Névtelen Normál lap
Van, amire nincs bocsánat...
Fandom: Suju
Páros: Siwon/Hankyung említés szintűnél picit több Heechul
Korhatár: 18
Figyelmeztetések: Slash
Egyéb: Nem valami vidámos...
Ajánlás: Mindig SuJu fangörl
és abszolút SiHan mániás Kasei–nek, és örökké bátorító
bétámnak Avénak. Köszönöm lányok <3
Névtelen Normál lap
Van, amire nincs bocsánat
Hankyung nem tombolt. Már nyugodtan vette tudomásul a
látványt, ami elé tárult. Ha egy barátját látná így, nem
zavarná. Ha a szeretőjét, akkor sem. De az az ember, aki a
közös ágyukban éppen szenvedélyesen nyögve meglovagolt
valakit a szerelme volt, akiért az életét adta volna. Nem ez
volt az első eset, hogy így találta Heechult. Biztos volt
benne, hogy ha hagyja ezt, akkor nem is az utolsó.
Lecövekelt az ajtóban és meg sem tudott mozdulni. Egy
mellkas ütközött a hátának. Nem fordult meg. Pontosan tudta,
hogy Siwon az. Eleinte ő volt a betolakodó, a gonosz, aki
ugyanannyi helyet nyert el a Hercegnő szívében, mint Siwon. De
egy szinten egyikük se bánta. Ők hárman működtek, de
mostanra Heechulnak már nem volt elég semmi.
– A francba! – Pillantotta meg őket Cindarella alkalmi
partnere. Ő nem káromkodott, lassan lazán hátrafordult és
mosolyogva kérdezte szerelmeit:
– Beszálltok fiúk?
Hankyung teste megfeszült és ugyan sohasem jutott volna
eszébe, hogy bántani tudná azt a gyönyörű lényt, de ahogy
mosolygott rájuk, azt érezte, hogy örök életre el akarja
csúfítani a bájos arcot, nem akarja többet hallani a
nevetését, amitől régen szebb volt egy nap. Gyűlölte
Heechult úgy, mint soha senkit.
Két erős kar fogta meg.
– Menjünk innen… – súgta oda Siwon, majd szinte
elráncigálta barátját az ajtóból. El, messzire a
lakástól, messzire a ribanccá lealacsonyodott örök szerelemtől.
– Nem tudom elhinni… nem… megígérte, hogy soha többé…
Siwon megígérte! – Hankyung lehúzta a whiskyt. Reszketett a
keze és egész testében remegett. A földhöz vágta a poharat.
Siwon szomorúan nézte barátja tehetetlen dühét. Mögé
lépett, mellkasával teljesen a másik hátához simult és
átkarolta. Hankyung izmai görcsösen feszültek meg az
érintéstől, mire Siwon erősebben szorította, egészen addig,
amíg barátja ernyedten dőlt hozzá.
– Sajnálom…
– Neki kéne sajnálni, de nem teszi. Vagy ha igen, az nem ér
semmit… ugyanúgy megteszi újra és újra – szembefordult
barátjával, aki egy pillanatra hátrahőkölt a már–már őrült
lángtól Hakyung szemében. – Nem voltál elég neki,
megszerzett engem. Én voltam az új játék. Nem voltam elég,
visszaédesgetett magához téged. Így együtt imádott minket.
És tudod mit? Én is szerettem így élni. Erre mindenféléket…
nem… Siwon ezt nem bírom. Nem tudok neki megbocsájtani. Nem
megy többé – egyre nehezebben vette a levegőt, a sírás
szélén állt, de tartotta magát inkább, egyre jobban
szorította Siwon vállát.
– Nem kell neki többé megbocsájtanunk.
– Szeretem…
– Én is. Jobban, mint bárkit a földön, de ettől nem jobb
neki. És nekünk se.
– De mi lesz vele nélkülünk? Nem fog enni, nem tudja kezelni a
mosógépet és elfelejt aludni… – Siwon mosolyogva simogatta
meg Hanykung arcát. Nem ő lenne, ha nem azokban a pillanatokban
is, amikor el akarja hagyni Heechult, a Hercegnőért aggódna.
– Itt az ideje, hogy felnőjön. – Átölelte legjobb barátját,
aki hálásan fogadta a gesztust. Siwon ölelését legalább
annyira szerette, mint Heechulét. Mind a kettő olyan érzés
volt, mint hosszú út után hazaérni. És ez az út, nagyon
hosszú volt most.
– Maradhatok itt amíg…
– Persze!
– Segítesz holnap elköltözni?
– Igen – Siwon eltolta magától annyira Hankyungot, hogy meg
tudja csókolni.
Nem volt vad szenvedély a csókjukban. Nem olyan volt, mint
Heechullal, ő volt a hármójukat összekötő tűz, de a barátság
és a szeretet működött közöttük Cindarella nélkül is.
– Nem tudom, mi lenne, ha te nem lennél velem…
– Én sem tudom, hogy velem mi lenne… – Siwon eldobta a
magabiztosság álarcát és megtörten nézett barátjára.
Hankyung szomorúan figyelte a mindig erős és magabiztos
Siwont. Hihetetlen, hogy egyetlen ember ennyire tönkre tudta
tenni mind a kettejüket.
– Itt vagyunk egymásnak – mondta Hankyung és összefűzte az
ujjait Siwonéval. Mosolyogva fogadta a kézszorítást.
– Menjünk aludni…
Nem történt köztük semmi azon az éjjelen. Csak egymással
szembe feküdtek az ágyon, a másik kezét szorítva, mintha
attól biztos lenne, hogy a darabokra esett boldog világukból
valami még megmaradt. Már hajnalodott mikor végre elaludtak.
Az ébredés volt a legfurcsább. Bár a kapcsolatukban
hárman voltak Siwon mégsem aludt mindig velük, de ha így
tett, akkor meg volt a reggelnek egyfajta rituáléja. Heechul
ébresztette őket, aki mindig közöttük feküdt. Vékony
kecses ujjait ráfonta félig merev férfiasságukra, és lassan
elkezdte masszírozni. Ezt addig lassan tette, amíg a két fiú
teljesen fel nem ébredt, szájukkal nem találták meg a
nyakát, mellbimbóját – tökéletes szinkronban –, kezük pedig
nem kúszott merevségéhez. Innentől gyorsított a keze
mozgásán és végül nagyon hamar elmentek mind a hárman. A
Hercegnő utána visszafeküdt a puha ágyba és elküldte
Hankyungot reggelit készíteni, Siwont pedig kávét főzni.
Valahogy a két fiú sohasem haragudott Heechulra. Vidáman
szorgoskodtak a konyhában, néha játékosan puszit nyomva a
másik vállára vagy nyakára. Nagyon ritkán csókolóztak
úgy, hogy Heechul nem volt velük…
De már nem volt, és amikor Hankyung felébredve félig
Siwonra csavarodva találta magát, egy jelentőségteljes
reggeli merevedéssel, hirtelen nem tudta mit kéne tennie.
– Jó reggelt – kapott egy csókot a nyakára az álmosan
pislogó Siwontól. Beleborzongott, és akaratlanul is még
közelebb fészkelte magát.
Siwon elmosolyodott és kezét maguk közé csúsztatva megfogta
Hankyung férfiasságát.
– Nem… – Siwon meglepetten húzta fel a szemöldökét a
tiltakozást hallva.
– Nem…?
– Nem tudom, hogy ez jó ötlet–e.
– Az ilyesmiben én szoktam nem biztos lenni, és te szoktál
ugyan olyan gátlástalan lenni, mint Ő…
Már a Heechulra való utalás is úgy vágott végig
Hankyungon, mintha Siwon kezében ostor lett volna. Pedig
Siwonnak igaza volt. Hankyung volt az, aki minden gátlásosság
nélkül ment bele a hármasba. Minden szempontból. Hiába
próbálta maga előtt bizonygatni, hogy csak azért engedte
magába Siwont, mert Heechul látni akart Siwon arcát, ahogy
valaki másban mélyed el. Valójában egész egyszerűen
élvezte.
– Te nyertél – mondta Hankyung szomorúan elmosolyodva, majd
a hátára gördült és magára húzta Siwont.
– Azért én nem egészen erre…
– Én viszont igen. Kérlek – Hankyung olyan szomorúan mondta
azt a kérleket, hogy Siwon nem tudott neki nemet mondani. Amúgy
se nagyon ment neki ez a szó, de két ember volt, akinek
egyáltalán nem tudta kimondani.
Az első, ami átfutott az agyán, hogyha innentől kezdve
Heechul helyett Hankyung fogja érzelmileg terrorizálni, akkor
inkább hagyja a fenébe az egészet, de aztán a csípőjére
kúszó ujjak, a pizsama nadrágon keresztül hozzápréselődő
forró férfiasság elfeledették vele a gondolatait.
Hankyung teljesen átadta magát Siwonnak. Nem figyelt
semmire, próbálta kikapcsolni az agyát, csak szorította
legjobb barátja karját. Mégis, abban a pillanatban, amikor
végre Siwon beléhatolt, eleredtek a könnyei. Nem a
fájdalomtól, azt már megszokta. Eszébe jutott, hogy mi
mindent hagy maga mögött ezzel. Végigfutott az agyán, ahogyan
Heechullal párnacsatáznak, a másik kócos haja reggelente, az
aranyos kis nyöszörgés, ahogy örül annak, amit főzött
neki. Zokogva kapaszkodott barátjába, aki szorosan tartotta,
és Siwon örült annak, hogy nem látja az arcát Hankyung, mert
most ő sem tudta visszatartani a könnyeit.
Úgy költözött el Hankyung a lakásból, hogy Heechul nem
volt otthon. Direkt így tervezték, egyikőjük se akart
találkozni vele. Kétszer megbocsájtottak mind a ketten.
Harmadszorra már nem bírták.
Este csörgött Hankyung telefonja. Yunho volt az.
– Igen?
– Bocs a zavarásért Hankyung–ah, de el tudnád magyarázni
értelmesen, hogy mi történt, mert van egy zokogó Heechulunk,
aki két bőgésroham között annyit mondott, hogy mire hazaért
eltűntek a dolgaid, meg Siwon váltás ruhája… – nem volt
mérges a hangja, sem számon kérő. Ugyanolyan nyugodt volt,
mint mindig, ami két dolgot jelenthetett: vagy borzasztóan
haragszik, amiért Heechult bántották, vagy maga se tudja, mit
érezzen.
– Yunho–shii nagyon sajnálom, de kérdezd meg inkább azt a
kurvát, aki most nálatok bőg, hogy mégis ki volt az a
szemrevaló ifjú, akin tegnap lovaglóleckét vett – Hankyung
hangja hideg volt.
– HEECHUL! – üvöltött fel Jaejoong a telefon másik oldalán.
– Én csak… – hallották Heechul hangját.
– Oh, ezek szerint ki volt hangosítva – mondta Hankyung.
– Ki ám… fiúk, sajnálom, ami történt.
– Hát még mi.
– Gondolom, nem szeretnétek…
– Beszélni vele? SOHA! – Hankyung ismét mérges lett, eszébe
jutott a hátrahajtott fej a hosszú haj, ahogy izzadtan tapad a
tarkóhoz, a mosoly… "Beszálltok fiúk?" . Remegett
a keze, és úgy szorította a készüléket, hogy Siwon attól
félt, eltöri.
– Sajnálom Yunho, én vagyok az Siwon. Azt hiszem, Hankyung most
jobb, ha nem…
– Te szeretnél vele beszélni?
– Sajnálom, de én se. Vigyázzatok rá, mi már nem tudunk.
– Megértem. Sajnálom.
– Jó éjt Yunho!
– Jó éjt.
Hankyung csak nagyon nehezen tudott megnyugodni. Mikor végre
sikerült, ismét Siwon karjai közé menekült, de Siwon nem
bánta, ő is pont olyan zaklatott volt, mint legjobb barátja.
Egy dologtól tartottak csak, a másnapi próbától. Ha
akarták, ha nem, szembe kellett nézniük Heechullal, amire nem
tudták hogyan fognak reagálni.
Reggel hatalmas napszemüveg és sapka alá rejtőzve mentek
be próbára. Utolsónak érkeztek, Kangin ordított is velük
egy sort a késés miatt, de így legalább Heechul nem tudott
velük beszélni, mert azonnal kezdeni kellett.
Az ebédszünetig nem is volt gond, akkor azonban nem tudtak
elég gyorsak lenni, és Heechul elkapta a karjukat.
– Kérlek, beszéljük meg.
– Vedd le rólam a kezed – mondta mérgesen Hankyung.
– Hagyjátok ezt abba, nem megfelelő a pillanat – maradt meg még
mindig a józan észnél Siwon.
– ÉS?! És ha megtudják, akkor mi van?! Tudták jól mi van
köztünk, most majd azt is megtudják, hogy vége. Ha pedig
tudni akarják, miért, kérdezzék az együttes ribancát.
Mesélj! Hányan voltak meg neked rajtunk kívül?!
– Hankyung… – suttogta Leeteuk. A dühös tekintetű, hangosan
üvöltöző férfiban nem tudta felismerni a csöndes bohócot,
aki mindig ügyetlen és mindig mosolyogva tűri Heechul legcsúnyább
hisztijeit is.
– Sajnálom, kérlek, sajnálom, bocsássatok meg nekem, kérlek…
– Heechul szívet tépően zokogott. Hankyung folyamatosan ismételgette
magában, hogy gyűlöli ezt az embert. Mégis a kezét
nyújtotta felé és átölelte. Intett Siwonnak, hogy tegye
ugyan ezt. Ő szemből ölelte Cindarellát, míg Siwon a
hátához simult hozzá.
– Nem tudom, miért, nem tudom, annyira szeretlek benneteket, nem
tudom…
– Heechul, mi is szeretünk téged. Mintha kitépnék a szívem,
de van, amire nincs bocsánat… Ujjait összefűzte Siwonéval,
így nyertek erőt egymásból.
Hankyung lehunyta a szemét. Amikor először kapták rajta
Heechult valaki mással, a Hercegnőjük éppen az idegen fiú előtt
térdelt, aki háttal volt nekik. Ahogy örömteli
elfoglaltságból felpillantott, meglátta Hanykungot és Siwont,
még egyszer látványosan végig nyalta az idegen merevségét,
majd megszólalt: – Nem jöttök ti is?
Amikor másodszorra kapták rajta a nappali szőnyegén
hentergett. Lábai a csenevész, szőkére hidrogénezett hajú
srác nyakában. S olyan hangosan nyögött, hogy szeretői már
a szoba ajtaja előtt tudták mi folyik odabenn. – Van még hely…
–mondta Heechul mosolyogva mikor meglátta őket.
Minden alkalom után zokogva kért bocsánatot és az ágyban
próbálta kárpótolni a fiúkat félrelépéseiért. Siwon és
Hankyung mindig úgy gondolták, hogy a szerelemben két embernek
van helye. Hosszú időbe telt nekik megbarátkozni egymással,
de elfogadták, hogy ez egy annyira furcsa szerelem, ahol hárman
vannak. De több embernek nincs hely.
Akkor megmondták Heechulnak, hogy ennyi volt. Nincs több
esélye, és vésse az agyába, hogy senkivel sem akarnak
osztozkodni rajta.
"Beszálltok fiúk?"
Hankyung kinyitotta a szemét és Siwonnal nézett
farkasszemet. Kezük egymásba kulcsolva ujjaik elfehéredtek az
erős szorítástól.
– Sajnálom Heechul – mondta halkan Siwon. – De van, amire
nincs bocsánat.
» Vélemény
|