köszöntő

Üdvözlök minden kedves erre járót a RISING SUN oldalon, mely az ázsiai pop és rock (japán, koreai, tajvani), dorama és film kategóriában írt történetek szentélye.

Kellemes időtöltést kívánok!


figyelmeztetés!

Kedves Olvasó!

Az oldal használatával tudomásul veszed, hogy:

A Rising Sun (rising-sun.hu) oldalon találkozhatsz olyan tartalommal, amely a 2021. évi LXXIX. törvény ("a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a gyermekek érdekében egyes törvények módosításáról") hatásköre alá tartozik (a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint homoszexualitást jelenít meg),

és elismered, hogy:
18 év feletti vagy és saját felelősségre folytatod az oldal használatát.

Az oldal slash/yaoi, ill. 18-as korhatárú történeteket tartalmaz. Ezen írásokat mindenki csak saját felelősségre olvassa!

Fanfiction = Rajongók által írt kitalált történetek.

Ezen az oldalon jelen esetben együttesekről, zenészekről.
Ezek a történetek fikciók, az írók játszanak a szereplőkkel.
Tudjunk különbséget tenni a valóság és az általuk kreált fiktív világ között.

Megkérek mindenkit, hogy a Rising Sunon olvasható írásokat ennek megfelelően kezelje.

Az oldal tartalmát, bármely részét engedély nélkül felhasználni, más oldalon közzé tenni tilos!
Minden egyes történet a szerző tulajdonában áll, felhasználásukhoz a szerző beleegyezése szükséges.

rising sun

születésnap
Birthday List

Sok boldogságot kívánunk! ^^


évforduló
Birthday List

Gratulálunk!


pályázat


Lezajlott:

2010

» Tavaszébredés

» Páratlan páros

2011

» Valentin-nap

2013

» Valentin-nap


látogatók
Flag Counter

Friss hírek

Olvasható a 38. fejezet:

Nanami Belle - Amilyenek voltunk

2022.03.09.


Ahogy ígértem, már olvasható is 22(!) rövid, egymástól független theGazettE történet:

sz_rami: Reita/Uruha szösszenetek

2022.03.08.



» Korábbi frissítések...


csevegőfal

Minden olyan névvel és névtelenül beírt bejegyzés törlésre kerül, ami sértő, személyeskedő hangnemű.


Random idézet


Idézet küldése

♫♪


GazettE írás, a SID - Uso című számának ihletésével. A megszegett ígéretek tengere közepén Kai tovább küzd, tovább tűr. De meddig? Miért? Kérdések ezre, de válasz sehol, és senki sem tudja megadni neki.

Ajánlott zene: http://www.youtube.com/watch?v=yUAX4dM67uo



Uso




Nem tudom, miért is adom meg magam neked mindig. Túl erős vagy. Túl lehengerlő, és túl könnyen eléred, amit akarsz. Lazán veszed az egészet. Sugárzik belőled a vagányság, és a magabiztosság. Lehet, hogy még irigyellek is érte, amiért olyan könnyedén bele tudsz taposni mások lelkébe. Amiért olyan határozottan ki tudsz jelenteni mindent.
De egyvalamit nem értek. És ez vet árnyékot az egész kapcsolatunkra, az összhangra, ami zenéléskor nem jelent problémát. Szavakkal mi nem értjük egymást. Te ütsz, én felfogom az ütést, és a szavaim süket fülekre találnak, vagy nem is engeded, hogy egyáltalán csak megközelítsenek.
Fogalmam sincs, miért gyűlölsz engem...


- Gyerekesek vagytok.

Ennyi volt Ruki reakciója, és visszatelepedett a számítógép előtti forgószékbe, hogy tovább folytassa a következő kislemez borítójának tervezését. Rágyújtott, és látni lehetett rajta, hogy mást már képtelen hozzáfűzni a dologhoz. Már beleunt abba, hogy békítgessen, hogy megpróbáljon Reita lelkére beszélni, és hogy bátorítsa Kait a harcra. Ha a dobos nyelni akarja a sok sértést, és megaláztatást, hát tegye. Ha Reita úgy dönt, hogy Kain vezeti le a felgyülemlett stresszt, hát tegye. Már belefáradt abba, amit két barátja művelt.
Uruha korántsem volt ennyire belenyugvó típus. Az általában jó kedélyű gitáros komor arccal fürkészte a szóban forgó két társát. Reita megint kötözködik. És Kai megint hagyja. Vagyis, jobban mondva reakcióképtelen. Már a kezdetektől így volt, de két éve végre eljutottak addig, hogy mindketten változtatni akartak ezen a helyzeten. És aztán Reita persze újra nekikezdett.
Most per pillanat, ami piszkálta a basszista csőrét, az történetesen a Kai által alkotott bentók tartalma volt. Szerinte Kai szántszándékkal tett vaszabit a szójaszószba, holott elvileg tudnia kellett volna, hogy Reita képtelen a csípős ételek fogyasztására.

- Inkább örülnél, hogy készített nekünk — sóhajtotta Uruha, és jóízűen a szájába tömött egy nagy adag rizst. Reita felhúzta az egyik szemöldökét, mintha Uruha legalábbis azt mondta volna, hogy tegnap a Holdon baseballozott a Lochness-i szörnnyel, és még nyert is.
- Jó étvágyat — mondta olyan gúnyosan, hogy az már fülsértő volt. — Én inkább a boltit preferálom. — És ezennel Reita ünnepélyesen letette a pálcikáit.
- Szerintem nagyon jó volt — jegyezte meg Ruki, aki már belapátolta a maga adagját, és kapott Kaitól egy hálás pillantást.
- Szerintem is finom — tette hozzá nyomatékosan Uruha.
- Érdekes ízlésetek van — jegyezte meg egy fintorral Reita.
- Sajnálom Reita — szólalt meg végre Kai is. — Akarod, hogy vegyek neked egyet? — Uruha szemei elkerekedtek, és csak azért nem ugrott fel csatakiáltással leütni a dobost, mert egyrészt tele volt a szája, másrészt meg a döbbenettől mozdulni sem bírt.
- Nem — közölte határozottan Ruki. Reita elvigyorodott.
- Ruki, gondolatolvasó vagy. — Mielőtt kilépett volna az ajtón, még ránézett a tanácstalan arcú Kaira, majd határozott léptekkel elhagyta a szobát.

Nem nagy dolgokról van szó. De a sok kicsi sokra megy, és már a legapróbb hülyeségeken is felhúzod magad. Kigúnyolsz, sértegetsz, megalázol. Én pedig fejet hajtok, hátha attól megenyhülsz, de nem. Te soha. Most már az is mindegy volna, ha életem végéig el kellene mindezt viselnem. Csak mondd el, hogy miért. Csak mondd el az okát. Esküszöm, annyi elég volna.

— * —

- Azt hittem, már sosem jön el ez a nap! — Uruha arcáról alig lehetett levakarni a széles vigyort, ami már percek óta ott ragyogott. — Végre összetartó bandának nevezhetjük magunkat!
Végignézett a lehajtott fejű Reitán, és a kikerekedett szemű Kain, aki a basszistára meredve próbálta feldolgozni annak nemrégiben elhangzott szavait. Reita békét ajánlott. Nem rögtön barátságot, csak békét. Kai lelkéről mintha egy többtonnás vaspántos lakat szakadt volna le, szárnyalni tudott volna. Annyi évi összetűzés-sorozat, nem egyszeri megalázás után végre Reita volt az, aki fejet hajtott, és bocsánatot kért.
Ruki ajkain elégedett-kedélyes mosoly játszott, Aoi megenyhült szemekkel fürkészte hol Kait, hol Reitát. Uruha a két békülőt hátba vágva karolta át őket, és rájuk nevetett.
- Mostantól már minden rendben lesz! — jelentette ki vidáman. — Fogjatok kezet!
Kai kérdő-félénken pillantott Reitára, aki azonban nem nézett rá. Már egy ideje el sem szakadt a padló bámulásától.

- Rendben — mondta végül mégis, amivel felülmúlta Kai számításait. A dobosnak meggyőződése volt ugyanis, hogy erre azért nem lesz hajlandó a makacs, és önfejű Reita.
Továbbra is kerülte a tekintetét, de kinyújtotta a kezét, és így tett Kai is. Abban a pillanatban, hogy a tenyereik összesimultak, Reita néhány rövid másodperc erejéig belenézett Kai szemeibe. Mély pillantása volt, fájdalmas, és bűntudat sugárzott belőle, valami megfoghatatlan félelem, és az a furcsa megmagyarázhatatlan fény csillogott benne, hogy hiba volt mindezt elkövetni. Kai próbálta megfejteni társa érzéseit, nem hallotta Uruha felszabadult megjegyzéseit, alig érezte, hogy a gitáros tenyerével összefogja a kezeiket, minden idegszálával arra próbált rájönni, Reita miért ajánlott békülést, ha azt kiáltja minden porcikája, hogy hiba volt. Reita viszont, ahogy megérezte Uruha érintését, mint akit áram rázott meg, elrántotta a kezét.
Uruha megütközve meredt rá, Kai aggódva.
- Azt mondtam, nem fogom bántani. Azt nem, hogy rögtön a nyakába is borulok — morogta magyarázatképpen a basszista, és ezzel Uruha arcára visszatért a vigyor.
- Ne haragudj, majd magad is rájössz, hogy Kai egy nagyszerű barát, és majd önként fogod megölelni.
Reita gúnyosan fújt egyet, mint aki egyáltalán nem hiszi, és elfordult, hogy visszatérjen egy székhez, és kezébe vegye a gitárját.

Akkor sem értettem, és most sem értem. Miért akartál megváltozni, miért akartál felhagyni a kínzásommal, miért nem akartál többé megsérteni? Mi vezérelt? Ötletem sincs. A szemeidből nem sikerült kiolvasnom a választ, túl jól, és túl mélyen rejtetted el az igazságot. A felszínt láttam. Mindig is azt láttam, talán mást nem is. Talán abban az egyetlen pillanatban néztél rám őszintén. Talán akkor, mikor kezet fogtunk két éve, talán akkor valódi volt a megbánás a szemeidben. De mit bántál? Hogy bántottál, vagy, hogy úgy döntöttél, nem teszed többé?

— * —

- Sajnálom! — Kai összecsapta két tenyerét, és meghajolt a többiek irányába. — Nem fordul elő többet, megígérem, igyekszem!
- Rendben — sóhajtotta Ruki. A próba, bármennyire is összpontosítottak, valahogy aznap egyikőjüknek sem ment valami fényesen. Uruha önmagát meghazudtolóan sokszor játszott fals hangokat, Aoi néha lemaradt, Ruki hangja bele-belecsuklott a magasabb hangokba, Kai pedig éppen ekkor felejtkezett meg a háttéréneklésről. Ruki épp bele akart kezdeni egy rövid kis biztatásba, hogy mindenkibe lelket öntsön, de mielőtt egyáltalán levegőt vehetett volna, Reita szólalt meg. Az egyetlen ember, aki nem hibázott aznap.
- Kai, igazán odafigyelhetnél, folyton csak bocsánatot kérsz, de az igyekezet szikrája sem látszik rajtad. — Reita szavai jegesen csengtek a kis helyiség fagyott csendjében. — Meg ne szólalj még egyszer, hogy sajnálod, mert torkig vagyok a sajnálataiddal — fojtotta belé a szót, mikor Kai válaszra nyitotta a száját. A basszista villámló pillantást lövellt felé, és ezzel elérte, hogy Kai csak lehajtsa a fejét, és megsemmisülten a kezébe vegye az ütőket.
- Reita, lehetnél toleránsabb is. Nem Kai az egyetlen, aki a megszokottól rosszabbul teljesít — jelentette ki erélyesen Uruha.
- De ez az igazság. Már épp haladtunk, és akkor elbénázza. Fájna neki, ha sikerülne végre hiba nélkül játszanunk?
- Igazságtalan vagy, Reita — mondta halkan Aoi. — És emlékezz, ho...
- Ne emlékeztess! — szakította félbe éledő dühvel Reita. — Képtelen vagyok így betartani! — Reita leakasztotta a nyakából a basszusgitárt, és kisétált az ajtón, hogy aztán rágyújtson.
- Ne aggódj, csak feszült — tekintett vigasztalóan Uruha Kai felé, aki lehajtott fejjel szorongatta még mindig az ütőket.
- Nem, igaza van — motyogta csendesen Kai. — Már minden egyenesben volt, én pedig elrontottam. Talán tényleg lehetetlen így megállni, hogy beszóljon. Hiszen — feltekintett, és Uruha hitetlenkedő szemeibe nézett —, én adok neki okot rá. Saját magam rontom a barátságunk esélyeit, miért várhatnám el, hogy néma maradjon?
- Kai — szólalt meg váratlanul Ruki. Nem igazán szokott részt venni a két barátja közötti konfliktusban, inkább kívülről szemlélt mindig is. — Hallottad már azt a kifejezést, hogy kóros önvádló? — Megvárta amíg Kai megrázza a fejét. — Akkor most elmondom neked, hogy ez vagy te. Olyan dolgokért is magadra vállalod a felelősséget, amikről nem is tehetsz, vagy nem is te vagy a hibás. Fel sem tűnik neked, hogy Reita egyre másra szegi meg az ígéretét? Hogy egyetlen alkalommal sem volt képes tartani a száját? — Ruki legalább olyan vádlón nézett rá, mint az imént Reita. De a két szempárban a vád oka más volt, másmilyen volt a villanás is. — Nem mondom el többet, de ha te nem állsz ki magadért, ez nem fog változni.

Nem tudhatod, miért bántalak, és alázlak meg mióta csak megismertelek. Nem is akarom, hogy megtudd, és nem is fogod. Nem hullhat szét a csapat az én önfejűségem és önzőségem miatt. Azt sosem bocsátanám meg magamnak. Maradt hát ez az út, ez az egyetlen, ami még járható, hogy ne következzen be olyasmi, ami tilos.
Régen volt, de talán még benned is él az emlék, hogy nem a legelső másodperctől gúnyoltalak ki, és szemétkedtem veled. Mikor megismertelek, még elvarázsoltál, még képtelen voltam ártani neked. Aztán belegondoltam, mi lesz a jövőben. Mi lesz, ha te is beleesel abba a hibába, amibe én is. Rettegni kezdtem, hogy emiatt szétesik a banda, ami az életet jelentette számomra, a zenét, ami az éltető levegőt.
Számomra nem volt kérdés, hogy csak hónapok kérdése, és beléd szeretek. És ha én akarok valamit, megszerzem. Legyen ez tárgy, ember, vagy érzés. És te ugyanúgy viszonoztad volna egy idő múlva.
Ez helytelen.
Ez megöli a bandát. Ezt pedig annak árán előztem meg, hogy egy gyűlöletes álarcot húzva tartottalak távol magamtól, tartottam távol magam tőled. Azt akartam, hogy gyűlölj, úgy könnyebb lett volna. De te nem gyűlölsz, még csak vissza sem adod, amit tőlem kapsz, én pedig élhetek a gyilkos bűntudattal, hogy olyasvalakit teszek tönkre, aki a legkevésbé érdemli meg.
Mégsem bántam meg a döntésemet. Ennek így kellett lennie. És ha ez örökké így fog maradni, akkor sem mondom el a titkom. Akkor a banda egy marad.
És ki vagyok én, egy senki, hogy széttörjem ezrek mosolyát? Hogy ezer meg ezer szempárból fakasszak végtelen könnypatakokat? Hogy ezrek reményét, és boldogságát tegyem tönkre? Nem, nem vagyok annyira önző. A rajongók arcát látva, minden koncerttel erősödik bennem az érzés, hogy helyesen döntöttem. Azokra az órákra elfelejtek minden rémes dolgot, amit valaha veled tettem, és olyankor könnyű lesz a lelkem.
Hidd el, mindenkinek jobb ez így.


Ígérd meg még egyszer. És még egyszer. És szegd meg. Szegd meg még egyszer. Ezerszer. Úgy mondd, hogy elhiggyem, hogy megint vakon megbízzak abban, hogy ezúttal talán más lesz, hogy ezúttal talán tényleg meg fogod próbálni. Hogy most más lesz, mint többszáz másik üres ígérettel ezelőtt. Hogy ez alkalommal valóban komolyan gondolod. Aztán gúnyolj ki, sérts meg, tedd hazugsággá a szavaidat, hogy aztán újabb hazug ígéretet fogadj.
Hazudj még. Olyankor, abban az egy percben újra bízni kezdek, remény gyullad bennem, hogy lehetünk még mi is barátok egyszer.
Aztán rájövök; sosem voltunk, és sosem leszünk. Te döntöttél így. És ki vagyok én, hogy a te vasakaratoddal dacoljak?
De mikor békét ajánlasz, százezredszerre, olyankor boldog vagyok. Ezért ígérj még.
Hazudj még.

» Vélemény







Template by: Candy Shop | Rising Sun (c) 2022