köszöntő

Üdvözlök minden kedves erre járót a RISING SUN oldalon, mely az ázsiai pop és rock (japán, koreai, tajvani), dorama és film kategóriában írt történetek szentélye.

Kellemes időtöltést kívánok!


figyelmeztetés!

Kedves Olvasó!

Az oldal használatával tudomásul veszed, hogy:

A Rising Sun (rising-sun.hu) oldalon találkozhatsz olyan tartalommal, amely a 2021. évi LXXIX. törvény ("a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a gyermekek érdekében egyes törvények módosításáról") hatásköre alá tartozik (a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint homoszexualitást jelenít meg),

és elismered, hogy:
18 év feletti vagy és saját felelősségre folytatod az oldal használatát.

Az oldal slash/yaoi, ill. 18-as korhatárú történeteket tartalmaz. Ezen írásokat mindenki csak saját felelősségre olvassa!

Fanfiction = Rajongók által írt kitalált történetek.

Ezen az oldalon jelen esetben együttesekről, zenészekről.
Ezek a történetek fikciók, az írók játszanak a szereplőkkel.
Tudjunk különbséget tenni a valóság és az általuk kreált fiktív világ között.

Megkérek mindenkit, hogy a Rising Sunon olvasható írásokat ennek megfelelően kezelje.

Az oldal tartalmát, bármely részét engedély nélkül felhasználni, más oldalon közzé tenni tilos!
Minden egyes történet a szerző tulajdonában áll, felhasználásukhoz a szerző beleegyezése szükséges.

rising sun

születésnap
Birthday List

Sok boldogságot kívánunk! ^^


évforduló
Birthday List

Gratulálunk!


pályázat


Lezajlott:

2010

» Tavaszébredés

» Páratlan páros

2011

» Valentin-nap

2013

» Valentin-nap


látogatók
Flag Counter

Friss hírek

Olvasható a 38. fejezet:

Nanami Belle - Amilyenek voltunk

2022.03.09.


Ahogy ígértem, már olvasható is 22(!) rövid, egymástól független theGazettE történet:

sz_rami: Reita/Uruha szösszenetek

2022.03.08.



» Korábbi frissítések...


csevegőfal

Minden olyan névvel és névtelenül beírt bejegyzés törlésre kerül, ami sértő, személyeskedő hangnemű.


Random idézet


Idézet küldése

♫♪

Egy szomorú kis Akame novella tőlem. Nem szeretnék róla sokat elmondani, olvassátok el, és a hozzászólásoknak örülnék ^^


Watching over me

Lassú mozdulatokkal nyitom ki a kaput, letekerve a láncot, ami összefogja a két szárnyat. Mikor akkora rés van a kettő között, hogy már beférek, belépek, és elmélázva sétálva megyek a célom felé. Tenyerem izzad, ahogy szorítom a kezemben levő virágcsokrot, a rózsák kellemes illata némileg megnyugtatóan hat rám. De még így is csak alig tudom visszafojtani a könnyeimet. Tudom, hogy erősnek kéne maradnom, hiszen pont te mondtad mindig, hogy nem lehetünk gyengék, csak az a baj, hogy nekem ez nem megy minden helyzetben. És most már te sem vagy itt, hogy erőt önts belém, hogy átsegíts engem a nehéz pillanatokon. Pedig az életem mostanában már csak nehéz pillanatokból áll.

Mikor elérek a célomhoz, lerogyok a földre, és lehajtom a fejem. Alig bírom elhinni, hogy itt vagyok, hiszen már talán fél éve nem voltam képes idejönni. Most viszont erőt vettem magamon, mert már muszáj volt. Szégyelltem magam, amiért még ezt sem bírom megtenni érted. A csokrot még mindig szorosan fogom az egyik kezemben, másikkal pedig belemarkolok a tavaszi fűbe. Erőt gyűjtök ahhoz, hogy felnézzek anélkül, hogy elsírnám magam, de ez végül nem sikerül: folyni kezdenek a könnyeim, és anélkül kezdek el beszélni, hogy felemelném a fejem.

- Kazu... - motyogom halkan. - Sajnálom, hogy eddig nem látogattalak meg, de... nem voltam rá képes. - Szipogok egyet, és szomorúan elmosolyodom, ahogy eszembe jut, hogy hányszor akartam már eljönni ide az elmúlt pár hónapban. - A többiek tudom, hogy voltak itt... és hidd el, én is szerettem volna jönni, de végül ez túl nehéznek bizonyult. - Elnevetem magam, de ez csak amolyan sírós nevetés. Mikor az ember próbál úgy tenni, mintha nem számítanának a dolgok, ugyanakkor a szíve majd megszakad közben. - Fogalmad sincs, hányszor indultam el, majd fordultam vissza pár méterrel a cél előtt. - Felsóhajtok, és átgondolom, hogy mit is szeretnék neked elmondani. - Tudod, nagyon hiányzol. - Igen, ez az első dolog, amit tudnod kell. - Az élet egyszerűen olyan üresnek tűnik nélküled. És nem csak annak tűnik, hanem az is. Mert már nem vagy itt velem, hogy feldobd a szürke hétköznapokat, és, hogy megvigasztalj, mikor bánt valami. És hiányzik az is, hogy én vigasztaljalak téged, hiszen azért az ilyen eset az több volt. - Elhallgatok, és eszembe jutnak azok a pillanatok, amiket együtt éltünk át.

Hullafáradtan léptem be a lakosztályunk ajtaján, mikor hazaértem a reptérről. Amint becsuktam mögöttünk az ajtót, egy vékony kis test simult az enyémhez, és valaki a nyakamba fúrta az arcát. Egyből tudtam, hogy te vagy az, aki ilyen hévvel siet az üdvözlésemre, és szorosan átöleltelek. Te is szorosan fontad karodat a nyakam köré, és egyre jobban bújtál hozzám.

- Tadaima, kicsim - suttogtam a füledbe.

- Okaeri, Jin... - motyogtad vissza kicsit megtört hangon. Tartottam tőle, hogy sírsz, ezért eltoltalak magamtól, de, mikor a szemedbe néztem, csak boldogságot láttam. - Nagyon hiányoztál.

- Te is nekem - feleltem gyengéden mosolyogva, miközben végigsimítottam az arcodon, majd lágyan megcsókoltalak. Mikor elváltunk, már könnycseppeket véltem felfedezni a szemedben, de te tartottad magad. Hiszen nem szabadott gyengének mutatnunk magunkat, ugyanúgy, ahogy most sem szabad.

- Soha többé ne hagyj itt - kértél, én pedig akkor meg is fogadtam, hogy nem foglak.

- Soha többé, Kazu - mondtam, miközben újra magamhoz húztalak. - Nem hagylak többé egyedül.

Éreztem, hogy bólintasz egyet, majd csak álltunk ott egymás karjaiban, boldogan, hogy újra együtt lehetünk. Egyikünk sem hitte volna, hogy nem is olyan sokkal később örökre el kell búcsúznunk egymástól.


Letörlöm a könnyeimet, és elszántan felemelem a fejem. Fájdalom hasít a mellkasomba attól, amit meglátok, de elhatároztam, hogy még egyszer nem futamodom meg. Most már ezt végig kell csinálnom, már csak érted is. Még akkor is, ha nagyon fáj, hogy magamra hagytál.

- Tudod - suttogom. - nagyon mérges voltam rád, amiért így hagytál itt. Ennyire értelmetlenül és teljesen a semmiért. És még elbúcsúzni sem volt alkalmam, pedig annyira szerettem volna. - Szomorúan felsóhajtok, és azonnal megbánom, amiket mondtam, mikor eszembe jut, hogy ezért nem kéne téged hibáztassalak. - Sajnálom... te is tudod, hogy ezt nem gondoltam komolyan, elvégre nem a te hibád volt. Csak annyira fáj... nagyon fáj, hogy már nem lehetsz itt velem.

- De persze mindketten tudjuk, hogy ez semmin nem változtat. Ugyanúgy szeretlek, mint azelőtt, és tudom, hogy te is ugyanúgy törődsz velem. - A mellkasomra simítom a tenyerem, oda, ahol érzem a szívem dobogását. - Érzem, hogy köztünk semmi nem változott, tudom, hogy figyelsz engem, figyeled minden egyes lépésemet, és - bár én nem láthatlak - folyamatosan itt vagy mellettem. - Veszek egy nagy levegőt, és csak azután folytatom. - Tudod, rengetegszer megfordult a fejemben, hogy követlek. A srácoknak kellett róla lebeszélniük, és, ha ők nincsenek, már én is rég távol lennék ettől a helytől.

- Kazu... - Közben megint folyni kezdenek a könnyeim, most azonban már nem törődöm velük. Már nem érdekel semmi. - Sajnálom, hogy olyan sokszor kezelhetetlen, önző állat voltam. Sajnálom, hogy nem törődtem veled annyira, amennyire megérdemelted volna. Sajnálom, hogy nem lehettem ott akkor éjszaka, hogy megmentselek, vagy, hogy én is veled tartsak. Mindkét lehetőség jobb lett volna, mint az, ami történt. - Belevájom ujjaimat a földbe, hogy ne zokogjak fel hangosan. - Tudom, hogy nem szeretnéd, hogy magamat hibáztassam, de nem tudok mást tenni... ha ott lettem volna... ha segítettem volna... Ne haragudj, hogy cserbenhagytalak. - Elcsuklik a hangom, és képtelen vagyok tovább beszélni. Csak megtörten bámulok magam elé, és a rózsacsokor virágait cirógatom. Ez volt a kedvenc virágod, és még emlékszem, hány alkalommal leptelek meg egy-egy csokorral. És fáj, hogy erre már nincs alkalmam.

Hirtelen úgy érzem, mintha egy tenyér simulna a vállamra. Felkapom a fejem: bárhonnan megismerném az érintésedet, ahogy gyengéden megcirógatod a vállamat és a nyakamat. Oldalra kapom a fejem, reménykedve abban, hogy megpillanthatlak, és majd mosolyogva azt mondod, hogy az elmúlt több, mint fél év csak hazugság volt. Azonban nem látok senkit. Összezavarodottan nézek körül, hiszen biztos vagyok benne, hogy nem csak képzelődtem, de sehol egy ember, de még egy állat sem. Pedig annyira valóságos volt az érintés... a te érintésed. Felsóhajtok, és elkönyvelem magamban, hogy kezdek megőrülni. Visszafordítom a fejem, és elolvasom a feliratot, amit a márványba véstek:

Kamenashi Kazuya
Élt: 24 évet

Minden erőmet összeszedve felállok a földről, és ráteszem a csokrot a sírra. Egy kis ideig még állok ott elmélázva, gondolkodva, hogy szeretnék-e még valamit mondani neked, de végül semmi nem jut eszembe. Felsóhajtok, és lépek egyet hátra, miközben magam elé idézem mosolygó arcodat. - Viszlát, Kazu... - suttogom halkan, miközben végigsimítok a márványon. - Megígérem, hogy ezentúl gyakrabban meglátogatlak. - Ahogy ezt mondom, tényleg megfogadom, hogy ez így lesz.

Lehajtott fejjel lépek el a sírtól, és magam mögött hagyom a temetőt.


"I know you′re out there
And I know you care
′Cause I feel you
Like an angel watching over me"

(Thousand Foot Krutch - Watching over me részlet)

» Vélemény







Template by: Candy Shop | Rising Sun (c) 2022