|
XI. fejezet
Junno a sötétben ült és próbálta lenyugtatni hevesen
dobogó szívét, amint emlékek futnak át az agyán. Olyan
hihetetlennek tűnt, hogy elfelejtette ki is ő. Igazság szerint
sokkolta a dolog. Kiszállva az ágyból ránézett az
éjjeliszekrényre. Fenébe, elfelejtettem hozni vizet.
Felvette a papucsát és csendben az ajtóhoz ment. Nem
akarom felébreszteni Tat-chant. Kinyitva az ajtót,
igyekezett a legkevesebb zajt csapni, de hirtelen megállt Ueda
ajtaja előtt. Csak nem azt hallottam... Közelebb
ment az ajtóhoz és megint hallotta. Sírást, Ueda sír. Miért?
Fülét a fára tapasztotta és most már tisztán
hallotta, hogy a másik sír. A szíve összetört, hogy ezt
hallotta. Be akart menni és megvigasztalni őt, letörölni
azokat a könnyeket...
***
Ueda próbálta abbahagyni a sírást, de nem sikerült. Félt,
hogy felveri Junnot, ezért egy párnát tett a szájához, hogy
elfojtsa a feltörő hangokat. Ahogyan próbálta őket
elfojtani, két kar fordította meg, majd fonta körbe a
derekát. Csodálkozva felnézett és meglátta, hogy Junno néz
le rá.
- Junno...
Nézték egymást, de valamiért a sírást még mindig nem tudta
abbahagyni. Hirtelen egy kéz simogatta meg az arcát és
törölte le a könnyeket.
- Ne sírj, Tat-chan. Onegai, ne sírj.
Ueda Junno mellkasába fúrta a fejét és belékapaszkodott,
ahogy megint pityeregni kezdett. Nem tudom abbahagyni.
Junno keze Ueda álla alá nyúlt és felemelte a fejét, hogy a
tekintetük találkozzon.
- Emlékszem, Tat-chan. Minden, ami az elmúlt hetekben
történt, emlékszem rájuk. — Ueda tovább nézte őt. —
Emlékszem hogyan gondoskodtál rólam, mennyire próbáltál
visszaemlékeztetni a dolgokra, és hogyan biztattál, hogy ne
adjam fel... Arigatou ne.
- Junno
- Emlékszem a mai napunkra is és erre is — lassan
összeértette ajkát Uedáéval. — Tat-chan, van valami, amit
el szeretnék mondani.
Ueda könnyes tekintete egy pillanatra sem fordult el róla.
- A baleset napján mondtam volna el, és ha most nem mondom el,
akkor nem tudom mikor fogom. — Vett egy mély levegőt és
tekintetét belefúrta Uedáéba. — Nem tudom mikor, Tat-chan,
de idővel elkezdtem törődni veled. Tényleg nem tudom hogyan
történt, de mindig, ha látlak egy meleg érzés öleli körbe
a szívemet, akármit csináltál felkeltette az érdeklődésemet,
ahogyan jártál, ahogyan beszéltél és a mosolyod. Nem tudom
miért, de a mosolyod elég volt, hogy kibírjam az egész napot.
Csak a mosolygós arcod elég volt ahhoz, hogy jobbá tegye a
napomat. Először azt hittem, hogy csak valami kis dolog, ami el
fog múlni, de ahogy telt az idő, ez az érzés növekedni
kezdett, amíg meg nem értettem, hogy mi ez. — Ez alkalommal a
keze már Ueda arcát simogatta, remélve, hogy a következő
szavak meghallgatásra találnak.
- Tat-chan, szeretlek.
Ueda döbbenten nézett rá. Nem hitte el, amit hallott. Ez egy
álom? Kérlek Istenem, mondd, hogy ez nem egy álom!
Nem tudta mit tegyen, ezek voltak azok a szavak, amiket már
olyan régtől szeretett volna hallani Junnótól.
Junno Uedára nézett és látta a döbbent kifejezést az
arcán. Talán ő nem érzi ugyanezt... A
csendet elutasításnak vélte, így megpróbálta elfedni a
fájdalmát.
- Gomen. Nem tudom, hogy mit gondoltam. Csak azt hittem, felejtsd
el, én csak... - megmozdult, hogy felálljon az ágyról.
- Ne! — Ueda keze erősebben fogta meg Junno pólóját. — Ne
menj el, kérlek. Én csak... tudnád még egyszer mondani?
Junno elmosolyodott és kezei közé fogta Ueda arcát.
- Szeretlek, Tat-chan.
Az ajkuk egy gyenge csókban forrt össze. Junno szerette azt az
érzést, ahogyan Ueda ajkait érezte a sajátján. Nagyon puhák
voltak. A nyelve bebocsátást kért, és amint ajkai résnyire
nyíltak, azonnal behatolt a szájába. Amint az első ízek
elérték őt, elveszett. A nyelve végigsimított Uedáén,
élvezve az érzést, ami rabul ejtette. De ennyi nem volt elég.
Kezei elérték Ueda derekát és magához vonta, amikor
elmélyítette a csókot.
Ueda elveszett az érzésekben, minden alkalommal felnyögött,
amikor Junno nyelve hozzáért az övéhez. Érezte, hogy
hátradöntik és Junno a lába közé fekszik. Körülfonta a
kezét Junno nyakán és beletúrt a selymes hajba. Junno uralt
mindent, de Ueda nem bánta.
Junno szerette, ahogyan Ueda reagált. Csókokat nyomott az
állkapcsára és a nyakára, szívta a lágy bőrt, kis harapásnyomokat
hagyott a bőrén ott, ahol az ajkai megérintették. Hallotta,
hogy Ueda nyögdécsel és sóhajtozik. Mosolyogva folytatta
támadását, ahogyan a kezei bekalandoztak a póló alá,
haladva egyre feljebb a mellkasához, és elérkezve a céljához
hüvelykujjával megdörzsölte az egyik mellbimbót. Ueda
felnyögött és háta ívben megfeszült.
- Junno... még.
Még egyszer belecsípett Ueda nyakába mielőtt felült. Gyorsan
megszabadult a felsőiktől, ujjaival Ueda mellkasán lejjebb
vándorolt, míg meg nem érkezett a következő célpontjához.
Kigombolta a nadrágot, majd ujjait lejjebb csúsztatta a
cipzárig, de nem csinált vele semmit. Ueda remegett, ahogyan
Junno kezei tovább izgatták.
- Junno — nyögte -, ne gyötörj tovább.
Úgy döntött, hogy eleget tesz a kérésnek és levette a
nadrágját, vele együtt a bokszert is. Gyorsan levette a
sajátját is mielőtt visszatért volna Ueda lábai közé és
felnyögött, ahogyan csupasz testük egymáshoz ért.
Szenvedélyesen megcsókolta Uedát, nyelve mindent felfedezett.
Kezei elkezdték bebarangolni az alatta lévő testet, égő
nyomot hagyva ott, ahol megérintette őt. Beleharapott a fiú
alsó ajkába, csókokat nyomott a mellkasára, majd az egyik
bimbót az ajkai közé vette. Ueda felsóhajtott. Folytatta az
útját, csípte és nyalta a bőrt ott, ahol elhaladt.
Élvezettel hallgatta azokat a hangokat, amik Ueda száját
elhagyták. Figyelmen kívül hagyta Ueda félig merev
férfiasságát és tovább haladt a belső combjaira, harapta
és nyalta a bőrt, ami ajkához ért. Ueda nyögött és
sóhajtott, ahogyan Junno szája borzongást keltett végig a
gerince mentén, de többet akart, már majd megőrült.
- Onegai...
Junno szája lassan feljebb haladt, míg el nem érte
merevedését. Meleg lehelete megborzongtatta Uedát. Felnézett
és látta, hogy a fiú szemei csukva vannak, és az ajkát
harapdálja. Totálisan beleszeretett ebbe a látványba.
Figyelte Ueda arcát, ahogyan lehajtotta a fejét. Szájába
fogadta és a fiú felnyögött, majd megnyalta a száját. Ueda,
elveszve az élvezetben, amit Junno szája okozott, belemarkolt a
kispárnába, majd fellökte az ágyékát, hogy még többet
kaphasson, de két kéz visszatartotta, így csak nyöszörögni
tudott. Már túl sok volt neki, de még nem akart elélvezni,
mert szerette volna, ha együtt érhetik el a beteljesedést.
Összeszedve a maradék erejét, az egyik kezét elvette a
párnájáról és Junno fejére rakta.
- Junno... állj le... szeretném, ha...
Megértve, hogy mire gondol a másik felegyenesedett, és
körbenézett a szobában. Tekintete megállapodott az
éjjeliszekrényen, ami tele volt különböző krémekkel. Higgy
Uedában, hogy 20 üveg krémje van. Felkapta a hozzá
közelebb esőt, és rakott belőle az ujjaira. Egymás szemébe
néztek, miközben középső ujja elérte Ueda bejáratát, majd
beléhatolt. Hallotta, hogy a másiknak elállt a lélegzete,
miközben beljebb nyomta az ujját. Hogy elvonja a figyelmét,
Junno keze Ueda merevségére vándorolt és elkezdte rajta
húzogatni a kezét. Egy idő után Ueda újra elveszett az
élvezetben, miközben az ujjak kettőre szaporodtak benne, majd
háromra. Ueda elkezdett ellentétesen mozogni az ujjakkal, hogy
még több gyönyörhöz jusson. Junnot még jobban felizgatta ez
a látványt, így elvette Uedáról a kezeit, és a lábai
közé fészkelte magát, amint meghallotta, hogy a másik
csalódottan ellenkezik. Gyorsan bekente magát, majd Uedára
nézett.
- Tat-chan, nyisd ki a szemed. — Ueda kinyitotta és Junno a
kezei közé vette az arcát. — Biztos vagy benne, hogy ezt
akarod? Fájni fog.
Ueda nagyon boldog volt, hogy így aggódik érte, és átkarolta
Junno nyakát.
- Ezt szeretném. Ne aggódj, nem lesz semmi bajom.
Junno bólintott és férfiasságával behatolt Uedába, de amint
észrevette, hogy Ueda megmerevedik alatta, abbahagyta.
- Nem kell ezt csinálnunk.
- Nem, én akarom.
Tudta, hogy Junno nem fogja folytatni, ha látja, hogy fáj neki,
így addig ereszkedett lejjebb, míg Junno teljesen benne nem
volt. Junno csukott szemmel élvezte a szűk járat melegségét,
ami körülvette, de aztán hallotta, hogy a másik nyöszörög
fájdalmában. Kinyitotta a szemét, és látta, hogy Uedának
fáj, és könnyek csurognak le az arcán. Junno lehajolt, hogy
lecsókolja a kibuggyanó könnyeket, bocsánatkérően puszit
adott a homlokára, az orrára és az arcára. Vigyázott, hogy
addig ne mozogjon, míg Ueda megszokja az érzést. Megcsókolta,
hogy elfeledtesse vele a fájdalmat, de érezte, hogy lábak
fonódnak a derekára és Ueda megmozdította a csípőjét.
- Most már mozoghatsz.
Eleget téve a kérésnek, kihúzta magát a másikból, míg
már csak egy kis része maradt benne, majd újra beléhatolt.
Lassú tempóval mozgott, míg Ueda nyöszörgött. Amikor újra
előre mozdult megérintette Ueda prosztatáját, aki erre a
mozdulatra hátravetette a fejét és hangosan felnyögött a
kéjtől.
- Ott... még.
Junno Ueda csípőjére tette a kezét és felgyorsította a
mozgását. A lökései erősebbek lettek, de soha nem tévesztette
el azt a pontot, amitől Ueda majd’ megőrült.
- Junno... én mindjárt...
Egy kéz fonódott a férfiasságára és olyan tempóban
pumpálta azt, ahogyan Junno mozgott. Az egész teste remegni
kezdett, ahogyan érezte a gyönyör közeledtét. Hirtelen
minden elfehéredett, ahogyan elérte a csúcspontot, és a
hasára és Junno kezére élvezett.
Junno érezte, hogy Ueda összehúzódik körülötte, és
néhány lökés után ő is elélvezett Uedában. Kihúzta
magát belőle és fáradtan a másik mellé huppant az ágyra
vigyázva arra, nehogy az alacsonyabbra essen. Miközben egymás
mellett feküdtek, megpróbáltak nyugodtan lélegezni és
várták, hogy a szívük ne zakatoljon úgy, hogy majd kiessen,
arcukon boldog mosoly terült szét. Ueda Junnohoz bújt.
- Junno.
- Hm?
- Én is szeretlek.
Junno átölelte Uedát és mindketten boldogan aludtak el.
***
Már elmúlt 11 óra, mikor a négy KAT-TUN tag megérkezett Ueda
lakásához. Egyikük sem kapott hívást Uedától és kezdtek
aggódni. Csengettek és vártak, de semmi sem történt.
- Talán még mindig alszanak — találgatta Maru, Kame pedig
helyeselt.
- Jin, mit csinálsz?
- Ueda valahova ide elrejtett egy pótkulcsot. Egyszer láttam,
amikor nem volt nála kulcs. Valahol itt kellene lennie.
MEGTALÁLTAM!
- Shh. Baka, ne kiabálj. — Jin lebiggyesztett ajkakkal nézett
Kamera, de kinyitotta az ajtót. Mindannyian beléptek a csendes
lakásba.
- Talán már elmentek a kórházba. Jin, hova mész?
- Megnézem Junno szobáját — kinyitotta az ajtót, de senkit
sem talált bent. — Nincs itt, valószínűleg már elment.
Koki ez alatt hangokat hallott Ueda szobájából, így megállt
előtte. Gyorsan odahívta a többieket, kinyitotta az ajtót és
mindenki belépett a szobába. Amint pillantásuk az ágyra esett
megdermedtek. Junno és Ueda meztelenül feküdtek az ágyon, a
takaró csak a deréktájukat takarta el. Junno karja Ueda
derekán pihent, míg a fiú hozzá bújva aludt. Koki szólalt
meg elsőnek, jobban mondva, próbált.
- Ők most... akkor most... mi volt...
Aztán Jin: - Azt hiszem, biztosan mondhatom, hogy Junno
visszanyerte az emlékezetét.
Koki lelkesen bólogatott, majd felébredve a sokkból beszélni
kezdett.
- Most már elmehetnénk? Azt hiszem súlyos lelki sérülést
szereztem. Nem akarom ezt látni.
Jin sietősen helyeselt, míg Kame és Maru csak mosolyogtak az
ágyon fekvő párra.
- Gyerünk, hagyjuk őket aludni.
Koki és Jin kirohantak a szobából, Kame és Maru lassabb
tempóban követték őket. Kame becsukta maga mögött az
ajtót, és belépve a nappaliban Jint és Kokit a kijárati
ajtó előtt találta.
- Gyerünk, gyerünk, haza akarok menni. Kame siess.
- Maru, te is siess. Nem akarok tovább itt lenni. Gyerünk. —
Kame és Maru vigyorgott.
- Olyan gyerekek vagytok ti ketten. Lépjetek túl rajta. És
amúgy sem láttátok, amikor csinálták.
Mindketten elszörnyedtek, egyszerre fogták meg a kilincset, és
rohantak ki.
- SEMMI ROSSZ ELKÉPZELÉS. TÜNÉS! TÜNTESSÉTEK EL ŐKET!
Az ajtó csendben becsukódott és a lakás újra csendes lett.
***
Ueda szobájában Junno hangosan nevetni kezdett, míg Ueda
mosolygott.
- Hát ez marha vicces volt! Tat-chan láttad Koki és Jin
arcát? Micsoda képet vágtak — mondta Junno és egy
könnycseppet törölt ki a szeméből. Ueda felnézett Junnora.
- Tehát ezért húztad ránk gyorsan a takarót.
Junno rámosolygott és megcsókolta őt.
- Természetesen. Nem hagyhatom, hogy így lássák az én
Tat-chanomat. Csak én láthatlak így.
Ueda elpirult, miközben Junno átölelte őt. És még
engem hív Jin birtoklónak. De nem bánta, Junnoé volt
és boldog volt.
- És talán ez megtanítja őket, hogy mielőtt belépnek
valahova kopogjanak.
Ueda elmosolyodott és közelebb húzódzkodott Junnohoz,
miközben próbált visszaaludni, de kényelmetlenül érezte
magát. Felnézett Junnora.
- Azt hiszem fürödnöm kellene.
Elfordult tőle és felült. Felnyögött, ahogyan a fájdalom
megállásra késztette.
- Tat-chan, mi a baj? — kérdezte aggódva Junno.
- Fáj a fenekem — mormogta és elpirult. Junno nevetni kezdett
és Ueda egy jeges pillantást lövellt feléje.
- Ne nevess, a te hibád!
- Hai — mondta Junno és próbált nem nevetni. Aztán valami
az eszébe jutott. Felkelt és a karjaiba kapta Uedát. Ueda
felsikoltott és átkarolta Junno nyakát. — Mivel nem tudsz
egyedül zuhanyozni, segítek — mondta, miközben a fürdő felé
vette az irányt. Ueda elpirult, de nem ellenkezett. Erősebben
fonta körbe Junno nyakát és a vállára tette a fejét.
- Szeretlek. — Junno elmosolyodott és egy puszit adott a fiú
fejére.
- Én is szeretlek. Köszönöm, hogy mindig mellettem voltál,
Tat-chan. Nagyon szeretlek.
Mosolyogva tették meg az utat a fürdőszobáig. Tudták, hogy
az életük csak most kezdődik. Ez a kezdetük, és ez volt
nekik rendeltetve, így, egymás karjában. Junno tudta, hogy
szerelme a fiú iránt bármit kibír és Ueda mindig mellette
lesz tárt karokkal. Ez volt a kezdet.
» Vélemény
» Előző
» Következő
» Vissza a regény főlapjára
|
