Rising Sun ~ j-pop/j-rock * visual kei/oshare kei * k-pop/k-rock * tw-pop/tw-rock and dorama fanfiction
figyelmeztetés!
Az oldal slash/yaoi, ill. 18-as korhatárú történeteket tartalmaz. Ezen írásokat mindenki csak saját felelősségre olvassa!

Fanfiction = Rajongók által írt kitalált történetek.

Ezen az oldalon jelen esetben együttesekről, zenészekről.
Ezek a történetek fikciók, az írók játszanak a szereplőkkel.
Tudjunk különbséget tenni a valóság és az általuk kreált fiktív világ között.

Megkérek mindenkit, hogy a Rising Sunon olvasható írásokat ennek megfelelően kezelje.

Az oldal tartalmát, bármely részét engedély nélkül felhasználni, más oldalon közzé tenni tilos!
Minden egyes történet a szerző tulajdonában áll, felhasználásukhoz a szerző beleegyezése szükséges.

rising sun


ajánló


csevegőfal

1. Minden olyan névvel és névtelenül beírt bejegyzés törlésre kerül, ami sértő, személyeskedő hangnemű.
2. A chatbox nem blog!
Ellenkező esetben a hozzászólást törlöm, az íróját pedig bannolom.




születésnap


Sok boldogságot kívánunk! ^^


az oldal őre

évforduló
 Birthday List

Gratulálunk!


pályázat


Lezajlott:

2010

» Tavaszébredés

» Páratlan páros

2011

» Valentin-nap

2013

» Valentin-nap


eseménynaptár

2016



köszöntő


Üdvözlök minden kedves erre járót a RISING SUN oldalon, mely az ázsiai pop és rock (japán, koreai, tajvani), dorama és film kategóriában írt történetek szentélye.

Kellemes időtöltést kívánok!

Ajánlott böngésző: Mozzila Firefox


Az oldal Facebook csoportja:


Random idézet


♫♪

Cím: Bunny love

Író: Yukiyo

Páros: Aoi X Tegoshi

Történet: A the Gazette gitárosát  összehozza a sors egy számára idegesítõ egyénnel.

Figyelmeztetés: nincs

Korhatár: 16

Megjegyzés: Jó olvasást! 



A szél kellemesen hatol át ingemen, a bõröm teljesen libabõrös már, de nem érdekel. A benti zene halkan szûrõdik át az üvegajtón, de még így is az agyamra megy. Egész éjszaka tombol a zene és mindenki mindenkivel dumál, de nekem már rég elegem lett a jópofizásból. Nem mehetek el, mert nem tehetem, így kiszöktem az erkélyre, és már a sokadik szál cigit szívom el. Az elégett szál hamuját a fel-feltámadó szél repíti el az arcom elõtt, és a fénylõ parázs tõlem akár pár centire huny csak ki.

Kellemes téli táj terül elém, ha felnézek az erkély szürke tégláiról. Nem is gondolná  az ember, hogy mennyire más az épületen túli környezet. Az egyik oldalon a forgalmas autóút a másikon már a természet lágy ölén vagyunk. Istenem ez még tõlem is túl költõi volt.

A hó érintetlenül teríti be a nyáron egyébként zöld talajt, és a Hold fénye ezüstössé varázsolja az egészet. Talpig fekete öltözékemben pont ide illõ vagyok.

- Hello Aoi!

Istenem, mit vétettem, hogy még itt sem hagynak nyugton?

Kelletlenül fordulok hátra, hogy megnézzem ki is az, és töretlen lelkesedés nélkül nyugtázom, hogy az egyik News fiú. Tegoshi, azt hiszem. Ez a srác már a felvételek alatt is állandóan engem cseszegetett.

- Mit akarsz?

Fordulok vissza a táj felé  egy újabb meggyújtott nikotinszál kíséretében. Az elsõ füstfelhõvel az õ arca is a képembe mászik.

- Csak megkérdezni, hogy miért nem vagy bent a többiekkel.

Az ezer wattos vigyora valami elképesztõ. Jobb, mint a reflektor.

- Örülnék, ha magamra hagynál.

Most még viszonylag türelmesen vágom hozzá a szavakat, de a vigyorát így is letöröm. Ezaz!

Nem gonoszkodásból, de tényleg hagyjon már békében elszívni ezt a doboz cigit.

- Szerintem nem örülnél.

Ez egyre jobb, már a fejembe is lát? Nem, az nem lehet, mert akkor azt látná, hogy kirugdosom a szférámból.

Úgy döntök, önállósítom magam, mikor arról kérdez, hogy miért is alakult meg a the Gazette. Kitolom õt az erkély ajtón. Pontosabban betolom. Õ bent melegedjen a többi fiú között, engem meg hagyjon itt fagyni.

Na végre.

Újra csend és nyugalom. Ez a legszebb.

Nem értem Ruki miért erõsködött, hogy bulizzunk együtt a Newsosokkal, ráadásul az õ lakásán. Igazából az sem tiszta a többiek miért mentek bele. Elegem van ebbõl a napból, reggel óta talpon vagyunk, megcsináltuk a közös dalokat, és jelenésünk is volt, egy rádiónál.

Reita már most nagyon jól  érzi magát, pedig alig kezdõdött el a party. Kai csak üldögél és Yamapival beszélget, bár, ami azt illeti, lehet, nem egyezik a véleményük a témáról. Uruha kissé részeg már, és persze Ruki igyekszik jó házigazda lenni. A News meg próbál semmit nem összetörni, bár ez nem lesz nehéz. Nem az az igazi kemény buli, csak dumál mindenki. Egy egyszerû ötlettel indult az egész, hogy igyunk valamit, és ez lett belõle. Gyûlölöm. Inkább lennék otthon, mint itt.

Várjunk csak. Minek vagyok én még itt? Úgy sem keresett eddig más, csak az a szöcske. Akkor meg?

Eltaposom az utolsó rudat, mikor hallom, hogy nyílik az ajtó. Úgy tûnik, valaki elkapta az áment.

- Nagyon nem volt szép tõled, hogy bezártál.

Most hatódjak meg a legörbült száján, és a kiskutya szemein?

- Mondtam, hogy hagyj egyedül. Nem tetted, így bent ragadtál.

További szó pazarlás nélkül hagyom magára. Elköszönök a srácoktól, és távozom. Ruki még kérdez valami olyasmit, hogy nem érzem jól magam, de már csak egy intéssel jelzem, hogy minden rendben, és távozom.

A lakásból kilépve ismét arcomba csap a hûvös szél. A kabátot nyakig felhúzom, a gitár táskáját a vállamra dobom, és elindulok a sötét utcán. A kedvemért még a hó is el kezd hullni. Igazán megihletõ. A városi lámpák gyéren világítják be a beton tömegeket, a lakások ablakai már rég feketébe burkolóztak. Alszik a nép.

A Newsos fiúk meglepõdtek, hogy eljöttem, de nem érdekel. Untam az egészet, õket is. A menedzsereink kitalálták, hogy dolgozzunk együtt, de fogalmam sincs, hogy jutott eszükbe ez a hihetetlenül rossz ötlet. Sose voltunk igazán jóban velük, és messze nem ugyanaz a stílusunk sem, akkor meg minek erõltetjük?

- AOI!!!!!!

Már megint ez az idegesítõ  hang. Miért nem hagy békén? Tényleg ennyire hülye?

- Aoi! Aoi.

Egyre halkul a hangja, ahogy utolér, és egy szempillantás alatt mellettem terem. Kissé zihál, és alig kap levegõt, de azért próbálkozik. Dicséretes.

- Mondd.

Úgy sem tudom lerázni, akkor meg minek törjem magam?

- Már megint eltûntél. El sem köszöntél.

Talán mert nem akartam.

- Nem találtalak.

Most minek hazudok? Zavar és kész, de azok a szomorú kiskutyaszemek annyira szépen néznek.

- Akkor nem baj, ha elkísérlek igaz?

Hogy barna hajú énekes mond mit?

Nem gondolhatja komolyan, hogy haza akar kísérni. Mégis mit vár, ágyba is viszem?

- Dehogy.

Nekem már úgyis mindegy. Úgy izeg-mozog körülöttem, mint egy duracell nyuszi. Le sem lehetne csapni.

És csak mondja, mondja és mondja. Be nem áll a szája. Beszél a bandáról Massuról, aki szintén Newsos, ezt még én is tudom, ráadásul az õ legjobb barátja, ha jól veszem ki a szavaiból. Egyik témából ugrik a másikba. Nem mond el semmit normálisan, csak az idegeimen táncol.

Még ebben a hidegben is teljesen kimelegedett. Tiszta víz a tarkója, ívelt nyakát egy sál sem fedi. Így halálra fog fagyni.

Nem is tudom miért, hirtelen felindulásból letekerem a saját sálam, és az õ nyakába kötöm. Nem túl szorosan, nem akarom megölni, de nem hagyhatom, hogy megfázzon az az arany torka. Még a végén miattam lenne vége a bandának.

- Köszi.

Ezt is csak futólag említi meg a drága, miközben folytatja tovább a beszélgetést. Illetve az órahosszá monológját. Beszél a macskájáról, aki már  évekkel ezelõtt elhunyt. Ez aztán felemelõ téma.

Miközben beszél, akaratlanul is rátéved a tekintetem. Nem tehetek róla, ha valaki beszél hozzám, automatikusan ránézek.

Ahogy a mogyoróbarna tekintete mered elõre, szinte úgy csillognak, mint a karácsonyfa izzók. Teljesen fel van pörögve, mégis van benne valami aranyos. A haja csapzott, ezerfelé áll, de nem igazán érdekli, ahogy az sem, hogy az úton találkozunk néhány lánnyal, akik csak megdermedve konstatálják, hogy ki is halad el mellettük. Mert engem biztos nem ismernek fel. Az éjszaka közepén is napszemüvegben koptatom a járdát és amilyen sötét van biztos az álcám.

- Megjöttünk.

Szakítom félbe mondandóját, mikor egy emeletes házhoz érünk. Már megint lefelé görbül a szája, így meggondolatlanul, de szóra nyitom a szám.

- Nem jössz fel egy teára?

Most ezt tényleg kimondtam? Elõbb gondolkoznom kéne és csak azután beszélni.

Az ajánlatra hangtalanul bólogat, mint egy kiskutya. Halálian aranyos ez a srác. Megengedek magamnak egy mosolyt miközben az ajtónak szentelem teljes figyelmem. Beengedem a lépcsõházba, elõre engedem a liftnél, és még azt is engedem neki, hogy megnyomja a gombot, mi szerint a nyolcadikra megyünk. Olyan, mint egy igazi kis gyerek.

- Csak nyugodtan dobd le a cipõd akárhova.

Mikor belépünk a lakásba, azonnal nekivetkõzök. ezekbe a göncökbe voltam egész nap. Levegõt!

Kényelmes melegítõben lépek vissza a nappalimba, ahol már le is ült a vendégem. Rám néz, mikor meghallja lépteim, de rögtön el is fordítja a fejét. Most meg mi történt?

Ja, hogy egy szál nadrágban adom magam elõtte. Keresek egy pólót, és azt is magamra kapom. Nehogy már kényelmetlen legyen neki a helyzet.

A hatalmas kanapén szinte alig látszik ki belõle valami. Annyira elbújt és összeolvadt vele, hogy kérdéses egyáltalán ember-e a srác. Inkább kaméleon.

- Máris megcsinálom a teát.

Nem tudom, miért jelentek be mindent, de azt hiszem, most kifejezetten jól jön. A kis arany hangja megint megtalálja az utat füleimbe.

- Egy pohár víz most jobban esne.

Akkor a teát sem kell megfõzni. Annyival kevesebb gond.

Öntök neki egy pohár vizet, és máris szervírozom a vendégnek.

- Köszönöm.

Úgy önti magába, mint aki ma még nem ivott. A szája szélén lefolyik, de még idõben letörlöm, mielõtt még lecseppenne a makulátlanul fehér felsõjére.

Azonnal pirulva kap kezem után, de ahogy észreveszi, hogy mit is csinál, már el is kapja, ahogy én is elveszem ujjaim selymes bõrérõl.

A pohár hamar a puha szõnyegen landol, a benne levõ cseppek lustán hullnak a puha anyagra. Sötét foltot hagynak maguk után, de hamar felszívódnak, és színtelenül áztatják tovább.

Nem is gondolkozom, mit teszek, csak érintem sötét tincseit, halvány, bársonyos bõrét. Nem foglalkozom döbbent nyögéseivel, ahogy hátradöntöm a bõr kanapén. Hagyja magát. nem ellenkezik. Sõt. Csókja egyre követelõzõbb, ujjait is megérzem hajamban, ahogy szinte egyre közelebb húz magához. Úgy érzem, itt némi vezér kérdésbeli probléma adódott. Nem szokásom alul maradni.

Elveszem kezeit hajamtól, és feje mellett fogom le, de nem szorosan, csak, hogy értse, itt most nem õ a fõnök. Ajkaink játéka egyre forróbbá válik. A helyzet igen abszurdnak hat, hiszen épp a saját kanapémon fekszem, alattam a News egyik énekesével.

- Ezt ...nem lenne...

Azonnal beszél, amint elengedem ajkait, tényleg olyan, mint egy duracell nyuszi, sosem merül le, de ez mos felesleges.

Tüdõmbe friss levegõ  áramlik, és azonnal vissza is térek hozzá. Ujjaim oldalát cirógatják, ajkaimmal még mindig az övéit kényeztetem.

Ki gondolta volna, hogy ez a kis hiperaktív eléri, hogy ide jussunk? Én nem az biztos. Rukinál még az erkélyrõl is ledobtam volna legszívesebben. Az idegeimen táncolt és még mindig nem álltam helyre a sok hülyesége után.

- Aoi ... kérlek...

Nem akarom megijeszteni, azzal semmit nem érnék el, így szép lassan befejezek mindent, és felülök magam után húzva õt is.

- Késõ van, haza kellene mennem.

Már jóval elmúlt éjfél, és õk reggel indulnak vissza. Bólintok, hiszen igaza van, de nem akarom elengedni. Még mindig a kezét szorongatom.

- Menj.

Suttogom. Veszi a cipõjét, kabátját, és egy futó csók váltása után távozik. Végig simít arcomon, amibe beleremeg minden idegszálam, de már csak a csukott ajtóra eszmélek fel.

Mint egy lassított felvétel, úgy veszem fel a poharat a szõnyegemrõl, és teszem a mosogatóba. Nincs erõm most többet pakolni. Leveszem cuccaim, és beállok a zuhany alá. A víz kellemesen érinti bõrömet, minden fáradtságot kiûz belõlem, szinte kimasszírozza. Pont, mint Tegoshi kezei.

Talán egy óra is eltelik, mire kilépek a zuhany alól. Odakint még mindig zuhog a hó, nagy pelyhekben, pont, mint mikor elindultam a kis énekesünktõl. Tényleg, náluk tarthat még a buli? Már biztos vége, elvégre reggel korán indulnak útra a fiúk.

Az ágyban még sokáig nem jön álom a szememre, annyira hiányérzetem van. Még soha nem éreztem ilyet, fura, mégis jó. Nem ismerek magamra, egyáltalán. Fogalmam sincs mit higgyek, mit gondoljak. Az ágy most valahogy üresnek hat, ijesztõen üres a lakás. Eddig észre sem vettem. Nem foglalkoztam vele, csak azzal, hogy a bandában megálljam a helyem.

Holnap elmennek Tegoshiék, és újra marad a banda, de már sokkal másabb lesz.

Szép lassan magával ragad az álmok birodalma.

Reggel korán ébredek, a Nap még alig jött fel, de már útra készen állok, felöltözve. Felébredtem, csak úgy kipattantak a szemeim és már nem is tudtam visszaaludni. A kocsiban még mindig nem tudom, mit is akarok igazán, beindítom a járgányt, és elindulok.

A reptéren senki nincs, csak pár õrült rajongólány, akik képesek voltak hajnalok hajnalán  ébredni azért, hogy itt legyenek, mikor a News repülõje felszáll. Mit keresek itt? Én nem rajongok értük, még csak nem is bírom õket. Kifejezetten örülök, hogy vége a közös munkának. Nem akartam ide jönni mégis itt vagyok, nem tudom mi ez a fura érzés bennem, de van, és tudni akarom, mitõl. A felszállópályán már ott áll a magángépe a Johnny’snak, a fiúk még nem szálltak fel.

 - Tegoshi!

Kiáltok utána izgatottan. Magamra sem ismerek, annyira dobog a szívem, hogy félek, kiugrik a mellkasomból.

Hitetlenkedve néz rám, és csak mozdulatlanul hagyja, hogy megöleljem. Én sem értem ezt az egészet. Mintha nem is én cselekednék, a testem önálló életre kelt.

 - Azt hittem, nem jössz ki.

Vallja be lesütött szemekkel, és azonnal el is pirul. Várt rám? Arra várt, hogy eljöjjek?

- Hogy képzelhetted, hogy elmehetsz úgy, hogy nem búcsúzol el tõlem?

Én beszélek, de nem az én szavaim. Nem lehetek én.

- Hé Tego! Ne most legyél szerelmes, a fõnök vár ránk és a csomagjaid mellé már nem fér be a barátod.

Nishikido. Már a felvételek alatt is beszólogatott.

- Úgy érted a te csomagjaid mellé nem férne már be?

A nyuszika nem is olyan ártatlan, mint gondoltam. Ez az nyuszika.

Nishi arcáról lefagy a mosoly, a többiekbõl meg kitör a nevetés. Õrület.

A pilóta karcos hangja töri meg a hangulatot, és nekünk muszáj elválnunk. Indulniuk kell. Nem tudom miért, de a szívem belesajdul abba, ahogy a gép egyre messzebb és messzebb távolodik a földtõl. A búcsúra még a hó is hatalmas pelyhekben kezd el hullni. Gyönyörû.

Még mindig az eget kémlelem.

Gyûlöllek Tegoshi Yuya. Gyûlöllek, mert megismertelek, mert olyan érzések lettek úrrá rajtam, mint még soha.

Megmutattad, hogy miként tudja a szerelem megváltoztatni az embert. Általad fölfedeztem, hogy ki vagyok.

Azt hiszem, ... igen, szeretlek Tegoshi Yuya.

Szeretlek te kis nyuszi.







Template by: Candy Shop | Rising Sun (c) 2016