Egy hosszú nap után nincs is pihentetőbb egy kád forró
"Taisukén úgy állt az egyenruha, mintha csak abban
született volna, ezt Hiro kénytelen volt elismerni. Persze csak
magában, mert nem szerette volna Fujigaya önbizalmát — vagy
esetleg önelégültségét, ki hogy nevezné - még tovább
növelni." - A Beginners! forgatásán játszódó HiroSuke
one-shot.
Taisukén úgy állt az egyenruha, mintha csak abban született
volna, ezt Hiro kénytelen volt elismerni. Persze csak magában,
mert nem szerette volna Fujigaya önbizalmát — vagy esetleg
önelégültségét, ki hogy nevezné - még tovább növelni.
Figyelte, ahogyan a másik az öltözőasztala tükrében
igazgatja az ingét, majd jobbról és balról is alaposan
szemügyre veszi a tükörképét. Amikor azonban Taipi
elégedetten elmosolyodott, már ő sem bírta tovább nevetés
nélkül. A fiatalabb odakapta a fejét, és szemrehányó
pillantást vetett rá.
- Ugye tudod, hogy mára vége a forgatásnak, Tai-chan? —
kérdezte vigyorogva Hiro.
- Tudom, és?
- Civil ruhába kellene öltöznie, őrmester.
Ő maga már régen átöltözött, és azóta is a kanapén
elterülve tanulmányozta Taisukét, aki még mindig a rendőrségi
egyenruhában parádézott.
- Mondtam már, hogy nem kell megvárnod — közölte Taipi, és
lopva újra a tükörbe pillantott. Tetszett neki, ahogyan az ing
megfeszült a vállain, és úgy találta, a világoskék szín
remekül illik a bőréhez.
- De azt ígérted, hogy elmegyünk rament enni — válaszolta
Hiro némi panaszos felhanggal. Nem akart nyafogni, de már
igazán éhes volt. És az ígéret az ígéret.
- Mikor ígértem én ilyet? — kérdezte kissé zavartan Taipi.
- Amikor felébresztettél a déli szünet végén, és azt
mondtad, ha hamar végzünk, eljössz velem kajálni. Ha ezt
tudom, nem kelek fel olyan gyorsan.
- Rendben — sóhajtotta Taisuke. — De várnod kell, amíg
átöltözöm.
Hiro megforgatta a szemeit.
- Szerinted eddig mire vártam... — motyogta, és félig
lehunyt szempillák alól figyelte, ahogyan a másik
csigalassúsággal vesz le minden ruhadarabot, és szinte
végigcirógatja az őket, mielőtt a helyére akasztaná az
inget és a nadrágot.
- Mehetünk — lépett oda a kanapéhoz röpke huszonöt perccel
később Taisuke, Hiro pedig ásítva pillantott fel rá. Nem
kerülte el a figyelmét a fájdalmas tekintet, amit Taipi az
öltözőszekrény felé küldött, és szinte megsajnálta a
másikat.
- Holnap reggel is felveheted — vigasztalta.
- Tudom — válaszolta egyszerűen Taipi, de a hangja még így
is letörtnek tűnt. Hiro jól tudta, milyen apróságok tudják
kiborítani vagy elszomorítani társát. Néha tényleg olyan
volt, mint egy kisgyerek.
- Van egy ötletem — mosolyodott el. — Megvársz a kocsinál?
***
- A holnap reggeli első jelenetben te sem szerepelsz, ugye? —
kérdezte Hiro, miközben nézte, hogyan szürcsöli Taipi a
rament. A fiatalabb csak a fejét rázta, miközben a szájából
kilógó hosszú tésztadarabokat próbálta beljebb tuszkolni.
Hiro elégedetten vigyorgott, aztán ő is nekilátott a saját
adagjának; mindent csak szépen sorban.
***
- Biztos, hogy nem gond, ha ma este itt alszom? — kérdezte
Taipi kicsit bizonytalanul, miközben helyet foglalt Hiro
kanapéján.
- Ne hülyéskedj, úgy csinálsz, mintha soha nem aludtál volna
még itt... Tudod, hogy az én lakásom sokkal közelebb van a
forgatás helyszínéhez.
- Oké, akkor köszönöm — adta meg magát Taipi, és
kényelmesebben elhelyezkedett. — Nézünk egy filmet?
- Én igazából valami másra gondoltam — mondta Hiro, és
sporttáskáját Taipi mellé tette. — Nyisd ki!
Taipi lassan húzta el a cipzárt, aztán felcsillant a szeme.
- Elhoztad? — ujjongott, de rögtön el is komolyodott. — Nem
lett volna szabad.
Hiro vállat vont.
- Van még belőle bőven a forgatáson. És holnap
visszavisszük, senki nem fogja észrevenni. Menj, vedd fel!
Taisuke szinte repült a fürdőszobába, és percek múlva
teljes rendőri öltözetben tért vissza. A ruha tökéletesen
állt rajta, a sapka alatt haja rendezett és fényes volt, és
az övén egy bilincs himbálózott. Feszes vigyázzállásban
állt meg az ajtóban, és tisztelgésre emelte a kezét. Egyszerűen
imádta ezt a szerepet.
Hiro küzdött a nevetés ellen, de amikor tekintete megakadt a
bilincsen, nyelnie kellett egyet. Lassan felállt, és óvatos
léptekkel közelítette meg a másikat. Amikor odaért, Taipi
szeme megvillant, és egy ragadozó gyorsaságával mozdult, hogy
Hirót arccal a falnak taszítsa, miközben szorosan fogta a
karját.
- Le vagy tartóztatva — suttogta a fülébe, és a bilincsért
nyúlt. Nem láthatta azonban Hiro vigyorát, és szinte azt sem
tudta, mi történik vele, de pillanatok múltán már ő nézett
szembe a fallal, és Hiro alacsony, izmos teste préselődött
hozzá hátulról.
- Valóban, biztos úr? Sokat kell még tanulnia — hallotta az
izgalomtól rekedtes hangot, és megborzongott, ahogy a forró
lélegzet a nyakát érte. Érezte Hiro övszíján matató
kezeit, aztán a csuklóin kattanó bilincset; szinte
csalódottan nyögött fel, azt hitte, ezt a játékot ő irányíthatja.
- Ne tetézd tovább a bűneidet, ez hatóság elleni erőszaknak
minősül — mondta remegő hangon, próbálva a szerepben
maradni.
- Nem hiszem, hogy erőszak lesz — vigyorgott Hiro, és egyik
kezét Taipi izgalmára vezette. Erőteljesen végigsimította
néhányszor, majd egy mozdulattal megfordította a másikat. Meg
akarta csókolni, de Taipi elfordította a fejét, és szabadulni
próbált. Meglehetősen kevés sikerrel.
- Vigyázz... a ruhára — préselte ki magából, amikor Hiro
ujjai megtalálták az ing gombjait. Beharapta a száját, és
szorosan lehunyta szemeit, de így sem tudta kirekeszteni a
másik érintéseit, és nem bírta megállni, hogy jólesőn fel
ne sóhajtson. Annyira próbálta nem megadni magát, dühös
volt Hiróra, amiért kivette kezéből a vágyott irányítást,
és dühös volt magára, amiért máris elgyengült. Amikor
azonban Hiro egy különösen érzékeny pontra talált a
nyakán, összebilincselt kezei önkéntelenül mozdultak volna,
szerette volna karjait a másik nyaka köré fonni és minél
közelebb préselni magát hozzá, de így csak egy frusztrált
nyögésre telt tőle. Hallotta Hiro nevetését, érezte a
testén cirkáló kezeket, és már nem akart tovább harcolni.
- Hálószoba — nyöszörögte, és hagyta, hogy az idősebb
odavezesse. Vakon botladozott a nyomában, és fájdalmasan
nyögött fel, amikor a háta mögött összebilincselt kezein
landolt az ágyon.
- Ha most elengedlek, nem próbálkozol semmilyen trükkel, ugye?
— kérdezte Hiro, miközben bocsánatkérő gesztussal simított
végig a vállán. Taipi a fejét rázta: régen túl volt már a
szerepen.
- Köszönöm — suttogta, ahogyan a kezei szabaddá váltak,
és Hiro gyengéden masszírozni kezdte a csuklóit. Aztán
végül a nyaka köré fonhatta a karjait, magára húzhatta a
másikat, és végre, végre levetkőztethették egymást. Eddig
nem is volt tudatában, mennyire vágyta már a másik meztelen bőrét
érezni a sajátján, és újra és újra megborzongott, ahogyan
Hiro forró lélegzete és ujjainak érintése ösvényeket
rajzolt a bőrére. Határozott kéz fonódott a merevedésére,
nedves száj találta meg a mellbimbóit, és Taipi csak nyögni,
nyöszörögni és sóhajtozni volt képes, miközben elveszett
az érzésekben. Kezei a takaróba markoltak, amikor Hiro ujjai
tágítani kezdték, csípője vágyakozva rándult meg, ahogyan
még inkább széttárta lábait, hogy jobb hozzáférést
biztosítson a másiknak.
- Taipi... - Hiro hangja figyelmeztetően csendült, és ő ráemelte
ködös tekintetét. Az idősebb a jóváhagyását várta, mire
Taipi határozottan bólintott, mert a hangjában már nem
bízott. Amikor Hiro végre beléhatolt, egy félig fájdalmas,
félig elégedett sóhaj hagyta el az ajkait. Aztán már csak
Hiro létezett a világon számára: Hiro mélyen, keményen a
testében, az ő ajkai a száján, harapásai a nyakán, a
vállán, a ritmus, amit diktált, majd végül Hiro keze a
férfiasságára kulcsolódva, ami elhozta neki a szédítő,
mindent elmosó kielégülést. Hallotta Hiro mély nyögését,
ahogyan ő is elélvez mélyen benne, és aztán rázuhan,
zihálva, levegő után kapkodva.
Mintha órák teltek volna el, míg mozdulni tudtak, remegve és
elégedetten kinyújtózva. Taipi oldalra fordította a fejét,
és Hiro vigyorával találta szembe magát, és nem tudott mit
tenni, önkéntelenül is visszamosolygott rá. Aztán kicsit
arrébb mozdult, hogy Hiro mellé fészkelődhessen, de közben
megakadt a szeme a gyűrötten, elfeledetten a földön heverő
egyenruhán, aminek ingéről bizony néhány gomb is leszakadt.
- Mondtam, hogy vigyázz a ruhára! — morgott, és oldalba
könyökölte a másikat. Hiro nyikkant egyet, de aztán elkapta
Taipit, és szorosan magához húzta.
- Ne törődj vele, észre sem fogják venni, hogy hiányzik egy
— mondta álmosan. — Ha nem hisztizel tovább, rendbe hozatom
neked, és lesz egy itthonra is. Most aludj.
Ebben maradtak.
» Vélemény
|