- Látom, minden rendben megy nélkülem is! — Junsu olyan
gyorsan fordult meg a hang irányába, hogy szinte maga is
beleszédült a mozdulatba. Meg kellett kapaszkodnia az öltözőben
álló, nagyjából derékmagasságú asztalban.
- Boomi? — értetlenkedve fordult a rég nem látott férfi
felé, aki karjait mellkasán összefonva, mosolyogva dőlt az
ajtófélfának.
- Rég nem láttalak.
- Igen... ez így van. Mikor jöttél vissza?
- Csak tegnap — mosolyodott el a férfi. — Jól nézel ki,
Jun.
- Már nem hívtál így egy jó ideje, Boomi.
- Ahogyan te sem becéztél — az ajtóban álló férfi
elrúgta magát a faltól, majd a másik elé lépett szorosan.
- Hogy, hogy visszajöttél?
- Újra a banda tagja leszek...
- Oh... - adott hangot megdöbbenésének a sötét hajú férfi.
— Mikortól?
- Amikor csak én akarom... na, mi az, Kim Junsu, nem is örülsz
nekem? — kérdezte fölényesen a másik, kihasználva, hogy
társa még mindig nem nagyon tudott mit kezdeni a beállt
helyzettel.
- Nem erről van szó... - ocsúdott fel, majd ellépett a
másiktól és a táskájában kezdett kutakodni, pakolászni.
— Akkor... újra te leszel a leader-shi, nee? — fordult
mosolyogva a másik felé. Maga sem értette, miért mosolyog,
hiszen nem készült fel, hogy újra látja egy ideje már távol
élő társukat, ahogy arra sem készült fel, hogy ez mit fog
okozni. Nem tudta, mit mondjon Jaeboomnak, nem tudta, hol
kezdjék újra...
- Nem, Junsu, szeretném, ha maradnál...
- Mi? Arról volt szó, hogy átveszem, amíg távol vagy. De
most már itt vagy... ez a te dolgod, Jaeboom, te vagy a legidősebb,
neked kell...
- Te is tudod, nagyon jól, hogy nem mindig a legidősebb tölti
be a vezető-szerepét...
- Igen, de mi nem vagyunk a DBSK. Mi a 2PM vagyunk, Boomi, és
amíg te voltál az első, addig nem tűnhettél el a közelemből...
- Ugyan már, Junsu...
- Te is tudod, hogy amikor csak tehetnéd, lelépnél ide vagy
oda... azért volt jó, hogy te voltál a leader, mert akkor
neked kellett odafigyelned rájuk...
- Megterhelő neked?
- Nem, nem erről van szó megint csak. Hogy lenne megterhelő
odafigyelni Nikhunra vagy éppen Taec-re... ugyan már. Csak
éppenséggel, ez a te dolgod és mikor elmentél, hiányoltak
téged, mint vezetőt, akár csak én.
- Téged sosem kellet irányítani, Jun — lépett a másik
háta mögé, mire az említett férfi megfordult, arra azonban
nem számított, hogy mindössze két centiméter távolság lesz
kettejük között. Junsu megszeppenten nézett a nála csak egy
kicsivel alacsonyabb fiúra.
- Jaeboom...
- Na, mi az?
- Engedj el... - suttogta, mert az alacsonyabb fiú időközben
megtámaszkodott a jelenlegi vezető két oldalán, beszorítva
ezzel a másik testét maga és az asztal közé, amin a másik
táskája feküdt.
- És, ha azt mondom, nem?
- Te most szórakozol velem?
- Nem hiszem — mosolyodott el Jaeboom, azzal a mosollyal, amitől
Junsu térdei hirtelen remegni kezdtek.
- Na jó, Park Jaebom, mit akarsz tőlem, ki vele!
- Nyugalom, Junsu...
- Ne... ne csináld ezt velem. Nehéz volt búcsút inteni neked,
Boomi...
- Junsu...
- Nem, Jay, hallgass meg... gyere vissza a bandába, legyél
újra a vezetőnk, de... de van, ami nem lesz már ugyan az...
és most eressz el.
- Úgy viselkedsz, mintha nem bántana, hogy el kellett hagynom
Koreát! Úgy csinálsz, mintha nekem nem fájt volna, hogy itt
kellett hagynom a bandát...
- Nem így értettem... de velünk, nem lesz már ugyan az, mint
eddig, mint régen...
- Még lehet minden a régi, Junsu, te is tudod. — Jay
megemelte egyik kezét, majd lágyan megsimította társa arcát.
Junsu lehunyta szemeit, eszébe jutottak a néhány hónappal
ezelőtti események... mikor kirobbant a botrány... mikor
Jaeboom kijelentette, elhagyja a csapatot, Koreát és őt magát...
Junsu vette át a helyét, de elengedni végleg sosem volt képes
társát.
Az ajtó halk nyikordulására lettek figyelmesek, mire mind a
ketten odafordultak. Nikhun és Taecyeon egymást lökdösve
próbáltak meg minél hamarabb bejutni az öltözőbe.
- ... engedj már, gyorsabb vagyok úgyi... Jaeboom? — torpant
meg Nikhun hirtelen, mire Taec hátulról belerohant és előre
estek.
- Ti semmit sem változtatok — nevetett fel a leváltott
vezérük, mire mind a két férfi gyorsan felpattant a földről
és odarohanva Jay-hez, szorosan megölelték. Ők is hiányolták
már Jaeboom-ot és Junsu biztos volt benne, hogy a rajongóik is
így vannak ezzel.
Arrébb lépett hát a nevető hármastól, miközben felkapta a
táskáját és az ajtóhoz lépett. Fájdalommal a szívében
látta újra Boomi mosolyát, de örült, hogy újra láthatja,
hiszen nélküle nem élt teljes életet... Jaeboom mindig is egy
maradt a 2PM tagjai közül, akármi történik.
A leader megállt az ajtóban, majd mosolyogva fordult vissza
társaihoz:
- Boomi!! — kiáltotta, mire Jay felé kapta a fejét. Junsu
csak kinyitotta az ajtót, majd fájdalmas és keserű mosollyal
az arcán, csak ennyit mondott:
- Welcome back...
Majd becsukta maga mögött az ajtót és könnyeit törölgetve
távozott az épületből...
» Vélemény
|