sokkal, de sokkal fáradtabbnak látszott, mint amilyenek egy ilyen délelőtti órán kellett volna lennie. Ennek ellenére mosolyogva bólintott Kawainak üdvözlésképpen, majd vetett egy méregető pillantást a másik fiúra. Aztán Ueda előrelépve megnyomta a hármas gombot, és megállt Ryo mellett, noha még bőven lett volna elég hely a liftben, hogy bárhova máshova helyezkedjen…

Még soha nem álltak egymás mellett. Talán ezért is tett Ryo ösztönösen hátrafelé egy lépést a pillanatnyi zavar után, amit a fiú közelsége okozott. Nekitámaszkodott a lift falának, és a karjait keresztbe fonta a mellkasa előtt, miközben Ueda hátát bámulva azon tűnődött, hogy vajon most mi fog történni.

Ha Uedának fel is tűnt Ryo helyváltoztatása, nem adta tanújelét. Nishikido pedig nem is igazán akarta tudni, hogy miért, vagy még inkább, nem akarta, hogy érdekelje, főleg, hogy mindkét lehetőség eléggé kiábrándítónak tűnt számára.

Elkapta a pillantását a fiúról és előre kezdett bámulni, próbálva a lehető legjobban kizárni Ueda jelenlétét a tudatából, miközben azon tűnődött, hogy mégis mi a fenét várt valójában a másiktól. Igazán nem is kellene ezen rágódnia – hiszen mindketten pontosan tudják, hogy ezeknek a dolgoknak titokban kell maradniuk, nem?

De a gondolatok csak jöttek, egyik a másik után, ostromolva őt folyamatosan, hiszen mind kétségbe ejtőbb volt, mint az azt megelőző, mígnem végül a lift már fojtogatóan szűkösnek tűnt körülötte. Mi van, ha Ueda mégsem érti meg? Hiszen ez a kérdés nem igazán került előtérbe tegnap éjjel, és mikor Ryo felébredt, a másik már sehol sem volt…

Honnan tudhatná biztosan, mikor egyáltalán nem beszéltek azóta, hogy mély álomba merültek Ryo fekete ágyneműjén? Egy biztos, ez egyáltalán nem olyan volt köztük, mint amit az ember azokban az ostoba filmekben lát, gondolta. Nem mintha ez bármit is számítana. Ez egyszerűen még annyira sem érdekelte. Mert ha nem is volt olyan varázslatos… ezek ők voltak. És ő ezt élvezte.

Különben is, ez a kölcsönös vonzódás már olyan régóta ott volt köztük, csak épp hosszú hetek kellettek hozzá, hogy ezt mindketten elfogadják. Végül Ueda volt az, aki egyszer csak felbukkant Ryo ajtajában egy félig üres vodkás üveggel, és egy kacér kis mosollyal az ajkain.

Még aznap este lefeküdtek, majd még egyszer a rákövetkező reggel. Az egész olyan viharos, és engesztelhetetlen volt; robbanásig telítve a felhalmozódott szexuális feszültséggel, és az alkoholtól fűtött gátlástalansággal.

És tessék, most itt voltak, órákkal később a második szex után egy liftben, miközben Kawai szemlélte őket érdeklődve.

– Azt hittem, ez a rivalizálás dolog köztetek megrendezett, de… – jegyezte meg eltűnődve, de végül nem folytatta, hanem előre fordította a fejét.
– De? – kérdezett vissza érdeklődve Ueda, miközben előredőlt, próbálva elkapni a férfi tekintetét.
Kawai vállat vonva nézett vissza rá.
– Semmi különös, csak… csak érzem ezt a feszültséget köztetek, tudod? Egészen fojtogató az, ami így köztetek áramlik – nevetett erőltetetten. – Képtelenség nem észrevenni ezeket az indulatokat.
– Mit mondhatnék? – Ryo hangja elég türelmetlennek hangzott. – Sosem tudtam igazán tolerálni a csúnya embereket, és a hercegnő ma különösen borzalmasan néz ki. Ne csodálkozz, hogyha egy kicsit rosszul vagyok attól, hogy a közelemben van.
– Aha – mondta Kawai tanácstalanul, miközben Uedára pillantott, mintha valamiféle visszavágásra számított volna tőle.

Azonban ez nem érkezett meg. Ryo némán bámulta Ueda hátát. Azt kívánta, bárcsak mondott volna ő is valamit. Bármit. De így… így egy idiótának érezte magát, és ő gyűlölte ezt az érzést.

Kawai vetett még egy furcsa pillantást kettejükre, mielőtt ismét előre fordult volna. Többet nem szólt, míg a lift meg nem érkezett a szintjére, és akkor is csak elköszönt tőlük, küldve még Ueda felé egy utolsó, kíváncsi pillantást, mielőtt hátat fordítva végül a dolgára indult volna. A lift ajtaja pedig összezárult.

A szerkezet elindult lefelé, azonban pár pillanat múlva Ueda hirtelen előre dőlt, és megnyomta a vészhelyzet esetén a lift megállítására szolgáló gombot. Mielőtt Ryo meg tudta volna kérdezni tőle, hogy hova ment el az esze, már durván a falhoz taszítva találta magát Ueda által, aki nem mondott semmit, de a tettei és az arcán uralkodó dühös kifejezés elég egyértelműnek tűnt.

Egy karnyi távolság lehetett talán köztük, de valahogy ez mégis sokkal kevesebbnek tűnt, főleg Ueda fenyegető pillantásának, és a lift által nyújtott, nullára redukálódott menekülési lehetőségek tényével szembenézve.
Végül Tatsuya szólalt meg előbb, és a hangja határozottan csengett:
– Ki vagyok én neked?
Ryo pislogott egyet. Majd még egyet.
– Mi? Mi bajod van, be vagy szívva?
– Válaszolj a kérdésre.
– Nem – horkantott.

Ryo senkitől nem fogadott el parancsokat, de főleg nem egy olyasvalakitől, mint Ueda. Egyébként meg, amúgy sem tudott volna mit mondani egy ilyen kérdésre – soha nem volt igazán otthon az érzelmekben; abban meg pláne nem, hogy beszéljen róluk.

– Először talán nem árulnád el te, hogy eszement módjára miért kellett megállítanod a liftet, és nekilöknöd a falnak? Utána talán beszélhetünk.
– Hogy válaszolj nekem – Ueda a cipőjét nézte, miközben beszélt. – Tudom, hogy nem vagyunk szerelmes pár vagy ilyesmi, de azt hittem, hogy legalább tudunk normálisak lenni egymással. Még ha neked ez csak szex is volt.

Ryonak nem igazán fűlött a foga ehhez a beszélgetéshez. Főleg, hogy nem is igazán tudott volna mit mondani erre a kérdésre. De mégis… valahogy Ueda tudomására akarta hozni – és ez volt, ami a legjobban megijesztette –, hogy ez igenis több volt, mint szex, és hogy még mindig vonzódik hozzá. Ez nem volt szerelem, de talán annak a kezdete. El akarta mondani Uedának, hogy nem is tűnik olyan szörnyűnek most, és hogy csak azért mondta azokat a dolgokat, nehogy gyanút keltsen másokban. És legfőképp… meg akarta érinteni Uedát, főleg, mikor a fiú ilyen kicsinek és védtelennek látszott.

De végül nem tette egyiket sem.

Helyette csak megforgatta a szemét, és gúnyba fojtotta ezeket a gondolatokat:
– Kérlek, nem lehetnél kevésbé lány ezeket a témákat illetően? Jól éreztük tegnap magunkat, vagy nem? – aztán a hangja mégis ellágyult. – És még lehetne pár ilyen esténk, feltéve, ha tudsz róla hallgatni, és úgy tenni, mintha semmi nem változott volna. Ez nem olyan nehéz.
– De még mindig nem válaszoltál a kérdésemre.
Ryo azt kívánta, bárcsak ejtette volna már a témát a másik.
– Ez most komolyan annyira fontos?
– Igen.
– Miért?
– Csak az – rázta a fejét Ueda. – Csak tudni akarom. Barátok vagyunk, vagy szeretők, vagy valakik valahol a kettő között? Mi ez köztünk?

Ryo hátrasimította a haját és sóhajtott, felnézve a lift lámpáira, ahogy próbálta olyan óvatosan megválogatni a szavait, ahogy csak tudta. Végül visszanézett Uedára, aki várakozóan figyelte őt továbbra is, rosszul leplezett félelemmel. Ryóba minden akarata ellenére belehasított a lelkiismeret furdalás.

– Ez… ez egy titok. Egyértelműen – tette hozzá, miközben egy seggfejnek érezte magát.
Ueda homlokráncolva pillantott vissza rá
– Egy titok – ismételte. – Titok, de ki előtt? A kollegák előtt, mint Kawai? Vagy mindenki előtt, beleértve a barátainkat is?

Ryo remélte, hogy nem lesz szükség további magyarázatokra, és hogy a nyilvánosság előtt majd továbbra is nyíltan utálhatják egymást, megtartva azt csak önmaguk számára, ami a zárt ajtók mögött folyik; legyen az akármi. De Ueda nem úgy tűnt, mint aki ezt megértené: hogyha a legjobb barátaik tudomást szereznének róluk, akkor az mindent megváltoztatna.
Az emberek elvárnák, hogy másképp viselkedjenek, másképp néznének rájuk, és ami a legrosszabb, talán valaki jóvoltából még Johnny fülébe is eljuthatna a dolog. És ha ez megtörténik… nem. Az nem lehet.

– Hát, szerintem sokkal izgalmasabb, ha ez egy titok – mosolygott önelégülten Ryo, ahogy előre lépett, és figyelmen kívül hagyva a zavart Ueda arcán, lassan végigvezette a kezét a másik mellkasán. – Nem igaz?

Majd megragadta a fiút a karjánál fogva, és helyet cserélve most ő volt az, aki a lift falához nyomta a másikat, a testük pedig végre újra összeért. A levegő azonnal felforrósodott körülöttük, az ajkaik fájdalmasan közel voltak egymáshoz, de még nem értek egymáshoz. Ryo látta, sőt, majdhogynem érezte is, ahogy Ueda nyel egyet; miközben a szempillái rebegve záródnak össze. És ahogy azzal a rózsaszín nyelvével lassan végignyalta kiszáradt ajkait, majdhogynem érintve az övéit is, hirtelen megértette: ez az, amit ő akar.

Egy őrültség volt. Ostobaság. Veszélyes játék a tűzzel.

Ryo tudta, hogy könnyebb lenne hagyni ezt az egészet; egyszerűen megmondani Uedának, hogy ez csak egy egy–estés dolog volt, semmi több, aztán túllépni rajta. Akkor a dolgok tényleg mehetnének úgy, mint azelőtt; és talán a szexet hanyagolva ennek a feszültségnek egy része is eltűnne végre belőlük.

Csak épp ezt sokkal könnyebb volt mondani, mint megtenni.
Hiszen még mielőtt bármi is történt volna, ő már rabja volt ennek a vágynak. És Uedának… olyannyira, hogy már nem érdekelték a következmények.
– Izgalmas, mi? – válaszolt végül Ueda remegő érintésekkel, amik aztán egyre bátrabbak és merészebbek lettek.

Mindketten felszisszentek, ahogy a kis helyiség megtelt a belőlük áradó feszültséggel, miközben olyan hévvel kezdték simítani egymást, mintha a másik bármelyik pillanatban eltűnhetne. Ryo keze végig cirógatta Tatsuya hátát a vékony fekete–fehér ingen keresztül, amit viselt. A ruhának meglehetősen szélesre szabott ingnyaka volt, és az abból kilátszó kívánatos kulcscsont egyszerűen ingerelte rá, hogy azonnal tépje le róla az anyagot. – Mint egy játék?
– Mmmm – fejezte ki egyetértését Ryo, és ajkait kissé szétnyitva lágyan mosolygott. Pillantását a másik szájára szegezve látta az elő–előbukkanásait a másik nyelvének, és ez megőrjítette.

Elvigyorodott, majd az alsóajkába harapva megragadta Ueda fenekét mindkét kezével; és felemelve őt a lift falának nyomta. A fiú háta kisebb ütődéssel találkozott a felülettel, és ennek hatására egy halk, izgatott nyögés hagyta el az ajkát. Belemarkolt Ryo hajába, és merészen a fülébe harapott, ahogy lábait a másik dereka köré kulcsolta, így tornázva közelebb magát hozzá. Felszabadultan sóhajtozott, ahogy Ryo a lift falának lökte, újra és újra, miközben izgalmuk a vékony nadrágjukon keresztül folyamatosan egymáshoz dörzsölődött. Végül Ueda Ryo nyaka köré fonta karjait, és lejjebb hajtva a fejét rátapadt a szájára; és nyelvük végre szenvedélyesen találkozott.

Ez nem csók volt, és nem ölelés. Ez valami nyers, sóvárgó egymásnak esés volt; az, amire akkor mindkettejüknek ott és akkor annyira szüksége volt.

És a lift még vagy tizenöt percig egyhelyben állt…

~*~

A kapcsolatuk legizzóbb oldalát azok az ál–veszekedések okozták, amik a nyilvánosság előtt zajlottak.

Ahogy azt a végzetes légyott után eldöntötték, ezután kijátszottak mindenkit, azt színlelve, hogy az egymás iránti gyűlöletük valós, mígnem ez a játék végül egy végtelenül izgató dologgá nem vált számukra, miközben az orruknál fogva vezették a többieket. Mert minél nagyobb volt a veszélye annak, hogy lebuknak, annál nagyobb volt a kísértő vágy…

Az egyik legemlékezetesebb egymásnak esésük akkor történt, mikor a KAT–TUN és Kanjani8 ugyanabban az épületben vettek részt egy fotózáson. Minden a rendszeres módon folyt, a többiek beszélgettek egymással, Ryo és Ueda pedig megtartotta a szokásos távolságot: az öltözőnek a két legtávolabbi sarkában foglaltak helyet.
Aztán az egész csak egy pillanat műve volt: az egyik percben még mereven elnéztek egymás mellett, a következőben pedig már ott álltak egymástól egy méternyire a szoba közepén, olyan indulatoktól fűtve, mintha szét akarnák tépni egymást.

Ueda mondott valamit a nagyorrú ronda törpékről, akik súlyos beképzeltségben szenvednek.
Ryo replikázott valamit az elfuserált transzvesztitákról, akik két forgás után meg vannak róla győződve, hogy tudnak táncolni.

A többiek hamar szétválasztották őket, remélve, hogy ezzel megkímélik barátaik és az öltöző épségét; majd a lehiggadás érdekében Yoko a látszólag tajtékzó Nishikidót kávéért szalajtotta a földszintre, Kame pedig a lenti fürdőszobába parancsolta csapattársát, hogy egy kis hidegvízzel lehűtse a fejét. Azonban Ueda alig tette ki a lábát a teremből, máris küldte az üzenetet Ryónak, tájékoztatva róla, hogy hol fogja majd várni…

Tatsuya nem oltotta fel a villanyt, amikor becsukta maga mögött a mosdó ajtaját. Hiszen pontosan tudta, ki lépett be utána egy perccel később a helyiségbe… Mindketten felnevettek, ahogy az ajkaik újra találkoztak, miközben a kezük rögtön megtalálta az utat a másik ruhái alá, olyan szenvedéllyel érintve a meleg bőrt, mintha nem ezt tették volna aznap reggel is.

Vágytól fűtve botladoztak a kis helyiségben, félre rúgva az üres vödröket, amikbe beleütköztek, ahogy pajkosan kuncogva marták tovább egymás száját. A helyzet egyszerűen megrészegítette őket. Most felelőtlen kiskamaszok voltak, akiknek volt egy közös csínyük, és akiknek nem kellett semmi miatt sem aggódniuk; nem pedig az a két megfontolt felnőtt, akik utálkozva mentek el egymás mellett. Most voltak igazán önmaguk. Szeretők, méghozzá titkos szeretők, ami az egészet csak még izgalmasabbá varázsolta számukra…

A játékos érintések azonban csak addig tartottak, amíg a belső, ősi ösztönök át nem vették felettük az uralmat. Ryo egyre éhesebben csókolta Uedát, vadul nyomva át a nyelvét a másik szájába, gátlástalanul a magáévá téve mindent, amit csak felajánlottak neki – és annál még sokkal többet is.
Ueda nyöszörgött, nyögdécselt, könyörgött az érintéseiért, ahogy mohón szívta a másik nyelvét az ajkai közt, ahogy ujjaival szinte tépte a másik haját, és ahogy kétségbeesetten préselte a testét a Ryóéhoz.

Meleg tenyere végül megtalálta az útját Nishikido nadrágjába, előcsalva egy kéjjel teli, elégedett sóhajt párja szájából. De mikor Ryo elkezdte magát keményebben lökni a másik kezébe, hirtelen abbahagyta a kényeztetést, és nem törődve a csalódott nyögéssel, egy szó nélkül letérdelt.
Amikor elkezdte kicsatolni a másik övét, Ryo rádöbbent, hogy mi is Ueda szándéka, és mindkét kezével a fiú hajába markolt, még mielőtt a merevedése kiszabadult volna az alsója fogságából.

Tatsuya nem habozott egy percig sem, megragadva párja erekcióját azonnal olyan mélyen a szájába vette, amennyire csak képes volt rá; majd halk nyögésekkel előre–hátra kezdte mozgatni rajta a fejét. Ryo ujjai még szorosabban tépték Ueda haját, miközben kétségbeesetten harapta a száját, hogy elfojtsa mind hangosabb kiáltásait.

Keze önkívületében rátalált a villanykapcsolóra, és ahogy az elé táruló képet meglátta, némán átkozta magát, hogy miért nem jutott eszébe előbb feloltani a lámpát. Ugyanis kis híján rögtön elélvezett, ahogy lenézett. Ueda a lábai előtt térdelt, az ajkai között tartva az izgalmát, egészen a tövéig bekapva, miközben a szabad kezével a saját erekcióját dörzsölte. Mikor a fejét ismét hátrébb húzta, az arca kisimult, és közben felnézett Ryóra. A szemei fátyolosan ragyogtak az élvezettől.
A helyiség hirtelen elviselhetetlenül fülledté vált, és a falak kezdtek Ryóra dőlni, ahogy mind hevesebben kapkodta a levegőt, elveszve Ueda szemeiben. Végül hátravetette a fejét, és Ueda haját ismét megragadva elkezdte mozgatni a csípőjét, mint mélyebbre hatolva a lökéseivel a tűzforró ajkak közé, anélkül, hogy bármiféle ellenállásba ütközött volna.

Még az elején megegyeztek abban, hogy a lehető legkevesebb nyomot hagyják maguk után, így mikor elélvezett, Ueda magába fogadta a testnedvét, gyengéden szívogatva még egy kicsit az érzékeny húst, mígnem Ryo légzése kezdett visszaállni a normálisba, és vissza nem húzta végül a zipzárját. Aztán egyetlen szó nélkül kézen fogva talpra állította Uedát, majd térdre ereszkedve szájába vette a másik robbanásig feszült izgalmát, és kényeztetni kezdte. Miután Ueda is elment, még egyszer összecsókolóztak, a nyelvükkel megízlelve önmagukat, és egymást.

Az egész egy őrület volt.

~*~

De a kapcsolatuk igazi oldala az volt, amikor senki nem volt körülöttük.
– A te teknősöd kisebb, mint az enyém.
– Egy frászt, épp ugyanakkorák! – kérte ki magának Ryo.
– Dehogyis, nézd! – mutatott Tatsuya a teknősökre, akik boldogan úszkáltak a nagy, színes akváriumban, a nappalijának közepén. A két kisállat egyelőre még névtelen volt, mert csak előző nap vették őket együtt egy állatboltban. – Kame–chan nyaka egy picit hosszabb a tiednél, látod?

Ryo a teknősökről Uedára fordította a pillantását, aki még mindig az állatokat bámulta, és az ujjával kanyargós mintákat rajzolt az üvegre.

– Hogy a fenébe nevezted a teknősünket?
– Kame–channak – mondta Ueda egyszerűen, még mindig az akváriumot nézegetve. – Ezt a nevet választottam neki. Felőlem te is elnevezheted a tiedet Uchinak, vagy aminek akarod, de én nem fogom megváltoztatni az övét, szóval birkózz meg vele.
Ryo fürkészően méregette a másikat.
– És mi van, ha én már elneveztem őket? – hazudta.
Ueda végre felé fordult, és hihetetlenkedve ránézett.
– Mi? Azt mondod, te már adtál nekik nevet? – kérdezte majdnem elnevetve magát. – Jól van, akkor halljuk, hogy hívod őket?
Ryo egy percig hallgatott.
– A fenébe is, majd elmondom ezek után!
Ueda pislogva bámult rá.
– Ezt nem hiszem el – rázta meg aztán mosolyogva a fejét.
– Ugyan mit? – kérdezett vissza Ryo idegesen, miközben türelmetlenül várta, vajon mit talált a másik olyan viccesnek.
– Egészen addig nem érdekel, hogy mi lesz a teknősök neve, amíg ezt te döntheted el. Én el akartam nevezni az egyiket egy barátomról, de nem lehet, mert te nem engeded? – nevette el magát Ueda, visszafordulva a teknősökhöz. – Olyan seggfej tudsz lenni néha.
– Egyáltalán nem erről van szó – kapta fel a vizet Ryo, és elfordítva a pillantását Uedáról. – Kamét ismerjük, nem? Nem lehetne hogy… nem is tudom – a fiú keményen küzdött a szavakkal, hogy azok ne tűnjenek túl érzelgősnek. – Új nevet adjuk nekik? Ami mondjuk ránk emlékeztet, tudod?
– Te… te… – Ueda alig tudod megszólalni a kacagástól, de a szemei nem csak a mulatságtól csillogtak, hanem valami egészen mástól is. – Te azt akarod… hogy magunkról nevezzük el őket?
Ryo küldött felé egy sötét pillantást, miközben keresztbe tette maga előtt a karját.
– Nem értem, ezen mi olyan marha vicces.
– Nem az – törölte Ueda a könnyeket a szeméből, ahogy próbálta lecsillapítani a nevetőgörcsét, amivel természetesen még jobban felbosszantotta Ryót. – Ne haragudj, egyáltalán nem erről van szó. Nem kinevetlek, vagy ilyesmi. Egyszerűen ez csak annyira aranyos.
De ettől csak rosszabb lett.
Aranyos? Te aranyosnak neveztél engem?
Ueda újra elnevette magát, hangosan és őszintén.
– De hát így van! Az, hogy egyszerűen ilyen neveket akarsz adni nekik, imádnivaló.
– Menj a francba! Én léptem haza – Ryo úgy érezte, hogy teljesen ki lett gúnyolva, és ez meglehetősen érzékenyen érintette. Bárcsak engedte volna, hogy Ueda elnevezze azt a szerencsétlen teknőst úgy, ahogy akarja, és hagyta volna a fenébe ezzel az egészet, de nem, neki ki kellett nyitnia a száját.

Mostanában egyre többször fordult elő, hogy ilyen érzelgős szituációkba keveredett, amikor kettesben voltak. Azon kapta néha magát, hogy ki is mondja, amit gondol, vagy legalábbis annak egy rébuszokban megfogalmazott változatát, de a jelentése attól még ugyanaz volt. És Ueda így egyre jobban megismerte őt, ahogy telt az idő…

Figyelmen kívül hagyva a másik kétségbeesett arcát felállt, és heves léptekkel az ajtó felé indult. De amikor már majdnem a kilincsen volt a keze, hirtelen két kar fonódott a válla köré. Hosszú percekig egyikük sem szólalt meg.
– Ne menj, Ryo – lett még szorosabb Ueda ölelése. – Sajnálom, hogy nevettem, buta voltam. Csak ne menj el…

Ryo állt egy darabig, mozdulatlanul, noha érezte, hogy egyre kényelmetlenebbé válik ez a testhelyzet Ueda számára. De nem volt biztos abban, hogy mit tegyen, vagy mit mondjon most. Nem volt túl gyakori, hogy ilyen komolyak legyenek egymással, és Ryo csak annyit tudott, hogy innentől kezdve már egyikük sem biztos benne, hogy merre tart kettejük közt ez az egész.

Végül mégis ő volt az, aki kezdeményezett, és Ueda karjait megragadva gyengéden leeresztette őket. Érezte bennük az enyhe ellenállást, ezért lágyan, nyugtatóan megszorította a másik alkarját.
– Van egy ötletem – mondta, miközben megfordult és Uedára pillantott, aki komolyan nézett fel rá. – Én elnevezem az enyémet rólad, te pedig a tiedet rólam. Rendben?

Ueda csak egy pillanatig gondolkozott, aztán ragyogó mosoly futott át az arcán. – Oké.

Csupán négy és fél perccel később, Ryo végül megtörte a töprengő csendet egy győzedelmes "Én már elneveztem az enyémet!" felkiáltással, ahogy újra az akvárium elé álltak.
– Nahát, ilyen gyorsan?
– Persze.
– Szóval?
– Fishlips.
– Milyen eredeti – forgatta meg Ueda a szemét.
– És te mit találtál ki?
Ueda gondolkodott egy pillanatig, miközben bájosan ráncolta a homlokát a koncentrálásban, ahogy a teknőst figyelte. Aztán Ryóra nézett, majd újra a teknősre, végül megint vissza Ryóra.
– Törpe–arcú Morgó.
– Te most… – Ryo hirtelen szünetet tartott. – MI?
– Törpe–arcú Morgó.

Bizalmas csend telepedett közéjük, amiben Ryo a választott néven elmélkedett, miközben a vízen lustán úszkáló teknősöket bámulta. Azt remélte, hogy majd ideges lesz, de legalábbis egy kicsit sértődött, de egyik érzés sem jött, hiába várta. Végül játékosan oldalba bökte Uedát.
Ueda pedig visszabökte.

~*~

A legnehezebb oldala az volt a kapcsolatuknak, hogy fent tartsák a látszatot, anélkül, hogy ez rájuk is hatással legyen. Ryo és Ueda utálta egymást mindenki előtt, amik eszeveszett légyottokhoz vezettek a lehető legextrémebb helyeken. Először ez így működött is, és több volt, mint élvezetes. A szeretkezéseik a házukon és a munkahelyükön kívül kiterjedtek a hátsó ülésekre, a barátaik fürdőjére, és még a nyilvános mosdókra is, ha épp együtt mentek valahova a csapattal.

Az izgalom, hogy senki nem tud róluk – hiszen hiába tették a legvadabb dolgokat egymással, ha senki nem volt a közelben; mindenki más csak a gyűlöletük hamis illúzióját látta – magával sodorta őket.

Eszméletlen érzés volt, ami nem ért véget.

Ryónak épp ezért fogalma sem volt, mikor kezdődött, de egyszer csak ott találta magát kétségbeesve attól, hogy nem érintheti meg ott és akkor Uedát, ahol és amikor csak szeretné. Nem volt ostoba, pontosan tudta, hogy miért nem teheti meg, de képtelen volt megbirkózni azzal a ténnyel, hogy ez ennyire zavarja. De látni, ahogy mások olyan könnyedén hozzáérnek, csak még rosszabbá tette ezt az egészet.

Kívülről persze ugyanolyan nemtörődömnek tűnt, és ridegnek, sokszor még akkor is, ha kettesben voltak Uedával.
De belül egészen más volt a helyzet.

Ryo gyűlölte ezt az egészet. A játék túl komolyra fordult, és ő egyszerre csak mindenét akarta Uedának. Nemcsak akkor, ha kettesben voltak, hanem bármikor. Mert a hercegnő egyedül az övé volt. És az, hogy ezt a tényt mások nem tudták, elkezdte felemészteni belülről, míg nem végül már a legjelentéktelenebb dolgok is hatalmasra nőttek a szemében, amikor távolról figyelte Uedát. Egy simítás a karon, egy mosoly a stylisttól, egy bók egy baráttól – mind–mind ránehezedett a kapcsolatuk bizonytalan, vékony alapjaira, egyre inkább összeroppantva azt, míg nem teherré vált a számára. De soha nem említette ezeket a félelmeit Uedának, inkább azt színlelte, hogy minden rendben van. Egyáltalán nem akart egy féltékeny seggfejnek tűnni, noha ott belül nagyon jól tudta, hogy az. Így jobb megoldás híján megpróbálta kisajátítani Ueda minden szabadidejét, olyan gyakran elszakítva őt a többiektől, ahogy csak feltűnésmentesen lehetett; miközben remélte, hogy valami – bármi, akár a saját makacssága –, majd megváltozik. De semmi nem történt.

A dolgok pedig csak egyre rosszabbak lettek.

~*~

A kapcsolatuk töréspontja négy hónappal azután következett be, hogy elkezdődött. Épp egy szilveszteri buli volt Jinnél. Ők körültekintően külön indultak, ahogy mindig, de végül Ryo belekeveredett egy dugóba, így egy órával később érkezett meg, mint Ueda.

Mikor besétált a nappaliba, átvágva egy rakás emberen – néhányan táncoltak, mások pedig csak álltak és beszélgettek –, miközben egyik fülét eltakarta, ahogy hatalmas hangszórók előtt haladt el, amikből bömbölt az amerikai hiphop zene, remélte, hogy nem túl feltűnő az, ahogy Uedát keresi. Szerencséjére az emberek többsége mással volt elfoglalva, és senki nem fordított túl nagy figyelmet rá.

Ryónak nem tartott sokáig megtalálnia Uedát. Az egyik sarokban táncolt – nem, nem is táncolt, hanem egymáshoz dörgölőzött – egy alacsony, csinos lánnyal a zene ütemére. Látta, ahogy Ueda keze a lány derekát öleli, miközben a vékony, nőies ujjak a hajával játszanak, és egyre csak mozognak tovább, őt teljesen figyelmen kívül hagyva.

Ez az egész undorító volt.

Ryo gondolkodás nélkül lépett előre, és durván elrángatta Uedát a lánytól, erőszakosan lefejtve kettejük kezét egymásról. Csupán egy felbőszült pillantásban részesítette párját, majd szó nélkül karon fogta, és bármiféle indok nélkül elkezdte kifelé vonszolni.

Úgy látszott, a házban senkinek nem tűnt fel, hogy Nishikido Ryo éppen egy meglehetősen dühös képet vágó Uedát ráncigál magával, majd kituszkolja az ajtón át a hidegbe. Szerencséjük volt. Az ajtó bezáródott mögöttük, Ryo pedig nem vesztegette az időt, ezúttal megtartotta maguk között a három lépés távolságot, ahogy a lépcsőn lesétált a kis hátsóudvarra. Az égen egyetlen felhő sem volt, és a levegő kínzó fagyossággal mart a bőrébe. Összefonta maga előtt a karjait, remélve, hogy így majd egy kicsit felmelegszik. Megfordult, immár kicsit reszketve, és farkasszemet nézett Uedával, aki kérdően bámulta őt.

– Mi az isten volt ez? – kérdezte végül, és hangja élesen hasított a csendbe. Ryo csöndes iróniával eltűnődött azon, hogy mégis milyen jogon teszi fel ezt a kérdést ebben az eléggé egyértelmű helyzetben.
– Talán nem nekem kellene ezt kérdeznem? – fakadt végül ki. – Épp csak egy kicsit kések a buliról, és te máris összeszedsz valami random kiscsajt, mert azt hiszed, majd szemet hunyok felette? Hát cseszd meg.
– Jézusom, én csak táncoltam, Ryo – emelte az égnek a kezét Ueda. – Csak táncoltam, ennyi, úgyhogy lenyugodnál végre?
– Szóval te ezt nevezed táncnak? – gúnyolódott. – Nekem sokkal inkább egy előjátéknak tűnt.

Ueda szemei összeszűkültek.

– Figyelj Ryo – mondta olyan lassan, mintha egy ötévesnek készülne magyarázattal. – Ez az egész a te ötleted volt, nem? Hogy tegyünk úgy, mintha más iránt érdeklődnénk, és a többi…
– Ne merészelj úgy beszélni velem, mint valami taknyossal, Hercegnő! Nagyon is jól látom a helyzetet…
– Akkor nem értem, mi a problémád?
Ryo dühösen bámult rá.
– Az, hogy elegem van ebből.
– Mégis miből? – rázta a fejét a fiú. – Miből van eleged, hm? Belőlem? Vagy belőlünk? Mi a fenéből van eleged, Nishikido Ryo?
– Ebből az egészből! – Ryo széttárta a karját, egyszerre gesztikulálva velük hevesen a mindent és a semmit. A hangja még mindig ideges volt, míg Uedáé zavaróan nyugodt maradt. Sokkal józanabbnak tűnt, mint azt Ryo várta volna.
– Elegem van abból, hogy így látlak, ezzel a… áh, lényegtelen. Én végeztem.

Ueda nem úgy tűnt, mint aki annyira megelégedett volna ezzel a válasszal. Dühösnek, és meglehetősen zavarodottnak látszott.
– Ez mind?
– Mi a szart akarsz még tőlem?
– Hát nem is tudom – nevette el magát örömtelenül. – Mondjuk egy normális választ?
– Fogalmam sincs, mire gondolsz.

Ez egy vaskos hazugság volt. Ryo pontosan tudta, Ueda mire gondol, és hogy túl sok minden van, amit nem mondott el. És nem feltétlenül azért, mert nem akarta, hanem mert egyszerűen képtelen volt rá, hogy szavakba öntse. Hiszen ez valahogy sosem sikerült eddig, vagy legalább is nem úgy, ahogy szerette volna…

– Már hogyne lenne fogalmad róla! Lehet, hogy egy érzelmi analfabéta vagy, de ennyire még te sem lehetsz idióta! Szóval halljam, mi bajod van?

Ryo véget akart vetni ennek a játéknak. Belefáradt abba, hogy tettetnie kell ezt az utálatot Ueda felé, és azt akarta, hogy végre mindenki megtudja, hogy milyen kapcsolatban vannak. Nem számítottak már a következmények. Ueda szinte egyik percről a másikra lett az egyik legfontosabb dologgá az életében, és ezt titkolni fárasztó vált. De mégsem volt képes kimondani ezeket a dolgokat.

– Csak beleuntam – a szavak anélkül hagyták el Ryo száját, hogy igazán belegondolt volna abba, hogy mit is mond, de túl büszke és konok volt ahhoz, hogy visszavonja őket. – Ennek az egésznek már semmi értelme. Az egész egy hülyeség, és én végeztem vele.

Vett egy mély levegőt, majd lassan újra keresztbefonta a karjait a mellkasa előtt, de nem szakította meg a szemkontaktust.
– Szóval végeztél.
Ez nem kérdés volt, hanem kijelentés.
– Igen, végeztem.
Ueda gúnyosan felszisszent, miközben a fejét rázta.
– Mi ez az egész valójában?
Ryo nem válaszolt.
– Úgy értem – Ueda elindult lefelé a lépcsőn Ryóhoz heves léptekkel, és a hangja egyre jobban remegett, ahogy közeledett. – Azt mondtad, hogy ha együtt akarunk lenni, akkor azt titokban kell tartanunk. És én ezt elfogadtam. Aztán kitaláltad, hogy hé, tegyünk már úgy, mintha még mindig utálnánk egymást, és én belementem ebbe is. Szóval azért csináltam érted mindezt, hogy te csak úgy beleunj, és… és csak úgy kidobj? – a szavai most már végtelenül dühösen csengtek. – Ez az egész egy faszság, Ryo. Ismerlek téged, és ez egy faszság.

Ueda megállt előtte, és közvetlen közelről néztek farkasszemet a hidegben.
– Te egyáltalán nem ismersz engem, Hercegnő. Csak annyit tudsz, hogyan húzzál fel, így erős túlzás lenne azt állítani, hogy ismersz engem valójában.

Ueda szemei összeszűkültek. Sokkal inkább mérgesnek tűnt, mint sértettnek, de a megbántottság ott volt a tekintetében. Ryo pedig folytatta, képtelenül rá, hogy megállítsa a szavait, noha a kimondott dolgok súlya egyre inkább maguk alá temették őt.

– Tetszett, mert izgalmas volt, és más, mint az eddig kapcsolataim – te mit gondolsz? – tartott egy pillanatnyi hatásszünetet, ahogy egy gúnyos mosolyt küldött Ueda felé. – Fogadok, hogy te azért élvezted, mert így bármit megtehettél másokkal is, amit csak szerettél volna, miközben ezt az egészet csak játszadozásnak vetted. Így már könnyű lelkiismerettel megtehetted, nem igaz?
Ueda zavartnak látszott.
– Hányan voltak még, hm? Hány emberrel – Ryo megérintette Ueda arcát, aki hátrált egy lépést, elrántva a fejét az érintés elől. – „játszadoztál” még?
– Mi a fenéről beszélsz? – Ueda hangja veszélyesen csengett, olyannyira, hogy Ryo érezte, hogy ezzel már túl messzire ment el, de még ekkor sem volt képes visszafogni magát.
– Rólad beszélek, és arról, hogy milyen egy kis mocskos ribanc vagy, aki nem tudja a nadrágjában tartani a farkát.

Az egyik pillanatban Ryo még beszélt, olyan dolgokat kimondva, amiket ő sem gondolt komolyan, és amik görcsbe feszítették a gyomrát, a következőben pedig már elterült a hideg, nedves pázsiton. Csak hevert ott, miközben a füle csengett, és úgy érezte, a bal arccsontja szilánkosra tört. Fel akart ülni, de végül nyögve hanyatlott újra hátra.

Gyengén zihált az éjszakába, egyedül a végtelen sötétséget látva maga fölött, amit csak a saját, fehér ködbe boruló lélegzete tört meg.

Ryo feküdt, némán átkozva a fájdalmat, és minden mást. Hallotta, ahogy Ueda felmegy a lépcsőn, és megáll az ajtó előtt. Fogalma sem volt róla, most mi fog történni, mint ahogy azt sem értette, hogy mit keres ő a földön kiütve, mikor ő csak az igazságot mondta, vagy nem? A fű fagyos nyirkossága behatolt a vékony inge alá, és a hideg átjárta a testét, miközben azon tűnődött, hogy Ueda most tényleg ennyire gyűlöli–e. Hiszen most nem volt körülöttük közönség, így ez az egész túl valósnak, túl igazinak tűnt. Talán visszajön, és ad még pár ütést vagy rúgást, csak a tökéletes végeredmény érdekében. És valahol mélyen tudta, hogy megérdemelné az egészet.

De végül, semmi ilyesmi nem történt…

– Soha nem volt senki más.

Ueda szavai egyszerűen hasítottak a csendbe. Túl halk volt ahhoz, hogy tisztán lehessen hallani, de elég hangos ahhoz, hogy túlszárnyalja a zene foszlányokat. Aztán hátra sem nézve bement a házba, és becsukta maga mögött az ajtót.
Ryo lehunyta a szemét.

– Picsába.


~*~


A ruhájának fagyos nyirkossága kezdte zavarni Ryót. Végül, belefáradva a tépelődésbe, elszántan indult befelé a házba, hogy megtalálja Uedát, mielőtt még véget ér az este. Az arca még mindig fájt egy kicsit, és a feje szét akart robbanni, de nem érdekelte.
Beszélniük kellett.
És csak remélni merte, hogy Ueda valahol még itt lesz a közelben.

Mikor Ryo belépett a házba, egy percre megállt melegedni. Néhányan furcsa pillantásokat lövelltek felé, ahogy az ajtónak dőlve mélyeket lélegzett. Felrémlett benne, hogy talán kellene kezdenie valamit az arcával – ami mostanra már feldagadhatott –, így végül mindenkit figyelmen kívül hagyva átvágott a konyhán a nappali felé.

Azonban Jin a kezét a vállára téve megállította őt, ahogy belépett volna a szobába.
– Hé – Jin összerándult és felszisszent, ahogy Ryót maga felé fordítva egy közelebbi pillantást vetett az arcára.
– Hé… figyelj, nem láttad Uedát?
– Azt mondta, megint összebalhéztatok, bár azt nem gondoltam volna, hogy ezt fizikálisan is érti. Jól vagy? Hozzak jeget? Hé Pi – kiáltott hátra Jin a válla fölött, mire a megszólított odasétált, és Ryo arcát meglátva vágott egy kedves grimaszt. – Ide tudnád hozni nekem azt a csomag jeget?
– Jól vagyok – intett Ryo a kezével elutasítóan, de Yamapi ezt teljesen figyelmen kívül hagyva azért odasétált a hűtőhöz. – Nézzétek, nekem beszélnem kell vele most, szóval nem tudnátok csak megmondani, hogy hol van? – nézett körbe.
– Ueda? Hm… itt volt valahol – felelte Jin, miközben kivette Yamapi kezéből a csomag jeget, és Ryónak adta, aki azt inkább az arcához tette, hogy megelőzze Jin monológját, és a fájdalom azonnal enyhülni kezdett. – Azt hiszem felment valami csajjal.

Ryo szemei ösztönösen szűkültek össze, még mielőtt uralkodni tudott volna magán, és csak remélni tudta, hogy a többiek nem veszik észre az idegességét. – Egy lánnyal?

Jin bólintott. Ha észre is vett valamit, nem adta tanújelét.
– Aha, egy nagyon csinossal.
– Iszonyat jól néz ki az a csaj – szólt közbe Yamapi nevetve, miközben Jin vállára tette a kezét. – Láttam, ahogy ledönt három feles vodkát, majd felviszi az emeletre – eléggé feldúltnak látszott. Kétszer meg is botlott, Koki és Ohkura ki is nevették. Seggfejek.
– De szerintem is vicces volt – jegyezte meg Jin.
– Tudom. De attól még seggfejek.

Ryo tudta, hogy mondania vagy tennie kéne valamit, bármit, de képtelen volt rá. Ledermedt, miközben milliónyi kép tódult az agyába, és mindegyik rosszabb volt, mint az azt megelőző.

– Hé, mennyibe akartok fogadni, hogy felsül, mielőtt még bármit is csinálnának? Én azt mondom, lessük meg őket – fordult Pi Jin felé hamiskás mosollyal, aki erre vágott egy fintort és lelökte magáról a másik karját.
– Jézusom, te beteg vagy, Pi! Mennyit ittál már?
– Épp eleget – vont vállat a másik – és én is szexelni akarok.
Jin figyelmen kívül hagyta a megjegyzést.
– Hé Ryo – fordult Yamapi a fiúhoz, aki még mindig ledermedve bámult valahová Jin feje mögé. – Te sem gondolod úgy, hogy valami nagyon felborult az univerzumban, ha egy olyan valaki, mint Ueda, felszed egy csajt, mi meg nem?

Azonban ekkor bármiféle magyarázat nélkül, Ryo egyszerűen faképnél hagyta őket. Még arra sem pazarolta az időt, hogy hátranézzen, csak végigrohant a nappalin. Ha egy dolgot biztosan tudott Uedáról, az a következő volt: az alkohol, de különösen a vodka, erős afrodiziákumként hat rá. Az első együttlétünk is a nagymennyiségű vodkának volt köszönhető, és azóta is használták alkalmanként, kiélvezve a hatását; de most, hogy Ueda egy lánnyal volt, az ital hatása könnyen válhatott egy átokká a számára.

Ryo átvágott a tömegen, miközben magában szidta Jint, hogy miért kellett meghívnia mindenkinek a kibaszott ismerős ismerősének az ismerősét is, miközben nagyon remélte, hogy sikerül megállítania Uedát, még mielőtt valami butaságot csinálna. A zene egyre hangosabbnak tűnt, ahogy Ryo próbált feljutni a lépcsőn, de mindenki előtte ugrált, mintha direkt próbálnák lelassítani annyira, amennyire csak lehet; és hiába tudta, hogy ez hülyeség, attól csak még idegesebb lett tőle.

A jégből közben elkezdett csordogálni a víz a földre, kirajzolva az útját a lépcsőfokokon, ahol három turbékoló párocskán próbálta meg átvágni magát. Túlságosan elfoglaltnak tűntek ahhoz, hogy észrevegyék Ryót, a zene pedig túl hangos volt, hogy meghallják őt, így kénytelen–kelletlen ki kellett kerülnie őket, egy kicsit talán megtaposva néhány végtagot. A méltatlankodásokat elintézte egy „Keressetek magatoknak egy kibaszott szobát, ha nem tetszik” megjegyzéssel, majd tovább törte magának az utat felfelé. Nem pazarolhatott egyetlen percet sem.

Önkívületben nyitott be minden szobába, nem törődve vele, hogy kit zavar meg; immár képtelenül rá, hogy száműzze a kétségbeesést a hangjából, ahogy Uedát kereste. Már nem törődött vele, hogy ki hallja. Mindössze két hálószoba volt Jin házában, és egy fürdő; vagyis ez mindössze három ajtót jelentett.

Mivel a hálókat már leellenőrizte, tudta, hogy már csak egy lehetséges választás van hátra. A csomag jég még mindig a kezében csöpögött, ahogy az ajtó felé indulva próbált hallgatózni, noha tisztában volt vele, hogy a lentről szóló zene elég hangos ahhoz, hogy kellően elfedje a legtöbb kiszűrődő zajt.

Így végül egy másodpercet sem vesztegetve lenyomta a kilincset, és megkönnyebbülésére az ajtó azonnal kinyílt. Elszámolt magában háromig, majd egy nagy lendülettel szélesre tárta az ajtót, nem törődve vele, hogy az hangosan a szemközti falnak csapódik, és esetlegesen eltalálhatott volna vele valakit.

Majd benézett a helyiségbe, és a jég hangos csattanással landolt a padlón.

Ueda a lehajtott tetejű WC–n ült, teljesen felöltözve. A lány az ölében, felcsúszott szoknyában, szétvetett lábakkal; és mindketten hevesen mozogtak. A szájuk ugyan nem érintkezett, de erősen szorították egymást, és a lány lábai olyan szorosan fonódtak Ueda köré, mintha attól félne, hogy bármelyik pillanatban leeshetne róla. Mindketten meglepetten pillantottak fel, ahogy észrevették, hogy megzavarták őket.
Ryo hányni tudott volna a jelenettől.

Olyannyira, hogy nem volt hajlandó kivárni a végét: szó nélkül megragadta a csaj vállát, lerángatta Uedáról, és egy mozdulattal kirakta a fürdőszobából. Teljesen figyelmen kívül hagyva a lány ellenállását becsapta az orra előtt az ajtót, és elfordította a kulcsot a zárban. Átfutott a fején, hogy legalább azt az alkohol pozitív számlájára lehet írni, hogy ezek ketten elfelejtették magukra zárni az ajtót…

Egyikük sem szólalt meg, csak hallgatták némán, ahogy kívülről ütögették az ajtót. Ueda végül felnézett Ryóra, tekintetében nyílt dac és harag lángolt, és ha a szemei zavarosak is voltak, attól még a belőlük sugárzó üzenet teljes mértékben átjött:

Nem volt jogod hozzá.

Csakhogy Ryo ezt másképp gondolta.
– Borzalmasan nézel ki – mondta végül Ueda vontatottan, ahogy felállt, és elkezdte kisimítani a ruháját.
– Te pedig női parfümtől bűzlesz – replikázott Ryo.

A pillantásuk találkozott egy pillanatra, mielőtt ismét elkapták volna a másikról a tekintetüket, hogy a helyiséget tüntessék ki a figyelmükkel. Csakhogy a kicsi, egyszerű, fehér fürdőben nem igazán volt más, amit bámulni lehetett volna, de még ekkor sem voltak hajlandóak egymásra nézni.

– Mi a fenét csináltál? – törte meg végül Ryo a csendet, képtelenül rá, hogy a másodperccel is tovább elviselje.
– Szerinted vajon mit csináltam? Talán kártyáztam?
Ryo nem válaszolt.
– Csak azt tettem, amit te állítottál rólam, szóval nem értem, ez miért olyan nagy dolog. És komolyan, ki az istennek képzeled magad, hogy csak úgy idejössz, és egy szó nélkül kidobod őt, mintha bármi közöd is lenne hozzá, hogy kivel szexelek…
– Van hozzá közöm.
– Egy frászt – ült vissza Ueda, keresztbe téve a lábát. – Csak volt közöd hozzá, de te végeztél, nem? Mert csak egy mocskos kis ribanc vagyok, akit kidobtál.
Ryo megtántorodott Ueda kemény szavaitól, amikből még így is sugárzott a fájdalom.
– Szóval nyögd ki, mi a francért vagy most itt?

Ryo nem tudta, hogy mit mondjon. Nem bízott önmagában annyira, hogy beszéljen, hiszen épp a saját szavai miatt tartanak most itt. Végül egyetlen szót sem szólt, csak hagyta, hogy a tettei beszéljenek helyette.
Hiszen ez mindig működött a múltban is…

Még mielőtt a másik bármit is tehetett volna, Ryo pillanatok alatt Ueda elélépett; felrántotta magához, és tiszta erőből a szemközti falnak nyomta. Az arcuk centiméterekre volt egymástól, és bár Ueda felháborodott megilletődéssel nézett vissza Ryóra a váratlan, és meglehetősen erőszakos támadástól, de nem lökte el magától. A testük most összeért, és Ryo Ueda lábai közé rakta a sajátját, így szorítva a falhoz, miközben a csípőjét erőteljesen nekinyomta, és a karjait a falhoz szegezte. Ueda kezei maga mellett voltak, tenyerükkel a fal felé fordulva. Nagyon úgy tűnt, hogy esze ágában sincs megérinteni velük Ryót, vagy akár bármi mást tenni vele, de mikor Ryo felfedezte a tekintetében vágynak azt az egészen apró szikráját, már tudta, hogy nyert.

– Szállj le rólam – sziszegte Ueda, még mindig mozdulatlanul.
– Érd el – felelte kihívóan Ryo.

Tatsuya szemei összeszűkültek, ahogy ellökte magát a faltól, és felemelte a karjait, hogy odább taszítsa a másikat, de Ryo ekkor teljes testével nekifeszült, visszapréselve őt a csempéhez, újfent leszorítva a kezeit. A testük most még jobban összesimult, és Ryó megérezte Ueda ágyékát a lábai között. Ueda ekkor küzdeni kezdett, és bár Ryo nem látta az arcát, mert csukva volt a szeme, de hallotta a mérges nyögéseit. Egyre erőteljesebben és gyorsabban lökte vissza a fiút, és ahogy vonaglott alatta, a hangok őrült hatással kezdtek lenni a férfiasságára: úgy érezte, még sosem akarta Uedát ennyire, mint most.

– Ne akard, hogy megint megüsselek, te barom – mondta Tatsuya fenyegetően, de már kevésbé volt meggyőző a hangja. Talán pont az egyre nehezedő légzése miatt… – Hagyd. Abba.
– Tudom, hogy akarod – Ryo elengedte Ueda egyik csuklóját, és a keze besiklott kettejük közé, a nadrágon keresztül masszírozni kezdve Ueda merevedő izgalmát. – Mindig ezt akarod, és egy buta kis vita nem fog változtatni ezen…

Ueda nem válaszolt, csak nyelt egyet, majd az ajkába harapva Ryóra pillantott, aki őt bámulta, miközben a keze még mindig a másik fiú egy igen érzékeny pontján dolgozott. Végül néhány pillanat múlva Ueda elkezdte dörzsölni a csípőjét Ryo tenyeréhez. A tekintetük találkozott egy pillanatra, de ez nem tartott sokáig: Ryo túlságosan is elvesztette a fejét a nedves ajkak közül előbukkanó nyelv látványára. A gondolat, hogy valaki más csókolta ezt a szájat, ízlelte ezt a nyelvet, épp elég volt neki. Olyan erőszakosan tapadt rá Uedára, hogy a foguk összekoccant, de nem hagyta abba, csak tépte a másik ajkát, még ha lassan elviselhetetlen fájdalmat is okozott az arcában, mintha csak büntetni akarná a másikat ezzel a durvasággal. Ez a csók nélkülözött minden gyengédséget. De mégis, ez a fájdalom csak még kétségbeesettebbé tette, és még ha ott legbelül tudta is, hogy valami nincs teljesen rendben, képtelen volt törődni vele…

Aztán a nyelvük összetalálkozott, ízlelgetve, nyalogatva és szívogatva a másikat. Ryo érezte az alkoholt Ueda szájában, és elengedte a másik csuklóját is, hogy mindkét kezével a másik fenekébe markoljon. Egymás szájába nyögdécselve kapkodtak levegőért, de nem váltak el egymástól egy pillanatra sem.

Végül Ueda törte meg a csókot, és ellökve magától Ryót bármiféle magyarázat nélkül vetkőzni kezdett. A fiú kábult szórakozással nézte a ténykedését.

– Azt hittem nem akarod – mondta, és bár tisztában volt vele, hogy ez nem volt olyan szerencsés kijelentés most, képtelen volt visszafogni magát.
– Cseszd meg – fakadt ki Ueda, ahogy a felsőjét a kádba hajította. Lerúgta magáról a nadrágját, majd nekiesett Ryo ruháinak. – Most akkor te mégsem akarod?
– Itt? – Ryo felszisszent, ahogy Ueda beleharapott a mellbimbójába, mielőtt végleg a földre száműzte volna az ingét.
– Mintha ez lenne az első alkalom…

Ryo önelégülten mosolygott. Elkapta Ueda karját és megfordította, akinek épphogy sikerült még a karját kinyújtva megtámaszkodni a falnál, ahogy Ryo hátulról nekifeszült. Immár csak egy szál alsóban simultak össze, miközben a ruháik szanaszét hevertek körülöttük a földön, vagy épp a fürdőkádban… Valaki kopogott, de mindkettejükben túl nagy volt a vágy ahhoz, hogy törődjenek vele, vagy hogy egyáltalán meghallják.

Ryo végül kilépett a boxeréből, és egy nemtörődöm mozdulattal arrébb rúgta, majd izgalmával nekifeszült szeretője hátsójának. Most már csak az a leheletvékony anyag választotta el őket egymástól. Ueda fölnyögött, majd fogait összeszorítva Ryo felé kezdte lökni magát, hátát macskamód behomorítva, miközben olyan erősen kapaszkodott a falba, hogy ujjain a bőr kifehéredett.

– Kibaszottul szexi – suttogta Ryo, ahogy a másik fenekét megragadva közelebb préselte magát hozzá. – És az enyém. Az egész egyedül az enyém…

Nem törődve Ueda tiltakozásával, térdre ereszkedett, és egy erőteljes rántással letépte róla az alsóját, elégedetten hallva a másik kiáltását, hogy az anyag durván rántott egyet az erekcióján. Aztán két kezével megmarkolta és szétfeszítette a hátsóját, hogy szabad utat adjon a nyelvének… A csempe jéghideg volt a térde alatt, de a bőre mégis lángolt az érintkezéstől. Tenyere önkívületben talált rá a saját merevedésére, miközben Ueda vadul remegett fölötte, ujjaival kétségbeesetten keresve újabb és újabb kapaszkodót a falban, miközben Ryo nyelve vadul hatolt előre és vissza, szó szerint azzal a magáévá téve őt…

– Ah Ryo – nyögte, immár a mellkasával dőlve neki a falnak, ahogy karjai végül feladták a küzdelmet. A háta még inkább ívbe hajlott, ahogy próbálta még jobban közelebb préselni magát a másikhoz. – Ó igen… ez… olyan… kibaszott… jó… – sóhajtotta, miközben minden egyes szavát egy újabb mozdulattal nyomatékosította.

Ryo két ujjával Uedába hatolt, és azokkal kényeztette, de csak pár pillanatig, még mielőtt a másik túlságosan is hozzászokott volna az érzéshez. Ugyanis volt oka annak, hogy miért nem nyúlt a kenőcs felé: azt akarta, hogy fájjon; azt akarta, hogy a másik egyszerre kapjon tőle fájdalmat és gyönyört, miközben a magáévá teszi, hogy utána kétsége sem legyen afelől többé, hogy kihez is tartozik…

Azt akarta, hogy Ueda ugyanazt érezze, amit ő is érzett ott belül.

Felállt, és bármiféle figyelmeztetés nélkül, egyetlen durva mozdulattal belehatolt a nedves, de még így is fájdalmasan szűk testrészbe. Ueda ajkai néma sikolyra nyíltak, és öklével tehetetlenül ütötte a falat, hogy elfojtsa a kitörni készülő kiáltását. Ryo pedig továbbra sem kímélve, hátravetett fejjel mozogni kezdett, mind hangosabban felnyögve, nem törődve már vele, hogy ki hallja, és ki nem. Talán egy része akarta is, hogy az emberek hallják. Ebben az állapotban úgy érezte, hogy nem is lehetne ennél jobb módja annak, hogy mások végre meg tudják, kihez is tartozik Ueda, mint ha tanúi lennének az együttlétüknek. És minél több ilyen gondolat jutott eszébe, annál inkább kezdte elveszíteni az irányítást önmaga felett…
Egyszerűen hallani akarta Ueda sikolyát.

Minden egyes lökés egyre vadabb volt, ahogy a lehető legmélyebbre akart hatolni a másikban; az egymáshoz csapódó testük hangja tompa visszhangot vert a kicsi fürdőszobában, még tovább hevítve Ryo érzékeit. Látta, ahogy Ueda kezei lejjebb csúsznak a falon, de megállította őket, még mielőtt elérték volna az izgalmát. Nyögve nyomta őt még közelebb a falhoz, hozzápréselve a másik erekcióját a hideg csempének. Tatsuya megadóan döntötte neki a hátát a másik mellkasának, miközben kezeit maga mellé ejtette; és nyitott ajkakkal, ködös tekintettel hagyta, hogy Ryo gyengéd kíméletlenséggel erőszakolja a testét a falhoz.

Végül felsikoltott, mikor Ryo rátalált arra a bizonyos pontra; és kezeit kétségbeesetten a másik vállára kulcsolva annak bőrébe vájta a körmeit, ahogy az új ritmusban kezdtek mozogni.

– Pont ott… – lehelte, és keze lejjebb csúszott, hogy belemarkoljon a másik fenekébe, így ösztönözve őt a folytatásra. Majd Ueda Ryo felé fordította az arcát, és küldött neki egy vággyal teli, buja pillantást. Elmélyedve a másik tekintetében szégyentelenül könyörgött, hogy legyen még gyorsabb, még erősebb, még durvább; csak soha ne érjen véget ez az érzés, mert ez az egész kegyetlenül jó…

Ryo végleg elvesztve az önuralmát. Megragadta Ueda csípőjét, és elhúzta a faltól, majd tett vele pár botladozó lépést jobbra, és a másik testét a kád fölé hajlítva még hevesebben kezdett mozogni benne. Ueda az egyik kezével megtámaszkodott a kád szélén, míg a másikkal a zuhanyrózsába kapaszkodva lökte vissza a testét Ryóéhoz. A nyögéseik egybevegyültek, ahogy egyre gyorsabban mozogtak, és mikor Ryo végül felrántotta magához ismét Uedát, a fiú azonnal elélvezett, miközben a másik nevét sikoltotta.

Az orgazmus olyan heves volt, hogy Ueda még akkor is remegett, amikor Ryo néhány vad, erőteljes lökés után szintén elért a csúcsra, magával hozva a saját néma kiáltását. A teste önkívületben reszketett, ahogy próbálta visszanyerni az önuralmát, miközben Ueda érzéki, halk pihegése csengett a fülében.

Hosszas pillanatokig álltak így, míg végül Ryo olyan gyengéden, ahogyan csak tudta, kihúzta a férfiasságát a másikból, érezve Ueda minden apró rándulását, majd maga felé fordította a fiút, hogy végre egymás arcába nézhessenek.

Ueda fáradtnak tűnt; az arca kipirult, a szemei ragyogtak, és Ryo arra gondolt, hogy még sosem látta őt ennyire gyönyörűnek. Egyik kezével megérintette az arcát, a másikkal pedig a csípőjénél fogva húzta közelebb magához. Az egész mozdulat olyan esetlennek és bizonytalannak tűnt, de Ueda így is értette. Szemei csak egy pillanatig néztek kutatóan Ryo tekintetébe, majd az ajkain egy mosoly derengett fel, ahogy végleg megszüntette a távolságot kettejük között.

– Te meg mit vigyorogsz? – kérdezte Ryo flegmán, de a hangja nélkülözött minden gúnyt, miközben leülve gyengéden az ölébe húzta Uedát.
– Semmit – felelte Ueda, ahogy lovagló ülésben még közelebb fészkelte magát a másikhoz, és a nyaka köré fonta a karjait. – Csak most először, te kezdeményezted az ölelkezést.
Ryo nevetett.
– A nagy francokat – a szavak éle eltompult a lágy hangnemben, ahogy ujjait Ueda tincsei közé fűzte. – Nem tehetek róla, hogy ellenállhatatlan vagyok.
– Nem vagy az – ellenkezett Ueda, miközben lágyan cirógatta a vörös karmolásokat a másik bőrén, amiket ő hagyott ott nem sokkal ezelőtt. – Az is csak az alkoholnak volt köszönhető, mikor először lefeküdtünk…
– Kapd be!
– Ha szeretnéd…
– Milyen vicces vagy most, Hercegnő…
Ueda nevetett.

Bizalmas csend állt be közéjük, ahogy ott ölelkeztek Jin fürdőszobájában, és a beszűrődő zene elmosódottabbnak tűnt, mint eddig bármikor. Ryo szemeit behunyva lehajtotta a fejét Ueda vállára, átengedve magát a másik nyugtató, egyenletes légzése varázsának.

– Nem feküdtem volna le vele.

Ryo nem mozdult. Hiába akarta hirtelen olyan kegyetlenül látni Ueda arcát, és azt, hogy milyen kifejezés ül rajta; és hiába akart belenézni azokba a szemekbe, igazság után kutatva, nem tette. Képtelen volt rá. De talán Ueda így is értette, mert folytatta:
– Dühös voltam rád, ez igaz. De vissza akartalak szerezni, és nem volt más választásom – Ueda hangja őszinte volt és gyengéd. – Hiszen tudnod kellene, hogy túlságosan szeretlek ahhoz, hogy ilyet tényleg megtegyek…

Ryo még szorosabbra fonta a karjait Ueda mellkasa körül, remélve, hogy így is eljut hozzá az, amit annyira mondani akart neki.

Bocsáss meg. Szeretlek… Egy idióta vagyok, te pedig túl jó vagy hozzám. Nem érdemlem meg a bocsánatodat.
De Istenem, annyira szeretlek…


– Tudom Ryo – hajtotta a fiú a párja vállára a fejét. – Tudom.

És Ryo tudta, hogy Ueda, ha szavak nélkül is, de valahogy mégis megértette őt.

Ott ültek Jin fürdőjében, meztelenül, sokkal sebezhetőbben, mint azelőtt bármikor; szorosan összeölelkezve, és akkor, valahogy minden világos lett. Ryo felemelte a fejét, és megcsókolta Uedát egyszer, majd még egyszer, mígnem a fiú el nem mosolyodott – és ez a mosoly csak neki szólt –, hirtelen megértette, hogy ennyi épp elég. Senki másnak nem kell tudnia. Amíg ők tudják; amíg ő tudja, hogy Ueda szereti őt, és ő viszontszereti, addig ez épp elég.

Csak erre van szükségük, semmi másra, nem számít, hogy titok–e vagy sem.

» Vélemény







Template by: Candy Shop | Rising Sun (c) 2022