köszöntő

Üdvözlök minden kedves erre járót a RISING SUN oldalon, mely az ázsiai pop és rock (japán, koreai, tajvani), dorama és film kategóriában írt történetek szentélye.

Kellemes időtöltést kívánok!


figyelmeztetés!

Kedves Olvasó!

Az oldal használatával tudomásul veszed, hogy:

A Rising Sun (rising-sun.hu) oldalon találkozhatsz olyan tartalommal, amely a 2021. évi LXXIX. törvény ("a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a gyermekek érdekében egyes törvények módosításáról") hatásköre alá tartozik (a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint homoszexualitást jelenít meg),

és elismered, hogy:
18 év feletti vagy és saját felelősségre folytatod az oldal használatát.

Az oldal slash/yaoi, ill. 18-as korhatárú történeteket tartalmaz. Ezen írásokat mindenki csak saját felelősségre olvassa!

Fanfiction = Rajongók által írt kitalált történetek.

Ezen az oldalon jelen esetben együttesekről, zenészekről.
Ezek a történetek fikciók, az írók játszanak a szereplőkkel.
Tudjunk különbséget tenni a valóság és az általuk kreált fiktív világ között.

Megkérek mindenkit, hogy a Rising Sunon olvasható írásokat ennek megfelelően kezelje.

Az oldal tartalmát, bármely részét engedély nélkül felhasználni, más oldalon közzé tenni tilos!
Minden egyes történet a szerző tulajdonában áll, felhasználásukhoz a szerző beleegyezése szükséges.

rising sun

születésnap
Birthday List

Sok boldogságot kívánunk! ^^


évforduló
Birthday List

Gratulálunk!


pályázat


Lezajlott:

2010

» Tavaszébredés

» Páratlan páros

2011

» Valentin-nap

2013

» Valentin-nap


látogatók
Flag Counter

Friss hírek

Olvasható a 38. fejezet:

Nanami Belle - Amilyenek voltunk

2022.03.09.


Ahogy ígértem, már olvasható is 22(!) rövid, egymástól független theGazettE történet:

sz_rami: Reita/Uruha szösszenetek

2022.03.08.



» Korábbi frissítések...


csevegőfal

Minden olyan névvel és névtelenül beírt bejegyzés törlésre kerül, ami sértő, személyeskedő hangnemű.


Random idézet


Idézet küldése

♫♪

Végjáték

Apró rosszullétek. Fáradság. Orvosok.
Nem lesz semmi baj — mondták mind.
De a dolgok egyre rosszabbak lettek.

(.. )~

Remember all the good times that we had
We let them slip away from us when things got bad
Clearly I first saw you, smiling in the sun
I want to feel your warmth upon me, I want to be the one


A nap melegen sütött át a park fáinak zöldbe borult ágai közt. A fehér padok egymástól messze álltak a hosszú kavicsos sétálóút két oldalán. Nem messze fehér köpenyes alakok sétáltak, valaki tolókocsit tolt a zöld fűben megbúvó földúton. Kame céltalanul sétált a kórházi park fái között. A fehér ruha néha meg-meglebbent, ahogy a nyári szellő bebújt alá. Mégsem érzett már semmit, sem a nap melegét, sem a nyár édes illatát, sem az emberek érintését. Az egyik fehér padra telepedett, amire mindig ült, amikor még jól volt. Kame mostanra láthatatlanná vált az emberi szemnek. Örökre elment és a lelke búcsúzni jött csak vissza; lejátszani az utolsó játékot.


(..)

Kame némán suhant végig a kórházi folyosón. A falak fehéren világítottak körülötte, a nővérek a várószobában ültek egy bögre kávéval a kezükben. Néhol, egy-egy halk, síró hang törte meg a csendet. Kame megállt az egyik ajtó előtt és benézett a maszatos ablakon. Emberek ültek az ágy szélén, öt ember, akikkel a fiatalkorát töltötte. Ueda, aki a kezét fogva némán sírt, Junno, aki előre meredt és úgy nézett ki, mintha máshol járna. Maru az ágy végénél foglalt helyet, az orrán végigfolytak az áttetsző könnycseppek, ahogy a padló fekete-fehér kövének mintázatát nézte. Koki a baloldalon ült, szemeit összeszorítva próbálta megállítani a könnyeinek folyamát. Végül ott volt Jin, aki a kezébe kapaszkodott és üres tekintettel nézte az élettelen arcát. A férfi nem sírt, nem dühöngött, csak ült és Kame egykori testét nézte. Érezte a barátai érzéseit, a fájdalmat, a gyászt és az elhullatott könnyek súlyát a vállán.

Ebben a pillanatban gyűlölte az esélyt, amit kapott. Mindegyikük mellett lehetett egy utolsó napja, úgy, hogy segített emlékezni, hogy sose felejthessék el őt. Az első búcsút Ueda jelentette. A férfi otthon töltötte a napját, régi fényképeket nézegetve a bandáról. Kame mosolygott, ahogy érezte Ueda szeretetét, nemcsak iránta, de az egész csapat iránt. Este, mikor barátja aludni tért, egy utolsó simítással búcsúzott el tőle. Ueda csak elmosolyodott álmában, de nem ébredt fel. Utána Maruhoz ment, őt követte Junno, Koki, és a végére hagyta Jint. Tőle másként akart elbúcsúzni, éreztetni akarta Jinnel, hogy nem az ő hibája, ami történt.

A Jinből áradó bűntudat és fájdalom az első pillanatban megijesztette. Túl mély volt, túl őszinte. Kame nem akarta, hogy Jin magát okolja olyanért, amiről nem tehet. Szerették egymást, nyílt titok volt mindenki előtt, mégsem beszéltek róla. Kokinak köszönhették, hogy végül összejöttek, aki mindkettőjüket meghívta vacsorázni, csupán azt nem mondta el, hogy nem ő lesz a partner. Azon az estén, az étterem eldugott sarkában megtörtént az első csók, az első apró, félénk érintések, a folytatás pedig nem volt kétséges. Attól kezdve egy pár voltak, egészen addig, míg Kame egyik napsütéses reggelen el nem mondta az igazat. Beteg volt; azt mondták neki, meg fog gyógyulni, hogy nem lesz semmi baj, de a végére kiderült, hogy a gond nagyobb, mint azt bárki is hitte volna. Azon a reggelen Kame kisétált Jin lakásának az ajtaján és ezzel együtt Jin életéből is. Jin pedig nem kereste többé.


(.. )

I′m so afraid to love you, but more afraid to lose
Clinging to a past that doesn′t let me choose
Once there was a darkness, deep and endless night
Gave me everything you had, oh you gave me life

Végül eltelt egy év, majd még egy fél, Kame eközben már a legtöbb idejét kórházban töltötte. A banda feloszlott, Johnny belátta, hogy a legfiatalabb tag nélkül nincs értelme folytatni. Mindenki szétszéledt, Ueda folytatta a színészkedést, Junno Renát választotta, Maru és Koki együtt folytatták tovább, míg Jin szólókarrierbe kezdett. Négyen, folyamatosan látogatták Kamét, nevettek együtt, néha sétáltak a kórházi parkban. Ilyenkor Kame úgy érezte, minden a régi és újra önfeledten nevetett. Az egyik csöndes este, egy ismerős alak ült az ágya szélén, mikor felébredt. Jin a kezeit szorította, de egy szót sem szólt; csak könnyei potyogtak megállíthatatlanul. Nem volt szükség szavakra, mindketten tudták, mit érez a másik. Azon a végtelen éjjelen, megszegve a kórház szabályait, Kame és Jin újra egymásra talált.
Reggel mind a ketten mosolyogva ébredtek, ahogy az egykori KAT-TUN tagok beléptek a szobába. Azon a reggelen, mikor mindannyian együtt voltak, a dolgok egyszerűnek tűntek. A mosolyok, a poénok, minden ösztönösen szívből jött. Viszont attól a naptól kezdve a dolgok egyre csak romlottak.


(.. )

I will remember you
Will you remember me?
Don′t let your life pass you by
Weep not for the memories

Kame leült a fekete bőr kanapéra Jin mellé, aki éppen a televízió képei közt lapozott. Az egyszerű melegítőnadrág és a szürke póló gyűrötten simult a bőréhez. Mióta Kamét eltemették, Jin nem mozdult ki a házból. Nem érzett magában elég erőt, hogy szembenézzen a világgal, a mosolygós emberekkel az utcán, a szerelmespárokkal a parkban. Jin nem értette, hogy nekik miért lehet, miért kapták meg ezt az esélyt, míg neki el kellett veszítsen mindent, amije volt. Kezdetben az életet okolta, majd végül már csak magát. Gyűlölte a tényt, hogy nem volt végig Kame mellett mikor a másiknak szüksége lett volna rá., de ő gyáván megfutamodott és ezért másfél évet anélkül kellett töltsön, akit a legfontosabbnak tartott az életében. Jin gyűlölte magát a félelmei miatt, ha akkor reggel másképpen lép... vajon a dolgok is máshogy alakultak volna?

Kame finoman simította meg Jin haját, mire a másik ijedten rezzent össze. A fiatal férfi csak mosolygott, majd lassan Jin vállára dőlve hagyta, hogy az energiái a múlt képeit felidézzék Jin számára.

Az egyik első fotózásuk, melyen még fiatalok voltak. Mindketten azt hitték, hogy remekül néznek ki, de évek múltán visszanézve a képeket csak nevettek önmagukon. A kócos haj, a vékony karok, a szájfénytől csillogó ajkak. Az egyik kedvenc képük, amin Kame közel hajol Jin füléhez és mosolyogva puszit követel, míg Jin mellette önfeledten kacag. Akkor és ott igazán önmagukat adhatták.

Kame látta, ahogy kedvese arcán felragyog egy apró mosoly és folytatta a következő képpel.

Jin egy hatalmas csokor virággal áll előtte, aminek a közepén egy kék ufószerű lény ült . Kame nevetve vette el a virágot és hallgatta, ahogy neki énekelnek szülinapi dalt. A Gokusen forgatás idején még közelebb kerültek egymáshoz Jinnel. Az egyenruhájukon lévő második gombot titokban egymásnak adták. Soha senki nem kérdezte, hová lettek, ők pedig csak magukban mosolyogtak. Aznap este együtt ünnepeltek a közös hotelszoba hatalmas ágyán. A torta egy teknőst formált, kizárólag Kame számára. Nevetve fogyasztották el, majd egymás kezét szorosan fogva aludtak el.

Jin arca elkomorult, ahogy Kame az utolsó emlékhez ért. A búcsú 2006-ban, az a tévéműsor, amiben még csak ők ketten tudták, hogy Jinnek el kell mennie.

Kame komor arccal állt a barátai körében, míg Jin felolvasta a levelet, amit nekik írt. Senki sem tudta, hogy Jinnek néhány hét múlva el kell mennie. Ueda mosolygott, ahogy Jin róla beszélt, majd végül Ő jött. Nem volt hosszú a neki intézett pár sor, látszólag semmi másról nem szólt, mint munkakapcsolatról, de Kame értette, hogy a másik mit akart mondani. Nem mondhatta szabadon a világ előtt, még maguk közt sem ismerte volna be, de Kame így is szerette őt. Mikor Jin utolsó szavai is elhaltak, komoly arccal álltak a kamerák előtt. Egyikük sem tudott vidám lenni, miközben tudták, nemsokára el kell váljanak. Azt az estét újra végig szeretkeztek. Jin megígérte, hogy majd felhívja kintről, de mindketten tudták, hogy nem fog hívás érkezni.

Jin összekuporodva ült a kanapén az üres szobát nézve. Kame szomorú volt, mosolyt akart csalni barátja arcára, de nem volt ideje lépni; a csengő hangja élesen törte szét a némaságot. A többiek jöttek, ahogy Jin kinyitotta az ajtót, mind a négyen bejöttek és leültek a szoba egy-egy sarkába. Maru az egyik fotelba, Ueda a puha szőnyegre az egyik növény mellett, Junno a kanapé karfájára, míg Koki leült Jin mellé. Egyikük sem szólalt meg, aztán Ueda bátortalan hangja suhant át a levegőn. Egy régi történetet mesélt, amikor még a banda összekerült és neki Kaméval kellett veszekednie a színpadon. Mindenki kinevette, hogy elsírta magát, de a fiatalabb férfi megvigasztalta. Ahogy Ueda szavai elhaltak, Koki kezdett mesélni, majd lassan mindannyian körbe ültek és Kaméról beszélgettek. Boldog vagy éppen szomorú emlékeket osztottak meg egymással, majd végül mindegyiküket elnyomta az álom.

Jin kinyitotta a szemét és álmosan nézett az ajtó felé. Nem látott semmit, csak egy fehér árnyat, aki rá mosolyogva eltűnt a fényben. Jin lecsukta a szemét és hagyta, hogy az álom újra elragadja. Gondolatban köszönetet mondott Kaménak, hogy még utoljára eljött hozzá és elbúcsúzott tőle. Kame mosolyogva sétált a fénybe, tudva, hogy elvégezte az utolsó feladatát a földön. Lejátszotta az utolsó végjátékot is.

» Vélemény







Template by: Candy Shop | Rising Sun (c) 2022