|
Névtelen Normál lap
Elérkeztünk tehát az utolsó részhez, minden
tekintetben. Ezzel vége ennek a kis három részes
történetnek, de persze, addig is még itt van ez a fejezet,
melyben Tora és Saga végre dűlőre jutnak az érzéseikkel
kapcsolatban.:) Jó szórakozást hozzá!:) Puszi, Gackt
Katt a képre a nagyobb méretért:^^
2. rész
Még halkan káromkodik egyet, majd elenged, kifizeti a
számlát, ami meg kell hagyni, igen magas, s végül felállít,
s lassan elindulunk. Az ajtóból még visszaintek a csaposnak,
amolyan köszönök mindent intéssel.
– Tora, ezt azért csináltad, amit mondtam neked? — kérdezi
Nao, mikor már úgy öt perce sétálgatunk a sötétben.
– Igen — vallom be.
– Megértem, hogy kiakasztott… – kezdené, csakhogy bennem erre
felmegy a pumpa.
– Kiakasztott? — ordítok fel dühösen. — Nao, tudod te, mit
jelent az, amit elárultál nekem?!
– Tudom! — kiált rám, mire ismét csak összehúzom magam,
mint egy rossz kisgyerek. — Nézd, Shinji, nem kellett volna
egy hónapja szórakozgatnotok egymással, és akkor most nem
tartanátok ott, ahol — oktat ki.
– Szerinted honnan tudhattam volna, hogy Saga belém fog…
belém…
– Nem tudhattad, de épp ezért nem szabad ilyesmivel
szórakozni. Többször is lefeküdtetek, s ez Sagának egyszerűen
egyre többet jelentett — sóhajt fel.
– Mit tegyek? — torpanok meg, mire Nao is megáll. — Mondd
Nao, mit csináljak? — emelem rá tekintetem kétségbeesetten.
– Ezt neked kell tudnod — rázza meg a fejét.
– De nem tudom, segíts — szorítom meg vállát erősebben.
— Legalább mondd el, mi a véleményed.
– A véleményem? — sóhajtja. — Legyen, de közben menjünk
— indulunk el. — Nézd, sosem gondoltam, hogy ez
megtörténhet, úgy értem, a bandán belül, és őszintén
szólva, nem voltam oda a tudatért, ha esetleg mégis. Féltem,
hogy egyszer valaki már többet fog belegondolni egy–egy
fanservice–be, hogy ha belecsöppen ebbe a világba, ahol egy
másik pasi fogdosása, csókolgatása még nagyobb
rajongótábort szerez, akkor később már másképp tekint majd
erre az egészre.
– Sajnálom — szúrom közbe, de Nao csak legyint.
– Ez még régebben volt, mikor kezdők voltunk, s azóta, azt
kell mondjam, valamelyest megváltozott a véleményem —
mosolyodik el.
– Hogy érted? — pillantok rá értetlenül, bár nem tudom, a
két Nao közül melyikre nézzek.
– Az előbb említettbe tartozom én is; egy idő után másképp
tekintettem az egészre. Tudom, hogy tudsz rólam meg Sagáról,
de a többiről nem — mosolyodik el féloldalasan, én meg
kíváncsian hallgatom. — Az ember azt gondolja, hogy oké,
még belefér egy–két csók a bulikon, meg ha tovább megyünk,
még az sem vészes, a munkánk része ez a hajlam is.
– Nao, te most arra akarsz kilyukadni, hogy… – szakítom félbe
gondolatmenetét. — Szóval mire is?
– Tulajdonképp arra, hogy barátom van. Olyan barátom
— vigyorodik el megkönnyebbülten.
– Oh — ennyit tudok mindössze meglepetten kinyögni. — És
ki? — kíváncsiskodom, miután felfogom, mit is jelentenek
szavai.
– Nem–nem, ezt nem mondhatom még el, megígértem neki, ne
haragudj — rázza meg a fejét, majd csak azt veszem észre,
hogy már meg is érkeztünk a szállodához.
– Rendben, de majd egyszer be kell mutatnod nekünk —
vigyorodom el én is, miközben belépünk az üvegajtókon.
Nao a portához megy, én meg addig nekidőlök egy szimpatikus
oszlopnak. Pár perccel később egy gyanús, nagyon–nagyon
gyanús mosollyal tart felém.
– Akarom tudni? — sóhajtok fel.
– Tudod, csak egy két és egy három ágyas szobájuk volt
szabadon, és mi már rég megbeszéltük, hogy Shou, Pon és én
egy szobában alszunk, szóval…
– Nem! — tör ki belőlem kétségbeesetten. — Kérlek, ne
tedd ez velem — pillantok rá könyörgőn, de ő csak
mosolyogva megrázza a fejét.
– Gyere, menjünk fel — lép mellém, s kezd el támogatni a
lift felé.
Nem akarok Sagával egy szobában aludni — már ha, amennyire
ismerem magunk, fogunk egyáltalán aludni. Amikor Nao vigyorogva
megmutatja a szobám, majd eltűnik a mellette lévőben, kezdek
egészen furcsa tüneteket produkálni — hányingerem van,
remeg a kezem, amiben a mágneskártya van, valamint úgy érzem,
menten összeesem. A legrosszabb, hogy előbbi kettő csak részben
van a pia miatt, ami már szerintem az ereimben is kering.
Körülbelül egy percembe telik, mire beletalálok a kis résbe
a kártyával, majd benyitok… Basszus, már a lábaim is
remegnek, s igazából nagyon remélem, hogy csak azért, mert
matt részeg vagyok.
Bemegyek, halkan csukom be magam után az ajtót, majd úgy
megyek el a legközelebbi ágyig, hogy belekapaszkodom mindenbe,
amit csak elérek. Saga, ahogy elnézem, épp a fürdőben van,
ami jobb is, legalább lelkiekben van időm felkészülni a
találkozásra.
Ami legközelebb feltűnik az az, hogy jéghideg víz borít el a
hasamtól felfelé, különösképp az arcom. Hirtelen ülök
fel, felordítok a hidegtől, ami szépen átjárja felsőtestem,
bár én úgy érzem, még a bőröm alá is beszivárog.
– Megőrültél? — kérdezem összekoccanó fogakkal az előttem
álló dühös basszerostól.
Ezek szerint meglehet, hogy elbóbiskoltam, míg rá vártam.
– Ezt inkább én kérdezhetném tőled! — ordítja, majd
bemegy megint a fürdőbe, és visszatért az újratöltött…
vázával?
Nem tudok védekezni, megint rám önti a hideg vizet, mire
felpattanok az ágyról, és elveszem tőle a vázát, majd
lerakom az ágyra. Már vagyok olyan éber, hogy ne essek össze,
viszont azzal nem számoltam, hogy a hirtelen helyváltoztatás
nem tesz jót gyomromnak. Szám elé kapom a kezem, majd
berohanok a fürdőbe, s becsapom magam után ajtót.
A vécé fölé hajolva kiadok magamból mindent, majd miután
úgy érzem, több már nem jön, kiöblítem a szám, és
kimegyek a táskámért. Saga már az ágyában fekszik, nekem
háttal fordulva. Felsóhajtok, majd beköltözöm a fürdőbe,
lezuhanyozom, és rendbe szedem magam. Kezdetnek mondjuk jobb
híján, kimosom saját kezűleg az alkoholtól és cigitől büdös
ruháim.
Mire végzek mindennel, s harmadjára is megnézem, biztosan
fogat mostam–e, kimegyek a fürdőből. Saga még mindig
ugyanúgy fekszik, bár nem hiszem, hogy alszik. Egy
sóhajtással lerakom a táskám az ágyam mellé, majd
feküdnék be, csakhogy…
– Bassza meg — morgom, ahogy meglátom, hogy csupa víz az
ágy, s még ha víz ágy is lenne, azt nem épp így képzelem
el.
Mivel jobb nem jut eszembe, Sagához sétálok, majd megállok az
ágya mellett.
– Saga, nem tudok az ágyamban aludni, mert vizes — mondom a
hátának szomorkás hangon, mire csak felmordul.
– Akkor ott a szőnyeg — mondja hátra sem pillantva rám.
– Ne csináld már, holnap este megint koncert, és még a
legutóbbit sem pihentem ki, kérlek — teszem kezem a
vállára, ami kilóg a takaró alól.
– Rendben — mondja végül, s csúszik beljebb, de nem fordul
felém.
Megemelem a takarót, és bemászok mellé. Mivel egyszemélyes
ágy, meglehetősen keskeny, így közelebb húzódom hozzá, és
hátulról hozzásimulok, ami tekintettel arra, hogy rajta és
rajtam is csak egy alsó van, így igazán izgatónak hat. Jobb
kezemmel átkarolom derekát, s lágyan simogatni kezdem hasát.
Halványan megremeg, s én ezt határozottan jó jelnek veszem.
– Tora, ne csináld — sóhajtja, mire adok egy puszit nyakára,
ahogy mikor ő feküdt be mellém, tette ő is.
– Miért ne? — suttogom.
– Csak… csak hagyj békén — fogja meg a kezem, s veszi el
hasáról, de én visszateszem.
– Ne szórakozz, csak így férünk el — suttogom, miközben
végigcsókolom a vállát, mire halkan felnyög.
– Ha megfordulsz, akkor is elférünk — mondja végül
magabiztosan, majd lefejti magáról kezemet, és felém
csúszik, meglök, s így kis híja, hogy leessek.
– Rendben, megértettem — morgom, majd megfordulok a takaró
alatt, hogy immár hátunk érjen össze — vagy ne érjen
össze, ugyanis még bentebb furakodott a fal felé.
Hallom, ahogy felsóhajt, majd lassan lehunyom a szemem, de
lényegesen később alszom el, mint mikor legutóbb egy ágyban
aludtunk.
*
Reggel már ötkor fenn vagyok, de a fejfájásom miatt képtelen
vagyok visszaaludni. Saga még alszik, halkan szuszog, mire
gondolok egyet, s lassan megfordulok. Vigyázva, hogy ne keljen
fel, oldaláról a hátára fordítom, és csak nézem. Nézem a
lehunyt szemeit, az ajkát, az orrát, az állát, a
kulcscsontját, s összességében mindenét, ami kilátszik a
takaró alól — sajnos ez csak a mellkasa, meg attól fentebb,
de most ezzel is megelégszem. Hamarosan ujjaim követik a szemem
által bejárt területeket, végigcirógatom arcát, majd
vállát… Emlékszem, hogy tegnap mi történt abban a
kocsmában, hogy mire jöttem rá — jobban mondva, amiben
segített a csapos is.
Hogy szeretném őt?
Meglehet.
Mikor megremegnek a szempillái, ijedten hőkölök vissza, de
szerencsémre nem ébredt fel. Szívverésem hirtelen gyorsult
fel, de lassan megnyugszik. Mindenesetre nem kockáztatom meg,
hogy ha kinyitja a szemét, engem talál itt, amint épp
csillogó szemekkel simogatom. Na még csak az kéne… Így is
hülyén érzem magam.
Kimászom az ágyból, majd rendelek némi reggelit, mert
tekintettel arra, hogy ami kevés volt tegnap bennem, azt is
kihánytam, így meglehetősen hangosan kordul meg a gyomrom.
Tíz perccel később megkapom a kajámat, s a biztonság
kedvéért dupla adagot rendeltem, hogy ha felébred, és éhes,
akkor ne kelljen még egyszer hozatni; mert én ilyen gondoskodó
meg előzékeny vagyok.
Körülbelül hat óra lehet, mikor megmozdul, és felül az
ágyon. Álmosan pislog körbe, majd megakad a szeme rajtam, s
dühösen megvillan.
– Kérlek, inkább egyél, ne kezd most — előzöm meg az
esetleges dühkitörést, majd kutakodni kezdek a táskámban egy
fájdalomcsillapító után — vagy két, esetleg három, az a
várható dühétől függ. Azért még eléggé hasogat a fejem,
és inkább felkészülök az ordítására.
Percek alatt megreggelizik, bár nem sokat eszik. Őszintén
szólva, nekem sem sok ment le a torkomon, lehettem bármilyen
éhes. Visszaülök az ágyra, és onnan nézem, ahogy még iszik
egy kis vizet, majd felém fordul.
– Azt hiszem, magyarázattal tartozol a tegnap estéért —
mondja vészjósló hangon.
– Azt hiszem, igen — sóhajtok fel. — Nao mondott valamit,
és az készített ki annyira, hogy…
– Hogy el kellett menned, hogy le idd magad? — horkan fel.
– Igen — bólintok komolyan.
– Mégis mit mondott? — kérdezi szem forgatva.
– Tudni akarod? – kapom fel a vizet, s pattanok fel az ágyról,
majd lépek elé, mire ő is feláll. — Nao azt súgta a
fülembe az autogramosztáson, hogy te… – bicsaklik meg a
hangom, de én már pedig ezt végig fogom mondani. — Hogy te
szerelmes vagy belém — bököm ki végül, mire ő, amint
felfogja szavaim értelmét, látványosan elsápad.
– Ez… marhaság — legyint, majd lépne el tőlem, csakhogy
nem hagyom annyiban.
Megfogom a vállait, és kényszerítem, hogy előttem maradjon.
– Igen, marhaság? És az, hogy rosszul esett neked, mikor azt
mondtam, nincs köztünk semmi, mikor egy érintésemtől is
megremegtél? — kérdezem hevesen, viszont lassan kezd halkulni
hangom. — Mikor velem aludtál, s mikor nem rég majdnem
bevallottad, hogy… hogy szeretsz? — suttogom már a végét,
de ő csak egy fél mosollyal válaszol.
Nem érdekelnek a válaszai, se ezek a fintorai, magamhoz
rántom, és számat kétségbeesetten tapasztom övére. Annyira
jól esik, hogy azt elmondani nem lehet. Mindig hülyeségnek
tartottam, mikor valaki a gyomorban lévő pillangókról
beszélt, de ez… mindent felül múl.
Saga átkarolja nyakam, mikor lassan megnyitja előttem ajkait,
én pedig úgy fedezem fel száját nyelvemmel, mintha először
csókolóznánk. De talán így is van, elvégre, eddig csak szex
volt, most viszont már több. Basszus, tényleg többről,
sokkal többről van itt már szó.
Lassan elindulunk az ágy felé, majd mikor megérzem, hogy
lábaim nekiütköznek, felülök rá. Saga elfektet rajta, majd
fölém mászik, és ismét szenvedélyes smárolásba kezdünk.
– Ugye nem bánod, ha most te leszel alul? — szakad el
számtól, s kezdi nyakam csókolgatni.
– Nem, dehogy — nyögöm, majd észbe kapok, hogy mit is
kérdezett. — Hogyan?
– Én foglak megdugni téged, de nem értem, miért vagy meglepődve,
nem ez lesz az első — suttogja fülem harapdálása közben,
ujjaival pedig már köldököm és alsóm szegélye körül
játszadozik.
– Jó — bólintok rá ezúttal teljesen annak tudatában, hogy
mibe is egyezem bele.
– Komolyan? — kapja fel a fejét, s néz rám csodálkozva. —
Ennél valahogy nagyobb ellenállást vártam — jegyzi meg.
– Mint mondtad, nem ez lesz az első — vonom meg a vállam,
majd átkarolom nyakát. — Na, de inkább ne beszélj —
húzom le vigyorogva magamhoz, hogy megcsókolhassam, s innentől
kezdve tényleg nem beszél…
Kezével és szájával egész testem bejárja, én meg csak
hagyom, hadd sodorjanak az érzések magával, nem fogom vissza
magam, ha úgy érzem, akkor élvezettel felnyögök,
felsóhajtok. Miután kölcsönösen levetkőztettük egymást,
szájával kezd kényeztetni, s képtelen vagyok megállni, hogy
egy hangos, elégedett nyögés szakadjon ki torkomból.
Ujjaimmal hajába túrok, s egyszerűen csak élvezem, amit
rajtam művel. Néha lepillantok rá, de ez mindig azzal végződik,
hogy inkább újra visszaejtem a fejem a párnára, mert a
látvány, ahogy mélyen magába fogad, ahogy nyelvével játszik
makkom körül, az csak még jobban felizgat, s igencsak vissza
kell fognom magam, hogy ne durvuljak be.
Szívesen élveznék a szájába, de nem akarok véget vetni
máris az egésznek, így inkább csak felhúzom magamhoz, és
megcsókolom. Felhúzom lábaimat, azt hiszem, kellően jelzésértékűen,
mire csak egy fél mosollyal válaszol, valamint a fenekem felé
kalandozó ujjakkal.
– Pillanat — mászik le hirtelen rólam, majd a táskájában
kezd kotorászni, aztán visszatér egy kis tasakkal meg
tubussal.
– Látom felkészült vagy — jegyzem meg mosolyogva.
– Ez a te szerencséd — ad egy csókot számra, majd nem sokkal
később már egy, kettő, s végül három ujjával tágít.
Én pedig élvezem, basszus, nagyon is, még annak ellenére is,
hogy először fájdalmas, de már tudtam, mire számítsak.
Mikor pedig elfúló hangon szólok neki, hogy azt hiszem,
cselekednie kéne, különben elélvezek pusztán az
ujjazástól, csak elvigyorodik, és kicsit talán vadul, de
teljesíti kérésem – ujjait felváltja férfiassága, mire
hangosan felnyögök. Hogy ezúttal a feszítő érzéstől, vagy
az élvezettől, azt meg nem tudnám mondani, túlságosan
elvonja a figyelmem Saga élvezettel teli arca, ahogy lassan
megmozdul bennem. Lehajol hozzám, megcsókol, én meg kezeimmel
bejárom hátát, majd végül fenekébe markolok bele. Hirtelen
kinyitja szemeit, s rém néz, oh, de még hogy… mindent látok
a szemében, mindent. Az érzéseit, amikről már tudok, a
vágyat, a ki nem mondott szavakat — őt magát. Átkulcsolom
lábaimmal csípőjét, s olyan mélyre engedem magamban,
amennyire csak tudom. Borzasztóan élvezem hallani halk
nyögéseit, szaggatott lélegzetvételeit, szuszogását a
fülemnél, mikor lehajol hozzám…
Én… én kívánom őt, és minél többször akarom átélni
ezt az érzést, amit ez a szeretkezés hoz ki belőlem. Mert ez
már nem szex, nem, több…
Egy igazi, forró, szenvedélyes szeretkezés.
Ahogy egyre vadul az iram, egyre észveszejtőbb az egész, mikor
már én is önkívületben sóhajtozom, meglátom a kissé
elnyílt ajkait, s egy pillanatra átfut az agyamon, hogy én
tulajdonképp… szeretem… szeretem Őt.
Pár pillanattal később az észveszejtő tempóból arra
következtetek, hogy nem sok kell már neki, így ellentétes
csípőmozgásommal én is rásegítek — élete eddigi legjobb
orgazmusát akarom okozni neki. Kapkodó mozdulatokkal
kényeztetni kezdi férfiasságom, mire hangosan felnyögök, s
mikor megérzem, ahogy nevemet nyögve elélvez, lehúzom
magamhoz, hogy gyorsam megcsókoljam, s amint lök még egyet
rajtam, én is követem.
Kielégülten omlik mellkasomra, majd nyakam hajlatából
felemeli fejét, és lágyan megcsókol. Miután elválik
ajkaimtól, mélyen a szemeimbe néz.
– Tora, én sajnálom — böki ki bűnbánóan, mire megborzolom
haját.
– Ugyan mit? — mosolyodom el.
– Azt… – utalgat édesen, én meg megpaskolom arcát. —
Nézd, nem akartam, és tudom, hogy hülyeség, de nem tudok mit
csinálni — mondja hevesen. — Szeretlek — sóhajt fel, mire
lehúzom a fejét, hogy nyomjak egy puszit a szájára.
– Ne sajnáld — rázom meg a fejem. — Tegnap óta tudom, és
tulajdonképp ezért ittam annyit este — magyarázom, mire
hitetlenkedve néz rám. — A csapos pedig rávilágított
valamire.
– Mire? — kérdezi kíváncsian.
– Hogy én is szeretlek — sóhajtok fel, mire Saga
elvigyorodik.
– De hát te nem vagy meleg — bökdös vállon emlékeztetve
egy hónappal ezelőtti szavaimra.
– Ja, nem is vagyok — vonom meg a vállam. — Csak belezúgtam
egy pasiba — legyintek, s számmal megkeresem vigyorra
húzódott ajkait, majd hirtelen átfordítom magunkat…
A turnébusz úgyis csak két óra múlva indul.
~T&S~
– Saga meg Tora hol vannak? — néz körbe a portánál állva
Shou.
– Még fent, nemsokára jönnek — mosolyodik el Nao
sejtelmesen.
– Te tudsz valamit — állapítja meg Hiroto gyanakvón
pillantva a dobosra, majd csípőre tett kézzel tovább
szuggerálja Naót.
– Én? Ugyan — legyint a dobos, majd vigyorogva
nekitámaszkodik a pultnak. — Na, már jönnek is — bök a
fejével a liftből nevetgélve kitámolygó két emberre.
– Siessetek már! — sürgeti őket Shou.
– Jöööövünk máááár — énekli Tora vigyorogva, mire
Saga csak hasonló széles mosollyal az ajkain befogja
tenyerével a száját.
– Részegek vagytok? — vonja fel a szemöldökét Hiroto kérdőn.
– Mi? Dehogy — nevet fel Saga. — Csak jó a kedvünk —
rántja meg a vállát, s kacsint rá Torára, aki visszakacsint,
aztán Saga megint vissza, aztán…
– Miért? — értetlenkedik Shou, megszakítva a nagy
kacsintgatást.
– Semmi különös — adja le a portán a kulcsukat Tora, majd
Sagával vigyorogva kimennek a szállodából.
– Ti is látjátok, amit én látok? — kérdezi Hiroto
döbbenten, erőteljesen mutogatva a bejárat felé.
– Ha arra célzol — mondja Shou, miután sikeresen felkaparta
az állát a padlóról –, hogy Tora keze épp Saga fenekén
pihen, és finoman markolássza, akkor igen, mi is látjuk.
Mindketten Naóra pillantanak, aki csak felkuncog.
– Hát igen, szép dolog a szerelem — jegyzi meg jól
szórakozva a másik kettő meglepett és bamba arckifejezésén.
– De hát ők… nem melegek, nem? — kérdezi Shou az
üvegajtót bámulva, amin Tora és Saga távoztak.
– Nem is, csak szerelmesek egy pasiba — rántja meg a dobos a
vállát, majd finoman hátba veregeti a két, szájtátó
egyént. — Na, menjünk, még vár ránk öt koncert — tolja
meg őket, hogy elinduljanak, majd végül felszálljanak a
buszra a másik két tag után…
~End~
Remélem, tetszett nektek a befejezés, és kellően
megszerettétek a párost, mert én mindenképp.:) Végül pedig,
íme, ők: (hogy ne csak az az egy kép legyen a fejezet elején,
ami megjegyzem, a kedvencemmé lett, mert Tora nevetése…*.*)
Ezzel le is zárom ez a történetsorozatot.:) Puszi, Gackt^^
» Vélemény
» Előző
» Vissza a történet főlapjára |
