Nos, íme első yaois ficem, ami mindjárt megérdemel egy
18–as karikát. Remélem tetszeni fog.
Cím: Vihar
Páros: JinRu
Korhatár: 18+
Megjegyzés: ide most azt kell írni, hogy ők
nem a tulajdonaim?Sajna nem. Másoké, de nekem így is jó. Első
ilyen ficem, a kommenteket szívesen fogadom, csak nyugodtan
kritizáljatok. :) Remélem nem lett túl nyers vagy
tudomisénmicsoda. Még most sem hiszem el, hogy ezt én
írtam... Jó olvasgatást! *nagyon fél*
Vihar
Nakamaru
arra ébredt, hogy dörög az ég. Álmosan kinyitotta a szemét
és körbenézett a sötét szobában, amit csak az ablakon
beáradó holdsugár világított meg egy kicsit. Felkapcsolta az
éjjeliszekrényén lévő kislámpát miközben felült és
oldalra nézett. Jin békésen aludt mellette, mit sem törődve
azzal, hogy kint nemsokára nagy vihar lesz.
Maru úgy érezte, hogy kiszáradt a torka, így elindult a
konyhába, hogy a hűtőből kivegyen egy üveg hideg
ásványvizet. Közben benézett a szobákba, hogy becsukja az
ablakokat, nem akarta, hogy valami elázzon. A lakásban így is
fullasztó meleg volt, így még jobban az lesz.
Sóhajtott egy nagyot miközben kiöntött egy kis vizet és
megitta. Jól esett a torkának a hűs folyadék. Mostanában
annyira meleg volt, hogy el sem tudta képzelni, hogy eddig
hogyan tudták ezt elviselni. Persze a JE épületében voltak
légkondik, így próbálták számukra elviselhetőbbé tenni a
hőséget. De amikor kijönnek onnan és hazaérnek a lakásba
nem várt rájuk más csak füllesztő meleg.
Maru elgondolkodva öntött még egy kis vizet a pohárba, majd
visszatette az üveget a hűtőbe és a pohárral a kezében
elindult visszafele. Jin még mindig aludt, nehéz őt felébreszteni,
szeret aludni. Maru elmosolyodott, ahogyan szerelme arcára
nézett. Olyan békés és nyugodt. Vajon miről álmodhat?
Maru az ablakhoz lépett, hogy azt is becsukja, de amint
megérezte a befelé áradó hűvös levegőt meggondolta magát.
Az ablakpárkányra könyökölt és élvezte, ahogyan a levegő
egy kicsit lehűsíti meleg testét. Csak egy alsónadrág volt
rajta, de a legszívesebben attól is megvált volna, hiszen az
is csak melegítette. Sóhajtott még egyet és nézte a távoli
villámokat. Rendes esetben ilyenkor bebújt volna a takaró
alá, hiszen nem szerette a viharokat, de most nem volt egyedül,
így nem félt. Elmosolyodott. Nem volt egyedül. Hát igen,
mióta is? Cirka fél éve. De ez a fél év többet adott neki,
mint eddigi élete. Jinnel olyanok voltak, mintha megtalálták
volna a lelkük másik felét. Megértik egymást, segítenek a
másiknak, mindent meg tudnak beszélni. Kell ennél több?
Jin a fényre kelt fel. Hunyorogva látta, hogy Maru oldalán ég
a lámpa és rögtön észrevette a poharat is, ami este, amikor
mentek lefeküdni, még nem volt ott. Lustán a másik oldalára
fordult és ekkor pillantotta meg kedvesét az ablaknak
támaszkodva. Lassan felült, hogy ne zavarja meg az
elmélkedésében, mert az biztos volt, hogy Maru nagyon távol
van a gondolataiban. Jin figyelmesen nézte a fiút. Látta, hogy
mosoly terül szét az arcán, ezért ő is elmosolyodott. Mire
gondolhat? Csak egyféleképpen tudhatja meg.
Óvatosan felállt és settenkedő léptekkel szerelme mögé
sétált. Ő is megérezte a beáradó hideg levegőt és egy
kicsit megborzongott. Maru feje mellett látta, hogy vihar
készülődik. Kaján vigyor terült szét az arcán, miközben
karját a srác dereka köré fonta. Érezte és látta, hogy
Maru megrázkódik, így gyorsan adott az arcára egy puszit.
– Csak én vagyok az.
– Jin… megijesztettél.
– Ne haragudj, Yuu–chan, nem akartam.
– Felkeltettelek?
– Nem. Mért állsz itt?
– Jól esik a hideg. Bent olyan meleg van.
– Régóta állhatsz itt, mert a tested hideg.
– A tied meg meleg —
nevetett fel. De jó érzés volt. Elöl hideg, hátul meleg.
Elengedte a párkányt és kezeit Jin kezére tette és jobban
belesimult az ölelésbe. Becsukta a szemét és érezte, hogy a
fiú a vállára teszi az állát és a fejét az övéhez rakja.
Ezek a pillanatok voltak a legédesebbek a kapcsolatukban.
Szerette, ha Jin semmi ok nélkül megölelte vagy csak egyszerűen
fogta a kezét, ha TV–t néztek. Persze vannak ennél még
édesebb pillanatok is.
Jin, mintha kitalálta volna a gondolatát belecsókolt a
nyakába. Maru sóhajtott egyet és jobban oldalra döntötte a
fejét, hogy Jin nagyobb területet érhessen el. Szerette azokat
az ajkakat a bőrén, amik lángra tudták őt lobbantani.
Szerette, mert tudta, hogy szeretve van.
Eközben Jin egyik keze elkezdett felfelé vándorolni Maru
hasán, ezzel megborzongtatva a fiút. Maru érezte a meleg
ujjakat hideg bőrén, ezzel teste újra felhevült. Kezét
felemelve beletúrt Jin hajába, aki ezt újabb csókokkal
viszonozta. Megfordult, hogy szerelme szemébe nézhessen.
Karjaival átkarolta Jin nyakát, míg Jin a derekánál fogva
ölelte magához. Jin közelebb hajolt, így az orruk összeért.
Halkan nevettek, majd Jin lágyan megcsókolta Nakamarut. Amint
érezte az ajkakat ajkain becsukta a szemét és átadta magát
az érzésnek. Nem sietett a csókkal, lágy volt és lassú. Nem
kell semmit sem elsietni.
Ekkor dörrent egy nagyot az ég és Nakamaru összerezzent.
Megszakította a csókot és közelebb bújt Jinhez, aki még
jobban magához ölelte.
– Félsz? — súgta a fülébe. Maru csak megrázta a fejét.
— Nem úgy tűnik — búgta egy mosollyal az ajkán a
nyakába. — Gyere — mondta, és az ágyhoz vezette kedvesét.
Ráfeküdtek, és Jin még ekkor sem engedte el Marut. Tudta,
hogy a fiú fél a viharoktól, noha nála ez pont ellenkezőleg
hatott. Ha vihar volt nem tudott parancsolni a testének,
ilyenkor mindennél jobban vágyott a partnerére. Mint most is.
Maru tudta ezt és nem bánta. Tudta, hogy mi fog következni és
odaadóan viszonozta Jin újabb csókját, ami már valamivel
hevesebb volt, mint az előző. Nyelvük szapora táncot járt a
másikéval, miközben Jin Marut a hátára fordította. Egy idő
után megtörte a csókot és apróbb csókokat lehelt Maru
nyakára, majd kulcscsontjára, mellkasára, míg egyik keze
szerelme oldalán vándorolt lefelé. Maru sóhajtott, ujjait Jin
hajába fúrta, másik kezével pedig a hátát simogatta. Egy
halk nyögés hagyta el ajkát, amikor Jin az egyik
mellbimbóját kezdte el kényeztetni. Önkéntelenül is erősebben
túrt bele a hajába és fejét hátralökte. Jin eközben
nyelvével masszírozta a bimbót, majd mikor érezte, hogy az
már megkeményedett lágyan beleharapott, majd átment a
másikra, hogy ugyanezt tegye vele.
Maru ekkor már semmit sem érzett az ablaknál átélt hűsítő
pillanatokból. Teste lángolt és érezte, hogy Jiné is. Egyre
hangosabban nyögdécselt Jin karjaiban és egyre gyorsabban
vette a levegőt. Jin, miután végzett a másik bimbóval is,
csíkot húzva a nyelvével lejjebb haladt, míg el nem érte
Maru nadrágját. Ott belecsókolt a bőrébe és lehúzta
kedvese nadrágját, majd az ágy mellé dobta. Pillantása
Nakamaru férfiasságára esett, ami ágyékán meredezett.
Belenézett Maru szemeibe és látta benne a szerelmet, a
vágyat, ugyanazt, amit most ő is érzett.
– Jin… – búgta rekedten Maru és Jin tudta mit akar ezzel
mondani. Közelebb hajolt hozzá, apró puszikat adott combja
belső oldalára, ami csak még tovább növelte vágyát.
Végül ajkai közé vette férfiasságát és lassú
mozdulatokkal fel–le mozgatta rajta száját. Maru hátravetette
a fejét és a lepedőt markolta, miközben mély sóhajok
hagyták el ajkait, olykor szerelme nevét suttogva.
Ekkor kezdett el esni az eső. Sűrűn és keményen csapódott
az aszfaltra. Hangja valamelyest elnyomta Nakamaru nyögéseit,
aki egyik kezét Jin hajába fúrta. Jin felnézett rá és
nagyot dobbant a szíve. Gyönyörű. Ezt gondolta,
amikor ránézett. Marunak csukva volt a szeme, ajkai félig
nyitva, arcvonásai pedig a kéjt tükrözték, miközben arca
vörösen égett. Majd kinyitotta a szemét és egyenesen Jinre
nézett. Jin felhajolt, hogy adjon neki egy csókot. Maru ezt
kihasználva Jin nadrágja után nyúlt és megpróbálta
leráncigálni róla. Jin belemosolygott a csókba és segített
szerelmének a műveletben. Mikor már rajta sem volt semmi
ágyékát Maruéhoz nyomta, és mindketten belenyögtek a
csókba, majd lihegve szétváltak.
– Jin…
– Hmm…?
– Kérlek… akarlak…
– Én is téged —
lihegte, majd újra megcsókolta őt. Eközben Maru egyik lábát
átemelte a derekán, majd az éjjeliszekrényen lévő tubusból
kent az ujjaira egy keveset és szerelme nyílásához emelte az
ujjait. Kicsit masszírozta a környékét, majd egy ujjal
belehatolt. Maru felnyögött és félrefordította a fejét.
Mikor Jin érezte, hogy Maru már megszokta az érzést újabb
ujját nyomta bele, majd egy harmadikat is, közben kényeztette
Marut, aki egy idő után már hangosan nyögött a kéjtől.
– Ah… Jin…most… – kérte. Jin is érezte a kéj hullámait
és eleget téve a kérésnek izgalmával Maruba hatolt, aki
felnyögött az érzéstől. Jin is felnyögött, élvezte az
érzést, ahogy Maru teste körbeöleli férfiasságát.
Tökéletesen illettek egymáshoz. Jin egy ideig lihegve élvezte
az érzést, majd lassan elkezdett ki–be mozogni Maruban. Minden
egyes mozdulatnál mindkettenfel nyögtek és egy idő után Maru
mindkét lábával körbeölelte Jin derekát, így még
közelebb kerültek egymáshoz. Jin Maru nyakát csókolta, apró
harapásokkal foltot hagyott a bőrén, míg Maru Jin hátába
kapaszkodott, körmeit finoman belemélyesztve a bőrébe. Kis idő
elteltével Jinnel ellentétesen kezdett el mozogni, így a két
test jobban érintkezhetett. A nyögéseik betöltötték a
szobát, miközben kint még mindig sűrűn esett az eső, dörgött
és villámlott.
Maru éppen akkor nyitotta ki a szemét, amikor egy villám
fénye megvilágította őket. Egy pillanatra két okból sem
kapott levegőt: az éles fényben Jint látni, ahogyan fölötte
izgatta őt, minden levegőt kivett belőle. Aztán az érzés,
ahogyan Jin férfiassága érintette azt a pontot a testében.
Innentől fogva nem tudta magát türtőztetni. Vonaglott Jin
ölelésében, nyögések és sóhajok hagyták el a száját,
miközben a távolban hallotta, hogy Jin is ugyanezt teszi.
Mikor érezte, hogy már nem sokáig bírja Jint egy csókba
vonta bele, aki kezével Maru izgalmát kezdte el kényeztetni.
Ő sem bírta már tovább. Vadul csókolta Marut, szinte az
összes levegőt elvette mindkettőjüktől. Mikor megtörte a
csókot, Maru egy hangos kiáltással, ami a neve volt,
elélvezett. Teste ívben megfeszült, Jin hátába karmolt és
gyorsan szedte a levegőt.
Jin, amint megérezte Maru összehúzódását, pár pillanat
múlva ő is a csúcsra ért és egy–két döfés után pihegő
szerelmére omlott. Érezte Maru szívverését, a lélegzetét a
bőrén és a karokat, amik körbefonták őt. Érezte, hogy
lassan ernyedni kezd és megcsókolta kedvesét, aki eleresztette
a derekát, így Jin lassan kihúzta magát belőle és mellé
feküdt. Mindkettejük teste gyöngyözött az izzadságtól és
a hűs levegő, ami a még mindig nyitott ablakon keresztül
beáramlott, lehűsítette őket. Maru egy kicsit reszketve közelebb
bújt Jinhez, aki fogta a vékony takarót és magukra húzta.
– Így jó lesz? Nem fázol már? —
kérdezte kedvesen álmos szerelmétől, aki megrázta a fejét
és gyengéd csókot nyomott Jin ajkára.
– Aishiteru, koi–bito elhúzott onnan
— súgta halkan, miközben egy halovány mosoly tűnt fel az
arcán. Jin elmosolyodott és egy puszit nyomott a homlokára,
miután pár tincset.
– Aishiteru, Yuichi — válaszolta ő is halkan, majd nem állta
meg, hogy ne kérdezze meg. — Ugye nem is olyan rosszak ezek a
viharok?
Nakamaru
halkan felnevetett.
– Veled a legjobb.
Pár perc múlva már nem hallotta a kint tombló vihart, csak
Jin meleg ölelését érezte a teste körül.
» Vélemény
|